Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-27 / 22. szám
1988. január 27., szerda Somogyi Néplap 5 Ahol a vasutasokat képezik Űj helyen az oktatási központ Régen volt már saját otthona Kaposváron a MÁV oktatási központjának. Utoljára 1986-ban. Akkor költöztették iki az Irányi Dániel utcai épületből — az átalakítási munkák miatt. Tavaly november 30-án vehették csak birtokukba új helyüket a Zalka Máté utca 19. számú házban. — Az Irányi Dániel utcából a vasútállomás 'különböző épületeibe költöztettek bennünket. Az oktatótiszti iroda például a pártirodában kapott helyet, de voltunk szociális helyiségekben és fabarakkban is — emlékezik vissza a vasutasok oktatásának nehéz időszakára Patak József főfelügyelő, vezető oktatótiszt. Tavaly januárban kezdődött a MÁV által megvásárolt Zalka Máté utcai épület felújítása. Mivel itt korábban lakások voltak, nagy munkát jelentett az átalakítás. Közfalakat kellett lebontani, s a tetőszerkezeten végeztek az építők — a Tanép munkásai — jelentős felújítást. Központi fűtést is készítettek. Az épület a felújítási költségekkel együtt 6,5 millió forintjába került a MÁV-nak. — Nagy szükség volt az új oktatási központra. Itt évente 670 dolgozónk képzését, továbbképzését végezzük. Csurgótól Csoma-Szabadiig, s a kaposvár—siófoki vonal vasutasait, valamint a kaposvári állomásfőnökség valamennyi dolgozóját itt oktatjuk, képezzük ki. Járnak ide forgalmi szolgálat- tevők, sorompókezelők és személypénztárosok is. Az . újonnan belépő dolgozók I csak az egyhónapos képzés után állhatnak munkába, de évente visszajárnak időszakos vizsgára. A tágas épület emeletén két nagy, 86 négyzetméteres oktatóterem várja a hallgatókat, az alsó szinten a vezetőtiszti iroda mellett ugyancsak helyet kapott három kisebb oktatóterem. — Az oktatáshoz szükséges felszereléseink már megvoltak. Gondot okozott viszont, hogy a novemberKÖNYVESPOLC Színésznek született A közelmúltban jelent meg a Magyar Nők Országos Tanácsa és a Kossuth Könyvkiadó gondozásában Földes Anna Színésznek született című könyve. Tragi- kák, komikák, jellemszínészek vallanak indulásról — fölelevenítve számukra kedves darabban eljátszott szerepet a kezdeti kudarcokról vagy a kirobbanó sikerekről, a pályatársakról, a példaképekről és szerepálmokról. Egyszóval a tudatosan vállalt színészmesterségről. Földes Anna huszonhét színészt állított reflektorfénybe. Néhány lényegre törő kérdésre adott felelet. Mindent elmondhat-e a színészről ? Természetesen : nem. A szerző csak arra törekedett, hogy megossza olvasójával a színészegyénisé- géknek, a színház, a színészet világáról vallott felfogását. A rövidebb-hosszabb interjúk a vállalt küldetést állítva középpontba, elénk tárják a kortárs magyar színművészet jeles alakjainak mindennapjait. Felvillantva a „szülőszerep”-et is, amely a színházi szerepen túl különösen kiemelt helyet kap magánéletükben. A szerző érett, javakora- beli és pályakezdő színészeknek adja föl kérdéseit. A feleleteket azonban az olvasónak, a rendszeresen színházba járónak kell kiegészítenie a színpadon — vagy filmen — látott alakítás emlékképével. Kállai Ferenc így vall a színpadról: „Én mindig is igyekeztem minden szerepeidben meztelen lélekkel •színpalra lépni. Az ember a színpadon egyszerre vállalja a szerepet és önmagát. Sokan nem hszik el a civil életben sem, hogy könnyebb az élet, ha az embernek sikerül a maga örömével, bánatával őszintén élni. De a színpadon az őszinteség létfeltétel. Mert a színpad a legérzékenyebb röntgenkép.” Tolnay Kláritól megtud1 tűk: egyenlet kívánsága van, hogy halála után ne nevezzenek ej róla színházbérletet. Kern András arról beszél, hogyan lett az ország „Ki mit tud?-os Andriskájából” érett színművész. Udvaros Dorottya a Törőcsik , Marival való élvezetes alakításról vall. Csákányi Eszter pedig a színész legjobb orvosságáról, a sikerről és a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatáról, az itt folyó műhelymunkáról beszél. „Nemcsak szabálytalan arca és a szemüvegen átsütő óriási szeme, a lelke és a logikája is azt bizonyítja, hogy Csákányi Eszter »színészből van«. Ha nem is szerzett színiakadémiaii diplomát, színésznek született, és színésszé is érett az elmúlt évtizedben.” Gesztus a szerzőtől, hogy néhány, már nem élő színész ,is helyet kap a kötet In memóriám című fejezetében. Dómján Edit, Ruttkai Éva, Jobba Gabi és Latino- vits Zoltán szólal meg. A színészfejedelem szavaival ajánljuk a fotókkal gazdagított, 1968 és 1986 közötti interjúkat tartalmazó kötetet minden színészbarát olvasónak: „Aki nem őrizte meg önmagában a gyereket, az már nem tudja élvezni a játék örömét, az jobban teszi, ha más pályát választ. Annák ugyanolyan reménytelen a helyzete a színházban, mint annak, aki nem volt szerelmes, aki nem tud szeretni. Mert a színház — a szeretet otthona.” Lőrincz Sándor ben megrendelt bútoroknak a mai napig is csak egy része érkezett meg ... A vasutasok képzését ösz- szesen négyen végzik. Közülük kettő forgalmi oktatótiszt, kettő pedig a MÁV kereskedelmi területén munkába állóknak adja át a szükséges ismereteket. S amíg az Irányi Dániel utcai kulturális központ nem készül el, a kulturális rendezvényeket is itt tartják. L. R. Tanácskozás a csángókról A csángó magyarokhoz kötődő nyelvészeti kutatások legújabb eredményét ismertette tegnap Benkő Lo- ránd akadémikus az MTA székházában tartott tudományos ülésen, amelyet Petrás Ince János moldvai csángó kutató születésének 175. évfordulója alkalmából rendezett a Magyar Néprajzi Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Magyar Történelmi Társulat és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. A nyelvtudomány neves képviselője előadásában elmondta: nyelvészeti vizsgálatok bizonyítják, hogy a moldvai csángók, mind a Moldva-, mind a Beszterce-völgyiek nem az etelközi magyarság maradványai, nem elmagyarosodott kunok, miként korábban egyes szakemberek feltételezték, hanem Erdélyből elszármazott magyar népcsoportok. (A csángó név jelentése: elköltöző, elmenő.) A Kárpátokon túli településeik nem lehetnek a XIII. századiaknál korábbiak. A XIV. századtól szerepelnek a moldvai cirill betűs, szláv nyelvű oklevelekben s a román nyelvben a csángóktól átvett szavak, mint például: a vitéz, bíró, mázsa. A nyelvtudomány azt vallja, hogy a moldvai csángó nyelvjárás a mezőségi, közelebbről az Aranyos alsó folyásának vidékén élő magyarok nyelvjárásának nagyon közeli rokona. Azt, hogy van-e összefüggés a csángók kitelepülése és a székely népcsoportoknak To- rockó környékére települése között, a nyelvészek nem tudják megmondani. Csak azt tudják: a csángók arról a területről származnak, ahol később Aranyosszék megalakult. A tudományos tanácskozáson előadások hangzottak el a moldvai csángók történetéről, néprajzáról is. KONCERT BERLINBEN, WEIMARBAN Ösztöndíjasként az NDK-ban Gesztenyebarna hajú fiatal nő ül a város egyetlen, sajnos már nyugdíj előtt álló zongorájánál és gyakorol. Szép ujjai jobbra-balra fut- károznak a billentyűkön. A klasszikus zene hangjai betöltik a Marcali Kulturális Központ színháztermét. A pódiumon Lengyel Agnes, a marcali zeneiskola tanárnője. Minden szabad percét kihasználva kedvenc hangszerén játszik. — Négy hónapig nem láthattuk itthon. Miért? — Negyedéves miskolci zeneművészeti főiskolás kor romban tanáraim és az iskola vezetőségének támogatásával megpályáztam a Művelődési Minisztérium ösztöndíját. Már meg is feledkeztem róla, amikor tavaly májusban levélben értesítettek, hogy elnyertem az egyéves ösztöndíjat. így lettem szeptembertől a világhírű weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ösztöndíjas hallgatója. Lengyel Ágnes miskolci születésű, ott végzett, s pályázati kiírás útján kereste meg Varga Lajost, a marcali zeneiskola igazgatóját. —Első látásra megtetszett a környezet. Pedagógustársaim segítségével sikerült zökkenő nélkül beilleszkedni a tantestületbe. Nagyon aranyos és értelmes tanítványokat kaptam, és boldog egy évet töltöttem el Marcaliban. Örömömre az 1987-es tanévet nem zongoratanárként, hanem mint ösztöndíjas hallgató kezdhettem el az NDK-ban. Ez a tudásomat növeli, zenei fejlődésemet segíti elő és kihat egész pályafutásomra. Szerencsére a zongoratanárnő középiskolás korában az orosz mellett négy évig németül tanult, majd a főiskolán is két évig járt német fakultációra. — Van a külföldi tanulók számára egy német nyelvtanárnő, aki szívvel-lélekkel oktatja a „hochdeutsch”-ot. Egyébként a külföldön is jól ismert zenetudós, Rolf Dieter Arens professzor a zongora főtantárgy tanárom ; nagyon szereti diákjait és megkülönböztetett figyelmet fordít a külföldi hallgatókra. Tőlem is részletes beszámolókat kér a magyar felsőfokú zeneoktatás fölépítéséről és a kortárs zeneirodalom megjelenő zongoraműveiről. A napi kötelező zongoraórák mellett választottam a zongoraimprovizáció tantárgyat. Ezenkívül járok zeneelméleti és -kritikai órákra. Napi négy-öt órát gyakorolok. Sajnos, a szabadidőm mindig kevés, de a meglevőt úgy osztom be, hogy minél többet megismerhessek az NDK-ból. Rendszeresen járok koncertekre, színházba, moziba. Sikerült olyan komolyzenéi darabokat hallanom, amelyeket itthon ritkán vagy egyáltalán nem játszanak. Én is adtam már bemutatkozó koncertet a főiskolán, és február első hetében Berlinben koncertezek a Magyar Kultúra Háza megnyitásának 15. évfordulóján. Július 21-én lesz a vizsgakoncertem. Szeretnék utána még több mint egy hónapot Weimarban maradni, mert Arens professzor nemzetközi kurzust tart, és tőle, minden órán, minden alkalommal nagyon sokat lehet tanulni. Közben igazgatója kérésére áprilisban hazajön Marcaliba — meghallgatni és kiválasztani a jövő évi tanítványait. — Nagyon szép kint, de alig várom, hogy itthon lehessek, és szeptemberben elkezdhessem a. tanítást, hasznosítsam azt, amit tanultam. Jüngling József NAPLÓJEGYZET LENINRŐL A lényeget tanította és cselekedte Leninről írni rendkívül nehéz. Egyrészt az ünnepélyek szuperlatívuszokkal telezsúfolt beszámolói kísértenek ilyenkor, másrészt a filozofikus motívumok csábítják az embert, hogy tájékozottságát fitogtassa. Noha az az igazság, hogy sohasem lehetünk eléggé tájékozottak e roppant életműben, hiszen ő nem csupán irodalmat, zseniális téziseket, teóriákat hagyott ránk, hanem egy világtörténelmi méretű forradalmat, s a mindig jelenvaló, más és más alakot öltő forradalom igényét, s míto- szivá soha el nem idegeníthető emberségét is. Lenin él — mondjuk egyszerűen, magától értetődően, és elszállnak fölöttünk az évek. Közben nem vesszük észre, hogy ez a szakállas, mongolos szemű arc valahogy halotti maszkká merevedett a tudatunkban; valahogy „letudtuk” magunkban, mint egy munkaigényes szigorlatot, mint egy nagy bölcsészt, akitől jól-rosszul megtanultuk a megtanulha- tót, azután illő tisztelettel elhelyeztük alakját kultúránk panteonjában. És csak nagy ritkán jutunk a közvetlen közelébe. A napokban — e cikken tűnődve —, miközben megidéztem a róla és tőle tanultakat, rádöbbentem — pironkodva, röstell- kedve —, hogy milyen keveset látok, érzek belőle, s ennek csakis én vagyok az oka. Mert ő nem rejtőzik előlem, ő bármelyik percben hajlandó velem beszélgetni, akár egykor a pétervári munkásokkal vagy az analfabéta muzsikokkal, akik számára mindenkor, a legégetőbb, legfáradságosabb munkája közben is volt ideje, okos szava, s akiket ő sohasem a fölényes tanító- mester szemével nézett, hanem az elvtárséval, a barátéval. Lenin él — ocsúdott bennem valami egészen új, tavaszias érzés, és egyáltalán nem csodálkoztam, hogy mellettem lépked az utcán, elr kísér barátaim közé, s alig hasonlít a róla készült festményekre, szobrokra. Egyetértőén bólintottam Gorkij szavaira, aki nem kis meghökkenéssel mondta, hogy „ez a kopasz, zömök, raccsoló, kemény ember, egyik kezével szókratészi homlokát dörzsölve, csodálatosan élénk szemét nyájasan csillogtatva, nyomban Az anya című regény hibáiról kezd beszélni.” És Robert Williams visszaemlékezései sem ejtenek ámulatba, mert természetesnek érzem, hogy Lenin naponta 18-20 órát dolgozott, és ugyanazt az ételt ette, mint bármelyik munkás, katona a Kremlben, s ezt nem valamiféle aszkézisből vállalta, hanem mert így esett jól neki: elvei szerint akart élni. S az is természetes, hogy irtózik mindenféle jelzőtől, amelyet a neve mellé illesztenek, hogy víg kedélyű, szerény, követelődzéstől és hiúságtól mentes, de soha vezető nem volt olyan kérlelhetetlen, mint ő, amikor a nagy ügyről volt szó. „E hűség láttán meg kell békél- nem ezzel a könyörtelenséggel” — jegyzi meg róla Heinrich Mann, Thomas Mann fivére, Bemard Shaw pedig ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti: „Lenin az egyetlen európai államfő, aki rendelkezik azzal a tehetséggel, jellemmel és tudással, amelyre ilyen felelős poszton szüksége van az embernek.” Mindez Lenin. És mindezek csak tükörcserepek, amelyek a világ- történelem óriásának egyéniségéről villantanak egy-egy szikrát, a már világhírű Leninről, aki 1870. április 22-én látta meg a napvilágot egy sziimbirszki iskolaigazgató hajlékában és 1924. január 21-én (64 éve) hunyt el. Keleti kánok edzettsége, szívóssága, bátorsága párosult benne a legeurópaibb professzorok kultúrszomjával, tudásával : otthonosan mozgott a csuvasok földjén, a szibériaiak vadászmezőin, s otthonosan a világ leggazdagabb könyvtáraiban, egyetemein. A lényeget tanította és cselekedte. Mindig vitakészen, tudása roppant fegyvertárával a logika vastörvényei szerint, de sohasem kinyilatkoztató szándékkal, fönntartva a tévedés emberi jogát. A bolsevik párt alapítója és vezetője szemében a marxizmus sohasem volt dogma — mindig a forradalmi ' cselekvés vezérfonalát látta benne. „Ez az elmélet — mondotta — csak az alapköveit rakta le annak a tudománynak, melyet a szocialistáknak minden irányban tovább kell fejleszteniük, ha nem akarnak elmaradni az élettől.” Nemcsak hazája történelméé, hanem az egyetemes históriáé, és ezen belül a magyar történelemé is. Annál is inkább, mert különös figyelemmel fordult az orosz néphez képest maroknyi magyarság felé, jól ismerte történelmét, forradalmi hagyományait. Hazája roppant gondjait hordván volt energiája behatóan tanulmányozni például a Magyar Tanács- köztársaság előzményeit, lehetőségeit. Azt a tényt, hogy a Károlyi-kormány, a bur- zsoá szocialisták, a magyar- országi mensevikek és esze- rek beolvadtak a magyar bolsevikok pártjába, és egységes pártot, egységes kormányt alakítottak, világtörténelmi fordulatnak nevezi. Ez is Lenin. És mi minden még! Törvénnyé ércese- dett mondatok, a fizikai és a szellemi élet szféráiban útjelző gondolatok, de egy-egy mosolyszikra is a szimbirsz- ki kisdiák arcán, egy-egy kedélyes hunyorítás mongolos szeme sarkában, miközben Szibériába utazik bundában, halinacsizmában. Teát főz szamovárján, Klara Zetkint lekváros kenyérrel — elnöki éléstára javával — kínálja; olvas, jegyzetel, előadást tart, és pontosan, könyörtelenül pontosan fogalmaz. Nem lehet őt idézőjelek közé szorítani, szoborrá merevíteni. Ahol jelen van, ott nemcsak roppant műve van jelen, hanem eleven szeme sugara is, szókratészi homloka, enyhén raccsoló hangja, egész élő valósága. Ügy óriás, hogy nem nyomaszt nagyságával; úgy mai, hogy szinte a lélegzetét is halljuk. Szapudi András
