Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-09 / 58. szám
4 Somogyi Néplap 1988. március 9., szerda OTTHON ÉS CSALÁD Aranylakodalmasok Nem mindennap ünnepelnek Somogybán ötvenéves házassági évfordulót. Most egyszerre kettőről kaptunk hirt. Kaposváron és Osztopánban jártunk aranylakodalmasokat köszönteni. S hallgattuk a dolgos öregek bölcs beszédét. Ötwen dv egy tánc után Jeles esztendő volt az 1938-as, Sárközi Imrének legalábbis. Az akkor 27 éves legényember ekkor döntött úgy, hogy megházasodik, s feleségnek ki mást is talált volna, mint a szomszéd faluban lakó Rengel Máriát. A jugoszláviai Pupelicá- ban szorgalmas emberek éltek. A Sárközi család kilenc holdon gazdálkodott, sok idő jutott az udvarlásra. De azért, mondja Imre bácsi, valahányszor elzörgött szekéren a Rengel-iház előtt, bizony odakapta a fejét; érez- te-tudta ott él az ő asszonyának való. dolgoztam, göbölyöket neveltem, onnan mentem nyugdíjba. De eljártam utána is az erdészethez. Két éve, hogy abbahagytam; nem bírta már a lábam a sok menést. — Tizenhét éve épültünk Kaposváron — folytatja Mariska néni. — összefogott a Család, segítettük egymást. Együtt is lakunk; négy generáció. Bizony, hiszen dédunokánk is van már! Csöndesen élünk. Az uram már alig várja a tavaszt; kiszabadulhat majd akkor a négy fal közül. A kertben eldolgozgat; ha elfárad, megpi— Sokáig csak távolból ösmertük egymást, míg egyszer egy lakodalomban fel nem kért táncolni — emlékezik Mariska néni. — Aztán meg csupán három hétig tartott a jegy, s januárban összeházasodtunk. Aztán megszületett az első kislányunk, Margit. Hároméves volt, amikor áttelepültünk Magyarországra. Ökrös szekér dereka rejtette a kevéske holmit, amivel a család Kürtöspusztára érkezett. Hosszú cselédházban laktak, tizenhat más famíliával együtt. Ilonka, a kisebbik lány már itt született. — Egyszeriben nem lett olyan víg az élet — mondja Imre bácsi. — Gürcöltünk csak, pénz meg sosem volt semmire, és csak vártuk, mikor könnyebbedik egy kicsit. A pusztakovácsi téeszben hen. Én a tyúkokkal, csirkékkel bajmolódom, és segítek a háztartásban. Főzök is, de már nem bírok olyan sokait ... Imre bácsi bólint, így van ez; de ugye, Mariska, az aranylakodalmi ebéd, az nagyszerűen sikerült? — A konyha közelébe se engedték a mamát, s csak néztük, milyen rengeteg finomság kerül az asztalra ! — Sorolja is: aranyló húsleves, sült húsok, a torta. Az igazi meglepetés a Szív küldi . . . volt, amikor bekapcsolták a rádiót s ott őket köszöntötték. — Az unokám csak leste az arcom, hogyan sírok — mondja Mariska néni. — Én örömömben mindig elköny- nyesedem. Olyan sok ajándékot is kaptunk. Imre bácsi már fordul is, hozza a zörgő, áttetsző fóliába burkolt 'kosarat, s mutatMunkát szervez a szövetség Látássérültek segítése ja büszkén. Egymásra simul a két kéz, ahogyan bontják a szalagot, s egymásba fonódik a tekintetük. Erzsi nénit kora délelőtt otthon leltük, Sándor bácsi azonban már messze járt: a hegybe ment, mert a szőlővel sok a dolog ilyenkor is. Érte ment a veje az Arával, addig Erzsi néni tartott szóval bennünket. S mivel a hiábavaló beszédet nem szereti, mindjárt a legfontosabbal kezdte: — Sokan kérdik mostanában, miért is tartott minket együtt az élet. Három dolog fontos ebből: a szegénység, amiben összekerültünk a sok-sok munka, amivel mindig előbbre jutottunk egy kicsit és a soha nem múló szeretet, amiért mindig békében voltunk egymással. Igazán jó dolgunk most lenne, hogy lassan lejár az időnk. Kívánnék még ötven évet. Annyi nem lesz. Kár ... Kettős lakodalom volt Osztopánban 1938. februái 6-án. Varjaskéri Sándor és Király Erzsébet megérte aranylakodalmát; Erzsébet lány testvére nem él már, annak férjét pedig hamar elvitte a háború. — Együtt volt az esküvőnk a húgoméval, bár azt mondták: nem jó úgy, mert az egyik párnak szerencsétlennek kell lennie. De ez babonaság, még akkor is, ha nálunk bizony igaz lett. Nekünk sem volt könnyű az életünk. Egy lányunk született csak. Egy unokánk is ... Az első háború miatt szegénységben maradtak anyáink, a második miatt az én uram is sokat volt messzi. Akkor kezdett jó lenni, amikor elvette a téesz azt a földet, amit nem sokkal régebben a földosztáskor adtak. — Tudod — halkul el Imre bácsi hangja —, én me- gintcsak, még egyszer téged vennélek feleségül. — Jó volt, hogy elvették? — Jó bizony. Soha sem volt nekünk földünk, első szóra alá is írtunk a szövetkezet szervezőinek. És igazunk volt. A végszavakra érkezett Sándor bácsi, és rábólintott: — Én csak kertészkedéshez értettem, mert azt tanultam meg. Nem bántam, hogy be kell adni a szántót a közösbe. Különben sem szoktunk hozzá mi a saját földhöz. Semmink se volt. Még jegygyűrűnk is alig lett; a legolcsóbbat vettük Kaposváron . . . Szertekalandozott azután a szó, Sándor bácsi legtöbbször Grúziáról beszélt: — Tiflisz városában voltam én fogoly: jól bántak ott velem, csak az itthoniak hitték azt, hogy meghaltam. — Hittük? Dehogy hittük ... Vártam én, és meg is jött — igazította helyre Erzsi néni. — Lementünk elé az állomásra. Ügy emlékszem rá, mint arra is, amikor harminchétben először szólított a kocsma előtt: gyere táncolni! Én mentem, mert tetszett. Tavaly leadták az utolsó bikát. Az öregek újabbat akartak, de a lányuk azt mondta: becsuktuk az istállót. Disznó és baromfi még van, ők ketten gondozzák. Kerti munka is akad. Erzsi néni főz . . . Ahol laknak, az most Bem utca hatos számú szép, megnagyobbított ház. De már Király Erzsébet nagyapja is ott élt. Kaposvárnál mesz- szefob nemigen jártak, csak Sándor bácsi egyszer, Tiflisz városában. Klie Ágnes — Luthár Péter A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége siófoki, tabi, boglárlellei körzeti csoportjának 248 tagja van. Közöttük sok az idős ember, de akad 5—6 éves gyermek is. A sors nem válogat. Olykor egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy elveszítsük szemünk világált... Az emberek a bajban jobban összetartanak; különösen igaz a megállapítás erre a körzeti csoportra. Horváth Gyula már hat éve elnöke a körzeti csoportnak. Meggyőző az előadásmódja, választékos a szókincse; társai bíznak benne, hallgatnak rá. — A „vakügy" sokféle embert érint; körzeti szervezetünkben azon munkálkodunk, hogy tagjaink megtalálják a helyüket környezetükben és a lehetőséget képességeik hasznosítására. Támogatjuk a jogos szociális kérelmeket; az illetékes tanácsoktól soha nem kaptunk elutasítást. A szántódi erdészet is többször segített a téli tüzelő beszerzésében. A nyári idényben sok társunk dolgozik a SZOT-üdül- tetésben. Arra ösztönözzük tagjainkat, hogy a'ki egyébként alkalmas rá, vállaljon munkát, végezzen hasznos tevékenységet. A SZOT Déldunántúli Üdülési Igazgatósága különösen sokat tesz az érdekünkben. Nemcsak az elhelyezkedésben, hanem különféle programjaink, kirándulásaink szervezésében is segít. Minden évben közösen is ünnepeljük a karácsonyt, ehhez szintén több vállalat, intézmény — például a Videoton tabi gyára, a szárszói, a siófoki áíész, a parképítő vállalat, a GOV, a vízművek *— nyújt segítséget. Horváth Gyula 1967 óta rokkantnyugdíjas. A szakmája': épületgépész. A Vakok és Gyengénlátók körzeti csoportja 1981-ben választotta meg elnökének, s 1987- ben újabb öt évre meghosz- szabbított'a megbízatását. A megyei elnökség tagja, országos küldött. — Életem egyik fő feladata, hogy tagjaink helyzetén javítsunk. Az. hogy a körzeti csoportunk eredményesen működik, nem az én érdemem. Szerencsére igen sok segítőnk van : az elnökség másik két tagja, Várt Ferenc Szántódról, Kiss Béla Zamárdiból, illetve a megyei szervezet titkára, Forró József és elnöke, Csík Lajos, a vállalatok és intézmények, valamint sokan még, akiknek a nevét iTbhéz lenne felsorolni. Az országban 40 ilyen körzeti csoport működik, de csak nekik van nemzetközi kapcsolatuk. Tavaly náluk vendégeskedett négy napig az olasz testvérszervezet 11 elnökségi tagja Velence és Trieszt környékéről. — Szeretnénk, ha az év első felében egy orvosi delegáció utazhatna ki tapasztalatszerzésre. Nekünk igen fontos volna, hiszen ha csak néhány eredményt sikerülne elérni a szemészeti ellátás javításában, már az is megérné. Az idén mintegy 400 olasz látássérült fogadását tervezzük a Balaton partján, a megyei elnökség segítségével. Gy. L. A ber/.encei szociális otthonban sok az idős ember: az átlagos életkor itt 75 év. A legöregebb a 95 éves Nézics Pé- terné. Nyolcvan embert gondoznak az otthonban; idejüket televíziónézéssel, sétával, beszélgetéssel töltik, s az ápolónőket hallgatják, amikor felolvasást tartanak. Többen ugyanis már nem tudnak olvasni A Moha nem múló M*eretet EGYEDÜL KAPOSVÁRON gyógyítása 9 Gyermeket nem lehet egyedül nevelni A szülők bemutatják munkahelyüket A kaposvári rendelőintézet fogorvosi osztályán meglepő a felirat: rágási rendellenességek. A rendelés nem új, mégis kevesen tudják, milyen panaszokat gyógyít dr. Csapiáros Zsuzsanna profetikus főorvos. Tizenöt éve kezdtük, de ilyen szakrendelésként ma is ez az egyetlen vidéken; állkapocsízületi bántalmak- ban szenvedő betegek járnak hozzánk. Az állkapocs betegségeit és gyógyítás módját régóta ismerik. Azt azonban én mondtam ki elsőként — nem kis megdöbbenést és meglepetést okozva —, hogy ezek a bántalmak arcidegzsábát is okozhatnak. Ennek a betegségnek különfélék a fokozatai: az egészen enyhe bántalmaktól, az iszonyatos fájdalomig. Nem ritkán szájzár is kíséri a tüneteket. Néhány éve még egyik szakrendelésen sem vállalkoztak ilyen panaszok orvoslására: határesetként a körzeti orvos a fogászatra, a fogorvos a fül-orr-gégészet- re, ők pedig az ideggyógyászati szakrendelésre küldték a beteget. Igazából senki sem tudta e betegség okát; azt sem, hogy mivel kezelhetik a legeredményesebben. Az egyetemen is csak az elmúlt néhány esztendőben kezdtek foglalkozni ezzel a betegséggel. Az idén először országos konferencia is foglalkozik a témával. Hosszú évek kemény, viszontagságos munkájával sikerült elérnie dr. Csapiáros Zsuzsának, hogy a különféle szakrendeléseken megjelenő betegeket rögtön hozzá irányítsák. Évente 70-80 új beteg érkezik; a 13 év alatt körülbelül ezren vettek részt a rendelésen. Ezek közül a betegek közül még egyet sem kellett meg- operálni: valamennyit sikerült meggyógyítani vagy tünetmentessé tenni. — ötévenként minden volt betegemnek küldök egy tesztlapot: egészségi állapotáról,. a kezelés óta bekövetkezett változásokról érdeklődöm. Sajnos, sokan nem küldik vissza, pedig ez a további kutatást segítené. A gyógyításhoz ma még kevés az eszköz: a röntgen sem mutatja ki az állkapocs változásait, ezért egyetlen útja a továbblépésnek a beteggel való szoros kapcsolat. Mindenkit arra kérek, hogy évente egyszer jöjjön vissza ellenőrzésre, de sokan nem veszik ezt komolyan; a panaszok megszűnésével felénk sem néznek.' Akik az első panaszok észlelésekor fordulnak orvoshoz, hamar gyógyulnak. Sokan viszont nem ritkán öttíz év lappangási idő után mennek a rendelésre. A betegek többsége 50-60 év körüli. Meglepő, hogy a betegség háromszor-négyszer gyakrabban sújtja a nőket, mint a férfiakat. — Az okok közt első helyen a fogak kopása, a gyermekkori fogszabályozási rendellenesség, a foghiány, a régi protézis áll. A hiányzó fogakat rögtön pótolni kell, hogy mindkét oldalon egyforma erővel rághassunk, így akadályozzuk meg az állkapocs elmozdulását. Néhány milliméteres elcsúszás is okozhat már állkapocs-panaszokat. Akad, akinél a betegség néhány nap alatt, másoknál ennél jóval hosz- szabb idő alatt alakul ki. H. É. Az iskola és a szülő kapcsolatát még ma is gyakran az egymásra mutogatás jellemzi. A családokban egyre kevesebb idő jut a gyerek nevelésére, és az iskola sem vállalhat mindent magára. Az egyeztetés, az összekötő kapocs szerepét az általános iskolákban a szülői munka- közösségek vállalják: ha elég találékonyak, sok gond megoldását segíthetik. A kaposvári Tóth Lajos Általános Iskolában Pálné Lein- berger Ágota, a szülői munkaközösség elnöke. — Ebben az iskolában komolyan veszik a szülők véleményét: minden fontos döntés előtt megkérdeznek bennünket, semmiben sem határoznak nélkülünk. Véleményező jogunk van a házirend, a tanórán kívüli foglalkozások és a tanév rendjének megállapításában is. A munkaközösségben minden osztályból két szülő vesz részt, ők évente három alkalommal találkoznak, javaslataikról, döntéseikről a következő szülői értekezleten tájékoztatják a többieket. Ez a három alkalom azonban természetesen nem jelent merev formát, ezenkívül is gyakran találkozunk, hogy az időszerű feladatokat megbeszéljük. A speciális programok többsége az iskola sajátos jellegéből fakad. Az énektagozatos osztályok melett labdarúgó-osztály is működik az iskolában és ez sok többletmunkát jelent számunkra. A szereplésekre, a versenyekre a szülők is kísérik a gyerekeket. Részt veszünk az osztálykirándulásokon, s a munkaközösség anyagi lehetőségeihez mérten a legrászorultabb gyerekeket pénzzel is igyekszik segíteni. A felső tagozatos kirándulások ára borsos, ezt nem mindegyik szülő tudja megfizetni. A táncosok ruhái, a hangszerek is pénzbe kerülnek; ahol tudunk, mi segítünk. Nem elhanyagolható a kétkezi segítség sem. Az iskola költöztetésekor segített szinte minden szülő: táblákat festettek, takarítottak, polcokat készítettek. A pedagógus—szülő—gyerek kapcsolat javítását, a jobb megismerést szolgálják a közös rendezvények is: évek óta sikeresek az őrs—család találkozók, amikor egy család látja vendégül a kisdiákokat. A hulladékgyűjtésben 'is együtt serénykedik a család, s a közös munkát együtt ünnepük meg. A karácsonyi ünnepek hangulatát — amikor műsorral kedveskedtek a gyerekek szüleiknek —. sokáig őrzi az emlékezet, éppen úgy, mint a közösen szervezett táborok hangulatát. — Kiemelt feladatunk a pályaválasztás segítése. A szülők bemutatják a gyerekeknek munkahelyüket, a diákok látogatásokat tesznek ott és előadásokat is hallgatnak. A gond csupán az, hogy ezeken a rendezvényeken gyakran ugyanazokat az arcokat látjuk: a legtöbb problémával küszködő gyerekek szülei szinte soha nem jönnek el a megbeszélésre. Pedig nekik volna legnagyobb szükségük a segítségre. H. É.
