Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-26 / 252. szám
1987. október 26., hétfő Somogyi Néplap 5 Doktor Minorka Vidor MúzeumVolt egyszer egy szenespince A szűkebb haza vonzásában FEKETE LÁSZLÓ: SZENNA közre tudományos munkájának eredményeit, hanem egy tanár, aki kezdettől fogva a néprajz és a történelem szerelmese. Fekete László ráadásul úgy tanároskodott Szennában,, hogy Pécsett előzőleg jogi diplomát szerzett. A csaknem hatíves kötethez Winkler Ferenc néprajz- kutató írt előszót. Ebben olvashatjuk a szakember értékelő sorait a munkáról: „Kedves Olvasó! Ne számítson Szenna monografikus igényű néprajzi feldolgozására. Ezt már a könyv terjedelme sem teszi lehetővé. Számítson ezzel szemben egy olyan olvasmányra, amelyet egy demokrata, tősgyökeres értelmiségi családban nevelkedett tanár gyűjtött össze, akibe kisgyermekként plántálták a szégény ember becsületét és szeretetét, s akit ez egész életében végigkísért. És számítson egy olyan olvasmányra, amelyhez foghatót nemigen kaphat a kezébe másutt. A magyarországi tudományok történetének igen jeles, szorgos, egy- időben nélkülözhetetlen munkásai voltak a doktor- feketelászlók, akik nem csupán a művelődéstörténeti adatgyűjtést végezték egész életükben fizetség nélkül, hanem sokszor még a tanítást is.” Mit tartalmaz hát ez a könyv azonkívül, hogy Szennáról szól s egy ilyen nagy- múltú falu története mindig sok érdekeset ad? Fekete László följegyezte a szennai víz- és földrajzi neveket, a környező dűlők elnevezéseit, s papírra vetette a faluban ezekről élő történeteket, hagyományokat is. Eképpen néhány sorban esetenként egy-egy kor embereinek érzésvilága, életmódja is kirajzolódik. Külön rész foglalkozik a szennai ünnepnapokkal és hétköznapokkal, tárgyalja azokat az eseményeket, amelyek az egyes napokhoz kapcsolódnak. A néprajztudomány számára bőséges adalékot nyújtanak azok a fejezetek, amelyekben Fekete László lakodalmi szokásokat ír le, és közli a vőfélykérők, borköszöntők szövegét. A gyermekjátékok dalai- hoz mellékletként a kottákat is leírja Fekete László, így azoknak a mai pedagógusoknak is segítséget nyújt, akik szívügyüknek érzik szűkebb hazánk dalainak továbbadását az utókor számára. Ugyancsak jelentős néprajzi értéket képviselnek azok a találóskérdések, amelyek megörökítésével a szerző dokumentálja a szennai nép furfangos észjárását, csavaros gondolkodásmódját. A kötet fotóanyagát Balogh László készítette. Varga István Elvégeztem az óvónőképzőt, majd Buzsákon, később Bu- pesten helyezkedtem el. Megjegyzem, nekem a nagy- néném foglalkozása jobban tetszett: ő egy cukrászdát vezetett Pasaréten. Ennek ellenére valószínűleg még ma is a pályán lennék, ha az a pesti óvoda, ahol dol- doztam, nem szűnik meg s engem nem akarnak Kispestre helyezni. Akkor szólt a bátyám, aki vendéglátóipari főiskolát végzett, hogy volna-e kedvem az ő szakmájához. Volt. Kezdetben az irodában dolgoztam Fonyódon, s nem akartak kiengedni onnan. Csakhogy én nem irodista akartam lenni, hanem pincér. Meg akartam tanulni a szakmát. A Tavernát 1982-ben nyitották meg. Már akkor is meglepően gazdag néprajzi anyagot „állítottak” ki; azóta a gyűjtemény minden bizonnyal megháromszorozódott. — Megláttam ezt a gyönyörű pincét... Persze akkor még csak én láttam gyönyörűnek, mert elképzeltem, mit lehetne belőle csinálni. Egyébként egy elhanyagolt, romos szenespince volt, megkövesedetí szeméthalmokkal, a második világháború idejéből itt maradt hulladékkal. De nem akarom részletezni... A férjem hallani sem akart róla. Aztán mégiscsak nekiláttunk mind a ketten a takarításnak ... A férje nagyberényi születésű lakatosmester. Nem Gáspár Adrea felvételei véletlen tehát, hogy a gyűjtemény jelentős része a herényi padlásokról, pajtákból került a múzeum-vendéglőbe. — Főként az udvaron látható nagyobb tárgyak, de itt van például egy 140 éve elhunyt nagyberényi plébánosnak a mosdótála is. Igen tetszetős darab. Mostanában szóltak megint a férjemnek, hogy ideadnának egy öreg rostát. Egy fillért sem kérnek érte, csak szállítsuk el. Persze ma már ritka az efféle ajándék. 15—20 évvel ezelőtt könnyen lehetett még gyűjteni: olcsón vagy éppenséggel ingyen adták az értéktelen limlomnak tartott mázas bögréket, mángorlókat, rokkákat. Most már ára van minden régi tárgynak, és nem is csekély. A napokban vettem egy mángorlót 3 ezer forintért; 1800-ból való. Nagyon megérte. Mondják is gyakran az ismerőseim, hogy nem féltem-e a gyűjteményt a vendégektől? Nem féltem, mert akkor nem tenném a szemük elé. Persze előfordult már, hogy egy-egy tárgynak lába kelt. Eltűnt egy-egy faragott bot például vagy egy kisebb porcelántárgy, edény vagy szobor. Szerencsére ritkán fordul elő. A legtöbb vendég őszintén megcsodálja a kiállításunkat, nekünk meg jó érzés látni, hogy tetszik, amit csináltunk. Szapudi András Megalakult a Televízió művészeti tanácsa Megalakult a Magyar Televízió Művészeti Tanácsa. A kiemelkedő művészekből és szakemberekből, a hazai kulturális élet legkülönbözőbb területein tevékenykedő ismert személyiségekből álló testület feladata, hogy javaslataival orientálja, illetve véleményezze a Televízió műsormunkáját, s részt vegyen a távlati műsorpolitikai döntések előkészítésében. Mint azt Murai György, az MTV elnökhelyettese, a testület titkára elmondta, a tanács tagjai — Bereczky Lóránt, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, Boldizsár Iván író, Czine Mihály irodalomtörténész, Glatz Ferenc, a História főszerkesz-_ tője, Huszár István, az' MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója, Kállai Ferenc színművész, Pet- rovics Emil, az Operaház igazgatója és Szabó István filmrendező — valamilyen formában már korábban is kapcsolatban álltak a telenagy napja Lázasan készülnek a hentesek. hadigépezetté alakítják a húsdarálót, a hurkatöltőt; készül az ellenség is, a kofák csapata. Krumpli, tojás- és hagymahegyek halmozódnak, dinnyék készíttetnek ágyúgolyó gyanánt az ütközethez. A két sereg nem ismer lehetetlent, kilátásba helyezi a csodafegyver bevetését is. Természetesen mindkét csapat kitűnő csodafegyverrel rendelkezik; a hentesek a szálkavető sügér legyőzhetetlenségében bíznak a kofák pedig a tej vetőt tartják csalhatatlannak. Mi másért is folyhatna a harc, mint az egykori forrás vizéért, amelyik gazdaggá tette azt, aki ivott a vizéből? Igaz, napjainkra már eltűnt a csodatevő víz; a helyén csak egy csap maradt hírmondónak, a városi vízvezeték klóros vizével. Sólyom András kitűnő alapanyagból készítette el gyerekfilmjét; Békés Pál Doktor Minorka Vidor nagy napja című regényéből. Békés — előző regényeiben is — most is a jelenről szól; képes elhitetni írásaiban, hogy a kaland itt van valahol a közelünkben, benne van a levegőben, nem ritkán a lakótelepen vagy — mint ebben az esetben — ott van a piacon. Sólyom Andrásnak szinte tökéletesen sikerült a könyv finom humorát megőrizni, filmje vetekszik az írott eredetivel, és meglehetősen nagy hiányt pótol. Nehéz lenne ugyanis akár az elmúlt tíz évből is olyan gyermekfilmeket megnevezni, amelyek valóban a gyerekeknek szólnak, s a felsorolásból zárjuk most ki a Birodalom visszavág típusú filmeket vagy a Rózsaszínű párducot, a Tom és Jerrylés más hasonlókat. A Doktor Minorka Vidor nagy napja a gyerekekhez, a magyar gyerekekhez szól. Azokhoz, akik lakótelepeken, ingerszegény környezetben, egyformán és unottan töltik napjaikat; azokhoz, akik — mint a filmbeli Dorka (Boldoghy Bori) — elcsodálkoznak azon, hogy egy viszonylag egyszerű, közönséges mondat is tud varázsige lenni. Jó lenne, na minél többen izgulnánk, vagy inkább nevelnénk végig a történetet, figyelnék Doktor Minorka — aki nem más, mint egy közönséges tyúk —, Dorka és Teréz néni kalandjait, a hentesek és a kofák küzdelmét. A kitűnő szórakozásról a színészgárda is gondoskodik, első helyen Hollósi Frigyes Fiié Barna, a halárus szerepében; szinte ő maga a halak hala, a Nagy Hal. Gumó Ida szerepében Tábori Nóra vezényli hadba a kofákat, s Üjlaki Dénes is élvezi szerepét. Koltai Róbert Kvasz- ta Simije, Csákányi Eszter Emíliája, Margitai Ági Teréz nénije és Hornung Gábor ifjabb Csóka Elekje nagyban hozzájárul a film sikeréhez. Baiogh p_ Ferenc Az irodalmi Nobel-díjas Az irodalmi Nobel-díjat az idén Joseph Brodsky oroszul író amerikai költő és esszéista kapta. A negyvenhét éves költő nevét a modern költészet nagyjai- val, Anna Ahmatovával, Oszip Mandelstammal vagy Borisz Paszterkal együtt emlegetik. Költészete nem sorolható izmusokba, lírája széles körű európaiságból táplálkozik. Témái között legtöbbször a halál, a természet és a lét értelmének kutatása szerepel. Személyében most az egyik legfiatalabb Nobel-díjast köszönthetjük. Brodsky 1940- ben született Leningrádban. Anyja fordító, apja fényképész. Fiatal korában gyakran változtatott állást, általában nehéz fizikai munkál végzett. 1966-ban jelent meg négy költeménye egy lenin- grádi antológiában. Verseskötete akkor még szovjet kiadóhivatalnál nem jelent meg, nevét azonban ismerték már, hiszen verseit kézről kézre adták. 1972-ben lett Brodszkijból Brodsky, akkor vándorolt ki a Szovjetunióból. Tíz éve amerikai állampolgár, műveit oroszul írja, ezenkívül angolul is jelennek meg munkái. Kevesebb, mint egy című esszégyű]te ményéért tavaly elnyerte az amerikai könyvkritikusok díját. Brodsky a Yale Egyetemen az irodalomtudomány doktora, emellett több más egyetemen is tanít. Szigorú, sőt könyörtelen tanár hírében áll, aki nehezen viseli el a fiatalok tudatlanságát. A díj odaítélésének napján Londonban a következőket mondta: „... remélem, most Nyugaton megnő az érdeklődés az orosz költészet iránt, mert a XX. századi orosz költészetről szörnyen keveset tudnak, és rettentően gyengék a fordítások ...” vendéglő a város szélén Taverna. Ez a neve a szőlővel koszorúzott pincevendéglőnek Siófok „hátsóváro- sában”, a még nyáron is falusiasán csöndes és somo- gyiasan színes tájú településrészen. A szőlőre, amely iható nedűt csorgat a cserépkorsókba, sok minden emlékeztet a százéves falak között is, ahol egyébként már alig látszanak a falak a rengeteg réprajzi tárgytól, régiségtől. Rég elporladt fazekasok, pásztorok, falusi kismesterek, földművelő parasztok ügyességét, szépérzékét idézi ez a meghökkentően gazdag gyűjtemény, amely a lehető legváltozatosabb anyagot foglalja magába. A hajdani falusi élet értékes dokumentumain kívül régi műhelyek, száz évvel ezelőtti búcsúk, egyházi ünnepek, lakodalmak kellékei, emlékei sorakoznak egymás mellett: falon, sarkokban, mennyezeten, a lejárat lépcsője mentén, s még az udvaron is. Az elrendezés persze nem (nem is lehet) szakszerű, ám érdekes és helyenként bizarr. Egy „képbe" kompónáltan szerepel például az igásállatok járma a régi hangszerekkel, a valaha nem azonos környezetben melegítő cirádás vaskályha a hosszú téli estéken sokat pörgetett gyönyörű rokkákkal. Az udvaron valóságos szabadtéri múzeum van: itt „állították ki” a hajdani paraszti porták pajtákban, fészerekben tárolt kellékeit: az ökrösszekeret, az ekét s a még kezdetleges mezőgazdasági gépeket. * * * — Valamikor én ezt megálmodtam — mondja Örökös Ferencné, a Taverna vezetője. — Talán amikor még a fonyódi Százéves présházban dolgoztam vagy még előbb, kislánykoromban, öreglakon, ahol a lakásunk padlása tele volt régiséggel. Apám 45 után került oda tanítónak, s egy ' grófé volt régebben a ház, ahová beköltöztünk. A lakásban semmi sem volt; a szüleimnek sem volt semmijük, még bútoruk sem, de a padlás tele volt mindenféle érdekes, régi holmival. Apámék igyekeztek néhány berendezési tárgyat használhatóvá tenni a poros, pókhálós kacatok közül, amelyeket én, az élénk fantáziájú gyerek kincseknek véltem. (Lehet, hogy kincsek is voltak, csak akkor senki sem nézte meg őket közelebbről.) Később, amikor a fonyódi „Százévesben” dolgoztam, már konkrétabb elképzeléseim voltak egy ilyen pincevendéglő- ről... Ott is volt néhány néprajzi tárgy, jólesett munka közben rájuk nézni... Édesapja, Siess János tanító rajztanári diplomát szerzett. Később Fonyódon tanított. Szabadidejében sokat rajzolt, festegetett és maga is gyűjtötte a néprajzi tárgyakat, régiségeket. — Ö kezdte a gyűjtést, tőle örököltem a szenvedélyt és a néprajz, a művészetek (különösen a képzőművészet iránti szeretetet. Magam is sokat rajzoltam, festettem valamikor, főként diákkoromban, s a gyerekeim is jókezűek. A felmenőim pedagógusok voltak, engem is annak szántak. Az őszi megyei könyvhetek alkalmára egy szépmívű könyv kiadásával ajándékozta meg az olvasókat a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár. A könyv Fekete Lászlónak Szennával kapcsolatos néprajzi gyűjtéseit tartalmazza, kiegészítve ezt gazdag illusztrációs anyaggal. Érdekes és értékes kötet e? nekünk, somogyiaknak, hiszen szűkebb hazánk egyik nagymúltú községéről közöl sok új adatot. Külön érdé kességét pedig az adja a kötetnek, hogy nem szakképzett kutató bocsátja benne FILMJEGYZET
