Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-27 / 253. szám
A 1987. október 27., kedd Somogyi Néplap Szívet lélekkel PACEMAKERKLUB KAPOSVÁRON Talán nincs is olyan ember, aki élete folyamán ne találkozott volna egy ismert vagy ismeretlen betegség szorongást okozó élményével. A rendelőintézetek és kórházi ambulanciák folyosóin a hosszú várakozás csak felerősíti ezt a félelmet. Az a pár perc pedig, amelyet az orvos betegére szánhat, gyakran nem is oldja a lelki bajokat. Mindez különösen érvényes a szívbetegek esetében. Ma már ugyan szinte rutinszerűen végzik e nemes szerv hibáinak műtéti korrekcióját, a szívbillentyű-, illetve koszorúércseréket vagy az úgynevezett pacemaker beültetését. Mégis félelemmel tölti el a beteg embert, ha orvosa műtétet, illetve idegen test beépítését javasolja szervezetébe. Hogyan működik? Biztos, hogy nem hibásodik meg? Hogyan élhetek ezután? Teljes értékű ember maradok-e? Ezek a kérdések ott bujkálnak a riadt tekintetekben. Segíteni kell tehát a műtétre várókat. Jó szóval, tanácsokkal, a betegségre és a műtét utáni életmódra vonatkozó szakszerű információkkal. Ezt ismerte fel dr. Arató Miklósáé, a Somogy Megyei Kórház—Rendelőintézet kardiológus főorvosa, . amikor öt évvel ezelőtt úgy döntött, létrehozza az operált szívbetegek utógondozására a pacemakerklubot. — 1983-ban hetven beteggel alakult meg — mondja a főorvosasszony —, aki nyugdíjazása után is éppúgy ellátja betegeit, mint annak előtte. A rendelő ajtaja előtt ugyancsak hosszú sor kígyózik. Egy-egy beteg ellátására pár percnél több idő aligha jut. .— Minden szívbeteggyanús embert — évi 18 ezerről (!) van szó — hozzám küldenek a körzeti orvosok. Így nem csoda, hogy a lelki bajok ápolására nem jut idő. Azt mondják a kollégák, engem a munka tart össze. Valóban. Ezért is vállaltam -minden ellenszolgáltatás nélkül a klub szervezését és részben irányítását. Betegeink — ma már 160- an vannak — egyharmada pacemakerrel, a többi egy vagy két műbillentyűvel, illetve koszorúérrel él és dolgozik. . — A közhiedelemmel ellentétben az operált szívbetegnek nem kell egész nap feküdnie. Állapotuknak megfelelően vállalhatnak munkát, és teljes értékű tagjává válhatnak a társadalomnak. Kell, hogy ezek az emberek bízzanak a beültetett protézisek működésének sikerességében. Legyen önbizalmuk és hitük, érezzék, szükség van a munkájukra otthon éppúgy, mint a munkahelyükön! Ha ezt sikerül elérnünk, akkor nemcsak orvosként, de a társadalom tagjaiként is hasznos munkát végeztünk. — Miből tartja fönn magát a klub és milyen programokat szerveznek a tagoknak? — A betegeknek semmiért sem kell fizetni. A fenntartási költségeket a megyei művelődési központ fedezi. De bárkihez fordulunk — teremért, buszért, egyéb szolgáltatásért —, mindig megkapjuk a segítséget. A klub tagjait egyébként egy hat fős brigád — mindany- nyian belgyógyászok, kardiológus orvosok — látják el. Dr. Zárday Imrének, a harmincas évek neves szívspecialistájának nevét vette fel a brigád, mert ő volt az, aki felismerte, hogy a szervi szívbetegeket utólag is gondozni, segíteni kell. A klub 8—10 tagú vezetősége is mind operált beteg. Titkáruk Both. Rudolf infarktus után népművelőként a lakásáról irányítja a klub működését. Neves profesz- szorokat — például, dr. Szabó Zoltánt, dr. Naszlady Attilát — hívtuk meg előadást tartani. A népszerű s ugyanakkor a tudomány legfrissebb eredményeit is közzé tevő előadásoknak mindig nagy sikerük volt. Megható pillanatoknak lehettünk tanúi, amikor egy- egy beteg ismét találkozott operáló orvosával. Az életmódra vonatkozó hasznos tanácsok és előadások mellett kirándulásokat is szervezünk. Mindig akad, aki CB-vel követi útunkat és figyelemmel kíséri a betegek közérzetének alakulását. Két vaskos kötet őrzi az eddigi találkozások emlékét. A legutolsó bejegyzés dr. Angeli István nyugalmazott főorvos, tudományos főmunkatárs előadását rögzíti, aki a szívbetegek korszerű táplálkozásáról beszélt a klubtagoknak. Az aranykoszorús fokozattal kitüntetett Zárday brigád munkájának hasznossága szépséggel párosul. És ezt a szépséget a súlyos lelki sérülésen átesett, gyógyult betegek 1 tekintetében lelik fel az orvosok. Várnai Agnes Több tanulót várnak a gimnáziumok Pályaválasztási hetek Somogybán A Somogy Megyei Pedagógiai Intézet tizenötödik alkalommal rendezte meg a pályaválasztási heteket. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban Varga Sándor tanár, a pedagógiai intézet munkatársa nyitotta meg tegnap délelőtt a november 27-ig tartó program- sorzatot. A végzős általános iskolai tanulók népes táborának elmondta, hogy az idei rendezvények megnyitójának újszerűségét többek között az is mutatja, hogy nem szakmunkásképző vagy szakközépiskolában rendezték meg, hanem gimnáziumban. Ezzel hangsúlyozták: a közoktatásban nagyobb rangot kívánnak biztosítani a gimná-. ziumi oktatásnak — annak érdekében, hogy magasabban képzett, továbbtanulásra alkalmas fiatalokat bocsássanak útra. Ugyanakkor tisztelettel adóztak a patinás gimnázium fenállása 175. évfordulójának is. Ezt követően Varga Sándor, a gimnázium igazgatója tájékoztatta a résztvevőket az iskola képzési rendszeréről és a követelményekről, kiemelte a fakultatív tárgyak, a matematika és az idegen nyelvek oktatásában betöltött fontos szerepét. Dr. Tóth László, a pedagógiai intézet igazgatóhelyettese tartott részletes tájékoztatót a megye középfokú intézményeibe való beiskolázásról és a speciális képzési rendszerről. A résztvevők intézmény- és óralátogatásával zárult a pályaválasztási hónap első napja. Az általános iskolát végzett tanulók részére a továbbiakban úgynevezett középiskolai nyílt napokat szervezett a pedagógiai intézet. Ennek keretében a megyeszékFiatalosan, lendületben Hamar Árpád a Kőolajvezeték-építő Vállalat siófoki tmk-osztályán lakatos csoportvezető. — Már a negyedik X-et taposom — mondja iróniával a hangjában —, s nem köny- nyű beletörődni, hogy az ember feje fölött elröpül az idő. Én is úgy vagyok ezzel, mint sokan mások: azt vallom, hogy az ember addig fiatal, amíg annak érzi és hiszi magát. Általános iskolai tanulmányaimat a Tolna megyei Értényben végeztem, Szekszárdon szereztem géplakatos szakmámat. Az iskolában másodikos voltam, amikor beléptem a KISZ-be, s két évig én láttam el az iskolai csúcstitkári teendőket is. 1968-ban bevonultam katonának, s ott a KISZ- szervezet szervezőtitkára lettem, mellesleg fociztam is a megyei első osztályú csapatban. 1970-ben kerültem a siófoki KVV-hez, ahol 1975— 80-ig a Lékai János alap- szervezet KISZ-titkára, vállalati KISZ-bizottsági tag, valamint sportfelélős voltam. Ezután választottak be a vállalati végrehajtó bizottságba, a pártbizottságba, s a párt- alapszervezet szervezőtitkára lettem. 1982-től az I. számú pártalapszervezet titkára vagyok. Szinte felsorolni is hosszú volt, hogyan jutott Hamar Árpád a jelenlegi tisztségébe. Pontosabban: az egyikbe. Mert hisz van még több is... — Tavaly már nem újítottam meg a KISZ-tagságomat, mert annyiféle társadalmi feladatom van, hogy valamiről le kellett mondanom. Kapcsolatom azonban továbbra sem szakadt meg az ifjúsággal, s szívesen elevenítem föl magamnak vagy akár másoknak is azokat az időket. Azt hiszem, könnyebb dolgunk volt, mint a mostaniaknak. Kevesebb volt az egyéb lehetőség, a világ nem volt ennyire rohanó. Társadalmi munkákra, kirándulásokra, egyéb rendezvényekre nem lasszóval kellett fogni a fiatalokat, elég volt egyszer kihirdetni, már jöttek csapatostul. Mint KISZ-esek a legkülönfélébb társadalmi munkákat végeztük. Játszóterekre gyerekjátékokat készítettünk, építőtáborokba jártunk. Mi vállaltunk védnökséget például a Barátság II. kőolajvezeték fölött, s általában a nagyobb munkáknál vagy a sürgőseknél mindig segítettünk, hogy a vállalat teljesítse a feladatot Valahogy közelebb voltunk egymáshoz emberileg, jobban ismertük, szerettük egymást. Ügy éreztük, hogy együtt van a „csapat”. Miután a mai napig is élő a kapcsolatom a fiatalokkal, jól látom, hogy a helyzet megváltozott. A KISZ-ben is volt egy hullámvölgy, amit — úgy hiszem — a közelmúltban felbukkanó új lehetőségek talán legyőznek. Mintha újra kezdődne a föllendülés az ifjúsági mozgalomban ... Gyarmati László hely, illetve Barcs, Csurgó, Fonyód és Marcali középfokú tanintézeteinek oktatásával és életével ismerkedhetnek meg a fiatalok. A felsorolt intézményekben, valamint Tabon és Nagyatádon szakmai kiállítások nyílnak — ezeket üzem- és tanműhely-látogatással színesítik a szervezők. A tapasztalatcserék lehetővé teszik, hogy a diákok közelebbről is megismerkedjenek a választott vagy választandó szakma munkakörülményeivel, követelményrendszerével. Fórumokon találkozhatnak a középfokú intézményekben végző tanulók a különböző felsőoktatási intézmények képviselőivel és megismerkedhetnek az adott képzési forma követelményeivel. Így november 19- én az Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karán, 23—27-ig a Tanítóképző Főiskolán, november 26-án pedig a Munkácsy Mihály Gimnáziumban kapnak tájékoztatót a speciális és a megyén kívül működő főiskolák, egyetemek munka- programjáról. TV-NÉZŐ Fogytán a türelem? Kivel ne fordult volna még elő szép számban hazánkban, hogy savanyú tejet vásárolt a közértben? A gyakorlottabb vásárlók tudják jól: szerencse dolga az egész, hiszen a dátum koránt sem mérvadó, amióta a kereskedelemben ismeretes az előredátumozás. A Budapesti Körzeti Stúdió szerdai adásában is megesett a riportalannyal, hogy bizony otthon tejkóstolás után összefutott szájában a nyál. Itt kell megjegyezni, hogy emberünk éppen a felnőttkor mezsgyéjén van, még nem tapasztalta ki, a konfliktusos helyzetekben mi módon kívántatik meg a diplomatikus ' viselkedés. Ezért aztán szép szavakkal kérni kezdte az eladókat, cserélnék ki tejét édes tejre. Nem cserélték ki. A fiú nem várta meg, hogy a néhány hónapja magánkezelésű bolt vezetője nyugodtan elmondja neki a legszükségesebb információkat, hogy: a kereskedelmi egység nagyon alacsony „kálóval” rendelkezik, mintegy 1,8 százalékkal, és nem engedhetik meg maguknak, hogy valameny- nyi jogos reklamációnak helyt adjanak. Azt sem mondhatta el á boltvezető, hogy ők már így kapták a tejet, megsavanyodva, mert így szállították. Ehelyett csak a tényeket közölte: nem veszik vissza a tejet, és kész. A türelmetlen fiatalember — mert az ifjúság örökké türelmetlen — földhöz vágta a zacskós tejet, hogy savanyodjon tovább már a bolt kövezetén. Lám, ha az ifjúság türelmetlen, akkor ott a felnőttek meg kapkodni kezdenek, mint a boltvezető is. Nem volt rest ugyanis, utánaeredt a fiúnak, s jókora pofonokkal adta tudtára, hogy bár kívül a vásárló s belül az áru, azért a boltvezető az úr. A tévériport nem foglalt állást, hogy most jogosan kapott-e két pofont a fiú, így nem tudjuk meg már sohasem, mi a színtiszta igazság. . Nézőként hajlamosak vagyunk a vásárló mellé állni, hiszen mindannyian vásárolunk is. Jóllehet még sohasem dobtunk a bolti kövezetre tejet, huszonegy de- kásnak árazott tizennyolc deka párizsit, tegnapelőtti kenyeret. Inkább csak ma - gunkban állapítjuk meg, hogy: no, megint túljártak az eszünkön. És türelmesek is vagyunk. Ám lehet, hogy a tejdobáló fiú éppen egy türelmetlen nemzedék előhírnöke. Természetesen nem lesz könnyű dolguk e fiúknak. Lám a riportot követően azonnal telefonáltak is a műsor szerkesztőségébe, hogy kifejezésre juttassák véleményüket: az apát kellene elmarasztalni, aki nem tanította meg tisztességre a fiát. Az apákban lenne hát a hiba? Elképzelhető. De nem azokban az apákban, akik nem magyarázták el a gyermekeiknek a logikát, amely szerint jogosan savanyú a tej, hanem azokban, akik azt tanították, hogy nem nagy ügy egy liter tej, fölösleges szólni érte. Végül is: aludttejként lehet használni a savanyút is. De mi lesz azokkal, akik csak édes tejet akarnak? V. I. Az én kis falum Azt, hogy a csehszlovák filmgyártásnak bőséges tartalékai vannak, mi sem bizonyítja jobban, mint Jirzy Menzel új filmje, Az én kis falum. ízig-vérig kelet-európai alkotást láttunk, amely bizonnyal egyetemes értékeket hordoz. Ám nem tévedünk, ha megállapítjuk: mást jelent ez annak, aki egy kis cseh faluban, egy kelet-európai városban vagy a világ más táján nézi. Hasek és Hrabal kapcsán szokás említeni azt a humort, amely már nem is humor, inkább irónia, s ennek a műnek is sajátja. Külön titka van ennek a humornak. (Nem is jó szó ez, írjunk inkább egy mostanában elcsépelt, esetünkben mégis helytálló meghatározást: jelenséget.) Menzel korábbi filmjeihez hasonlóan (Sörgyári capriccio, Hóvirág- ünnep) úgy ábrázolja a valóságot, hogy valamelyest ka- rikíroz is. A dolgok mégsem úgy történnek meg, hogy hihetetlenek vagy kézzelfoghatóan műviek, hanem egyfajta sajátos hangvételt kapnak. Az én kis falumban azt a módszert választja a rendező, amellyel egy viszonylag zárt közösségen belül nagyobb összefüggések fölfedezésére ad lehetőséget a nézőnek. Egy kis cseh falu hétköznapjaiba pillanthatunk be, annak is egy hajnali órájában indul a mozi, amikor a ködös hajnalon munkába indul a piknikus alkatú sofőr és kocsikísérője, a hórihor- gas és bugyuta Otik. Hamarosan megismerkedünk a falu többi lakójával is. S ebben része van a rendező nagyszerű arányérzékének: nincsenek fölösleges jelenetek, így a pergő képsorok láttán olyan benyomásunk támad, hogy egyik esemény a másikból egyenesen eredeztethető. A történet bonyodalmát az okozza, hogy Otikot Prágába akarják helyezni, ám nem munkaerejére, minden kreativitást nélkülöző szorgalmára van szüksége a központnak, hanem falusi kis házára — oda költözne a főnök gyereke. Az ötletet támogatják a helyi vezetők, hiszen a dologból ők is személyes hasznot remélnek. Hősünk el is indul a nagyvárosba, ám számára az az élettér teljesen idegen. Közben meggondolja magát Pavel, a sofőr, és Otik munkájára továbbra is igényt tart. Menzel remek színészválasztásai is a film mondanivalóját hangsúlyozzák. Otik szerepére Bán Jánost választotta, aki a lírai érzékenységű és lelkületű, ám önálló, másoktól független életre képtelen ember alakját magas művészi színvonalon személyesíti meg. A figura „ellenpontozása” Maria Laboda feladata; ez a szereplő racionális gondolkodásával jól kiemeli Otik esetlenségét. Jellemző, hogy az eltérő figurák Menzelnél mennyire kiegészítik egymást. A valóságtól való elrugaszkodás kézzelfogható alakja az orvos, aki minduntalan nekimegy az oszlopnak vagy árokba hajt Skoda típusú személygépkocsijával. Ábrándozó ember, aki a tájról szaval szép verseket, s nem képes a forgalmat figyelni. Otikot egyébként nem helyezik Prágába — talán eny- nyi a film története. Ám Menzelnél nem a történet a fontos, hiszen alkotását szemlélve az a benyomásunk: szinte mindenről képes lenne filmet készíteni. A figurák a fontosak, a színek és a dialógusok. Meg amint az egyik szereplő megállapítja: az a fontos, hogy jó sört lehet kapni... Lehet, hogy ez történetnek kevés, ám filmnek olyan alkotó kezében, mint Jirzy Menzel, bőségesen elegendő. Varga István
