Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-20 / 16. szám
1988. január 20., szerda Somogyi Néplap 5 Törvényre várra Az egyesületi jelenség A zene palotája Czétényi Piroska és Szvoboda Gabriella könyve Társadalmunk életének egyik — s nem mellékes — jelensége az, hogy gomba - módra szaporodnak a társaságok, egyesületek, klubok. Érdekes lenne összehasonlítani — természetesen ez egyáltalán nem lehetséges a teljesség igényével —, hogy egy-egy korban a létező egyesületek működése és az állam intézményeinek tevékenysége hogyan is alakult. Mennyi az átfedés, az azonosság, - a párhuzamosság vagy az interferencia? A kép változó lenne, de bizonyos általános szabályok és i örvényszerűségek azért kita- pinthatóvá válnának. Az egyesületek genezise Az egyesület eredendően városi jelenség. A falvakban csak a polgári-kapitalista korban jelenik meg. Karinthy nyilván azt írná, hogy már a régi rómaiak is ismerték. Valószínű. Mégis úgy kell tekintenünk őket, mint a francia forradalom utáni kor gyermekeit. így érvényes ez a magyar XIX. századra, arra a nemzedékre, amelyre később ráakasztottuk a reform jelzőt. írók, művészek, politikusok jellemezték e kort, olyan személyiségek, akiknek kisugárzása van, embereket vonzanak. Az irodalomtörténet számos jelentős nevezetes „asztalt” ismer, ilyen volt például a Pilvax kávéház. Volt egy pad a Városligetben, ahová Deák Ferenc ült le pihenni sétái közben. Néhány év múlva egyre többen sétáltak arra, s a pad a „Deák-párt” bölcsője lett. A társaságok élete az állam és a társadalom közötti bizalom fokmérője. Mi történik akkor, ha ez a bizalom megszűnik? Természetesen az állam ekkor feloszlatja az egyesületeket. Ez az állam számára jelent kudarcot. Akár bevallja, akár nem. Tanulságként álljon itt röviden a Horthy-rendőrség által 1930 májusában betiltott Wesselényi Reform Klub története — melyet Kemény Bertalan dolgozott fel. A Wesselényi klubot a budapesti egyetemista ifjúság alakította 1929. november 7- én. A társadalmi ellentmondásokra érzékeny fiatalok megdöbbentő realitással érzékelték az akkori helyzetet, és tettekre hívták a társadalmat. Követelték a nagybirtokok felosztását, óvtak a revizionizmustól, s hirdették a Kárpát-medence testvér nemzeteinek összefogását Kossuth szellemében, a ke- let-közép-európai népek gazdasági együttműködését követelték. így szóltak az országról : „az elmulasztott reformok szülik a forradalmat ...” Pethö Sándor 1930- ban arról beszélt; mennyire nem tölti be a szerepét a magyar parlament. A társaságot betiltó rendelkezés, amely ostoba és megmagyarázhatatlan, két nap múlva érkezett. Valószínű, hogy a feloszlatott klub talán poli- tikusabban, de változatlan elkötelezettséggel élt tovább a falukutatók között, a Márciusi Frontban, a szárszói konferencián ... A társadalmi szerveződés rendszerint nem áll meg ennél a szakasznál. A közösségek magukban rejtik a továbbfejlődés csíráját, az egyesületek még formálisan társaságok, de túlnőnek ezen. Országos szervezetek alakulnak, vagy azonos profilú egyesületek lépnek szövetségre. Ezt a folyamatot nevezhetjük poszt-szakasznak. Fenntartások és félelmek Az állam úgy vélheti, hogy pártok alakulnak, hogy legalábbis ezeknek az embrionális formájával van dolga. Egyébként is, mondjuk kisvárosi szinten egy-egy városszépítő egyesület konfliktusba kerülhet a helyi tanácscsal. A bürokraták még nagyobb fenntartással fogadhatják például a környezet- védőket, különösen, ha a környezetvédő egyesületek laza országos szövetséget alkotnak. A bürokrácia azonnal politikai veszélyre gyanakszik, pedig nagyon téved. Tény, hogy az új igények, az új társadalmi célok valamilyen módon mindig egyesületi formációban jelennek meg. Ezért aztán ott, ahol az állam kiépített intézmény- rendszerének a statikussága — változtathatatlansága — dogma, ott minden egyesületi formáció az államellenes- ség gyanúját keltheti. Az egyesületekkel szembeni gyanakvás, „kulturáltabb” formája, ha üres, és főleg hazug szavak hangzanak el arról, hogy az egyesületek elpazarolják a társadalmi energiákat, szétforgácsolják az erőket. Nyilvánvaló, hogy a bürokrácia számára a legjobb a nemlétező egyesület, elviselhető egy- egy országos nagyegyesüiet, ám elviselhetetlen a törvényes 'egyesületi szabadság. A spontánul szerveződő egyesületekben ezért nagy az érzékenység, néha a gyanakvás is. Ennek pedig az ország látja kárát. A konszenzus körvonalai A jelenlegi egyesületi jogszabályaink — s ezért várják nagyon sokan a beharangozott egyesületi törvényt — a dualizmus korára mennek vissza. Nem a liberális 1918- as köztársasági, vagy az 1919-es tanácsköztársasági gyakorlatra. Pedig tény, hogy az egyesületek mozgékonyabbak, innovatívabbak, mint akár ideális esetben a minimális bürokráciával terhelt állami intézményrendszer. Kívánatos lenne ezért, hogy az egyesületek az állam és a társadalom közötti konszenzus (ha úgy tetszik, kompromisszum) megtestesítőjeként jelennének meg. (Létezésüknek egyetlen kritériuma az alkotmányosság.) Mi ez a konszenzus? A társaságok alapszabálya, és az állami hatóság a (felügyeleti szerv) jóváhagyása. Ezen a két pilléren épül az a híd. amely az egészséges párbeszéd alapja is. fgy az alapszabály és annak jóváhagyása garantálhatja a társadalom és az állam együttműködési szándékát. Olyan egyetértés alakulhat ki, amely hasznos mindenkinek, s mindkét fél előnyökhöz juthat általa. Ruttkay Levente Vékonyka füzetét „földim- nek” ajánlja Bencze József, — nevem alatt —, talán nem is sejti, hogy csupán évek választanak el bennünket; bölcsőnk Marcaliban illetve Boronkán ringott... A Hátamon csillagbatyuval című új kötetét lapozva a szülőföld levegőjét szívom magamba, megérint a táj, a szó: a „bú- zaszagú aratás” ... Bencze József első önálló kötete húsz éve jelent meg. Első megjelent verseit tíz évvel korábbtól olvashatjuk, antológiákban publikál, a napilapok, a hetilapok, a folyóiratok is rendszeresen közük költeményeit. Noha új kiadója, a Cserhát Művészeti Kör (Budapest) viselte gondját a friss termésnek, a somogyi költő szól hozzánk. Hűség a tájhoz, hűség a forráshoz — ez jellemzi Bencze Lotz Károly: Apollon (Részlet a kupola falképéről) Somogyiak a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban A barátságnak gyökerei vannak Csupán a helyhiány szorította ki a bevezetést író két hölgy mellől a könyv első számú alkotóit, Bérezi Lórántot és Bérezi Gábort, akik a tatarozás-restaurá- lás-rekonstrukció egyedülálló lehetőségeit felhasználva alaposan „körbefényké- pezték” a hajdani Sugár út díszét. Képeik pontosak, korrektek, mentesek minden művészkedéstől, s hogy két nagy zeneszerzőnk szobra a 6. és 7. oldalon az újévi malac rózsaszínében pompázik, bizonyára nem az ő hibájuk. Aki egyet lapoz, megtudhatja, milyen a szobrok és a fal valódiszíne. S még valamit: érdemük, hogy megmutatták az utókornak, micsoda elképesztően csúf zöld műanyag szemétkosár éktelenkedik a művészbüfé új piros ülőbútorai között. Mint a könyvből megtudjuk, valaha Ybl Miklós egyenként tervezett meg díszítő kazettákat... Ez az „apróság”, gondolom, kellőképpen jelzi azt a különbséget, ami 1884 műgondja és évtizedünk „könnyedsége” közt megnyilvánul. Az építéstörténeti rész, olvasom egy igen komoly Than Mór: A zene ébredése (falkép) lapban, nem tért ki kellőképpen azokra a vitákra, amelyek a felépítést és megnyitást megelőzték, és a munkát hátráltatták. No, Czétényi Piroska azért utal a gondokra. Például arra, hogy „Budapest vőlegénye”, Podmaniczky Frigyes valósággal megzsarolta a költségvetést az építkezés hatodik évében, s kapott is pénzt, mégpedig az uralkodó számára készülő építmények terhére. Azután: az ötlettől a megvalósulásig tizenkét esztendő telt el. Mindamellett betartották az eredetileg jóváhagyott kölségve- tést, illetve volt, ami még kevesebbe is került. A gépészetnél az akkori csúcstechnológiát alkalmazták, és ami különösen érdekes, az építési bizottság a hazai cégeket részesítette előnyben. Egyszerűbb problémákat a hazai cégek is az akkori világszínvonalon tudtak megoldani. Nevük sem érdektelen — Hofhauser, Neuschloss, Oetl, Schlick, Jungfer, Marchenke, Fink, Scholtz ... a Ganzról nem is beszélve. Persze, a kortársakban fel sem merült a magyarság mélységének vizsgálata; úgy gondolták, hogy aki a Magyar Királyi Operaház felépítésénél szakszerűen dolgozik, az jó magyar, hívják bárkinek is. Tanulságos szemlélet! Szvoboda D. Gabriellának köszönheti az olvasó az Operaház dekorációjának tudományos, de örvendetesen emberi fogyasztásra alkalmas nyelvezetű leírását. Sajnos, a kép és a szöveg együtt való nyomása drágább, mint elkülönítésük, s ezért minduntalan hátra kell lapozni — ezt megkönnyítette volna egy-egy utalás a képszámokra. Elgondolkoztató ez a képanyag : bár külön-külön képzőművészeti igénnyel készültek a dekoráció részei, a görögrómai mitológiából, elvont allegóriákból vett tematika, A díszlépcső a reneszánsz és barokk művészeti fogásokat az akadémiák iskolásságával feldolgozó festésmód enyhe unalommal vonja be őket. Hangsúlyozandó: külön-külön. összességében viszont az Opera díszítőfestészete és -szobrászata igen jelentős alkotás. És pontosan azért, amit Szvoboda D. Gabriella hangsúlyoz: a fővárost az ilyen épületek tették „igazi világvárossá”. Valljuk be, talán igazibb világváros volt akkoriban, mint manapság. Esküszöm, egy egészen picike monarchiát sem kívánok vissza. De az a száz év előtti becsületes munka, minőségigény és egyebek —az bizony, nagyon elkelne ma is. (Képzőművészeti Kiadó) Székely András mény éppen a napokban ünnepelte fennállásának harmincötödik évfordulóját. A központ _ ég Somogy megye kapcsolata nem újkeletű. Ennek jó bizonyítéka, hogy az évfordulón rendezett ünnepségen a Hazafias Népfront Somogy Megyei Szervezetét, valamint a megyének két városi szervezetét és két népfrontaktíváját kitüntették. A hétfői ünnepségen Ivan Nikolov bolgár költő köszöntötte a somogyi alkotókat. Az erre az alkalomra hazánkba érkező költő nem ismeretlen a magyar irodalmat szerető közönség előtt, s így a somogyiak előtt sem, hiszen a Somogybán több versének magyar fordítását olvashattuk már. Ivan Nikolov elmondta, hogy először történik meg a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ életében, hogy Magyarországnak egy megyéjét látja vendégül. A jövőben szeretnék ezeket az alkalmakat folytatni és hagyománnyá tenni. Annál is inkább, mert a két nép kapcsolata is mély gyökerekre nyúlik vissza. A legutóbbi évtizedekben elmélyült a barátság nemcsak a két nép, hanem a két nép művészei között is. Jó példaként említette Nagy Lászlót, aki az ötvenes évek elején hosz- szabb időt töltött Bulgáriában, s a legjobb bolgár költők versei mellett a népköl-~* tészet jelentős részét is átültette magyarra. A költő halála után nem sokkal emlékházat nyitottak tiszteletére Szmoljanban, ahová a bolgár költők azóta is eljárnak, hogy adózzanak emléke előtt. (Hazánkban évekkel később avatták föl emlékházát Fel- sőiszkázon.) Somogynak is szerteágazó kapcsolatai vannak Bulgáriával. Elég csak bizonyítékként az irodalmi példákat sorolnunk. Négy évvel ezelőtt jelent meg Kaposváron a Jajául a szél című közös antológia, előtte pedig a Ro- dopei üzenet, amelyben kardzsali költők, írók műveinek magyar fordítását találják az olvasók. Az együttműködés jeleként pedig Kar- dzsaliban jelent meg a Balatoni hangok című antológia, somogyi alkotók műveinek bolgár fordításaival. Erre az együttműködésre helyezett hangsúlyt köszöntőjében Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára is, majd átadta a szót a somogyi alkotóknak. Fodor András, Veres Miklós, Lajta Kálmán, Lacz- kó András olvastak föl írásaikból, majd Iván Nikolov mondta el egy versét, Király Zoltán pedig magyarul tolmácsolta a költeményt. Az irodalmi est után a központ aulájában Fodor András költő nyitotta meg Gyertyás Lászlónak, Lapunk munkatársának kiállítását. Meleg szavakkal ecsetelte kollégánk képeinek értékeit. Azt, hogy a témaválasztás, a témameglátás nagy erőssége, és igyekszik azokat az élményeket, amelyek mindennapi munkája során érik, megragadni s megörökíteni. A megnyitó után kötetlen beszélgetésen vettek részt a somogyiak és a bolgár vendéglátók. Ezeken a beszélgetéseken is megerősítették a házigazdáink, hogy Somogy nem véletlenül került a bemutatkozó megyék élére, hiszen nagyon sokat tesznek itt a két nép barátságának elmélyítése érdekében. A hétfői bemutatkozás után biztosra vehetjük a folytatást is. V. I. Hátamon csillagbatyuval Bence József új versei József legújabb verseit is. Üjlaki nagyanyám című verse álljon itt példának: Üjlaki nagyanyám hagyta ránk a kendőt, benne babusgattak soványka jövendőt. Fogára is fogta hócsillagos télbe, törött varjú szárnya gubancolt mesébe. A szerelem és az emberi kötelékek erejéről szólnak új hangzású versei, mint például a Kohán Anna: Kohán Anna napsugár lett, a szívemben kisütött. Ráncos felhő ne básíts már, úgyis Holddá vénülök. Bencze József füzetnyi költeményének új hangja mintha azt üzenné, a próza felé fordul a szerző. Egy-két soros verseinek tömörsége olyan magra emlékeztet, amelyet már vetni kéne ... Ügy hajolok fényes kaszára, női ölre, mint, aki a pusztulást végleg legyőzte. — Vagy: A kocsira dunnákat tettek s csak ott eszméltem föl, mikor egy kőre ment a kerék nagyot döccent s irtózatos fájás nyilait a homlokomba. A Hold akkor szállt föl a szekérről. Anyám két karjába vitt be. Szalmakazal, vattacukor, fapofájú lovak. Álmomban kikapcsoltam a hinta biztosító láncát s repültem fel, mint a madarak. Vajon mondhatjuk-e, ez már igazán próza? Bencze Józsefnek 'magának kell döntenie, miként írja tovább életét. Horányi Barna A meghívón három intézmény szerepelt rendezőként. A Somogyiak Baráti Köre, a Somogy című folyóirat és a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ neve. A meghívás pedig hétfő estére szólt a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központba, ahol Somogy megye irodalmi és művészeti vendégestjét láthatta a szép számú közönség. A megyénkben alkotó vagy innen elszármazott írók, költők vallottak írásaikban arról, hogy milyen emlékeik vannak Bulgáriáról, a bolgár irodalomról. Az eseménynek otthont adó intéz-
