Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-23 / 96. szám
1988. április 23., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Ugye, ma korán hazatérsz? (A táj egyhangúságából, ■mint görcsbe rándult fekete kezek, csupasz fák villantak a szürke dombokon . . . Aztán elsuhant mellettük a leégett kút- gém, s az asszony tudta, hogy alig negyven kilométer van még hazáig.) A férfi döntött: hirtelen, sárfröccsentő kanyarral betért a mellékútra. — Szeret kocsikázni? Áz asszony néma maradt. Az ablakot figyelte, melyre apró cseppekből gyöngyhálót vont a testükből kicsapódó meleg. Miután a ha- muzóba nyomorította cigarettáját, kis röhögő Micky Mouse-í rajzolt ujjával az üvegre. Fián járt az esze: aznap töltötte ötödik életévét .. . — Én sokot vihetném erre-arra, csak azért kérdem ... Persze, kizárólagosan magától függ, kedves . . . Gyufaláng lobbant, ismét füsttel telt meg az utastér. — Egy magamfajta, diszkrét. barát — folytatta a férfi —, aranybánya a maga korában... — magyarázta, közben finoman lassított, és jobbját az asszony mellé csúsztatta. — És láttad, kedves, én szó nélkül felvettelek, amikor leintettél. .. Megugratta a kocsit, a gyorsulás hátraszorította az asszonyt, aki önkénteTen, kapaszkodó mozduláttal magához ölelte a férfi matatni induló kezét, ám mielőtt még a férfi kihasználta volna sofőrtrükkje előnyeit, az asszony visszanyerte egyensúlyát és a férfi kezefejére nyomta frissen gyújtott cigarettáját. Valahogy igazságosnak érezte a rázúduló szitkokat, és sajnálta a vén kamaszt, akit kénytelen volt megégetni a trónján: volánja mögött, és szeretett volna segíteni rajta, legalább annyival, hogy megnyugtassa: „sajnálom". De a férfi kiszállt a kocsiból és az autó mögé vonult. A férfi bekönyökölt az ablakon. Orra, mintha az útra- íigyeléstől nyúlt volna hosz- szúra, elválasztójelként meredt közéjük. Az asszony megelőzte: — Egy nő arcáról leolvasható, hogy mit lehet vele, és .. . — Szálljon ki! — A maga korában már érthetne ennyit a nőkhöz ... — Kiszállás! Maga megérkezett! Az asszony elsápadt. Tulajdonképpen csak most látta, hogy a másik hatalmában van. Nyílt mezőn, távol az országúttól, messze a várostól, s e késő délutáni órában remény sincs arra, hogy valaki erre vetődjön... Talán bölcsebb lett volna eltűrni, hogy tapogassa egy kicsit, talán csak be akart nyúlni egy csöppet, úgy, menetközben, de haladnának, hazafelé haladnának . . . Sietve összemarkolta dolgait és kiszállt; cipője belemélyedt a sárba, összegom- bdlta mellén orkánkabátját, és szó nélkül elindult. Hideg, áprilisi szél kapta mellbe, reszketésével előbukkantak könnyei is. A nehéz, ragacsos domboldalon alig-alig haladt élőre. Szaladni szeretett volna, száladni és felmelegedni, és minél messzebbre, távolabbra kerülni az autótól, melyről azt gondolta, jó sorsa vetette útjába. Futni szeretett volna, méginkább repülni, hazáig. Ám a traktorgyúrta, szíjas agyagban csak vergődött, alig haladt. Megnézte óráját. Minden hiába! Késő este lesz, éjszaka, mire hazaér. De előbb ki kell evickélnie ebből a sártengerből... És megma- gyarázhatja-e Tiborkának. miért nem tartotta be ígéretét? 1 Hiábavaló próbálkozás lenne elmondani, miért késett el születésnapi vacsorájáról; a gyermek úgy sem értené meg, hogy édesanyja nem mindenható. A dombtetőn megtorpant. Megpillantotta a végtelen sárbafúlt világot. Köröskörül dombkoszorú sötétlett, s ameddig ellátott, felszántott, barázdált ragacs borított mindent. A nap, mintha arra várt volna, hogy még pontosabban megismerhesse, mi vár .rá, vörös pírt hintve maga után, lebukott. Gémberedett ujjaival alig tudta előkaparni táskájából cigarettáját. Háttal fordult a menetiránynak, mert belátta, hogy széllel szemben aligha lesz képes életben tartani a gyufa lángját. Miután rágyújtott, lenézett, hogy felmérje a megtett utat, és meglátta a helyben álló kocsit. Csökönyös erővel támadt fel újból a haragja. Bizsergése melegítőn járta át testét. Hirtelen fordulattal elindult, de majdnem elvágódott: sárba ragadt cipője visszafogta. Erőszakos, forró könnyek szöktek szemébe. Kérgénél fogva tépte ki elmaradt cipőjét és felhúzta. Közben féllábon ugrált, mint a kockázó gyermek. Még egyszer visszapillantott a kocsira, aztán otromba, túlméretezett léptékkel nekivágott a sötétségbe lejtő útnak. Ügy érezte, sikerülni fog. „Ha belegebedek, akkor is!" — határozta el. (Kora délután telefonált: haza, hogy megbeszélje férjével Tiborka születésnapját.) Most v.isszacse.n- gett fülébe a gyermek kérdése: „ügye, ma korán hazaérsz, anyúúú?" . . . összeszorította fogait és lépett, lépett.... * * * Nem mert megállni, szusz- szanásnyira sem, mert a sűrűsödő éjszaka, a kihalt vidék, egyszerűbb, az öregecs- ke férfi iránt érzett irtózat- nál közönségesebb félelmet ébresztett benne. Mintha gyermekkora rettegett sötét- szobája nőtt volna roppant méretekben köréje . . . Szemben, az ég világosabb hátterén kirajzolódó domb a gyilkolni kész torzszülött képével azonosult egy őrületes pillanatra. . . De egyelőre még uralkodott magán, és vigyázva kerülte, hogy megnevezze képekben felvillanó gondolatait. Ám lassan-las- san erejével együtt idegei is felmondták a szolgálatot. Az út kanyarodott. Menetközben érezte, hogy tágul a keréknyom. „Biztosan farolt a traktor, amikor befordult.” Fogalma sem volt; mióta követi a nyomot. Ziháló tüdeje, akadozó lélegzete, kiszáradt torka, s mind jobban reszkető, fáradt lábai arra vallották, hogy több órája már ... Követte a nyomot, mert nem mert kilépni “belőle, félt, hogy a vak éjszakában elvéti az utat, s akkor menthetetlenül eltéved. Futásnak eredt. Nem gondolt semmire, sárra, emberre, útra, időre, egész valóját egyetlen vágy töltötte be: menekülni a szörnyű bizonytalanságból! Táskája fájdalmasan csapódott oldalához, térde meg-megrogy- gyant, aztán megbotlott valami sárhányásban és elesett. Védekezőn, nyöszörögve kucorodott össze, mint hálóba meredt, rémült kis- vadak, s ekkor bevallotta — már nem voltak kétségei —, hogy túlértékelte erejét. Az öreg úrvezető vigyori arcát látta maga előtt, s azt kívánta, bárcsak mellette ülhetne a meleg, biztonságos kocsiban . .. Bármi áron Először azt gondolta, hogy kimerült szervezete lop vörös foltokat kisírt szeme elé, de amint közelebb tántorgott, felismerte a hamisítatlan macskaszemeket. Nem ujjongott, s ahelyett, hogy erőre kapott volna, izmai elernyedtek, s majdnem ösz- szerogyott. Később sem emlékezett, hogyan érte el a traktor utánfutóját, de elérted), nekidőlt az oldalának, s behúny-ta a szemét. Nyelve félig nyitott szájába száradt; lélegzete égette mellkasát... Agyagkorsó koccant fogaihoz. Hagyta, hogy szabadon csorogjon le torkán a víz, s csak nagyikésőre csukta össze ajkát. — Honnan került maga ide? — kérdezte a micisap- kás. — Autóstoppal,... De kitették .. . — Kicsoda? Vállat vont. — De a rendszámát csak levette?! Tagadólag ingatta fejét. — S akkor,... Most mihez kezd? Az asszony megragadta a traktorista ikarját. A motorházból kiszüremlő gyenge fényben is látszott, hogy menten elsírja magát. — Kérem, nagyon kérem, vigyen innen ... — Persze hogy! — válaszolta . és micisapkája alá túrt a traktorista. — Csak meg kell várja, hogy kijavítsam ezt a dögöt. — Kérem, nagyon kérem, vigyen innen — ismételte meg az aszony. Meg... Megfizetem — emelte fel táskáját. Érezte, hogy erős karok nyúlnak a hóna alá és felemelik. Amint tallpa érintette a tehertér szalmával borított deszkázatát, elengedte magát és elterült. Tudta, hogy a micisapkás is fent van, de ezzel már nem volt ereje törődni. Első, fél- szeg érintésére a hátára fordult a melléje terített vatta- kabátra és nem akart ellenkezni ... \^gre biztonságban érezte magát. A traktorista, miután betakarta, leugrott és visszatért motorjához, az asszony pedig összeszorított fogakkal várakozva végül álomba keseregte magát. Amikor felébredt, dübörgött az éjszaka * * * Otthon nagy hálom mo- satlan fogadta. Levetette sáros gönceit, és kinyitotta az ablakot. „Itthon vagyok — gondolta. — Végre itthon ...” Kikészített vacsoráját visz- szatette a hűtőszekrénybe, és csendesen nyitva az ajtót, bement a szobába. Tiborka felhúzott térdekkel aludt. Mellette Donald ■kacsa vigyorgott; plüsspofá- ján csillogott az ablakon beáradó neonfény. Miközben betakarta mindkettőjüket, könyökével fellökte az éjjeliszekrényre állított vázát. Hatalmas koppanással esett a parkettre. — Mi az úristent csapsz akkora lármát?! — révedt fél a férje. — Ha nem tudnád, nekem reggel ötkor csereg az óra! Aztán mindent ismét keblére ölelt a csend. Az asszony pedig úgy érezte, dübörgő traktorok vonulnak izzó homloka möMátyás B. Ferenc Főúri galériák, családi arcképek Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában Kastélymúzeumok látogatásakor mindig különleges élmény az „Ö-sök termé”-nek megtekintése. Elvonul előttünk a főúri családok emelkedésének története, politikusok, katonák, egyházna- gyok személyéhez kapcsolódva megelevenednek a múlt közismert vagy éppen ez idő tájt feledésbe merült eseményei. A családi arcképgalériák varázsát növeli az évszázadok változó divatja, a drága ékszerek és míves fegyverek, hiszen mindez hozzátartozik az ősgalériák családi tekintélyt és gazdagságot kifejező ábrázolásmódjához. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Ma-' ■gyár Nemzeti Galéria közös kiállítása az ősgalériák hazai fejlődését, stílusának és ■ művészi technikáinak gazdagodását a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának grafikai és festményanyagán mutatja be a XVII. század elejétől a XIX. század végéig. À kiállított apyag jelzi a változást, amély a századok folyamán ebben az emlékcsoportban végbe ment, követi az új típusok megjelenését, valamint a képek tartalmának módosulását is. A XVII. század első felétől kezdve kialakuló portréegyüttesek a kor Magyarországánák számos prominens szereplőjét örkítették meg. A török elleni harcaikról ihíres Bat- thyánynaik és Zrínyiek, a XVII. század első / felének protenstáns főúri ellenzéké- , hez tartozó Thurzók és II- lésházyák, az Erdélyből a királyi Magyarországra jött és itt fontos hivatalokat viselő Csákyak, a Habsburgok ellen szervezkedő Ná- dasdyak és a kuruc szabadságharcot vezérlő II. RákóGr. Nádasdy Ferencné Zrínyi Ilona (Benczúr Gyula 1888) a bal oldali képen. Jobb oldalon: Zrínyi Dorottya fejlődése Donát János klasz- szicista művészetétől, kiváló bécsi mestereken át — min! pl. Franz Schrotzberg — Benczúr Gyula akadémizmu- sáig ível. A családi köteléken túli nemesi öntudat példái azok a kisméretű olajfestményék, amelyek a XVII. században hazánkban is működött augsburgi származású rézmetsző. Elias Widemann grafikus arcképsorozatainak nyomán készültek. Bemutatásra kerül az Esterházy .család XVII. század végén készült illusztrált családtörténeti leírásának, a „Tro- phaeum"-nak néhány jellegzetes lapja is. A reprezentatív olajfestményeken kívül az ősgalériák intimebb műfajai is szerepelnek a kiállításon, így pillanatnyi megjelenést rögzítő rajzök a Nádasdyak gyűjteményéből, valamint a valóságot leheletfinom technikával ábrázoló miniatűrök és pasztellek, nemcsak főúri és középnemesi, de polgári körből is. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria közös kiállításához az Országos Levéltár a nemesi ősikultusz jellegzetes emlékcsoportjával, festett és rézmetszetű családfákkal társul, az Iparművészeti Múzeum egykorú textileket, vi- . seleteket, ékszereket mutat be, míg a díszfegyverékből a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertára állít ki néhányat. Ez a művelődéstörténeti kitekintés kapcsolja össze a festményeket a kor életével és segít egységben látni a kastélyok egykori kultúráját. Barkóczy János (Angelika Kaufmann festménye) czi Ferenc családi gyűjteményekből származó képmásait láthatja együtt a közönség a kor középnemességének portréival. A mintegy 250 arcképet bemutató kiállítás XVIII. századi egységében az ekkor magas méltóságok ra emelkedő Károlyiak, Esterházyak és Festetichek családi galériáiból mutatunk be néhányat. Ebben az időben már neves bécsi udvari festők teljesítik a magyarországi főúri megrendeléseket, így az ifj. Martin van Meytens Bánffy Dénes főlovászmesterről tanítványa, Michael Millitz a Fes- tétich család nőtagj arról készít arcképeket, míg Georg Weilkert Károlyi József né Waldstein-Wartenberg Erzsébet képmásában a századvégi anyagrész egyik legszebb portréját festi meg. Az ősgalériák XIX. századi Vaszil Szotirov Szokjunk le a dohányzásról Egy csésze, feketekávé mellett üldögélek a kolléganőmmel, aki egy.szercsak váratlanul a szemem közé néz: — Miért nem szoksz le a dohányzásról? Nem is olyan nehéz. Ismerek egy háromnapos terápiát. Éppen most próbálta ki a férjem, és meg kell mondanom, az eredmény minden várakozást felülmúlt. — Miből áll ez a terápia? — kérdeztem illendőségből. — Egy világszerte ismert orvosprofesszor találta ki. Hogy is hívják? ... Kotorászni kezdett a táskájában, és elővett egy gyűrött újságkivágást. — Itt van ni ! — ragyogott fel az arca, és hangosan olvasni kezdte: — Első nap — hajnalban kelni, és lehetőleg arra törekedjünk, ■hogy 'elfoglaljuk valamivel a kezünket. Mivel vizes kézzel nemigen lehet rágyújtani, legjobb, ha pancsolunk egyet a lavórban. A javallat szerint azonban le kell kötnünk valamivel a kezünket, ezért tanácsos fehérneműt, inget, zoknit tenni a lavórba ... Ha már kicsavartuk és kiteregettük a mosnivalót, keményebb fizikai munka után keil nézni. Például: jöhet a padlófényezés. Száz négyzetméter felvikszelése az élső időkben tökéletesen elegendő arra, hogy a szervezet megszabaduljon a lerakodott, nikotin egy részétől. A kolléganőm ivott egy korty kávét, és folytatta a csábítóan hangzó felolvasást : — A második napot is kezdjük vizes kézzel. Mivel mosnivaló már .nemigen akad a lakájban, legokosabb, ha hozzálátunk a mosogatáshoz. A megeről- tetőbb fizikai munkát pedig remekül szolgálja a szőnyegek, ruhák, pokrócok, matracok kiporólása... — Minden világos. De mit kell tenni a harmadik napon ? — Megint csak vízzel kezdjük — mosolygott hamiskásan a kolléganőm. — Ismét elő lehet venni a lavórt, de fehérnemű helyett ezúttal egy rongyot vagy szarvasbőrt tegyünk bele. Öt-hat dupla ablak is megteszi a magáét. A keményebb fizikai munkát illetően a gyógyulni vágyók szabadon választhatnak, feltéve, ha megvan bennük az erős akarat. És ekkor jön el a szervezet teljes nikotinmentesítésének ideje. Ennyi az egész. — Érdekes, fölöttébb érdekes — krákogtam. — No és a férjed leszokott a dohányzásról? — Nem — mosolygott hamiskásan a kolléganőm. — Viszont ragyogott az egész lakás. Képzeld csak el, három nap — és sehol egy porszem! — Nem értem, mi örömet találsz ebben a terápiában, ha a férjed végül mégsem szokott le a dohányzásról? — kérdeztem csodálkozva. — Én ennek ellenére bízom benne — válaszolta elérzékenyülve. — Hiszek az ő vasakaratában. Szentül meg vagyok győződve, hogy egy hónap múlva ismét neki durálja magát... Bolgárból fordította : Adamecz Kálmán
