Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-26 / 279. szám
1987. november 26., csütörtök Somogyi Néplap 5 A ZDF-EST A televízióban folyamatosan találkozhatunk az úgynevezett nemzeti estekkel. Ez az elnevezés azt a törekvést takarja, hogy a magyar tévénézőket megismertessék egy másik ország televíziójának munkájával, legnépszerűbb műsoraival és személyiségeivel. Rendszerint szórakoztató és tanulságos ismerkedések ezek, amelyeket szívesen nézünk valamennyien. Legközelebb az NSZK második műsorához, a ZDF-hez „látogat” a Magyar Televízió. A ZDF emblémájával sokszor találkozhattunk már, hiszen produkcióiból gyakran sugároz a mi televíziónk, hogy csak a leggyakoribbat említsem: a Derrick felügyelő nyomozásairól szóló sorozatot. A Mainzban székelő és négyezer embert foglalkoztató „nagyüzem” munkájáról lehetetlen átfogó képet adni. Ezt még a holnapi, — egész estét betöltő —műsorfolyam sem vállalhatja. Azt azonban igen, hogy legalább néhány ottani állandó műsorral megismertet minket. Ezeknek a magazinoknak a sorában részletekét láthatunk a kultúrával foglalkozó Aspektből, amely legjobban a mi Stúdiónkhoz hasonlítható. A szabadidő hasznos eltöltéséhez ad útmutatást a Freizeit, s külpolitikával foglalkozik — a mi Panorámánkhoz ha- sonlíthatóan — az Auslandjournal; színes, szórakoztató magazinműsor a Telilluszt- rierte. Belőlük kaphatunk ízelítőt. Holnap 19 órakor egy érdekes televíziós párbeszédre is sor kerül. Két olyan asz- szony a résztvevő, aki elkötelezetten, energikusan képviseli a „gyengébb nemet”, ha a társadalom jólétéről, a családról, az egészségvédelemről esik szó. A budapesti stúdióban dr. Csehák Judit miniszterelnök-helyettes, Bonnban dr. Rita Süssmuth szövetségi miniszter foglal helyet. Folytatják a kettejük között már korábban — a televízió nyilvánossága nélkül — megkezdett beszélgetést. Természetesen érdekes rö- videbb-hosszabb filmek is szerepelnek a programban. Ilyen a többi között a Titanic című. A luxushajó elsüllyedése után annak idején bizottságot hoztak létre a katasztrófa okainak kivizsgálására. Ennek a bizottságnak a munkájáról szól a film. ízelítőül ,még a holnap esti műsorból: Otto Schenck, a neves operarendező ezúttal humoros szerepben mutatkozik be. Három hónap telt el azóta, hogy megkezdődött a tanév. Az első osztályosok teszik talán a legnagyobb lépéseket a tudás megszerzésében. Jól bevált a Romano- vics-módszer a Tóth Lajos Általános Iskolában; segítségével a gyerekek még ebben az évben megtanulnak minden egyjegyű betűt, s az év végére már mesék olvasására is képesek lesznek. (Fotó: Kovács Tibor) — Kérem a párokat, álljanak föl. Szorosan zárd össze az ujjaidat a kislány hátán! Egy, kettő, három és ... — hangzanak az utolsó tanácsok, majd az andalítóan halk zene hangjaira táncba kezdenek a párok. Bécsi és angol keringő, majd kikapcsolódásként egy kis csa-csa-csa. Hát ezen bizony van még mit javítani! No, de azért vannak itt. Azt a huszonöt-harminc fiatalt, aki ezekben a hetekben ismerkedik a társastánc alapENTRÉE LIBRE Nyelvkönyv-bemutató A francia nyelvvel ismerkedőknek, illetve a nyelvtudásukat frissíteni szándékozóknak Entrée Libre címmel új nyelvkönyvet jelentetett meg a Könyvértékesítő és Könyvtárellátó Vállalat. A Lingva-könyvek sorozatban napvilágot látott kétkötetes kiadványt szerdán a vállalat Váci úti székházában mutatták be a sajtó képviselőinek. Drucker Tibor igazgató elmondta, hogy a kötet a CLE International, Paris kiadónál készült nyelvkönyv magyar változata, amelynek licencét a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat vásárolta meg, s a vállalkozás részese a Tan- könyvkiadó is. A kötethez két, a kiejtést segítő hangkazetta is tartozik, ezek árusítását azonban már korábban — a tv-ben vetített hasonló című francia nyelvsorozat adásaihoz kapcsolódva — megkezdték. Az Entrée Libre 12 leckéből áll, főként a beszédkészség fejlesztésére épít, rajzai, fotói számos nyelvi információt tartalmaznak. A tanulást a gya- korlókönyvben közölt leckékkel, illetve francia—magyar szójegyzékkel segítik. Táncra születtek Lendül a kéz„ indul a láb jaival, néhány hónap .múlva talán már a versenydobogón látjuk viszont. — Minden a tehetségtől függ, de még a teljesen „falábú” tanulót is el lehet juttatni egy év alatt egy viszonylag elfogadható szintre. Az itt tanuló gyerekeknek kötelező a versenyen indulás, de ezt senki sem érzi kényszernek — mondja Ba- lázsné Pomezsánszky Judit, a kaposvári társastáncklub vezetője, majd két apró gyermekre mutat. A rózsaszín szoknyácskás leányka elegánsan kapaszkodik partnere karjába. Lágyak, összeszokottak a mozdulataik. A fiú észrevesz, s már „nyilatkozik” is: — Hogy jó táncos-e a Hajnalka? Hát persze! Csak a rumbát tanulta meg nehezen; de hát az valamennyiünknek sok gondot okozott. Azóta viszont olyan jól megtanultuk, hogy már versenyt is nyertünk vele — vall táncélményeiről a nyolcéves Budai Balázs. Hajni olyan szép, amikor fölveszi a táncruháját: minden csupa selyem és csillogás rajta. A lányok gyakran „kinövik” partnereiket, s ilyenkor bármekkora a sírás-rí- vás, szét kell választani a párt, hiszen a táncnál nemcsak a mozgás, hanem a megjelenés is sokat számít. — Korábban mindketten más partnerrel táncoltunk, néhány hete kerültünk csak össze, s a következő versenyig bizony, van mit gyakorolnunk. Mónika kihagyott egy évet, s ez nagy idő a táncban, sok mindent újra meg kell tanítanom neki — mondja félig tréfásan, félig komolyan Krusniczky Ervin, aki sudár termetével, harmonikus mozgásával nemcsak Szekeres Mónika pillantásait vonzza magára. Az újak, a klubba most került fiatalok irigykedve figyelik a parketten könnyedén sikló párost. Ügy véltem, mozgásuk máris tökéletes. A tánctanár azonban sok csiszolni- valót lát még .rajtuk. — öt kategóriában indulhatnak a versenyzőink, s minél magasabb osztályban táncol valaki, annál több táncot kell bemutatnia, mind több figurával színesítve. A tánc nem könnyű sport, hiszen évről évre változnak, nőnek a követelmények. Ezért aki lépést akar tartani, annak komolyan és sokat kell foglalkoznia vele. Aki azonban egyszer megszerette, többé úgy sem tud szabadulni a varázsától. Innen a klubból csak katonának vagy feleségnek szoktak elmenni a növendékeink. Több mint öt éve működik már a klub, s gondolom, ez idő alatt sikerült igazi közösséggé alakulnunk — mondja a tánctanár, miközben újabb zenét keres. A palotás hangjaira újra lendül a kéz, indul a láb. H. É. TALÁLKOZÁS Georgij Ananov: Tegnap mentem az utcán, és hirtelen éreztem, hogy valaki hátba vágott. Megfordulok. Vadidegen ember. — Bocsánat — morogja. — Azt hittem, egyik barátom. — Hiszen nem is vagyok az ellensége — felelem. — Biztosan tudja? Ment volna tovább. — Figyeljen — hívtam vissza. — A zenét például szereti? — Imádom — fordult meg készségesen. — Bach, Strauss, Vivaldi... — Én is. Paganini, Tuhma- nov, Szkrjabin ... Hát a festészetet? — Csak a modernet nem. — Szintén. Hadd kérdezzem meg ... Előfordul, hogy reggel, amikor felkel, kinyitja az ablakot, s érzi, amint a szobába árad az ég ...? — Igen, igen, és szeretném megérinteni a legközelebbi felhőt, felpattanni rá, s messze-messze elrepülni rajta. Legalább hetedhétországon túlra .. . — Tudja, én meg énekelek. Erről természetesen senkinek se beszélek ... Van úgy, hogy csak üldögélek, és hirtelen hallom, amint megszületik lelkemben egy hang, amint megtölti bensőmet és kikívánkozik. Akkor bezárkózom a fürdőszobába, megnyitom a vizet, és énekelek. Képzelje, énekelek! Biztosan ostobaság ... — Én meg... verseket írok ... Éjszakánként... Amikor túlságosan izgatóan ragyognak a csillagok. — Mondja el őket! — Maga meg énekeljen nekem! — Elmehetnénk a konzervatóriumba .... Együtt! — Vagy könyvtárba: — Hajókázzunk a folyón! — Kószáljunk a Tretya- kovban! — Vagy menjünk a stadionba? — Feltétlenül. — Focimeccsre. — Természetesen! Mire még ?! — Együtt szurkolunk. A pszichikai stressz a legjobb kikapcsolódás. — Fiát persze ... Maga kinek szurkol? — Hogyhogy kinek? Természetesen a Torpedónak. Hát maga? — Én... — Elgondolkodott egy pillanatra, és csendben válaszolt: — Én a Dinamónak. Elnézést a zavarásért. Azt hittem, a barátom. De maga . .. És lassan tovább ment az utcán. Horváth Lilla fordítása Moravia 80 éves Élvhajhász polgárok, tétován sodródó értelmiségiek, birkamód alázatos népi figurák — ilyenné sűrűsödik össze Alberto Moravia világa, ha az olvasó felidézi. Sokan olvassák — nálunk, Magyarországon is. Bár az olasz írófejedelem, aki most tölti be nyolcvanadik évét, kevés vigasztalót tartogat számukra. Hősei többnyire antihősök: lelkiismeretlen törtetők, tűrő áldozatok, csaknem valamennyien jellegtelen, kiüresedett, magányos figurák. Vannak felejthetetlenül szép egyéniségei, igaz szívű lázadói is, mint az „Egy asszony meg a lánya” hősnője. De valami bennük is „hibádzik”: a megméretés pillanatában elvesztik bátorságukat — vagy egyszerűen csak érdeklődésüket —, és ellenállás nélkül elbuknak, visszahullnak az arctalan tömegbe. Semmi sem érzékelteti jobban Moravia légkörét, mint jellegzetes regénycímei : „A közönyösök”, „A megalkuvó”, „Az unalom” vagy „Elhibázott becsvágyak”. Az író azonban egy cseppet sem olyan, mint hősei. Alberto Moravia — eredeti családnevén Pincherle — tevékeny és sikeres életet élt: még nem volt 14 éves, mikor kiadták első verseskötetét, első regényével (A közönyösök) pedig már 22 éves korában világhírű lett. Újságíróként hosszú évekig izgalmas helyszínekről és egzotikus vidékekről tudósított. Lapszerkesztőként is működött: a Nuovi Argo- menti színvonalas baloldali folyóiratot jegyezte. 1959 és 1962 között a Nemzetközi PEN-klub elnöke volt. Sok elismerést hozott számára — az irodalom utáni — másik nagy szerelme, a film is: kevés író láthatta viszont annyi művét a mozivásznon, mint ő. Politikaiközéleti pályafutásának csúcsára 1984-ben ért, amikor — bár nem párttag, s szimpatizánsnak is alig mondható sokszor — az OKP jelöltjeként beválasztották a nyugat-európai parlamentbe. A legkülönbözőbb fórumokon szólalt fel a faji elkülönítés ellen, óvott a nukleáris világvége veszélyétől, és segélyeket sürgetett az afrikai éhezők számára. Egyszóval: Moravia ma már intézmény. Hogyan egyeztethe'tők ösz- sze személyes sikerei műveinek kietlen sivárságával? A műkritikusok abban az életérzésében vélik megtalálni a magyarázatot, amely a század első felének olasz polgári értelmiségét hatalmában tartotta. Ez a réteg — amelyből az író is származik — tétován ingadozott régi eszményei és a fasizmus, a dekadecnia és a színpadias aktivizmus, a cinizmus és a misztikus ideológiai divatok között. Moravia — bár megjelenítette a fasisztákat és kiszolgálóikat is — a polgári értelmiség céltalanul sodródó, dekadens részére összpontosított. Az „állhatatos lázadók” jórészt kimaradtak műveiből. A húszas évek elején — amikor Moravia világképe kialakult — a baloldal még a fasizmustól elszenvedett vereség utáni tanácstalan, szétzilált állapotban volt. A helyzet később változott, ám Moraviának sem világképe, sem írói módszere nem követte a változást. 18 évesen ugyanis már úgyszólván „mindent tudott”. Stílusa, írói programja készen állt, s az egymást követő évtizedeket nem új programok alkotására, hanem a régi megvalósítására fordította. Tartózkodásának volt más oka is: ha ugyanis rászánja magát - a cselekvő baloldal megjelenítésére, akkor közéleti elkötelezettségét írói elkötelezettséggel kellett volna párosítania. S épp ez az, amitől mindig is ódzkodott. Azt vallotta, hogy az elkötelezettség, a pártosság a művészetben „nem fér össze az igazsággal”. Ennek következménye, hogy műveit olvasva még annak az olvasónak is hiányérzete támad, aki csak felületesen ismeri az olasz viszonyokat: nem találja benne azt a hatalmas társadalmi erőt, amelyet a tőkés világ legjelentősebb kommunista pártja vagy az olasz baloldal egésze megtestesít. Egyes kritikusai Moravia szemére vetik műveinek „túlzott olvasmányosságát”, az erotikus mozzanatok — néha a pornográfia határát súroló — hangsúlyozását. Abban, hogy Moravia a legolvasottabb olasz író, bizonyosan része van ezeknek a részleteknek is. Csakhogy nála a nemiségnek művészi funkciója van: annak, hogy az élet tartalmatlanná vált. a nemek közti viszonyban a szerelem tartalmatlanná válása felel meg. Moravia azonban itt már nem olyan engesztelhetetlenül pesszimista: vannak felejthetetlen szerelmesei, nőalakjai. S ha a híreknek hinni lehet, e tekintetben nincs ellentét az író és a magánember között. Több évtizeddel fiatalabb, szép feleségével él együtt. K. F.
