Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
4 Somogyi Néplap 1987. október 3., szombat Először gyártanak szörfalkatrészeket — tőkés bérmunkában Ausztriába — a marcali Marilla bőrdíszmű-leányvállalatnál. Ugyancsak új termék a sporttáska és a síléctartó, ebből három és fél millió forint értékűt készítenek az idén. PÁLYÁZAT, PÉNZ, TERVEK Finisben a mosdósi uszoda — Hat éve csináljuk, hatmillióba kerül és huszonhatért lehetne most megépíteni. Az, hogy elnyertük az alkoholizmus-ellenes állami bizottság pályázatát, lehetővé teszi, hogy a jövő nyárra úszni lehet itt. Most már csak egy kevés pénz hiányzik; törjük a fejünket, honnan tudnák megszerezni. Dr. Andrásofszky Barna, a mosdósi tüdőgyógyintézet igazgató főorvosa mondja ezt. A szép formájú medence partján beszélgetünk. Az előzmények. Az egészségkárosító szokások elleni küzdelem érdekében országos pályázatot hirdettek tavasszal. Ennek négy somogyi nyertese volt, s a legnagyobb összeget a mosdó- siak kapták. Négyszázezer forintról van sfcó. — Mivel pályáztak? — A pályázatra komplex tervet adtunk be. A megelőzés érdekében szó volt az egészségnevelésről, amelyet már régóta megindítottunk a mosdósiak körében, s az ide érkező beteglátogatóknak is már húsz éve tartunk folyamatos felvilágosítást. Hetenként rendszeresen, kerekasztalszerű oktatást kapnak az intézetben utókezelést kapó szivinfark- tusos betegek. Megszerveztük a Józan élet családvédő klubunkat, s a gyógyintézetben kezelt és ott iskolába járó beteg gyerekek egészségnevelésével is foglalkozunk. Alkoholos máj- és' tbc-ibetegeket ellátó új osztályunkon folyik egy kísérlet esi csóka-sűrítménnyel. Ennek a májvédő és alkoholelbontást siettető hatását felhasználva nemcsak a máj gyógyításában reméljük a hasznát, hanem egyfajta megelőző, iváskényszert csökkentő hatására is számítunk. — Jelentős a rehabilitációs munkájuk. — A rehabilitációt a rizikófaktorok kikapcsolásával segítjük. Egészségnevelő tevékenységünket tomakeze- léssel egészítjük ki és itt kapcsolódik az uszoda megépítése. Az úszás lehetőségével kívánjuk teljessé tenni. Nem akarom ecsetelni az úszás hatásmechanizmusát a gyógyításban, ez közismert, ezért építettünk a betegeinknek külön kétmedencés mini gyógyuszodát. A most épülő uszoda egyúttal alkalmas lesz a gyerekek úszásoktatására. A nagyberki tanácshoz tartozó több száz gyerekről van szó, s egyúttal dolgozóink és a környékbeli felnőttek is sportolhatnak. Mikor körbejártuk a fedett, szép faszerkezetű, világos medencét, az igazgató elmondja, nagymérvű társadalmi összefogás nélkül reményük sem lehetne a befejezésre. Az uszodaépítésnek végig hű támogatója volt a megyei tanács, de dolgoztak itt marcali katonák, dunaújvárosi szakemberek és ipari tanulók is. Most kezdődik az üvegezés, a hőszigetelés, a vízforgató berendezés szerelése, ezt követően a burkolás. A 8,5x25 méteres medencét lejtősen építették, tehát kiválóan alkalmas úszásoktatásra. — Számítottak-e a sikeres szereplésre a pályázaton? — Ha visszagondolok a tüdőgyógyintézet orvosainak huszonöt éves egészségnevelő, felvilágosító missziójára, amelyet mindig ingyen, társadalmi munkában végeztek, akkor azt kell mondjam: megérdemelten nyertük el a támogatást. Ezen az úton akarunk továbbhaladni az uszoda megépítésével is. Dolgozóink már három éve felajánlják fizetésük egy százalékát erre a célra, s ha a hátralévő körülbelül négyszázezer forintot sikerül előteremteni, akkor munkatársainknak és a környék aprajának-nagyjá- nak régi nagy vágya teljesül- Békés József 27. — Nem lehet azt megérezni. — Van úgy, hogy megérzi az ember ... Én a bukás utáni napon éreztem először ... Ültem az íróasztalomnál. Krisztus képével szemben. Az arca nyu- godtnak, sőt derűsnek tetszett, pedig máskor mindig feldúltnak, gyötrődőnek láttam. Most meg: mintha megfeledkezett volna a világ bűneiről... Akkor eszembe jutott az ő nagy tusakodása a halál gondolatával az Olajfák hegyén, miután a tanítványaitól egy kőhajításnyira eltávozott. „És lön az ő verítéke, mint földre hulló vének csepp- jei”, hangzottak fülembe az írás szavai, és abban a pillanatban éreztem, hogy hamarosan meg fogok halni. Talán sosem éreztem magam ilyen nyugodtnak és könnyűnek. Az areoat kellemes hűvösség érintette, mintha angyalszárny volna a szobában. Csend volt. Át-, járt a csend. Egyedül voltam a plébánián, s úgy tetszett,' odakint alszik a város, a lelkek messze, igen messze vannak tőlem. „Ébredjetek. nehogy kísértésbe essetek!”, súgtam magam elé, s egyszercsak lépések zaja hallatszott, Talán Rumi, futott át rajtam, máris előbújt a rejtekhelyéről? Nem. A közeledő léptek édesen ismerősek. Apám nyitotta rám az ajtót. Gyere haza, fiam, mondta egyszerűen, nincs itt már keresnivalód. A cséza a plébánia épülete előtt állt. Felültünk rá, és hazakocogtunk. Pár nap múlva egy tanár ismerősöm nézett be hozzám, útban az emigráció felé. Hívott engem útitársnak. mondván: szörnyű megtorlás várható. Erre apám így válaszolt neki: Az én fiam sem az Isten, sem az ország törvénye ellen nem vétett. Miért menekülne?! Anyám azt akarta, lakjam a szőlőben, a présházunkban, mert ha keresnek, biztosan a faluban keresnek. Nem mentem a szőlőbe. Vártam őket. Tudtam, hogy hamarosan megérkeznek. Megmozdult a kilincs, nyílt az ajtó. Az őr lépett be. — Káplán úr — szólt tiszteletteljes hangon —, látogatója érkezett. Simon felállt. Civilruhát viselt, vékony volt, diákos, mintha tegnap érettségizett volna. Zsirka mindjárt elindult a kijárat felé, hogy magára hagyja a vendéggel. • Rumi István lépett a cellába. Zsirka a meglepetéstől visszahőkölt, megállt; Simon dermedten nézte az esperest. — Laudétur — törte meg a csendet a vendég, és szúrós pillantást vetett Zsirká- ra, aki tétován, álmélkodó arccal állt az őr mellett. — Négyszemközt akarok beszélni a káplán úrral — reccsent a jól ismert hang, de most valahogy ernyedtedben. fátyolosabban. A két ember kiment a cellából. Simon még mindig olyan furcsán nézett látogatójára, mint aki nem akar hinni a szemének. — Tessék — mondta a felindulástól rekedten. Rumi közvetlenül az ajtó előtt állt — valósággal leKAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK Fogadó az Utolsó Garashoz Régebben nem olyan nya- katekert fantázianeveket adtak az üzletekek, mint manapság. A magyaros cégfelirat egyszerűbb és érthetőbb volt; pontosan elárulta, hogy a tulajdonos mivel foglalkozik. Ilyen szép nevű kisvendéglő volt Kaposváron a múlt század hetvenes éveiben az „Utolsó Garashoz” címzett kurtakocsma a Gilice utcában. (Ma Tanácsház utca.) A régi börtönnel szemben állott, romjaiban ma is megvan az épület, kétszáz év óta koptatja falait az idő. Szabaduló rabok oázisa, elfáradt vándorlegények hajléka, kicsapott szolgálók menedéke, megkeseredett úrfiak búfelejtő otthona volt az Utolsó Garas. Tulajdonosa. Böhm Salamon és neje. Frank Mari jó ízű, magyaros ételekkel csalogatták ide a vendégeket. A zenét a két lányka szolgáltatta: Józsa tamburán játszott, Zsófi pedig stájer ,citerán. Szép lány volt mind a kettő. Ezért jártak ide a városi úri fiúk, és ezért látogatott ide kopott bőrdu- diájával Szerencse Jancsi, a juhászlegény. Olyan szívhez szóló nótákat játszott ezen a kopott dudán, amilyeneket csak a reménytelen szerelem tud kicsalni az ember szívéből. Csakhogy Zsófi szíve a gőgös ficsurok kegyeit kereste, tetszett neki a hizel- kedés, a szép ruha ... Amikor pedig ezek igazán mulatni kezdtek, előfordult az is, hogy a két kisasszony egyik-egyik úr ölébe ült. Bizony, megszorult a fokos nyele Szerencse Jancsi kezében. De figyelmeztették. Nem jó az, ha az urak dolgába üti az orrát a szegényember. Egyszer tél elején hazahajtotta juhait, megkapta a járandóságát. Sok pénze volt. Megfogadta Bizi Ferkó cigányzenekarát, hadd lássa Böhm Zsófi, tud ő is úri módon mulatni. Mulatott hajnalig. Reggel zene, dobszó ébresztette; to- borzót játszott a rezesbanda a templomtéren. Azt mondták, háborúba viszik a legényeket. Csákót ütöttek a fejére neki is ... Azt beszélték a városban, hogy széttépték a farkasok, hogy kútba esett, meg hogy betyárok cimborája lett. Zsófi is egyre többször gondolt rá. Valahányszor megszólalt az ajtó csengettyűje, Szerencse Jancsit látta belépni. De az nem . jött többé. A Szabadság park egyik szép gruppjának közepén egy régi emlékoszlop áll. Százharminchét kaposvári katona nevét vésték rá. Valamennyien meghaltak Kő- nigráznél és a boszniai háborúban. Köztük van Szerencse János neve is. Szerényen húzódik meg a név, a közvitézek sorában is az utolsók között van. Elfeledték, mint ahogyan lassan elszáradt az Utolsó Garas falán az a kopott bőrduda is. A történet folytatásáról a régi újság írása árulkodik. „Bőhim Salamon legszebb leányát, aki önkezével vetett véget életének, önként vitték ki a temetőbe a kaposvári fiatalok.. Lévai József Piaci körkép Libaár-talány Bukszanyitogató kínálat fogadta tegnap a kaposvári hetipiac vásárlóit. 40—50 forintért is nagyítóval kellett keresni a szemre- való szőlőt. Egyre kétesebb állagú a szilva, mégis 20 forintra srófolták kilónkénti árát. Ennyiért még mindig csak fanyarkásan mosolygó almát kaptunk. 15—20-ért mérték a megfakult körtét. cövekelt —, Simon a priccse mellett, öt-hat méter távolság volt közöttük. Egyik sem lépett előbbre az egyre sűrűbb, fojtogató közegben. — Azért jöttem — szólt Rumi, és zihálva lélegzett, mintha üldözők elől menekült volna ide a fogházba —, azért jöttem, hogy meggyóntassam. Simon elvörösödött a méregtől. — Nem szándékozom gyónni — szólt fojtottan —, s ha óhajtanék, akkor sem önnél. Rumi a fejét ingatta, és fölemelte a kezében tartott táskát. Pedig stólát is hoztam, itt van a táskában — motyogta maga elé, és a kopott irattáskával csapkodni kezdte a reverendáját. Simon elképedve nézte. Most vette észre, hogy az esperes mennyire megváltozott, mióta nem látta. Köpcös, kövér teste mintha kissé megnyúlt volna. A pocakja megcsappant, szinte lógott róla a reverenda. Arcbőre petyhüdt, egészségtelen színű, a szeme alja duzzadt, táskás volt. Hatalmas tokája helyett ráncos bőrlebernyeg borult csont- színű gallérjára, s a szemében különös, savószínű fények viliództak. (Folytatjuk) Az utóbbi áron kínáltak őszibarackot is. A dió rég volt ilyen kifizetődő: héjasán is 80 forintért vesztegették kilóját. A gesztenye kilóját minőségétől függően 30—40 forintért adták. A zöldségpiac legkellemetlenebb meglepetése volt a burgonya 12 forintra szökött ára. Ennyiért kínálták a zöldbabot is. 14—15 forintot kértek egy bögre fejtett babért. Fejes káposztát 5,40—10, lilát 14 forintért mértek. Gazdag volt a paprikaválaszték. A lecsóba valónak kilóját 5 forintért vették, a legjavát 16—18-ért. 25-ért is elkelt a cseresznyepaprika. Nem múlt el nyomtalanul az idő a 8 forintos paradicsom felett. 14-ért öntötték szatyorba a főzőhagyma kilóját, 20-ért a lila csemegét Ugyancsak 20 forint a mutatós karfiol. Fogyóban van a 16 forintos, eltenni való uborka. Apró fejes salátát láttunk 3 forintért. Helyenként már óriásra hízott a leves- zöldség: 8 forintot kóstált csomója. A gombakínálatból már csak a bögrénként 25-re tartott csibegomba érdemel említést. Kacsáktól fehérlett a baromfipiac. 200—240 forintot fizettünk egy szebb példányért. Érthetetlen volt viszont, miért szabott olyan szerény — mindössze 200 forintos — árat libáiért egy fiatalember. A titkot nyilván csak az állatok nyelvét értő dr. Doolittle deríthette volna ki. Ez alkalommal 70 volt a vörös,- 55 forint a fehér csirke kilója. 200-ért kelt el egy testes kakas. Aki győzte az alkut, 2,20-ért vett tojást, mások 2,40—2,60-ért. A virágárusok hervadó kínálatából kiemelkedett a 10 forintos szegfű és a csokronként 25—30-ért kínált rózsa. B. F.
