Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-14 / 242. szám
4 Somogyi Néplap 1987. október 14., szerda GÖRGETEG- ŐSSZEL Csípős már a szél, s dider- gős az őszi délelőtt. A gör- getegi Béke utca egyben a Barcsra tartó 68-as főközlekedési út is; személygépkocsik, súlyosan megrakott teherautók, kamionok forgalmát bonyolítja le. A nehéz járművek rengetik a talajt, az út mellett sorakozó házak közül nem egynek a falán repedések jelzik, hogy mennyire. Sok a régi porta. A házak homlokzatán évszámok: a kiegyezés utáni éveké. Dolgos kezek emelték e házakat; a hosszan elnyúló udvarokon pajták, szérűk jelzik a gazda tehetségét. Pirosló paprikafüzérek őszi dísze a félig fedett verandákon, súlyos szőlőfürtök a lugasokon, s az év utolsó színes virágai a házak előtt. Hangulatos a kép — a mai Görgeteg. A múlt században épült az az apró ház, amely a léckerítés mögött hívogat szikrá- zóan fehér falaival. Verandáján muskátlik virítanak. Az ajtón fejet lehajtva lehet csak belépni a földpadlójú konyhába. A Beregszászi házaspár otthona a régi paraszt múltat őrzi. István gazda kilencven, Teri néni hetvenhat éves. Szívesen fogadják a hívatlan vendéget, s gyorsan megnyílik a lélek is. Teréz néni Daruvárról beszél, ahol született; a háborúról, a szökésről, ahogy férjével és két kisgyerekével 1914-ben Magyarországra érkezett. — Maries Mátyásnak hívták az uram — csörgedezik lassan a szó. — Háromfára kerültünk, cselédnek. Futottunk-mene- kültünk a tűzvonalák mögött egészen Baranyáig, amikor 45 tavaszán kidobolták: a német elvonult, mindenki menjen haza, nézze meg, mije maradt. Ment az én uram is; bár ne ment volna, akna csapta el, s mikor már jutottunk volna valamire, elpusztult nyomorultul. Kegyelemkenyérre kerültünk a három gyerekkel. Szentmi- hályfán. Ott ismertem meg Istvánt, aki megszánt bennünket, magához vett. ösz- szeházasodtunk. Beregszászi István és felesége tizenegy gyereket nevelt fel. Könnyű életük sosem volt, s hogy megvehessék a görgetegi tömésházat, tehenet és disznót kellett eladniuk. — Nem panaszkodunk — mondja Beregszászi István —; az asszony betegeskedik ugyan, de engem elkerül a baj. Bírom még a munkát: éppen ma szüreteltem. Mutassam-e, milyen a borom? A községi tanácselnök, Csa- los István éppen telefonál. Ütra készen áll, türelmetlenkedik az íróasztal mellett, már amúgy is késésben van. — Nagy szél volt az, ami 1973-ban engem Somogytar- nócáról Görgetegbe forgatott — mondja —, azóta vagyok itt tanácselnök. Ma már számtalan gyökér köt ide. A településen 1381 ember él; társközségünkben, Rinya- szentkirályon ötszáz. Lassú gyarapodás jellemző ránk, s talán még az: nem kergetünk elérhetetlen álmokat. Kis célokért harcolunk, most például a szentkirályi vízellátás megoldásáért, s csak olyan feladatokra vállalkozunk, amelyeket meg is tudunk valósítani. Iskolánk van, könyvtárunk, orvosi rendelőnk. Háromszáz embernek a termelőszövetkezet ad munkát; ugyanennyien járnak el naponta Kaposvárra, Nagyatádra, Barcsra dolgozni. Sok az idős ember. A fiatal hamar odébbáll. Bár most mintha ismét kedvet kapnának a letelepedésre . .. Az út mellett az árok füvét kaszálja lendületes mozdulatokkal egy férfi. Hamar ismeretséget kötünk, előbb a templomokról esik szó (van kettő is belőle Görgetegen), majd a faluról, az emberekről. Vörös Ferenc azt mondja, jó falu ez, s meg is lehet élni, ha nem restell dolgozni az ember, ö maga a termelőszövetkezetben dolgozott 1985-ig; szép emberen és csúnya halotton kívül minden volt ott, legutóbb agronómus. — Akkoriban 4200 hektár volt az összevont téeszek területe, s 1200—1400 szarvas- marhát neveltünk, disznó meg volt számtalan. Ma? Alig van lábasjószág, a kisgazdák se igen vállalkoznak már, elvették a kedvüket a tartástól. Magam még kitartok. Na, várjanak csak, lecsapom még itt ezt a kis füvet, s mutatok valamit! Rendezett gazdaságba vezet Vörös Ferenc. Büszkén mutatja a gazda Zsuzsát és Bucát, a két méla szemű tehenet, meg a bikákat: Kismiskát és Nagymiskát. Az istálló mellett disznóól; kocák, malacok sivítva, nvüzs- gölődve törnek a bedobott kukoricaszárra. Aranyló sárga csöveken marakodnak, tolonganak a vályú mellett. — Ebből élünk — mutat körül a birtokos örömével Vörös Ferenc —; van velük munkám elég. Nincs megállás soha. De tudja, úgy tapasztalom, hamar meghalnak azok, akik megtorpannak, elveszítik az élet ízét. Nézzen csak körül! Hát nem szép ez? Hirtelen öröm villan a szemében, ahogy a sertéssereg- letet szemügyre veszi: — De jó, hogy jöttek, lám, szerencsét hoztak. Napok óta figyelem már ezt a kocát, mikor kezd búgni, de nem vettem észre, most aztán mehetek végre „férjhez adni ’. — Fordul is gyorsan, fontos dolog ez most, feleségének, Irma asszonynak újságolja a hírt. Az asszony megértőén mosolyog, ismeri már az emberét. — A vendéggel törődj most — inti kedvesen, s egy pillanat alatt belebonyolódunk a baromfitartás gondjaiba. Nehezen búcsúzunk, sokféléről lehetne még szót keríteni. Kerítésen áthajolva kiált még utánunk Vörös Ferenc: — Hegedűs Lajosnál voltak-e már? Neem? No, ebben a faluban ő tart még tehenet; s képzeljék, három borja született az egyiknek! Azt megnézzék ám! Ügy el ne menjenek, hogy nem látták ... Klie Ágnes SZOVJETUNIÓ: A 70. ÉVFORDULÓ Milliók forradalma A februári polgári demokratikus forradalom után az Oroszországi (bolsevik) Szociáldemokrata Pártnak mintegy 24 ezer tagja volt. Az illegalitásból előjőve a párt elsősorban a munkásosztály aktív képviselőit fogadta soraiba. Tagjainak a száma április végére már meghaladta a százezret. Tömegpárt lett belőle, az orosz- országi proletariátus tömegpártja. Június 18-án (július 1-jén) békés tüntetésre került sor Petrográdon; ezen több mint 500 ezren vettek részt, követelve, hogy a hatalmat adják át a szovjeteknek. Az ideiglenes kormány utasítására és az eszer-mensevik vezetők tudtával fegyveresek támadtak a tüntetőkre. A megtorló intézkedések időszaka következett, letartózta- tási parancsot adtak ki Lenin ellen — bíróság elé akarták állítani. Lenin most is kénytelen volt illegalitásba vonulni. A hatalom az országban mindenütt az ellenforradalmi ideiglenes kormány kezében összpontosult. Lenin ekkor arra a következtetésre jutott, hogy a pártnak harci taktikát kell választania. „ Meghatározta a fegyveres felkelés irányvonalát, mert meggyőződése szerint a harc volt az egyetlen eszköz ahhoz, hogy a kialakult körülmények között a forradalom győzelemre jusson. Javasolta, hogy vegyék le a napirendről a Minden hatalmat a szovjeteknek! jelszót, amely korábban a forradalom békés fejlődésének irányvonalát fejezte ki, de meg volt győződve róla, hogy ha a szovjetek megszabadulnak a kispolgári pártok káros befolyásától, akkor a dolgozó emberek hatalmának megteremtéséért folytatott harc igazi szerveivé fognak válni. A nyár derekán általános társadalmi, gazdasági és politikai válság tört ki az országban. Megkezdődött a kispolgári, opportunista pártok eszmei és szervezeti széthullása. S egyre növekedett a bolsevik párt ereje és ösz- szeforrottsága. Októberben a párttagok száma mintegy 350 ezerre nőtt, a párttagok 60 százaléka élvonalbeli munkás volt. 1917 őszére Oroszországban megértek a szocialista forradalom győzelmének feltételei. Szeptemberben Lenin a fegyveres felkelés előkészítésének feladatát tűzte a párt elé mint gyakorlati célt. Óva intette a párt központi bizottságát, hogy a hatalom „megragadása” érdekében összeesküvősdihez kezdjen. Lenin szerint a felkelés csak akkor lehet sikeres, ha nem összeesküvésre, nem is a pártra, hanem az élenjáró osztályra és a nép forradalmi lelkesedésére épül. Egyúttal konkrét tervet dolgozott ki a petrográdi felkelés lebonyolítására. A párt központi bizottságának október 10-i (23-i) konspirativ ülésén megvitatták a fegyveres felkelés kérdését. Az előadói beszédet Lenin tartotta, aki előtte való nap illegálisan tért vissza Finnországból Petrográdba. Tíz szavazattal kettő ellenében (Kamenyev és Zinojev) a Lenin-féle határozati javaslatot fogadták el, s ez kimondta, hogy minden feltétel megérett, és a felkelés már elkerülhetetlen. A következő napokban megválasztották a felkelés katonai vezetőségét is. Az októberi felkelésben jelentős fegyveres erők álltak a bolsevik párt mögött, élükön a petrográdi Vörös Gárdával (ennek a létszáma a harcok során 40 ezer főre nőtt). A forradalom e fegyveres élcsapatát több százezer vörösgárdista volt még hajlandó támogatni Oroszország többi városában. S mögéjük több millió katona sorakozott fel a fronton és a hátországi helyőrségekben. Legfőbb támaszukat azonban a munkások és a szegényparasztok jelentették szerte az országban, akik készen voltak rohamra indulni a kapitalizmus ellen. Roham a Téli Palota ellen A döntő eseményekre október 24-én (november 6-án) került sor. A Szmolnijba érkeztek a II. összoroszországi szovjetkongresszus küldöttei, s oda irányítottak több vörösgárdista osztagot, forradalmár katonákból és matrózokból álló egységet is. A városba vezető utakat védő helyőrségi csapatoknak parancsot adtak, hogy egyetlen ellenforradalmi egységet se engedjenek be Petrográdba. Október 24-én (november 6-án) este Lenin megérkezett a Szmolnijba, és személyesen is átvette a fegyveres harc vezetését. A forradalmi erők megkezdték mindent eldöntő támadásukat. Tervszerűen elfoglalták Petrográd stratégiai álláspontjait, s reggelre a főváros a felkelő nép kezébe került. November 7-én reggel a Forradalmi Katonai Tanács elfogadta az „Oroszország polgáraihoz!” kezdetű felhívást, amely tudtul adta, hogy megdöntötték az ideiglenes kormányt. (Folytatjuk) A. Szirotkin Nyugatnémet turisták világszerte Véget ért a nyár, a fő turisztikai idény. Ilyenkor a szakemberek számot vetnek a szezon eredményeivel. Egy párizsi székhelyű, a gazdasági együttműködés és a fejlesztés kérdéseivel foglalkozó társaság adatai szerig 1987-ben a nyugatnémet turisták utaztak a legtöbbet a világban. Első helyüket már tavaly megalapozták azzal, hogy az amerikaiakat megelőzve ők költöttek a legtöbbet külföldi nyaralásukon: huszon- négymilliárd dollárt. Érdemes megemlíteni, hogy a második helyezett amerikai turisták „csupán” 17 milliárd dollárt szántak nyaralásukra. A szinte nemzeti rögeszmévé vált külföldi utazás elsősorban a nyugatnémet márka magas árfolyamával magyarázható, amely olcsóvá tette a határokon túli utakat. A legkedveltebb üdülőhely Spanyolország és Itália, de a nyugatnémetek fölfedezik a világ távolabbi, egzotikusabb tájait is. Az utazási irodák ajánlatai között gyakran szerepel Tibet és Tahiti, sőt legújabban Vietnamba is csalogatják a turistákat. Emellett azért a nyugatnémetek továbbra is szívesen utaznak Kelet-Európába, Afrikába és az Amerikai Egyesült Államokba. Az NSZK-ban természetesen kialakult a turizmust kiszolgáló információs hálózat is. Az újságok naponta tájékoztatnak arról — kedvet csinálva az utazáshoz —, hogy hová érdemes menni, hol van még szabad hely, melyek Európa legtisztább fürdőhelyei. Többek között ennek köszönhetően az idén harmincmillió ember — az ország lakosságának mintegy a fele — a határokon túl töltötte szabadságát. A Dresdner Bank nyugatnémet pénzintézet fölmérése szerint az NSZK állampolgárai nyaralásuk során évi jövedelmük négy százalékát költötték el külföldön, túlszárnyalva ezzel a 2,7-es európai átlagot. Hogyan szeret nyaralni a nyugatnémet turista? A lehető legkevesebbet mozogni, feküdni a homokban, napozni és lustálkodni — állítják az utazási szakemberek. Éppen ezért Spanyolország a legkedveltebb célpontja a nyugatnémet üdülőknek. Az idén mintegy négymillióan választották az Ibériai-félsziget nagyobbik országát, lekörözve az ugyancsak közkedvelt Olaszországot. Ezzel magyarázható az is, hogy augusztusban a spanyol pilóták sztrájkjának híre került a nyugatnémet tv-adók eseményösszefoglalóinak élére az esti főműsoridőben. Megint csak az utazási szakemberek szerint a nyugatnémeteket nem riasztja annyira a zsúfoltság és a tömeg látványa, mint a más nemzetbelieket. Augusztusban például egy délelőtt a düsseldorfi repülőtérről, amely az ország egyik legsűrűbben lakott területét, a Ruhr-vidéket szolgálja, négy különrepülőgép-járat indult a spanyol tengerpartra. Ezrek várakoztak arra, hogy kiszökjenek az évtized egyik legszeszélyesebb, leghidegebb és légesősebb nyarából a napsütötte strandokra. A spanyolországi turistainvázióhoz hozzá tartoznak a rendkívül kedvező árak is. Egy huszonötéves nyugatnémet számítógépszakos egyetemi hallgató például azért választotta a spanyol Mallorca szigetét kéthetes üdüléséhez, mert a repülőút, a tengerparti szállodai szoba és a napi étkezés csupán 450 dollárba került. A növekvő utazások hátterében a csábító árak mellett azonban jelentős szerepet játszik az is, hogy az exportra orientált NSZK-ban az iskolákban a némettel párhuzamosan kötelező egy idegen nyelv elsajátítása. A világ megismerésének óhaja így a külföldi utazás során párosul a gyakorlati nyelvi tapasztalatokkal. A vendéglátók ennek ellenére még mindig gyakran panaszkodnak arra, hogy a nyugatnémetek külföldön még mindig többnyire csak németül hajlandók megszólalni, sőt az otthoni kötöttségektől megszabadulva külföldön gyakran agresszívan, durván viselkednek. A brit sajtó a nyáron tele volt ilyen esetek leírásával. A londoni Financial Times című gazdasági napilap azonban némi igazságot szolgáltatott a nyugatnémeteknek. A statisztika szerint ugyan igaz, hogy sok nyugatnémetnek olcsóbb a külföldi nyaralás, mintha otthon maradna, ám nyugat-európai társainál sokkal többet fizet azért, hogy ilyen „jól járjon”. Talán ezért is lehettek világelsők a nyaralásra való költésben. Hét nyugat-európai ország 101 utazási irodájának árajánlatait összehasonlítva kiderült, hogy 39 esetben a nyugatnémetek kérték a legmagasabb árat. Ugyanazért a spanyolországi, portugáliai vagy görögországi tengerparti ellátásért egy nyugatnémet családnak akár 80 százalékkal is többet kell fizetnie saját utazási irodájának, mint amennyit egy londoni iroda kér ‘a brit állampolgároktól. Egyik-másik nyugatnémet turista udvariatlansága mögött tehát jogos gazdasági indulat is meghúzódhat, ha rájön, hogy már odahaza becsapták — véli a Financial Times. Újonnan nyílt valutás vadászbutík MÁRKÁS KONFEKCIÓ ÉS KOZMETIKUM SZÉLES VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VEVŐIT. BALATONFENYVES, NIMRÓD U. 1.
