Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
! Somogyi Néplap SPORTE Labdarúgó NB Mindkét csapatunk veszített Lelkesen és szerencsés góllal zonytalandott a Volán Dózsa, s ezt a vendégek jól kihasználták. Méginkább érvényesült fölényük a döntő játszmában, melyben a hazai együttes egyre inkább széthullott, s csak itt-ott akart egy-egy fellángolása. A Malév Szabó P. vezérletével egymás után szerezte pontjait. A fáradni látszó Dózsa egyre inkább megadta magát. Nagy küzdelmet hozott a mérkőzés, és sokan bíztak abban, hogy a Volán Dózsának sikerül visszavágni a pénteki vereségért. Sokáig úgy tűnt, hogy erre alkalmas a csapat, amely időnként nemcsak lelkesen, haDMVSC—K. Vasas Izzó 3-0 (6, 9, 4) Stefik vetődve hárít nem nagyon tudatosan játszott. A két nyertes játszmát kivéve azonban a mérkőzés további időszakaiban többször visszaesett a kaposvári együttes. Hol megnyitásaik nem sikerült, hol azok fogadásaival akadt gondjuk. Nem mindig sikerült „kikerülniük” a vendégek jónak mutatkozó sáncát. Ahogy elbizonytalanodott a csapat, ezt rögtön megérezte rutinosabb ellenfele, s az utolsó játszmában szinte tetszés szerint érte el pontjait. Jók': Szabó P., Kovács, illetve Károly, Stefik. J. R. K. Rákóczi—Debreceni MVSC 1-0 (0-0) Debrecen, 4000 néző. V.: Varga S., (Roxin, Bogyó) K. Rákóczi: Kollár — Kurdi, Deákvári, Kraft, Barna — Pruk- ner, Csrepka, Rácz, Gilitsch (Adorján) — Murai, Havasi. Edző : Csordás István. Debrecen: Horváth B. — Kiss, Nagy L., Nagy S., Balogh — Szűcs (Vancsa), Bücs, Turtőczki — Steigerwald (Plókal A.), Melis, Benyó. Edző: Kiss László. Sárgalap: Deákvári a 40. percben. Szögletarány: 8:3 (4:2) a Debrecen javára. (A szerdaihoz képest Csordás István edző öt helyen változtatta meg kezdő csapatát. Bizonyára lélektani okok miatt, Sándorfi helyett Kollárt állította be a kapuba, és az MTK-VM elleni cserék kerültek előtérbe. Szóhoz jutott többek között Deákvári és Murai is, akik egykor éppen a debrecenieket erősítették. A hazaiaknál is néhány, eddig mellőzött labdarúgó kapott bizalmat (Nagy S., Turtőczki és Benyó). Az első játékrészben mindössze csak az első negyed óra hozott megfelelő iramot, néhány veszélyes lövéssel. Szűcs J. lövése például 25 méterről alig kerülte el a bal felső sarkot, míg a másik kapunál Murai lendületes elfutásaival vétette észre magát. Ezeknél Horváth B.- nek kétszer is közbe kellett avatkoznia. A 19. percben Kollár messze kifutva kamujából szabadított fel Melis elől, majd a 28. percben Steigerwald beverekedte magát a 16-osra, a kaposvári kapust megelőzve kapura emelt, de Gilitsch még szögletre tudott menteni a gólvonalról a berobbanó Benyó elől. Ezután már csak any- nyit lehetett feljegyezni, Váci Izzó—Siófoki Bányász 1-0 (0-0) Siófok, 4000 néző. V.: Dri- gán (Varga L., dr. Szőke). Siófok: Horváth Gy. — Brett- ner, Jancsika, Balázs, Kolovics — Palkovics, Olajos, Quirikó (Boda a 14. percben) — Borostyán, Zsadányi, Lakatos. Edző: Kaszás Gábor.' Váci Izzó: Brockhauser — Nagy, Kosa, Talapa, Csima — Hermann, Horváth, Gyimesi, Vigh, Mózner — Balogh. Edző: Haász Sándor. Sárgalap: Brettner a 35., Kolovics 41., Gyimesi az 53. Hermann a S3, percben. Szögletarány: 6:4 (4:2) a Vác javára. A 6. percben Brettner jobb oldali beadása átszállt a fejek fölött, de a meglepett Borostyán a kaputól 12 méterre nem tudta lekezelni a labdát, s így odalett az ígéretes helyzet. A 11. percben Quirikó és Csima ösz- szecsapása után a siófoki középpályás a földön maradt. Bokája ápolásra szorult, ,de nem tudott már visszatérni, s helyette Boda játszott. A 19. percben egy bal oldali beadásnál Palkovics ügyesen, fejjel megelőzte védőjét, a labdát maga elé' fejelte, de rosszul találta el, s az centiméterekkel a kapu fölé szállt. A 26. percben újabb óriási helyzet maradt kihasználatlanul. Lakatos kapott hosszú indítást, s 12 méterről senkitől sem zavartatva lőhetett, de a labda a kapus lábáról visz- szapattant Zsadányi elé, ő 15 méterről ismételt, azonban Brockhauser a gyenge, félmagas lövést biztosan védte. A 37. percben Brettner nagyszerű labdát tálalt Palkovics elé, ő jobbról magasan beadott, Lakatos egy testcsellel lerázta védőjét, s 10 méterről a bal összekötő helyéről lőtt, de a váci kapus bravúrral kiütötte a labdát. Havasi góljával nyert a Rákóczi hogy Deákvári túl keményen buktatta Melist, és sárgalapot kapott. Szünet után röviddel Benyó veszélyes bal oldali beadása után Barna kétségbeesetten úgy fejelte ki a labdát szögletre, hogy a levegőben összeütközött kapusával, Kollárral. Szerencsére baj nem történt. Később Bücs lövését Rácz a levegőben úszva vágta ki önfelál- dozóan. Ezután Prukner 25 méteres lövése Horváth B. válláról pattant vissza a 16-osig. Egy óra telt el a mérkőzésből, amikor Benyó beadása elsuhant még Kollár előtt is, s Barna az ötösről „öngólveszélyesen” mentett szögletre. Később Kiss jobb oldali beadása őrizetlenül találta Melist, aki 11 méterről viszont gyatrán mellé fejelt. A 70. percben mintaszerű kaposvári akció futott a bal szélen. Prukner jó ütemű beadását Csrepka mellel lekezelte, ráfordult a labdára, de 15 méteres lövése erőtFordulás után fellazult a Bányász védelme, s így több vendéghelyzet is kialakult a hazai kapu előtt. A 70. percben született meg a találkozó egyetlen gólja. Mózner ügyesen, az alapvonal mellől húzott középre, visszagurított Gyimesi elé, s ő három méterről senkitől sem zavartatva vágta a labdát a kapu közepébe. 1-0. A 82. percben Borostyán ügyetlenkedett el egy helyzetet, majd Zsadányi lőtt 16 méterről kapásból mellé. A találkozó elején világosan látható volt a Vác hadrendje: elöl csak Balogh tartózkodott, s neki elsősorban Mózner és Vigh segített a középpályáról. Kontratámadásokra igyekeztek építeni. Ezzel szemben a Siófok is a korábban megszokott arcát mutatta: három középpályással és három csatárral próbálta térdre kényszeríteni ellenfelét. Az első 15 percben a Vác elképzelése látszott hatásosabbnak. Quirikó sérülése . azonban mintha a hazaiakat „paprikázta” volna fel, átvették a játék irányítását, s különösen Lakatos és Boda került sokszor helyzetbe. Hiába voltak azonban a nagy lehetőségek, a csatárok ügyetlenkedése, Brockhauser kapus bravúrja, vagy a szerencse, mindig megóvta a góltól a vendégek hálóját. A második félidőben pedig — ahogy az ilyenkor szinte törvényszerű — a Vác egy ügyes ellenakció végén megszerezte a két pontot jelentő gólt. Ezen a találkozón a Bányász meddő támadójátéka és az olykor túl „szel- lős” védkezése csak a vereségre volt elég. Jók: Horváth Gy., Brettner, Lakatos, illetve Broskhauser, Nagy, Balogh, Horváth. Gyarmati László lenre sikerült és Horváth B. zsákmánya lett. Hét perccel később az ötös sarkáig jutó Benyó elől a lövés pillanatában Kraft mentett az utolsó pillanatban, majd Kollár néhány perccel később Vancsa elé vetődve kaparintotta meg a labdát. A 88. percben szerezte meg a győztes gólt a vendégcsapat. Prókai A. buktatta Csrepkát 20 méterre a kapujától. Havasi végezte el a szabadrúgást, a labda kissé irányt változtatott Tur- tóczkin és a rosszul helyezkedő, ráadásul jobbra mozduló Horváth B. mellett a bal alsó sarokba vágódott. 1-0. A találkozó színvonalán látszott, hogy a bajnokság két utolcsó csapata játszik egymással a nagyerdei stadionban. Az ellenfelek csak negyedóráig törődtek az első félidőben a közönség szórakoztatásával, utána szinte pihentették magukat, csak arra ügyeltek, hogy egymás gyors embereit lefogják. A szünetig szinte alig volt említésre méltó esemény. Szünet után Kiss L. edző cserékkel próbálta felrázni csapatát, de ez hatástalan maradt a hazaiak támadó játékára. A rendkívül lelkesen küzdő vendégcsapat el- hitete a debrecni nézőkkel, hogy legalább egy pontot szerez. Végül kettő lett belőle — egyébként megérdemelten —, igaz, hogy ez a győztes gól szerencsés körülmények között született. A vendégeknek lélektanilag rendkívül fontos két pontot sikerült szerezniük, egy végig sportszerű, de alacsony színvonalú találkozón. Jók: Deákvári, Prukner, Csrepka, illetve Balogh. Csuhák Zoltán További eredmények: Bp. Honvéd—Haladás VSE 3-0 (1-0) Szünet utáni aktívabb játékával biztosan nyert a kispesti csapat. Góllövők : Fodor 11-esből, Fitos, Kovács. ZTE—Rába ETO 1-0 (1-0) Bár szünet után rákapcsolt a Győr, de a hazai védelem jó rombolt. Góllövő: Páli. Ferencváros—Ü. Dózsa 4-1 (1-0) Bombameglepetés a Fradi feltámadása. Remek játékkal nyert. Góllövők: Dukon, Kakas öngól, Fischer 2, illetve Katona. Vasas—PMSC 2-1 (1-1) Hiába szorította be kapujához szünet után ellenfelét a PMSC, támadói gólképtelenek voltak. Góllövők: Tu- boly, Szijjártó, illetve Bérezi. Tatabánya—Videoton 1-1 (0-1) Nagy küzdelmet hozott a mérkőzés. A Videoton kitűnően védekezett. Góllövők: Plotár, illetve Magyar. MTK VM—Békéscsaba 2-0 (2-0) Alacsony színvonalú, unalmas mérkőzés. Góllövő: Szeibert 2, egyet 11-esből. NB I állása 1. ti. Dózsa 13 7 3 3 27-13 17 2. Honvéd 13 7 3 3 20-14 lí 3. Rába ETO 13 6 4 3 19-15 16 4. Tatabánya 13 5 5 3 31-16 15 5. Pécs 13 5 5 3 15- 9 15 6. Haladás 13 4 4 2 16-13 lő 7. Vác 13 4 6 3 15-10 14 8. Vasas 13 5 4 4 21-21 14 9. FTC 13 3 6 4 18-17 12 10. MTK-VM 13 5 2 6 24-28 12 11. ZTE 13 5 2 6 14-18 12 12. Siófok 13 4 3 6 16-19 11 13. B.-csaba 13 3 5 5 11-23 11 14. Videoton 13 2 6 5 14-17 10 15. Debrecen 13 3 4 6 13-23 10 16. Kaposvár 13 2 3 8 13-32 7 Röplabda NB I Malév—Kapos Volán Dózsa 3-2 (—13, 12, —9, 10, 7) Kaposvár, 250 néző. V.: Szabó E. (Papp L.). Kapos Volán Dózsa: Gelencsér, Karagity, Stefik, Károly, Horváth, Schmidt. Csere: Szabó, Búzás, Angyal, Vidák. Érző: Laszczik Iván. Az első játszmában 3-0-ra vezetett a hazai együttes, aztán nyitásrontásai révén fordítottak a vendégek, és 7-3-ra elhúztak. 8-8-ra, majd 10-10-re alakult az eredmény. 13-13-nál a hazaiak összpontosítottak jobban. A második játszmában a lendületbe jött kaposváriak hatpontos előnyhöz jutottak, de aztán érthetetlenül lefékeztek, s így egyenlítettek a fővárosiak. Gyenge nyitásfogadások következtében a Malév-osok jutottak előnyhöz, de aztán a magára talált kaposvári csapat hárompontos vezetéshez jutott (12-9). Több pontra azonban már nem tellett. A 3. játszma 22 perc alatt zajlott le. Ismét lendületbe jöttek a kaposváriak, főleg nyitásfogadásuk javult, biztosan nyerték a játszmát. Nem így a negyediket, annak ellenére, hogy az elején 7-1-es előnyhöz jutottak, de tíznél már befogta őket ellenfelük. Egyre inkább elbi- ' LABDARÚGÓ NB III Debrecen, 100 néző. V.: Varga, Zalánfi. KV. Izzó: Pintér, Major- né, Marek A., Kristály, Halász, Novák. Csere: Tóth, Nagy, Polgár, Sáfrány, Kelemen. Edző: Simonné Kutas Zita. Késve kezdődött a debreceni találkozó, mert a salgótarjáni játékvezetők önhibájukon kívül nem érték el a vonatcsatlakozást. Már az első játszmában észre lehetett venni, hogy a Kaposvár elfáradt, nem tudja megismételni pénteki kitűnő játékát. A debrecenieknél Ba- loghné nyitásai és Cimpocá- né leütései rendszerint jól sikerültek. 1987. november 2., hétfő A második játszmában némileg feltámadt a somogyi csapat, 4-1-re vezetett, de ezt követően ismét a hazaiak erőteljessége mutatkozott meg. A harmadik játékrészben fokozatosan elhúztak a debreceniek, a vendégek edzőnője időkéréssel és cserékkel próbálta lelassítani a lendületüket. Mindez sajnos nem sikerült, a DMVSC megmagasított sánca ellen ártalmatlanok voltak a kaposváriak leütései. Jók: Benyóné, Baloghné, Cmipocáné, illetve Halász, Nagy. Cs. Z. pontot a kapura teljesen veszélytelen Paks ellen. Góllövők: Bántó, Hosszú, illetve Blatt, Rácz. Mázaszászvár—Táncsics SE 1-1 (1-1) Mázaszászvár, 200 néző. V.: Osztermayer. Mázaszászvár: Pál — Komáromi, König, Toics, Herold (Dö- mény), — Orsós, Csobod, Incze, Róth — Dunai, Beke. Edző: Róth Antal. Táncsics SE: Udvarácz — Becker, Virágos!, Maróti, Nagy, Bregovics* — Miovecz, Uhrik, Bruder — Horváth, Kosa. Edző: Köves László. Sok hibával tarkított, közepes iramú és színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született. Góllövők: Incze, Uhrik. Jók: Komáromi, Incze, Beke, illetve Udvarász, Maróti, Bregovics. Szilvási Csaba További eredmények: PBTC—Siklós: 0-1, Boly— Sellye: 1-1, PVSK—D. Va- sas: 2-1, DVMSE—MÁV NTE: 0-1, Paksi Atom— Bonyhád: 2-0. Az NB III állása 1. Mohács 12 7 4 1 23-10 18 2. Csurgó 12 8 1 3 28-13 17 3. Paks 12 7 2 3 21-10 16 4. Táncsics 12 6 4 2 13- 7 16 5. DVMSE 12 6 2 4 18-12 14 6. Marcali 12 4 5 3 16-13 13 7. MÁV NTE 12 4 5 3 8- 7 13 8. Atomer. 12 5 3 4 13-14 13 9. Mázaszász. 12 5 3 4 16-20 13 10. PVSK 12 5 2 5 14-12 12 11. Siklós 12 4 3 5 13-14 11 12. Boly 12 3 2 7 13-17 8 13. Sellye 12 2 4 6 12-24 8 14. Bonyhád 12 2 3 7 13-19 7 15. PBTC 12 2 3 7 10-24 7 16. D. Vasas 12 2 2 8 10-25 6 Marcaliban megtört a Mohács lendülete LABDARÚGÓ NB III Marcali—Mohács 1-0 (1-0) Marcali, 600 néző. V.: László. Marcali: Igricz — Hajdú II., Héder, Mészáros, Hajdú I., Fábián — Varga L., Horváth (Szántó), Czuczka, Krénusz — Luka (Hadászi). Edző: Fuisz János.. Mohács: Antal — Kófiás, Katona, Rumszauer, Reit — Kovács, Hrotkó (Ambrus), Lőrinc — Martina (Ratting), papp dr., Csibi. Edző: Bőzsöny János. A hazai szurkolók nagy örömére már az első perc végén a mohácsi kapuban táncolt a labda. Czuczka bal oldalról élesen lőtte be a labdát, melyet Fábián a bal sarokba csúsztatott. 1-0. Ezután a listavezető nagy erővel támadott, tehette is, mert a hazaiak csak a védekezésre összpontosítottak. Szünet után változott a játék képe, a hazaiak is kimerészkedtek sündisznó állású védekezésükből, s az 53. percben Fábián növelhette volna a hazai gólok számát, de közelről mellé gurított. Tóté A totó 44. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 2, törölve, 1, 2, 2, x, 1, 2, x, 1, 1, 1, 1 + 1 A 65. percben Krénusz 22 méteres óriási szabadrúgása a bal felső kapufán csattant. Továbbra is nagy iram, küzdelem volt a pályán, de a mérkőzés eredménye már nem változott. Végül is i hazaiak kitűnő taktikával, önfeláldozó játékkal és jó játékvezetés mellett bravúros győzelmet arattak a 11 fordulón át veretlen listavezető felett, s a mérkőzés lefolyását követően méltán érdemelték ki a szép számú közönség vastapsát. Jók: Hajdú II., Krénusz, Igricz, Luka, Héder, illetve Rum- szauer, Katona. Ivusza István Csurgó—Paksi SE 2-1 (2-0) Csurgó, 900 néző. V.: Ba- lajti. Csurgó: Belovári — Posta, Derne, Kovács, Beke — Puskás, Bódis (Markek), Kardos, Vékony (Csalos) — Bántó, Hosszú. Edző: Készéi Ferenc. Paksi SE: Berta — Kun, Blatt, Prancz, Héregi (Boda) — Somogyi, Kolanics, Kovács, Horváth — Rácz, Gyenis (Balogh). Edző : Márkus József. A Dráva-csoport rangadóját nagy küzdelem, taktikai harc és sok apró szabálytalanság jellemezte. Fél óra elteltével fölénybe került a hazai csapat és két gólján kívül három kapufát is rúgott. A vendégeknek az utolsó percben . egy, védelmi hibából sikerült szépíteni. A látottak alapján a hazai csapat a vártnál könnyebben szerezte meg a két A Bányász most nem izzott