Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-21 / 275. szám

1987. november 21., szombat Somogyi Néplap LABDARÚGÁS • T SPORT 0 Záróforduló az NB l-ben A szomszéd vár az ellenfél Siófokra az NB I-es lab­darúgó-bajnokság utolsó őszi fordulóján a Videoton látogat. Az egykor szebb na­pokat is megélt egyesület korábban jó néhány labdarú­góval segítette a siófokia­kat, manapság viszont már közel sem áll annyira jól, hogy segíteni tudjon. A szombaton 13 órakor sorra kerülő mérkőzés igazi presz­tízsharcot ígér. Mind a Sió­fok, mind a Videoton a ta­bella alsó felében foglal he­lyet, s mindkét együttes ed­dig 11-11 pontot gyűjtött. A Siófoki Bányász együt­tese az utóbbi fordulók so­rán hullámvölgybe került, így a tabellán a középme­zőnyből lecsúszott a 14. helyre. Az együttest példát­lan sérüléshullám tizedelte, így jól jött a hosszabb pi­henő. Tartósan továbbra sem számíthatnak Adira és Qui- rikóra. A sérüléshullám egy kicsit még érezteti hatását a csapatnál. A napokban Lakatos és Kolovics húzó­dással bajlódott, Zsadányi pedig szerdán belázasodott, így továbbra se lehet gond­talan Kaszás Gábor vezető­edző. Ráadásul sárga lapok miatt Balázs sem léphet szombaton pályára. A találkozó mindkét együttes számára igen fon­tos. Ezen áll vagy bukik, hogy az őszt hány ponttal sikerül zárni s honnan in­dulhatnak tavasszal az együttesek. Amelyik csapat veszít, az könnyen kiesőhe­lyen zárhatja az őszi idényt. Áz élvonalban lejátszott RÖPLABDA NB I A vendégek sáncán már átjutott a labda, de a mezőnyben még hárítani tudnák Zalaegerszeg—'Kapos Volán Dózsa 3:2 <10, —7, 0, —13, 11) Kaposvár, sportcsarnok, 300 néző. V.: Zsillé, Vasák. Kapos Volán Dózsa: Ge­lencsér, Schmidt, Horváth, Stefik, Károly, Karagity. Csere: Vidák, Szabó, An­gyal, Búzás. Edző: Laszczik Iván. A kaposváriak szempont­jából remekül indult a ta­lálkozó, öt pontot értek el zsinórban. A mezőnyben na­gyon jól játszó zalaegersze­giek ledolgozták hátrányu­kat, s a Dózsa 8:6-nál ve­zetett utoljára. Innét a ven­dégek biztosan győztek. A második játszmában Stefik pontjaival fokozatosan hú­zott el a Dózsa, és 12:4-nél hiába kérte ki második ide­jét a vendég csapat edzője, már ez sem segített csapa­tán. A harmadik szettet jobb lesz minél hamarabb elfe­lejteni, hiszen a Volán még pontot sem tudott szerezni, s ez hazai pályán kétszere­sen elkeserítő dolog. Ezek után óriási fordulatot vett a mérkőzés. A sáncmunkában feljavult hazaiak talpra tud­tak állni, s 15:13-as játsz­magyőzelmükkel tovább él­tették a nézőkben a re­ményt. A befejezés úgy in­dult, ahogy az első szett: öt­pontos előnyt szerzett a Volán Dózsa. Sajnos, a foly­tatás is hasonló volt a kez­dethez. ll:ll-nél kiegyenlí­tettek a vendégek, majd megszerezték a győzelmet is. Érdekes mérkőzést játszott egymással a kaposvári és a — Helyszínváltozás. A va­sárnap 13 órakor kezdődő K. Építők—KVGY Vasas me­gyei labdarúgó-mérkőzésre Toponáron kerüli sor. — A röplabda NB II-ben a Kasi csapatán kívül a K. Építők is Kaposváron ját­szik. Szombaton 11 órakor a Tanítóképző Főiskolán fo­gadja a Szombathelyi TK együttesét. zalaegerszegi csapat. A ta­lálkozón ismét kiütköztek a Dózsa játékában azok a hi­bák, melyek eddig minden mérkőzésen jelen voltak. Magabiztos vezetés után mindig kicsúszott kezükből a mérkőzés, és nagyon rossz játék után ismét talpra tud­tak állni a játékosok. A végjátékban már úgy tűnt, hogy mégis övék lesz a győ­zelem, mikor ismét jöttek a bosszantó hibák, melyek az ellenfelet hozták fel. A ha­zai csapatban egyenletesen jó teljesítményt senki sem nyújtott, míg a vendégeknél Bokor, Suba, Déri, Jankócz- ky dicsérhető. Juniormérkőzés: Kapos Volán Dózsa—Zala­egerszeg 3:2. B. Zs. • * * Dutép—Kaposvári Vasas Izzó 3:0 (10, 5, 11) Kecskemét. KV Izzó: Sántosiné, Ma­rek, Novák, Kristály, Pin­tér, Halász. Csere: Major- né, Nagy, Kelemen, Tóth, Polgár. Edző: Simonné Ku­tas Zita. Mélyen tudása alatt ját­szott az Izzó, s ennek kö­szönheti a vártnál köny- nyebb győzelmét a Kecske­mét. A kaposvári csapatból elfogadható teljesítményt Pintér nyújtott. Atlétaparlament november 27-én A hagyományokat követő­en idén is megrendezik az atléták országos értekezle­tét, amelyet a sportágban dolgozók, edzők, versenyzők, egyesületi és területi veze­tők szakmai parlamentként is emlegetnek. A november 27-én 15 órakor kezdődő eseménynek a KISZ KB székháza ad otthont. Schu- lek Ágoston szövetségi ka­pitány értékeli az 1987. évi idény teljesítményeit, majd felvázolja a jövő év legfon­tosabb teendőit. mérkőzések eddig a Vi­deoton számára kedvezőb­bek: két győzelem, egy dön­tetlen és egy vereség. Hazai pályán a Bányásznak mind­eddig nem sikerült nyernie. Most itt az alkalom! A ked­vezőtlen előjelek ellenére az egyesület vezetése és a já­tékosok egyaránt bíznak a két pont megszerzésében. Finálé Pécsen A kisebb sérülések és be­tegségek miatt az edző csak a mérkőzés előtt jelöli ki a kezdő csapatot a követke­ző játékoskeretből: Horváth Gy., Kovács, Brettner, Par- davi, Szabó, Kolovics, Jan­csika, Palkovics, Olajos, Ma­rozsán, Borostyán, Lakatos, Zsadányi, Boda, Keszeg és Háden. A Rákóczi zárómérkőzé­sére Pécsen az MSC ellen kerül sor. Bizonyára nem kell ecsetelni, hogy ennek a találkozónak melyik együt­tes az esélyese. A PMSC tizenöt pontjával a bajnoki táblázat hatodik helyén áll, nyolc ponttal szerzett töb­bet, mint a kaposvári gár­da. A baranyaiak győzel­mük esetén még előrébb is léphetnek a tabellán. Ez minden bizonnyal megket­tőzi Garami József legény­ségének az elszántságát. A Rákóczi szolidnak is alig ne­vezhető őszi teljesítménye végén teljesen esélytelenül utazik Baranya fővárosába. — Talán ez az esélytelen­ség segít megint rajtunk, mint Debrecenben is. Ne­künk egyáltalán nincs ve­szítenivalónk Pécsen, s le­het, hogy ez esetleg ponthoz segít bennünket — mondot­ta Varga Gyula szakosztály- elnök, aki azonnal hozzátet­te, hogy ehhez azonban a játékosok teljes odaadására is szükség lesz. Mi újság a kaposváriak háza táján? A Bp. Hon­véd ellen szerepelt csapat több poszton is megválto­zik. Kimarad Kurdi, Riczu és Meksz, közülük csak Ri­czu ül a kispadon, a másik kettő a tartalékcsapatban játszik. Egyetlen kérdőjel az összeállításban, hogy Csrep- ka, avagy Szajcz legyen-e a kezdő ember a középpályán. Bíró ismét játékra jelentke­zett, de ő annyit kihagyott, hogy csak a tartalékcsapat­ban kap lehetőséget. Csor­dás István edző az alábbi csapatot küldi pályára: Kol­lár — Kraft, Deákvári, Rácz, Barna — Prukner, Balogh, Csrepka (Szajcz), Adorján — Murai, Havasi. A csere­padon Sándorfi, Riczu, Bocz, Gilitsch mellett Csrepka vagy Szajcz lesz az ötödik tartalék. Utoljára 1980. december 6-án találkozott bajnoki mérkőzésen a két csapat. Arra a kilencven percre is Pécsett került sor és a ha­zaiak 3-0-ra győztek. Hét évi szünet után kínálkozik tehát lehetőség a visszavá­gásra. Autóavatás — idényzárás az NSZK-ban Elastic-siker a kölni raliin „Ilyen nehéz versenyen még nem indultam, de még ilyen kiismerhetetlen pályán sem vezettem.” Így kezdte élménybeszámolóját NSZK- beli szereplésükről Budai Béla, az Elastic SE rall'iver- senyzője, aki társaival a héten érkezett haza legutol­só idei külföldi versenysze­replésükről. A „Rally Köln Ahrweiler” elnevezésű autós­verseny egyike a legrégebbi­eknek az NSZK-ban. 1932- ben rendezték meg az elsőt, amely egyidejűleg nyugat­európai, németalföldi és Ford-kupa is. Ebben az év­ben tizenöt nemzet 247 au­tóversenyzője várta a jelt, hogy útnak indulhasson a szinte teljesen ismeretlen 300 km-es úton. A pálya titkos volt, azaz mindössze egy órával az indulás előtt kap­ták kézhez a versenyzők az útvonaltérképet. Hogy ez mennyi nehézséget és várat­lan fordulatot hozott a ver­seny során, arról bőséggel hallottunk Puskás Tibortól, az Elastic SE elnökétől, aki elkísérte a versenyzőket. — A világnagyságok egész sora ott volt ezen a jelentős versenyen, s csak mi képvi­seltük a magyar színeket. Bizony megcsodálták a mi Lada versenyautónkat, hi­szen ez volt az egyetlen ke­leti márkájú jármű az egész mezőnyben. Autósaink most avatták fel ezt az új, egyéb­ként kitűnő versenyparipát, s mondhatom, szép ered­ménnyel. A versenyt meg­előzően két hétig esett ott kinin, így elképzelhető, hogy milyen pálya várta a részt­vevőket. Valóságos iszapten­gerrel kellett megküzdeniük — mondotta az elnök. Budai Béla: mintegy ti­zenegy órát ültünk az au­tóban társammal Kiss Laci­val, és szinte sohasem tud­tuk, hogy a következő ka­nyarban mi vár ránk. Sokat csúszkáltunk, s bár az új autónk derekasan viselkedett, azért alaposan megviselte ez a verseny. Tíz gyorsasági szákasz volt, s a verseny egy része a világhírű Nürburg- ringen zajlott. Bizony a pá­lya alaposan megapasztotta a mezőnyt, hisz alig több mint százhúszan fejezték be a versenyt. A mi kategóri­ánkban is nyolcán köszöntek el menet közben. A versenyzőpáros az 1600- as Gruppe B-ben a 10-es csoportban rajtolt huszonkét résztvevővel együtt. Sók is­mert név között a Oitroén- nel versenyző győztes pár mögött Budaiék lettók a másodikak, a B-csoportban összesítve a tizenharmadik helyre rangsorolták őket, az egész versenyt tekintve pe­dig az abszolút hatvanadik hely lett az övék. Ennek ér­tékét növeli, hogy csupa is­mert, nagy autómárkák ran- devúzták, a gyárak nagy szervizkülönítményekkel vo­nultak föl. Az első harminc között kiemeltek mind egy- egy nagy autógyárat képvi­seltek. Áz Elasticot még egy páros képviselte, Inánszky és Kampf. Ők Volkswagen 1800-ais GT kocsival indul­tak, de a második gyorsasá­gi szakaszon lecsúsztak az útról s kocsijuk úgy bele­süllyedt a sárba, hogy kény­telenek voltak feladni a ver­senyt. A versennyel kapcsolatban még annyit: az Elastic és a K. Volán autósainak szép összefogását példázza, hogy a volánosok autóbusza szál­lította ki a versenyzőket és a sokszoros bajnak Hideg János személyesen segítette az elasticosokat a minél jobb szereplésben. J. R. r HÍREK November A nap 6.56 órakor kél, és 16.04 órakor nyugszik; a hold 7.22 órakor kél, és 15.40 órakor nyugszik. 21 A várható időjárás Szombat Olivér Időnként felszakadozik a felhőzet, de még országszerte várható ismétlődő eső, zápor, a hegyekben hózápor. A nagyobb mennyiségű csapadék a déli és keleti megyékben lesz. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megerősödik, és helyenként viharossá fokozó­dik. A legmagasabb napali hőmérséklet ma, szombaton 3 és 8 Celsius-fok között alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 47. játékheti lottónyeremé- ínyek a következők: öttálála- tos szelvény nem volt. A négytalálatos szelvényekre egyenként 267 066, a hárma­sokra 1 088, a kettesekre 34 forintot fizetnek. — Műtrágyatárolót épít kétmillió forint költséggel a nagyberki termelőszövetke­zet, így évente 1—1,5 mil­lió forint értékű tárolási veszteséget szüntetnek meg. — 98-as oktánszámú üzemanyagot is árul jövő héttől az Áfor nagyatádi benzinkútja, ehhez egy tíz­köbméteres tartályt építettek a lábodi úton. — A hagyományápoló po- gányszentpéteriek hímzőszak­kört szerveztek. A Rákóczi Ferenc Közművelődési Egye­sület tizennyolc lány és asz- szony szabadidejének hasz­nos eltöltéséről gondoskodik. — Nyugdijastalálkozót ren­dezett a Kaposvári Húskom­binát tegnap az Édosz ka­posvári művelődési házá­ban. A szakszervezeti bizott­ság műsorral kedveskedett a tavaly és az idén nyugdíjba vonultaknak, majd vacsorán látta őket vendégül. Autósorszámok Trabant Lfcm. Myc. Bp. 1 119 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 321 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 10 478 Trabant Lim. Spec. (Debr. 9 111 Trabant Lim. Spec. (Győr) 8 540 Trabant Combi (Bp.) 3 213 Trabant Combi (Debr.) 2 780 Trabant Combi (Győr) 2107 Wartburg Standard (Bp.) 2 801 Wartburg Standard (Debr.) 1 453 Wartburg Standard (Győr) 1697 Wartburg Special (Bp.) 3 761 Wartburg Special (Debr.) 3 041 Wartburg Special (Győr) 2 938 Wartburg Special tt. (Bp.) 10 598 Wartburg Tourist (Bp.) 2 166 Wartburg Tourist (Debr.) 1700 Wartburg Tourist (Győr) 906 Skoda 105 S (Bp.) 11 613 Skoda 105 S (Debr.) 8 849 Skoda 105 S (Győr) 8 829 Skoda 120 L (Bp.) 27 387 Skoda 120 L (Debr.) 15 527 Skoda 120 L (Győr) 18 373 Lada 1300 (Bp.) 47 647 Lada 1200 (Debr.) 34 141 Lada 1200 (Győr) 16 860 Lada 1300 S (Bp.) 20 199 Lada 1300 S (Debr.) 16 115 Lada 1300 (Győr) 7 468 Lada 1500 (Bp.) 15 593 Lada 1500 (Debr.) 11 948 Lada 1500 (Győr) 5 444 Lada Combi (Bp.) 11 573 Lada Combi (Debr.) 5 791 Moszkvics (Bp.) 384 Moszkvics (Debr.) 293 Polski Fiat 126 P (Bp.) 2 093 Polski Fiat 126 P (Debr.) 1713 Polski Fiat 126 P (Győr) 2 371 FSO (Polski Fiat) 1500 — 6 973 Dacia Lim. (Bp.) 7 034 Dacia Lim. (Debr.) 6 235 Dacia Lim. (Győr) 4 634 Dacia Combi (Bp.) 2 605 Dacia Combi (Debr.) 2 845 Dacia Combi (Győr) 2 359 Dacia TLX (Bp.) 2 110 Dacia TLX (Debr.) 2 552 Dacia TLX (Győr) 1 630 Zastava (Bp.) 18 420 Volga Lim. — 1 297 Volga Combi — 1 113 SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon: _ 11-510 ® 80 ive sBÜletett Giorgio Amcndola (1907— 1980) olasz kommunista po­litikus és ismert publicista. Az ügyvédi pályát válasz­totta hivatásául. Egész fia­talon megismerkedett az Olasz Kommunista Párt po­litikájával, s 1929-ben belé­pett a pártba, hogy élete végéig elkötelezett harcosa maradjon. Mussolini Olasz­országéban meglehetősen veszélyes dolog volt kom­munista eszméket vallani és hirdetni. 1932-ben le is tar­tóztatták, s a bíróság akkor öt évre ítélte. Később Fran­ciaországban és Tunéziában dolgozott. 1943-ban tért ha­za; az Olasz Kommunista Párt képviselőjeként tevé­kenykedett a római Nemze­ti Felszabadító Bizottságban, s szervezte az aktív ellenál­lási harcot. 1944 májusától az észak-olaszországi partizán­mozgalom egyik vezetőjeként tett tanúságos személyes bá­torságáról. A felszabadulás után, 1945- 46-ban miniszterelnökségi államtitkárként dolgozott. Tagja lett az Olasz Kommu­nista Párt vezetőségének, s az Európa parlament kom­munista képviselőcsoportjá­nak elnökévé választották meg. Az olasz kommunista publicisztika nemzetközi te­kintélyű művelői közé tar­tozott. Az olasz munkásosz­tály és a forradalom cím­mel 1969-ben könyve jelent meg. — Képviselői fogadóóra. Fenyvesi Henrik országgyű­lési képviselő tart fogadóórát Balaton föld váron a tanács épületében hétfőn 17 órától, majd a kultúrházban tartan­dó falugyűlésen vesz részt. — Megállapodást kötött az Agroker géposztálya és a Közlekedési Felügyelet: a mezőgazdasági vontatók ki­vételével, új szolgáltatásként valamennyi gépüket vizsgáz­tatva adják át a megrende­lőnek. — ötletnapokat tartanak a jövő héten a Kaposgép kaposvári gyárában a KISZ- bizottság javaslatára. A ja­vaslatokat a helyszínen ér­tékelik és díjjazzák. — Kálmán Imre A cigány- prímás című operettjét mu­tatja be ma este a Győri Kisfaludy Színház Siófokon a Dél-balatoni Kulturális Központban. — Sikeres véradónapot szervezett a taszári vöröske­reszt alapszervezete. Csak­nem 300-an 114 liter vért adtak. Megfejtés Játék a betűkkel: Kodály. Betűpótlás: Száraz ágon hall­gató ajakkal. — A Boglárlcllei Városi Ta­nács és a Hazafias Népfront Városi Bizottsága értesíti a vá­ros lakosságát és az üdülőtulaj- djonosokat. hogy a bogiári vá­rosrészben. november 23-án 18 órakor az általános iskola sportcsarnokában városrész­gyűlést tart. (100865) — Értesítjük t. siófoki vizío­gyasztóimkat, hogy 1987. novem­ber 23-án és 24-én reggel 8 órá­tól 16 óráig a Sió-híd — Fő ut­ca — központi autóbuszpálya­udvar — MÁV vasútvonal. áLtal határolt területen hálózat-kar­bantartást és -javítást végzünk. Emiatt a fenti területen vízhi­ány várható. Szíveskedjenek tar tál ék. víz vételéről gondoskod­ni. Ideiglenes megoldásként tar­tálykocsit tartunk készenlét­ben. Kérjük szíves megértésü­ket. DRV dél-balatoni üzemigaz­gatóság. (100890)

Next

/
Thumbnails
Contents