Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-01 / 51. szám
1988. március 1., kedd Somogyi Néplap 7 Nők a néphadseregben A VÁROSSZÉPÍTÖK KÖZGYŰLÉSE Kevesen, de lelkesen Lelkes, jó hangulatú tagság és a városi párt-, tanács és népfrontbizottság képviselői előtt nyitotta meg tegnap este a Kaposvári Városszépítő Egyesület ezévi közgyűlését dr. Tarján Lászlóné, az egyesület elnökig. A közgyűlésen dr. Györky Zoltán titkár adott számot a múlt évi munkáról. A titkár meggyőzően mutatta be, hogy az egyesület kisugárzása, szellemi ereje erősebb a látványos tetteknél. A haladó hagyományok ápolása, a várost szerető és érte tenni akaró erők összefogása, a városlakók érdeklődésének felkeltése mellett azonban valamennyi tagjuk „két kézzel” is tett már, bizonyította mozdulását városáért. Számot adott az egyesület .törekvéseiről is Györky Zoltán : most például a „Mai séta a régi Kaposváron” című könyv kiadásának küzdelmeiről számolt be. Hosszan lehetne sorolni az egyesületi lépéseket Kaposvár szépítéséért. Ilyen volt a várost leginkább szennyező malomárok egyik szakaszának betemetése, a városkörnyéki parkerdők karbantartása, a Desedá-tó strandjának és csónaktároló környékének kialakításában való részvétel, vagy például a Háromtestvér-, és az Eszperantó forrás kitisztítása. A beszámoló után Farkas István, a városi tanács általános elnökhelyettese adott rövid áttekintést. A diaporámás vetítés a sétálóutca múltját, majd jelenlegi szépségét mutatta be. Ezt vita követte. Kellner Bernât nem helyeselte a könyvtár körüli rendezési elképzeléseket, főként a fák kivágását. Bencze József két meggondolandó ötlettel állt elő. A Csibi áruház egykor mint Erzsébet kávéház működött. Vajon a város- központban tekintettel az erősödő idegenforgalomra, ezt nem inkább valamilyen vendéglátóegységként kellene hasznosítani? Ugyancsak fölhívta a figyelmet a városháza alatti hasznosítatlan pincerendszerre. Megszívlelendő volt Horváth Zoltán felszólalása is. Nem beszélni kell, hanem tenni! A vitát kitüntetések, elismerések átadása követte. A tiszta és virágos Kaposvárért mozgalmat hat kategóriában hirdették meg. A vállalatok közül a Balaton Fűszért, a textilüzem és az IKV kapott pénzt és elismerést. A hivatalok, intézmények közt a Somogy Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet és a városi tűzoltóparancsnokság szerepelt a legjobban. Az Irányi Dániel utcai Napközi Ottonos Óvoda a bölcsődék és óvodák- kategóriájában nyert. A kereskedelmi kategóriában -öt boltot jutalmaztak. Az iskolák közül a Zrínyi, a Toldi, a Gyakorló és a Berzsenyi általános iskola, míg a városkörzetek díját a donneri városrész képviselője vette át. Vermes Vilmos bácsi a körzet „örökös” tanácstagja, akiről az igazi, fáradhatatlan város- szépítőt lehetne mintázni, ezúttal is tartogatott köszönő beszédében meglepetést, összefogással és a most nyert hatvanezer forint fel- használásával sportpályát építenek az ott lakók a Donnerben. B. J. A szebbik nem közül sokan teljesítenek szolgálatot a néphadseregben. Bizonyára kevesen tudják, hogyan kerülhet nő a hadseregbe? A válasz nem egyszerű, mert az igazsághoz az áll a legközelebb, hogy: sokféleképpen. Alapvető feltétel a politikai megbízhatóság és elkötelezettség, továbbá a feddhetetlen erkölcsi állapot. A hivatásos-- és továbbszolgá- latra jelentkezőknél fontos tényező az egészségi alkal-. másság' is. A hadseregben a legtöbb nő a katonai igazgatás területén, a kiszolgáló és ellátóágazatokban dolgozik. A hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságoknak mintegy fele nő. Az egészségügyi ellátás szinte elképzelhetetlen lenne nő nélkül. Közülük kerül ki az orvosok jelentős része is. Dolgoznak nők ügyviteli, pénzügyi területen és a polgári védelem különböző szintű parancsnokságain is. A női dolgozók többsége szerződéses polgári alkalmazott. (Jórészükből idővel továbbszolgáló vagy hivatásos katona válik.) A következő lépcsőfok lehet a kinevezett polgári alkalmazotti munka- viszony. Ez már az előzőekhez képest mindkét fél részéről több joggal és kötelezettséggel jár. A továbbszolgáló és hivatásos katonanők általában középfokú végzettséggel, illetve képesítéssel rendelkeznek. így például felcseri munkakörbe kerülhetnek azok az érettségizett, szakmunkásképzőt vagy emelt szintű szakmunkásképzőt végzett nők, akik a beosztás ellátásához megfelelő szakmai végzettséggel rendelkeznek. De van lehetőségük ügyviteli, pénzügyi, hadtáp- és más területen is beöltözésre. A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők általában már az egyetemi felvételi idején kapcsolatba kerülnek a néphadsereggel. Orvosi, gyógyszerészi, térképészi, mérnöki, közgazdász és más szakra pályázók részére a társadalmi-honvédségi tanulmányi ösztöndíjrendszer keretében van lehetőség az alkalmazásra. Ha például egy nő katonaorvos szeretne lenni, a pályázati felhívás feltételeinek megfelelően jelentkezik. Honvédségi ösztöndíjasként már a harmadik évfolyam sikeres befejezése után zászlósi rendfokozatban tanul tovább az egyetemen, majd az államvizsgákat eredményesen befejezve tisztté avatják. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők az egyetem elvégzése után is jelentkezhetnek katonai szolgálatra vagy polgári alkalmazottként vállalhatnak a képzettségüknek megfelelő munkát. Számos lehetőség közül választhatnak a lányok és asz- szonyok a néphadseregben. Akár sorkatonák kiképzésében is részt vehetnek, természetesen csak mint szakelőadók. A harcászati, alaki és lőkiképzési foglalkozások tartása a jövőben is férfiak hivatása marad. Március 8-án — a nőmozgalom nemzetközi ünnepén — a Magyar Néphadseregben éppúgy, mint a polgári életben, tisztelettel és szeretettel köszöntjük a katonanőket — tiszteket, tiszthelyetteseket és kinevezett polgári dolgozókat, a munkatársakat és kollégákat, orvosnőket, csoportvezetőket, a jogásznőket, és a szakácsnőket, a számítógép-kezelőket, a gépírókat és. a telefonközpont-kezelőket ..., néphadseregünk minden dolgozóját. HS — Tikos László őrnagy A VIZSGÁLATOK A MEGELŐZÉST SZOLGÁLJÁK Tanulnak a társadalmi ellenőrök Továbbképzést tartanak a társadalmi ellenőröknek. A szakmai felkészítést az SZMT-ni kívül1 a megyei tanács kereskedelmi osztályának munkatársai is segítik. Keczeli Lajos főelőadó elmondta, hogy hosszú idő óta jó az együttműködés, a kapcsolat. — Nagyatádon 57 új társadalmi ellenőr van. Az idén a társadalmi ellenőrök nemcsak a kereskedelem területén ellenőrizhetnek már. hanem a szolgáltatóiparban is. A megyében összesen 227 új társadalmi ellenőr fölkészítését végezzük el a következő napokban — folytatta Farkas Tibor, az SZMT politikai munkatársa. — összesen 484-en vállalkoztak ennek a nem kis felelősséggel járó feladatnak a teljesítésére. Tavaly 2044 esetben végeztek ellenőrzéseket, s 824 szabálysértést tártak fel, amelynek 374 ezer forint bírság lett a következménye. Vizsgálódásunk a megelőzést szolgálja: sokan furcsán néznek a társadalmi ellenőrökre, sőt az is előfordul, hogy piszkálódó megjegyzéseket tesznek. Pedig a munkájukra nagyon nagy szükség van. Kálmán László, a nagyatádi bisztró üzletvezető-helyettese az érem másik oldalát látja. — Ha bejön az üzletbe egy társadalmi ellenőr, föltételezzük róla a segítő szándékot. Mindig úgy kell dolgoznunk, hogy tudjuk, bármelyik pillanatban ellenőrizhetik a munkánkat. Szükség van a társadalmi ellenőrök tevékenységére, olyan kontroll ez, amely munkánk hatékonyságát biztosítja. — Kevesen tudják, hogy a társadalmi ellenőr hivatalos személynek számít — mondta Farkas Tibor —, így fokozottan védettek, s intézkedéseiket minden üzlet, illetve szolgáltatóhely dolgozóinak segíteniük kell. K. A. MÁI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: TÁVOL AFRIKÁTÓL I—II. (14), Videomozl de. 9 órától nonstop I. és II. terem: A SÁRKÁNY VISSZATÉR. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: VIDEOKI- VETÍTÖ : FORGÓSZÉL KISASZ- SZONY, este 7 órakor: TRÜKKÖS HÁLÁL (14). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: A SZERELEM ÉS MAGÁNY JÁTÉKAI (14), vi- deomozi du. háromnegyed 6 órakor: A SÁRKÁNY VISSZATÉR. Barcs este 7 órakor: BETTY BLUE (18). Marcalt este 7 órakor: MONA LISA (18). Radnóti videoklubmozi, konzervgyár, Nagyatád du. fél 6 órakor: BtBORKÖD. Fonyódi Galéria videomozi: HAP-KI-DO. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.53: Műsorismertetés. 9.05: Tévétéka. 10.00: A persely. 10.55: Mozgató. 11.05: Képújság. 16.58: Műsorismertetés. 17.10: Maratoni verseny tolószékben. 17.55: Kalendárium 1988. 18.40: Nils Hol- gersson csodálatos utazása a vadludakkal. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: A klinika. 20.50: Szép magyar tánc. 20.55: Stúdió '88. 21.40: Felkínálom. 22.30: Híradó 3. Budapest 2 17.58 : Műsorismertetés. 18.05 : Stiri. 18.10: Évszázadok slágerei. 18.45: Mi és a számitógép. 19.15: A klinika. 20.05: A finn csoda. 20.35: Képes nóták. 20.55: Híradó 2. 21.15: Emlékek, gyökerek. 22.45: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Vasárnapi osztrák képek. 9.30 : Angol nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Ausztria I. 12.10: Hétfő esti sport. 13.00: Mi. 13.30: Aktualitások. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Mi. 18.30: Keményen, de szívvel. 20.15: Edmund Hillary-vel a Himaláján át. 21.07: Ellis Island. 21.55: Játék a szuperlatívuszokkal. 22.22: A bankrablóbanda. 0.05: Aktualitások. 0.10: High Chaparral. 1.00: Hírek. Osztrák Tv 2 16.00: Vurlicer. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Orientáció. 17.40: Ifjúsági magazin. 19.30: Tv-hiradó 1. 20.15 : Olyan — amilyennek látszik. 22.15: Milliárdok elnye- lettek. 23.00: Ünnepi hangverseny a Bécsi Konzerthaus nagyterméből. 0.35: Hírek. Jugoszláv Tv 1 15.00: A századok forgatagában. 15.30: Zlatíbortól — Belg- rádig. 16.00: Jó napot! 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: A gazdag nő. 21.05: Kontakt-magazin. 22.35: Tv-napló. 22.55: Éjjel is, nappal is. 0.55: Hírek. Jugoszláv Tv 2 15.30: Éjjel is, nappal is. 17.30: Zágrábi körkép. 18.00: Teszt. 18.15: Olasz nyelvű adás. 18.45 : Csehek és szlovákok krónikája. 19.00: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzene. 20.45: Hírek. 20.55: Szórakoztató kedd. 22.30: Hagyaték a jövőnek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Ajándékozás. 10.00: Hírek. 10.05: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. 10.25: Éneklő ifjúság. 10.43: Tóth Zoltán brácsázik. 11.05: Népdalok. 11.37: Kicsi Biri királysága. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.30: Orvosi tanácsok. 15.00: Élő világirodalom. 15.40: Nóták. 16.00: Hírek. 16.05: Képek és jelképek. 16.35: Ide nekem a rádiót! 17.00: Ki kit formált? 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: A hajnalok itt csendesek. 20.11: Három szólamban. 21.11: Bodrogközi muzsikaszó. 21.30: Hamburgi mozaik. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Két kantáta. 22.49: Peres, poros iratok. 22.59: Operaest. 23.49: Miniatűrök. 24.00: Hírek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.35: Slágerek mindenkinek. 8.00 : Hírek. 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Nótamuzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Sokféle. 15.00: Hírek. 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Segíthetünk? 18.30: Talpalávaló 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak ! 20.05 : Operettkedvelőknek. 21.00: Hírek. 21.05: Az óriástök. 21.35: Most érkezett. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. 23.00: Hírek. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.00: Hírek. 8.13: Nikola Gjuzelev operafelvételeiből. 8.46: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. 9.32: Guy Touv- ron rézfúvós együttesének hangversenye. 11.00: Betly. 11.54: Zenekari muzsika. 12.23: Zenetörténeti értéktár. 13.00 : Hírek. 13.05: Visszajátszás. 14.16 : Bemutatjuk új kóruslemezünkei. 15.09: Zenei tükör.15.44: Maros Rudolf müveiből. 16.18: Ys királya. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Bécsi muzsika. 18.30: Na maternjem jezíku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 20.15: Modern írók portréi. 21.30: Francia kórusmuzsika. 21.45:-Új CD-leme- zeinkből. 22.34: Tükörképünk 37 darabban. 23.04: Zenei panoráma. 23.30: Hírek. — Szovjet előadók — magyar alakulatoknál. Jurij Rubin ezredes és Nyikolaj Karbov ezredes, a Szovjet Hadsereg és Haditengerészeti Flotta Politikai Főcsoportfőnökségének előadói adtak tájékoztatást a napokban több alakulatnál a szovjet hadseregben folyó eszmei-politikai nevelőmunkáról, a kiképzésről, az átalakítás jövőbeni feladatairól. Csecsemögondozás, öregek napja A Vöröskereszt siófoki városi vezetősége és az úttörő- elnökség csecsemőgondozási versenyt rendezett a hét végén, melyen siófoki és környéki általános iskolák csapatai vettek részt. Első lett és a. megyei versenyen indulhat a balatonszabadi általános iskola csapata. A nyírni vöröskereszt pedig a ságvári tanáccsal és a termelőszövetkezettel közösen öregek napját rendezett. 65 idős embert köszöntöttek és láttak vendégül. — A kaposvári Ilco klub csütörtökön tartja legközelebbi foglalkozását a Latinca Sándor Művelődési Központban. Ádám György akadémikus tart előadást, majd videofilmét mutatnak be a résztvevőknek. — Balatonboglár egykori lengyel középiskolájáról tartott előadást Budapesten a Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ igazgatóhelyettese, Tadeusz Olszanski. Szüleivel együtt 1939-ben menekült a hitlerista csapatok elől Magyarországra, sa gimnázium tanulója volt. — A számítógépes mező- gazdasági redszerek terjesztéséről kezdődik oktatás mától Kaposváron a Számítás- technikai és Ügyvitelszervező Vállalat Oktatási Központjában. A képzésben a vállalat dolgozói vesznek részt. — Kilencvenezer forint bírság kiszabására került sor az elmúlt évben azoknak a szabálysértési eljárásoknak a kapcsán, amelyeket a Somogy Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság kezdeményezett. _ 11 fő ellen zajlott le büntető eljárás, míg 24 főt vontak felelősségre fegyelmi eljárás során. — A siófoki MHSZ sokoldalú tevékenységét mutatja be az a kiállítás, amelyet tegnap délután nyitottak meg a Dél-balatoni Kulturális Központban, a Magyar Honvédelmi Szövetség megalakulásának 40. évfordulója alkalmából. A tárlat március 21-éig tart nyitva. — A Kisállattenyésztők Lapja februári számában két állattenyésztéssel kapcsolatos cikket közöl Varga Gábor, a SZÁV kaposvári vezetője. A lapban a belgrádi kisállattenyésztő verseny somogyi sikereiről is olvashatunk Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : 11-510 175 éve született Keitter Ferenc (1813—1874) mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A Mérnöki Intézetben végezte tanulmányait 1833-ban. Ezt követően néhány évig az országos építészeti főigazgatóságnál dolgozott, s több mint egy évtizeden át vett részt a Tisza és a Maros szabályozásával kapcsolatos térképezési, illetve vízműtani mnkálatokban. 1850-ben a helyhatósági osztály építészeti igazgatóságához került, ahol középítési munkák irányításával bízták meg. Legjelentősebb alkotása a budapesti rakpartok terve és megépítése. 1861-ben ő dolgozta ki a főváros építési ügyrendjét és szabályait, a budai Vár, valamint a város rendezésének és szépítésének tervét. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa megalakulásával — 1870-hen — annak szakosztályfönökr lett. Tanulmányozta London, Párizs, Berlin, München modern városépítészetét; külföldi tapasztalatainak hasznosításával dolgozta ki az akkori Sugár út (ma Népköztársaság útja) és a Nagykörút tervét, továbbá Budapest csatornázási programját. Munkássága nagyban hozzájárult Budapest nagyvárosi jellegének kialakításához. Kéziratos hagyatékát az Országos Széchényi Könyvtár és a Fővárosi Levéltár őrzi. — Felsőfokú szálításveze- tői vizsgát huszonkilencen tettek a hét végén Kaposváron. A kurzust a megyei tanács közlekedési osztálya indította. Az ezt megelőző két vizsgán középfokú képesítést lehetett szerezni, amelyet a tanács most újra megszervez. Jelentkezési határidő március 15. — Tbilisziben hadat üzentek a szmognak. A városnak 3000 szűk utcája van, ahol semmi légmozgás nincs. Most hidrometeorológiai módszerekkel, igen eredményesen tisztítják a levegőt. Apró cseppekből álló felhőréteget terítenek szét, amely nagy területen megköti, majd cseppfolyós alakban elvezeti a levegő szennyezettségét. — Kisasszondi pihenőházukat hetvenezer forint értékű berendezéssel bútorozták be a KVGY dolgozói. A legutóbbi kommunista szombaton előállított termékek ellenértékét fordították most az üdülőre. Áremelés A Tungsram Rt., valamint a Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyár és a forgalmazó kereskedelmi vállalatok tájékoztatják vásárlóikat, hogy az importból származó alapanyagok — már tavaly bekövetkezett — jelentős drágulása miatt a Tungsram által - gyártott fényforrások árai március 1-jétől átlagosan 4,8 százalékkal, a Mofém fémszerelvényeinek ára átlagosan 15 százalékkal emelkednek. — A Latinca művelődési házban Fa Nándor tail videovetí- téses előadást március 2-án 14. 16. 18 és 20 órakor. — Értesítjük t. gázfogyasztóinkat. hogy 1.988. március 3-án 12—17 óráig Siófokon az alább felsorolt utcákban gázszünetet tartunk: Ady Endre. Mikes K.. Táncsics, Tamási. Mészöly. Ló- czy. Vas Gereben, Szent László, Beszédes sétány, Mátyás kir. u., Endrődi u.. Petőfi sétány. Batthyány és Krúdy sétány. Tanácsköztársaság. Karinthy. Glach, Mártírok útja. Kérjük, a fenti időpontban gázkészülékeiket „zárt” állapotban tartani szíveskedjenek. KÖGÁZ-ki rendeltség. Siófok. Á várható időjárás Erősen felhős. lesz az ég, többfelé várható csapadék, többnyire hózápor, havazás, de délen és keleten eleinte eső, havas eső. A nyugati, északnyugati szél többször megélénkül, néhány helyen megerősödik. A szélvédett helyeken kora reggel átmenetilag köd képződhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 2 és 7 Celisus-fok között alakul.