Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-06 / 235. szám

1987. október 6., kedd Somogyi Néplap 5 Emlékezés az aradi vértanúkra Gyermek- és ifjúság- védelmi tanácskozás TV-NÉZŐ Az áldozatos hazaszeretetre emlékezünk október hatodikén. Arra a hazaszeretetre, amely az életet is kész feláldozni népe sza­badságáért, boldogulásáért. 1848—49 dicső tettei például szolgálnak az utókornak, pél­dát mutatnak arra, hogy mire képes a nem­zet, ha haladó erői összefognak. És e dicső tettek névtelen hőseinek ezrei nyugosznak a szabadságharc csataterein, vagy a meg­torlás áldozataként. Rájuk, mindannyiukra gondolunk, rájuk emlékezünk október ha­todikén. A történészek feljegyezték, hogy ötven­négy és félezer honvédet követelt áldozatul a szabadságharc, a császári hadseregnek negyvenhatezer, a cári segélyhadnak hu­szonnyolcezer katonájába került a fegyver- letétel kierőszakolása. 1849. augusztus tizen­harmadikán Világosnál történt a feltétel nélküli megadás. Aztán a megaláztatást, hogy Ausztria csak idegen hatalom segítsé­gével tudta legyőzni a magyarokat, kö­nyörtelen megtorlás követte. Az időrendben első aradi vértanút, Ormai-Auffenberg Nor­bert honvéd ezredest augusztus 22-én fel­akasztották. A kegyetlen haditörvényszéki ítéletek zömének kihirdetése és végrehajtá­sa azonban csak Komárom várának feladá­sa után kezdődött. „Megdőlt a szabadság végső reménysége. Halálra vérzik immár Magyarország!” — kiáltotta világgá 1849 októberében Heine Európa legjobbjainak mélyen átérzett fáj­dalmát. Október hatodikán, ami egybeesett az 1848-as második bécsi forradalom egy­éves évfordulójával, agyonlőtték Pesten az első magyar miniszterelnököt, gróf Bat­thyány Lajost, és lábbal tiporva a hadi­jogot, Aradon kivégezték a magyar szabad­ságharc tizenhárom parancsnokát: Aulich Lajost, Damjanich Jánosit, Dessewffy Arisz- tidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lázár Vilmost, Lahner Györgyöt, gróf Leimingen- Westerburg Károlyt, Nagy-Sándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Tö­rök Ignácot és gróf Vécsey Károlyt. Az osztrák császári hatalmat képviselő törzshadbíró még halálukban is meg akarta alázni a hősöket, ezért holttestüket az akasztófán közszemlére hagyatta. Az aradi nép és a környező falvak lakossága azon­ban ezerszámra zarándokolt a vértanúkhoz, és még sötétedéskor is hangosan imádkozott a gyászoló tömeg, Arad valamennyi ha­rangjának zúgása közben . .. Az aradi vértanúkat követte a halálba Csányi László közlekedésügyi miniszter, Ka­zinczy Lajos honvédtábornok, a nyelvújító költő fia. Pesten végezték ki Peter Giron és Woroniecki Mieczyslaw honvéd ezredest, va­Dessewfy Arisztidet. Lázár Vilmost, Kiss Ernőt és Schweidel Józsefet „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. Az első sortűz Kiss Ernőt állva hagyta... (Fotó: MTI—KS) lamint Abancourt Károly honvéd századost, de ki tudná név szerint felsorolni az áldo­zatokat. Még többen voltak, akiket börtön­re ítéltek, majd évek múltán sokan kegyel­met kaptak. Ám jó néhány példa volt arra, hogy a szabadsághac hősei visszautasították a kegyelmet, így nevetségessé tették a bécsi kormányzatot, amelynek az ötvenes évek végére hovatovább azt kellett erőszakkal elérnie, hogy némelyik elítélt magyar el­hagyja börtönét... Napjainkban más példát kíván a haza- szeretet. Az ország más értelemben van na­gyon nehéz helyzetben, mint százharminc- nyolc évvel ezelőtt de most is történelmi fordulónak számító időszakot élünk. És most is egységre van szükség, egységre az önálló, kezdeményező munkában. Most is áldozatot kell hoznunk ahhoz, hogy meg­újuljon a nemzet, hogy boldoguljon a nép e hazában. Imre Erzsébet Zsigmond király — Pásztora Pásztónak először Luxemburgi Zsigmond adományozott városi ran­got — a XV. században. A Nógrád megyei kisvá­rosban október 4-én ál­lítják föl Zsigmond ki­rály szobrát, amit Kiss Sándor szobrászművész formált ;meg. 29. Simon szánakozva nézte, nem szólt. — Hát nem érti, hogy halálos, veszélyben van?! — jajdult fel az esperes, Simon összerezzent, elhúz­ta a karját. — Ez azt jelenti . . . maga már tudja, hogy... — el­csuklott a hangja. — Semmit sem tudok — az esperes eszelős pillantá­sokat vetett rá —, csak azt tudom, hogy mielőbb ki kell jönnie innen. A püspök úr majd segít vagy ha ő nem, akkor a pápa őszentsége. Ne féljen, fiam... én elme­gyek, ha kell a pápához is. És térden csúszva kérem, hogy szabadítsa ki innen. — Ne fáradjon, esperes úr. PRÓNAY NAPLÓT ÍR . . . Berontott hozzám az esperes, egy hájfejű, igény­telen kinézetű pap. Zihált és a szemei vérbe forogtak. Mi baj, atyám?, fogadtam kedé­lyesen, a vörösök talán meg­itták a miseborát?. Kegye­lem, hörögte, kegyelmezzen, nagyságos uram! Kinek ke­gyelmezzek, kedves papom, csak nem annak az elvete­mült káplánnak? Mindjárt sejtettem ugyanis, hogy a re­verendát akarja menteni. Az esperes, ez az elparlagiaso- dott, ellenszenves alak bólin­tott: Igen. Róla van szó. El­futott a méreg. Ismert volt előttem, hogy ezt a Simon nevű papocskát éppen ő vá­dolta be a grófnál, akit sike­rült meggyőznie arról, hogy a legveszedelmesebb felfor­gatok egyike. A főbűnösök listáján, ami ott hevert az asztalomon, az első helyen szerepelt a neve. Szó sem le­het kegyelemről, szóltam eré­lyesen, ellentmondást nem tűrő hangon. Papoknak, taní­tóknak nincs pardon, mert ők tudták, mit csinálnak. Rövid úton-módon- kirúgtam az es­perest, de még sokáig dúl- tam-,fúltam magamban. Őszintén szólva az ilyen Ru­mi-féle papokat utáltam mindig a legjobban. Ez is, mint megtudtam, semmi mással nem törődött, csak a saját hasznával. Kupori disz­nó! Ahelyett, hogy alázatra, istenfélelemre, urai iránti hűségre nevelte volna a rá­bízott népet, hagyta, hogy a zsidók megmételyezzék, fel­lázítsák az ezeréves rend el­len. Korbácsot érdemelne az ilyen! Persze, amikor úgy vélte, veszélyben vannak a földi javak, mert a káplán ki akarja túrni az állásából, hanyatt-homlok rohant a grófhoz. Most meg, hogy mentse a mundér becsületét, vagy hogy elmondhassa: ke­resztény paphoz illően csele­kedett idetolja a képét ke­gyelemért. Elképesztő! Akár­csak a grófi család enyhén szólva különös viselkedése a különítmény iránt. Ezt föl kell jegyeznem; hadd szerez­zen tudomást az utókor fő­uraink érthetetlen mentalitá­sáról . . . Józsi gróf szinte térden állva könyörgött, hogy csi­náljak rendet a birtokán a kommunisták által felizga­tott, szabotáló cselédek kö­zött. Tulajdonképpen az ő hí­vására mentem Marcaliba. Különítményemmel az ura­dalom belső majorjában ta­nyáztam. és a gróf kívánsá­gának maradéktalanul eleget tettem. Egy pisszenés sem hallatszott ezután. No, és mi­sajátos balaton* helyzet A dél-dunántúli megyék gyermek- és ifjúságvédelmi szakembereinek részvételé­vel háromnapos tanácskozás kezdődött hétfőn Balaton- fenyvesen. A regionális esz­mecsere köziponti témája az új családjogi törvény, amely a korábbiaknál tágabb jogi kereteket nyújt a gyerme­kek és fiatalkorúak veszé­lyeztetettségének megelőzé­sére. A tanácsi gyámügyi munkában, valamint a gyer­mek- és ifjúságvédő intéz­mények tevékenységében egyre inkább .a családvéde­lemre helyeződik a hang­súly, ezért a tanácskozás résztvevői azokat a módsze­reket és tapasztalatokat osztják meg egymással, ame­lyek az iskola- és munka - kerülésre, alkoholizmusra, narkomániára és bűnözésre késztető körülményeket már kialakulásuk stádiumában kedvezően befolyásolhatják. A hatékonyabb beavatko­zás a társadalmi szerveze­tek, a Vöröskereszt, a KISZ, valamint a munkahelyi kör­nyezet aktívabb közreműkö­dését igényli. Pozitív példá­nak számít e tekintetben, hogy a Somogy megyében számon tartott tízezer ve­szélyeztetett fiatalkorú ki- lencvenkét százalékának sorsát a családon belül igye­keznek rendezni. Az intéz­ményi felügyeletre szorulók többségének gondozását is — előzetes személyiségvizs­gálat alapján — családi kör­nyezetben, * nevelőszülőik közreműködésével oldják meg. A dél-dunántúli megyék számára közös és összehan­golást igénylő feladatot je­lent az a sajátos körülmény, hogy a nyári időszakban — főként a Balaton-parti ide­genforgalom folytán — az ország más területeiről is sok veszélyeztetett fiatal fordul meg ebben az or­szágrészben. Somogybán például az elmúlt üdülési főszezonban hosszabb-rö- vidébb időire gondozásba vették nyolcvannyolc száza­léka nem helybeli volt. E fiatalok további sorsá­nak figyelemmel kísérése és befolyásolása a lakóhelyük szerinti hivatalos és társa­dalmi szervezetekkel való kapcsolattartást is szükséges­sé teszi. ként hálálták meg ezt a gró­fék? Most tessék figyelni! Az öreg méltóságos, miután kül­földről hazatért, utánam küldte a lovaink által elfo­gyasztott takarmány számlá­ját. Fukarságból? Ó, nsm. Csakis azért, hogy a „gesz­tussal” megtévessze a közvé­leményt. Hadd higgyék a helybeliek azt, hogy neki, il­letve a fiának semmi köze a történtekhez, ö a vérengző, botozó, kegyetlenkedő tiszte­ket mélységesen elítéli, ugye­bár, hiszen még a szénát sem adta nekik ingyen ... A FOGHÁZ UDVARÁN Az asszonyok bevitték a koszitot („az uram éppen, hogy meguzsonnázott”, emlé­kezett Lovrenicsné), elbe­szélgettek az otthoni dolgok­ról: „az unoka szépen fejlő­dik”; Pistánk már alig várja, hogy megkezdődjék az isko­la”; „ne aggódj, apjuk, van még elég eleségünk”; — az udvar, mint máskor is, ha bejöttek az asszonyok, meg­telt zsongással, edénycsöröm­pöléssel, az ismerős börtön- őrök- unott arccal téblábol- tak a foglyok és a hozzá­tartozók között. (Folytatjuk.) SZERELEM ­ELSŐ ÉRMIG Akár üde színfoltként is fölfoghattuk volna a televí­zió szombat esti vígjátékát, a Szerelem száz háton című koprodukciós alkotást. Mo­solyunk viszont csak a tele­vízió erőlködése miatt lehet, hiszen szemmel láthatóan az alkotók igyekeztek mindent elkövetni, hogy jól szórakoz­zunk, ám mégsem szórakoz­tunk jól. Tudjuk mindannyian, hogy a nehéz időkben nincsen fö­lösleges pénzünk holmi víg­játékokra, igaz viszont az is, hogy az emberek a legne­hezebb időkben is szeretnek nevetni, sőt ilyenkor még nagyobb szükségünk van egy kis önfeledt kacagásra. Á koprodukció bonyolult intéz­ménye ennek az anyagi alapjait meg is teremtette a film esetében, hiszen nagyon jó külföldi színészeket sike­rült megnyerni az ügynek. A magyar és nyugatnémet együttműködés viszont úgy látszik nyomasztotta a hazai alkotókat, mintha hálából azt kérte volna számon a külföldi partner, hogy ugyan már próbáljanak olyan tör­ténetet kitalálni, amely ki­csit reklámozza nálunk a nyugatnémeteket. Elég csak indirekt módot? — nem túl rámenősen —, de hisz ezt a magyar alkotóknak nem is kell mondani. Biztosan nem így történt, mert odakint is tudják, hogy ismerjük'őket, hiszen volt is, van is szerencsénk talál­kozni. A hiba a gyermeteg törté­netben van, amely nélkülöz mindenféle valódi furfangot. A sztori lényege: a nyugat­német és a magyar úszóválo­gatott Magyarországon ké­szül föl egy közös viadalra. Közben — mert hát fiatalok­ról van szó — megannyi sze­relem szövődik, sőt régiek utórezgései után nyomoznak a fiatalok. Nos, hogy ez merőben va­lószínűtlen, azon ne is vitat­kozzunk, legföljebb csak ab­ban reménykedjünk, hogy nem látta Szécsi Tamás, a neves úszószakember a fil­met, sem Darnyi Tamás, je­lenlegi világcsúcstartónk. Biztosan megsértődnének, hogy ennyire rossz színben tüntetik föl sportágukat. Mint ahogy az sem kiderí­tett a koprodukció puszta ténye miatt, miért nyugatné­metek érkeznek hozzánk, s miért mi tanulunk tőlük ed­zésmódszereket, miegymást. Kevés terület van a sport­ban ugyanis, amelyet-olyany- nyira ural a Német Demok­ratikus Köztársaság, mint az úszás. Úgy látszott, mintha a film írói életükben nem let­tek volna még úszó-világ- versenyen, s nem látták vol­na, hogy ott rendszerint kik állnak a dobogó legmagasabb fokára. Azon sem kell okvet­lenül megakadnunk, hogy a győztes lányok méretei rend­szerint különböznek a film­ben látott lányokétól, végté­re is egy filmvígjátéknak nem kell okvetlenül a való­ságot ábrázolnia. Csak a lehetőséget sajnál­juk. Ha már volt pénz a filmre, akkor azt jobban is be lehetett volna fektetni. Kivált, ha figyelembe vesz- szűk azt is, hogy kétséges, mikor sikerül újabb kopro- dukciós partnert találni va­lamelyik forgatókönyvhöz. Így aztán kétséges, hogy mi­kor nevethetünk majd iga­zán, önfeledten. Varga István A kaposvári radiológusok 50 éve Somogyi röntgennapok A kaposvári kórház rönt­genosztálya megalakulásá­nak félévszázados jubileuma alkalmából rendezték meg a 10. somogyi röntgennapo­kat Balatonföldváron, az MSZMP-üdülőben. Tegnap délután a két napig tartó tudományos tanácskozás mintegy 130 részvevőjét, a többi között dr. Illés Béla miniszterhelyettest,, dr. Hor­váth Sándort, a megyei pártbizottság osztályvezető­jét és dr. Balassa Tibort, a megyei tanács elnökhelyet­tesét dr. Varga Levente, a megyei kórház főigazgató fő­orvosa köszöntötte, majd dr. Ujsághy Erzsébet megyei fő­orvos nyitotta meg a ta­nácskozást. Dr. Bátort Éva, a megyei kórház röntgen­osztályának osztályvezető főorvosa tartott előadást a jubiláló röntgenosztály éle-' téről, eredményeiről, A többi között elmondta, hogy 1935-ben Szigeti Gy. Sándor halála után dr. Ru- tich Jenőt hívták a pécsi beligyógyászati klinikáról fő­orvosnak és kórházigazgató­nak Kaposivárra. Az ő nevé­hez fűződik a belgyógyászati pavilon felépítése, és ő szor­galmazta az Önálló röntgen- osztály létesítését is. 50 év­vel ezelőtt, 1937. szeptember 29-én nevezték ki dr. Füssl Emilt főorvosnak, aki a Ko­rányi-klinikán dolgozott a röntgenlaboratóriumban, s miután Kaposvárra került, megszervezte a röntgenosz­tályt. Egy átvilágító és egy másik helyiségben felvétele­ző munkahely volt, a bőr­gyógyászatról átkerült a te­rápiás készülék és kezdet­ben felületi, későbbi beszer­zések után ortovoltos — rá­kos daganatokat roncsoló — besugárzással is foglalkozott. 1949-ig egyedüli orvosként dolgozott kezdetben egy asz- szisztens és egy adminiszt­rátor, egy nővér, egy be­teghordozó és egy takarító­nő segítségével. 1963-ban nyerte el pályázat útján a főorvosi állást dr. Iliev llia, aki hallatlan energiával lá­tott hozzá, hogy a kor szín­vonalának megfelelő rönt­genparkkal szerelje fel a kaposvári osztályt. Főorvos­sága alatt további részle­gekkel bővült, nevezetesen a gyermek- és az idegsebészeti pavilonba telepített röntgen, bevezették az országban az elsők között a mammográ- fiát, s elkezdődtek az angiog- ráfiás vizsgálatok.* Iliev fő­orvos 20 évvel ezelőtt szer­vezte meg az első Somogy megyei röntgennapokat is. Jelenleg az osztály 8 részle­gen működik. Hat orvosa van, mind szakorvos, közü­lük egy nyugdíjasként dol­gozik tovább teljes munka­időben. 1986-ban 46 706 be­tegnél végeztek röntgenvizs­gálatot, 14 443 beteg volt UH-vizsgá,laton, ebből a röntgenosztály vizsgált 9458 beteget. 1268 volt a terápiás betegek száma. A röntgenosztály dolgozói­nak dr. Illés Béla miniszter- helyettes, illetve dr. Ujsághy Erzsébet megyei főorvosnő kitüntetéseket adott át. Az első napon 7 előadás hang1 zott el, ma pedig kerekasz- tal-beszélgetést rendeznek a röntgengép minőségéről és az azt befolyásoJó műszaki tényezőkről.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents