Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-12 / 61. szám

1988. március 12., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Hazánkban a kínai cseréphadsereg A z első szélroham úgy söpört végig a vízen, *hogy nyugodt tükre épp csak megremegett. A stég messze bent volt a ná­das mögött. Szemben a Ba­dacsony koporsóhegye, s mellétté a Gulács kúpja. Az ezerszer megcsodált táj — amely fölött Ézsiás gon­dolatai sirályszárnyakon re­pültek a messzeségbe a haj­nal bíborával vagy az est ezüstremegésében — most elhomályosodott. A messzi Tihany felől, sötét felhőből észrevétlenül tört a vízre a vihar. Fényes villámok zu­hantak, mint darabokra tört pálcák. A dörgések még tá­volról, tompán követték. Az erősödő szélben fehér kutyák tajtékoztak a hullá­mok tetején, és rohantak, mint koncért viaskodó ra­gadozók. A csónak, orrában csörgő láncá­val, esetlenül himbálódzott. A hullámverés irányába for­dult, bő zápo­rokat nyelve a haragos víztől. A távoli mó. lón ekkor dör- rent a vihar­ágyú, és a ma­gasban robbant a piros ra­kéta. Mint szárnyaszegett madár hullott alá, füstcsíkot hagyva maga után. A vitor­lások megdőlve, pánikszerű­en igyekeztek a kikötő felé. A viz a messze mélyben ha­ragos zölden, itt a stég alatt pisizkos szürkén hányódott. A hullámok fölcsaptak, az egyik feldöntötte az üveget, és a főtt kukoricaszemek szertehulltak, mint elsza­kadt nyaklánc üvegszemei. A hátizsák is vizes lett, sem­mi remény,^ hogy a partot megázás nélkül elérje. Mindegy hát; botjait be­vonta, előcibálta esőköpe­nyét, belebújt, és lábát ma­ga alá húzva visszaült a padra. Különleges érzés, egyedül a háborgó vízen. Körötte tomboltak az elemek. Siste. regve vágott a villám, és a szuperszonikus hangrobba­náshoz hasonlatos dörejek szaggatták dobhártyáját. Csodálatos volt, és félelme­tes. Mint kötőfékjénél fogott, megvadult paripa, hánykó- dott csónakja a stéghez lán­colva, s magasban a vijjogó sirályok kiterjesztett szár­nyakkal vitorláztak. Ilyen magárahagyatottságot rég nem érzett. S ekkor, valahonnan mély­ről felszakadva, elétárult egy rég elfeledett kép. Suty- tyó, mezítlábas gyerekek voltak, zsebükben csúzlival kószáltak a határban. Bő­rük fekete volt, talpuk kér­ges, és naphosszat fürödtek a téglagödörben, bendőjük. ben lopott gyümölcsökkel. Egyik délután a falu szél­ső, roggyant házának udva­ráról semmihez sem hason­lítható vinnyogást hallottak. Félrebillentve a kerítés gö- csörtös deszkáit, belestek. Az udvar szélén egy gödör volt, s benne egy gyermek. Tán hároméves lehetett. Földmocsikos ing takarta tes­tét, haja csimbókban, s olyan mocskos, hogy még ók is elcsodálkoztak. Nem volt otthon senki, így hát bebújtak a deszkák között; a gödörhöz mentek. A vinnyogás abbamaradt, a gyerek riadtan nézett rájuk. Arca beesett volt, szeme tüzelt, körötte hulladék. Eszébe jutott kenyérdarab­ja, amit. délutánra tartalé­kolt. Benyúlt zsebébe, és a kislány felé nyújtotta. Az megriadt a mozdulattól. Vé­dekezve kapta kezét az arca elé. ö csak állt, kinyújtott kezében a kenyér, s a má. sik, mint egy kis állat, ösz- szekuporodva a fejét védve. Senki sem szólt. Ügy lopa­kodtak ki onnan, mint a til­tott gyümölcsösből. Este otthon megkérdezte anyját. — Gonosz emberek, fiam, mindig lesznek — válaszol­ta. — Az a szegény pára nem tehet az anyja bűnéről. Az a ronda ember így tart. ja, mert nem az övé. Hajá­nál fogva teszi be reggel a gödörbe, s az anyja este ad­dig nem viheti be, míg az ember el nem döglilk. Lopva mer csak neki enni adni... így él kitaszítva az a sze­gényke, tenger nyomorúság­ban, egyedül ... E gy hullám telibe talál­ta a stéget, rnegzör- rentek a botok. Csu­romvizes lett. Megtörölte az arcát. Áldotta eszét, hogy fölvette köpenyét. Cigaretta után kotort, s bebújva ka­bátja öblébe, rágyújtott. A hamut a szél szemébe vág­ta. Ügy fordult, hogy a hátát fújja. A távolban, a mólónál most húzott ki a rendőrhajó, s fordult Szigligetnek. Messze kellene mennie. Megszökni maga elől, a gon­dolatai elől1. Meddig lehet kettősségben élni? Naponta más arccal ébredni és feküd­ni. Hogy tüntethető el a min­dennapok vakolata lelkűnk­ről. Az a kölyök abban a gödörben, borzasztó sorsot élhetett. Ki szabadít meg minket mindennapi göd­reinkből ? Amikor átlépte a határt, még nem volt benne biztos, hogy visszajön. Mindennapi gödreink... Ki nyújt segéd­kezet kimászni belőle? Ami olyan egyszerűnek látszott akkor és ott, amikor megva­lósulhatott volna, már nem kellett. Azt, hogy hosszú ideig ne járhasson a parton, ne lássa többet Grisel csodakék sze­mét, nem tudta elképzelni. S már tudja, jól van- ez így. Az első éjszaka, amit majd együtt töltenek, kárpótolja mindenért... A dörgések lassan távolod­tak, a villámok is már Keszthely felé vagdostak, de a szél nem vesztett erejéből. A megeredt eső a vizet pas- kolta, millió karikákat raj­zolva rá. Csuklyálját fejébe húzva úgy lesett ki, mint borz a vackából. Latolgatta, mégiscsak el kéne kötni a csónakot, és valahogy kihin­tázni a partra. Ilyen hullám­verésben meg szélben be­dobni se lehet tisztessége­sen. Az eső elállt, szürke fel­hők gomolyogtak a túlsó part előtt, amikor a távol­ban a vízen fel-felbukkant valami. Meresztette szemét. Nem tudta, hogy a leszálló estében nem a képzelet ját­szik-e vele. Felállt, aztán még a padra is. Ott valami hányódik — meg mert volna esküdni rá. Régebben az volt a szo­kás, hogy az énekeskönyt'ék­ben a cím alá odakerült an­nak az éneknek vagy dal­nak a címe is Ad nótám je­löléssel, amelynek dallamá­ra azt énekelni kellett. Ami­kor a címben említett do­kumentumfilmről hallót, tam, akaratlanul is felidézte bennem egy régi nóta egyik sorát dallamként; „Jártam én is vecsernyére...” Az Isonzó elől hiányzik a ha­tározott névelő, 3 ez a hiány juttatta eszembe az idézett dalsort. Csakhogy a vecser- nye szó előtt nem kellett használnia a névelőt a szö­veg szerzőjének, hiszen nem egy bizonyos napi vecser­nyére ment el, hanem álta. Iában eljárt erre a délutáni vagy esti templomi áhíta- tosságra. Az Isonzó elől azonban nem hagyható el a névelő. Folyónak a neve, a Izgalom fogta el, s úgy fi­gyelt, majd kiugrott a sze­me. Semmi kétség, egy em­ber vergődik bent. A hullá­mok hol fölvetik, hol elta­karják. Nem gondolkodott tovább. Gyors mozdulatokkal vette le esőköpenyét, aztán letér­delt, és remegő kézzel bo­gozta ki a táncoló csónak láncát. — Isten segíts — mormog­ta, és belelépett a csónakba. Megmarkolta a stég szélét, míg egyensúlyt talált, aztán határozott mozdulattal el­lökte magát. Bajlódott, míg a lapátokat beillesztette a villákba, s irányba fordítot­ta a csónakot. Mikor bele­húzott, nagyot lökött rajta a hullám, nyakába zúdult az első fröccs. Nem törődött ve­le. Válla fölött leste, meg­van-e még az ember ... Mind közelebb kerültek egy­máshoz. Az is észrevehette, mert kezét két­ségbeesetten föltartotta, majd aláme- rülit. Örökké­valóságnak érezte, míg új­ra felbukkant. Lassan araszolt előre, szembe a hullámokkal. Bár a sízél ereje csökkent, de így is keményen megdolgoztatta. S ekkor úgy látta, hogy az ember elfordul, és ellenkező irányba kezd úszni. Ézsiás tölcsért formált a tenyeréből, és torkaszakad- tából ordította: — Hó, hahó, ember!!! Aztán megmarkolta a fél­revágódó evezőlapátokát, és újra dolgozni kezdett. A víz­ben küszködő is észrevette iránytévesztését, és fáradt karcsapásokkal igyekezett feléje. A találkozás volt a leg­nehezebb, a táncoló vízen. Kihúzta az evezőt, és az ember felé nyújtotta. Az megragadta. Ujjai elfehéredve szorítot­ták utolsó erejükkel az eve­zőlapát tollát. Számára ez volt a világ egyetlen, biztos pontja. Ézsiás nem törődött a mélységgel, odahúzta az em­bert, s berángatta a csónak­ba. Sápadt volt. Kék pólóin­ge, fehér nadrágja rátapadt testére, "őszülő, csapzott baja szemébe hullott, amint feje mellére csuklóit. — A hajóm, odalett... — mondta. Ézsiás nem válaszolt. Meg­markolta az evezőlapátokat, és a part felé fordította a csónakot. S miközben lassú csapásokkal evezett, arra gondolt, egymásért vagyunk. Alig érezte karját, amikor végre a csendes nyiladékon besiklottak a nádasba. A le­velek zizegve simogatták a csónak oldalát. A távolban fények remegtek, és könnyű dallamot hozott a szél. folyónevek előtt pedig — akár hazai, akár külföldi fo­lyóról van szó — nyelvünk­ben a kialakult szokás sze­rint ki kell tenni a határo­zott névelőt. A dokumentumfilmet nem láttam, így nem tudom, mennyi szerepe lehetett a címadásban az emlékező embereknek. Valószínűleg többen is e mondattal kezd­ték emlékeik felidézését, az olasz folyó nevét névélő nél­kül emlegették, s ez a forma lett a film címe. Sajnálatos dolog. Ugyanis a magyar nyelvre nagyon jellemző az a mód, ahogy a névelőket használja, s aki ezt nem tudja vagy nem a kialakult nyelvi szokásoknak megfele­lően használja, finom értel­mi árnyalatok és különböző stiláris hatások kifejezésé­nek a lehetőségeiről mond le. Másrészt azért is baj, A világsajtót már a het­venes évek végén bejárta a hír a szenzációs kínai régé­szeti leletről. Arról, amelyre 1974 tavaszán kútásó mun­kások bukkantak Senihszi tartományban, Hszian köze­lében. És amely szobortöre­dékekről kiderült, hogy a kínai óbirodalom első csá­szárának, Csín Si Haung-ti- nek túlivilági kíséretét alko­tó, páratlan gazdag agyag­hadseregnek a részei. Azóta feltárták a császár sírbolt­jától alig egy kilométerre húzódó hatalmas sír üreget. Űjabb és újabb ásatások gazdagították a leletet. A helyszínen múzeumot ren­deztek be; az ezer életnagy­ságú katonaszobor mellett lófigurák, fegyverek, harci eszközök láthatók. Néhány éve e leletekből világ körüli útra indítottak néhányat. Hozzánk közvet­lenül Berlin és London után érkezett a Kínai cseréphad­sereg című kiállítás. A Ma­gyar Nemzeti Múzeumban május 15-ig látogatható. In­nen Athénbe és New York­ba utazik a kollekció. Kilenc cserépkatona, két ló, egy rekonstruált harci szekér és a sírokban lelt bronzfegyverek — összesen 33 műtárgy —, valamint tér­képek, a feltárás színhelyé­ről készült fotók, tablók és magyarázó, kísérőszövegek A kínai sírlelet Hszian kö­zelében (Székely Tamás felvétele — KS) mert a nyelvileg helytelenül megszerkesztett cím rossz példát mutat, elsősorban a diákoknak. Magyart tanító tanárok mesélték el, hogy több osztályban is a névelő tanításakor vita volt arról, az Isonzónál a helyes forma. S mivel a filmnek, a televí­ziónak, a rádiónak és a saj­tónak jóval nagyobb hitele van a diákok előtt, mint ta­náruk szavának vagy a tan­könyvnek, nem kis nehéz­ségbe került a tanárnak iga­zát bizonyítani. A vita azonban szinte na­ponta újra kezdhető. Igen gyakran gondoskodnak a rá­dióban és a televízióban a riporterek és riportalanyok egyaránt arról, hogy a ha­tározott névelő használatá­ban bizonytalanságok kelet­kezzenek. Milyen gyakran hiányzik a névelő a Német Demokratikus Köztársaság próbálnak ízelítőt adni e fantasztikus régészeti lelet­ről. Jing Cseng, aki i. e. 246- ban tizenhárom évesen került a Csin-királyság trónjára, nagy formátumú uralkodó volt. Nevéhez fűződik a hét és a Szovjetunió neve elől, ha a szocialista országokat felsorolják. E felsorolásban ugyanis Magyarország, Cseh­szlovákia, Lengyelország stb. az országnevével szerepel, a Német Demokratikus Köz­társaság és a Szovjetunió pedig az állam nevével. Ha Magyarországot, Csehszlo­vákiát is az államnevével emlegetnénk, eléjük is ki kellene tenni a határozott névelőt: a Magyar Népköz- társaság, a Csehszlovák Nép­köztársaság stb. Az állam­nevek ugyanis nem a föld­rajzi nevek csoportjába tar. toznak, hanem az intéz­ménynevek közé, azok pedig maguk elé kívánják a név­előt; a Dunántúli Regioná­lis Vízmű, a Magyar Tudo­mányos Akadémia, a Ma­gyar Államvasutak stb. Nyelvművelő kéziköny­vünk szerint igen sok név­előhasználati hibának o lo­gikai tisztánlátás hiánya az oka. Gondoljuk meg tehát, mit akarunk elmondani vagy leírni, a nyelvi forma pedig pontosan tükrözze! Bachát László Részlet a Nemzeti Múzeum kiállításáról (MTI-fotó — Cser István felv. — KS) legerősebb kínai királyság egyesítése (i. e. 221-ben), a rövid életű, de annál jelen­tősebb Csin-dinasztia (i. _e. 221—207) megalapítása. Utak. csatornák és az i. e. V. szá­zadban elkezdett kínai nagy fal védőszakaszainak építé­se, új mértékegység, az írás bevezetése, a kereskedelem fejlődése jelzik uralkodásá­nak éveit. Méltán Vette föl a Csin Si Huang-ti (Csín Bi­rodalmának Első Nagy Ural­kodója) nevet. Életében kezdte építtetni síremlékét. Mauzóleumának fölállításán hétszázezer em­ber dolgozott. Mégis, hálája­kor, i. e. 210-ben nem volt kész a sírkerület; utódja. Hu Hai fejezte be. Az i. e. 206-ban kitört lázadáskor tűz áldozatául esett a sír­komplexum. A hétezer élet­nagyságú, egyéni arcot vise­lő agyagkatona arcáról, tes­téről ezért leégett a festék, elégett a sírüreget tartó fa- gerendázat... Kettes-hármas sorokban, harci alakzatban állt a föld alatti cseréphadsereg íjjal, tegezzel, különböző fegyve­rekkel. ötszáz ló és ezerhá­romszáz harci szekér egé­szítette ki a császár halotti kíséretét. A legnagyobb, amelyet uralkodó mellé va­laha is temettek. E hatalmas anyagból lát­hatunk most hazánkban egy keveset. Pákozdy Ferenc TAVASZ ELÉ A tél már ballagóban, itt-ott még csöppnyi hó van. fehér nyomok, és muzsikálva halkan, mint üde, tiszta dallam, egy ér csorog. Kelti a vágy a fákat, nyújtják is már az ágat a Nap felé; csivog a sok picinyke, lármás, jókedvű cinke tavasz elé. Ujkéry Csaba VIHARBAN Szépen magyajjul — szépen emberül „En is jártam Isonzónál"

Next

/
Thumbnails
Contents