Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-08 / 57. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIV. évfolyam, 57. szám Ara: 1,80 Ft 1988. március 8., kedd Á NEMZETKÖZI SAJTÓINTÉZET TANÁCSKOZÁSA A sajtó a megismerés nélkülözhetetlen eszköze Gróti Károly fogadta a rétztvovöket A nemzetközi tömegtájékoztatás vezető újságíróinak részvételével tanácskozás kezdődött hétfőn a budapesti Hilton Szállóban. A Nemzetközi Sajtóintézet (IP1) soros rendezvényén - amelynek szocialista ország először ad otthont - két napon át tizenöt állam képviseletében mintegy 30 újságíró vitatja meg a glasznoszty jelentőségét a kelet-nyugati kapcsolatokban. A magyar újságírókat Aczél Endre, Balázs József, Boldizsár Iván, Pálos Tamás és Vince' Mátyás képviselték. Budapesten a Hilton Szállóban megkezdte tanácskozását a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) kerekasztal-konferenciája. A képen: Peter Galliner, az IPI igazgatója beszél. Mellette jobbról: Berecz János, az MSZMP KB titkára Lázár György fogadta a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt küldöttségét NE CSAK VIRÁGOT! Jólesik látni, hogy nők napján a férfiak többsége megáll a virágüzletek kirakata előtt. Ki-ki a nagymamájára, az édesanyjára, a párjára vagy a lányára gondol. Válogat a virágok között: melyik illene leginkább a kedves ünnepelthez.- Szép jelkép a nőnapi virág, mint ahogy a nőnap is a tavasz egyik legszebb, legbensőségesebb ünnepe. Csak azt ne higgyük, hogy ennek az egyetlen napnak a 24 órája, a nőnapi virágcsokor és köszöntő garantálhatja egész évi tiszta lelkiismeretűnket. Ha ilyenkor szép szavakkal méltatjuk a küzdelmet, amelyet bátor nők vívtak az emancipációért. Ha mutatós számokat sorolunk föl arról, hogy mi, az új társadalom építői milyen erőfeszítéseket tettünk azért, hogy nálunk eleven valóság legyen a nők egyenjogúsága. Hogy milyen felelős posztokat foglalnak el lányaink, asszonyaink az iparban, az oktatásban, az egészségügyben. Ha magasztos frázisokat mondunk a családban betöltött szerepükről... Az élet most sok gondot ró nőkre, férfiakra egyaránt. A gazdasági élet akadozása, az árak emelkedése napjainkban a férfiakat is rákényszeríti a második, sőt a harmadik műszakra. Ma asszonyaink többége a második műszakot vállaló férje, fia helyett is kénytelen az otthon gondjait vállalni. S ezért a helytállásért valóban nem elég az egynapi hála, a bármilyen szép nőnapi virágcsokor. Nagy erőfeszítések, próbatételek napjait'éljük, politikai, gazdasági és családi életünkben is. Üj számvetéseket, új terveket kell készítenünk. Szerényebben, visz- szafogottabban kell élnünk. Nem addig nyújtózva, ameddig szeretnénk, hanem ameddig a takarónk ér. Ez a megszorítás sok vita, ösz- szetűzés forrása lehet közéletünkben éppúgy, mint otthon, a családban. Am régi tapasztalat : csak a gyenge, a laza közösségek sínylik meg az embert próbáló időket. A jó közösség, az összetartó család erősebb lesz, még inkább összekovácsalódik. De csak akkor, ha sikerül valódi „közteherviselést” kialakítani otthon is. Ha mi, ^ férfiak is osztozunk a családért vállalt egész éves felelősségben. Ismétlem, szép jelkép a virág; illő, ám csekély ajándék annak, aki az otthont, a hazaváró kikötőt akár a napi — gyárban, intézetben, irodában — végzett munka után, akár otthoni „főállásban” megteremti. Hiszen az otthon nemcsak ágy és asztal, hanem nyugalom, békesség, jó közérzet is. Ha .valóban igazi otthon. S aki ezt fenntartja, gondját vállán viseli, az a legtöbbet teszi értünk a mai zaklatott világban. Mit ajándékozzunk hát a deklarált jogokon és a nőnapi virágcsokron kívül asz- szonyainknak? Egész évi biztonságot! Küzdésüknek, törődésüknek azt a jóleső ellenértékét, amit csák mi, férfiak adhatunk meg nekik. A mindennél többet érő tudatot, hogy áll mellettük valaki, akire minden ünnepen és minden hétköznapon számíthatnak. Kékesdi Gyula A világ minden tájáról egybegyűlt újságírókat a ke- rekasztal-konferencia elnöki tisztét betöltő Paul Lendvai, az Osztrák Rádió (intendánsa köszöntötte, majd Peter Galliner, az IPI igazgatója emlékeztetett arra, hogy a szakmai testület — amely Zürich—London székhellyel, a második világháború után alakult — az újságírók szakmai félkészültségének tökéletesítését, az információ- áramlás és a tájékoztatás hatékonyságának elősegítését tekinti elsődleges feladatának. A továbbiakban kiemél- te: a kelet—nyugati kapcsolatok alakulása nem első ízben szerepel az IPI fórumán: legutóbb, 1981-ben Bécsben szerveztek e témában véleménycserét. Azóta jelentős fejlődés következett be a kapcsolatokban a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet más területein egyaránt. A résztvevőket köszöntötte Balázs József, a Külpolitika című folyóirat főszerkesztője. A magyar politikai közélet nevében Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára üdvözölte a nemzetközi (tanácskozás képviselőit. A tájékoztatás személyiségei mindaddig, amíg meg nem szólalnak a fegyverek, erősebbek lehetnek minden hadseregnél — utalt a sajtó hatalmas közvéleményformáló erejére Berecz János. Ennek az erőnek azonban — fűzte hozzá — nagy felelősségérzettel kell párosulnia, hiszen a sajtó munkatársain múlik, mire mozgósítanak, hogyan tájékoztatnak; az együttműködést keresik vagy a szembenállást élezik, őszinte, nyílt tájékoztatással az emberi értékeket becsülik, vagy az értékek pusztulását kiváltó ellenségeskedés erőit feszítik. E közös felelősségben nem mutogathatunk egymásra; minden ország tájékoztatási személyiségei, a kelet—nyugati tájékoztatás szakemberei csak közös utat járhatnak, annak ellenére, hogy jó néhány kérdésben különbözik a véleményük, a meggyőződésük, eltérő normák szerint élnek és dolgoznak. A glasznoszty szellemében közösen kell keresni a kelet—nyugati (Folytatás a 2. oldalon.) A Magyar Nők Országos Tanácsa hétfőn ülést tartott a Parlamentben. A 78. nemzetközi nőnap alkalmából Lukács János, az MSZMP KB titkára a Központi Bizottság nevében köszöntötte a nőtanács tagjait, a magyar lányokat és asszonyokat. — Ha feltennénk a kérdést, van-e még nőkérdés, szükséges-e a nőpolitika — csak igennel válaszolhatunk. Nem mondhatunk le arról, hogy összehangoljuk a nőknek a társadalmi életben betöltött és az anyai szerepét. Világunk még nagyon sokkal tartozik a nőknek — mondta beszédében. A nők alkotóerejének fejlesztésében .és érvényesítésében is új lehetőségeket s távlatokat nyit az a munka, amely a párt kezdeményezésére bontakozik ki a gazdasági, társadalmi és a politikai megújulás érdekében. A reformot folytatva az a célunk — mondta a továbbiakban —, hogy eredményesebben, hatékonyabban működjön a gazdaság, sokoldalúan fejlődjön a társadalom. Ennek feltétele a politikai intézményrendszer napirenden lévő fejlesztése is. A testület ülésén Eleki János, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának főtitkára a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben dolgozó nők helyzetéről, mindennapi munkájáról tájékoztatta a tanács tagjait. A vitában felszólalók elmondták : a szövetkezetekre kellene bízni a kis egységek működtetésének belső szabályozását, ntódszereit. Az állami szabályozás korlátozódjék a korszerű szövetkezeti törvényre, az állam anyagi érdekeit pedig az adórendLázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese hétfőn a KB székházában fogadta a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt küldöttségét, amely az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Jón Olle Perssonnak, a végrehajtó bizottság póttagjának vezetésévél vasárnap óta tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű találkozón — amelyen részt vett Gecse Attila, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője — kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, pártjaik tevékenységéről és legfontosabb feladatairól. Az MSZMP és a svéd SZDMP Ciprus új elnöke kész tárgyalni Turgut özal török miniszterelnökkel és Rauf Denktassal, a ciprusi török közösség vezetőjével a szigetország föderatív állammá való átalakításáról. Georgiosz Vasziliu államfőnek a Newsweek' vasárnapi számában megjelent interjúja szerint a találkozó helyét és időpontját özal választhatja meg. Vasziliu kész Rauf Denktassal, a ciprusi török közösség vezetőjével is szerrel biztosítsa. Javasolták: meg kellene vizsgálni, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a termelőszövetkezetek ne legyenek kénytelenek megszüntetni a kisebb hatékonyságú, főleg nőket foglalkoztató kiegészítő üzemeket. Számosán hangoztatták: szükséges elősegíteni a mezőgazdaságban dolgozó nők szakképzését. Jelenleg a nők nem érdekeltek a szak- képzettség megszerzésében, a képzés sem megfelelő, nem ad alapot kiegészítő szakma elsajátítására. Mások elégedetten nyugtázták, hogy a háztáji gazdaságban végzett munkát főmunkaként ismerik majd el a törvény elfogadásával. Hozzáfűzték azonban: fel kell készíteni a gazdálkodókat az ökonomikus, a kulturált gazdálkodásra, a környezetvédelemre. közötti . együttműködésről szólva megelégedéssel állapították meg, hogy az kedvezően járul hozzá a különböző területeken eredményesen fejlődő magyar—svéd kapcsolatok további elmélyítéséhez. Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára, az Ország- gyűlés külügyi bizottságának elnöke, ugyancsak hétfőn nemzetközi kérdésekről folytatott megbeszélést a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt küldöttségével. A vendégekkel találkozott és tárgyalt Kótai Géza, a KB külügyi és Petrovszki István, a KB párt- és tömegszerveze- tek'osztályának vezetője, a Központi Bizottság tagjai. megvitatni a kérdést — hagnzik a nyilatkozatban. Vasziliu emlékeztetett arra, hogy a föderatív állam- szerkezetről a szigetország görög és török közössége nagy vonalakban már megegyezett. Eszerint három török és hét görög miniszter lenne a szövetségi kormányban; az elnök görög, az al- elnök pedig török lenne. Vasziliu ugyanakkor hagoztat- ta, hogy egyetlen találkozó önmagában nem oldaná meg a ciprusi kérdést. A munkavállalók alkotmányellenes diszkriminációja ellen fellépve ajánlották: a munkáltatók állásaik meghirdetésekor ne jelöljék meg, hogv férfit vagy nőt alkalmaznak. Ez mindkét nem számára foglalkoztatási megkülönböztetés, csökkenti a munkavállalási esélyeket. Meg kell vizsgálni: miként lehet fellépni e jogalkalmazási szabálysértés ellen. Duschek Lajosné, a MNOT elnöke a hagyományhoz híven átadta a Gárdos Mariska emlékplakettet. A magyar demokratikus nőmozgalom egyik alapítójának emlékére létesített . kitüntetést Csehkis Imréné, Ernszt An- talné, Honfi Józsefné, Mezei Lászlóné és a Diósgyőri Gépgyár Gárdos Mariska szocialista brigádja kapta kimagasló nőmozgalmi tevékenysége elismeréseként. 1 Befejeződött a zakuszka gyártása a Nagyatádi Konzervgyárban. Szovjetunió számára mintegy tízezer tonnát gyártottak A Magyar Nők Országos Tanácsának ülése Világunk még nagyon sokkal tartozik a nőknek A Magyar Nők Országos Tanácsa március 7-én ülést tartott a Parlamentben. A képen: Duschek Lajosné, a MNOl elnöke megnyitja az ülést Ciprus új elnöke kész tárgyalni v