Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-02 / 1. szám
1988. január 2., szombat Somogyi Néplap 5 HAZÁNKBAN AZ ELSŐK KÖZÖTT Rádióleltár — tévé flipp-flipp Életút — SO ezres starttal r Az AB-bébi Gyékényesre megy Az újév első éjszakáján nulla óra 30 perckor jött a világra a megyei kórházban egy gyékényesi kisfiú, Varga Csabáné 26 éves, kocsi- felíró kisbabája. A csecsemő súlya 3350 gramm, hossza 50 centiméter és nyugodt természetet örökölhetett, mert a váratlan ünnepi eseményt is átaludta édesanyja karjaiban. Az év első órájában született csecsemők között az idén — a korábbiaktól eltérően — egy fővárosi és négy vidéki újszülött nevét húzták ki a szerencsekerékből. Az utóbbiak egyike a gyékényesi Varga Csaba Szilveszter is, akinek tegnap délelőtt Gaál Vilmos, az Állami Biztosító képviselője adta át a kaposvári megyei kórházban az „Életút” elnevezésű, 50 ezer forintról szóló kötvényt. Elmondta*, hogy 2006-iban — a jelenlegi hét százalékos kamattal számolva — 169 ezer forintot vehet majd föl a szerencsés gyékényesi fiú. Az anyuka két évvel ezelőtt ugyanezen a szülőágyon Nikoletta nevű kislánynak adott életet, s a férj szilveszter éjszakáján Gyékényesen vigyázott a nagyobbik gyerekre. Varga Csabáné a Kaposvári Egészségügyi Szakiskolában tanult. Eredeti foglalkozása ápolónő, így pontosan tudta, hogy mit kell tennie szülés előtt. — Szilveszter reggelén jósló fájásaim voltak. Férjemmel együtt autóbusszal mentünk a vasútállomásra. A Maestral expressz nem késett, háromnegyed óra alatt Kaposvárra értünk. Dr. Szemerei Imre volt ügyeletben, aki a szakiskolán a tanárom volt. — Tudta-e hasznosítani az elméletet az egykori tanítvány? — kérdeztük a fiatal orvostól. — Nagyon jó páciensnek bizonyult. A kismamának oroszlánrésze volt abban, hogy könnyű szülés zajlott le. Minden fázisban megkérdeztem, emlékszik-e hogyan tanultuk? Az anyuka nemcsak megjegyezte, hanem jól is alkalmazta a hallottakat. Mindketten egészségesek. Ha nem jön közbe semmi, hat nap múlva elhagyhatják a kórházat. Ezen az éjszakán még egy szülés volt a megyei kórházban: 1 óra 10 perckor látta meg a napvilágot egy kislány. Balázs Andor A délszláv kultúra központja RÁDIÓ Csaknem háromórás műsorral készült az óév búcsúztatására a rádió. Jó arányérzékről tett tanúbizonyságot ezzel a Rádiókabaré szerkesztősége, hiszen győzték is mondanivalóval ■ezt a műsoridőt. Bár a jó formában konferáló Verebes István azzal kezdte mon- * dandóját, hogy tulajdonképpen nincs mit mondania, mert 'az év során már mindent megírtak aiz újságok. Aztán az év végi leltározáshoz mégis akadt jócskán téma. Várható is volt, hogy idén lesz mit előadni a szilveszteri kabaréban, hiszen amy- nyi minden .kabaréba kívánkozó történt a tizenkét hónap során. Hogy csak néhányat említsünk azok közül, amelyek felborzolták a lakosság kedélyét. Első'he'ly- re — bármennyire is meglepő —, aiz Erzsébet-oapi adományozó ünnepség köz^. vetítése kínálkozik, szorosan nyomában van az új adórendszer. Természetesen jutott poén az új kormánynak is. Történt közben, hogy gazdaságtalan termelés miatt átalakították a Ganz-Má- vag és a Láng-gépgyár szerkezetét, így a műsor egyik legsikeresebb számához remek témát szolgáltatott, hiszen mód nyílt Ganz Abra- hám képzeletbeli levelének közlésére. Mindezekhez járultak a kabaré állandó sikerszámai, s így az összkép is kedvezően alakult. A Rádiókabaré stábja ugyanis nem akart formabontó lenni, nem akartak újítani, nem akarták megváltani a világot, annak ellenére, hogy a világra ez meglehetősen ráférne. Azt csinálták, amit tudnak, és ez így is van rendjén. Csupán a rendszeres Rá- diókabaré-haUgatók értesülhettek szomorúan arról, hogy Kottái Róbert, azaz az Illetékes Elvtárs saját bevallása szerint elfáradt. Belefáradt abba, hogy folytan hangoztatott véleménye falra hányt borsó, s minden marad a régiben. Szeretné abbahagyni az egészet és más fontos, de kevesebb felelősséget követelő munkakörben kíván dolgozni. Dicsértük már a szerkesztők arányérzékét, az vonatkozik arra is, hogy elkerülték a politikai kabaréra minduntalan leselkedő buktatókat. Nem hangsúlyozták túl ugyanis a műsor poliitiA magyarországi délszláv kultúra egyik központjává fejlődött a pécsi August Se- noa Klub, amely öt évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit. Nevét a nagy horvát íróról kapta, aki a múlt század derekán egy ideig a mecsekalji városban diákoskodott. Szobrát is felállították a klub udvarán. A „horvát Jókai” születésének 150. évfordulója az idén lesz; erről az intézmény méltóképpen emlékezik meg, külön programot szervez. Az országban a pécsi az első' olyan nemzetiségi klub, amelynek saját székháza van. Elsődlegesen a városban és környékén élő délszlávok művelődését szolgálja, de regionális funkciókat is betölt. Az elmúlt öt év alatt gazdag kulturális élet bontakozott ki a patinás belvárosi ház falai között. Ügyszólván minden hétre jut valamilyen érdekes program: irodalmi est, tudományos előadás, évfordulós megemlékezés, jugoszláv filmbemutató, zenei műsor, népművészeti és képzőművészeti kiállítás. Mindenki számára nyitott a klub, rendezvényeit évente 25—30 ezer ember látogatja. Gyakran fogad vendégeket a déli szomszédországból; a jugoszláv kultúra és tudomány képviselőit. Kapcsolatot tart a Horvátországi Magyarok Szövetségével, amelytől száz kötet szerb-horvát nyelvű könyvet kapott ajándékba, viszonzásul száz magyar nyelvű könyvet adományozott a jugoszláviai Vörösmart könyvtárának. A nemzetiségi klub létrehozta a különböző részlegeit és megszervezte az állandó programjait. Az intézményben 1600 kötetes anyanyelvi könyvtár működik. Asszonykórusa megkapta a legmagasabb — arany fokozatú — minősítést. A díszítőművész szakkör tovább élteti a Pécs- környéki sokácok és bosnyá- kok hímzőművészetét. A klub sorozatban mutatja be az élő délszláv népművészek munkásságát is, továbbá délszláv képzőművészek alkotásaiból rendez kiállításokat. Létrehozta a jugoszláv filmek klubját, ahol a nézők eredetiben láthatják-hallhatják a filmeket. Három év óta minden télen megszervezi a délszláv szőlősgazdák borversenyét, amely egyaránt szolgálja a szakmai tudás gyarapítását és az anyanyelv ápolását. Tűsoltónak készül a csellista Az ifjú győztes álmai C* T •• I rr bzepulo Fehérvár A századelő hangulatát idéző kandeláberekkel cserélik ki a meglevő utcai lámpákat Székesfehérvár történelmi belvárosában. Az elsőket a Szabadság téren*, a városi tanácsháza homlokzatára szerelték fel. A munkát a következő hónapokban, években folytatják, úgy tervezik, hogy az egész városrész közvilágítását ódonra újítják. A Városzépítő és -Védő Egyesület elvégeztette az országalma felújítását, körülötte pedig a városi tanács hangulatos pihenőteret alakíttatott ki, padokkal, örökzöld növényekkel. A hajdani utcaneveket is feltüntető márványtáblók kerültek a házak falára. Szőke haj, ártatlan kék szemek. Alig több hétévesnél, s ha ül, a hangszer is nagyobb nála. E csöppnyi gyermek máris nagy eredményekkel büszkélkedhet. December elején a szolnoki országos csellóversenyen elnyerte a Művelődési Minisztérium különdíját. Az élmények még frissek. Kurucz Krisztián mégsem mesél róluk szívesen. Nem kenyere a beszéd, legalábbis idegenek előtt. Beszéljen inkább a hangszer. S a Szép csillagos ég ... kezdetű dal zenéje sok mindent elárul a hangszer megszólaltaitójáról. Tisztán, hibátlanul szól, s amit zeniével nem lehet elmondani, azt Kokas Ferencnétöl, a kisfiú csellótanárától tudjuk meg. — Zeneóvodába járt Krisztián, mikor felfigyeltem különösen jó hallására és gyermeki élénkségére. Megkérdeztem: nem volna-e kedve valamilyen hangszeren, például csellón játszani, ö gondolkodott egy kicsit, majd határozottan igent mondott. Ez másfél éve történt. Azóta együtt ismerkedünk e szép, de sok türelmet, kitartást igénylő hangszer titkaival. Öröm együtt tanulni, hiszen Krisztián különösen jó képességű gyerek. Szorgalmas, és mindent meg akar tanulni. Ezért mertem elindítani egy olyan versenyen, ahol a többiek már hánom-négy éve tanultak csellózni. Krisztián egy évvel korábban került a zeneiskolába, mint szokásos, de úgy éreztem, nem szabad kihagynia egy évet sem. S az eddigi, másfél éves tanulás csak megerősített ebben. — Pedig először nem nagyon szerettem gyakorolni — mondja Krisztián. — Különösen a szplfézsra haragudtam, de ma már örömmel veszem kezembe a hangszert. Legjobban a duetteket szeretem, mikor hegedűn vagy zongorán kísérnek. Mindennap egy órát gyakorolok, de hétvége^ ken, mikor, több az időm, ennél sokkal többet. A ver-' seny előtt mindennap jártaim órára, ide a zeneiskolába, és izgultam, hogy nem sikerül valami. Ez volt az első versenyem. Nagyon meglepődtem, hogy mennyi jó csellista jött össze. A pécsi elődöntő után Szolnokon is kétszer léptem színpadira, s mire a döntő kezdődött, már mindent nagyon jól tudtam, de azért rettenetesen* izgultam. — Ez azonban csöppet sem látszott meg rajta. Magabiztosan meghajolt, és úgy szerepelt, mint aki ki tudja hányadik versenyén lép föl. Ez pedig sokat számít ilyen megméretéskor ... Most a marcali kamarazenei találkozóra és a nagyatádi vonósverseny- re készülünk. Addig azonban még sok számot kell megtanulnia Krisztiánnak — mondja a zenetanárnő. Ügy tetszik, a kisfiúnak ez egyáltalán nem akadály. — Egy hét alatt megtanulok egy új dárabot, s utána csak csiszolni kell. Az viszont Markos főtörzsőrmester a Rádiókabaréban Nádas közlegénynyel vesződik kai voltát, ;ám mindvégig politikusak maradtak. A háromórás produkció több számával bizonyosan találkozunk majd a* különböző kívánságműsorokban, ami jelzi, hogy aiz emberek hallgatják és szeretik a jó kabarét. TELEVÍZIÓ A tévé viszont egészen más. A tévé olyannyira nagyhatalom, hogy nem engedi magát kizökkenteni saját tempójából. Történhet az országban akármi, a tévé vietélkedtet velünk, ameny- nyit csak nem szégyell. Ám, hogy bizonyítsuk: csupa kedves ember ül egy ilyen látszólag merev hivatal mögött is mint a televízió, mondjuk el, hogy ezúttal újsággal is szolgáltak a mindig jobbat reménylő nézőknek. Üj játékot, a flippert dobták be, vagyis ötvözték a hagyományos telefonos vetélkedőkkel. Lehetett nyerni több ezer forintot, különösebb fölkésizültség nélkül, csak azt kellett megfelelő időközökben üvölteni a telefonba a játékosnak, hogy flipp. Bár a bájosan felkészületlen játékvezető kisasszony nagyon tudott izgulni a játékosokért, a telefonra várakozók népes tábora a kezdeti érdektelenség után bizonyára egyre ingerültebben várta, hogy ki lesz az első, aki egy bécsi jutalomutat nyer majd. Évekkel ezelőtt komoly díj lett volna, de éppen akkor, amikor hangsúlyozott alkotmányos jogunk az utazás, nem különösebben számottevő ajándék. A televízióban azonban úgy vélték, hogy e jutalomút ürügyén föl lehet bosz- szantani az embereket. Ugyancsak komoly fölké- szültséget igényelt a City és a Volán taxik közötti versengés is. Nem akármilyen téljesítmény — ha meggondoljuk — keríteni nagyon magas hölgyeket meg kövér urakat, hogy aztán a stúdióban mérhessék össze centijeiket, kilóikat. Szilveszter éjjelén bizonyára elképesztően nagy számú érdeklődőt képes lekötni, hogy hetvenöt kiló tízfilléres hány forint lehet. Valamire azért nagyon jó vélt ez a sok vetélkedés. A televízióban bizonyára tisztában vannak vele, hogy a nézőknek van egy bosszan- kodási konstansa. Ez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy adott szilveszteri műsor alatt egy adott néző csak meghatározott meny- nyiségű bosszankodásra képes. Így aztán voltak bizonyára olyanok, akik még a Mikroszkóp színpad műsorát is végignézték, sőt Sas József terjengős magánszámai alatt már nem is törődtek azzal, hogy véleményt alkossanak róla. Következésképpen egyetlen nagy belenyugvással zárult az óév. Alig vártuk már, hogy vége legyen a műsornak, s amire este még gondolni sem mertünk volna: egyenesen vártuk az újévet. Ügy érezhettük: legyen is bármennyire erőt próbáló esztendő a 88-as, a nehezén már túljuttatott bennünket a televízió. Tizenhét órán át sugárzott műsorából elég lett volna csupán néhány óra. S talán akkor álmomban nem üvöltöttem volna föl én sem, hogy flipp-flipp. Varga István már nem olyan élvezetes. A technikai elemeket nem nagyon szeretem. Az olyan* bab- radolog — vallja be férfiasán Krisztián, aki hét éve minden tapasztalatával tűzoltónak készült. Igaz, a csellózás is szép, de tüzet oltani sem lehet rossz dolog. — Sok minden szeretett volna már lenni, de érdekes módon zenész még soha. Hangszer- és zeneszeretete azonban olyan erős, nem félek attól, hogy valamikor is abbahagyná a muzsikálást — mondja az édesapja, akinek legfőbb tiszte ezekben az években a hangszercipelés. A nagy csellót nem bírják még a gyenge gyermekkarok. Az apa azonban szívesen hallgatja, ahogy csemetéje gyakorol. Otthon is foglalkoznak a fiúval: gyakran kerülnek elő lemezek, s Krisztiánnak egy-egy hangszert kell fölismernie. — Ez még nem nagyon megy; szívesebben foglalkozom inkább a magam költötte dalok 'eljátszásával. És szájharmonikán is nagyon szeretek játszani — vallja be a boldog győztes, akinek zeneszeretete és szorgalma, reméljük, sok sikert hoz még. H. É.
