Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-11 / 35. szám

1988 február 11., csütörtök Somogyi Néplap 5 Magyar—szovjet kulturális együttműködés A közeljövőben Magyar Kulturális Intézet nyitja meg kapuit Moszkvában: az erről szóló dokumentumot várhatóan a napokban — a Magyar—Szovjet Barátsági Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerődés alá­írásának 40. évfordulóján — írják alá. A magyar kulturális köz­pont létesítése jelentős állo­mása annak a bővülő ás egy­re közvetlenebbé váló együttműködésnek, amely a két ország kulturális kapcso­latait jellemzi. Az időről időre megújuló ötéves, illet­ve éves kormányközi kultu­rális együttműködési munka­tervek teszik rendszeressé és folyamatossá a szovjet és a magyar művészet klasszikus és kortárs értékeinek kölcsö­nös jelenlétét, és megismer­tetését mindkét ország kö­zönsége számára. A színhá­zi és zenei együttesek, az előadóművészek, a kiállítá­sok, és az irodalmi alkotások cseréi, az ötévenként meg­rendezett átfogó kulturális seregszemlék gazdag prog­ramjai. művészeti szemlék mellett egyre sokrétűbbé válnak a művészeti szövet­ségek, kulturális intézmé­nyek. alkotóműhelyek, szín­házak, kiadók és filmesek közvetlen kapcsolatai is. A legutóbbi szovjetunióbeli magyar drámafesztiválon például 128 színház 36 ma­gyar drámaíró 45 müvét ad­ta elő a Szovjetunió népei­nek 18 nyelvén, s várhatóan a mai magyar színházművé­szet hasonlóan széles körű bemutatására ad alkalmat a jövő évadban megrendezen­dő újabb ottani magyar drá­maszemle. Ennek előkészí­tése megkezdődött, s mint­egy 20 új magyar drámát — köztük Hubay Miklós, Gör­gey Gábor, Gyárfás Miklós, Bereményi Géza, Spiró György alkotásait — már fordítják a szakemberek. A szovjet klasszikus és kortárs művészet egészéről adtak áttekintést a magyar közönségnek, s a múlt év színházi, filmes és kiállítási eseményeit jelentették az 1987-es szovjet kulturális na­pok bemutatói. Így a moszk­vai Nagyszínház társulatá­nak. az Állami Akadémiai Kisszínház együttesének vendégjátékai, a hagyomá­nyos és kortárs szovjet mu­zsikát megszólaltató karmes­terek — zongora és hegedű- művészek fellépései, a Mű­vészet és forradalom című kiállítás s a szovjet filmmű­vészet legfrisebb alkotásait felvonultató filmfesztivál: ezeket minden eddiginél na­gyobb közönségérdeklődés kísérte. Viszonzásaként 1990- ben kerül sor a magyar kul­túra szovjetunióbeli napjai­ra. Munkában a zsűri. Tagjai: Székely Miklós, dr. Éri István, Juhász Róbert, dr. Füzes Endre és dr. Barcsay László Válasz egy cikkre Mennyit tanul a diák? A játék egyik szereplője a Karsay Pantomim Rt. Figyelemre méltó cikk je­lent meg a Somogyi Néplap január 18-i számában „Mennyit tanul a diák?" címmel. A fővárosi szerző egy budapesti szociológiai fölmérés adataiból idéz: ,,a 410 megkérdezett gimnazista közül 207-en válaszolták azt, hogy mindössze egy órát — vagy ennél is kevesebbet — tanulnak otthon naponta." Az adatokkal vitátkozni nem lehet, de nem is érde­mes. meri Budapesten, a fölmérés helyén és idején bi­zonyára így volt vagy lehe­tett. Néhány személyes meg­jegyzés mégis ide kívánko­zik. A vizsgálat e megállapítá­sának valóságtartama nehe­zen elfogadható. Az az idő, amit a fölmérés tükröz, nem elég másra, mint hogy lepo­rolják könyveiket. A továb­bi tényadat még sokkoló ha­tású is. Csak „63 tanuló for­dít saját bevallása szerint napi két órát vagy ennél töb­bet otthoni tanulásra." (A 410 tanuló közül). A csúcs­pont azonban ezután követ­kezik -.„Szombaton és vasár­nap pedig semmit sem" — tanulnak a diákok. A bemutatott arány azt mutatja, hogy csak minden 6. tanuló tanul, s ha szeré­nyen is — napi két órában. Az pedig, hogy a tanulók szombaton és vasárnap sem­mit sem tanulnak, egyszex’ű- en hihetetlen. (Budapesten eszerint hétfőre egyetlen gimnazista sem tanul.) Ilyen tömegű nemtanulás példát­lan lehet a szociológia ma­gyarországi történetében. Nagy kár. hogy a fölmérés nem érzékeltette: milyen a tanulók tanulmányi előreha­ladása. Az ismeretek feltéte­lezett iskolai birtokba véte­le esetén sem elégséges ez a szerény idő azok megszilár­dítására. gyakorlati alkal­mazására. Kivételes esetek­ben ugyan elképzelhető, de ez csak kivételes képességű tanulók sajátja. A . szociológiai fölmérés, illetve , az adatok és a való­ság között ellentmondás fe­szül. Szerencse, hogy a va­lóság máshol, például So­mogybán nem ilyen. A kaposvári gimnazisták tanulnak. Igaz, nem egyfor­ma időmennyiségben és nem azonos eredménnyel. Egy hasonló szociológiai fölmé­rés készült róluk Kaposvá­ron. Ez a napi. illetve a he­ti tanulói tevékenység rend­szerébe illeszti a tanulási (otthoni, kollégiumi) idő­mennyiséget. Ebből idézek néhány adatot. A végzős gimnazisták na­ponta átlag hat és fél órát tanulnak délelőtt az iskolá­ban. A délután: — szerve­zett formában történő tanu­lás — átlagosan napi fél-fél órában teszi érdekeltté a ta­nulókat. A kollégiumban ta­nulással eltöltött idő napi három óra. A nem kollégis­táknál is hasonló a másnapi tanulásra fordított idő át­laga. A szervezett formában történő iskolai és kollégiumi tanulás tehát együttesen na­pi 10 és fél óra. Az ún. má­sodik műszakban tehát napi 4 órát tanulnak a gimnazis­ták. A több mint 200 kapos­vári gimnazista közül egy sincs, aki ne tanulna hétvé­gén. Ez pedig több mint 3 óra. Ezek az átlagok azon­ban takarják az egyént. Né- hányan ennél több, mások kevesebb időt fordítanak ta­nulásra. A plusz tevékeny­ség (zeneiskola, nyelvtanu­lás, mozgalmi munka stb.) eléri a heti 10-12 órát is. Ez a gimnazisták csaknem egy­negyedét érinti. Természetesen vannak olyanok is, akik kevesebb időt fordítanak tanulásra. Azonban ők is elérik a napi két és fél órát. A napi 1-2 óra közötti tanulás csak minden huszadik tanulóra jellemző. Az otthoni (diákotthoni) tanulás „száműzése" tehát nem jellemző a kaposvári gimnazistákra. A napi 10 és Harangozó János legin­kább a rókákat kedvelte. Nem vörös bundájukért, nem lompos farkukért, nem hosszú orrukért, hanem a mesékért, amelyekben a rókákat mindig eszes, ra­vaszdi állatoknak mutatta a világirodalom. Ügy érezte, vannak közös vonásaik (jól­lehet ő nem volt vörös, nem volt hosszú orrú, lompos farkú), de az eszét mindig is szerette használni. Munkásként kezdett dol­gozni ezelőtt sok-sok évvel egy gyárban', majd brigád­vezető lett éleslátása, mun­kabírása miatt. Később ott­hagyta a gyárat, mert úgy érezte, nem igazán végezhe­ti azt, ami kedvére való. Hazatért szülőföldjére, a Balaton mellé. Egy üdülő­ben vállalt gondnokságot — abban az időben, amikor még a gondnokság ritka kincsnek, megbecsült sze­rencsének számított. Nyáron három hónap hajtás, reggel­től estig lótás-futás, de télen pihenés, sok-sok szabadidő, s ugyanannyi fizetés! Ez volt, ami mindenek fölé he­lyezte e foglalkozást. Főként úgy, hogy az embernek van egy kis háztájija, krumpli­földje, kukoricása, gyümöl­csöse, szőlője, s az üdülőből még a moslékot is haza le­het szállítani a disznóknak. fél órai munka elismerésre méltó tanulói teljesítmény! (A „specializációban" részt­vevőké napi 12 óra fölé emelkedik.) A cikk egy másik részé­ben az olvasható, s mintegy a negatív szenzációt erősí­ti, hogy ........a diákság egyik f ele egyszerűen nem hagyja magát túlterhelni, a szellemi javakkal megtömött zsákot nem veszi a vállára.’’ Az elő­zőekből is logikusain követ­kezik, hogy ez nem így áll. Igenis jelentős azoknak a száma, akik nemcsak felve­szik ezt a szellemi zsákot, hanem igen szépen haladnak is vele. Az viszont igaz, hogy egy részüknek nehéz a teli zsák, ezért nem a teli zsákot kell mindenkinek a vállára tenni, hanem tartalmát egyé­ni képességeikhez kell ada­golni. Tennivalóink sokasodnak, az értékek és teljesítmények valósághű megítélése nélkü­lözhetetlen. A ,,holnap örö­mének" előrevetített képe le­het garancia arra, hogy új minőség bontakozzon ki, és ez naponta újratermelődjön. Mayer György Az anyagi javak gyarapí­tása azonban rendkívül sok figyelmet és munkát igé­nyelt. Hajnali keléseket, ke­mény fizikai munkát és oly­kor piszokban, mocsokban vájkálást. Márpedig Haran­gozó János világéletében ké­nyes volt a tisztaságra. Iga­zi úriembernek képzelte ma­gát még akkor is, ha konyá­kig turkált a moslékban, ha bokáig gázolt a disznógané- ban, ha bőre beitta az álla­tok bűzös szagát, amit a legjobb szappanokkal, kéz­balzsamokkal sem tudott teljesen eltüntetni. Emeletes palotát emelt a régi parasztház helyére, gyermekeinek a közeli vá­rosban vett OTP-s örökla­kást. Nyaranta nyugati ven­dégektől hemzsegett a por­tája, s bár tudta jól, hogy ez nem legális, valutában sem szenvedett soha hiányt. Nem véletlenül és nem terv- szerűtlenül járt őszidőben nyugati ismerőseihez. Egyik évben egy vadonatúj Volks­wagen PaSsat autót kapott ajándékba (a vám több volt, mint itthon egy új autó vé­telára), máskor videót, egyéb műszaki berendezéseket ho­zott haza. Öröme mégsem volt teljes. — Az örök elégedetlenség viszi mind előbbre a dolgo­kat — hangsúlyozta nem­országjárás mesterei Február 15-én — rendkí­vüli adásnapon — sugározza a Televízió Az országjárás mesterei című vetélkedőt. A művelődési főszerkesztősé­gen készült műsor a fenn­állásának tizedik évforduló­ját ünneplő „Tájak, korok, múzeumok’’ mozgalom fél­éves monstre játékának a Televízió IV. stúdiójában A miisorvezető: Vágó István egyszer, s eszerint is pró­bált boldogulni. A világpiac változásai és az egyre nehezülő belső gaz­dasági helyzet az ő életét sem hagyta érintetlenül. Tudta, hogy a havi néhány ezer forintos gondnoki állás­sal képtelen tartani élet- színvonalát, elhatározta hát a „szerkezetváltást". De mit csináljon, mihez fogjon? Ne­szét vette, hogy a helyi ta­nács egy új üzletsor kiala­kítását tervezi a település központjában. Nem voltak különösebb illúziói arról, hogy ez az igazi üzlet! Igenám, de milyen profilba kezdjen? Butikot? Borozót? Bazárt? Vagy mi a csudát nyisson? Nem döntött, csak abban, hogy az egyik üzlet- helyiség kell neki. El is in­tézett minden formaságot, lefizette az összegeket, és várt. Az üzletsor fölépült, s még a nyár előtt sorra ki­nyitottak a különféle egysé­gek. Már minden üzlet üze­melt, csak az övé nem. Ri­válisai egyre idegesebben szemlélték, mit akar az „öreg". Találgatni kezdték, vajon kinek lesz a konku­renciája, kit tesz tönkre az­zal, hogy ugyanolyan üzletet nyit? Ismerték a kapcsolata­it, tudták róla, hogy bármi­be kezd, azt biztosan sokkal magasabb színvonalon végzi, gyönyörűbb az áruja, mint bárkinek a környéken. Megindult hát az újkori népvándorlás az „öreg" há­za felé. Voltak, akik titok­ban, mások nyíltan hitet vallva keresték föl, hogy megrendezett döntője. E já­tékra 508 csapat jelentke­zett, több mint ötezer tag­gal. A legjobb hat csapat jutott él a tévékamerák elé — Baranyából, Heves, Tol­na, Vas és Zala megyéből, illetve Budapestről. A játékban a csapatok a mesterré válás lépéséit jár­ják végig. Így a műsor el­ső szakaszában letöltik inas­éveiket, majd az egykori se­gédek valcolásához hasonló­an vándorolnak. Közben számot adnak arról, meny­nyire ismerik hazánk várc­megtudják, milyen üzletet tervez. A válasz azonban mindenki előtt titok maradt, az öreg róka nem árulta el tervét. Csak hamiskásan mo­solygott sűrű bajusza alatt. Már javában tombolt a nyár, tömegével érkeztek a vendégek, amikor egy reg­gel Harangozó János üzleté­nek ablakában megjelent a felirat: „Ez az üzlet eladó!" Az értetlenkedő üzlettulaj­donosok egymásra néztek. Nem tudták mire vélni a dolgot. Csak az éppen ak­kor közelükbe ért Manaiv Márton mosolygott egyet, so­semvolt bajuszkája alatt. Ö ugyanis Harangozóék portá­ja felől érkezett, s az öreg­gel épp az üzlethelyiség bérbe vételéről tárgyalt. Mert úgy gondolta — olyan naivan —, ha másnak sike­rülhetett butikosként milli­omossá válnia, neki vajon miért ne sikerülne. Az öreg azonban nem adta bérbe az üzletet. — Csak eladó, bérbe nem — hangoztatta, majd hozzá­tette: — Az én nevem alatt ezentúl nem üzemeltethető. Manaiv Márton igyekezett meggyőzni: neki annyi pén­ze egyelőre nincs, hogy egy összegben kifizesse a vétel­árat, de ha bérbe kapná... Csakhogy bérbe nem ad­ható, mert: — Megígértem á szomszéd üzlettulajdonosnak, hogy én olyan üzletet nem nyitok, amilyet ők üzemeltetnek . . . És Manaiv Márton ebben a pillanatban értette meg igazán, miért tartott már hónapok óta a vendégjárás sait, természeti értékeit, a magyar történelem esemé­nyeit. A segédvándorlásból két csapat jut a döntőbe, s lehetőséget kap a mester­remek készítésére. A műsorban közreműkö­dik a Vadrózsák táncegyüt­tes, Kerekes Éva és Kisfa- lussy Bálint — a Nemzeti Színház művészei —, vala­mint a Karsay Pantomim Rt. A műsort Lovas György és Papp Ferenc forgató- könyve álapján Vágó István vezeti. A rendező: Csányi Miklós. az öregnél, miért érkeztek kis táskákkal a szomszédos üzletek tulajdonosai hozzá, s miért távoztak kis táskák nélkül. . . — Maga mennyit adott az Öregnek? — húzta félre az egyik ismerős butikost. — Mennyit? Nem szá­mít ... De nagyon ráfarag­tam . . . hogy sok ezret így elcsaljon valaki tőlem, nem hittem volna . . . Marci az elszólásból — ta­lán helytelenül — általáno­sításba kezdett. Ha egy bu­tikos ennyit, a másik any- nyit, akkor ... akkor ez az öreg róka csalafinta módon (természetesen mindenféle tanú, átvételi elismervény, bizonyíték nélkül) már leg­alább kétszeresen megkeres­te azt az összeget, amelyért ezt az üzletet megvette. Most pedig, hogy — ígéretéhez hí­ven — ő valóban ne nyis­son olyan üzletet, amilyet a Szomszédai, eladja az egé­szet, újabb busás haszonnal. — Jó vicc — dünnyögte eme gondolatfuttatás végén Marci, majd a biciklijére szállt, bekerekezett a mun­kahelyére, az egyik üdülő konyhájába, ahol szakács­ként dolgozott, és csak azért is milliomosnak érezve ma­gát, megevett — kenyér nél­kül — két grillcsirkét, meg­ivott — pohár nélkül — két üveg sört, majd lefeküdt aludni. Azt álmodta, hogy egy hosszú orrú, loncsos far­kú, vörös rókával hadako­zik, aki folyton belevigyo­rog az arcába ... Gyarmati László RÓKA ŰR

Next

/
Thumbnails
Contents