Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-11 / 214. szám

1987. szeptember 11., péntek Somogyi Néplap 7 Nosztalgia nélkül Kaposvár ökölvívásáról • Mi tagadás, nem könnyű manapság nosztalgiamente­sen beszélgetni a kaposvári ökölvívóspoitról. Ez az a sportág, amely Somogybán a labdarúgás mellett a máso­dik helyet harcolta ki ma­gának az „örök” népszerűsé­gi listán. Hol van már az az idő, amikor szűknek bi­zonyult a Csiky Gergely Színház nézőtere, az egykori nagy bokszcsaták színhelye. Vagy elevenítsük fal az egy­kori Dózsa-pályán lebonyolí­tott nemzetközi mérkőzése­ket, amikor több mint tíz­ezer ökölvívást kedvelő övezte a szorítót? Nagy kor­szaka volt az nemcsak a so­mogyi, hanem a honi ököl­vívásnak is. Csak „kóstoló” a nevekből a negyvenes évek végéről: Dévai, Vágner, Né­meth, a Kocza testvérek, majd egy évtizeddel később Dőri, Dorogi, Füzesi, Papp, Dunajecz, Tóbi, Riba, a Be- reczki fivérek, Kalmár. Ezt a csapatot azt hiszem, hogy ma Papp László is elfogad­ná válogatottjának. A hanyatlás a hetvenes évek elején kezdődött. So­kak szerint nagyban hozzá­járult ehhez, hogy az orszá­gos szövetség hadat üzent a csapatbajnokságnak. Egy tény, számos neves csapat ziilálódott szét a nyolc évi csb-mentes időszakban. Igaz, Kaposváron még összejött később is egy ütőképes gár­da, hisz azt a csapatot sem kell lebecsülnünk, amelyben olyanok húztak kesztyűt, mint Nagy Z., Benke, Raj- czi. Varga Z., Inkei, Bogyó, Rákosa, Budai, Lévai és Vö­rös. Sajnos, e jónevű gárda mögött már hiányzott a szi­lárd háttér, a kellő utánpót­lás, így azután az ő távozá­suk után kilencet számoltak a kaposvári ökölvívásra. Újabb nehéz időszak követ­kezett, nem egyszer még a megszűnés is fenyegette a szakosztályt. Vajon mennyi­ben változott máig a hely­zet? — Ma nemcsak a ver­senyzőknek, hanem a veze­tőknek is be kell lépnie a képzeletbeli ringbe. Bizony, sokat kell „bunyózni” ahhoz, hogy az ökölvívás, bárhol is egyáltalán a terítékre kerül­jön. Szinte szó szerint így kezdte mondandóját Zsala- kovics László, a Kaposvári Dózsa ökölvívó-szakosztályá­Rajt előtti beszélgetés nak elnöke, akivel Sánta Er­nő edző társaságában ültünk le meghányni-vetni a sport­ág jelenlegi kaposvári • hely­zetét. Sokan erősítgetiik, hogy az ökölvívás világszerte válsá­gát éli, így érthetően ná­lunk is. Nem lehet mentes gondoiktól tehát a somogyi székhely sem. Beszélgetőpart­nereim ezzel egyetértenék, csupán azzal nem, hogy ezt tétlenül kellene szemlélni. Elismerik, hogy elveszítette egykori rangját a boksz, so­kan egy kézlegyintéssel elin­tézik, ha szóba kerül. Ma­gúkról .az ökölvívókról is kezd egy hamis kép kiala­kulni. — Pedig a többség szolid, csendes gyerek, és a „hőzön- gőket” nem tűrik meg ma­guk között — mondja a szakosztály elnöke, majd kér­dezés nélkül fűzi tovább gondolatmenetét. —. Több éves hadakozá­sunk hiábavalónak bizo­nyult. Egyszerűen nem tud­tunk kellő bázist kialakítani Kaposváron. A szélmalom­harc vége az lett, hogy .vi­déken keljeit próbálkoznuhk. Hogy jót is mondhassak, ott nem csalódtunk. Ma mór két bázisa van a szakosztályunk­nak. Két éve Nagyatádon és a nyár óta Andocson is. Atá- don az 523-as szakmunkás­képzőben igazi otthonra lelt az ökölvívás. A tanintézet és a helyi tanács egyaránt nagy segítséget nyújt ehhez. Egyik ökölvívónk, Horváth László és az iskola testneve­lője, Szarvas József derekas munkát végez. A nágocsi ne­velőotthon számunkra új te­rület és úgy gondoljuk, e röpke idő alatt is nagyon népszerű az ottani gyerekek körében az ökölvívás. Már­is negyven fiatal ismerkedik a sportág alapjaival Maries Ernő vezetésével. — És mi a helyzet Ka­posváron ? — Húsz felnőtt, tíz ifjúsá­gi, tizennyolc serdülő és ugyanennyi úttörő korú iga­zolt versenyzőnk van. Közü­lük húszán várnak a techni­kai minimumvizsgára — ez a szorítóba lépés alapja. Fel­nőttjeink közül négy első, hat másodosztályú minősíté­sű, a többiek harmadosztá­Cselgáncs vidékbajnokság Kaposvár adott otthont a cselgáncs ifjúsági vidékbaj­nokságnak. A Kaposvári Dó­zsa versenyzői közül 53 kg- ban Iberhardt József ötödik lett. 57 kg-ban Tóth Lóránt ugyancsak az ötödik helyet szerezte meg. A 68 kg-os súlycsoportban Böröcz Zsolt ezüstérmes lett. 75 kg-ban a barcsi Veriga Gábor harma­dik helyen végzett. A súly­Böröcz Zsolt (balról) ezüstér­mes lett 68 kg-ban csoportok győztesei: 49 kg Balecz (Szegedi SC), 53 kg Borhi (Szolnok), 57 kg Sár­kány (Kecskemét), 62 kg Földvári (Szeged), 68 kg Papp (Debreceni D.), 75 kg Máté (PVSK), 83 kg Lipták (Békéscsaba), -f83 kg Sulyok (Debreceni D.). lyúak — kaptuk a választ Sánta Ernőtől. — Ez azt jelenti, hogy a most induló NB Il-ben re­ményteljesen szerepel majd a csapat? Zsalakovics László: — Én örök optimista vagyok. Az év elején foglalkozott elnök­ségünk a szakosztály helyze­tével és további támogatást ígért. Ez azt jelenti, hogy idővel el kell jutnunk addig, hogy a Dózsa ismét egykori nevéhez méltóan szerepel­jen. Két éve még több ed­zőnk volt, mint versenyzőnk, lám, mennyit változott a helyzet. Most mégis csak azt várhatjuk, hogy a jelenlegi együttes megismétli a tava­lyi szereplést. Az NB I az még odébb van, de a csúcsra csak úgy fogunk tudni fel­jutni, ha az ökölvívás érde­kében is sikerül egy széles körű társadalmi összefogást megvalósítanunk. A Dózsa ökölvívócsapata tehát holnap megkezdi csb- szereplését. A kaposváriakon kívül a mezőnyben találjuk az SBTC-t, a Kun B. SE-t, a Zalka SE-t, a Győri Dó­zsát és a Balassagyarmati HVSE-t. A kétfordulós baj­nokság végén a legjobb lép­het előre. Mint megtudtuk, a Dózsa a tavalyi öklözőivei indul, s a csapat annyit erő­södött, hogy az ifjúsági korú versenyzői tovább fejlődtek Közismert, hogy a végered­ményt a tíz felnőtt és a négy ifjúsági versenyző sze replése alakítja ki. Mint az edző elmondta, hat súlycso­portban eljutottak addig, hogy válogathat a verseny­zők között. Íme a felnőtt ke­ret: Árvái, Övári, Rostás, Laczlkó J., Bogdán, Orsós, Horváth L., Szántó, Horváth S., Radó, Kerekes, Hága, Je­néi. A szombati bemutatkozá­son a Dózsánál döntetlen kö­rüli eredményt várnak a csapattól. Jutási Róbert SPORTMŰSOR PÉNTEK Röplabda SOMBER-kupa, női: KV Izzó 16 ó. Ünnepélyes meg­nyitó 17.45 ó. Almásfüzitő— C. Venezia 18 ó. Kaposvár, városi sportcsarnok. Kézilabda Megyei bajnokság női: Fo­nyód—Kaposgép Fonyód, 18 ó. SZOMBAT Röplabda SOMBER-kupa, női: DU- TÉP—Almásfüzitő 9 ó. DMVSC—Vukovár 11 ó. DU- TÉP—C. Venezia 16 ó. Izzó— DMVSC 18 ó. Kaposvár, vá­rosi sportcsarnok. Kézilabda NB II.: Csurgó—Nagyatád. Csurgó 10 ó. Nők: Csurgó—Dunaújváro­si Papír. Csurgó 13 ó. ökölvívás NB II: K. Dózsa—SBTC. Kaposvár, Dózsa csarnok, 17 ó. Teke NB II: Kaposmérői Spar­tacus—Zalaegerszegi Vasas Izzó. Kaposvár, Közút pálya 11 ó. Kelemen Ferenc-emlékver- seny, Kaposvár, Vasas pálya. K. Közút—K. Vasas II. 9 ó. K. Fáklya—Kaposmérő II. 13 ó. Kézilabda Megyei bajnokság, női: Ba­latonszárszó—KV Izzó, Bala­tonszárszó, lló. Birkózás Serdülő Kapos-kupa or­szágos szabadfogású minősítő verseny: Kaposvár, Ipari Szakközépiskola 9 ó. MNK: K. Dózsa—FTC fel­nőtt szabadfogású csapatbaj­noki mérkőzés. Kaposvár, Ipari Szakközépiskola 16 ó. Kosárlabda Sió-kupa: résztvevő csapa­tok: H. Táncsics SE, Bosko- vice, Sió ÁG Medosz, Álba Régia Építők, SFAG, Siófok. Vendéglátóipari Szakközép- iskola 9.30-tól 16.30-ig 16.30- tól Szépvölgyi úti általános iskola. Tájfutás Megyei „B” váltóbajnok­ság: Tokaji parkerdő 10.30 ó. Asztalitenisz NB I. nők: Kaposplast—31. sz. Építők, Kaposvár, Kapos- plast-csarnok 11 ó. Labdarúgás NB I: Budapesti Honvéd—Siófoki Bányász. Kispest, Bozsik- stadion 18 ó. Jv.: Szilágyi (Nagy B. — Nagy II.) Tartalék: Budapesti Hon­vád—Siófoki Bányász, Kis­pest 14.30 ó. (Stamler) NB III: H. Táncsics SE— Bonyhád. Kaposvár, cseri pálya, 14 ó. (Balajti) Megyei labdarúgó-bajnok­ság, kezdési idő: 15.30 ó., elöl állók a pályaválasztók: H. Somogyi BSE—Fonyód (Bog­nár), KVGY Vasas—Kapos­gép VL (Pesti), Nagybajom— K. Építők (Fodor Gy.), So- ■ mogysárd—Barcs (Polecsák). NB-s serdülőmérkőzés: Siófok—Ajka (Csapó), Sió­fok 10 ó. NB-s ifimérkőzés: Siófok —Ajka (Romata), 11.30 ó. Triatlon Országos Pajtás triatlon- verseny. Kaposvár, Csík Fe­renc uszoda 11 ó. Olimpiai ötpróba Evezés, Fonyód, Petőfi ví­zitelep. Jelentkezés 8—9 ó. Horgászvérsgny: 6.30 órától a Kaposgép horgászversenye a Deseda-tónál. (A Kaposgép- faházaknál.) VASÄRNAP Röplabda SOMBER-kupa női: Ötödik helyért: 8 ó. Harmadik he­lyért: 9 ó. Első helyért: 11 ó. Ünnepélyes eredményhirde­tés 12.30 ó. Kaposvár, városi sportcsarnok. Teke Kelemen Ferenc-emlékver- seny, Kaposvár, Vasas-pálya. Kaposmérő—K. Vasas 8 ó. Eredményhirdetés: 11.30 ó. Kézilabda Megyei bajnokság női: Mesztegnyő—Boglárlelle, Mesztegnyő 10 ó. Birkózás Serdülő Kapos-kupa orszá­gos szabadfogású minősítő verseny, Kaposvár, Ipari szakközépiskola 9 ó. Kosárlabda Sió-kupa. ötödik helyért: 9 ó. Harmadik helyért: 10.30 ó. Első helyért: 12 ó. Siófok, Szépvölgyi úti általános isko­la. Labdarúgás NB I. Kaposvári Rákóczi— Váci Izzó. Kaposvár, Rákó- czi-stadion 16.30 ó. Jv.: Mol­nár L. (Lázin — dr. Szőke). Tartalékmérkőzés: Kapos­vári Rákóczi—Váci Izzó. Ka­posvár, Rákóczi-stadion 14.30 ó. Jv.: (Tolna megyéből). NB III: Csurgó—Marcali VSE (Vavika), Csurgó 15.30 ó. Megyei labdarúgó-bajnok­ság: kezdési idő: 15.30 ó. Elöl állók a pályaválasz­tók: Lengyeltóti—H. Kiss J. SE (Cservölgyi) Boglárlelle— Nagyatád (Pálfy), Tab—Ba- latonföldvár (Fogta), Csoko- nyavisonta—Balatonszent- györgy (Jusits). Természetjárás A KTTE gyalogtúrája Po- gányszentpéter—Pátró—Surd —Belezna—Szentmihályhegy —Örtilos útvonalon. Találko­zás Kaposvár buszpályaud­var 5.45-kor. Indulás: 6.00- kor a Zalaegerszegre induló busszal. Vissza: 19 órakor vonattal. Túratáv: 18 km. Vezető: Pintér József. HÍREK Szeptember A nap kél 6.15 órakor; nyugszik 19.08 órakor; a hold kél 20.30 órakor, nyugszik 10.46 órakor. 11 A várható időjárás Folytatódik a csöndes kora őszi idő. Főleg Péntek nyugaton és északon ugyan átmenetileg meg­növekszik a felhőzet, de csak jelentéktelen eső lehet. A változó irányú szél általában gyenge Teodóra lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet pén­teken 20 és 25 fok között várható. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 37. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 23, 27. 29, 78, 81 — Elfogadta az általános rendezési terv felülvizsgála­tának irányelveit a Fonyódi Nagyközségi Tanács. Énnek alapján megkezdődik a ter­vezői munka. Döntöttek a lakásellátás társadalmi-gaz­dasági programjának kiegé­szítéséről is. — A magyar történelem nagy alakjai című sorozatban jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó az 1848—49-es szabadságharcról szóló 8. kö­tetét. A tizennégy aradi vér­tanú életét is bemutatja a könyv. — Folyamatosan emelkedik hazánkban a tej és a tejter­mékek fogyasztása. Amíg az 1981^-85-ös évek átlagában 178,5 kiló, tavaly már 184 ki­ló tejet, sajtot, vajat, külön­böző tejterméket fogyasztot­tunk személyenként. — Tegnap nyílt meg a kaposvári Gyergyai Albert középiskolai kollégiumban Makai Károlynak, lapunk fo­tóriporterének Somogyi kas­télyok című fotókiállítása. A kiállítás október elejéig te­kinthető meg. — Tapsony után további három somogyi községben alakult alkoholizmus elleni társadalmi bizottság. Ber- zencén, Kadarkúton és Böhö- nyén a tanács gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság végzi ezentúl ezt a munkát. — Debrecenben országos póniszemlét rendeznek va­sárnap. A szemle célja a pó- nilovak elbírálása, állomány­ba vétele, törzskönyvezésük elősegítése, a fajtiszta álla­tok tenyésztésének támogatá­sa. A szemle során a szakem­berek előadásokat tartanak a tenyésztőknek. A gyerme­keket pónibemutató várja. Valutaárfolyamok Érvényben: 1987. szeptember 11-én. Devizanem vételi eladási árf. 100 egységre F.t-ban Angol font 7 791,44 7 807,04 Ausztrál dollár 3 446,82 3 453,72 Belga frank 126,29 126,55 Dán korona 679,42 680,78 Finn márka 1 080,72 1 082,88 Francia frank 784,95 786,53 Holland forint 2 332,42 2 337,08 ír font 6 993,80 7 007,8t .Japán yen (1000) 332,48 333,14 Kanadai dollár 3 581,69 3 588,87 Kuvaiti dinár 16 884 24 16 918,04 Norvég korona 714,61 716,05 NSZK-márka 2 625,92 2 631,18 Olasz líra (1000) 36,21 36,29 Osztrák schilling 373,10 373,84 Portugál escudo 33,30 33,36 Spanyol peseta 39,12 39,20 Svájci frank 3 171,30 3 177,64 Svéd korona 744,31 745,81 Tr. es cl. rubel 2 697,30 2 702,70 USA-dollár 4 741,09 4 750,59 ECU (Közös P.) 5 439,53 5 450,41 Az államközi megállapodáso­kon alapuló hivatalos árfolya­mok változatlanul az 1987. júni­us 2-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ 110 éve születelt Feliksz Dzserdzsinszkij (1877— 1926) lengyel, illetve szovjet forradalmár, ismert kommu­nista vezető. Forradalmi tevékenységét 1895-ben a litván szociálde­mokrata szervezet tagjaként kezdte, majd Lengyelország és'Litvánia Szociáldemokrata Pártjának egyik vezetője lett. Kezdettől a litván, lengyel és orosz proletariátus forradal­mi harcának egyesítésére tö­rekedett." Az 1905—1907 - i orosz polgári demokratikus forradalom idején vezető sze­repet vitt a lengyel munkás- osztály * harcában. 1906-tól az OSZDMP Központi Bizottsá­gának tagja volt. Forradalmi tevékenységéért többször le­tartóztatták; összesen 11 évet töltött cári börtönökben és száműzetésben. Kiemelke­dő szerepet vállalt a nagy októberi szocialista forrada­lom előkészítésében és győ­zelmében. A párt által a fel­kelés vezetésére létrehózott központnak és a pétervári Szovjet Forradalmi Katonai Bizottságának egyaránt tagja volt. 1917 decemberében a fiatal szovjet állam belbiz­tonsági szervezetének, a ké­sőbbi Csekának vezetőjévé nevezték ki; e funkciójában kemény kézzel törte le a szovjethatalom megdöntésé­re irányuló ellenforradalmi kísérleteket. 1924-ben — már a Legfel­sőbb Népgazdasági Tanács elnökeként — határozottan állást foglalt a Szovjetunió iparosítási programjának ki­dolgozása és megvalósítása mellett. Üj ABC-áruház épül Lakácsán A háromszáz négyzetmé­ternyi alapterületű épületet augusztus végén kezdte el építeni a községi tanács és az áfész építőbrigádja. A négymillió forintos beruhá­záshoz több céltámogatást i : elnyert a tanács, így egymil­lió forintot az országos alap­ból, amelyet a gazdaságilag elmaradott térségek fejlesz­tése érdekében adtak. Két­millió forintot pedig a Bel­kereskedelmi Minisztéri­umtól kaptak. Az élelmiszer- áruházát december 31-ig át­adják á község lakóinak. — Harmincéves a Buda­pesti Madrigálkórus. Negy­ven perces dokumentumfil­met készít a televízió a ju­bileum alkalmából. Részlete­ket láthatunk majd az együt­tes tavalyi olaszoiszági útjá­ról készült filmből is. A köz- leműködők soiában szere­pel Takács Klára. — Megyei természetbarát- találkozót szervez a Szak- szervezetek Megyei Tanács;' és a Somogy Megyei Termé­szetbarát Szövetség szomba­ton Simonfán a KPVDSZ Vö­rösmeteor túristaházánál. A résztvevők reggel nyolc óra­kor találkoznak a helyszínen, ahonnan gyalogostúráka l szerveznek. Délután ügyessé­gi versenyeken mérhetik ösz- sze tudásukat a természetba­rátok. — Egynapos társasutazást in­dítunk: Pozsonyba október '3- án és 30-án. Zágrábba október 30-án. Nyitra—Érsekújvár útvo­nalon október 30-án. Utazás au­tóbusszal. Hazafelé vacsora Ma­gyarországon. Részvételi díj: 490 Ft fő. Jelentkezés és felvilágo­sítás: Express Utazási Iroda Ka­posvár, Ady E. u. 8. Telefon: 13- 35*. (100189) — Egyetemi és főiskolai fel­vételi előkészítőket indítunk le­velező úton magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, ké­mia, földrajz, pszichológia, an­gol, német, orosz tárgyakból. (Idegen nyelvekből államvizsga- előkészítő is.) Sok teszt és fel­adat. Kérjen tájékoztatót. Cí­münk: Pallas Felvételi E'ő’-é szítő Munkaközösség 1364 Buda­pest 4. Pf. 126. (982)

Next

/
Thumbnails
Contents