Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
2 Somogyi Néplap 1987. október 31., szombat Gorbacsov-Reagan csúcstalálkozó Washingtonban (Folytatás az 1. oldalról.) „Sevardnadze külügyminiszterrel folytatott megbeszélésünkön áttekintettük a szerződéssel összefüggő, még megoldatlan kérdések helyzetét és megvitattuk a Géniben történő előrehaladást. A hátralevő részletek technikai jellegűek ugyan, de fontosak, mivel összefüggenek a szerződés hatékony ellenőrzésének biztosításával. Az ellenőrzés továbbra is az Egyesült Államok fontos célkitűzése marad, javaslataink azt eredményezik, hogy a történelem legátfogóbb ellenőrzési rendszere jön létre.” „Áttekintettük az egyéb tárgyalások fejleményeit is. Aláhúztam, hogy nagy jelentőséget tulajdonítok az olyan egyezmény megkötésének, amely ötven százalékkal csökkenti majd a hadászati támadó fegyvereket. Ezen belül leszögeztem, hogy szabályszerű, ellenőrizhető szerződést kívánunk, és nem hisszük, hogy a két ország ennél kevesebbel beérhetné. Megállapodtunk abban, hogy folytatjuk a munkát ennek á szerződésnek kidolgozására, s remélem, hogy azt a jövő évben, moszkvai látogatásom során írhatom alá.” „Sevardnadze külügyminiszterrel megvitattuk az országaink közötti kapcsolatok helyzetét általában is. Egyetértettünk abban, hogy a leszerelés mellett a főtitkárral sorra kerülő megbeszélésünknek a bennünket érdeklő kérdések egészére kell kiterjednie, beleértve a kétoldalú kapcsolatokat, a regionális kérdéseket, és az emberi jogi témákat. Shultz külügymi niszter és Sevardnadze úr délután folytatja a megbeszéléseket és igen örülök mai megbeszélésünk eredményének. Rövidesen hivatalos közleményt is kiadunk a két kormány megállapodásáról. Várakozással tekintek az elé. hogy Gorbacsov urat Washingtonban üdvözöljem, és eredményes megbeszéléseket folytassak vele. Ezeken célom ,az lesz, hogy előmozdítsam az Egyesült Államok békét és szabadságot célzó programját” — mondotta Reagan. AVATÓÜNNEPSÉG A PAKSI ATOMERŐMŰBEN (Folytatás az 1. oldalról.) Ma az 1760 megawattos teljesítmény a hazai villa- mosenergia-termelés 30 százalékát adja. A korszerű — és jelenleg rendelkezésre álló — energiatermelési alternatívák közül az atomerőmű a leggazdaságosabb, hiszen mintegy 30 százalékkal olcsóbban állít elő villamos energiát, mint amennyi annak átlagos hazai termelési költsége. Ez egyúttal elősegíti a petrolkémia, a vegyipar korszerűsítését is. Kapolyi László ezután arról szólt, hogy a Paksi Atomerőmű építése során sok olyan műszaki-fejlesztési eredmény született, amely az ipar, az építőipar, a magyar gazdaság számos területén hasznosítható. — Ezek az eredmények azt is jelzik, hogy jelen vannak gazdaságunkban azok a fejlesztési gócok, fejlődési lehetőségek, amelyekre támaszkodva a kormány programjában meghatározott feladatait teljesíteni tudja az ipar, az építőipar — mondotta. — Az atomerőmű negyedik blokkjának átadásakor azt is megállapíthatjuk, hogy a tervezők, a fejlesztők, az építők a társadalom számára is megfelelő garanciákat nyújtottak: három olyan biztonsági kör is védi a Paksi Atomerőmű környezetét, amelyek a biztonságot mindenek fölé helyező technológiára épülnek. A technológián belüli minőségbiztosítás, a korszerű diagnosztikai módszerek alkalmazása, az ezzel összefüggő szabályozórendszer az alapja annak, hogy a Paksi Atomerőmű nemzetközi ösz- szehasonlításban a megbízhatóságot, a biztonságot tekintve előkelő helyet foglal el. A miniszter beszédében kitért arra, hogy 1986 augusztusában újabb államközi egyezményt írtak alá két 1000—1000 megawattos blokk felépítéséről. Szükséges, hogy az újabb két blokk 1994 végére a szerződés szerint elkészüljön. A műszaki-tudományos haladásról kifejtette: — Pakson olyan kutató-fejlesztő bázis alakult ki, amelynek hatása nemcsak műszakilag, hanem szellemileg is kisugárzik sok más területre. A lehető legkorszerűbb termelési-műszaki kultúra összekapcsolódása a felsőoktatással azt jelzi: az innovációs folyamat nem áll meg a műszaki kultúránál, hanem közvetlenül hasznosít minden szellemi értéket. A miniszter köszönetét mondott a beruházásban részt vevő vállalatok, intézmények valamennyi dolgozójának, Tolna megye vezetőinek, valamint a szovjet, csehszlovák, lengyel, bolgár és NDK-beli partnereknek az eredményes közreműködésért. Ezután Nyikolaj Lukonyin, a Szovjetunió atomenergetikai minisztere mondott beszédet. Az avatás alkalmából kitüntették a beruházás létrehozásában kimagasló teljesítményt elérő dolgozókat. Grósz Károly adta át az Április negyediké érdemrendet Bobák Sándornak, a 22- es Számú Állami Építőipari Vállalat ács szakmunkásának, a Munka Érdemrend arany fokozatát Lengyel Gyulának, a Magyar Villamos Művek Tröszt vezérigazgató-helyettesének, Vámos Gábornak, a Paksi Atomerőmű Vállalat főosztályvezetőjének, Zakál Zoltánnak. a vállalat karbantartó művezetőjének és Wiegand Győzőnek, az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet igazgatójának. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát tízen, bronz fokozatát húszán vették át Kapolyi László ipari és Somogyi László építésügyi és városfejlesztési minisztertől. Az avatóünnepség az Inter- nacionálé hangjaival ért véget. Befejeződött a Bazalt ’87 gyakorlat A Magyar Néphadsereg kijelölt csapatai és törzsei részvételével megtartott Bazalt ’87 elnevezésű harcászati gyakorlat pénteken befe jeződött. A gyakorlat részt vevői folyamatosan visszatérnek helyőrségeikbe. ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: Újból „fekete hétfő” volt a tőkés világ nagy tőzsdéin, ahol a dollár árfolyama éppúgy csökkent, mint a részvények jegyzése. - Reagan elnök a Fehér Házban a törvényhozás vezetőivel tárgyalt a gazdasági és pénzügyi helyzetről. - Jugoszláv rendőri rohamcsapatokat vezényeltek Koszovóba. KEDD: A Nyugat-európai Unió külügy- és hadügyminiszterei hágai tanácskozásukon a katonai együttműködés olyan foimái mellett foglaltak állást, amelyek a hagyományos fegyverzet fejlesztésén és a nukleáris fegyverek megtartásán alapulnak. - A közép-amerikai oiszágok külügyminiszterei San José-i értekezletükön a térség rendezési tervéről tárgyaltak a november 5-ére kitűzött államfői találkozó előtt. SZERDA: Grósz Károly varsói tárgyalásai során a kétoldalú együttműködés új formáit keresték, ugyanakkor két egyezményt is aláirtok. - Az osztrák szocialista párt kongresszusán ismét Fred Sinowatz volt kancellárt választották meg a párt elnökévé. - Rendkívüli állapotot hirdettek ki Ecuadorban, mert az országban a szakszervezetek általános sztrájkra szólítottak fel. - új fejlemény az öböl térségében: az eddig Irán pártján álló Sziiia támogatásáról biztosította Kuvaitot. - Az Egyesült Államok kereskedelmi embargó elrendelését várja szövetségeseitől Iránnal szemben, közölte az amerikai külügyminisztérium. CSÜTÖRTÖK: Prágában ülést tartott a Varsói Szerződés tagországainak külügyminiszteri bizottsága, s itt megvitatták a kelet-nyugati viszony, az európai helyzet, a fegyverkorlátozás kérdéseit. - Reagan elnök kijelentette,, hogy a fegyverzetkorlátozási megállapodásoknak nem előfeltétele egy csúcstalálkozó megtartása. - Újabb mélypontra zuhant Tokiótól Frankfurtig a dollár áifolyama. PÉNTEK: Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter Washingtonba érkezett, és tárgyalásokat folytatott Shultz külügyminiszteriéi, Reagan elnöknek pedig átadta Mihail Goibacsov levelét. - Moratóriumot javasolt a Szovjetunió november elsejétől a közepes hatótávolságú rakéták gyártására és telepítésére. - A kínai pártkongresszus még nem döntött Teng Hsziao-ping esetleges visszavonulása dolgában, az azonban bizonyosnak látszik, hogy Csao Ce-jangot választják meg párt- fötitkáinak. - Újabb iráni lakétatámadás Bagdad ellen, tüzérségi támadás Bószra ellen. A hét visszatérő kérdése Meg lehet-e rendezni még az idén a csúcstalálkozót? Versenyfutás az idővel — így is lehet kezdeni a választ. Jószerivel egyetlen hónap áll rendelkezésre, hiszen december már nem al- kalrpas. A hónap második fele már a karácsonyi ünnepre való felkészüléssel telik el, az első felében pedig ott az Atlanti Tanács hagyományos év végi brüsszeli ülése, ahol már beszámolni illenék arról, .mi is történt, s ha nem történt semmi, akkor miért nem ... Shultz amerikai külügyminiszter előző heti moszkvai tárgyalásai nem hoztak látványos eredményt, vagy ahogyan ezt mondani szokás: áttörést... Legalábbis a következő csúcstalálkozó időpontjának kitűzésében. Mert ami a közepes és kisebb hatótávolságú rakétákra vonatkozó megállapodás részleteit illeti, éppen Moszkvában jutottak egyezségre a Bundeswehr birtokában levő Pershing 1 A rakéták amerikai nukleáris robbanófejeinek kérdésében. Márpedig emlékezhetünk rá, e körül sokáig tartott a huzavona! E hét közepén aztán szinte bombaként robbant a meglepő hír: egy héttel a moszkvai tárgyalások után most Sevardnadze szovjet külügyminiszter utazik Washingtonba. A szovjet diplomácia vezetője a Fehér Házban átadta Mihail Gorbacsov levelét, amelyet Reagan elnökhöz intézett... Sevardnadze természetesen behatóan tárgyalt kollégájával. Shultz-cal, és az elnökkel szintén érdemben folytathatott megbeszélést. A szovjet külügyminiszter Prágából ment tovább az amerikai fővárosba. A Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának ülésén részletes áttekintést adott a szovjet—amerikai tárgyalások állásáról, és ismertette például a legújabb moszkvai kezdeményezést. A Szovjetunió november elsejétől moratóriumot javasol a közepes hatótávolságú rakéták gyártására és telepítésére, azaz, magyarul: szüntessék be ezeknek a rakétáknak az előállítását, még a velük való kísérletezéssel is hagyjanak fel! Persze, a csúcstalálkozó körüli találgatások középpontjában az a kérdés áll továbbra is: valóban annyira hajthatatlanul ragaszko- dik-e Reagan az űrfegyverkezés tervéhez. S ezt megfordítva, vajon Mihail Gorbacsov kész-e engedményekre a tekintetben, hogy az SDI megmaradhat szigorúan csak a kísérleti keretek között? A Fehér Ház ura — még mielőtt híre jött volna Sevardnadze váratian utazásának — ugyanolyan kitartással erősítgette, hogy nem kell összekapcsolni a hadászati védelmi kezdeményezés és a csúcstalálkozó dolgát. S azt is hozzátette: a fegyverzetkorlátozási megállapodáA hét „fekete” Tartós-e a tőzsdei pánik, megállítják-e a dollár árfolyamesését? Csaknem hat évtizede, 1929 októberében volt az az emlékezetes és tragikus „fekete péntek”, amelynek emléke ma is lidércnyomásos. Különösen, ha éppen az évforduló napja lett ismét „fekete”, azaz gyászos a tőkés világ nagy tőzsdéin. Persze, éppen az akkori összeomlás tanulságaiból akarnak okulni a nyugat politikai és pénzügyi hatalmasságai, szeretnék kivédeni az újabb „krach” fenyegetését. A legfontosabb ellenlépést a hivatalos Washington teheti, hiszen — a legtöbb mértékadó nyugati közgazdász és pénzember véleménye szerint is — éppen az amerikai kormány politikája a felelős azért, hogy idáig fajultak a dolgok. Az Egyesok útján való előrehaladásnak nem előfeltétele egy újabb csúcstalálkozó ... Lesz-e. mikor, milyen eredmény ígéretével a kérdéseket egyik nap borúlátó módon, másik nap optimistán lehet megválaszolni, most a „másik napot” írjuk, de még nem a Sevardnadze-út másnapján. Lusta Kica fuvarosában, San Jóséban befejezték tanácskozásukat az öt közép-amerikai állam külügyminiszterei. A képen: Miguel D’Escoto ni- caraguai külügyminiszter aláírja a záróokmányt kérdése sült Államok költségvetési hiánya évek óta egyre nő, most már évente több mint 150 milliárd(!) dollár. A washingtoni kormányzat hitelekből hidalta át a hiányt, viszont így az Egyesült Államok a világ legeladósodot- tabb országa lett. Mintegy kétbillió, azaz 2000 milliárd dollárral tartozik hitelezőinek, akik között az arab olajmágnások éppúgy megtalálhatók, mint a japán és nyugatnémet bankok, vagy az amerikai tehetősebb polgárok. A tőkés világ más nagyobb államai azonban már megunták, hogy egyre csak hitelezniük kelljen, s hogy például mindig dollárért kelljen vásárolniok, amikor a zöldhasú bankó árfolyama lejjebb száll. A dollár azért vált ingataggá, mert országvilág előtt nyilvánvaló volt az örökös költségvetési hiány, s mert az amerikai gazdaság egyéb mutatói (külkereskedelmi mérleg, termelékenység) is némi visszatetszést jeleztek. Egyben volt csak „nagy” az amerikai pénzvilág: a tőzsdei spekulációkban! A New York-i tőzsde híres indexe, a Dow Jones-index rekordmagasságokba emelkedett, de nem az amerikai gazdaság tényleges eredményei miatt. S mert a rekordárfolyamok mögött nem volt igazi fedezet, szinte törvényszerűen következett be a hatalmas árfolyamesés. A kedélyek ezen a héten sem nyugodhattak meg, hiszen emelkedések és csökkenések váltják egymást. A kérdés most az: mit tesz az amerikai kormányzat, hogy a részvények piacán ismét nyugalom honoljon? Pálfy József KKP kongresszus Sri-l.anka lolen tamilok lakta varosat, .latinat néhány napja indiai békefenntartó erők felügyelik. A képen: szélsőséges tamil fegyveresek után kutatnák az utcákon A nyugat-franciaországi Nantes kikötővárosban kigyulladt egy hatalmas műtrágyaraktár. A tűz következtében mérgező felhő öntötte el a környéket. Mintegy 25 ezer embert ideiglenesen kitelepítettek. 24-en szenvedték mérgezést, közülük nyolcán kórházi ápolásra szorulnak. A képen: tűzoltók küzdelme a lángokkal HATÁROZAT- TERVEZETET ÍRTAK ALÁ Pénteken megtartotta harmadik ülését a Kínai Kommunista Párt XIII. kongresszusának elnöksége. Az ülésen, amelyet a parlament épületében tartottak, Csao Ce-jang, a KKP Központi Bizottságának megbízott főtitkára elnökölt. Az elnökség ülésén határozattervezetet hagytak jóvá a központi bizottság beszámolójáról, a párt szervezeti szabályzatának módosításáról, a Központi Tanácsadói Bizottság munkabeszámolójáról, illetve a KB Központi Fegyelmi és Ellenőrző Bizottsága munkabeszámolójáról. Ügy döntöttek, hogy ezeket a dokumentumokat a kongresszus elé terjesztik megvizsgálásra és jóváhagyásra. Az elnökség ülésén jóváhagyták a központi bizottság tagjainak és póttagjainak, valamint a Központi Fegyelmi és Ellenőrző Bizottság tagjainak jelöltlistáját, amely az előválasztások eredményeként született meg. Az előválasztásokon az elnökség korábbi döntésének megfelelően több jelölt szerepelt, mint amennyi hely van a két vezető testületben. Az elnökség ülésén ugyancsak jóváhagyták az új Központi Tanácsadói Bizottság tagjainak névsorát. amelyet a kongresszusi küldöttek adottságainak mérlegelése után terjesztettek elő. Az elnökség úgy határozott, hogy a listákat a kongresszus elé terjeszti megvitatásra.