Somogyi Néplap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
2 Somogyi Néplap 1988. február 20., szombat Bécsi utótalálkozó Osztrák vélemény szerint nem tekinthető kielégítőnek a helsinki folyamat bécsi utótaláíikozóján az új tárgyalási forduló eddigi négy hetében kialakult helyzet. Ezt Rudolf Toravsky nagykövet, az osztrák küldöttség vezetője fejtette ki pénteken Becsben, a tanácskozás újabb zárt teljes ülése alkalmából tartott sajtóértekezletén. Elmondta: nem váltak valóra azok a remények, hogy az öthetes évvégi-év- eléji szünet után a helsinki záróokmány 35 aláíró államának küldöttségei olyan új elgondolásakkal térnek vissza az osztrák fővárosba, amelyek lehetővé teszik az utótalálkozó megbeszéléseinek, a tervezett záródokumentum szövegezésének meggyorsítását. Ehelyett az álláspontok megmerevedése észlelhető, egyes kisebb előrelépések mellett a régebbi álláspontra való visz- szalépésekre is van példa, s mindezek folytán romlott a tárgyalások légköre. Az osztrák diplomata úgy ítélte meg, hogy leginkább az emberi jogok és a humanitárius kérdések tekintetéiben hiányzik a szükséges kelet— nyugati közeledés, s ezért szerinte főként a Szovjetunió és a más szocialista országok hibáztathatok. Megállapította azonban, hogy a nyugati résztvevők — elsősorban az Egyesült Államok — sem tanúsítanak elegendő kompromisszumos •készséget. Az osztrák nagykövet, aki egyik 'koordinátora a leendő bécsi záródokumentum szövegezési munkáinak bejelentette, hogy az európai biztonság és együttműködés alapelveivel foglalkozó szövegek .kidolgozásának meggyorsítására a találkozón új módszert vezetnek be: a vitás kérdésekről a jövőben igen kis létszámú munka- csoportban közvetlenül az érdekeltekkel, a különvéleményen levőkkel fognak tanácskozni. Kohl Washingtonban Az amerikai kongresszus vezetői szerint Helmut Kohl bonni kancellár teljes támogatásáról biztosította a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról megkötött szovjet— amerikai szerződést és további leszerelési tárgyalásokat sürgetett. Kohl, aki szerdán érkezett Washingtonba, csütörtökön a két ház vezetőivel találkozott és elsősorban a leszerelési kérdésekről folytatott velük tanácskozást, egyebek között kifejtette az NSZK álláspontját a had- szintén nukleáris rakétákról. Bonn az ilyen rakéták mielőbbi felszámolását sürgeti, ellentétben Washing- nal, ahol ellenzik az ilyen elképzeléseket. Kohl egy péntek reggeli televíziós nyilatkozatában ugyanakkor azt mondotta, hogy eddigi tárgyalásai alapján úgy véli: ,,Ninos alapvető nézetkülönbség” az NSZK és az Egyesült Államok között a leszerelési programot és különösen a hadszíntéri fegyverek Washington által szorgalmazott korszerűsítését illetően. ReaHelmut Kohl nyugatnémet kancellár (jobbról) és Hans- Dietrich Genscher külügyminiszter (mellette) Washingtonban George Shultz amerikai külügyminiszterrel (balról) tárgyal gan elnökkel folytatott tárgyalása küszöbén a nyugatnémet kormányfő úgy vélekedett, hogy a korszerűsítés kérdése csak a kilencvenes években lesz időszerű s jelezte, reméli, hogy addig létrejön a ímegálapodás a 300 —500 kilométer hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról is. Kijelentette egyúttal, hogy Bonn, véleménye szerint az amerikai szenátusnak haladéktalanul és módosítások nélkül ratifikálnia kell a KHR— HHR szerződést, mert ez adhat további ösztönzést a leszerelési tárgyalásoknak. Kohl közép-európai idő szerint a délutáni órákban kezdte meg megbeszélését Reagan elnökkel. Az amerikai elnök a hivatalos tárgyalást követően munkaebéden látta vendégül a bonni kancellárt. HETI ESEMÉNYKRÓNIKA VASÁRNAP: Moszkvába érkezik a brit külügyminiszter, Howe-t fogadja Gorbacsov is. - Elnökválasztás Cipruson, de a döntés a következő fordulóra marad. - Hirek a két dél-koreai ellenzéki párt egyesüléséről. HÉTFŐ: Waldheim osztrák elnök bejelenti, hogy nem mond le. - Szovjet-amerikai tárgyalások az atomkisérletek közös ellenőrzéséről. - Az elektori testület Koivistót választja meg Finnország elnökévé. KEDD: New Hampshire-i előválasztásokon Bush visszavág Dóiénak az iowai vereségért. - Elhalasztják a kitoloncolt palesztinokat szállító „Visszatérés Hajójának” útját, miután Cipruson merénylet következtében súlyosan megrongálódott. SZERDA: Három szociáldemokrata és három kommunista párt - köztük az MSZMP képviselői - európai leszerelési kérdésekről tárgyalnak a dán fővárosban. - Tűzszünet Thaiföld és Laosz között. CSÜTÖRTÖK: Az oktatási reformról és a peresztrojka ideológiai kérdéseiről tanácskozik az SZKP Központi Bizottsága. - A közép-amerikai külügyminiszterek Salvadorban tartanak újabb értekezletet. - A megszállt arab területeken folytatódnak a tiltakozások. PÉNTEK: Moszkvába indul Shultz amerikai külügyminiszter, hogy a csúcskonferencia előkészítéséről folytasson megbeszéléseket. - Az Egyesült Államokban tartózkodó Kohl kancellár a rakétaszerződés ratifikálását ajánlja a szenátusnak. - Erőfeszítések Libanonban a túszul ejtett amerikai katonatiszt kiszabadítására. A hét kérdései Mi várható az újabb szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozótól? Nemcsak a hivatalos, politikai tárgyalási programokat bonyolította le a Szovjetunióba látogató brit külügyminiszter, de sir Geoffrey Howe-nák arra is módja nyílt, hogy egyik moszkvai estéjén felkeresse a híres, Kékmadár nevet viselő jazzklubot. Sajtóértekezletén külön is kiemelte, hogy — kívánsága szerint, az időhatárokon belül — módja nyílt az ismerkedésre a szovjet hétköznapok több, a proto- kollmenetrendekben eddig ritkán szereplő jelenségével. A látogatás csúcspontját természetesen a nagypolitika adta, hiszen a külügyminiszter tárgyalt szovjet kollegájával és fogadta őt Mihail Gorbacsov is. E megbeszélések során nem rejtették véka alá a meglévő ellentéteket (például Nagy- Britannia ragaszkodását a nukleáris elrettentés korábbi doktrínáihoz), s a főtitkár hangsúlyozta, hogy konstruktív, valóban a nézeteltérések megoldására irányuló párbeszédre van szükség. Ezzel együtt sok biztató vonás is van Moszkva és London viszonyában, amit a csúcsdiplomácia sűrűsége is igazol. Thatcher asszony moszkvai útja elősegítette a később Washingtonnal aláírt rakétaszerződést, s az Egyesült Államokba utazva a Elnökválasztást tartottak Cipruson, de az első forduló nem hozott eredményt. A képen: Vasziliu adja le szavazatát szovjet vezető éppen egy London melletti légibázison szakította meg útját. Aligha csupán „technikai landolás” céljából, hiszen ismét tárgyalt a brit kormányfővel. London szívesen vette volna, ha már most bejelentik Gorbacsov viszontlá- togatását, de erre a diplomáciai naptár zsúfoltsága miatt még nem kerülhetett sor. A belpolitikai elfoglaltságot mutathatta a Központi Bizottság eheti ülése, amelyen az oktatási reformot tűzték napirendre, de szóba ' kerültek a peresztrojka ideológiai kérdései is. A hazai tevékenység nyilván csak Az elrabolt alezredes A libanoni Tyr városban ENSZ-katona és Amal fegyveres közösen átvizsgálják a gépkocsikat. Az elrabolt amerikai ENSZ-katona, Richard Higgins alezredes után kutatnak Az ENSZ Szíria, a PFSZ, a libanoni kormány és az ottani síiták segítségét kérte a szerdán elrabolt amerikai ENSZ-katona, Richard Higgins alezredes kiszabadításához. Marrack Gooulding fő- titkárhelyettes eredeti útitervét megváltoztatva csütörtökön Damaszkuszból Bejrútba utazott. Goulding külön felhívta a libanoni kormányzat figyelmét arra, hogy' a tűzszünet- ellenőrző szervezet tisztjének és valamivel korábban két másik ENSZ-alkalma- zottnak az elrablása visszavetheti a világszervezet tevékenységét Libanonban. A déli országrészben, ahol Higgins eltűnt, az ENSZ- katonaság és az Amal síita milícia 1500 embere folytatja a kutatást. Az Amal felelős vezetőinek feltételezése szerint a túszejtési akció elsődleges célpontja nem az ENSZ, hanem az Egyesült Államok volt. Az emberrablók, akik Forradalmi Iszlám Brigádok néven jelentkeztek, azt állítják, hogy Higgins a CIA embere. Washingtonban Charles Redman külügyi szóvivő ezt cáfolta. Tegnap újabb illegális szervezet vállalta magára William Higgins amerikai alezredes szerdai elrablását. A magát „A Föld elnyomot- tainak szervezete” néven feltüntető csoport három feltételt szabott a „a CIA ügynökének” minősített Higgins szabadon engedéséért. A libanoni muzulmán milíciák egy tisztje szerint Higgins „nagy hal” az emberrablók számára, akik — miután Bejrútban gyakorlatilag nem maradtak külföldiek — mintegy „ráfanyalodtak” az ország déli részében állomásozó, a tűzszünet betartását ellenőrző külföldiekre. Megfigyelők szerint nem annyira ENSZ-státusa, mint inkább amerikai állam- polgársága miatt esett az emberrablók választása Hig- ginsre. Kétségbeesett magyarázkodással kellett helyretennie Reagan elnök legújabb kijelentéseit a Fehér Ház és a washingtoni külügyminisztérium munkatársainak. Reagan ugyanis azt mondotta újságírók előtt, hogy az Egyesült Államok „megkísérli” a Libanonban fogságba esett legújabb amerikai túsz, az ENSZ-megfigyelők soraiban szolgált William Richard Higgins tengerészgyalogos alezredes kiszabadítását. A kormánytisztviselők sürgősen közölték, hogy az elnök „nem gondolt katonai akcióra” és Higgins kiszabadításához elsősorban a különböző libanoni csoportokkal fennálló kapcsolatokat, illetve az ENSZ-megfigyelők apparátusát akarják igénybe venni. Moszkvában tárgyalt a hét elején Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter. A képen: Mihail Gorbacsovval folytatott megbeszélés kezdete előtt a Kremlben Finnországban újabb hat esztendőre Mauno Koivistot választották államfővé. A képen: a politikus és felesége az elektorok döntése után Elnökválasztási komédiát rendeztek Paraguayban. A voksolás természetesen újabb évekre a képen éppen szavazó Strössnert erősítette meg e tisztében fokozódik, amint közeleg a júniusra tervezett pártkonferencia. Így is egyik esepiény követi, sőt kerggk • a. másikat, s akkor nem beszéltünk még az újabb, moszkvai szovjet —amerikai csúcsértekezlet előkészületeiről. Erről hétfőtől lesz szó a szovjet fővárosban. Shultz külügyminiszter tegnap indult útnak, a mai napot — szinte már hagyományosan, az európai időzónákra való átállás jegyében is — Helsinkiben tölti. A szovjet fővárosban — a várhatólag májusban esedékes csúcs jegyében — mindenekelőtt a stratégiai fegyverek „felezéséről” kilátásba helyezett 50 százalékos csökkentéséről lesz szó. Erre vonatkozólag megszületett az elvi megállapodás, elfogadták a keretszámokat, de sok részlet vár tisztázásra. Géniben jelenleg . kevés nyilvánossággal tárgyalnak, ez természetes a keménÿ alkuidőszakban. így ma még nehezen mondható meg, vajon elkészülnek-e a megállapodással a csúcsértekezletig, vagy csak újabb lépéseket tehetnek a cél felé. Shultz tárgyalási napirendjén előkelő helyet kapnak majd a regionális válságok, elsősorban Afganisztán, ahol a leghatározottabb mozgás várható. Mindenképpen hasznosnak ígérkezik tehát a szovjet—amerikai találkozó, jóllehet sok kérdésben van távolság a két nagyhatalom álláspontja között, s a csúcs pontos dátumát aligha lehet még kijelölni. Az emlékezetes hárompárti kezdeményezés után ezúttal hatpárti összejövetel volt Koppenhágában (a dán, a belga és holland szocialisták, illetve a bolgár, az NDKbeli és a magyar 'kommunisták részvételével) — szó esett az európai leszerelési kérdésekről, az atoipmentes övezetekről, és sok más fontos problémáról. A magyar küldöttség tevékeny részt vállalt a huszonhármak újabb találkozóján is: Bécsben a NATO 16 és a Varsói Szerződés hót tagállama egy „Stockholm—2" mandátumról tárgyalt. Miért jártak szovjet kü- lönmegbízottak Bagdadban és Teheránban? Vlagyimir Petrovszkij külügyminiszter-helyettes és Oleg Grinyevszkij nagykövet (ő vezette például a szovjet delegációt a stockholmi konferencián) neve jól ismert a hírekből. Ezúttal azonban nemcsak magas rangú diplomataként, hanem Gorbacsov különmegbízottjaként jártak azonos időben az öböl térségében, Petrovszkij Teheránban és Grinyevszkij Bagdadban. A körülményekből logikusan következik, hogy a tárgyalási téma — más kérdések mellett — főként a két ország háborújával volt kapcsolatos. Ez a háború már túlhaladta a második világháború időtartamát, és lassan kétszerese lesz az első világháborúénak. A két ország vérzik, pusztul, a harcok nyugtalanságot keltenek a térségben s az egész világon. A Szovjetunió, amely igazán tudja mit * jelent a háború, nemzetközi felelősségérzetétől vezettetve száll síkra a béke, s a két ország valódi érdekei mellett. Gorbacsov üzenete a Biztonsági Tanács emlékezetes 598. határozatára hivatkozik, ezt elfogadták mind a nagyhatalmak, mind a BT más tagjai, helyeselte Irak, s nem vetette el — a korábbi döntésekhez hasonlóan — Irán. Itt lehetne tehát annak a kompromisz- szumnak lehetősége, amely talán kivezethetné az öböl vidékét a hosszú háború alagútjából. A teheráni tárgyalásokon természetesen a szomszédos Afganisztán jövőjéről is szó esett. Pakisztán mellett Irán álláspontja is lényeges. Annál inkább, mert egyelőre bizonytalanság uralkodik a március 2-án kezdődő közvetett pakisztáni—afgán tárgyalások körül : Iszlámábád új feltételeket próbál támasztani, s ezek ismét elnapolhatnák a korábban március 15-re remélt megegyezést, amelyet május 15-től a szovjet csapatok visszavonása követne. Réti Ervin