Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
1987. november 3., kedd Somogyi Néplap 7 Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik (Folytatás a 6. oldalról.) sok szükségességét, s az átalakítás, ennek az útnak a nehézségei ellenére energikusan folytatódik. De helytelen lenne, ha nem látnánk, hogy bizonyos mértékben erősödött a konzervatív erők ellenállása, azoké az erőké, amelyek az átalakításban önös érdekeik, céljaik veszélyeztetését látják. És ez nemcsak az irányítás egyes láncszemeinél jelentkezik, hanem a dolgozó kollektívákban is. Aligha lehet kétséges, hogy a konzervatív erők igyekeznek majd kihasználni minden nehézséget az átalakítás lejáratására, a dolgozók elégedetlenségének kiváltására. Egyesek már most is inkább a kudarcért drukkolnak, ahelyett, hogy teljes erejükkel harcolnának a hiányosságok ellen és keresnék az új megoldásokat. Eközben természetesen senki sem mondja azt, hogy ő az átalakítás ellen van. Ellenkezőleg, úgy tesz, mintha harcolna az átalakítás nehézségei ellen, mintha védelmezné azokat az eszmei alapokat, amelyeket állítólag megingathat a tömegek növekvő aktivitása. De meddig riogathatnak még bennünket, elvtársak, a különféle nehézségekkel ? Nehézségek természetesen bárhol keletkezhetnek' különösen akkor, ha valami újról van szó. Az egy helyben topogás, a tespedés és a közöny azonban jóval veszélyesebb és többet árt, mint azok a nehézségek, amelyek a társadalmi élet új formáinak létrehozási folyamatában egy időre felmerülnek. Nyíltan, felelősséggel Meg kell tanulnunk felismerni, leleplezni és semlegesíteni az átalakítás ellenfeleinek manővereit — azo- két, akik hátráltatják az ügyet, nehézségeket támasztanak, kárörvendve szemlélik a hibákat, a sikertelenséget, akik vissza . akarnak taszítani minket a múltba. Ugyanakkor nem engedhetünk a túlbuzgók és a türelmetlenek nyomásának sem, azoknak, akik nem akarják figyelembe venni az átalakítás objektív logikáját, akik elégedetlenkednek az átalakítások lassúnak tartott ütemével, azzal, hogy — szerintük — nem születnek meg elég gyorsan a várt eredmények. Tisztán kell látni — nem lehet átugrani a fokozatokat, nem lehet mindent egy csapásra elérni. Az átalakítás a forradalom ügyét viszi tovább. Ma különösen fontos, hogy minél tökéletesebben bánjunk a forradalmi szívósság fegyverével. E szívósság nem abban áll, hogy egy helyben ülünk vagy sodródunk az árral. A forradalmi szívósság — a helyzet reális értékelése, szembenézés a nehézségekkel, a józan már- legelőképesség megőrzése, legyen szó akár sikerekről, akár kudarcokról, az a képesség, hogy lendületesen és céltudatosan munkálkodjunk minden nap minden órájában, s hogy mindenkor és mindig megtaláljuk és megvalósítsuk az élet által diktált optimális megoldásokat. Ezért magabiztos, kitartó, céltudatos munkát kell végezni annak megvalósításáért, amit eltökéltünk, a kijelölt célok és feladatok valóraváltásáért. Fel kel! tárni és elmezni kell az ellentmondásokat, meg kell érteni jelegüket, s ennek alapján ki kell építeni a politikai, gazdasági, szociális, szervezeti és ideológiai intézkedések rendszerét. Íme, ilyennek kell lennie hozzáállásunknak, és nem másmilyennek. Elvtársak! Az átalakítás sikere mindenekelőtt a párt, az egyes kommunisták energiájától, céltudatosságától, példamutatásának erejétől függ. A társadalmi-gazdasági átalakítások e történelmileg felelősségteljes pillanatában a kommunista párt bátran és határozottan vezette a társadalom megújításáért folyó harcot, vállaira vette a munka legnehezebb terheit. Meggyőződéssel jelenthetjük ki, hogy október nagy ügye, a forradalmi átalakítás ügye erős kezekben van. A kommunisták a párt és a kor iránt érzett nagy felelősséggel teljesítik kötelességüket. A pártszervezetek, a pártszervek és káderek tevékenységének gyökeres megújítása napjaink legfőbb feladata. Áttörést kell elérni minden egyes pártszervezet tevékenységében, serkenteni kell a pártbizottságok, a kommunisták munkáját. Ott, ahol ez már sikerült, ahol a pártvezetők, a kommunisták felébresztették a tömegek kezdeményezőkészségét és öntevékenységét, bátran elindultak a demokratizálás és a nyíltság, a gazdasági önelszámolás és a kollektív vállalkozás útján, szabad teret engedtek a munkaszervezés és -ösztönzés új formáinak, az emberek szükségletei kielégítéséElvtársak! Oroszország nagy forradalma nélkül a világ nem olyan lenne, mint amilyennek most látjuk. E világtörténelmi fordulatig az erős és a gazdag „joga” s a hódító háborúk a nemzetközi kapcsolatok szokásos normái voltak. A szovjethatalom, amelynek első törvényalkotó tevékenysége a híres békedekrétum elfogadása volt, harcot vívott a dolgok ilyen rendje ellen. A szovjetek országa bevitte a nemzetközi gyakorlatba azt, ami korábban a „nagypolitika” határain kívül rekedt: az egészséges népi gondolkodást és a dolgozó tömegek érdekeit. Abban a néhány évben, amikor a szovjet külpolitikát irányította, Lenin nemcsak kidolgozta e politika alapvető elveit, hanem azt is megmutatta, hogyan kell azokat alkalmazni a legszokatlanabb és hirtelen változó helyzetben. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a kapitalista rendszer „leggyengébb láncszemének” elszakadása nem vált „a végső döntő harccá”, hanem kezdetét jelentette egy hosszú és bonyolult folyamatnak. A szovjet állam megalapítójának hatalmas érdeme volt, hogy idejében meglátta azt a valóságos perspektívát, amely a polgárháború győztes megvínek — az ügy előbbre ment, méghozzá határozottan. Azt is látjuk, hogy több városban, kerületben és járásban, sőt egyes köztársaságokban még nem bontakozott ki igazán az átalakítás. Ez a politikai és szervezeti lazaság következménye, annak megnyilvánulása, hogy a pártbizottságokból és vezetőikből hiányzik a kezdeményezőkészség. Ezt szintén látnunk kell, ez szintén valóságunk része. A pártalapszervezetek megkülönböztetett felelősséget viselnek a dolgok jobbra fordításáért. Lényegében náluk fut össze az átalakítás minden szála. Éppen a pártalapszervezetek kezdeményezéseitől függ elsősorban az átalakulás menete, az, hogy sikerül-e mozgósítani és lelkesíteni az embereket, sikerül-e valóban ■megjavítani a munkát. Egyszóval, elvtársak, a párt- szervezetek életének gyökeres aktivizálása nélkül nem tudjuk megvalósítani az átalakítást. Ezér.t több vállalkozószellemre, nagyobb demokratizmusra, nagyobb szervezettségre és fegyelemre van szükség. Így tudjuk a maga teljességében kibontakoztatni az átalakítást, újabb ösztönzést adni a fejlődő szocializmusnak. vása eredményeként nyílt meg az új Oroszország előtt. Az ország — gondolatmenete szerint — nemcsak „lélegzetvételi szünethez” jutott, hanem sokkal többet ért el: „egészen új időszakba léptünk, mert kiharcoltuk önálló nemzetközi létünket a tőkés államok hálózatában”. Lenin határozottan javasolta, hogy tanuljunk, tanuljuk meg a hosszú „együttélést” ezekkel az államokkal. A baloldali szélsőséggel szemben elméletileg kidolgozta a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés együttműködésének lehetőségét. A szovjet külpolitika A polgárháború után mindössze másfél-két évvel arra volt szükség, hogy a munkás—paraszt állam kikerüljön a külpolitikai elszigeteltségből. Szerződések születtek a szomszédos országokkal, majd Rapallóban Németországgal is. A szovjet köztársaságot diplomá- ciailag elismerte Anglia, Franciaország, Olaszország, Svédország és több más kapitalista állam. Megtörténtek az első lépések az egyenjogú kapcsolatok kialakítása érdekében a keleti államokkal: Kínával, Törökországgal, Iránnal, Afganisztánnal. Mindez nem egyszerűen a lenini külpolitika és diplomácia első győzelmeit jelentette. Ez egy elvileg teljesen új nemzetközi fejlődésre való áttérés volt. Kialakult nemzetközi politikánk fő irányvonala, amelyet joggal nevezünk a béke, az államok kölcsönösen előnyös együttműködése és a népek barátsága lenini irányvonalának. Külpolitikai munkánk a későbbiekben természetesen nem csupán sikerekből és eredményekből állt. Voltak tévedések is. A második világháború előtt és után is nem mindig és nem mindenben tudtuk kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Azt a hatalmas erkölcsi tekintélyt, amellyel a Szovjetunió a háborúból kikerült, nem tudtuk kihasználni arra, hogy megszilárdítsuk a békeszerető, demokratikus erőket, hogy megállítsuk a „hidegháború” szervezőit. Nem volt mindig megfelelő a válaszunk az imperializmus provokatív cselekedeteire. Igen, volt, amit jobban lehetett volna csinálni, cselekedhettünk volna hatékonyabban. Mindazonáltal ebben az ünnepi pillanatban kijelenthetjük: külpolitikánk elvi vonala változatlanul tartotta azt a fő irányt, amelyet Lenin dolgozott ki és fektetett le, azaz külpolitikánk a szocializmus természetének, a békére való elvi irányultságának megfelelő volt. Döntő mértékben éppen ennek köszönhetően sikerült megakadályozni a nukleáris háború kitörését, azt, hogy az imperializmus megnyerje a „hidegháborút”. Szövetségeseinkkel együtt sikerült vereséget mérnünk a „szocializmus visszaszorítása” néven ismertté vált imperialista stratégiára. Az imperializmus kénytelen volt visszafogni világuralmi törekvéseit. Az új szakaszban éppen békepolitikánk eredményeire támaszkodhattunk az új gondolkodásmód szellemében fogant új megközelítések kidolgozásakor. A békés egymás mellett élés lenini koncepciója, természetesen, változásokon ment át. Kezdetben elsősorban azon a szükségszerűségen alapult, hogy megteremtsék a minimális külső feltételeket az új társadalom építéséhez a szocialista forradalom hazájában. A békés egymás mellett élés, mint a győztes proletariátus osztálypolitikájának folytatása, a későbbiekben — s különösképpen az atomkorszakban — az egész emberiség túlélésének feltételévé vált. Mérföldkövet jelentett a lenini gondolat fejlesztésében — ebben az irányban is — az SZKP Központi Bizottsága 1985. áprilisában tartott ülése. Az új külpolitikai koncepció részletesen kidolgozva a XXVII. kongresszuson született meg ismeretes, a következő elképzelés: a mai világ, mély ellentmondásai, s a világot alkotó államok közötti gyökeres eltérések ellenére, a kölcsönös összefüggés és kölcsönös függés világa, meghatározott egységet képező világ. Ennek oka a világgazdasági kapcsolatok nemzetközivé válása, a tudományosműszaki forradalom átfogó jellege, a tájékoztatási és híradási eszközök alapvetően új szerepe, a föld erőforrásainak helyzete, a közös ökológiai veszély, a fejlődő világ valamennyiünket érintő, kiáltó szociális problémái. A legfontosabb ok mégis az, hogy az emberi faj túlélése kérdésessé vált, hiszen az atomfegyver megjelenése és bevetésének fenyegető veszélye az emberi faj létét tette kétségessé. így a társadalmi fejlődés érdekeinek elsőbbségéről szóló lenini elmélet új' értelmet és jelentést kapott. Az áprilisi ülés után meglehetősen világosan mindenkinek tudomására hoztuk, hogy miként képzeljük el az előrehaladást a szilárd és biztonságos béke irányában. Szándékainkat, akaratunkat rögzítik a párt legfelsőbb fórumán, a XXVII. kongresszuson elfogadott határozatok, az új szerkesztésű pártprogram, a nukleáris leszerelésnek az 1986. január 15-i nyilatkozatban ismertetett programja, az új-delhi nyilatkozat, egyéb dokumentumok és a Szovjetunió vezetőinek hivatalos felszólalásai. Béke és biztonság A szocialista közösség országaival együtt számos nagy fontosságú kezdeményezést tettünk az Egyesült Nemzetek Szervezetében, így előterjesztettük a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének megteremtéséről szóló tervezetet. A Varsói Szerződés tagállamai azzal a felhívással fordultak a NATO-hoz, minden európai országhoz, hogy csökkentsük az ésszerű elégséges szintre a fegyveres erőket és a fegyverzetet. Javasolták: a két szövetségi katonai doktrínát vessék össze azzal a céllal, hogy kizárólag védelmi jellegűvé tegyék őket. A Varsói Szerződés tagországai konkrét tervet dolgoztak ki a vegyi fegyverek betiltására és megsemmisítésére, és aktívan törekszenek ennek megvalósítására. Kezdeményezték a fegyverzetcsökkentés hatékony ellenőrzési módszereinek megteremtését, beleértve a helyszínen történő felügyeletet is. Határozottan felléptünk az ENSZ tekintélyének erősítéséért, a nemzetközi közösség által reá ás szervezeteire ruházott jogok teljes értékű és valódi felhasználásáért. Mindem tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy az ENSZ — ez az egyetemes gépezet — teljed hatáskörrel megvitathassa és biztosíthassa minden állam érdekei egyensúlyának megteremtését, hatékonyan betölthesse béketeremtő szerepét. A legfontosabb az, nogy a békére vonatkozó elveink és szilárd álláspontunk tükröződik a gyakorlatban, minden nemzetközi téren végzett tevékenységünkben, külpolitikai és diplomáciai munkánk jellegében. Ezt a munkát a nyílt és becsületes párbeszédre való törekvés jellemzi, amely figyelembe veszi a másik fél aggodalmait. a tudományos világ eredményeit, anélkül, hogy valakit megkísérelne legyőzni vagy becsapni. Alig több mint két év elteltével tehát meggyőződéssel mondjuk: az új politikai gondolkodásmód nem csupán kinyilatkoztatás és felhívás, hanem a cselekvés, s ha úgy tetszik az élet filozófiája. Ez a filozófia a világ objektív folyamataival együtt fejlődik tovább. S már a hatása is érezhető. A nemzetközi fejlődésben kezdődött új szakasz e napon említésre méltó és a történelem számára fennmaradó eseményei közé tartozik az 1986 októberében Reykjavíkban megtartott találkozó. A találkozó gyakorlati energiával ruházta fel az új gondolkodást, lehetővé tette számára, hogy a legkülönbözőbb társadalmi és politikai körökben megerősödjön, a nemzetközi politikai érintkezéseket pedig eredményesebbekké telte. Az új gondolkodásmód, általános emberi tényezőivel, az értelemre irányultságával és nyitottságával utat tört magának a nemzetközi életben, szétzúzta a szovjetellenesség, s a kezdeményezéseinkkel és tevékenységünkkel szembeni gyanakvás sztereotípiáit. Sürget az idő Magától értetődő, íogy azokhoz a feladatokhoz mérten, amelyeket az emberiségnek saját túlélése érdekében kell megoldania, eddig nagyon keveset tettünk. De az alapokat leraktuk és a változások e'ső jelei már láthatóak. Ennek egyik meggyőző tanúbizonysága az Amerikai Egyesült . Államokkal létrejött megállapodás arról, hogy a közeljövőben szerződést írunk alá a közepe' hatótávolságú és a hadműveleti- harcászati rakéták ügyében. E szerződés megkötése önmagában véve is nagy jelentőségű: első ízben kerül sor a nukleáris fegyverek egész osztályának felszámolására, megtörténik az első valódi lépés a nukleáris fegyvertárak megsemmisítése felé, s a gyakorlatban bizonyosodik be, hogy bárki megkárosítása nélkül előbbre lehet lépni ebben az irányban Ez kétségtelenül fontos sikere az új gondolkodás- módnak. Annak a törekvésünknek az eredménye, hogy az egyenlő biztonság elveit szem előtt tartva kölcsönösen elfogadható megoldásokat kutassunk fel. E szerződés megKötéséről azonban lényegében már Reykjavíkban, az elnökkel megtartott második találkozónkon létrejött a megállapodás. A Szovjetunió és az Egyesült Államok legmagasabb rangú képviselőinek harmadik és negyedik találkozójától egy ilyen felelősségteljes időszakban a világ többet vár mint annak formális megerősítését, amiről már egy évvel korábban megállapodtak. A párbeszéd puszta folytatásánál is többet vár a világ e találkozóktól. Sürget az idő, és az a növekvő veszély is, amely a fegyverzetek ellenőrizhetetlenné válható tökéletesítéséből fakad. Ezért fogunk e találkozókon elszántan törekedni arra, hogy számottevően előrejussunk és konkrét eredményeket érjünk el a nukleáris veszély kiküszó bölésének kulcsfon r.ossígú kérdésében: a hadászati támadó eszközök korlátozása ■ nak és az űrfegyverkezes megakadályozásának kérdésében. Nos, mire alapozzuk bizakodásunkat, azt a hitünket, hogy valóban lehetséges az átfogó biztonsági rendszer megteremtése? Érdemes egy kissé elidőzni ennél a kérdésnél. Megemlékezve forradalmunk 70. évfordulójáról, s figyelembe véve, hogy e forradalom nem győzött volna elméleti előkészítés nélkül, most. egy új világtörténelmi fordulópont előtt elméletileg (Folytatás a 8. oldalon.) A nagy október és a mai világ
