Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-02 / 232. szám
Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, szeretett feleségem, leányom, testvérünk PINTÉR SZILVESZTERNÉ (CSÖPI) (szül.: GADÁNYI MARGIT) balatonboglári lakos rövid szenvedés után 56 éves korában elhunyt. Drága halottunkat október 3-án 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a balatonboglári temetőben. A gyászoló család. (Minden külön értesítés helyett.) * * * A Somogy Kereskedelmi Vállalat vezetői és dolgozói mély megrendüléssel tudatják, hogy PINTÉR SZILVESZTERNÉ a boglárlellei 75. számú bolt nyugdíjas vezetője tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 3-án 12 órakor lesz a boglárlellei temetőben. Emlékét megőrizzük. * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, SZILÁDI JÓZSEF a GENERAL gmk volt dolgozója szeptember 26-án hosszan tartó, súlyos betegség után örökre itthagyott bennünket. Temetése október 5-én, hétfőn du. fél három órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászolják: felesége, gyermekei Zsoltika, Mónika, szülei, ismerősei és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BODROGI JÓZSEF hosszan tartó súlyos betegség után 56 éves korában elhunyt. Temetése október 2-án m$, pénteken 14 órakor lesz a boglári temetőben. A gyászoló család. EXPRESSZ Kaposváron a Németh István fasor 39. sz. alatti ötszobás, összkomfortos, garázsos, két család részére is alkalmas családi ház eladó. Telefon: 14-935. __________________(5493) Kaposváron a Szent István u. l a szám alatt egyszoba- konyhából, fürdőszobából álló utcafronti lakrész (44 m2) tüzelőtárolóval és 60 n-öles kerttel eladó. Irányár: 270 ezer forint. (5453) Lengyeltótiban a Tatárváron nagyrészt elbontott ház 8600 n-öl földdel — víztároló mellett, kertészkedésre, minden fajta állattartásra alkalmas (Csisz- tafürdő 3 km, Fonyód 10 km) — megosztva is eladó. Érdeklődni: Horváth János, Lengyeltóti, Kossuth L. u. 37. ________________(121871n K aposhomokon hétvégi háznak ií alkalmas kis családi ház 600 n-öles kerttel eladó. Érdeklődni a Széchenyi u. 13. sz. alatt lehet. ________________(352979) H áromszobás, fürdőszobás családi ház gazdálkodásra alkalmas telekkel eladó. Érdeklődni szombat—vasárnap egész nap: Gsömend. Szabadság u. 13. __________________(5533) P V-s 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: Bábonymegyer, Pe- töfi u. 16. (121897) A ZY-00-51-es rendszámú Trabant — 9 éves — új műszaki vizsgával eladó. Kaposvár. Nyár u. 7. __________._______(5538> K M-es Lada eladó. Érdeklődni este 18 óra után: Kaposvár, Gyár u. 5._____(55321 I D-s NSU 1000 C eladó. Érdeklődni 19 órától: Kaposvár, Szondi u. 8. III. em. 1L_______________(5575) M arcali központjában garázs eladó, valamint 1 tekercs nad- lófűtőcső. Érdeklődni: Marcali. If- iúsági u. 14. (121892) Eladó esv itt1-típusú sztereokép- magnó új állaoot- ban (3 hónapos), tartozékokkal. Érdeklődni este 6 óra után: Kaposvár, Katona J. -u. 12. Fakereskedőket, vállalkozókat, fűrészest keresünk rendhagyó méretű vegyes kemény tűzifa beszerzésére vagy feldolgozására. NOVIKI Kaposvár, Szondi u. 10. Telefon: 16-296. (352554) SKIF sátras utánfutó eladó 32 000 Ftért. ^Horváth, Barcs, József Attila u. 1. (121908) 5 éves, 7 hónapos vemhes tehén, egy nehéz kancaló kocsival, szerszámmal, egyéb gazdasági felszereléssel és 35 q I. osztályú lucernaszéna költözködés miatt sürgősen, olcsón eladó. Lulla, Kossuth u. 41. Nix Gyula. ' (121904) Sodrott ló spedi- terkocsival együtt eladó. Barcs. Segesvári u. 32. (121909) INGATLAN Kétszobás, központi fűtéses családi ház eladó. Kaposvár, Schönherz Zoltán u. 41. Érdeklődni: 17 óra után. (5344) Fonyódon a Kisfaludy u. 4. szám alatt 4 szoba-összkomfortos nyaraló (garázs, pince, ipari ram) a felbecsült árért eladó. Kizárólag parti nyaralót megegyezéssel átveszek. Szabó, 7500 Nagyatád, Aradi u. 6. Tel.: 11-848 vagy a kaposvári 11- 874-es telefonon. ________________(352312) A Balatonhoz közel kétszobás, összkomfortos családi ház melléképülettel eladó. Víz, villany, gáz van. Érdeklődni: Boglárlelle, Zrí- nyi u. 4. (121497) Balatonberényben 100 m2-es • családi ház panorámás helyen 400 n-öles telekkel, a Balatontól 3 percre, eladó. ,.Üdülőnek is” jeligére a Magyar Hirdetőbe: Veszprém, Kossuth u. 6. ________________(296449) S véd típusú, 6 szobás, szinteltolásos, szuterénos, újonnan épített családi ház — festői környezetben, a Balatontól 3 km- re, 357 n-öles, a Balatonra körpano- rámás telken — igényes, csendet, 'nyugalmat kedvelő magánszemélynek vagy vállalatoknak családi ok miatt eladó. A tetőtér beépítés alatt. Megtekinhető szombat—vasárnap: Fejes Imre, Balaton- endréd, Újtelep, Árpád u. 2. (121492) Kaposváron eladó a Schönherz Z. u. 58. sz. háromszobás, összkomfortos családi ház — áron alul. Érdeklődni: Tóth L. u. 10. fszt. 1. ________________(5177 a) Gazdálkodásra alkalmas háromszobás, központi fűtéses családi ház eladó. Ugyanott eladó kazán olajégővel és kertitraktor négykerekű ekével, • boronával. Nagyatád, Ady E. u. 69. _______________(5171) K aposváron a Bartók Béla ti. 7. számú ház áron alul el- adó.___________(352393) K isbárapátiban a Fő utca 27. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni: bármikor. (352345) Kaposvártól 6 kmre, hétvégi ' telek áron alul eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Április 4. köz 1. 3 12. 18 óra után. (5494; Eladó Somogyva- moson a Fő u. 63. sz. alatt háromszobás, összkomfortos családi ház mellék- épületekkel és 2800 n-öles kerttel. Gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni egész nap. a helyszínem_____________(5462) E ladó 80 m2 alap- területű, szuterénos, központi fűtéses, tetőtér-beépítésre alkalmas családi ház 600 n-öles telekkel. Érdeklődni 18 óra után: Sán- tos, Fő u. 57 2. (4840) Zselickislakon 1971 - ben épült 2 szobás családi ház mellékés gazdasági épületekkel, 500 n-öles telken, eladó. Érdeklődni munkaidő után Zselickislakon a Kossuth utca 52. sz. alatt. Máté János. __________________(4837) Zártkert épülettel eladó. Irányár: 100 000 Ft. Érdeklődni: Kaposvár. Damjanich u. 24 A. fszt. 13. Végváriné. 17 óra után. (4799) Nagy családi ház — gazdálkodásra kiválóan alkalmas — októberi beköltözéssel eladó. Somogy- fajsz, Kürtöspuszta 1. Kecskés Pálné. _______________(352036) K aposváron háromszobás, összkomfortos családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni: .Brassó U. 4 A. _________(5172) K aposváron Klapka u. 18. sz. alatt 120 n-öles, gázos építési telek építőanyaggal is eladó. Érdeklődni a 14-333- as telefonon. 1. Sz. ÜMK. __________(5584) E gyszoba-hallos. 44 m2-es, földszinti lakás kp-ért -f OTP- átvállalással eladó vagy emeleti lakásra cserélhető. Érdeklődni : Kaposvár, Búzavirág u. 2. fszt. Nagy I.ászló. Az esti órákban. (37) JÁRMŰ Kilenchónapos ETZ 250-es motorkerékpár kitűnő állapota ban eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Búzavirág u. 2. Tihanyi. 17 órától. ________________(352426) Eladó az UD 4ö-bö- os írsz. Wartburg de Luxe szgk. friss műszaki vizsgával. 8724 Inke, Kossuth L. u. 18. Kustos. (352544) Zastava féltengely- csukló, lökhárító, rugólap, pótkerekek stb. eladók. Kapós- mérő, Dózsa Gy. u. 86. _______________(5169) 2 00-as dízel Merce- des-motor sebesség- váltóval, önindítóval, 128-as torinói Fiat és Simson S 51 N motor eladó. Fonyód, Jókai u. 3. (352569) TM-es 1500 cm-es Lada megkímélt, eladó. Kaposvár, Vi- kár Béla u. 23. ________________(352735) 2,5 éves dízel Volga, 3 éves, zárt ARO friss műszakival eladó. Érdeklődni: 17 óra után: Juta, Rá- kóczi u. 26. (5469^ Lada Combi (négyéves) megkímélt állapotban eladó. Ba- latonszéplak, Hotel Interpress. Telefon: 84-11-202, (352122) Jó állapotban levő ZL-es 1500-as Lada személygépkocsi eladó. Kaposvár, Kölcsey u. 39. (5334) ÁLLÁS 37 eves férfi vas- műszaki és raktár- gazdálkodási végzettséggel, jogosítvánnyal, 20 éves gyakorlattal Kaposváron állást keres. Ajánlatokat , .Pontos, megbízható 5539.” jeligére a kiadóba kér. (5539) EGYÉB 4 db ötezres keltetőgép, GERGELY típusú, eladó. Keszthely, Bercsényi u. 10. ________________(339268) Fájdalommentes füllyukasztás csecsemőkortól október 4-én Kaposváron a cseri parkban a HAVI VÁSÁRON. Gazdag választék (23 fajta), szakszerű felvilágosítás. Keresse a PIROS-FEHÉR pavilont, ott ajéndékcsomagot adok. Más napokon Boglárlelle. (Boglár), Kupa vezér utca ifi. Egész nap. (2119) Pályázati felhívás A KSH—SZÜV Kaposvári Számítóközpontja pályázatot hirdet szervezési, programozási osztályvezetői munkakör betöltésére. A megbízás 3 évre szól, alkalmasság esetén többször is meghosszabbítható. Az osztályvezető feladata: Számítógépes információrendszerek tervezési és fejlesztési munkáinak szervezése, irányítása,' ellenőrzése. Szoftverfejlesztési és egyéb számítástechnikai alkalmazások piackutatása, vállalkozások menedzselése. Az irányítása alá tartozó kollektíva szakismereteinek rendszeres, magas színvonalú, állandó fejlesztése. Az alkalmazás alapvető feltételei: — szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, — számítástechnikai felsőfokú képesítés (rendszerszervező, programozó, programtervező). — öt év szakmai és vezetői gyakorlat, — erkölcsi és politikai feddhetetlenség, — életkora legföljebb 45 év. Olyan kimondottan jól felkészült, agilis, széles körű számítástechnikai ismerettel és gyakorlattal, jó kapcsolatteremtő készséggel és helyzetmegítélő képességgel rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk, akik képesek elősegíteni a hatékonyabb, szervezettebb, jövedelmezőbb és versenyképes gazdálkodás szervezeti kialakítását és a követelmények érvényesítését. A pályázat tartalmazza a pályázó részletes önéletrajzát, eddigi szakmai, vezetői tevékenységének ismertetését, jelenlegi munkahely, beosztás, jövedelem megnevezését, a munkakörre vonatkozó elképzelések, tervek ismertetését, képesítést igazoló dokumentumok másolatát. A pályázatokat a megjelenéstől számított 30 napon belül a számítóközpont személyzeti előadójához lehet benyújtani. Cím: Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. Fizetés: kiemelt jövedelem, megállapodás szerint. A pályázatokat bizalmasan kezeljük, a döntésről a pályázókat írásban értesítjük. (100367) hazasságkoz- VETITÉS! Tarskere- sés! Válaszborítékért tájékoztatót küldünk. 8105 Várpalota, .HARMONIA TÁRSKERESŐ. ________________(93573) M enyasszonyi ruhák kölcsönzése, gyönyörű külföldi modellek nagy vá- laszékban. Siófok, Mártírok útja 5. A kertmozi mellett. ____________________(121211) B alatoni kerttulajdonosok I Ezüstfenyő-különlegességek kékes ezüstösek, oszloptuják, kék- és aranytuják, borókák, gömbciprusok, különleges örökzöldek. Kívánságra beültetéssel, garanciával. Fenyőkertészet, Zamárdi felsőn a vasútállomásnál: Zalka Máté u. 55. Árusítás: péntektől hétfőig. __________________(7266) Borszőlő tőkén eladó, kb. 10 mázsa. Ajánlatokat „Zala- szántó” jeligére a keszthelyi Magyar Hirdetőbe. 8360. (339264) 5 db fejős tehén eladó. Gige, Rákóczi u. 38, ___________(526i) K iadó Kaposváron raktárnak, rnuneiy- nek alkalmas epuiet (180 m2-es) nagy területtel. Minden nagyságú járművel be lehet járni. Érdeklődni: Tóth Lajos u. 10. fszt. 1. (5177) Kútásást, kitisztítást vállalok. Szabó István, Lengyeltóti, Kaposvári Út 13, 8693. (352585) Eladó egy 2 személyes rekamié, 2 db fotel. Kaposvár, Lövölde u. 2. ________________(352580) SZALAGFÜRÉSZLAP élezése, javítása, új lapok készítése garanciával. Mindenkor megvárható. Medgyesi Lajos élező, Tab, Kossuth L. u. 79. (A régi buszállomásnál). __________________(4879) R edőny, reluxa ár- kedvezménnyel, garanciával. Keszthely, Nagy L. király u. 48. Józsa Róbert. (7908) Szólőoltványok, lugasszölők őszi telepítésre, termelői áron. Árjegyzéket díjtalanul küldök. Valiskó, Gyöngyös. (6959) Évelő, piros margaréta tövenként 20 Ft. A fehér 10. Törökszegfű, árvácska, staticapalán- ta 2 Ft. Fülöpné, Dénesfa *9365. (209018) Kaposváron a Berzsenyi utcai pavilonsorban 30 m2-es üzlethelyiség eladó vagy desedai tóparti telekre -cserélhető. Érdeklődni: Zaranyi-ltp. 20 B, Várhi- di. (5556) Garázs eladó Kaposváron a sport- csarnokkal szemben, a Dimitrov utca végén levő garázssorban. Érdeklődni naponta 18 óra után: Kaposvár, Toldi u. 4. fszt. 1. Márkusoknál. __________________(5546) 17—18 akós szüretelőkád jó állapotban, tölgyfából eladó. Kaposújlak. Kossuth u. 44. (352413) dolgozókat alkalmaznak A Somogy Megyei Patyolat Vállalat női munkatársakat keres felvételre fehérnemű-raktá- rosi és fehérnemű-vasalói (ka- landeresi) munkakörbe., Felvesz továbbá 3 lakatos szakmunkást, 1 férfi portást és 1 takarítónőt. Jelentkezni a vállalat központjában lehet: Kaposvár, Dombóvári út 1.________________________(100341) A KAPOSGÉP számviteli és pénzügyi öá. osztályára közgazdasági szakközépiskolai érettségivel rendelkező dolgozókat vesz föl. Jelentkezni a vállalat személyzeti és oktatási öá. osztályán (Kaposvár, Jutái út 45.) lehet. (130989) Az Alagi Állami Tangazdaság kaposvári kirendeltsége fölvesz bádogos szakmunkásokat, hőszigetelő szakmunkásokat, betanított hőszigetelőket. Jelentkezés Kaposvár, Dimitrov u. 66. sz. alatt.________________________(130986) A Zala Megyei Élelmiszer-kereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet a keszthelyi 314. sz. ABC boltvezetői munkakörének betöltésére, azonnali belépéssel. Feltétel: szakirányú szakvizsga, középfokú végzettség. Bérezés: megegyezés szerint. Fölvesz továbbá hús- és hentesáru-eladókat. Jelentkezés: Nagykanizsa, Somogyi Béla u. 47. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. Telefon: 12-281. (100445) MONOMAX típusú hidraulikus autóemelő .beszereléséhez keresünk vállalkozót (kisvállalatot, gmk-t). Ajánlatokat a 100429. számra a kaposvári lapkiadóba kérünk. (100429) Hegesztői vizsgával rendelkező lakatost, központifűtés- és vízvezeték-szerelőt, valamint érintésvédelmi vizsgával rendelkező. éTektronikai szerelésben jártas villanyszerelőt azonnali belépéssel fölveszünk. Jelentkezés: Kaposvár, Jutái út, az ÁFOR karbantartó üzemének főművezetőjénél. Telefon: 12-506. (131004' Minden típusú teher- és személygépkocsi-rúgó javítását és készítését rövid határidővel vállaljuk Autó-UNI VERZÁL GMK, Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 231. (35257 Mezőgazdasági üzemek, figyelem! Sokéves tervezői és gyakorlati megvalósításban szerzett tapasztalat birtokában tervezőirodánk különböző mezőgazdasági technológiák szemesterményszárító-üzemek keverőüzemek tárolóüzemek (szellőztetés, hűtvetárolás) szarvasmarhatelepek stb. tervdokumentációjának elkészítését rövid határidővel vállalja. KOMÁROMI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT TERVEZŐIRODA Telefon: 37, 283 Telex: 24-207 (100287) ÉRTESÍTJÜK TISZTELT ÜGYFELEINKET, hogy az Országos Takarékpénztár kalinyini szolgáltatóházban működő körzeti fiókja 1987. október 5-től TATAROZÁS MIATT az OTP megyei igazgatóságának Kaposvár, Május 1. u. 33 b szám alatti széknázában üzemel. Telefonod a megyei igazgatóság számain hívható. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁGA (100406) 1 MAI L M mm u se «J Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: ASTERIX, A GALL, este 7 órakor: A KICSORDULT* TÖR (16), videomozi de. 9 órától nonstop I. és II. terem: CI- GANYLANY. Szabad Ifjúság du. 4 Órakor: NAPLÓ- SZERELMEIMNEK, I—II., este 7 órakor: A PROFI (16). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: FILMKLUB, videomozi du. háromnegyed 6 órakor: CIGANYLANY. Nagyatad du. 5 és este fél 8 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Marcali du. 5 órakor: VIDEO- KIVETlTÖ: BOLONDOS ÚJONCOK, este 7 órakor: BÜCSÜ- ZÁS I—II. Városi művelődési ház videomozi, Barcs este 7 órakor: KUNG-FU LÁNY. Siófok este 7 órakor: MALOM A POKOLBAN. TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.05: Hasonmás. NDK-film- vígjáték. 16.15: Hármas csatorna. 16.20: Hírek. 16.25: örömzene. 17.00: Amazon gólözön. Ii7.15—19.00: Péntek délután. 17.15: Évgygűrük. 17.45: Téka. 18.00: Ablak. 19.00: Álljunk meg egy szóra! 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Láncszemek. 20.25: Budapesti művészeti hetek. A fekete kolostor. Tv-film. 22.10: Üj hullám. 23.10: Híradó 3. Budapest 2 17.35: Képújság. 17.40: A, palacsintás király. 19.30: A fűszerek világa, a világ fűszerei. 20.00: Huszka Jenő: Bob herceg. Operett. 21125: Híradó 2. 21.45: Melocco Miklós. Portréfilm. 22.05: Kollaboránsok fia. Holland film. 23.00: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Tálalva. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az öregség nem óv a házasságtól. Amerikai—kanadai film. 12.10: Belföldi riport. 13.00: Mi. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Mi. 18.30: Knigh Rider. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Derrick. 21.20: Anekdoták hangjegyekre. 22.05: Sport labdarúgással. 22.35: Swann szerelme. 0.25: Figaro és társai. 1.25: Aktualitások. Osztrák Tv 2 16.00: Vurlicer. Kívánságműsor. 16.45: A hatalom ára. 17.35: Hun- za — Oázis a világ teteje alatt. 18.00: Kétszer hét. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Tv-híradó. 20.15: Tervezett puszta. 21.20: A pszichiátria. 22.00: Tv-híradó 2. 22.20: Az útját hullák övezik ki. Olasz—francia film. 0.05: Állítsátok meg a 123-as haláljáratot. Amerikai film. 1.45: Hírek. Jugoszláv Tv 1 14.45: Művelődési adás. 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Élő hipotézisek. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-ka- lendárium. 19.1*0: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Kié a gyerek? 21.00: Üt a tudás közepébe. 22.00: Tv-napló. 22.20: Pénteken 22-kor. 23.50: Hírek. 23.55: Plusz műsor. Jugoszláv Tv 2 18.45: Zágrábi körkép. 19.30: Tv-napló. 20.00: Könnyűzenei adás. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Amikor Michel hív. Amerikai játékfilm. 22.35: Egy szerző, egy film. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7.59: Jó reggelt; 8.00: Hírek. 8.20: Miért nincs a patkánynak kereke...? 8.50: Ur- bán Katalin népdalfelvételeiből. 9.10: Hétszínvirág. 9.40: Én kis kertet kerteltem . . . 10.00: Hírek. 10.05: Oj Simeon. 10.10: Régi híres előadóművészek lemezeiből. 11.10: Gondolat. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai könyvespolc. 13.00: Zenés séták a természetben. 14.00: Hírek. 14.11: Közelről és távolból . . . 14.45: Kritikusok fóruma. 15.00: Erről beszélgettünk... 15.30: Nóták. 15.55: Muzsikáló természet. 16.00: Hírek. 16.05: Furfangos történetek. Mesejáték. 16.45: Az MRT gyermekkórusa énekel. 17.00: Egy hónap után. 17.25: Rólunk van szó! 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30: Esti magazin. 19.15: Ifjúság ’87. 20.20: Lemezmúzeum. 20.53: Hangportrék — rádiós emlékek fényében. 21.30: Mit csinálnak a tervezők? 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Lassus-motetták. 22.50: A magyar honvédség utolsó napjai a II. világháborúban. 23.20: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7.59: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Klasszikus operettekből. 8.50: Tiz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: A Modern Hungária együttes műsorából. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Hirek. 13.05: Pophuliám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Péntektől péntekig. 17.00: Hírek. 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Muzsikánál nincs jobb barát. 21.00: Hírek. 21.05: Tükörképek. 21.15: 38-78-22. Automata közönségszolgálat. 23.00: Hírek. 23.20: Dzsessz. 0.15—4.20: Ejfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.00: Hírek. 8.12: Zenekari muzsika. 9.30: Olasz kamarazene. 10.10: Csak fiataloknak! 11.05: Lámpám fénykörében. Versek. 11.10: Ravel: A gyermek és a varázslat. 12.00: Zenekari muzsika. 12.45: Opera- részletek. 13.00: Hírek. 13.05: Aki a-^zeretetet álmodta vászonra. 14.05: Beethoven: Diabelli változatok. 14.50: Liljana Bárévá operaáriákat énekel. 15.16: Székely Endre műveiből. 15.50: Bíró Zoltán: Vállalások és kételyek. 16.00: Zenekari muzsika.. 17.00: Nyitnikék. 17.30: Dietrich Fischer-Dieskau operafelvételeiből. 18.00: Országos Illyés Gyula vers- és prózamondó verseny. 19.00: Hírek. 19.05: Sporoni régi zenei napok. 20.20: Viki. 20.49: Hamlet. Tragédia. 23.30: Hírek. A SZOT GANZ-ÜDÜLÖ nagyobb mennyiségű tűzifát árutít 50 Ft/q egységáron. Érdeklődni a kertészeti , csoportnál lehet, Boglárlelle, Honvéd u. 1. címen 8—12 óráig személyesen vagy az 51-479-?s telefonon. (100396)