Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

1987. november 3., kedd Somogyi Néplap 13 Képek a testvérváros életéből KALINYINI . BARÁTSÁGI NAPOK Százhetvenöt tagú kali- nyini küldöttség érkezett tegnap Somogyba a barát­ság vonattal a nagy októberi szocialista forradalom közel­gő hetvenedik évfordulója alkalmából. A csoporttal először látogatott megyénk­be a negyven tagú művész­együttes: a Tvericsinye nép­tánccsoport és a Nyigyélka népdalkórus. Kaposváron a városi művelődési központ­ban tegnap délután Kali- nyini föld címmel fotókiál­lítás nyílt. A küldöttség' ve­zetői ezt követően megko­szorúzták a Szabadság park­ban a szovjet hősök emlék­művét. Sokak számára emlékidéző a kalinyini fotósok bemu­tatkozása. Ismerős utcák, te­rek, műemlékek, szobrok je­lennek meg a somogyi nézők előtt. Az arcok között isme­rősöket kutatunk; ha nem találkozunk is velük, úgy érezzük, itt vannak .. . Mintegy félszáz fotóval mutatkoznak be a kalinyini fotósok a megyeszékhelyen a barátsági napok első kul­turális rendezvényén. A ba- rátságvonattal érkező ven­dégeket dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyet­tese köszöntötte a Kilián György Városi Művelődési Központban, és megemléke­zett a hetven évvel ezelőtti világtörténelmi esemény je­lentőségéről. Az érdeklődők gyűrűjében a megyei tanács elnökhe­lyettese mutatta be ’a kiál­lítást, melynek megnyitóján részt vett dr. Horváth Sán­dor, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Az író, Borisz Polevoj szavait idézte a szülőföldről valló fotósok kiállításán dr. Balassa Tibor: — Mindig szerettem Kalinyini. és talán már sosem leszek igazán moszkvai. És ahogy távolo­dunk az időben, amely el­választ kalinyini életemtől, úgy lesz egyre kevesebb szá­momra a mi Volga-parti vá­rosunk. Ezt a szülőföldszeretetet sugározzák a kalinyini fotó­sok alkotásai is. Tver — a város történelmi elnevezése — nem egyszerűen egy vá­ros, hanem a haza ezeréves története, az ország örökre fényes fejezete, kultúrájának ősi központja — vallotta egy másik író. A fotósok, ripor­terek, amatőrök, fotóművé­szek a kalinyini hétköznapok életében is megtalálják azo­kat a pillanatokat, amelye­ket érdemes megörökíteni. A fotóklub tavaly ünnepelte megalakulásának negyedszá­zados évfordulóját, sikereik Somogybán is ismertek. 1963 óta rendszeresen részt vesznek a Barátság hídja nemzetközi fotókiállításon Kaposváron. Artamonov ki­emelkedő tehetségű alkotója a kalinyini fotóklubnak, sze­mélyesen is megjelent a tárlatnyitón. A város neve­zetességein kívül szívesen örökít meg olyan pillanato­kat, amelyek mély érzése­ket fejeznek ki. A kiállítás egyik legemlékezetesebb ké­pe — Artamonov alkotása — a győzelem napi kegye­letet mutatja be. A kalinyini fotóriporterek elkísérték ka­posvári vendégeiket is a vá­rosba, az eseményekről ké­Nyolcvanmillió éves légbuborék A levegő sem örök élehj! Nyolcvanmillió éves gyan­tába szorult levegőbuboré­kok tanúsága szerint hajda­nán — a földtörténeti kréta­korban — több levegő volt a földön, pontosabban több éltető levegő. A levegő lét­fontosságú alkotóeleméből a földi élethez nélkülözhe­tetlen oxigénből állt az ak­kori levegő 30 százaléka. Ez az arány fokozatosan csök­kent, és manapság kishíján 21 százalékos. Ezt a felfedezést a na­pokban hozták nyilvánosság­ra az amerikai geológiai társaság phoenixi (Arizona állam) közgyűlésén. A kuta­tóknak először sikerült ilyen régi levegőzárványokat ki­szabadítaniuk évmilliós fog­ságukból. Az eddigi legko­rábbi zárványokat az An­tarktisz jegének magjaiban találták, de ezek „csak” 160 ezer évesek voltak, s azt ta­núsították, hogy a levegő akkor már lényegében olyan összetételű volt, mint ma­napság. Ebből a szakemberek sokáig arra következtettek, hogy a föld légburka nem sokat változott az év­milliók során. Most megle­petésként érte a kutatókat az oxigéntartalom közei egy­harmados csökkenése az utóbbi 80 millió évben — vagyis a dinoszauruszok kora óta. Ez a felfedezés is bi­zonyság arra, hangoztatják a tudósok, hogy a földhöz, a növény- és az állatvilághoz hasonlóan, s velük összefüg­gésben, a légkör is — a ko­rábban képzettnél gyorsab­ban — változik. Egyelőre az már bizonyos­nak látszik, hogy az, u.óbbi 80 millió évben közel egy- harmaddal csökkent a leve­gő oxigéntartalma, amely lényegében az oxigénterme­lés és -felhasználás arányá­tól függ. S ezt az arányt az évmilliók során a természet erői alakították. Hogyan lesz ezután? A világ leghatalmasabb festménye Lenyűgöiző látvány, izgal­mas élmény — állítják egy­behangzóan', akik mór lát­ták azt az NDK-ban most elkészült, a német paraszt­háborút és koráit bemutató óriási körképet, amely min­den valószínűség szerint a világ eddigi leghatalmasabb festménye. Werner Tübke lipcsei festőművész 1722 négyzetméteres, a maga ne­mében páratlan alkotása a Türingia. északi részén fek­vő Bad Fra n kenh a us enb sn, a Thomas Müntzer vezette 1524—25-ös német paraszt- háború utolsó összecsapáséi­nak helyszínén felépített hatalmas körcsarnokban várja majd a nagyközönsé­get. De csak 1989-től, ugyan­is a kép megóvását szolgáló klímaberendezés és .az egyéb szükséges feltételek megte­remtése még hátravan. Ez a kiörk'ép azonban nem­csak méretében különleaes, mert abban is eltér a vilá­gon eddig készült ilyen al­kotásoktól, hogy nem csu­pán egy konkrét eseményt, vagy eseménysort ábrázol. Ernáéi sokkal többre (vállal­kozik. Amellett, 'hogy mo­numentális tömegjelenetek­ben bemutatja a parasztit ál­ború végső csatáját, a feu­dalizmus felbomlási folya­matáról, a korszak gondo­latvilágáról, művészetéiről, az életviszonyokról is beszá­mol a festészet eszközeivel. Sokoldalúságában 'és ellent- mondássoságába.n vetíti a néző elé a kort, információ­kat és benyomásokat közve­títve. A tájiképek és tömeg­jelenetek mellett bibliai ás történelmi allegóriáik, meta­forák, szimbólumok, ezen­kívül a kor olyan híressé­gei is mint Dürer, Cranach, Luther, Meianchton és Eras­mus is láthatók a körképen. Tübke, aki október köze­pén húzta a,z utolsó ecset- vonásokat 13 éve készülő alkotásán, hangsúlyozza, hogy íképe elsősorban mű­vészeti és nem történelmi megközelítést ligénvel. De ez egyáltalán nem jelenti azit, hogy a mű nem felélne meg a történelmi hűségnek. Hi­szen az alkotó, aki maga is hosszas előtanulmányokat végzett a korról, a körkép koncepciójának kiidolgozáisa idején szorosan együttmű­ködött a .történészekkel., mű­vészettörténészekkel, teoló­gusokkal. Werner Tüblke 1982-re ké­szült el a kép 1:10 arányú kicsinyített másával. Az óri- áskláp végleges elkészítésé­ben 15 festőművész volt a segítségére. Ám így is több mint négy éven át tartott ez a munka, hiszen a 14 méter magas, 123 méter hosszú különleges vászonra három tonna festéket fel­használva, mintegy 3 ezer figurát kellett felfesteni, amelyek közül a körkép elő­terében állók kétszeres élet- nagvságúak. s/.ített kepek a barátságról szólnak a nézőnek. A város korszerű ipari létesítményei­ről készült jelenetek a fej­lődésről adnak számot. Be­pillanthatunk Kalinyin ze­nei, művészeti életébe is a képek segítségével. A Kalinyini föld című fo­tókiállítás ünnepélyes meg­nyitóján rövid köszöntőt mondott Anatolij Galovin, az SZKP Kalinyin megyei bizottságának osztályvezető­helyettese. Az eseményen a kaposvári Tinctoris zenei együttes hangulatos muzsi­káját hallhatta a nagy szá­mú érdeklődő közönség. Horányi Barna Legyen szerencsénk! Van a televíziónak egy műsora, amely jóval meg­előzte korát. Azt a címet választották hozzá, hogy Le­gyen szerencsénk'. E jámbor óhaj meglehetősen időszerű, főleg ha arra is gondolunk: ebben a műsorban vetélked­nek a résztvevők. A vetél­kedéshez eszményi műsor a Legyen szerencsénk! Nem nélkülözi az izgalmat sem. Legutóbb is majdnem a kör­mömet lerágtam, amikor a képernyőn egy csinos hölgy takarítani kezdett, vázát tö- rölgetett, majd egy polccal följebb tette, mint annak a helye volt. Közben rendez­getés címén kihúzott egy fiókot, fölemelt egy telefont. Mindezt természetesen árgus szemmel figyelte a játékos, hiszen biztos lehetett abban, neki ugyanezeket a művele­teket majd utánozni kell. Nem tudta olyan jól repro­dukálni, bizonyára kreatív típusú ember volt, aki na­gyon hatékonyan képes ta­karítani, ám más módszerét képtelen követni. Ekkor azonban az enge­dékeny műsorvezető bizony­nyal arra gondolt, hogy — nyugdíjas emberről lévén szó — antihumánus megoldás a kákán minduntalan csomót keresni, inkább kérdéssel fordult a jelenetben sze­replő hölgyhöz, elfogadható­nak tartja-e a feladat meg­oldását. A hölgy kezdetben kicsit meglepődött, ami in­dokolt is, hiszen nem zsű­rinek hívták a televízióba, s bizonyára az ő agyán is átvillant: segítsük a nyug­díjasokat ahol tudjuk: elfo­gadta. A stúdióban és a képer­nyő előtt ülők egyaránt fel­lélegezhettek. Folytatódhatott a műsor, hiszen maradt izgalom a következő percekre is. Em­berünknek ilyenkor még nincs oka elégedettségre, hi­szen számítógépet kell ke­zelnie, ahol ő a kisegér,' s meg kell találnia a sajtot. A legmeghatóbb pillanatok mégis azok, amikor kockáz­tatni kell. Ilyenkor minden­ki kimutatja a foga fehér­jét. Vannak óvatoskodók, akik a nyeremény egy sze­rény részét teszik a szeren­csekerékre, gondolván: jobb, ma egy veréb, mint holnap egy túzok. A sors könyör­telensége, hogy ezek az em­berek rendszerint elveszítik pénzüket, vagy ha nyernek is: legföljebb magukat okol­hatják, amiért bátortalanok váltak. A jövő a kockáztató em­beré. Ennek nagyon szép példá­ját láttuk a múlt adásban. Tízezer forinton felüli nye­reményt tett föl a játékos, s lám, a golyó az arany rub­rikában állt meg. Így a pénze megkétszereződött. Valószínű, hogy hamaro­san megszaporodnak a ját­szani akarók, hiszen némi kézügyesség kell, valamelyest emlékezőtehetség és csekély­ke tárgyi tudás, no meg jó­kora szerencse, s máris je­lentősebb keresetre tehetünk szert. De sok minden kell ahhoz, hogy legyen szeren­csénk. Varga István ALBÉRLETBEN SZEMIGSZŐRREL A tanár úr meséi ,A mese akkor szép, ha majdnem olyan, nint az élet” Van egy város, Arancara- na a neve. Szűk sikátorai­ban, macskaköves utcáin surran át Kócos és Félig- oroszlán. A pocakforma, szuszogó Arancarana-hegy körbefogja a várost, a Pánt­lika-patak kanyargósán csörgedez utcácskáin. Térké­pen ne keressük, hiábavaló fáradtság volna. Arancara- na ugyanis a képzelet szü­lötte. Egy meseíró tanárem­ber fantáziája „építette” föl, sok kisgyerek örömére. A tanár úr könyvtáros a Kaposvári Közgazdasági Szakközépiskolában. Ha­miskásan csillogó tekintete észrevétlenül siklik át a be­tévedő gyerekek, felnőttek arcán, alakján. Figyeli őket. Mozgásukat, beszédüket, egyéniségük megnyilatko­zásait. Földváry György me­séit olvasva, amint jellegze­tes humorát, meleg hangját érezzük, valóban az a be­nyomásunk: ért azok nyel­vén, akikhez szólni kíván. — De ki is ő valójában? Hogyan születtek írásai? — Hosszú sora van annak — kezdi, mintha csak most is újabb mesébe fogna. Gye­rekkoromban egy külvilág­tól elzárt kis zalai faluban, Galambokon éltem. Lipics Kata néni és Futó Feri bá­csi meséin nevelkedtem. Meg Ferkó bácsién, ő volt a fa­lu cigányvajdája. Mikor út­nak indult, hogy egy-egy háznál megnézze: dolgoz- nak-e a gyerekei, leült a küszöbre, és egy darab sza­lonnáért, pipadohányért órá­kig fűzte a mese fonalát. Négyéves koromban meg­tanultam olvasni. A Ludas Matyi karikatúra-aláírásait böngésztem és lestem, ahogy apám ír. Hétéves koromra „fölfaltam” Benedek Elek összes meséjét, aztán elol­vastam az Utolsó mohikánt. Nem sokkal később elbeszé­léseket írtam, amiket az is­kolában fölolvastak. Csoda­bogárnak számítottam a fa­(Földváry György) lusi gyerekek között. Volt egy kétholdas gyümölcsö­sünk, a mi grundunk. Négy­öt fős kis csapattal játszot­tunk ott, védtük a tere­pet ... — Azt gondolom, hogy 25 éves koromig éltem annyit, mint egy ötvenéves ember. Rengeteg élményt gyűjtöt­tem. „Szemigszőrrel” példá­ul egy albérletben éltem, amikor átmenetileg betaní­tott munkásként dolgoztam a Hungária Műanyagfeldol­gozó Vállalatnál. A körmendi és szegedi diákévek, a vajszlói népmű­velői munka, a pécsi és szombathelyi élmények ha­tására újabb és újabb figu­rák kerültek a „mesezsák­ba”; a kedvesen hazug, csíny tevő, de jólelkű Sze- migszőr kapitány, Félig- oroszlán és Kócos, a nép­mesék Kakas Miskája mad- zaerántással ömlik ki a zsák száján. Több kötetnyi gyűlt már össze története­ikből. Az első, nyomtatás­ban- is megjelent siker már közel húsz éves. — Középiskolás korom­ban a soproni diákköltők találkozóján — ahol Bari Károly is részt vett — arany és ezüst oklevelet szereztem verseimmel. Az első irodalmi csínyemet is akkor követtem el. A Nép- szabadság mese- és mon­dapályázatot hirdetett saját gyűjtésű anyagból. Az én kútfőmből kettő került a megjelenő kötetekbe. Már könyvtárosként dolgoztam, amikor a Virágok éjszakája című kötettel megnyertük a Kossuth Nyomda gyer- mekkönyv-pályázatát. Azért beszélek többes számban, mert őszt Zoltán, volt ta­nítványom készítette hozzá az illusztrációkat (akinek te­hetségét az is bizonyítja, hogy 1986-ban második dí­jat nyert filmjével az ■•ama­tőrfilm világfesztiválon). Azóta is együtt dolgozunk. Az ő képi világa és az én gondolataim tökéletesen ki­egészítik egymást. — Kezemben tartom a Nők Lapja egyik számát. Arancarana város, Kócos és Féligoroszlán köszön vissza a lapokról. — 1977 óta jelennek meg a lapban rendszeresen a meséim. Arra törekszem írásaimban, hogy a fantasz­tikum mögött ott rejtőzzön mindig az ismeretterjesztő szándék, s épp így: a • hu­mornak is hatnia kell a gye­rekek erkölcsi nevelésére. „Megismerni az ismeretlent, segíteni a jót és a gyöngét, vajon mi másért élhetne az ember ezen a világon?” Ez lesz a mottója a húsvét- ra megjelenő kötetem első részének, melynek a Tücsök az óceánon címet adtam. Szemigszőr földkörüli útjá­nak kalandjairól szólnak a mesék. A második kötetet jövő karácsonyra adják ki, Táltoshát címmel. Tervezek egy ismeretterjesztő soro­zatot is, mely kapcsolódik majd a gyerekek tananya­gához. A nyáron ismét együtt dolgoztunk Őszi Zol­tánnal, egy abszolút modem mesén. Címe: Grimbusz, a szupernyúl. Ez a tapsifüles számítógép segítségével jár túl a vadászok eszén. A meseíró tanár úr va­rázsától nehéz szabadulni. A fabula világa gyermeki csodálattal tölti el a felnőt­tet is. S hogy ez nemcsak nálunk van így, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a húsvétra és karácsonyra megjelenő két mesekönyve, angol, német és magyar nyelven külföldön is napvi­lágot lát. Mesélve egy Aran­carana nevű városról és egy országról, amely létezik, meg nem is, de mégis va­lóságos ... Várnai Agnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents