Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-28 / 228. szám

1987. szeptember 28., hétfő Somogyi Néplap 5 Szakismeretek idegen nyelven Kísérleti oktatás Barcson — Az első órán, amikor bejött a tanárnő, majd el­kezdett angolul beszélni, egy­másra néztünk, és arra gon­doltunk, mi ezt sosem tud­juk megtanulni. Egy hét múlva pedig már mint jól­nevelt angol hölgyek köszön­töttük egymást, s nemsoká­ra a legfontosabb adatainkat is el tudtuk mondani a kis­sé nehéz, de nagyon szép nyelven — emlékezik, vissza a kezdetekre Pásztor Agnes. aki a távoli Nógrád megyé­ből érkezett Barcsra, hogy a kísérleti angol nyelvű osz­tály húsz tanulójának egyike legyen a vízépítési és víz­gazdálkodási szakközépisko­lában. A szeptemberben indult képzés során az első két Műszaki Egyetem angol ta­gozatán. Az előrelépés, a folytonosság biztató a diá­koknak — feltéve, ha bírják a négyéves terhelést. A kö­vetelmények azonosak a többi osztályéval, s ehhez jön még a nyelvi többlet. A felvételinél a legjobbakat választották ki; az osztályba szinte csak kitűnő tanulók járnak. Ez azonban egy csep­pet sem feszélyezi a hangu­latot. A többségében lányok­ból álló osztályból vidám zsivaj szűrődik ki. A testne­velési óra után oroszra ké­szülnek. — Az angolt sokkal job­ban szeretjük, bár jóval ne­hezebb, mint az orosz. Az viszont jó, hogy dallamos, a nyelvtana pedig logikus. Csak az a sok igeidő ne vol­na! — kesereg Topa Szilvia, akinek a nyelvtanulásnál most nagyobb gondja, hogy mikor kapják meg végre a munkásruhákat. — Olyan elegáns, kék ru­hát kapunk, hogy még bál­ba is mehetnénk benne — tréfálkozik az egyik leány. — Két leckét is át kellett nézni mára, napi két óra ta­nulás kell legalább, hogy lé­pést tudjunk tartani a köve­telményekkel — mondja Szilvia, aki nyelvtudását külföldön szeretné hasznosí­tani. Az ide került diákok tele vannak álmokkal, vágyak­kal. Ügy érzik — s talán jo­gosan —, hogy az a sok ener­gia, amelyet a középiskolai években a tanulásra fordíta­nak, egyszer megtérül. ,— Jövőre ismét indítunk ilyen osztályt, majd egyévi szünetet tartunk. Ennyi idő kell a tapasztalatok ösz- szegzésére, a személyi föl­tételek megteremtésére — mondja az igazgató. — Eb­ben az esztendőben szeren­csére sem a tanárokkal, sem a tankönyvekkel nem volt gondunk; elkészültek már a tantervek, s fordítják már a harmadéves szakkönyveket is. Sikerült néhány angol nyelvű szakdolgozatot is sze­reznünk, ezek olvasgatása is segíti majd a gyerekek föl­készülését. A vállalkozás új és szo­katlan. S reméljük, ered­ményes lesz. H. É. Emberiességgel a békéért Vöröskeresztes küldöttértekezlet Kaposváron Szombaton délelőtt a me­gyeszékhelyen tartotta kül­döttértekezletét •a Magyar Vöröskereszt kaposvári vá­rosi vezetősége. Az 1982 óta végzett munkát értékel­ték. Részletes beszámolót terjesztettek a küldöttek elé; s ebben kiemelték az egészségvédelemért kifejtett munkát, az egészséges táp­lálkozás és testmozgás ér­évben intenzív nyelvokta­tásban részesülnek a gyere­kek. Heti kilenc órában is­merkednek a nyelvvel isko­lai keretek közt, havi tizen­két órában szakkörbe jár­nak, nyaranta pedig egyhó­napos nyelvi táborba várják őket. Az iskola vezetői re­mélik: a tengernyi tanulás képessé teszik a diákokat, hogy harmadévtől angol nyelven tanulják az egyik legfontosabb szakmai tár­gyat. a vízgazdálkodást. s érettségire a középfokú nyelvvizsgáig is eljussanak. Az országban egyedülálló próbálkozást Horváth Fe­renc iskolaigazgató azzal in­dokolta, hogy külföldön egy­re keresettebbek a magyar vízügyi szakemberek. Nyelv­tudás nélkül azonban ma már sehol sem lehet érvé­nyesülni. S aki a középisko­la négy éve alatt rájön, hogy ez a pálya mégsem neki va­ló, nyelvi vonalon is tovább tud tanulni. Aki pedig nem külföldön szeretne elhelyez­kedni. továbbtanulhat a Ókécske — Boglárlelle — Tiszakécske BAGÓ BERTALAN ÚTJAI — Hogy vagy? De régen láttunk! — sokan köszöntöt­ték így pénteken késő dél­után Bagó Bertalant, a Bog- lárlellén élő festőművészt Tiszakécskén, Bács-Kiskun megye legfiatalabb, 12 ezer lakosú városában. Az alkotó itt született 1932-ben, amikor a helységet még Ökécskének hívták. S bár több mint 30 esztendeje a Balaton mellett dolgozik, nem lett hűtlen a Tisza-parti településhez sem, mivel ide fűzik esz- méltető gyermek- és ifjúkori évei. Bagó Bertalan 40 festmé­nyét mutatja be az Arany János nevét Viselő művelő­dési központ október 16-ig. Mindazoknak, akik emlékez­nek rá vagy most találnak jó alkalmat arra, hogy meg­ismerjék. — Ezzel a kiállí­tással nyitjuk meg a képző- művészeti világhét városi programjait — jelentette be a szép számú közönségnek Pólyák Albert, a művelődési ház igazgatója. Fiatalok és idősek egyaránt sokan voltak ott a rendezvényen. S eljöt­tek a közelben, illetve távo­labb élő művész társak — a több mint tízéves tisza- kécskei alkotótábor festői és grafikusai: Bozsó János, Csá­ki Lajos, Gyalai Béla és má­sok. A kiállítás egyik termét balatoni ihletésű képek töltik meg az emeleten. A Szaka- dékos part télen, az őszi fények, a Vitorlások Tihany előtt megemelt festői látvá­nya különös erővel hat az Alföldön élő emberekre. Számukra sokkal mindenna­pibb élmény az, ami a Ti­szai fűzfa, az Erdő menti út, Kécskei tanya, az akácosban rejtőző ház témájából bonta­kozik ki. Egységes festői látásmód, a spekulatív elemeket nélkülö­ző természetközelség — így lehetne talán a legtömöreb­ben összegezni az egyszerre romantikus és pontos meg­figyelő Bagó Bertalan csak­nem 30. egyéni kiállításának jellegzetességét. A tiszakécs- keiek szívesen és örömmel fogadták a néhány heti nyil­vánosságra hazatérő, tehetsé­gét kiteljesítő fiukat. Kézfogások, meleg hangú gratulációk zárták a kiállí­tásmegnyitót. Minden bi­zonnyal így lett volna akkor is, ha a művész Boglárlellén születik, Tiszakécskén telep­szik le. Sztrapák Ferenc 22. Rumi arca megmerevedik, úgy tetszik, nem hisz a fü­lének. Egy ideig bénultan, valósággal lenyűgözve áll a szoba közepén. Ajka furcsán meg-megrándul, a kezével tétova, görcsös mozdulato­kat tesz, majd szédelegve, öregemberes léptekkel indul az ajtó felé. ,.Maga ... maga ..., szi­szegi a küszöbről, maga .. . taknyos ... Kígyót melenget­tem a keblemen ..., aztán váratlanul, új erőre kapva ordítja: tudom, kik zavarták meg a maga fejét, maga szerencsétlen álmodozó! A bolond gróf, meg az itteni hívei, az úgynevezett forra­dalmárok! Akik fegyver he­lyett őszirózsával akarták megvédeni a hazát. Lám, mire mentek! Elpusztították az egyetlen erős akaratú ál­lamférfit és ez volt az ő di­csőséges fegyvertényük. Most aztán szorul a hurok a nyakuk körül, jön a kisan- tant, és nem bírnak már a követelőző csőcselékkel sem. Ez kellett nekünk! Szegény Magyarország! Jön a cső­cselék uralma! És maga, egy felszentelt katolikus pap, bennük bízik?! „Én Krisztusban bízom”, mondja ő egy kissé színpa­diasán, Rumi teátrális ki- fakadásának hatására. Nem óhajt vitatkozni vele. („Sem­mi közünk egymáshoz, hi­szen, nyilvánvaló, Krisztus­hoz sincs semmi köze.”) Megingathatatlan meggyőző­dése, hogy neki és minden igazi egyházi embernek a szegények, a szenvedők mel­lett a helye és csakis a szegények uralma űzhetné el a világból a szenvedést, az igazságtalanságot, a kép­mutatást. Nyilvánvaló: a gazdagok hatalma gyűlölkö­dést, viszályt, háborút tá­maszt, csírájában tapossa el a felebaráti szeretetet, kap­zsivá, alakoskodóvá teszi az embereket, akik azt hiszik, Isten előtt is alakoskodhat- nak. A böjti szelek a feltáma­dás ígéretét, hozzák. A von­tatott, hosszú keresztúti áj- tatoságokon most mintha kevesebb lenne a fekete szín és kevésbé reménytelen hangulatúak a siratóénekek, mint más esztendőben. Pe­dig a Golgotára vezető út most is csupa szomorúság. Jézust megostorozzák, tövis­koszorúval koronázzák, le­köpködik, kigúnyolják, és köntösére sorsot vetnek. De most valahogy a legsötétebb pillanatban is kigyullad a remény. Sohasem érezte ilyen biztosan, hogy lesz föltámadás. ... 1919 húsvét vasárnap­ján a Rómából visszatért harangok ujjongásával a szívében lép a szószékre. Nándor püspök a gyóntatójának ... Hát igen ... az a hús­véti prédikáció... minden­nek az az oka. Sokszor vé­giggondoltam kedvelt fiunk, ^mon József tragédiáját, s mindig erre az álláspontra jutottam. Ha akkor mérsék­li vala magát, most is élne. Ezzel természetesen nem azt akarom állítai, hogy ez a beszéd megbocsáthatat­lan bűn volt (én megbocsá­tottam neki, pedig engem, főpásztorát is illetett né­hány meggondolatlan meg­jegyzéssel — de hát „ne ítélj, hogy ne ítéltess”), és eszem ágában sincs men­tegetni gyilkosait, de tény, ha az a prédikáció nem hangzik el, Rumi esperes nem panaszolja be József grófnál, aki azt a bizonyos névsort — a vörösuralcm főkolomposainak névsorát — a különítmény parancsnoká­nak, Prónay Pálnak átadta. Szerencsétlen eset.. . Nyil­vánvaló: se az esperes, se a gróf nem gondolt ilyen borzalmas következmény­re. . . Szegény Rumi testvé­rünket azóta meg is ölte a lelkiismeret-furdalás. A káp­lán halála után megkért, hogy helyezzem át más plé­bániára, mert nem bír egy fedél alatt élni a szerencsét­len Simon emlékével. Göllé- re küldtem. Adtam melléje egy jóravaló fiatalembert káplánnak, hogy legyen, aki pásztorkodik helyette, mert akkor már. sajnos, az elme­zavar jelei mutatkoztak raj­ta. .. Szóval, azt a húsvéti pré­dikációt, akár egy bolseviki hordószónok is elmondhatta volna. Ahelyett, hogy jó paphoz illően a megbéké­lésre intette volna a híve­ket, szavai által „olajat ön­tött a tűzre”. Az elégedetle­neket arra biztatta, hogy álljanak a felforgatok mel­lé, mert — úgymond — ők képviselik az Üdvözítő igaz­ságát, mert ők is a szegé­nyek, az elnyomottak istá­polói, akárcsak Jézus. (Folytatjuk) dekében szervezett foglalko­zásokat. A környezetvedelmi munkát mint sajátos tevé­kenységet elemezték, kitér­ve az idén január 1-jétől meghirdetett Tiszta, virágos Kaposvárért akcióra. A gyermek- és ifjúságvédelmi mozgalom, valamint az idős korúakat patronáló munkán kívül az elsősegélynyújtó tanfolyamról, valamint a véradómozgalom eredmé­nyeiről is részletes, adatok­kal alátámasztott beszámo­lót tártak a hallgatóság elé. A beszámolót követő vitá­ban szót kért az elnökség­ben helyet foglaló Csapó Sándor, a kaposvári városi pártbizottság titkára, s fel­szólalásában az idős korúak házi gondozását, a családvé­delmi tanácsadó szolgálat beindítását, valamint a vízi mentőszolgálat megszerve­zését méltatta. Néhány fel­adatot is hangsúlyozott, amelynek megoldása a kö­vetkező időszak vezetőségé­re vár, így az alapszerveze­tek munkájának segítését, valamint az egészségmegőr­ző program megvalósításá­ban kérte a Vöröskereszt se­gítségét. Vidák Gizella, a Kapos­vári Városi Tanács elnökhe­lyettese a Vöröskereszt és a tanács kapcsolatát elemezte, majd a Vöröskereszt szere­pét méltatta a családvédel­mi és a polgári védelemmel kapcsolatos feladatok megol­dásában. A küldöttértekezlet záró felszólalásában dr.. Hantos János, a Magyar Vöröske­reszt országos vezetőségének főtitkára hangsúlyozta: a vöröskeresztes munkának a maga sajátos eszközeivel hozzá kell járulnia a társa­dalmi-gazdasági kibontako­zás programjának végrehaj­tásához. Külön kiemelte, hogy a Vöröskereszt a világ bármely táján képes össze­fogni a jóakaraté tevékeny­séget és ez a béke biztosí­tásához is elengedhetetlenül szükséges. Ezt követően kitüntetése­ket adtak át. A honvédelmi miniszter — kiemelkedő polgári védelmi irányító te­vékenységéért — a Honvé­delmi Érdemérem 10 év után kitüntetést adományoz­ta Kovács Károlynénak, a Vöröskereszt igali községi vezetősége titkárának. Ti- zenketten oklevelet kaptak, illetve tárgyjutalomban ré­szesültek, társadalmi mun­káért hárman vettek át ki­tüntetést. A küldöttértekezlet a tisztségviselők megválasztá­sával ért véget. A városi vezetőség elnöke dr, Varjú Irén, titkára Szabó János lett. B. P. F. KÖNNYŰZENE - NEHÉZSÉGGEL ötszáz könnyűzenét játszó együttesnek van ideiglenes működési engedélye So­mogybán. Ebből százan a vendéglátóiparban dolgoz­nak, a többiek alkalmi ren­dezvényeken, bálokon lép­nek föl. Hogyan gondoskod­nak szervezetten szakmai fejlődésükről? Van-e lehető­ségük a tapasztalatok kicse­rélésére, egymás megismeré­sére? Sajnos nincs. A Nost­ra együttes tagjai most me­gyénk könnyűzenei életének történetében talán új kor­szakot nyitó lépésre szánták rá magukat. Győri József, a zenekar vezetője: — Az együttesek egymás­sal rivalizálva, a többieket alig ismerve, a másiktól függetlenül szórakoztatták a közönséget. Ezt — a jövő­re gondolva — tarthatatlan állapotnak tartottuk, s ezért jött az ötlet, hogy valami­lyen módon közelebb hoz­zuk őket egymáshoz. Nock László, dobosunk fejében született meg a gondolat. Hogy szervezzünk bált, amelyre meghívjuk a me­gye könnyűzenei életének képviselőit. Szerdán este a Kapos szálló éttermében megren­dezték az első somogyi ze­nészbált. Ezúttal a muzsiku­sok táncoltak a parketten. A színpadon pedig egymást váltották a zenekarok. Mindenki jól érezte ma­gát, s ebben közrejátszott az is, hogy Somogybán na­gyon kevés az olyan fórum, ahol így együtt játszhatnak ezek az együttesek. — Várható-e változás? — kérdeztük Vágó Tibort, az Országos Szórakoztatózenei Központ megyei kirendeltsé­gének vezetőjét. — Stúdiónk billentyűs hangszerek, dob-, gitár-, ének- és szaxofonszakon már eddig is képzett zené­szeket. Ezt a jövőben a So­mogy Megyei Művelődési Központban az intézmény­nyel karöltve kívánjuk vé­gezni. Bízom benne, hogy itt az eddig megoldatlan próbalehetőségek mellett fó­rumot is tudunk szervezni a zenekaroknak. Más jellegű gondokról be­szélt Navrasics Gábor, a Fre­gatt együttes gitárosa. — Elképzeléseinkkel nem tudunk zöldágra vergődni, mert a zenei berendezések megszerzésére fordítjuk energiánk nagy részét. Ezek a berendezések nagyon drá­gák. Keresni is csak keve­set tudunk, mert a rendez­vényekre is a jobb technikai fölszereltségű együtteseket hívják meg. Könnyűzene mecénásokat keresnek hát. A fiatalok igénylik az élő zenét B. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents