Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-01 / 205. szám
1987. szeptember 1., kedd Somogyi Néplap 7 Zöld fény a „tiszta" autóknak Üj és szigorúbb előírások lépnek hamarosan érvénybe a gépkocsi-kipufogógázok mérgező tartalmának csökkentésére a nyugat-európai közösségben. A szabályt — kötelező irányelv formájában — kétévi huzavona után fogadta el az EGK miniszteri tanácsa. Az első alkalom volt ez, hogy a közösség jogalkotó szerve élt azzal a lehetőséggel, amelyet a július 1-jén életbe lépett egységokmány teremtett számára: többséggel is hozhatók döntések, nemcsak egyhangú szavazással. Az új normák elfogadására 11 tagország szavazott, ellene egyedül Dánia. Nem azért, mert túl szigorúnak — épp ellenkezőleg: kevéssé szigorúnak tartotta az új előírást a dán kormány. — Az ennél még szigorúbb amerikai és japán előírásokhoz szerettük volna igazítani — mondta el az elnöklő Christian Christensen dán környezetvédelmi miniszter. — A többiek nem fogják ellenezni, hogy Dánia saját területén szigorúbb előírásokat léptessen életbe. Ezzel ugyan az egységes belső piac mégiscsak csorbát szenved (holott épp ennek kialakítása érdekében határozták el a többségi döntéshozatalt a tizenkét ország csúcsszervei), a kompromisszum azonban elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy lezárhassuk végre ezt az évek óta húzódó ügyet. Egy buktató azonban még így is maradt: a jogszabályt el kell fogadnia a nyugateurópai parlamentnek is. A dánok könnyen kardoskodhattak minél szigorúbb normák mellett: nincs saját gépkocsigyártó iparuk. Megtehetik, hogy csak „tiszta”, környezetkímélő autókat vásárolnak. Ha ezt megkülönböztető módon tennék majd, a nyugat-európai autóipar hátrányára, a brüsszeli főbizottság közbe fog lépni — mondták ki az ülésen, s ilyen alapon jött létre a kompromisszum. Az igazi vita, amely évek óta késlelteti a zöld fényt a „tiszta” autóknak, nem a dánok és a többiek között folyt, hanem a nyugatnémet, valamint a francia és olasz autógyártó cégek között. Az NSZK-ban, ahol igen jelentős társadalmi erők lépnek föl a környezet védelmében, az autógyárak is hajlanak a szigorúbb normákra, s annál könnyebben, mert zömében 2 liter fölötti fogyasztású nagykocsikat állítanak elő. Az NSZK-ban az eladott benzin nagyobb része már ólommentes, szinte minden eladott és forgalomba állított új gépkocsi katalizátoros, tehát minimális szennyező anyagot bocsát ki. Ez a drága részegység ugyanis köny- nyen beépíthető a nagy Mercedesek, Audik, BMW-k árába, viszont a kis Fiatok, Renault-k és Citroenek árába azonban már nehezebben. A francia és olasz autógyártók zömmel kis és közepes járműveket adnak el, s azért tiltakoztak a katalizátorok kötelezővé tétele ellen, nehogy az túlságosan megdrágítsa autóikat. Az új EGK-szabályozás éppen ezért lépcsőzetes és kompromisszumos. 1988 októberétől kötelezővé teszi — a legszigorúbb normák révén — a katalitikus utóége- tőt (s ezzel együtt az ólommentes benzin használatát) a 2 liter hengerűrtartalmú járműveknek. Üj nagy autót már csak ezzel fölszerelve lehet majd forgalomba helyezni, s ez nem kis terhet ró Franciaországra és Olaszországra, de Spanyolországra is, ahol még szinte alig terjedt el az ólommentes benzin. Anglia, Belgium és Hollandia sokkal jobban áll e téren. S nyilvánvaló, hogy a fő kedvezményezett a nyugatnémet autóipar. A középkocsiknál (1,4—2,0 liter) a szennyezőanyag-kibocsátásra vonatkozó új előírás enyhébb, s csak 1990-től lesz érvényes. Ez az enyhébb norma elérhető a 700—1 000 dollár értékű katalizátorok nélkül is, tökéletesebb elektronikus gyújtásberendezésekkel és takarékosabban fogyasztó motorokkal, ahol a benzin-levegő keverék, „szegényebb” lesz azonos teljesítmény mellett. Ezekhez a motorokhoz nem kell feltétlenül ólommentes benzin, de ennek használatát mindenképpen ösztönözni kívánják, mert az ólom is légszennyező, ha a gépkocsikból kikerül. Végül 1992 után alkalmazzák csak az 1,4 liter alatti kiskocsiknál az új normákat, amelyek még enyhébbek lesznek mind a kibocsátott szénmonoxid (CO),mind a szénhidrogén (HC), mind pe'dig a nitrogénoxid (NO) tekintetében, de jóval szigorúbbak a jelenleginél (és a Magyarországon érvényes, de a legtöbb esetben be nem tartott előírásoknál). A „nehézsúlyú” járművekre, a dízelmotorokra ugyancsak új előírásokat fogadtak el Brüsszelben. Ezek mintegy 20 százalékkal csökkentik a mérgezőfüst-kibocsa - tást. Mindez gyárból kikerülő, új járművekre vonatkozik. Akkor kell megfelelniük az új előírásoknak, amikor lekerülnek a gyártószalagról. 1992 után még jó ideig forgalomban maradnak persze a nyugat-európai közösségben olyan gépkocsik is, amelyeket korábban gyártottak, helyeztek forgalomba, és még „nem tudják” az új normákat. A „tiszta” autók majd fokozatosan terjednek el. A szakértők az ezredfordulóra várják, hogy a most elfogadott új szabályozás teljes egészében érvényesül, és kifejtheti várva várt „légtisztító” hatását. Ha csak az autók száma nem nő any- nyival, hogy ez semlegesítse a normaszigorítást.. . Magyar Péter ZAJOS UNALOMŰZŐK Néhány hete különös társaság verődött össze és ütött tanyát Kaposváron a Honvéd utcai játékterem előtti zöld területen. Tagjai tizenéves fiúk, érettebb és gyereklányok, s néhány — meglehetősen gyanús külsejű — harminc év körüli fiatalember. Naponta reggel kilenc óra körül gyülekeznek, s estére kelve létszámuk gyakran a húszat is eléri. Egy ideig úgy vélhette a szemlélő, hogy a szünidő kihasználásának egyik hasznos módszerét látja, csendes, kedélyes beszélgetést, játék, értelmes időtöltés. Néhány nap múlva azonban kiábrándultak az érdeklődők. Ugyanis a társaság tagjainak többsége ápolatlan, magatartásuk — enyhév szólva — túllépi a jóízlés határát. Kihívóan viselkednek, hangoskodnak, s a szinte mindennapos együtt- lét folyamatos attrakciója az észnélküli, felelőtlen ivászat. Fiúk, lányok meg a hozzájuk csapódott felnőttek felváltva cserélik az üvegeket, szájról szájra jár az a literes rizling, a sör, néha egy-egy hűsítő. Megdöbbentő, hogy a gyermeklányok felnőtt módra isznak, cigarettáznak, a fiúk ölében ülve helytelenkednek, vihognak. A járókelők rosz- szalló arckifejezése csak olaj a tűzre. Az egyetlen pad (amelynek természetesen a támláján ülnek) környéke most szeméttelephez hasonlít. Idétlenkedésüknek gyakran kicsi gyerekekből álló néző- közönsége is van. Este hét-nyolc órára a társaság néhány tagja alul marad a szesz elleni küzdelemben. Mielőtt azonban elvonulnának, búcsúzóul — felborítják a padot. Egy ideje azon gondolkodom, hogy ifjúságunk egy része csák ilyen módját ismeri-e az unaloműzésnek; hogy a lakóterületi ifjúsági szervezetek csukott szemmel járnak-e; hogy a szülőknek egész nap nem hiányoznak-e tizenéves fiúk és lányok? Nem tűnik-e föl, hogy a gyerek ápolatlan, és nem egyszer ittasan tér haza? S hogy a közelben lévő élelmiszer- és italboltok dolgozói milyen jogon adnak szeszes italt tizenéves gyerekeknek? No, és az sem ártana, ha az ellenőrzésre jogosult szervek gyakrabban látogatnák ezt a környéket. Szabó Béla Jósvafőn hucul lovakból létrehozták az ország egyetlen ilyen jellegű állami törzstenyészetét. Ez a faj az európai vadló, a árpán leszármazottja, melyet ia Tisza forrásvidékén élő népcsoport, a huculok háziasítottak. Innét kapta a nevét. Valamikor a Kárpátok vidékén elterjedt, kedvelt faj volt igénytelensége, munkabírása miatt, de napjainkra már nagyon megritkult az állománya MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 óraikor: ASTERIX ES KLEOPÁTRA, este 7 órakor: PAT GARRETT ÉS BILLY, A KÖLYÖK, videomozi de. 9 óra tói: nonstop I. és II. terem: AMSZTERDAMI GYILKOSSÁG. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: FEHÉR TÖRZSFÖNÖK, este 7 órakor: ÁTVERÉS (16). Rákóczi mozi du. 6 órakor: VIGYÁZAT, ÉLETVESZÉLY! Mozimúzeum du. fél 6 órakor: KEGYETLEN ROMÁNC, I—II., videomozi du. háromnegyed 6 óraikor: AMSZTERDAMI GYILKOSSÁG. Barcs este 8 órakor: ROCK RIÓBAN (16). Marcali este 7 órakor. KROKODIL DUNDEE. Radnóti videokluibmozi, Nagyatád du. fél 6 óraikor: SASSZARNY. BALATONI MOZIK MŰSORA: Siófoki teremmozi videokivetí- tő du. fél 6 órakor: A NAGY LESZÁMOLÁS, este fél 8 órakor: CSAVARGÓK. Siófoki kertmozi este fél 9 órakor: A SÁRKÁNY ÚTJA (14), fél 11 órakor: A CÁPA 2. (16). Balatonboglár este 8 órakor: BA- NANHÉJKERINGÖ (14). Bala- tonföldvár este 8 órakor: GYANÚS ÁRNYAK. Balatonlelle este 8 órakor: TÁVOL AFRIKÁTÓL I—II. (14). Balatonszárszó este fél 9 órakor: GYILKOS ROBOTOK (14). Balatonszemes este fél 9 óraikor: ÉN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK. Balatonmá- ria este fél 8 óraikor: ÁRULÁS ÉS MEGTORLÁS (14). Zamárdi este 8 órakor: A KICSORBULT TÖR (116). Fonyód este 8 órakor: SZÉPLEÁNYOK (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.05: Ebül szerzett jószág. 9.35: Nagyon különleges ügyosztály. 1.0.00: Delta. 10.25: Mozgató. 10.35: Képújság. 17.03: Műsorismertetés. 117.15: Lengyel ballada. 17.35: Kalendárium. 1987. 18.40: Mini stúdió ’87. 18.45: 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Verdi. 21.15: Stúdió ’87. 22.15: Gyémántdíjasok fesztiválja. 22.35: Híradó 3. Budapest 2 16.28: Műsorismertetés. 16.35: Régi mesterségek. 17.00: Dél-al- földi magazin. 18.00: Kalandozás a növényvilágban. 18.25: Atlétikai világbajnokság. 20.25: Tájkép. 20.55: Híres temetők. 21.25: Híradó 2. 21.45: A gyilkos. 22.35: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Az állatok paradicsoma. 9.30: Korrepetálás angolból. 10.30: Modell akarata ellenére. Ii2.05: Hétfő esti sport. 13.00: Hírek. 14.20: California! Highway. 14.45: Enterprise űrhajó. 15.30: Piros-fehér-piros. 16.30: A mi világunk. 17.30: örömet is szerezzen! 18.00: Osztrák képek 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: A ,,Pa- perclip”-affér. 21.15: Dallas. 22.00: Sport. 0.00: Hírek. ~~ Osztrák Tv 2 16.45: Európa nemzeti parkjai. 17.30: Orientáció. H8.00: Mi az? 18.30: A fekete-erdei klinika. 19.33: Tv-híradó 1* 20.15: Alig hihető. 21.35: Kulturális magazin. 21.50: Lakáavíziók. 22.50: Café Central. Majd: Hírek. Jugoszláv Tv 1 8.55: Hírek. 9.00: Nyári délelőtt. 1.5.10: Magyar nyelvű tv- napló. 15.30: Hírek. lő.40: Nyári délután. H7.10: Rajzfilm. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Műve lődési adás. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.H9: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Lulu. 21.00: Kontakt magazin. 22.15: Tv-napló. 22.35: Plusz műsor. 0,05: Hírek. Jugoszláv Tv 2 15.55: Tudományos beszélgetések. 16-.25: Atlétikai VB. 20.001 Komoly zenei adás. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: Népi muzsika. 2L50: Muppet show. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.05: Tanévnyitó. 8.35: Társalgó. 10.00: Hírek. 10.05: Hűtőház a Sugovi- ca-parton. 10.25: Éneklő ifjúság. 10.40: Üj zenei felvételeinkből. 10.56: Népdalok. 11.35: A Promé- theusz-rejtély. 12.00: Déli krónika. H2.30: Ki nyer ma? 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Magyarán szólva, 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. lő.00: Fejezetek a jiddis irodalomból. 15.20: J. Straiuss: Bécsi vér. 15.38: Kórusainknak ajánljuk. 1.6.00: Hírek. 16.05: A Nyitnikék postája 17.00: Családterápia — 1087. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti ma- uazin. 19.15: A páncélszekrény titka. 19.51: A vándordiák. 21.31: Brighton, 1987. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.40: Tíz perc két No- bel-díjassal. 22.59: Nagy meste rek — világhírű előadóművészek. 24.00: Hírek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: Reggeli, zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs: 7.35: Slágerek mindenkinek. 8.00: Hírek. 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. ii2.00: Hírek. 1,2.10: Fú- vószene. H2.30: Nóták. 13.05: Popzene sztereóban. 1,4.00: Pesti karakter. 15.00: Hírek. 15.05: Bik- falvy Júlia énekel. 15.20: Körayv- rőil könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Kamaszpanasz. 18.30: Talpaláva.ló. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Slágereim története. 21.05: A planétás ember. 21.22: Nótacsokor. 22.09: Újvilági kóborlások. 23.00: Hírek. 23 20: A mai dzsessz 24.00: Toronyzene. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. . 6.05: Muzsikáló reggel. 8.112: Zenekari muzsika! 9.10: Kamarazenei hangverseny. 1.1.23: A Finn Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 13.00: Hírek. 13.05: Légszomj. 14.02: Három áhítatos ének. 15.00: Zenei tükör. 15.35: Zenekari muzsika. 1,7.00: Carmen. 17.50: Új kamarazene-felvételeinkből. 19.00: Hírek. I9.35: Nagy siker volt! 20.59: Bach-hangver- seny. 22.26: Geradnt Evans ope- raáriákat énekel. 22.55: Nagy slágerek, változó témák a popzene világából. 23.30: Hírek. ▼ HÍREK Szeptember A nap- 6.02 órakor kél, és 19.28 órakor nyugszik a hold 15.08 órakor kél, és 22.45 órakor nyugszik. 1 A várható időjárás Kedd Egyed, Egon Országszerte túlnyomóan napos idő lesz, délutántól azonban nyugat felől növekedni kezd a felhőzet. Szórványosan köd is képződik. Többnyire mérsékelt, változó irányú lesz a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 21 és 26 Celsius-fok között alakul. — Aczél György köszöntése. Aczél Györgyöt, a Politikai Bizottság tagját, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatóját 70. születésnapja alkalmából tegnap a Központi Bizottság nevében Kádár János, az MSZMP főtitkára köszöntötte. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége Aczél Györgyöt a Népek Barátsága Érdemrenddel tüntette ki, a szovjet—magyar barátság és együttműködés erősítésében és fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. — Magyar győzelem Párizsban. Spányi Miklós, a Zeneművészeti Főiskola végzős növendéke (Sebestyén János tanítványa) a Párizsban az idén nyolcadszor megrendezett nemzetközi csembalóversenyen 42 résztvevő közül a verseny első díját nyerte el. A zsűri elnöke Gustáv Leonhardt volt. — Társadalmi pártfogókat és nevelőszülőket jutalmaztak tegnap a Somogy Megyei Ifjúsági és Gyermekvédő Intézetben. A hatvan elismerten jól dolgozó pártfogó és nevelőszülő 180 ezer forintot kapott. — Kiránduláson vett részt a hétvégén a Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárának 44 dolgozója. A vállalat szakszervezeti bizottsága által szervezett programban szegedi és gyulai városnézés is szerepelt. — Hőszigetelő perl it gyártását és forgalmazását kezdte meg a Somogy—Zala Megyei Téglaipari Vállalat barcsi téglagyára. A zsugorfóliában forgalomba hozott termék többek között padlás- födémek hőszigetelésére alkalmas, s ipari kemencék bélésfalazataihoz is használható. — Üj távvezetéket építenek ki a Kaposvári Cukorgyártól az ülepítőtavakig, így biztonságosabbá válik a kampány idején a szennyező anyagok elvezetése a gyárból. — A híres Puch kerékpár utolsó darabját készítették el Grácban. Gyártása az utóbbi időben már nem volt gazdaságos, ezért a cég beszüntette. — Mintegy 34 400 tonna napraforgóterméssel számolnak az idei betakarításnál a somogyi mezőgazdasági nagyüzemek. A tervezett átlaghozamokat csak kevés gazdaságban érik el, a jégverés ugyanis sok helyütt tetemes kiesést okozott. — Több mint 2 millió dollárért cserélt gazdát Los Angelesben egy árverésen a 33 éves Salvador Dali egyik festménye, amely 1974 és 1976 között készült. A képen Dali felesége látható háttal, de húsz méter távolságból Abraham Lincoln arcvonásai tűnnek elő. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ^ 100 éve született Blaise Cendrars (1887—1961) francia költő, regényíró. Svájcban született. Az utazás vált szenvedélyévé, a modern élet valóságos mítoszává, hogy élményeit azután a képzeletben élje tovább. Kalandjai azonban nem csupán földrajziak; bejárta a kultúra, a művészet, a cselekvés legkülönbözőbb tájait is. Volt kereskedő Oroszországban, idegenlégiós az első világháborúban, filmes, riporter, haditudósító. Irodalmi karrierjét az 1910-es évek elején avantgarde költőként kezdte, Apollinaire pályatársaként. Néhány nagy lélegzetű szabadverse a modern költészet új formanyelvet teremtő, fontos alkotása; például az 1912-ben publikált Húsvét New Yorkban, vagy az egy évvel később megjelentetett A transzszibériai expressz. Később költészete leszűkült a festői tájak és a kozmopolita magatartások leírására; a 20-as évek közepétől már nem is írt több verset. Prózai művei részint dinamikus, cselekményes regények, illetve riportázsok, részint pedig szürrealista indíttatású, freudista motívumokat feldolgozó művészregények. — Az ünnepélyes tanévnyitót a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szeptember 4-én, pénteken tartja — délelőtt 10 órakor — a Kilián művelődési központban. — „I” jelzésű járatait ma ismét útnak indította a Kapos Volán. Az eddigi 31 helyi járatú autóbusz helyett az új tanévben 35 közlekedik. — Megjelent a „fekete özvegy” az Adria jugoszláv szakaszának északi szélén. A veszedelmes mérgespók csípése emberre is életveszélyes. — Eagle Gold-érmeket bocsátottak ki az Amerikai Egyesült Államok egyunciás, félunciás, negyed- és tized- unciás változatban. Az egyunciás érme névértéke öt ven dollár. Motorkerékpárral Amerikán át 83 és fél óra alatt ért át a 62 éves Dwight Mitchell motorkerékpárján az Egyesült Államok keleti partvidékéről a nyugati partra. Ütját szerdán kezdte a Maine állambeli Calaisban, és kiadós esők kíséretében szombaton este érkezett a mexikói határ közelében levő Tijuanába. A vállalkozó kedvű motorost Texasban majdnem baleset érte; a fölázott úton gépével becsúszott egy parkoló kamion alá. de szerencséje volt és sértetlenül megúszta.. Mitchell, aki pontosan 83 óra 25 perc alatt tette meg a távot, tervéhez képest három és fél órát késett, mert 80 óra ‘alatt akart a keleti partról a nyugatira érni. — CSIZMAVASÁR Kaposváron a Kossuth tér 5. sz. alatt (volt háztartási bolt). Férfi-, női és gyermekcsizmák nagy árengedménnyel kaphatók 30—50—70%- kal olcsóbban. — Egyetemi és főiskolai felvételi előkészítőket indítunk levelező úton magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszichológia, angol, német, orosz tárgyakból. (Idegen nyelvekből államvizsga- előkészítő is.) Sok teszt és feladat. Kérjen tájékoztatót. Címünk: Pallas Felvételi Előkészítő Munkaközösség, 1304 Budapest 4. Pf.: 126.