Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-30 / 76. szám

1988. március 30., szerda Somogyi Néplap SPORT El Magyar Ifjúság Kupa Ma NB I-es forduló A kaposvári városi sport­csarnok körüli salakos pá­lyákon rendezték meg a Magyar Ifjúság Kupa kispá­lyás labdarúgótorna megyei döntőit. Az eredmények : Férfiak, 21 csapat: 1. Nagy­atádi Pedagógus, 2. Siófok DRV Aperata, 3. ATE Ka­posvár. A sors különös sze­szélye. hogy a győztes Nagy­atádi Pedagógus együttese a csoportküzdeLmekből csak legjobb másodikként jutott tovább, utána azonban sike­rült megszerezni az első helyet. A döntőben 2:l-re verte a DRV Apentát. Nők, 6 csapat: 1. KVGY Vasas, 2. Barcsi Vörös Csillag Mgtsz. Döntő: 3-2. 3. Boglárlellei Platán. Ifjúsági fiúk, 12 csa­pat: 1. Kaposvári mezőgaz­dasági szakközépiskola, 2. Kun Béla Kollégium (Bog- lárlelle). Döntő: 5-0. 3. Per- czel Mór Gimnázium, Sió­fok. A győztesek április kilen­cedikén ismét pályára lép­nek a nagykanizsai területi döntőben. Mivel a női me­zőnyben a legjobban mozgó­sító megyék között volt So­mogy, a második helyezett is továbbjutott, ők Budapesten játszanak majd. Különdíja-t kapott legjobb mezőnyjátékosként a nőknél Tóth Mária (Barcs), az ifik­Jelenet a KVGY Vasas- Barcsi Vörös Csillag Mgtsz női döntőről A férfiaknál a Nagyatádi Pedagógus alaposan meg­küldött az első helyért, a DRV Apenta ellen nél Puha Gábor (Mezőgaz­dasági szki-), a férfiaknál Simon József (Nagyatádi Pe­dagógus). Az ifjúsági gólki­rály Fonyódi Tibor (Ná- gocs), a felnőtt Jezeri László (ATE) lett. A legjobb ka­pusnak járó különdíjat Lik- tor Béla (BMT SE) vehette át. Bajnolcvárás Siófokon Bajnakvárásból vajon lesz-e bajnokverés ma dél­után Siófokon? Ez a kérdés foglalkoztatja a hazai köz­véleményt, valamint az, hogy a sok sérülés és sárga­lapok miatt hiányzókat va­jon Kaszás Gábor hogyan tudja pótolni? ___Ismeretes, hogy a múlt évi b ajnokcsapat, az MTK VM az idén meg sem közelíti a korábban nyújtott teljesít­ményét. Verebes József le- . génysége jelenleg a 7. he­lyen áll 19 ponttal. A Siófok ugyanakkor a 11. 16 pont­tal. A Balaton-parti együttes az ősszel a Hungária Kör­úton szoros csatában szen­vedett 2:l-es vereséget. A A Siófoki Bányász a más­félhetes szünet során igye­kezett rendezni sorait és ké­szült a visszavágásra. Az előjelek nem a legjobbak, hiszen továbbra is sérült Pardavi, Palkovics és Adi, éz utóbbi lábát megoperál­ták s rá hosszú ideig nem számíthat az edző. Szintén nem léphet pályára ezen a találkozón sárgalapok miatt Balázs, valamint Quirikó. Így Kaszás Gábor a mai ösz- szecsapásra várhatóan a kö­vetkező csapatot küldi pá­lyára: Horváth — Brettner, Szabó, Olajos, Kolovics — Marozsán, Jancsika, Zsadá- nyi — Borostyán, Boda, La­katos. Készenlétben áll még: Erdélyi. Tóth P., Molnár, Keszeg. A mérkőzés 16.30 órakor kezdődik. Játékveze­tő: Nagy L.. segítői Lázin és Nagy II. J. A tartalékmér­kőzés 14.30-kor kezdődik Rendeki vezetésével. Kovács Attila a Rákóczi kapujában Zalaegerszegen lép ma pá­lyára a Rákóczi labdarúgó- csapata. Úgy tűnik, hogy ez a találkozó egy utolsó lehe­tőséget még rejtegethet a kaposváriak számára. Amennyiben eredményesen térnének haza a mérkőzés­ről, s vasárnap idehaza le­győznék a Békéscsabát is, még volna egy kis remény a felzárkózásra. Ellenkező esetben már csak a tisztes befejezés maradna hátra. Hogy nehéz mérkőzésre van kilátás, több minden iga­zolja. A ZTE sincs éppen könnyű helyzetben, neki is égetően szükséges a két pont. Az ősszel Kaposváron 2:0-ra legyőzték a Rákóczit, s ráadásul a kaposváriak eddig még nem szereztek pontot sohasem Zalaegersze­gen. A Szombathelyen vesz­tes csapaton két helyen vál­toztat Csordás István edző. Kovács Attila elfoglalja he­lyét a kapuban, lejárt Meksz büntetése is, ő váltja föl Murait a támadósorban. Ez a csapat fut ki a pályára: Kovács — Riczu. Rácz, Deákvári, Kraft — Prukner. Petrók, Bíró, Adorján — Meksz, Havasi. A cserepad­ra az alábbiak ülnek: Sán- dorfi, Barna, Csrepka, Bócz, Murai. A találkozó 17.30-kor kezdődik Drigán (Plasek, Hamar) játékvezetői hármas irányításával. A tartalékok mérkőzése 15.30-kor kezdő­dik. Somogyi sporthírek Cselgáncs Második lett Horgas Gá­bor (Nagyatád) 38 kg-ban Baján a Pajtás-kupán. 'Kosárlabda A hat város tornájának ezúttal Sopron volt a hely­színe. A minik eredményei: Videoton—KASI 89:9, Kör­mend—KASI 84:12, Fűzfő— KASI 33:27. Úttörők: Video­ton—KASI 51:43, KASI— Körmend 51:40, Sopron— KASI 42:41. Motorsport A pécsi Csertetőn megren­dezett motocross versenyen, melyen kiskategóriájú gépek rajtoltak, ifi. Bokor Sándor (Volán—Surján SE) mindkét futamában fölényesen nyert az OB első fordulójában. Röplabda A kaposvári Ipari Szak- középiskolában és a Toldi Kaposvári győzelemmel kezdődött az idei szabadtéri atlétikai versenyidény. Sze­geden harmimekettedik al­kalommal rendezték meg a nemzetközi Barátság mara­toni futóversenyt, amely egyben magyar bajnokság is volt. A két évvel ezelőtti szegedi rendezvény már ho­zott sikert a kaposváriak­nak, amely most megismét­lődött. A K. Építők csapata új egyesületi és egyben baj­noki csúccsal szerezte har­madik országos bajnoki cí­mét. A csapat tagj ai : Far­kas Ágota (2 óra 41:42, — ezzel az idővel teljesítve az elsőosztályú szintet negyedik Általános Iskolában került sor az országos serdülő ku­pa területi döntőjére, me­lyen kiválóan szerepeltek a hazai együttesek. A lányok­nál a Kaposvári Vasas Izzó a BSE ellen 3:0 arányban győzött, míg a Szegedi Épí­tőket 3:2-re verte. A csapat­ban a következők játszot­tak: Halász, Kelemen, Sas- vári, Zalavári, Vaga, Ágfal­vi, Lentai, Somogyi, Radnai, Német. Edző: Kökényesy Péter. A fiúknál a Kapos Volán Dózsa a Csepelt 3:0- ra, a Dunaújvárosi Kohász 3:í-re győzte le. A csapat: Kántor, Erdei, Kiss, Szabó A., Szabó Zs., Tóth, Bencze, Németh. Edző: Gáspár Ist­ván. Mindkét csapat beju­tott a szegedi országos dön­tőbe, melyre a jövő héten kerül sor. Sakk A kaposvári városkörnyé­ki sakk-csapatbajnokság végeredménye: 1. Nagyberki, 2. Zselic, 3. Gölle, 4. Dél- viép, 5. Volán. lett egyéniben), Csizmadia Gyuláné, (2 óra 55:35-tel ti­zedik, új egyéni csúccsal, a sorrendben). A csapat har­madik tagja Vass Márta volt. A férfiak mezőnyében Bók 2 óra 22:l-el hatodik. Ipo­lyi 2 óra 28:52-vel teljesítet­te a junior elsőosztályú szin­tet. A fenti versennyel egy- időben sor került a hagyo­mányos kismaratoni verseny­re is. A 20 km-es távon az Építők versenyzői közül az ifjúsági Katona Mária hato­dik, Kecskeméti József he­tedik, Golubics Zoltán pedig nyolcadik lett. Olimpiai napok 299-en vettek részt Ka­posváron az olimpiai napok gyalogtúráján. A Hámán Kató Általános Iskolából 144-en, a Petőfiből 70-en, a Zrínyiből 28-an teljesítették a távokat. Munkahelyt sport A munkahelyi sporttevé­kenység értékelésében hu­szonnégy induló közül lett első a Masterfil Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyára. Az eredményt tíz­ezer forintos vásárlási utal­vánnyal jutalmazta a Tex­tilipari Dolgozók Szakszer­vezete. Balatonszárszói iKSE— Komlói Bányász 19-6 Végre azt a teljesítményt nyújtotta idegenben a szár­szói csapat, ami tudására jellemző. A balatoniak nagy fölényét mutatja, hogy a találkozónak volt olyan sza­TOT Ó zéseire Tóth ^ Ma re ah YSE ■ vátkúton fut­ballozott. Húsz éve játszik kollektív szelvényen, több­ször volt tizenkettese. Így látja az esélyeket: Női asztalitenisz NB I Győri MÁV DAC— Kaposplast 15:10 Nem sikerült Győrben visszavágnia a kaposváriak­nak. A rutinosabb hazaiak 8:0-ra elhúztak, s ezt az előnyt a somogyiak csak csökkenteni tudták a továb­biakban. Limbek küzdeni- tudása és Rák jó játéka emelkedett ki a csapatból. Meghatározta a végered­mény alakullását, hogy Var­ga egyetlen mérkőzést sem tudott megnyerni. Gy. Lim­bek 4, Rák 3, Pata 2, Dió­szegi 1. A csapat továbbra is az ötödik helyen tanyázik a B csoportban. kasza is, amikod 16-2-re ve­zetett a szárszó. Különösen Balázs I. teljesítménye di­csérhető, aki még játszmát sem vesztett. Győztesek: Balázs I. 5, Milos 5, Sáhó 4, Dani 3, Szalai 2. Bp. Honvéd—Û. Dózsa 1, PMSC—Tatabánya 1, x, Debrecen—Siófok x, Kapos­vár—Békéscsaba 1, Barletta —Udinese 2, Brescia—Bari 1, Genoa—Cremonese 1, La­zio—Lecce 1, Modena—Ata- lanta x, 2, Padova—Arezzo x, Piacenza—Parma x, Sam- benedettese—Catanzaro 2, Taranto—Bologna x. Pótmérkőzések: 2, 1, 1. Országos bajnokságot nyertek A K. Építők női maratoni csapata Asztalitenisz NB II Biztos gyózolom Komlón Az én tippjeim HÍREK Március A nap 6.27 órakor kél, és 19.10 órakor nyugszik ; a hold 16.15 órakor kél, és 5.30 órakor nyugszik. [30 Szerda Zalán Á várható időjárás A keleti megyékben csak lassan szűnik meg az eső és szakadozik rel a felhőzet. Ele­inte országszerte kevés felhő, száraz idő vár­ható. A délutáni óráktól nyugat felől már nö­vekedni kezd a felhőzet, de estig még nem lesz eső. Gyakran erős északi, illetve élénk déli, délkeleti szél várható. Erősödik a nappali felmelegedés. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 13 és 17 Celsius-fok között lesz. — Személyi kérdésekben döntött a KISZ Barcsi Vá­rosi Bizottsága hétfőn. Föl­mentette titkári tisztségéből Kérdi Ferencet, aki április 1-jétől a KISZ megyei bi­zottságának titkára lesz. He­lyére a testület városi tit­kárnak Vaczuli Pált válasz­totta meg. — Koszorúzási ünnepsé­get rendeztek kedden dél­után Kutason, Szabáson és Kisbajomban a szovjet és bolgár emlékműveknél. Az ünnepi megemlékezést a há­rom község felszabadulásá­nak 43. évfordulója alkal­mából tartották. — Harmadik díjat nyert dr. Bóra Ferenc, a kapos­vári Tanítóképző Főiskola docense a Magyar Úttörők Szövetsége és az Úttörőve­zető című lap Ünnepélyek gyerekeknek című pályáza­tán, a tanulmányok kategó­riában. — Tisztújító közgyűlést tartott a Kaposvári 32. Szá­mú Galambtenyésztők Egye­sülete a közelmúltban az Édosz Művelődési Házban. Az elnök ismét Földi Géza lett, az új titkár Szombat- helyi István. Az egyesület közgyűlésén megemlékeztek jogelődjük 50 évvel ezelőtti megalakulásáról is. — Amatőr művészek ki­állítására kerül sor harma­dikén és negyedikén Zics- ben, a kultúrházban. Fest­mények, fotók, grafikák, plakáttervek sezrepelnek a tárlaton . A községben élő nők hímzéseit, varrásait is láthatja majd a közönség. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 192 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 25 Trabant Lám. Spec. (Bp.) 12655 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 10568 Trabant Lim. Spec. (Győr) 10330 Trabant Combi (Bp.) 3809 Trabant Combi (Debr.) 3094 Trabant Combi (Győr) 2311 Wartburg Standard (Bp.) 3514 Wartburg Standard (Debr.) 1763 Wartburg Standard (Győr) 1903 Wartburg Special (Bp.) 4319 Wartburg Special (Debr.) 3421 Wartburg Special (Győr) 3253 Wartburg Special tt. (Bp.) 11876 Wartburg Tourist (Bp.) 3118 Wartburg Tourist (Debr.) 2291 Wartburg Tourist (Győr) 1194 Skoda 105 S (Bp.) 12042 Skoda 105 S (Debr.) 8956 Skoda 105 S (Győr) 8956 Skoda 120 L (Bp.) 27951 Skoda 120 L (Debr.) 15860 Skoda 120 L (Győr) 18764 Lada 1200 (Bp.) 47647 Lada 1200 (Debr.) 34171 Lada 1200 (Győr) 16860 Lada 1300 S (Bp.) 24352 Lada 1300 S (Debr.) 17451 Lada 1300 S (Győr) 10023 Lada Szamara (Bp.) 1581 Lada Szamara (Debr.) 521 Lada Szamara (Győr) 588 Lada 1500 (Bp.) 16196 Lada 1500 (Debr.) 12093 Lada 1500 (Győr) 5470 Lada Combi (Bp.) 979 Lada Combi (Debr.) 6307 Lada Combi (Győr) 600 Lada Niva (—) 258 Polski Fiat 126 P (Bp.) 2168 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1737 Polski Fiat 126 P (Győr) 2523 Dacia Limousin (Bp.) 14871 Dacia Limousin (Debr.) 11654 Dacia Limousin (Győr) 8799 Dacia Combi (Bp.) 3202 Dacia Combi (Debr.) 3223 Dacia Combi (Győr) 2359 Dacia TLX (Bp-) 3327 Dacia TLX (Debr.) 3989 Dacia TLX (Győr) 2041 Zastava (Bp.) 19031 225 éve szülelett Kisszántói Pethe Ferenc (1763—1832) mezőgazdász, korának ismert szerkesztője és szakírója. A debreceni főiskola el­végzése után nyolc eszten­dőn át Utrechtben tanult; beutazta egész Nyugat-Euró- pát, és egyebek közt kita­nulta a nyomdászságot is. 1796-tól Bécsben megjelen­tette az első magyar nyelvű gazdasági lapot (Vizsgálódó Magyar Gazda), melynek egyszemélyben szerkesztője és kiadója volt. Miután lap­jával hamarosan csődbe ju­tott, néhány évig a Keszt­helyi Georgikon egyik szer­vezője, tanára, majd veze­tője (matézist, építészetet, rajzot, gazdasági tárgyakat adott elő, s ő irányította a tangazdaságot is) volt. 1801- ben Esterházy herceg szol­gálatába lépett; földet bé­relt és szakírói tevékenysé­get folytatott. 1814-től Bécs­ben, majd 1816-tól Pesten jelentette meg újabb lapját (Nemzeti Gazda). Ismét föl­det bérelt, üzleti vállalko­zásokból élt, s 1827-ben Ko­lozsvárott megindította az első erdélyi politikai lapot, a Hazai Híradót, mely utóbb Erdélyi Híradó néven je­lent meg. A tudományos élet fellen­dítéséért harcolt, társadalmi, gazdasági reformokat sür­getett. Üttörőszerepet vitt a takarmány- és ipari növé­nyek termesztésének propa­gálásában, a belterjes gaz­dálkodás sürgetésében ; ki­mutatta a jobbágyi termelés tarthatatlanságát. A Pénzügyminisztérium közleménye A Pénzügyminisztérium közli: 1988. április 1-jétől csökkennek a külkereskedel­mi áruforgalomban behozott áruk után fizetendő illeté­kek, illetőleg díjak. A vám­kezelési díj 4 százalékról 2 százalékra, a statisztikai il­letékek pedig 4 százalékról 3 százalékra mérséklődnek. Az intézkedések a Magyar Közlönyben a közeli napok­ban jelennek meg. — Amerikában jártam címmel Adamikné dr. Jászó Anna kandidátus, a Buda­pesti Tanítóképző Főiskola tanára tartott tegnap nagy­sikerű előadást Kaposváron, USA-beli tanulmányút] á- nak tapasztalatairól. — Lapunk tegnapi számá­ban hibásan jelent meg a kaposvári Pamutfonóipari Vállalat vietnami dolgozói­val kapcsolatos hírünk. A hír utolsó mondata helye­sen: A résztvevők megemlé­keztek a hajdani császár- város, Hűé felszabadulásá­nak 13. évfordulójáról is. Balesetek Tegnap délután Barcs bel­területén Horváth Jánosné 38 éves előadó, barcsi lakos, sze­mélygépkocsijával balra kanya­rodás közben egy személyautó­nak ütközött. A vétlen gépkocsi vezetője és utasai könnyebb sé­rülést szenvedtek. Szőkedencs külterületén a 7- es számú főútvonalon Varga Miklós 23 éves gépkocsivezető, hévízi lakos tehergépkocsiját kivilágítatlanul hagyta, ezért az arra haladó Secchi Alberto 43 éves olasz állampolgár, milánói lakos személygépkocsijával az álló tehergépkocsinak ütközött. A személygépkocsi vezetője 8 napon túl gyógyuló súlyos sé­rülést szenvedett. A két gépko­csiban 130 ezer forint kár ke­letkezett. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon : _ 11-510 ^ — A Somogy Megyei Patyolat olcsö Aruk boltjaiban „BALA BUTIK” Kaposvár, Bé- k-e ^Füredi-lakótelep (Patyolat helyén), Ságvári u. Ezen a hé­ten is új színes áruválaszték­kal várjuk vásárlóinkat. Olcsó import, kilós női, férflfelsőru- házati cikkek, olcsó női cipők, harisnyák, fonalak, méteráru. — Háncsszatyrok érkeztek reklámáron (4 méretben) a Kaposvár, Noszlopy G. utcai FLORA Háztartási- és Lakás-, felszerelési Kisáruházba.

Next

/
Thumbnails
Contents