Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-12 / 293. szám

1987. december 12., szombat 5 A XIV. Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítás I ____________RÁDIÓJEGYZET A tömegkultúra házai kodásról, hogy nem vesszük figyelembe: milyen bázisa van a művelődési háznak. Ugyanis csak ott lehet a könyvelés két rovatát vezet­ni, ahol van érdeklődő, láto­gató, szolgáltatást igénybe vevő. A tömegkultúra házai a korábbi művelődési hagyo­mányokat figyelmen kívül hagyva — esetleg azokat szétzilálva — kezdték meg működésüket, tömegbázisuk éppen ezért labilis volt. (Ebben aligha csak azok a lelkes népművelők voltak hibásak, akik megpróbálták tartalommal megtölteni a mészszagú művelődési háza­kat.) A társadadmi változások nyomon követhetők a tö­megkultúra házainak életén is. A több részre tervezett rádiós sorozat bizonyára még sok értékes részletet tár föl ebből a múltból és színesen mutatja be a mát. Mert azokon a helyeken, ahol van tömegbázisa a köz- művelődésnek, olvasókörök és művelődési egyesületek alakultak — az utóbbi idő­ben Somogybán is, lelkesek a hagyományőrzők, több együttes az utánpótlásról is igyegkszik gondoskodni —. ott az egyre íontossabbá váló működési feltételek biztosítása nem okozhat olyan gondokat, mint ahol az önszerveződés még nem jött létre. A fenntartók nagy felelőssége, hogy élénken fi­gyelemmel kísérjék a tö­megkultúra házainak mai sorsát; éppen ezért a rádió sorozatát is ajánlom szá­mukra. A szerkesztő figyel­mét pedig arra hívom föl, hogy jó lenne tudni előre, mikor hangzik el a követke­ző rész. Közölni kellene elő­re a sorozat összes adásá­nak időpontját a Rádió- és Televízió-újságban. Horányi Barna Az iskola és a család változó kapcsolatáról Csonka Bélia Átalakulás c. fotója. (Részlet a sorozatból.) Az oktatásról szóló 1985. évi I. törvényről, illetve an­nak végrehajtási utasításáról a miniszteri rendeletekről számos fórumon esett szó. A szaksajtó, de a tömegkom­munikáció szinte valamennyi színtere foglalkozott a válto­zás céljával, feladataival, értékelhető eredményeivel. Repülésről—utólag Varjak szállnak erre, fe­nyegető károgással. Egyik­másik le-lecsap, dühödten, mint egy pilótája vesztett vitorlázó-repülőgép, szár- nyyaival próbálja magát egyenesbe hozni, s az utolsó pillanatban élesen ismét föl­vág, a levegőbe. Itt, ahol én járok, csak haragja marad, fogatlan, fekete érthetetlen haragja. Nem értem kötődésüket. Itt sem eleség, sem ellen­ség... Eltűntek hát, az ablak előtt a megszokott kép, a li­la iskolából idehallik, aho­gyan a tornateremben győz­ködök öntudatlan kiáltások­kal biztatják magukat, tár­saikat. A Széles gyerekek fociznak a tengópályán. El­képesztő, ahogyan ez a ki­sebbik minden magasba szálló labdát biztosan kezel le. Az a barna hajú nő — a nyolcadikról — féltőén húzza fel .a gyerekkocsin a ponyvát; egészen apró még a srác, s úgy tetszik aján­dék. Mozdulatában öröm és gondoskodás, a kocsi, a gye­rek és az asszony hozzá tar­tozik a képhez. Ez a kalapocska ezen a lá­nyon, ilyen esős időben, no- hát! Biciklizik, és szalagok úsznak panama-fejfedőjéről, jól látom, húzom össze a szemem, nemzetiszínű! Eltű­nik gyorsan, s három perc sem telik el, karikázik visz- sza, újra meg újra ... Repül ott, a szemközti négyemeletesből a hajtoga­tott kicsi gép. Nem látni, ki eregeti az ablakból, talán egy megfázás miatt szobába kényszeritett fiú, talán Szil­vi nem tanulta meg a mód­ját a szállongó papírmasina készítésének. Óvatos eresz­kedéssel ér betont már a harmadik, s bottal, sántán jön az öregúr, aki föl sem nézve, rátapos a kicsi re­pülőkre. Feketén csillog a beton, eső veri már. Tiszta az ég-, varjak nélküli, a horizonton halványan él egy kék csík. A látóhatás csak a szemem látókörében látszik, de ha úgy gondolom, mögötte ott, az 55-ös számnál "IWagdi próbálja kinyitni a bejárati . kaput — könyökkel, mert mind a két keze tele van. A szomszédja kérte meg: te úgy is a városban dolgozol, nézd meg, légy szíves, hogy van-e valahol csirkeaprólék, tudod, olyan, amiben alsó comb is van; a házban lakó másik asszony fekete fona­lat kért, mert nem tud to­vább haladni az olasz min­tájú pulóverrel, a lányának spirálfüzet kellett, s a kis­fiúnak gesztenyés túrórudi. Abbahagyom hát a néze­lődést, mert eszembe jut: a fiam gesztenyepürét kért, s már félig elkészítettem. Va­lami furcsa érzés munkál bennem, elfelejtettem igazán jól elkészíteni. Hiányzik be­lőle ... Mi is? Ahogy kell, ledaráltam, itt a tejszín is, kis porcukor... Jaj, mi az, amit elfelejtettem ... ? Nanu csattogott az edé­nyekkel, mikor apó péntek délután így szólt: megyek. — Hová? — kérdezett Na­nu, s nem nézett hátra. — Ultizni. — Vidd el a gyereket! Apó nem ment messzire aznap. A Gyuri gyerek nem tudta, milyen a negyven­száz ulti pirosból, durch- marssal (de ez utóbbit apó eltitkolta). Este volt, amikor az öreg szólt: menj haza, gyerek! Nanu nem kérdezett sem­mit. Szombaton sem, és va­sárnap sem. Tudta, apó el­repült. Hétfőn este pedig majd­nem eltörött a tányér, ami­ben a keményre vert tej­színhabbal díszített geszte­nyepüré búslakodott, amikor apó elé vágta. — Mi van, Nanu, mért csapkolódsz? — kérdezte apó, s nekilátott. Mi a fene hiányzik hát ebből a most készült pűré­ből? Klie Ágnes Az oktatási törvény tárgya­lásakor elsősorban az intéz­ményes nevelés gondjait, te­endőit taglalták, kevesebb teret hagyva ezzel a nevelés egyéb iskolán kívüli, ám nélkülözhetetlen színterei­nek. Ennélfogva kevesebbet olvashattunk, hallhattunk például az úttörőmozgalom, a művelődési intézmények, szervezetek, de ami legin­kább hiányérzetet kelthetett: a család iránti megújult kö­vetelményeiről. Az utasítás ugyan részletesen foglalko­zik ezzel, bizonyára megta­lálható e téma az intézmény működési, szervezeti szabály­zataiban is, mégis alig éltek a lehetőségek ismertetésével. A Hazafias Népfront mint tömegmozgalom feladatából adódóan igyekezett ugyan vállalni e szerepet, jó és használható kiadványokat is szerkesztett. A szülői érte­kezleteken, az egyéni beszél­getések alkalmából szerzett tapasztalatokból mégis kivi­láglik: a családnak csupán alapvető, helyenként hiá­nyos ismeretei vannak a tör­vény rá vonatkozó tételeiről. Mi az, amit a gyermekeink fejlődéséért, neveléséért fe­lelősséget érző és vállaló, az oktatást segíteni szándékozó szülőknek tudniuk, alkalmaz- hatóan ismerniük kell? A művelődési miniszter 13/1986. MM számú rendele­té az alapfokú nevelési-ok­tatási intézmények működé­séről szólva (amely e szem­pontból aligha különbözhet a középfokú intézményekre vonatkozóktól) az „Iskola kö­zösségei'” fejezetben foglal­kozik a szülők közösségével, de érinti ezt az 52. és az 53. paragrafus is. A „néhai” Rendtartásban ugyancsak voltak rendelkezések, utalá­sok a családdal kapcsolato­san (melyek talán közismer­tek), de az új dokumentumok megszületésével ezek módo­sulása, erkölcsi tartalma megváltozott, kiszélesedett. Mit jelent ez? Az új dokumentumok rész­letezve tartalmazzák a szülők döntési és véleményező jog­körét, iskolát segítő felada­tait. Cselekvő részvételt biz­tosítanak számukra, amelyre ilyen széles körben azelőtt nem volt lehetőség. Döntési joguk van a szü­lői munkaközösségeknek a képviseletükben eljáró sze­mélyek megválasztásában, a munkaprogram megállapí­tásában, a szülők körében társadalmi munka szervezé­sében, a rendelkezésre álló pénzből az iskolának nyúj­tandó anyagi támogatás mér­tékének, felhasználási mód­jának megállapításában. Vé­leményezési jogkörük van az alábbiakban: a munkaterv, a tanév rendjének meghatá­rozásában, a szervezeti-mű­ködési szabályzatnak a szu löket is érintő rendelkezé­seiben, a házirend megálla­pításában, az iskola és család kapcsolattartási rendjének kialakításában, a szülőt? tá­jékoztatási formáinak meg­határozásában, a fakultatív foglalkozások iskolai prog­ramjának kialakításában, a szülőket anyagilag is érintő ügyekben, a szülői értekez­letek napirendjének megha­tározásában. A fentieken kívül is van lehetőség az intézmény tá­mogatására, hiszen „hivatal­ból” tagja kell legyen a zö­mében most alakuló iskola- tanácsoknak a szülői mun­kaközösség elnöké, így a képviselet a vezetésben is biztosítva van. A fenti jogkörök azonban csak ügy tükrözhetik hűen a demokratizmus elvének megvalósulását, ha ezekkel párhuzamosan és az új szem­léletből fakadóan szólunk a családi házzal szemben tá­masztott igényekről, kötele­zettségekről. Először is talán a legfon­tosabb: a családnak látnia és éreznie kell, hogy a. vál­toztatás a gyermekek neve­lésének hatékonysága érde­kében született. Így a neve­lő—szülő kapcsolatnak is ezt kell szolgálnia. A családi háznak el kell fogadnia: bár az iskola nem háríthatja át nevelési-oktatási feladatait, a pedagógiai program sokkal jelentősebb részében számít a családra. A nyitottabbá vá­ló oktatási intézmények, he­lyi nevelési rendszerek szük­ségszerűvé is teszik a part­neri kapcsolat fejlesztését, a szorosabb együttműködés, a fokozott felelősségvállalás megvalósítását. Igazából ismerjük-e gyer­mekeinket? (Nem csupán in­tellektuális adottságokat ért­ve ez alatt.) Cél-e a művelt­ség, a tudás rangja a család­ban? (A társadalom vizsgá­lata csak ezután következ­het.) Megalapozott-e vagy túlzott a szülői becsvágy? A pedagógiai megújulás csak úgy lehet gyors és ha­tékony, ha a szülők — a család — tudomásul veszik: tanulás és tudás nélkül nincs valóságos hatalom, nem há­rítható minden az iskolára mivel a családnak jóval na­gyobb a hatása, önvizsgálat­ra van szükség a mindenna­pok gyakorlatában vállalt és teljesített kötelezettségeink ügyében. A gyermekre rend­szeresen időt kell fordítani, hiszen a meghitt beszélge­tések elmaradása okozta kár nagyobb veszteség a túlmun­káért kapható pénznél. A fe­gyelmezés, az ellenőrzés fo­lyamatos, tudatos és követ­kezetes magatartást kíván. YV nevelést, oktatást intéz­ményesen az iskola végzi, elsősorban az ott született eredmények kerülnek rend­szeresen megméretésre, s ezek az eredmények a csa­lád, a társadalom számára sem érdektelenek. Goóz Mihály­Csupán az első rész hang­zott el a rádió új sorozatá­ból Varsányi Gyula szer­kesztésében, aki egy sze­mélyben műsorvezetője is a ki tudja hány adásra -tagolt közművelődési műsornak, amelynek címe: A tömeg- kultúra házai. (A riporter Vasali Imre volt.) A szerda este meghallgatott bevezető írásra késztetett, hiszen ah­hoz, hogy napjainkban az új lehetőségeket keresve el­igazodjanak az intézmény- vezetők, a „tömegkultúra házainak” örökösei, jó tudni, miként is szerveződött a mai művelődési házakban néhány évtizeddel ezelőtt az élet. A riportokból kirajzolódott a kép: a hatvanas-hetvenes években sorra épültek Ma­gyarországon azok a műve­lődési otthonok, amelyeknek műszaki állapotával máris sok gondjuk van az igazga­tóknak, a fenntartó taná­csoknak. . Az úgynevezett mennyiségi fejlesztésre szük­ség volt, ez vitathatatlan. A településszerkezet azóta je-' lentősen megváltozott, van hely, ahol ma sincs műve­lődési ház, máshol pedig ki­használatlan lehetőség a kö­zösségi művelődés számára emelt hajlék. A műsor történeti átte­kintését hallva főleg azon gonolkodtam el: mit -tennék 1987-ben, 1988-ban, hogy a tömegkultúra házai a köz művelődését még inkább szolgálják. A kulturális ágazat is új­szerű gazdálkodásra állt át. Ahol hasznosítható ötletek születtek, ott hamarabb si­került e fenntartók -támoga­tását megtoldani. Másik ol­dalról : bővülő kínálattal fordultak az intézmények a lakossághoz. Szolgáltatni is kezdtek, és igényesebb prog­ramokat szerveznek. Nem lehet úgy beszélni a gazdái­Színvonalas anyag gyűlt össze Tegnap délután a Somo­gyi Képtárban megnyílt a Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítás. Csaknem ne­gyedszázada hívta életre a Latinca Sándor Művelődési Központban működő Somo­gyi Fotóklub; s a kétéven­ként megrendezett kiállítás anyagát most tizennegyedik alkalommal láthatja a kö­zönség. A bemutató sikerét mi sem jellemzi jobban, mint, hogy a világ minden részéből elküldték képeiket a fotósok, az idén például Japánból is érkezett anyag. A kiállítás jelentőségét hangsúlyozta megnyitó, be­szédében Tóth János, a me­gyei pártbizottság titkára is. Elmondta, hogy a szép el­nevezésű tárlat bizonyítja: van megörökítésre méltó esemény a viliágban, vannak fényképre kívánkozó pilla­natai a mindennapoknak. A sok élményen kívül, amit a kiállításon szerezhetnek a látogatók, ez az alkalom versengést is jelent a világ fotósai számára. Üzenetvál­tásnak is tarthatjuk az egyes fotóklubok között. A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy régen volt már annyi jól megkompo­nált és sok művészi értéket hordozó kép egy kiállításon, mint ezen a bemutatón. Volt is miből válogatnia a zsűrinek, hiszen több mint ezerhétszáz munkából vá­lasztották ki azt a 277-et, amelyet most láthat az ér­deklődő közönség. Négyszáz pályázó küldte be munkáit, közülük száznegyvenhárom- naj? az alkotásait találták bemutatásra érdemesnek. A zsűri döntése szerint a XIV. Barátság Hídja nemzetközi fotókiállítás serlegét a fe­kete-fehér és színes kategó­riában Manikis Mariano nyerte el, aki Argentínából küldte be képeit. A kiállí­tás díjazottjai között talál­juk Csonka Bélát is a So­mogyi Fotóklubból. Erve az alkalomra szép kiállítású katalógust is meg­jelentettek a rendezők. Ez tartalmazza a díjazott alko­tások jegyzékét, valamint a bemutatott anyagok közül a legjobbak reprodukcióit. A fotókiállítás január 10- ig lesz nyitva a Somogyi Képtárban, naponta tíz és tizennyolc óra között. Rend­szeresen levetítik ez idő alatt a pályázatra beérke­zett dia-filmeket is az érdek­lődőknek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents