Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

1987. november 28., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS MATŰZ GÁBOR Beszé Ottó és Feri, a tévé­foci unalmas pittye- gését ellensúlyozandó, jobb híján bömböltetik a magnót. A művelődési ház ügyele­tese benyit a klubba; karja tizenkétéves forma fiú vál­lán nyugszik, mögöttük ha­sonló korú másik. — Sziasztok — köszönnek. — Helló! Csa — pillanta­nak föl Feriék. — Engedjétek már őket is játszani! — kéri őket az ügyeletes, a két fiúra mu­tatva. Készségesen állnak föl a játék elől, adják át a he­lyüket. Az újonnan érke­zettek leülnek, nullázzák a gépet. Egyikükjjp húsban levő, kövér gyerek, a társa soványabb. — Ki vezet? — kérdezi a kövérebbik. — Te • • • — válaszol a so­ványabb. ^ — Biztos? — Illetve, én. — Mennyire? — Tizenhárom hétre. — Akkor már nem is 'ér­demes játszani. — Dehogynem. Feriék kissé meglepődve hallgatják a párbeszédet, összenéznek. — Most, ki vezet? — Te. — Biztos? — Igen. — Mennyire? — Tizenkettő-négyre. Meg­nyerted. — Lehet... Persze, nem hiszem. Rövid csend, csak a fény­labda sípoló pattogása hal­latszik, hátrább, lehalkítva a magnó. — Most, mennyi? — Tizenhárom-tizenkettő ... most már tizenhárom-ti­zenhárom. — És most? — Most is. A képernyő tizenöt-tizen­három arányban a sová­nyabbikat mutatja győztes­nek. Ügy látszik, nem mer szólni; hagyja, hogy a lab­da irányíthatatlanul járjon ide-oda a két térfél között. Ottó szólal meg: — Tizenöt pont után vége a játéknak. — Ki nyerte? — kérdezi a kövérebbik. — ... én ... — feleli ha­bozva társa. — Én nem játszom. — Még egy kicsit! — Én már nem! Játsszál egyedül! A soványabbik, megfogad­va a tanácsot, jobb kezével játszani kezd a bal ellen. — Idevalósiak vagytok? — kérdezi Ottó. — Pesten lakom — vála­szolja a kövérebbik. — Én igen — mondja a másik, és már nem is figyel rájulk. — Nyaralsz? — Igen, a nagymamámnál — fordul teljesen Ottó felé a kövérebbik. — Hányadikos vagy? — Hetedikes. — Gondolkoztál már azon, hová mégy suli után? — Még nem. Majd. — Majd? Hiszen már csak egy éved van! — Nem. Abban az iskolá­ban, ahová én járok, tíz osz­tály van. — Miért, hová jársz? — A vakok iskolájába. Ottó döbbenten mered a fiúra, aki vele szemben, sze­mét rászegezve ül és beszél­get. Aztán felocsúdik, rög­Igetés tön folytatja a kérdezgetést, de a fiú észrevette, vála­sza, ha nem is egészen vá­ratlanul, meglepte beszélge­tőpartnerét. — Azért csak szeretnél va­lami lenni. — Hát... nálunk ... ne­künk nem sok lehetőségünk van. Kefekötő ... vagy lókö­tő — neveti el magát. — Ja, igen — nevet fel Ottó kényszeredetten. — Vagy kosárfonó, masz- szőr ... agyagozó. Azt szere­tem, volt is belőle kiállítá­som az idén, Pesten. — Az, igen. Tizenhárom éves korban. -■ — Nem egészen. Évvesz­tes vagyok, meg a balese­tem .. ., tizenhat leszek. Tíz­éves koromig láttam. — Hangjában titkolatlan büsz­keség cseng. — Akkor volt a balesetem. A szemüvegem­be beleütött egy kissrác, le­szakadt az ideghártyám. Mű­tötték Pesten, azután Svájc­ba mentünk. Ott azt mond­ták, kár volt itthon hozzám nyúlniuk ... Meg telefonos. De az nem nekem való. Igen, kapcsolom, igen, ké­rem ... Én nem vagyok nyugodt. Amikor, láttam, mindig mozogtam, fociztam, meg minden, nem voltam ilyen kövér — mutat magá­ra. — Ugye, kövér vagyok? — Hát, igen, kicsit — bó­logat tehetetlenül Ottó. — Most úszom, bi­ciklizek, van itt a nagymamánál egy tandem, azzal. Úszni nagyon szeretek. Meg még focizni is tudok, csörgőlabdával. Tu­dod? A labdában csörög va­lami, aztán ... Szóval, tele­fonos nem. Agyagozni... azt szeretnék, ahhoz viszont leg­alább húszezer forint kelle­ne. Mindegy, nem érdemes beszélni róla, mi csaík teher vagyunk — zárja le váratla­nul egy közönyös legyintés­sel vallomását, érzéketlen szemeit szégyenlősen a föld­re suti, többet nem hajlan­dó mondani. — Dehát.. — próbálkozott Ottó a folytatás kikénysze­rítésével, ám hiába. A vak fiú hájas teste vá­ratlanul megrándult, könny­cseppek, akaratos fintorok csúfították el különben ked­ves, finom orcát, majd hir­telen felugorva sikítani kez­dett: — Semmi közöd hozzánk! Hagyjál !... Csak nem se­gíteni akarsz? Hiszen sem­mit sem tudsz!... MŰVÉSZET ÉS FORRADALOM Zaklikovszkaja Sz. L. (1927) Régi és új életforma (Orosz Múzeum, Leningrad) ciós vonatokat, jelszavakat festettek, tribünöket tervez­tek. Vezetőjük Majakovszkij volt, akinek egész sor mű­ve látható a kiállításon. A forradalom után e mű­vészek a forradalom előtti absztrakt kezdeményezése­ket az építészet, a forma- tervezés területein kívánták hasznosítani. Itt születtek meg a konstruktivizmusnak a későbbi Bauhaus-mozga- lomban realizált, az egyete­mes művészet képét átala­kító alapkoncepciói Rod- csenko, Liszickij, Brik mű­veiben. Az 1920-as év végétől kezdve a feladat á „terme­lési propaganda” volt, s ha­tásos művészeti támogatója ismét Majakovszkij. A tö­megek igényeit a konstruk­tivista szellemben kialakí­tott, célszerű, „mérnök mű­vészek” által képezett for­mákkal kívánták szolgálni. E művészeket a Vhutemausz — az orosz Bauhaus — mű­helyeiben képezték. A kiállítás lélegzetelállító szenzációi Chagall magán­gyűjteményekből előkerült korai képei is, az első vi­lágháború idejéből származó Katonák és az 1917-es Mú­zsa, amely már teljesen érett mű. Lehetetlen felsorolni rövid beszámoló keretében a sok kiváló művet, mely a nagy alkotók vonzáskörében létre­jött. A korszerű művészeti formanyelv keresésében a húszas évek végétől" az egy­mással versengő csoportosu­lások közül a realizmus ha­gyományait követő csoport győzött. A nagy avantgárd mesterek hazájukat elhagyva a XX. századi egyetemes művészet formálói lettek. Dr. Brestyányszky Ilona Az idei évad nagy szen­zációja a Műcsarnok repre­zentatív kiállítása, amely a Szovjetunió határain túl elő­ször hazánkban mutatja be a maga teljességében az orosz-szovjet avantgárd mű­vészetét. A 241 alkotó több mint 700 műve méltán kép­viseli azt a termékeny su­gárzást, amely 1910-től 1932- ig az orosz művészetet be­töltötte. A század tízes éveiben ki­bontakozó, serkentő kulturá­lis közeg — amelyben az orosz avantgárd művészet létrejött —' volt az ihletője azoknak az alkotásoknak is, amelyek ma már a XX. szá­zadi egyetemes művészet Burljuk O. D. (1917). Vaszi lij Kamenszkij költő port­réja (Orosz Múzeum, Lenin­grad) klasszikusai s először látha­tók Magyarországon. A kiál­lítás tanúbizonysága annak a tételnek, hogy a társada­lom forradalma a tehetsé­gek forradalmával párosul­va meghatározó mértékben írja át a művészet fejlődését — a Szovjetunióban ezek­ben az évtizedekben éppen a modern művészet történe­tét. Az úttörő orosz avantgárd művészek munkássága, akik­nek tevékenysége meghatá­rozta ezt a korszakot, ma még kevéssé ismert, mert csak a peresztrojka irányí­totta rájuk a figyelmet. Mű­veik eddig közgyűjtemények raktáraiban vártak felfede­zésre. Az átfogó jellegű ki­állítás nagy szenzációi ép­pen az ő műveik, és más al­kotók ekkor keletkezett mű­vei, híven tükrözik az 1905 —1917 közötti időszak nagy társadalmi kataklizmáinak légkörét, reményeit, vágyait, sőt utópiáit is. A korszak az új művé­A történelem drámai len­dületét jól közvetíti a kiál­lítás. A „hadikommunizmus” éveiben, amikor az ország élet-ihalál harcát vívta a re­akcióval, a polgárháború idején a művészet harci fegyver lett; a művészek plakátokat rajzoltak, agitá­Sevcsenko A. V. (1913) Tükör előtt (Orosz Múzeum, Leningrad) szét legérdekesebb szakasza, hallatlan sokrétűség, min­denre nyitottság jellemzi. A vezető fiatal művészek az avantgárd naiv hitével és erőszakosságával a tömegek életét akarták átformálni — saját művészeti elveik rá- kényszerítésével. Az új esz­mék szakadatlan áradatban gyakran meghökkentő for­mákban jelentkeztek Moszk­va és Pétervár művészeti egyesüléseinek kiállításain. " Adamecz Kálmán Anna kérdez Mindig azt a pillanatot választja ki, amikor gondo­lataimba merülve az íróasz­talnál ülök. Lassan, óvato­san kinyitja az ajtót, bedug­ja a fejecskéjét, körülkém­lel, valóban bent vagyok-e, aztán hipp-hopp mellettem terem, mint a forgószél. Most is éppen papírra akartam vetni az első betűt, amikor hirtelen hangokat hallok: — Apuci, mi az a Petting- féle ionizációs manométer? . összerezzenek. Először azt hittem, hogy a macska me­gint szétrágott egy lapot a Műszaki Lexikonból, és most hetet-havat összehord, de amikor megfordulok, látom, hogy Anna az, és csípőre rakja a kezét. Megpróbálok nyugalmat erőltetni magam­ra, és türelmesen magya­rázni kezdem: — Azért nem visel a med­ve kockás nadrágtartót... — Én azt kérdeztem — toppant egyet a lábával —, mi az a Petting-féle ionizá­ciós manométer? Vagy úgy! Megkönnyeb­bülten elmosolyodok, kényel­mesen hátradőlök a széken, és gyorsan felidézem ma­gamban, mit is tanultam az általános iskolában, mivel­hogy Anna másodikba jár. Határozottan emlékszem, hogy a tyúk szárnyasféle, a 32-es autóbusz végigmegy a Nagy Lajos király útján, és ötből kettő az kivonás. Ez a Petting-micsoda azonban csak nem akar előjönni. Le­het, hogy tornaórán hallot­tam bakugrás közben? Anna dobolászni kezd az ujjaival. — Nos? Még sűrűbbre ráncolom a homlokomat. Mit is mon­dott, manométer? ... — Azt sem tudod, mi az? — zavarja össze egy türel­metlen hang nagy kínnal- keservvel összeszedett gon­dolataimat. Neme? Ebadta-teringette! Megbirkóztam én már nehe­zebb dolgokkal is. Azt is tu­dom, hogyan kell fából vas­karikát, kutyából szalonnát és bolhából elefántot csinál­ni! Most sem fogok szégyent vallani! Nagyot sóhajtot­tam, és a térdemre ültettem. — Na, gyere, elmagyará­zom, úgy, hogy neked is beleférjen abba a butuska kobakodba! Szóval, ez a manométer apró, vörössipkás emberkék testmagasságának meghatározására szolgál... és ... izé __ecet ... ubor­k a ... És ekkor ásítva lekászáló­dott az ölemből, kivette a babáját az aktatáskámból, és az ajtóból még visza- szólt: — Ne fáradj, nagyjából ér­tem, csak arra voltam kí­váncsi, össze lehet-e kapcsol­ni digitális komputerrel — és babáját fésülgetve kivo­nult a szobából. Cs. Nagy István A kazlak árvasága Az ázott kazlak, angolkórossá beázott kazlak haspókosodnak, megnyergesednek, rémkirályokká kivállasodnak, barlangosodnak, görhes szentekként barlanglakokká szakállasodnak, iszaposodnak, bolondgombákként torz emlékművé tényét ásódnak, szivacsosodnak, Pörge Péterré kazalmesterért kalaposodnak, könnyzacskósodnak, toronyőrökké hamleti árnnyá puttonyosodnak, búskomorodnak. Simái Mihály MISZTÉRIUM Hattyú a hold Véredben érzed fölszáll a tóból hull a háló szerelmes lánnyá változik feszül szorít és fojtogat hogy holdsugárból szerelmed kérdez hattyútollból a halálról hálóvá szője vágyait — s te szerelemről faggatod a holtakat

Next

/
Thumbnails
Contents