Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-21 / 68. szám
1988. március 21., hétfő Somogyi Néplap 3 A KISZ KB középiskolai rétegtanácsának ülése Terítéken a szakmunkásképzők Pénteken és szombaton Kaposváron ülésezett a KISZ Központi Bizottságának középiskolai és iszakmunkásta- nuló-tanácsa. Pénteken este késő éjszakába nyúlóan értékelték a Bács-Kiskun megyei tevékenységet. A Duna—Tisza- köziek számos olyan példával rukkoltak elő, amely megyénkben is megvalósítható lenne. Tapasztalatcserét szerveztek a diákmozgalmai segítő pedagógusoknak, rendszeresen megjelenő kiadványokban, diákújságokban tájékoztatják a tanulókat. A középiskolások gondjai, problémái szombatonként a nagyobb nyilvánosság elé is kerülnek a Petőfi Népe című megyei lapban. Másnap tárgyalták a KISZ helyzetét a szakképzéssel foglalkozó középfokú oktatási intézményekben. A téma azért is jelentős, mert a középiskolai tanulók háromnegyed része valamilyen szakképzést folytató intézményben tanul. A szülők és a tanulók körében a legnépszerűbb a szakközépiskola, itt tanul a nappali tagozatos diákok 27 százaléka. A középiskolai és szakmunkástanuló-tanács támogatja az integrált középiskola — a lehetőségekhez képest — mielőbbi bevezetését. Jelenleg a szakközépiskolákban az ifjúsági mozgalom jól illeszkedik az iskola egészének rendszerébe. A legnagyobb gondok a szakmunkásképző iskolákban jelentkeznek, áhová a tanulók nagyobb hányada gyenge tanulmányi ered-. ménnyel kerül. A közismereti oktatás tartalma alig haladja meg az általános iskola kötelező anyagát. Megállapították továbbá, hogy a szakmai oktatás döntő része a gyakorlati képzés, melynek során a tanulók egy-egy szakmának a gyakorlati oktatást ellátó vállalat igényeire szabott ismereteit sajátítják el. A gondok megoldása azért sem tűr halasztást, mert ebben a képzési formában vesz részt a nappali tagozatos diákok fele. 1986-tól létrejött a kétévfolyamos szakiskola, amelynek feladata a többi középfokú iskolákban a tanulókkal fogyatékosságuk miatt együtthaladásra képtelen fiatalok számára szakképesítést adni. Az itt végzettek betanított munkásként .helyezkedhetnek el. Most azonban számolni kell azzal, hogy a hatékony foglalkoztatásra, a korszerű itedhnológiák adaptálására késztetett gazdasági szervezetek a következő évtizedben egyre kevésbé tudják alkalmazni a lemorzsolódó fiatalokat. Egyes szakmákban a szakmunkás-bizonyítványt szerzett fiatalok csak a munkába állásukat követő hatodik évben érik el a százszázalékos normát; várható, hogy a munkaerő-leépítés ezért őket érinti elsősorban. A tanács rávilágított a pedagógusok helyzetével összefüggő gondokra is. Többek között arra, hogy nincs Magyarországon szakmunkás- képzői itanárképzés, nem a legjobb szakemberekből lesznek szakoktatók, mert elismertségük nem arányos a szaktudásukkal. Javasolták, hogy a képzés érdekeltségi rendszerének változtatása során növeljék meg a vállalatok által a szakképzési alapba befizetendő összeget. Legyen befizető valamennyi, szakképzetl munkaerőt foglalkoztató vállalat, és az így befolyt összeget az iskolák fordíthassák a gyakorlati képzés költségeinek fedezésére. A tankönyvek áremelését abban az esetben támogatják, ha ez a folyamatos tananyag korszerűsítését is szolgálja, modulrendszerű tankönyvek kialakítását és oktatáSbeíi felhasználását eredményezi. A juttatási rendszer továbbfejlesztése során olyan rendszer kidolgozása a feladat, amelynek révén az oktatásban résztvevők egészére a szülők -társadalmi helyzetétől függetlenül minden -tanulóra — érvényes egységes -tanulmányi ösztöndíj kialakítása mellett a szakmunkástanulók számára lehetővé -teszi a teljesítményükkel arányos díj kifizetését. A középiskolai és szakmunkástanuló-tanács a to* vábbiakban javaslatot tett személyi összetételének elveire és a számítástechnikai pályázat elbírálására. Értékelést fogadott el az építőtáborok tevékenységéről, költségvetéséről és a diákönkormányzatok, ifjúsági parlamentek eddigi tapasztalatairól. Közérdekű bejelentések, javaslatok P / ■■ . I / . #| # Szazotvenket vélemény a tahi falugyűléseken (Tudósítónktól,) A múlt évi falugyűléseken és fórumokon elhangzott közérdekű bejelentések, javaslatok sorsát értékelte legutóbbi ülésén a tabi tanács, Szeptemberben és ok tóberban a társközségekben 11 falugyűlés, a székhely községben pedig 4 lakosság, fórum volt, Ezekben összesen 723-an jelentek meg: nagyjúbó1 annyian, mint egv évvel korábban. A közérdekű bejelentések, javaslatok száma azonban csökkent; Igafl-ban 192-en mondtak véleményt, tavaly „esa-k" 152 hozzászóló volt A bejelentések közül a ta nács tisztségviselői a hely színen 9l-nek érdemben vá laszoltak, s ezt a bejelentő el Is fogadta. Válaszadási kötelezettségre 26 bejelentés vagy javaslat kapcsán ke’ lett a szakigazgatási szer veknek reagálniuk. A fel vetések többsége az ala-pe! látás javítását szorgalmaz ták a társközségekben, Szó vá t-stték a felvágottak vá lasztékának hiányosságait, kommunális problémákai Az utakat, hidakat, járdá kát közmunka fe’használé sával tették rendbe, A táv közlés gondjaival két beje lentés foglalkozott; Kányán és Tengődön kérték a cross barhálózatba való bekötést Kányán még az idén 30 v,o nal kiépítésére lesz lehető ség, de vizsgálják egy nyilvános állomás felállításénak lehetőségét Tengődön is, A tömegközlekedés me netrendjének módosításával három bejelentés foglalko zott. egy -esetben az igé nyéknek megfelelően módo sltották az ískolajáratot, somogymeggyesl könyvtá áttelepítésére ebben az év ben lesz lehetőség, A szó el Alis étkeztetés bővítése is megvalósul Torvajon, illet ve Somogymeggyes-en, *Ta bon “ a bejelentés alapján —- megszüntették mindkét illegális szemétlerakóhelyet. A tanács korábban kommunális rangsort készített. Az észrevételek, bejelentések -nyomán Bedegkéren az átereszek, árkok tisztítását, a Rákóczi utca kijavítását, valamint a szeméttelep kör- nyénkén-ek rendezését még az idén elvégzik, Erre az évre ütemezték Bábonyme- gyeren a posta előtti híd felújítását, Tabon pedig a Dobó Katalin utca burkolatának a kijavítását Is, A székhely községben a Dózsa György és az Óvoda utca összekötése viszont csak középtávon valósítható meg, Méhek tavaszi védelme Lesz elég, jó minőségű méhatkairtó gyógyszeres füstölőcsík, mire a méhcsaládok tavaszi védelmét megkezdik a termelők — közölték a m-éz termeltetését és értékesítését szervező két legjelentősebb hazai vállalatnál. A Hun,garonektár Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat baktalórán-tházl üzemében naponta mintegy ftö ezret gyártanak a méhészek által keresett termékből, Mi-vei egyre több megrendelést kapnak, az Üzem termelését átmenetileg — újabb műszak indításával — megkétszerezik, így március végéig mintegy kétmillió úgynevezett Varreseens csikót készítenek -el, A méh atkák ellent szer behozatalára a Tszk-er Is vállalkozott, Az NSZK-ból 200 ezer, a házul termelők körében Jól ismert Miiben- platien elnevezésű füstölő- csíkot hozott be; ez-ekhez saját üzleteikben és a méz» felvásárlóknál juthatnak hozzá méztermelő partnereik. „Útmutatás a jövőnek” Ünnepség a Kaposgép törzsgyárában A kaposvári városi KISZ- bizottság a Kaposgép törzsgyárában ■ tartotta kiemelt — március 2f-i — ünnepélyét. „A -múlt tanulsága a jelennek, útmutató a jövőnek" — e sorokat olvashattuk a transzparensen, s e gondolat jegyében nyitotta meg az ünnepséget Gadár László, a vállalat KISZ-bi- zotts,ágának vezetőségi tagja. Az ünnepségen jelen ivóit dr. Kéri Lajos, a városi tanács osztályvezetője, Csíki Antnl, a -vállalat vezér,Igazgató-helyettese és llyés Ferenc, az üzemi pártbizottság titkára. Dr. Kovács Lajos, a városi KISZ-blz.ottság első titkára mondott beszédet. A KISZ Központi Bizottsága vörös vándo.rzáiszlóval jutalmazta a Kaposgép törzsgyárának KISZ-szervezetét ; ezt Bánná Var&a Valéria, a Somogy megyei KlSZ-bizottság titkára adta át. — A Kaposgép KISZ-b-1zott-ságánuk olyan eredményei vanak, amelyek érdemesek arra, hogy a közvélemény 1* tudomást szerezzen róluk — mondotta. — Képesek összefogni, Irányítani az alapszervezetek munkáját, annak érdekében új értékelési rendszert ’s kidolgoztak, A fiatalok alkotó részesei a vállalat által elért gazdasági eredményeknek, — Az elismerést megkaptuk, de célhoz még nem értünk — e szavakkal köszönte még az elismerést Nagy Zoltán, a vállalat KlSZ-bl- zottságának titkára. Több K-ISZ-szervezet — a kitüntetési alkalmat felhasználva — szalagfelkötéssel fejezte ki barátságát. A Kaposgép KlSZ-ibizott- ságának vándorzászlaját első alkalommal a Lékai János alapszer,vezet nyerte el munkájáért. Darázsdi Zoltán kapott Kiváló Dolgozó címet. Ezután Biczó Katalin városi úttörőelnök úttörővezetői érdemérmet nyújtott át Üjságh Tibornak, az oszto- páni úttörőcsapat képzé-sfe- lelősének. A Kiváló Úttörő- vezető kitüntetést tizenegyen kapták meg. Az úttörőszövetség országos tanácsának dicsérő oklevelét kilencen, a Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést hárman vették át. Ezután a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kórusa és a Táncsics Diákszínpad, valamint a Somogy Táncegyüttes adott ünnepi műsort. A szünetben az érdeklődők .a vállalat dolgozóinak fotó- és plakát-, valamint bélyeg- és éremkí-állítását tekinthették -meg. Kitüntetések a zászlóbontás tiszteletére Huszonöt kitüntetés talált gazdára pénteken este Siófokon az OKGT-Üdülőben. ahol a KISZ városi bizottsága az ünnepséget megrendezte. Az ifjúsági szervezet zászlóbontásának 31. évfordulóján megjelentek a város és városkörnyék fiataljai, -párt- és állami vezetők, Az elnökségben helyet foglalt Mihalics Veronika, a KISZ KB Intéző bizottságának tagja, a megyei KISZ- bizottsá-g első titkára Is, Ünnepi beszédében dr, Koleszár Nóra, a városi KlSZ-blzettség tagja emlékezett meg a történelmi sorsfordulóról. Tömören ösz- szefoglalta az ifjúság mai feladatait, a megújulási folyamatban betöltött s betöltendő szerepét. Hangsúlyozta, hogy a napjainkban zajló átalakítási folyamatok során- az Ifjúságnak tevékenyen a reformtörekvések mellé kell állni, A résztvevők zenés Irodalmi műsort hallgattak meg fővárosi előadóktól, majd sor került a huzamosabb ideje kiválóién dolgozó KISZ-fiatalok és közösségek jutalmazására. Mihalics Veronika Alexy Keasőnek, a balatoni vízügyi kirendeltség tervezési csoportvezetőjének a KtSZ-ér- deméretn, a Kőolajvezetéképítő Vállalat KlSZ-blzott- s ágának a vörös vándor- zászló kitüntetést nyújtotta át, Somogy Ifjúságáért emléklapot kapott « DRV kő- zösége, Kiváló KtSZ-szerve- zet lett a GOV, az 523, §z, Ipari Szakmunkásképző Intézet, valamint g DRV KlSZ-bizottsága, Hét alapszervezet dicsérő oklevelet, három fiatal aranykoszorús KlSZ-jelvényt kapott, hatan dicsérő oklevelet vettek át. Végezetül Zábrák Sándor, a ,KVV igazgatója Kiváló Dolgozó kitüntetést adott át három munkatársának, Az ünnepi program jól sikerült ifjúsági bállal ért véget. Nagy ütemben folyik az Arany János utcai lakások szerelése, sével az építők Június végéig elkészülnek A 109 lakás panelszereléMárcius 21-re készül az ország A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 69, évfordulóját ünnepi megemlékezésekkel, koszorúzási ünnepségekkel, nagygyűlésekkel, a dicsőséges 133 nap • eseményeit felidéző történelmi játékokkal és más programokkal köszöntik országszerte. A Tanácsköztársaság kikiáltásának 69, évfordulója alkalmából hétfőn reggel a Partement előtti Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadással felvonják az Állami Zászlót. Koszorúzási ünnepséget rendeznek Budapesten a tanácsköztársaság! emlékműnél, Itt az MSZMP Központi és Budapesti Bizottsága, a Minisztertanács, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, Budapest Főváros Tanácsa, valamint a fegyveres erők és testületek képviselői róják le kegyeletüket, A központi ünnepséget Le- nlnvárosban tartják meg, A központi ünnepség nyitányai ként koszorúzási ünnepség lesz Lékai János emléktáblájánál, Délután az Ifjúsági parkban, majd a Lenin téren történelmi játékot láthatnak az ünnepség résztvevői. Életképekben idézik fel a kisváros hangulatát, eseményeit a Tanácsköztársaság idején. 1919 márciusát a Miskolci Nemzeti Színház művészei elevenítik fel a Gereben együttes, a leninvá- rosi fúvószenekar és a Szin- va-völgyi Vasas Néptánc- együttes közreműködésével. Az ünnepi beszédet követően fogadalmat tesznek az új KlSZ-tagok, s Leninvá- rosban adják át a KISZ-di- jakat is, A fővárosban, Csepelen — hagyományosan — ifjúsági nagygyűlést rendeznek a Szikra Távírónál. Másutt a kerületi emlékhelyeken róják le kegyeletüket a párt-, állami, társadalmi és tömegszervezetek helyt képviselői, a fiatalok, a városrészek lakói.