Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-08 / 211. szám

Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ sz. Meixner Irén hosszú évek alatt türelemmel — de mindvégig a gyógyulás reményében bízva — viselt, gyógyíthatatlan be­tegség következtében elhunyt. Utolsó útjára e hónap 10-én (csütörtökön) kísérjük el, du. fél négykor a kapos­vári Nyugati temetőben. Gyászolják: Férje, gyermekei, menyei, unokái, és hozzátartozói. * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy felejthetetlen férjem, édes­apánk. apósunk, nagyapánk, déd- nagyapánk KELEMEN LÁSZLÓ (Borka) volt kaposfüredi lakos, rövid szen­vedés után, 80 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 10-én, csütörtö­kön 11 órakor lesz a kaposfüredi te­metőben. A gyászoló család. * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy szere­tett férjem, édesapám. BEK JÓZSEF nagybajomi lakos 74 éves korában el­hunyt. Temetése szeptember 9-én dél­előtt ll órakor lesz a nagybajomi te­metőben. Gyászolja felesége és fia. * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, SZABÓ ISTVÁN felsőmocsoládi lakos, hosszú betegség után. 6-án. örökre itthagyott bennün­ket. Szeptember 9-én délután 4 óra­kor kísérjük utolsó útjára a toponári temetőben. A gyászoló család. * * * Mély részvéttel tudatjuk a barátok­kal. tanítványokkal, vadásztársakkal és ismerősökkel, hogy KOVATS TIBOR a volt gépipari technikum mühelyfönöke, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása szeptember 10-én. csütörtökön 13 órakor lesz Göd felsőn. A kaposvári Ipari Szakközépiskola igazgatósága. EXPRESSZ Eladó Kaposke rcsztúron 2 hold te­rület: szőlő-gyümöl­csös. szántóföld présházzal. minden berendezéssel együtt. Érdeklődni minden­nap 17 óra után: Baté, Kossuth L. u. 38. _____________(121605) K ét és fél szobás, komfortos családi ház eladó. Meszteg- nyő. Hunyadi u. 1. (121595) Bolháson, a Dózsa Gy. u. 9. sz. miatt kétszobás, komfor­tos családi ház gaz­dálkodásra ailkalmats telekkel eladó. Ér­deklődni : Csurgó. Reményi B. u. l. fölidszim 2.. vagy telefonon: Csurgó 141/37. (5195) Kaposváron, a Di­mitrov közben levő kétszobás lakásun­kat 2.5 szobás ga- rázsosra cserélnénk. Ajánlatokat az 5145. számra, a kiadóba. (5145) Platós ARO-t ven­nék 6 évesig. Bereg­szászi József, Barcs. Krénusz J. u. 20. (12161.3) 2400 n-öles zártker­ti ingatlan (kukori­caterméssel vagy anélkül) eladó vagy hosszabb időre bér­be vehető. Ugyan­ott 206 kg-os vas to- lósmérleg eladó. Ma- gyaregres. Vörös Hadsereg útja 16. (5084) Garzont, egy- vagy másfélszobás la­kást vásárolnék készpénzért -|- OTP- átvállalással Kapos­váron. Ajánlatokat a 5131. számra, a ki- adóba. (5131) Siófok központ­jában 1 szobai-össz­komfortos lakás e*l* adó. Érdeklődni a 156. számon, a sió­foki szerkesztőség­bem ___________(121556) Z Y-os rendszámú Lada személygép­kocsi eladó. Érdek­lődni: öreglak. Fő- u. 60. Szűcs Lajos. (121591)' Eladó PJ-s 1200-as: Lada. Érdeklődni:: Balatonszárszó, Szó­ló di út 70. Telefon: 40-047. (121611) KD-s rendszámú 1300-as Lada megkí­mélt áJíl a pótban el­adó. Szenna, Petőfi u. 2. (5115) TM-es Lada Combi 1990-ig érvényes mű­szaki vizsgával, első kézbőu eladó. Ér­deklődni naponta 16 érától: Fonyód. Har­matos utca 13. __________________(5126) I K-s 1200-as Lada. 600-as Honda kapá­lógép. S—50-es Sim­son eladó. Érdeklőd­ni 17 óra után: Ka­posvár, Adria u. 6. __________________(5163) PE-s rendszámú 1300-as Lada friss műszaki vizsgával eladó. Tóth Gyulá- né, 7434 Mezöcsoko- nya. Petőfi u. 74. (5160) A LATINCA SÁNDOR • MŰVELŐDÉSI KÖZPONT az 1987 88-as tanévben ismét meghirdeti tanfolyamait: — dzsesszbalett felnőtteknek és gyermekeknek) — művészi torna (óvodásoknak és iskolásoknak) — néptánc (kezdő és haladó, gyermekeknek) — angol nyelvtanfolyam (kezdőknek és haladóknak, felnőtteknek és gyermekeknek) — német nyelvtanfolyam (kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak) — szabó—varró tanfolyam — kézikötő tanfolyam — gombaismerö tanfolyam — bridzstanfolyam. Részletes felvilágosítás és jelentkezés munkaidőben a Latinca Sándor Művelődési Központban, Kaposvár. Kossuth L. u. 1—9. Telefon: 14-100/168-as mellék. (100172) R—GO KONCERT A KAPOSVÁRI SPORTCSARNOKBAN 1987. szeptember 15-én 19.30 órakor. Jegyek a színház jegyirodájában kaphatók. Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon: 11-103 és előadás előtt a helyszínen. (100185) Gyesen levő kis­mama otthon vé­gezhető munkát vál­lalna. Ajánlatokat Némethné, Boglár- leilile, Ködcsey u. 7. címre kérek. _____________ (121602) Ú j sarok-ülőgarni­túra (7 db-os), szek­rénysor, Orion 70-es fekete-fehér tv, va­lamint 100 m al/umí- mumcsatorna (fél­éves) eladó. Kapos­vár, Nyár u. 58,a. __________________(5111) J apánrókák jutá­nyos áron tenyészál­latként eladók. Ki­váló szaporulat, ke­vés anyagi ráfordí­tás. Érdeklődni: Nagy János, 8676 Ka- rád. Alkotmány u. 15._____________(121606) A lsó-Segesden, á hegyen borszőlő el­adó (vörös és fe­hér). Érdeklődni: Nagyatád, Rozs­nyói u. 6, a vagy Csurgó, Zrínyi u. 2 a. (121594) Duka 26 000 CAL vegyes tüzelésű ka­zán feláron eladó. Csurgó. Zrínyi u. 83. (121604) Siófokon, a Mé­szöly Géza u. 2. 6zám alatt albérlet kiadó. (121534) INGATLAK Kaposváron, a To­kaji u. 19. sz. alatt 240 n-öles építési te­lek eladó. Érdeklőd­ni: Tokaj köz 2. 17 óra után. _______(5049) P écsen kétszintes, két lakásnak is al­kalmas 4 szoba-össz­komfortos családi ház eladó vagy ki­sebb kaposvári csa­ládi házra cserélhe­tő. Érdeklődni: Ba­logh. Pécs Kakukk u. 2 1. vagy Staub, Kaposvár, Zrínyi u. 47. (4856) Kisebb ba.atoni telket vennék. Le­het elhanyagolt is. Leveleket ár és hely megjelölésével, Kiss Imre, 7401 ,.postán maradó” címre. __________________(5139) K aposváron 600 ezer Ft készpénzért + OTP-átváualássa.l lakást vásárolnék téglaépületben. Le­veleket ,,Korrekt” jeligére az 5143 számra, a kiadóba kérek. (5158) Keszthelyi másfél­szobás, IV. emeleti, összkomfortos OTP- lakásomat balaton- boglárira cserélném, esetleg eladnám. Bármilyen megol­dás érdekel. Cím: Akucs Vilmos, Keszt­hely, Balogh F. u. 3 B. IV, 12. (322757) Balatonbogláron, a Kápolna-dombon családi ház építésé­re alkalmas telket vennék. Ajánlato­kat ármegjelöléssel kérek: Keszthely. Kossuth u. 7—9. III. 8. Grabairics Fe­renc. ___________(322877) S omogysárdon ol­csón eladó kétszo­bás ház 1540 négy­szögöles telken. Ér­deklődni: Somogy­sárd, Latinca Sándor u. 36. ____________(5202) K aposváron, a Ma» dár u. 15. sz. alatti kétszobás. komfor­tos családi házunkat (garázzsail1) elcse­rélnénk kétszobás, gázos lakásra II. emeletig, esetleg el­adnánk. Gáz az ud­varban. Érdeklődni szombat kivételével 17 óra után: Béke u. 13. Ill,1. ________(5033) B alatonfenyves al­són, a Közép u. 205. sz. alatt ikertelek­rész kis faházza.1 el­adó. Érdeklődni 17 óra után lehet, Hor­váth Ernőnél: Csur­gó, Rózsa u. 21. Te­lefon : 317.______(5005) N agyatád központ­jában 3 szobás, gá­zos, kertes csaiádi ház beköltözhetően eladó, garázzsal, mel­léképülettel. Nagy­atád, Korányi S. u. 21. Telefon: 11-517, Páliff^. (100188) Boglárlellén 4 szo­bás, 2 ko-nyhás, 2 fürdőszobás, társail- gós1, garázsos, köz--* ponti fütéses családi ház sürgősen eladó. Érdeklő d n i: B o güá r- lelle, Fiumei u. 9. (121369) Siófok-Törekiben, Szabadság u. 19. sz. ailatt 554 n-öl építési telek eladó. Irányár: 300 000 Ft. Érdeklőd­ni: 1156 Budapest, Hevesi Gyula u. 10. I 8. Tóth Ferenc. (121363) Szőlő és gyümöl­csös, 1600 n-öl, be­költözhető' épület­tel, présházzal, két pincével, Kaposvá­ron, az Ivánfahegy- a-lja utcában eladó. Kisvendéglőnek, bo­rozónak kialakítható. Vezetékes víz, vil­lany van. Aszfaltút mellett. Érdeklődni 17 óra után: Kapos­vár, Losonc köz 12. íszt. 5. (999) Háromszobás, konyhás ház — ipa­ri tevékenységre aiL- kalmas 50 m'J-es he­lyiséggel. nagy ud- varraii és kerttel — beköltözhetően el- aaó. Kaposvár, Ka­nizsai u. 59. ^3 52027) 500 ezer Ft kp.-ért a Badaton déli part­ján nyaralót kere­sek. Ajánlatokat ,,Jövő nyár ’ jeligé­re, a 342650. számra, a kaposvári hirdető- be kérek. (342630) Siófok-Balatonkiliti­ben eladó 2 szobás,, haildos. összkomfor­tos családi —■ kétla­kásos — ikerház egyik fele. Gázfűté­ses. Érdeklődni: Sió­fok. Fő u. 2. Ugyan­itt telek is eladó. (121169) A Deseda tónál, a toponári öbölhöz kö­zel 230 négyszögöles zártkert eladó. Ér­deklődni: Taszár-ltp. 34 A, III 3. 18 óra után. __________(342699) E ladó (utcasor­ban). szép fekvésű telek gyümölcsfák- kad. Víz bekötve. Taszár, Petőfi S. u. 5. Érdeklődni 17 óra utáfi. (342750) 3 szobás, központi fütéses, fürdőszo­bás, villany bojleres családi ház 111 n-öl területen, kocsibe­járattal. garázsépí­tési és á Wait a rtási lehetőséggel eladó. Vételár: 650 000 Ft. Cím: Kónya József, Kaposvár. Schőn- herz Z. u. 71. (342767) Siófok kertváro­sában nagy alapte­rületű családi ház eladó. Érdeklődni a 84 10-772-es telefo­non. egész nap. (121083) Siófokon, a Feny­ves sor 11-ben 5 szo­bás, összkomfortos, összközmüves csa­ládi ház eladó. Meg­tekinthető: szep­tembertől minden hétvégén péntek­szombaton. (121306) Kaposváron, az Esze Tamás u. 13. sz. alatti nagymére­tű saroktelken kert­ben. fák között álló kétszobás, fürdő­szobás, bővíthető és korszerűsíthető csa­ládi ház eladó vagy megegyezéssel vá- rosközpon.ti 1—1.5 szobás, összkom­fortos öröklakásra cserélhető. II. eme­letig. Özv. Hegedűs Dezsőné. (5101) Batéban, a Kossuth L. u. 38. sz. alatti 1483 m'i-es belterü­leti ingatlan — fel­újításra szoruló egy­szobás. konyhás épü­lettel — eladó. Ér­deklődni: Kaposvár, Losonc köz 2. I. em. 2. Fonyód!._______(39) V ennék Balaton- mária. Balatonbe- rény 'térségében ki­sebb nyaralót kis területtel, esetleg telket, építési enge­déllyel. Ajánlatokat „Háromszázötven­ezer” jeligére a keszthelyi Magyar Hirdetőbe. 8360. (322966) Ádánd, Kossuth u. 87. sz. alatt 500 n- öles közművesített telek eladó. Érdek- lődná: Siófok, Mé­száros L. u. 67. vagy a 32-52l-es telefonon. (121361) Beköltözhető, ren­dezett, alápincézett családi ház garázs- zsal, melléképület­tel eladó. Kaposvár, Erdősor u. 63. (352369) Siófokon, a Vasút sor 29. szám alatti társasny araiéban le­vő 3. számú lakrész sürgősen eladó. Ér­deklődni : Pukler Gyula, Siófok. Klára u. 89. (121427) JÁRMŰ GI-s Dacia 1310 szgk. — 30 000 km­re, — garázsban tar­tott. megkímélt álla­potban eladó. Ér­deklődni: Szántó András. Kaposvár, Kinizsi-ltp. 1 B, III 2. szerdán, csütör­tökön és pénteken 17 órától 19 óráig. (5170) Értesítjük a la­kosságot, hogy Kaposváron a SHELL Üzem­anyagtöltő állo­más és az épülő autóklub kör­nyékén a kis- és középfeszültségű kábelhálózaton átalakítási mun­kát végeztünk, valamint új ká­beleket fektet­tünk. Az új ká­belhálózatot ma 1987. szeptember 8-án FESZÜLTSÉG ALA HELYEZZÜK. Felhívjuk a la­kosság figyelmét, hogy a vezeték érintése TILOS és ÉLET- VESZÉLYES!! (100250) Hycomat — KJ 25—89 frsz. — Tra­bant friss műszaki­val sürgősen eladó. Bogdán Erzsébet. Kaposvár. Dankó Pista u. 43. (352028) ZY-os Wartburg friss műszaki vizs­gával, felújítva el­adó. Kiskorpád, Vö­rösmarty u. 17. Ér­deklődni : egész nap. (352261) ZY-os 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Mező I. u. 73. . 17 óra után. Ugyanott KO-s Tra­bant friss műszaki vizsgává:! eladó. C! 52 2 59) ÁLLÁS Kőműves ki.Mpu ros téli vagy Kiliesi tett munkát vállal közületnek is, de cember l-jétöl. öreg La.k. Szabadság u 10. Deák. (121378) Vásározó magán­kereskedő zárt rak­terű gépkocsival rendelkező alkal­mazottat vagy társat keres főállásban, írásbeli jelentke­zést „Részesedés 5055” jeligére, a ki­adóba kér. (5055) Gépkocsival ren­delkező dolgozót ke­lesünk jó kereseti lehetőséggel. Aján­latokat az 5037. számra, a kiadóba kérünk. (5037 a) EGYÉB Eladó egy 300 es egy 400 literes, jó állapotban levő hor­dó és egy régi fajta prés. özv. Tóth Ist- vánné, Gadány, Pe- tőfi u. 36. (121345) Lapostetők szige­telését garanciával. Határidőre válla­lom. Tóth Kálmán, 2404 Dunaújváros. Pf.: 409. (34.6240) 550 kg teherbírású utánfutó, 6x3 méte­res garázs-acélváz kétszárnyú ajtóval eladó. Kéthely, Ady u. 20. _________(346231) P annónia 320 S új lakókocsi teljes fel­szereléssel, áron aUul eladó vagy hosszú időre bérbe vehető. Érdeklődni lehet: Zalaegerszeg, Népköztársaság útja 79. I. 8. Horváth Jó­zsef. (132528) IRHA- és szőrme- bundák, női férfi gyermek, szőrme­sapkák különleges fazonokban gallé­rok, mellények, ir- hakesztyük óriási választékával várja kedves vásánlóit Ba­dacsonyban. szep­tember ll-én, 12-én és 13-án Baloghné, sze­gedi szűcsmester. Raktárnak, mű­helynek udvari he­lyiség kiadó. Elegáns férfiruhák közép­termetre, sötét és világos színben, va­lamint két olaj fest­mény (Karászi) el­adó. Dakó, Kapos­vár. Május 1. u. 60. (5018) FORDULJON HOZ­ZÁNK BIZALOM­MAL — HAZASSAG- KÖVETÍTÉS DISZ­KRÉCIÓVAL. Díj­mentes tájékoztatás. Bizalom” Országos Társkereső1 Szolgá­lat, 8007 Székesfehér­vár. (100035) Igáiban, a Tavasz u. 5. sz. alatt 21 m2- es szétbontható fa­ház eladó (telek nélkül:). Érdeklődni: Ig;u. Rákóczi tér 17. Fister. (4710) Redőny és reluxa- vás-'r. Sokféle típus, nagy színválaszték. 20 % árengedmény. Szűcs Mihály, Ka­posvár. 48-as ifjúság útja 36. (4877) Szölőoltványok, lu­gasszőlők őszi telepí­tésre termelői áron eladók. Árjegyzékei díjmentesen küldök. Vailiskó, Gyöngyös. (6959) Termő citromfa ol­csón eladó. Kapos­vár, Nyár u. 14. (5135 a) 28-án éjszaka a sávház mögül eítu lajdonították a PH 79—81 frsz. Lada Combi narancssár­ga személygépko­csimat. A becsületes megtalálónak vagy nyomravezetőnek magas jutalmait adok. Kiss Ferenc, Kaposvár, sávház I. lph. X 1. (352577) Tárcsás súlyzó- késaletet vennék, állvánnyal is. Vála­szokat ármegjelö­léssel a 6086. szám­ra, a- kiadóba kérek. (5086) ALBÉRLET Kétszobás családi házat bérelnék ho-z- szabb időre, ármeg­jelöléssel. Ajánl tokát az 5037. szám­ra, a kiadóba. (5037) Egy diáklánynak bútorozott albérleti szoba kiadó, fürdő­szoba-. konyha­használattal. Tobak Ferencné, Kaposvár. Losonc köz 12. I. em. 5. a. (359244) A DIALÓG GMK nyelvtanfolyamokat hirdet erre a tanévre is. Angol, francia, német és olasz nyelvből kezdőtől nyelvvizsga előkészítőig. Telefon Kaposvár 12-574 hétköznap du. 3-tól 5 óráig vagy személyesen az Oktatási Igazgatóságon Kaposvár, Lenin u. 14 a. Délután 5-től 6 óráig. (342518) Új árukkal bővített készlettel 1987. szeptember 12-ig tart a CSIZMAVÁSÁR 30—50—70"„-os kedvezménnyel Kaposváron a Kossuh tér 5. sz. alatt (a volt háztartási bolt) (5192) A SIÓFOKI ÁLLAMI GAZDASÁG téli almásában 1987. szeptember 10-től „SZEDD HÁGÁD" akció kezdődik A GYÜMÖLCSSZÜRET hétköznap 7.15-től 15 óráig, vasárnap 7.15-től 11.30 óráig tart. A szüret helye az ÁG Balatonszéplak felsői gyümölcsöse. Vásárolható fajták: JONNEE (jonathán típus) GOLDEN DELICIOUS STARRING JONADEL A szedéshez szükséges rekeszekről a szedő gondoskodik. Létrákat, állványokat betétdíj ellenében a gazdaság ad. Érdeklődni a 84-12-322 32-es, 84-12-322 37-es telefonon lehet. (100230) Tűzifa — szinte ingyen Bárki összegyűjtheti téli tüzelőjét a ZSELICI ERDÉSZETNÉL, meghatározott időben és módon. Bővebb információ Kaposváron, a Zselici Erdészet központjában: KAPOSVÁR, Bajcsy-Zsilinszky u. 21. Telefon: 11-420 12, illetve a kerületvezető erdészeknél. (100226) A DINTER Agrárfejlesztő Közös Vállalat megnyitotta alkatrészraktárát (IFA, Barkas, Robur) Kaposváron a Raktár u. 5. sz. alatt (Agroker mögött). FÖLVESZ gépkocsi- és mezőgazdasági gépszerelési gyakoJattal munkatársakat. Jelentkezni lehet a helyszínen. <10009 DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A SZOT GANZ ÜDÜLŐ azon­nali belépéssel fölvesz pénzügyi, számviteli végzettséggel rendel­kező nődogozókat. Jelentkezés: személyesen vagy írásban. Ön­életrajz szükséges. SZOT Ganz Üdülő. 8630 Boglárlelle. Temp­lom u. 2. (100193) A Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat a kaposvári Rákóczi filmszínházhoz heti három es­tére jegykezelőket keres. Jelent­kezni a válila.lat munkaügyi cso­portjánál lehet: Kaposvár, Má­jus 1. u. 20. sz. alatt. (100178) Az 503. Sz. Ipari Szakmunkás­képző Intézet igazgatója felvé­telt hirdet 1 nő részére ügyin­tézői munkakör betöltésére. Gyors- és gépírói végzettséggel, érettségivel és legalább 10 éves ügyintézői gyakorlattal rendel­kezők jelentkezését várjuk. Je­lentkezés az intézet személyzeti vezetőjénél: Kaposvár, Virág u. 32. Fizetés: a 13 1984. (VIII. 22.) \BMH sz. rendelet alapján, megegyezés szerint. (130961) A Balatonszárszói Nagyközségi Közös Tanács költségvetési üze­mébe felvesz főkönyvelőt és kommunális ág azat vezetőt. Fel­vételi követelmény: a főkönyve­lőnél mérlegképes könyvelői végzettség és 5 éves vezetői gyakorlat, a kommunális ága­zatvezetőinél kertészi vagy me­zőgazdászi végzettség, 5 éves ve­zetői gyakorlat. Fizetés: meg­egyezés szerint. Jelentkezés: a költségvetési üzem vezetőjénél. (121493) A KAPOSPLAST Kefe- é.s Mű­anyagipari Vállalat felvételre keres — jó kereseti lehetőséggel — 3 műszakos munkakörbe vil­lanyszerelő két, egy asztalost 4 órás munkaidőre (lehet nyugdí­jas is), egyműszakos munka­körbe kőművest és elektromű­szerészt, valamint könyvelőt közgazdasági érettségivel. Je­lentkezni a személyzeti vezető- nól lehet.____________________(130958) Fiatal férfi munkaerőt kere­sünk kocsi kísérőnek, valamint raktári munkára. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. TRITEX Kereskedelmi Vállalat, Kaposvár, Jutái út. (130942) A Somogy Megyei ZÖLDÉRT Vállalat azonnali belépéssel fel­vesz villanyszerelőt. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat központjában lehet, a műszaki osztályvezetőnél: Ka­posvár, Noszilopy G. u. 14. (130941) A KAPOS Kereskedelmi Válla­lat felvételre keres a kaposvári 300-as anyag- és fogyóeszköz- raktárába gyakorlattal rendelke­ző raktárvezetőt, valamint vil­lanyszerelő és festő szakmun­kásokat. Jelentkezni a KAPOS- KER kereskedelem-technikai osztályán lehet: Kaposvár, Ró­zsa F. u. 5. sz. alatt, az osz­tályvezetőnél. (100196) Balatonszcntgyörgyön, a pos­tagarázs fölvesz egy karosszéria lakatost é.s egy szervizmunkást. Jelentkezni a garázsvezetőnél le­het. * (270991)

Next

/
Thumbnails
Contents