Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

1987. november 28., szombat Somogyi Néplap SPORT További remény a még előbbre jutásra Változó „felhőzet" Siófokon Az NB I-es labdarúgó-baj­nokság őszi idénye során a „változó felhőzet” volt a jellemző Siófokon — és a siófoki szurkolók homlokán. A csapat tulajdonképpen nem okozott nagy csalódást. Biztosan őrizte mindig a po­zícióját, s kiesőhelyen is mindössze egyszer volt — a negyedik forduló után. A végelszámolásra begyűjtött 13 pont egy kicsivel keve­sebb, mint amennyit az egye­sület tervezett, de arra fel­tétlenül elég, hogy tavasz- szal remény maradjon az előbbrejutásra. Mert miről is van szó ma­napság a Siófoki Bányász portáján? Azt a szót, hogy „kiesés” nem ismerik. Cél­juk a középcsapattá fejlődés. Vajon reális ez? Az optimis­ta szurkolók esküsznek rá, hogy igen. Az együttes az ősszel is jó néhány mérkő­zésén bizonyította: bárme­lyik ellenfele ellen képes a sikerre. Az ősz azonban egyéb tanulságokkal is szol­gált. Azt hiszem, nem járunk túl messze az igazságtól, ha kijelentjük: a csapat simán bent lehet a legjobb tízben, ha ... s ez a „ha” igen fon­tos! A játékosállomány ugyanis megfelelő a maga­sabb célok eléréséhez. Mind technikailag, mind taktikai­lag képzett játékosok talál­hatók Siófokon, akik jó pár­szor küzdőképességből is je­lesre vizsgáztak. A csapat­ban megvan az erő a még jobb eredmény elérésére. A csapat az, amelynek hinnie, bíznia kell önmagában. Csakhogy ez nem elég. Ha elhiszi azt is, hogy ez a csa­pat már jó csapat, könnyen kudarcot szenvedhet. A já­tékosoknak nem szabad elfe­ledniük, hogy ők csak akkor alkotnak jó csapatot, ha küz­denek, hajtanak. Ha tehetsé­gük szorgalommal, győzni akarással, bátorsággal páro­sul. Akkor ott lehetnek a végelszámoláskor akár az 5—10. hely valamelyikén. Ellenkező esetben viszont még a bentmaradással is gondjuk lehet. Mi a véleménye minderről s az őszi idényről a szakem­bereknek? Kaszás Gábor vezető edző: — Összességében én ettől a csapattól többet vártam. Zalaegerszegen úgy veszítet­tünk, hogy a mérkőzés előtt még a döntetlent is kudarc­nak könyveltem volna el. Gyenge teljesítményt nyúj­tottunk Békéscsabán, s itt­hon a Vác ellen. Köztudot­tan nehéz kezdeti sorsolá­sunk ellenére adva volt a le­hetőség számunkra, hogy jobban szerepeljünk, még­sem sikerült. Vitathatatlanul elégedett voltam Horváth Győző teljesítményével. Sza­bó László sikeresen beillesz­kedett a csapatba. Lakatos sziporkázóan kezdett, ké­sőbb kissé elfáradt. Kiala­kult a csapat magja: Jancsi­ka, Palicovics, Z sadányi, Quirikó, Brettner és még né- hányan. Többet vártam Ola­jostól; tavaly bizonyított, az idén ezzel adós maradt. Par- davit visszavetette a szezon eleji átigazolási huzavona: nehezen lendült játékba, de a Fradi és a Videoton ellen újra megerősített abban a hi­temben, hogy rá nagy szük­ségünk van, s Szabóval jól kiegészítik egymást a véde­lem tengelyében. Borostyán­tól az eddigieknél többet vá­rok a jövőben, s bízom Qui­rikó és Adi mielőbbi felépü­lésében. A fiatalabbak közül Keszeg és Háden kevés le­hetőséget kapott, nekik ta­vasszal többet szeretnék ad­ni. A rajtnál 14 pont meg­szerzésére gondoltam, a Ka­posvár elleni mérkőzés után 15-re. Végül csak 13 lett. Mindenképpen biztató, hogy hazai pályán igen eredmé­nyesek voltunk, a Vác elleni mérkőzés kivételével. Nagy fegyverténynek tartom azú. Dózsa és a Vasas legyőzését, valamint a szombathelyi és a kispesti döntetlent, Szigeti János szakosztály­elnök : — Itthoni 5 győzelmünk, 1 döntetlenünk és 1 veresé­günk biztató. Idegenben a 2 döntetlen és a 6 Vereség már közel sem ilyen jó ered­mény. Azt hiszem, most már az ellenfeleink is jobban fi­gyelnek, készülnek ellenünk, ezért nehezebb idegenben az eredményesség kiharcolása. Sajnos, amikor éppen lendü­letbe jött volna a csapat, a sérülések és sárga lapok miatt volt olyan mérkőzés, hogy alig tudtunk 11 labda­rúgót pályára küldeni. Adi és Quirikó súlyos, majd Ma­rozsán, Zsadányi és Brettner könnyebb sérülése, valamint Lakatos, Balázs, Brettner, Kolovics sárga lapok miatti mérkőzéskihagyása vissza­vetette az együttest. Különö­sen azért, mert köztük épp az irányító, a játszó játéko­sok nem lehettek a pályán Azt hiszem, sikeres téli fel­készüléssel ott végezhetünk a 10. hely környékén. Illés János ügyvezető el­nök: — Tavaly ilyenkor 11 pon­tunk volt, most 13 van. Ez mindenképpen biztató. S az is, hogy két év óta 2 gólnál nagyobb különbséggel nem kaptunk ki. Van tehát tar­tása a csapatnak. A 10—11. fordulóban a 8—9. helyen állva kezdtünk álmodozni. Sajnos, a játékosok is: azt hitték, hogy már középcsa­pat vagyunk. Ez, valamint a már említett sérülések okoz­ták, hogy egy kicsit „leült” a csapat. Tavaszra azonban felépülnek a sérültek, s nem lehet gond egy eredménye­sebb sorozat megvívása. Gyarmati László Megjelenik a Foci FELEJTHETŐ MÉRKŐZÉS Röplabda NB I BSE—KV IZZÓ 3:1 (13, 2, -8, 1) Kaposvár, városi sport- csarnok, 300 néző. Vezette: Békési, ifjabb Zsilé. K. V. Izzó: Pintér, Marek A., Kristály, Kelemen, Sán- tosiné, Halász. Csere: Ma­jomé, Tóth, Nagy, Sáfrány. Edző: Simonná Kutas Zita. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, és négypontos előnyre tettek szert. Nem sokáig tártott a nézők örö­me, mert a fővárosi csapat ledolgozta hátrányát. 9:7-nél utoljára vezetett az Izzó, ez­után a BSE a maga javára fordította az állást, és meg­nyerte az első játékot. A második szett nem a legkel­lemesebben kezdődött, a ka­posvári lányok szempontjá­ból. 11 pontot ütött zsinór­ban a budapesti csapat, s ezután hiába volt két jó le­ütése a hazaiaknak, a tete­mes hátrányt már nem tud­ták ledolgozni. A negyedik szettben végre lelkesen, jól játszottak a hazaiak, s 7:0- ta elhúztak. A vendégek nem adták föl, 8:8-nál egyenlítettek, ezután azon­ban Sántosiné háromszor is jól avatkozott játékba, visz- szatért a csapat önbizalma, megnyerték ezt a játszmát. A negyedikben aztán nem volt appelláta. Nyolcpontos előnyhöz jutott a BSE, míg az Izzó soványka egy pon­tot tudott ütni, s esélyé nem volt a győzelemre. Felejthető mérkőzést lá­tott tegnap este a kaposvári közönség a városi sportcsar­nokban. Két gyengén játszó csapat küzdelméből a fővá­rosiak kerültek ki győzte­sen, ráadásul úgy, hogy a hazaiak a második és a ne­gyedik szettben teljesen alá­rendelt szerepet játszottak. Csak abban bízhatunk, hogy az Izzó igazi arcát a har­madik játszmában mutatta, amikor aránylag jól telje­sítménnyel nyerte a szettet. Hibái szinte ugyanazok vol­tak, mint eddig: gyenge sáncmunka, rossz feladások, amelyekből nem is lehetett igazán jó ütéseket csinálni, s a mezőnymunka is messze elmaradt a várakozástól. En­nél sokkal jobb teljesít­ményre lesz szükség a kö­vetkező találkozón ahhoz, hogy jövőre is a legjobbak között játszón. Érthetetlen az, hogy miért kell a ka­posvári lányoknak rendsze­resen két szett előnyt adni­uk az ellenfélnek, hogy az­után magukra találjanak, majd mikor mindenki öröm­mel könyveli el a jó játékot, ismét leeresszenek, és köny- nyen megadják magukat. Ezen a találkozón a ha­zaiaknál nem volt jó telje­sítmény; a vendégeknél De­meter, Györgyi, Szabó és Nagy játszott jól. B. Zs. A siófoki körzeti labdarúgó-bajnokság 1987. évi őszi végeredménye Mmgyei röplabda­bajnokság Felnőtt: 1. B.-szárszó 2. Andocs 3. B.-szabadi 4. B. Vasas 5. Karád 6. B.-szemes 7. Torvaj 8. Zamárdi 9. B.-endréd 10. S.-meggyes 11 . Kötcse 12. Látrány 13. Kereki 14. S.-babod 13 10 2 1 27-11 22 13 8 4 1 33-12 20 13 7 5 1 34-12 19 13 8 — 5 32-23 16 13 7 1 5 25-13 15 13 6 3 4 21-15 15 13 4 5 4 22-31 13 13 5 2 6 28-27 12 13 4 3 6 15-21 11 13 3 4 6 19-36 10 13 3 3 7 28-45 9 13 2 4 7 23-37 8 13 2 3 8 20-32 7 13 2 1 10 16-28 5 Ifjúsági: 1. Siófoki B. 2. Kereki 3. B.-szemes 4. B.-endréd 5. Zamárdi 6. B.-szárszó 7. B.-szabadi 8. Karád 9. Látrány 10. Andocs 11. S.-babod 12. Torvaj 13. Kötcse 14. S.-meggyes 13 10 2 1 68-20 22 13 10 2 1 52-15 22 13 10 1 2 57-13 21 13 10 — 3 38-12 20 13 7 2 4 61-28 16 13 5 4 4 37-34 14 13 5 2 6 52-27 12 13 5 2 6 39-35 12 13 5 2 6 35-35 12 13 3 4 6 28-37 10 13 4 — 9 23-51 8 13 2 3 8 15-40 7 13 2 1 10 13-70 5 13 — 1 12 4-105 1 Az utolsó forduló eredményei Nagybajom—Marcali 3-0 Női mérkőzések: Tanító­képző—Tab 3-1, Tab—Kasi 1-3, Táncsics gimnázium— Közgazdasági Szakközép- iskola 2-3, Munkácsy gimná­zium—Tanítóképző Főiskola 0- 3, Nagybajom—K. Fáklya 1- 3. Az őszi végeredmény: 1. Búzavirág SC 4 4-12-0 8 2. Nagybajom 4 3 19-47 3. Tab 4 2 2 7-66 4. Latinca SE 4 1 3 3-10 5 5. Kasi 4 — 4 1-12 4 Nők: 1. Kasi 7 7 — 21- 6 14 2. Tanítóképző 7 6 1 20- 6 13 3. K. Fáklya 7 4 3 18-13 11 4. Tab 7 4 3 16-12 11 5. Munkácsy 7 3 4 10-14 10 6. Nagybajom 7 2 5 8-17 9 7. Táncsics 7 1 6 7-18 8 8. Kaposvári K. 7 1 6 6-20 8 December 4-én a labdarú­gást szerető tömegek és az MLSZ régi vágya valósul meg: megjelenik az első ma­gyar, kizárólag labdarúgó- hetilap, a FOCI. Majdnem ötezer hazai labdarúgócsa­patot, több mint százezer igazolt játékost, 3500 műkö­dő edzőt, ugyanannyi játék­vezetőt próbál majd egészen közel hozni a többmilliós szurkolótáborhoz. Egyúttal kitárul az egész világ lab­darúgása felé is. A cél a remek játék nép­szerűsítése. Szakmai segítsé­get is kíván adni, de nem szaklap készítéséről van szó. Friss hírekkel teli, a kulisz- szák mögé pillantó futball- hetilap lesz a FOCI. A lab­darúgás hétköznapjai, tit­kai, tervei jelennek meg benne ismert szerzők tol­mácsolásában. A kezdő játé­kosoktól világhírű csilla­gokig, elismert mágusokig mindenkiről szó lesz a Foci­ban. Egy hetilap, amelyben az első betűtől az utolsóig foci lesz minden mennyiségben. Régi óhaj ez, s az új heti­lap jó FOCI-t akar adni a labdarúgó-rajongóknak. Körzeti labdarúgó' bajnokság Kaposvár, őszi végered­mény: 1. Szőnyi SE 13 11 1 1 65- 9 23 2. K. Gazdász 13 10 3 — 60-21 23 3. Taszár 13 10 — 3 41-14 20 4. Kadarkút 13 8 1 4 32-19 17 5. Mernye 13 6 3 4 38-29 15 6. Zimány 13 6 2 5 23-19 14 7. Mike 13 6 2 5 22-29 14 8. Kaposfő 13 5 2 6 26-24 12 9. Juta 13 5 2 6 25-36 12 10. Surján 13 3 4 6 21-36 10 11. Kaposmérő 13 3 2 8 17-37 8 12. Negyberki 13 2 3 8 18-56 7 13. Magyaregres 13 2 1 10 17-50 5 14. Magyaratád* 13 — 2 11 19-58 1 Ifjúsági: 1. Kadarkút 12 11 2. Taszár 12 10 3. Gazdász 12 10 4. Kaposmérő 12 9 5. Mike 12 6 6. Surján 12 6 7. Zimány 12 5 8. Nagyberki 12 5 9. Kaposfő 12 2 10. Magyaregres 12 3 11. Juta 12 2 12. Mernye 12 2 13. Magyaratád* 12 2 • = 1 büntetőpont — 1 65-12 22 1 1 75-17 21 — 2 88-12 20 1 2 44-14 19 2 4 27-29 14 — 6 27-35 12 1 6 29-25 11 — 7 40-41 10 3 7 17-79 7 — 9 15-69 6 1 9 23-44 5 1 9 22-44 5 — J0 15-65 3 levonva. r HÍREK November A nap 7.06 órakor kél, és 15.58 órakor nyugszik a hold 12.51 órakor kél, és —órakor nyugszik. 28 A várható időjárás Csak kissé szakadozik fel a felhőzet; nap­közben kisebb csapadékra számíthatunk. Álta­lában esőre, de nyugaton és az északi hegyek­ben hó is lehet. Lassanként mindenütt észak- nyugatira fordul és sokfelé lesz erős, helyen­ként viharos szél. Szombat Stefánia A hőmérséklet kora délután 3 és 8 Celsius- fok között valószínű. • • o o Lottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint a 48. játékheti nye­remények — az illeték levo­nása után — a következők, öttalálatos szelvény nem volt; a négytalálatosokra 783 960, a hármasokra 1 864, a kéttalálatosokra 53 forin­tot fizetnek. A nagy október útja A nagy októberi szocialis­ta forradalom győzelmének 70. évfordulója alkalmából Moszkvában rendezett ün­nepi ülés dokumentumaiból „A nagy október útja 1917— 1987” címmel a Kossuth Könyvkiadó közreadta Mi­hail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának A nagy ok­tóber és az átalakítás: a forradalom folytatódik című előadói beszédét és- Kádár Jánosnak, az MSZMP főtit­kárának Október utat muta­tott az emberiségnek című felszólalását. 50 éve halt meg Pikier Gyula (1864—1937) jog­tudós, szociológus, pszicholó­gus, a Társadalomtudományi Társaság egyik alapítója, 1903-tól 1919-ig elnöke, a po­zitivista magyar jogbölcse­let kiemelkedő művelője. Tulajdonképpeni állam- és jogelméletét fő müve — A jog keletkezéséről és fejlődé­séről. 1897 — tartalmazza, amelyben az állam és a jog lényegét meghatározó teljes rendszert fejt ki. Magát a szocializmushoz közelálló­nak vallotta, s valóban nem volt szocialista. így egyebek között szembefordult a tör­ténelmi materializmussal, és — reakciós filozófiai alapok­ra épített — ,,belátásos elmé­letét” maga is igyekezett elhatárolni a marxizmustól. Hibás elméleti alapjai elle­nére működésében sok hala­dó vonás van. Pszichológiai kutatásai az érzékszervek élet- és lélektanára terjed­tek ki. Tudományos felfogá­sának bátor kifejtése miatt szinte élete végéig kemény harcban állott a konzervatív és klerikális irányzatok ha­zai képviselőivel. Fontosabb művei: A bün­tetőjog bölcseleté, Bevezető a jogi bölcseletbe, A lélek­tan alapelvei. Kedden lottó jutalomsorsolás Képviselők fogadónapja Fogadónapot tart hétfőn délután 2 órától 4 óráig Nagyatádon a városi taná­cson Simon Ernőné ország- gyűlési képviselő. Este 6 óra­kor a háromfai falugyűlésen találkozik választóival. Pál Lászlóné országgyűlé­si képviselő hétfőn délután 3- tól 4 óráig tart fogadóórát Szabadiban az elöljáróságon; 4- től 5 óráig Nagyberkiben a tanácsházán. Utána a politi­kai', gazdasági vezetőkkel folytat kötetlen beszélgetést. — Szakmai és politikai vetélkedőt szervezett a bajai kukoricatermelési rendszer A toponári Kapostájban rendezett elődöntőről a szent- gáloskéri, a toponári és az iharosberényi tsz csapata ju­tott tovább a decemberi dön­tőbe. — Vitaestet rendezett az Ezer este Fülep Lajossal cí­mű naplódokumentum ta­nulságairól a Somogy me­gyeiek baráti köre Budapes­ten a MSZBT-székházban. A szerzővel, Fodor Andrással Teliér Gyula beszélgetett; közreműködött Vallai Géza színművész. — A legjobb női ered­ményt Molnár Imréné ka­posvári pipaklubtag érte el a poznani nemzetközi pipá- szívq versenyen. — Lemezbemutató hang­versenyt tart a fonómunkás klubban hétfőn a kaposvári városi művelődési központ­ban a székesfehérvári RH- pozitív együttes. Az első kis­lemez legsikerültebb szerze­ményein kívül az együttes új dalaival is megismerked­hetnek a klub vendégei. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság december 1-jén, kedden rendezi a lottó no­vemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 45. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyeremény jut a szerencsés lottózóknak. Fő­nyeremények: társasüdülő­lakás Keszthelyen, Dacia TLX, Wartburg Tourist és Polski Fiat 126-os típusú sze­mélygépkocsi. — Több mint 6700 diák tanul Somogy középiskolái­ban. Az egy évvel ezelőttihez képest kétszázzal többen igyekeznek középfokú kép­zettséget szerezni a külön­böző oktatási intézmények­ben. — öregek köszöntése. Ta­lálkozót rendezett 120 nyug­díjas dolgozójának a Siófoki Állami Gazdaság. Az ünnep­ségen a gazdaság életéről készített videófilmet vetítet­ték le. öregeket köszöntöt­tek a siófoki gondozási köz­pontban is; itt a megjelen­teket a kiliti óvodások és a 2-es iskola tanulói köszön­tötték műsorral. Az intéz­ményt támogató helyi válla­latok képviselői látták ven­dégül a nyugdíjasokat. Rendőrségi közlemény A Kaposvári Rendőrfőkapi­tányság bűnügyi osztályának vizsgálati alosztálya csalás bűn­tettének alapos gyanúja miatt nyomozást folytat Haraszti Zol­tán kaposvári lakos ellen, aki magát építési vállalkozónak ki­adva, lakásfelújítási és építési munkákra nagyobb összegű elő­legeket vett föl, munkát nem végzett, a fölvett összegeket sa­ját céljaira fordította. Kérjük mindazok jelentkezését a bűn­ügyi osztály telefonszámán (11- 300, a 22-27-es melléken), akik Haraszti Zoltánnak előleget vagy egyéb célból pénzt adtak át. Kérjük, jelentkezzenek azok is, akik a Haraszti Zoltán által el­követett bűncselekményekről információval rendelkeznek. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon: 11-510 ^ — Közöljük, hogy a folyó hó 29-i ANATOL előadásaink tech­nikai okok miatt elmaradnak. Csiky Gergely Színház igazga­tósága. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1987. december l-jén 7 órától 15.30 óráig a Bar­tók B. utcában a donneri hídtól az Iszák utcáig, a Csík Ferenc sétányon, valamint a Gilice ut­cában a Bartók utcától az épülő felüljáróig áramszünet lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents