Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-25 / 47. szám

Tisztolt Szerkesztősig ! Bándi 1Margit, Balatonmáriafürdő, Vilma u. 20. sz. alatti lakos február 10-én megjelent észrevételével kap­csolatban az alábbi tájékoztatást adom. 1987. december 31-én 19 órakor Balatonker esztúr kül­területén a 7-es főútvonalról kisodródott olasz kamion mentéséhez a helyszínelést követően azonnal felajánlot­tuk közreműködésünket a gépkocsivezetőnek. A feltéte­lek közlése után ö nem igényelte a felajánlott szolgál­tatást, és lemondott a rendőri segítségről is. Az intéz­kedést követően azzal távozott, hogy a mentésről maga gondoskodik. Mivel 'ez elmaradt, az .őrizetlenül hagyott vagyontárgyak megóvása érdekében többször próbálkoz­tunk — sikertelenül *— \a sérült autó elszállításával. Ez­után fölvettük la kapcsolatot a kamion olasz tulajdo­nosával, ö intézkedett a gépjármű kiemeléséről és elszál­lításáról. Ez a levél megjelenésének napján történt. A kamionról eltulajdonított tárgyak ügyében büntető eljárást indítottunk; ennek ,során az elkövetőket felde­rítettük, így az okozott kár nagy része \megtérült. Tisztelettel: Dr. Molnár József rendőr ezredes közbiztonsági helyettes Somogy Megyei Rendőr- főkapitányság. Kaposvár Tisztelt Szerkesztőség! Kovács István — a siófoki Építőipari Ktsz dolgozója — a Somogyi Néplap február 1-jei számában azt tette szóvá, Jtogy a költségvetési üzem kertészeti telepét ellátó gázvezetéken szivárgást észlelt, amit a Kögáz illetékesei nem hárítanak el. Mint a levélíró is írja, 1987-ben a vezeték egyik sza­kaszát .korróziós meghibásodás miatt a vállalat már ki­cserélte, de sajnos, további meghibásodások keletkeztek. Ezeket az észlelések :után folyamatosan. javítjuk. Ezúton is kérem a lakosságot, hogy ha gázszivárgást észlelnek, azonnal jelentsék vállalatunknak —, hogy a veszélyt el tudjuk hárítani. Tisztelettel: . Tarlós Lajos a Kögáz siófoki kirendeltségének vezetője Szabó-varró tanfolyam indult a megyei művelődési központ szabadidőközpontjában. A 12 fős csoport Csendes Lajos mester vezetésével sajátítja el a ruhakészítés alapjait. A 30 órásra tervezett tanfolyam első három órája zajlott le. Ké­pünkön: a szabásminták összeállításán dolgoznak. Somogyi Néplap XIIV. évfolyam, 47. szám 1988. február 25., csütörtök AZ IDÉN ELŐSZÖR Ének—zenei alkalmassági vizsga a tanítóképzőkben Dinoszaurusz-tojás Az eddig talált dinoszau­rusz-tojások közül a legré­gibb az a kövület, amelyet tavaly szeptemberben hoztak felszínre az amerikai Salt Lake City-től 220 kilométer­re délkeletre. A most befe­jeződött lézeres kormegha­tározó vizsgálat szerint a tíz centiméteres tojást ez­PÁLYÁZAT Pályázatot hirdetett a Barcsi Városi Tanács a he­lyi népfrontbizottságokkal és a Dráva Múzeummal együttműködve „Sorsunk e táj" címmel a város jövőre tartandó ünnepségeihez kap­tlőtt 152 millió évvel rakhat­ta a homokba egy Alloszau- rusz, amely mintegy 4 ton­nát nyomott. A tojásban a kutatók gerincoszlopra uta­ló csőszerű, csepp alakban végződött képletet véltek felfedezni, amelyről megál­lapították. hogy egy egyhó­napos embrió kövülete. csolódva. A történelmi, nép­rajzi és földrajzi témákat tartalmazó pályázatra augusztus végéig adhatók be pályamunkák. Az eredmény- hirdetés 1989 februárjában lesz. A fődíj tízezer forint. Az idei felsőoktatási tájé­koztatóban az elmúlt évek­hez viszonyítva jelentős vál­tozások vannak. Többek kö­zött az, hogy a tanítóképző főiskolákra felvételizőknek — nappali, esti és levelező tagozaton is — az 1988,89- es tanévtől ismét ének-zenei alkalmassági vizsgát kell tenniük. A jelentkezőknek ezen a felvételi vizsa előtt — vár­Új szakasz kezdődik a körzeti televíziózás hazai történetében: február 29-től hétfőnként 20 és 21 óra kö­zött műsort sugároz a régió számára a MTV pécsi, sze­gedi és budapesti körzeti stúdiója. A körzeti adások mindenütt a 2. műsor továb­bítására beállított adók köz­vetítik. Az új adásrend bevezetése alkalmából szerdán Pécsett és Szegeden sajtótájékozta­tót tartottak ,a körzeti stúdió vezetői. Pécsett elmondták: a hétfői programokban első­sorban az emberek lakóhelyi életével foglalkoznak, nagy teret szentelnek a település- politikának, a környezetkul­túrának és a természetvéde­lemnek. Rendszeresen készí­tenek műsorokat a kibonta­kozó egyesületi mozgalomról, fórumokat rendeznek a tár­sadalmi élet különböző terü­letein dolgozó vezetők rész­vételével. Feladatuknak tart­ják a régió szellemi érté­(Tudósítónktól.) A KISZ Tabi Városi Jogú Nagyközségi Bizottsága ked­den délután első alkalommal szervezett vitafórumot a ta­bi, a bábonymegyeri, a tö- rökkoppányi, a karádi és az andocsi általános iskolák pedagógusai, óvónői részére. Soós József, a tabi pártbi­zottság titkára a térség fog­lalkoztatási és népesedéspo­litikai helyzetéről, Pernyefi Zoltán, a tanács osztályve­zetője pedig az oktatási tör­vény bevezetésének tapasz­talatairól és a bérbruttósítás­ról adott tájékoztatót. A vitafórumon többen el­mondták, hogy a leány ta­nulók középfokú továbbta­nulása, illetve foglalkoztatá­sa nincs megoldva Tabon, szükség volna a gimnázium hatóan a tavaszi szünet ide­jén — kell megjelenniük, s azok, akik itt nem felelnek meg, felvételi vizsgát sem tehetnek. Nekik azonban jo­guk van arra, hogy felvé1 telüket — átirányítással — a tanárképző főiskolákra kérjék. Természetesen ez esetben a felvételi vizsgát is ott kell tenniük. A főiskolai oktatók, az ének-zene oktatók és a Kö­kéinek sokoldalú bemutatá­sát is, így például külön ro­vata lesz a dél-dunántúli megyékben megjelenő köny­veknek. Ezért létrehozzák a dél-dunántúli televíziók mű­sortanácsát is, összehangolva az adásidőket. A szegedi stúdió hétfői műsorait mintegy másfél millió ember láthatja Bács- Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megyében. Az adá­sokat a városi tv-k műsora után sugározzák. A budapesti stúdió veze­tői az új adásrenddel kap­csolatban elmondták, hogy a ■különböző várospolitikai kérdések feldolgozásakor be­mutatja azok szélesebb tár­sadalmi-közéleti összefüg­géseit is. A hçtfôi pécsi körzeti mű­sorokat az alábbi adók köz­vetítik: Pécs 32-es csatorna H, Kabhegv 22-es csatorna H, Szekszárd 30-as csatorna H. «• visszaállítására. Jó kezdemé­nyezésnek tartják az általá­nos iskolákban a számítás- technikai fakultációk beve­zetését, de — mint mond­ták — indokolt a továbbfej­lesztése. Elhangzott az is, hogy az alsófokú oktatásban a követelményszint magas, ez a jelenlegi tanterv és a mennyiségi szemlélet ered­ménye. Szóvá tették, hogy az ok­tatásra fordítható pénz ke­vés, alacsony a kezdő peda­gógusok bére, s nehéz az in­tézményeken belül a diffe­renciálás. A tanácskozás résztvevői javasolták a tan­kötelezettségi törvény követ­kezetesebb végrehajtását, az ifjúság védelmében, vala­mint a család és az iskola együttműködése érdekében. dály Társaság már évekkel ezelőtt megfogalmazták irányelveiket a zenei mű­veltség meglehetősen nagy hiányosságainak pótlása ér­dekében. Ezek a követelmé­nyek megfelelnek az elvek­nek, mivel azonban ilyen vizsgára évek óta nem ke­rült sor és az általános, va­lamint a középiskolai ének­zene oktatás sem nyújt — jelenleg — megfelelő alapot a felsoroltak biztos tudásá­hoz, a Művelődési Miniszté­rium a következőképpen fog­lalt állást: az idén a felvé­teli tájékoztatóban leírtak­kal szemben elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a jelölt alkalmas-e a pálya gyakor­lásához szükséges ének-zenei ismeretek elsajátítására, to­vábbá fő szempontként az egészséges, képezhető ének­hang és zenei hallás meglé­tét kell ellenőrizni. Az alkalmassági vizsga időpontjáról március végéig minden felvételiző értesítést kap, s ebben a követelmé­nyekről is pontosan tájékoz­tatják a jelölteket, A felvé­telivel kapcsolatos egyéb változásokról és tudnivalók­ról az Ablak című televíziós magazinműsor holnapi száma közöl részleteket. Az életért Emberségből ' vizsgázott jelesre 154 kaposvári ember kedden; az első hívó szóra — a szó szoros értelmében — rohantak a véradó állo­másra. Volt, aki télikabátot is elfelejtett venni. Tegnap már megírtuk, hogy egy vérzékenységben szenvedő súlyos betegnek sürgősen szüksége volt különleges vérkészítményre. Ebből ke­vés volt a kórházi készlet­ben. A kaposvári véradó hívá­sára először a Masterfil Pa- mutfonó-ipari Vállalat dol­gozói siettek az állomásra. Segítségük azonban kevés volt, és ezért hívták a VBKM, a Kaposvári Ruha­gyár, az erdőgazdaság dol­gozóit és az 503. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjait is. A Tempó Taxi pedig a szállítást vállalta, hogy minél előbb rendelke­zésre álljon az életmentő ké­szítmény. Az összefogás, az emberi segítség szép példája volt ez, s az 54 liter vér életet men­tett. A véradók embersége példaértékű. A munkáltatók is jól vizsgáztak rugalmas­ságból, hiszen dolgozóikat az első szóra elengedték a szo­ros ütemet diktáló gyártó- szalagok és íróasztalok mel­lől. A kiesett termelést le­het majd pótolni . , . Körzeti tévéadás mindenhétfőn Pedagógus fiatalok találkozója A Köjál felhívása Veszett kutyát lőttek Marcaliban Gyanúsan viselkedő, kóbor kutyát lőttek le február 17- én Marcaliban a Tanácsköz­társaság utca 28. számú ház előtt. A nagytestű, vörös szí­nű, németjuhász-nagyságú állat tetemét a helyi állator­vos az állategészségügyi ál­lomásra küldte, s ott kide­rült, hogy veszett volt az eb. A marcali köjál kéri a kutya tulajdonosát, illetve azokat, akiket az eb esetleg megharapott, hogy sürgősen jelentkezzenek náluk, a Bé­ke utca 21 a szám alatt vagy a marcali 195-ös telefonon, hogy a rászorulókat ellát­hassák oltással. Köztéri szobor az emlékként meghagyott régi épület előtt, a nagyrédei Szőlőskert tsz-ben. (MTI-fotó — H. Szabó Sándor felv. KS) Ittasan verekedtek és motoroztak Két fiatalembert és egy fiatalkorú lányt ítélt el ga­rázdaságért a Kaposvári Vá­rosi Bíróság. Márton Ferenc és Acs Gábor, buzsáki lakosok ta­valy augusztusban együtt italoztak öreglakon. Társa­ságukban volt L. Katalin, aki szintén Buzsákon lakik. Ács Gábor egyszercsak ösz- szeverekedett valakivel. Nem sokkal ezután Márton Ferenc hozzávágott egy kö­vet egy fékező motorkerék­párhoz. Egy házaspár ült a járművön, s amikor a férfi felelősségre vonta a dobáló- dzót, Márton nekitámadt. Kisvártatva Ács Gábor is „beszállt” a verekedésbe, L. Katalin pedig a motoros fe­leségét kezdte el rugdosni. A megtámadott házaspár kénytelen volt járművét hát­rahagyva elmenekülni, Már­ton és Ács ezután ittasan a motorkerékpárra ült, és fel­váltva vezették. Dr. Tarr József büntetőta­nácsa Mártont másfél évi. Ácsot pedig 1 év 2 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Mindkettőjüket eltiltotta két- két évre a közügyek gyakor­lásától, továbbá egy-egy év­re a közúti járművezetéstől is. L. Katalint gyámhatósági felügyelet alá helyezték. Az ítéletet az ügyész tu­domásul vette; a két fiatal­ember föllebbezett. Tarka sorok A bölcsek könyvéből Minden kezdet kezdet­leges. (Novalis) Az igazi szerelemmel úgy vagyunk, mint a kísértetekkel : minden­ki beszél róluk, de csak kevesen látták őket. (La Rochefoucauld) Könnyebb nem be­menni. mint kijönni. (Mark Twain) Valószínű, hogy a lus­taság nagyon fárasztó, mert a lusták pihennek a legtöbbet. .Valeriu Butulescu) Aki mezítláb jár. nem lép rá a rózsákra. (Lee) Győzelmet aratni nem nehéz, csak véglegessé tenni nehéz. (Lie-cü. i. e. IV. sz.) A büntetés rendszerint sorscsapás formájában érkezik. Az Isten inkog­nitóban cselekszik. (Karol Irzykowski) Az örök élet valószí- rasztó lenne, mintha az nűsége ugyanolyan fá- ember egész életén át semmit nem aludna. (Csehov) Ha valamit elég meg­javítani. nem kell félre­dobni. (Montesquieu) A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad — de ez csak egy másik káposzta rovására tör­ténhet. (Stanislaw Breyer) Hogy valamit újra megismerhessünk, előbb el kell felejtenünk. (Vaszilij Rozanov) Tegyetek valamit, hogy a becsületesség jobban kifizetődjék, mint a lo­pás, és akkor nem lesz­nek lopások! (Konfucius) Ülő foglalkozás — Mondja, magának ülő foglalkozása van? — Ahogy vesszük, ké­rem; zsoké vagyok... Bezzeg .. . — Szegény kimúlt Betyárunkat ki akarom tömetni — mondja Kiss- né a férjének. — Hát persze. Mindig csak a kutya — dühöng a férj. — Velem bez­zeg nem csinálnál ekko­ra hűhót .. . Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608

Next

/
Thumbnails
Contents