Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-23 / 224. szám
4 Somogyi Néplap 1987. szeptember 23., szerda Pusztaiéban Európa erdői A tavaly novemberi bázeli zűrzavar után az egyszerre tragikus hírnevet szerzett Sandoz cég képviselői bejelentették, hogy kártérítést fizetnek a károsultaknak. Elég egyértelmű válasz, de talán pontosan még ma sem tudni, ki vagy mi szenvedett nagyobb veszteséget: az ember-e vagy a természet. A környezetvédők szerint a Rajna november eleji súlyos szennyeződése, amikor a folyóba rovarirtó szerek, higany és más vegyi anyagok kerültek, Európa történetének eddigi legnagyobb ilyen katasztrófája. S nemcsak a véletlenül, hanem a szándékosan és rendszeresen folyókba, tengerekbe, valamint levegőbe juttatott szennyező anyagok is veszélyeztetik és pusztítják világszerte az élővilágot. Egyre nagyobb probléma az ózonréteg ritkulása, amelyet a jelek szerint a légkörbe jutott különféle veszélves gázok idéztek elő. Az már nem is fontos, hogy a gyárak kéményeiből vagy a gépjárművek kipufogóiból emelkednek-e a magasba. Ezért hiába is próbálkoznak egyes államok a szigorú környezet- védelmi szabályok betartásával, a savas esők ellen tehetetlenek. Svédország például, ahol erős a környezet- védő mozgalom s egyedülálló mértékű az ellenőrzés is, tehetetlen az ilyenfajta csa- ♦padékkal szemben, mert a savas eső más országok ipari szennyezése révén kerül az országba és rombolja a természetet — állapítja meg az újvidéki Magyar Szó. Ez a jelenség rendkívül veszélyessé válhat, hiszen már komoly károsodás érte az erdők nagy részét. Vonatkozik ez elsősorban Középé Európa térségeire, ahol egyes szágokban — ha nem ke- 1 sor sürgős változásokra — súlyos következményekkel lehet számolni. Először is hallhatatlanul megnövekedne a levegő szennyezettsége. Az óriássá duzzadt városok* ban a zsúfolt közlekedésen kívül az ipar, különösen a vegyipari üzemek sokasága ontja a füstöt, a pernyét, a kormot és a parányi lebegő részecskéket, amelyek láthatatlan mérgező felhőket hoznak létre. Ha nem lennének az erdők, a hatalmas szelek által felkapott por akadálytalanul úszna a levegőben. Az erdők a legnagyobb és leghatásosabb porszűrők, légtisztítók. Az erdei fák és cserjék levelei ugyanis hatalmas felületet alkotnak. Egy jól fejlett 15 éves erdeifenyő tűleveleinek együttes hosszúsága, ha szépen sorba raknánk, mintegy 20 kilométer lenne. Ennek köszönhető, hogy az erdőben a szelek erejüket veszítik, kihullik belőlük a por, és az sem mellékes, hogy a fák élettevékenységük során a mérgező gázok jelentős mennyiségét megkötik. Am a savas esők és a mérgező gázok (kén-, fluor-, ólom- és nitrogénvegyületek) megölik az erdőket: hatásukra rövidesen lombjukat vesztik és elpusztulnak. Hasonló hangvételű jelentést tett közzé az ENSZ Európával foglalkozó gazdasági bizottsága. Lehangoló megállapítás ez kontinensünk erdőségeivel kapcsolatban, jóllehet Svédországban, Luxemburgban, Finnországban és Norvégiában korántsem olyan vészes a helyzet, mint Csehszlovákiában, Hollandiában, Svájcban és az NSZK-ban. Hollandiában szinte teljesen kilátástalan a helyzet az ország 28,9 százalékát borító erdő esetében; ezen a területen a savas eső minden fát halálra ítélt. Osztrák, francia, svájci és nyugatnémet szakemberek szerint a magasabb hegyvidékeken súlyos csapás érte az erdőségeket, sőt ezekben az országokban a hatvanévesnél öregebb fák sokkal kilátástalanabb helyzetben vannak, mint a fiatalabb példányok. Bajorországban például (1973 óta) kereken 350 millió márkát fordítottak fásításra, a következő években pedig további 20 milliót irányoztak elő. Ma már nagyon jól tudja mindenki, hogy ha nem volnának erdők, megváltozna és fenyegető szintre csökkenne a levegő oxigéntartalma: megszűnne a fakitermelés, ami egyes iparágak katasztrofális átalakulását, illetve megsemmisülését is jelentené; megváltozna a föld felszíne és éghajlata is. Mindezt szem előtt tartva kellene végre megértetni minden országgal, hogy a természettel nem érdemes ujjat húzni. Ha évmilliók során kialakult rendjét és biológiai egyensúlyát felelőtlen magatartásunkkal felborítjuk, az új, sokat ígérő XX. századi tudományos vívmányok sivár bolygóvá változtatják a földkerekséget. 18. — Amikor 14-ben sor alá kerültem — folytatta Zsirka —, örültem, hogy be kell vonulnom. Gondoltam, olyan jó dolgom lesz katoná- éknál, mint nagyapámnak volt Noszlopy alispánnál. Ittam, mulattam; mit tudtam én, mi vár rám. Négy hétig tartott a kiképzésünk, utána mindjárt a frontra indultunk. Az első évben még csak megvoltunk valahogy, de 15-ben már hegyesebb szelek fújtak. Nem hittem volna, hogy annyit kibír az ember, mint amennyit a fronton ki kellett bírnunk, és azt sem, hogy a legmostohább körülményeket is meg lehet szokni. Mert mire a Bruszilov-offenzíva megkezdődött, én már aludni is tudtam a pergőtűzben. Az orosz front után a Karszt következett, a kopár, kietlen Karszt... Álmomban se lássam újra! Amilyen „szerencsés” ember vagyok, a tizedik isonzói csata kezdetére éppen odaértem. Később átkeltem a Piávén is. Egyszer, amikor támadtunk, másodszor, amikor visszavonultunk ... A nagyapám háborúja gyerekkorom óta úgy élt bennem, mint egy mese. Abban nem folyt vér, nem esett halott vagy ha esett is, csak az ellenség soraiban, és valahogy azok sem voltak igazi halottak. De mi a Karszton elesett bajtársaink szagától okádtunk, mert nem lehetett eltemetni a halottakat. Követ hánytunk szegényekre, de ha odavágott az akna vagy a gránát, széthullt a rakás. Orvosságot kaptunk a hullabűz ellen. Ha valakit megmart a vipera, senki sem merte kiszívni a mérget, mert az emberek ínye, szájpadlása csupa seb volt. Lehajolt, felhúzta a nadrágja szárát. • — Engem is megmart egy vipera. Itt a helye. Bicskával vágtam ki a sebet. Elgondolkodva folytatta: — Én csak olyan esetre emlékszem, amelyek kfilódí- tották az embert a megszokásból. Mert, mint mondtam, mindent meg lehet szokni, még a lövészárkot is. A pergőtüzet, a kézitusát, a hullabűzt, mindent. Ebben éltünk hétköznap, vasárnap. Az ember tette a dolgát, mintha a mindennapi kenyeréért tenné. De ha ebből a Futballhuligánok Kijevben Megszépül a bírósági épület Öröm nézni, amikor egy régi épület megújul, megszépül. A megyei bíróság épülete azonban mintha kissé lassacskán nyerné vissza egykori pompáját. — Mikor lesz teljesen kész az épület? — kérdeztük Ne- ményi Istvántól, a bíróság gazdasági hivatalának vezetőjétől. — A Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalattal és a Generál gazdasági munka- közösséggel kötött szerződésünk alapján négy év a felújítás ideje. 1984 októberében kezdődött a munka, és 1988 végéig tart. — Hogyan haladnak az építők a részmunkákkal? — Három szakaszban állítják helyre a nagy épületet. Az első ütem 1984 októberétől 1986 októberéig tartott. A második ütemet 1987 október végéig kellene tartania. Minden jel szerint azonban ennek a második szakasznak a befejezése egy kissé csúszni fog. kényelmetlenségeket. Nagyon számítottunk például arra, hogy az előre egyeztetett időpontnak megfelelően júliusban már használhatjuk a telefonközpont helyiségét. Oj, korszerű központot kívánunk itt berendezni, és nagyon hátrányosan érint minket, hogy késik az átadás. A pontatlanságok egyébként is kedvezőtlenek, hiszen az át- és visszaköl- töztetés gondos előkészítést igényel, a bírósági és ügyészségi tennivalók' pedig nem csökkennek a felújítás idején sem. Körbejártuk az épületet, a helyiségeket. A telefonközpontnak tervezett beugróról egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy mikor lehet berendezni. Más épületrészek állapota ugyancsak kétségessé teszi az október végi átadást. A Sáév dolgozói közül néhányan anyagra vártak. • — Milyen a végzett munka minősége? — kérdeztem. miután egy iroda sarkában beázást láttam. — Előfordul ilyen is. A hibákat természetesen rögzítjük, és jelezzük a kivitelezőnek. Mind a hibák kijavítására, mind a határidőcsúszásra vonatkozóan ígéreteket kaptunk: ne izguljunk, minden meglesz időben. — Ígérte ugyanezt a gazdasági munkaközösség is? — ök nem ígérték, viszont erős ütemben dolgoznak, még a hétvégeken is. Munkájuk minőségére nincs kifogásunk. — Milyen a munkamegosztás a két vállalkozó között? — A Sáév a belső, a Generál pedig a külső munkákat végzi. Ha a késlekedés ellenére Is bízni lehet az ígéretekben, a jövő év végére ismét a megyeközpont díszei közé tartozik az épület, amelyet a századelőn két év alatt építettek föl. Kovács Gyula Botrányos körülményeik között, a szurkolók verekedésével fejeződött be vasárnap este az ukrán fővárosban a Dinamó Kijev—Szpartak Moszkva mérkőzés, amely a pályán a vendégcsapat egy- gólos győzelmét hozta. Az Izvesztyija hétfői számában a lap munkatársai a szemtanú hitelességével számolnak be az eseményekről. A mérkőzést követően a moszkvai vendégcsapat autóbusza csak a közlekedésrendészet járőrautóinak segítségével tudott eljutni a kijevi pályaudvarra, a Szpartak játékosait egész útjukon füttykoncert kísérte. Az autóbuszt, amely a kijevi pályaudvaron közvetlenül a Kijev—Moszkva gyorsvonat peronjánál állt meg, a kék-fehér (a Dinamo színei) sálas, illetve sapkás szurkolók valóságos ostrom alá vették. Őket viszont a Szpartak szurkolói próbálták elűzni. A magukról megfeledkezett fiatalok között verekedés tört ki, kövek, üvegek repültek. A gyorsvonat utasai pánikszerűen menekültek, a jelenlévő rendőrök kis csoportja tehetetlenül szemlélte az eseményeket. A Szpartak játékosainak végül sikerült bejutniuk hálókocsijukba, erre a vagon ablakait vették célba kövekkel és üvegekkel a feldühödött fiatalok, akik' később a többi vasúti kocsit sem kímélték. Valamivel a vonat indulása előtt rendőri erősítés énkezett, mire a huligánok kereket oldottak. A szurkolóknak egyáltalán nem minősíthető fanatikusok felelőtlen, huligán akciója felveti a stadionon kívüli rendfenntartás szükségességét is — mutat rá a szovjet esti lap, példátlan esetnek miinősítve a Kijevben vasárnap bekövetkezett eseményeket. — Okoz ez valamilyen gondot a bíróság munkájában? — A* felújítás általában önmagában is megnehezíti a Tanácskozás a fehéijetakarmányokról munkát: elkerülhetetlen ilyenkor a zsúfoltság, a gyakori pakolás, az irodák költöztetése. Ha viszont minden a kívánt ütemben halad, akkor a bírósági dolgozóknak is lehetőségük van arra, hogy tervszerűséggel, belső ütemezéssel csökkentsék a A hazad takarmányfehérjeforrások növelésének lehetőségeivel foglalkozó tanácskozást tartottak tegnap a Her- ceghalmi Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóközpontban. A téma különleges megszokásból kizökkentette valami... Az megmaradt benne ... Ilyen volt például Gábor bátyám sebesülése. Amikor velem még a „jobb- ra-balra át”-ot csináltatták a kiképzései*, a két bátyám már a fronton volt. Gáborral később egy ideig egy századhoz tartoztunk. Volhiniában mellettem lőtték derékon. Gondolhatja, nem törődtem én ezután az ütközettel. Hátamra vettem a testvéremet, és elcipeltem a kötözőhelyre. Többé sose láttam. Ebből a sebesüléséből felgyógyult ugyan, de később kivitték az dsonzói harctérre. Sziklába vájt sírba fektették, mint Jézust... Aztán, amikor az orosz harctéren, egy téli napon a szemközti állások fölött fehér zászló lobogott ... Vajon mit akarnak odaát?, csodálkoztunk. Megtudtuk. Néhány katona átjött hozzánk, és arra kértek bennünket, hogy ne lőjünk többé, mert vége a háborúnak. örültünk nagyön. Md is meglátogattuk őket az állásaikban, mire ők vodkát hoztak a tiszteletünkre. Ittunk, mulattunk. Mintha búcsúban vagy lakodalomban lettünk volna. A lövészárok előtt elhánytuk a havat, helyet csináltunk a táncnak. Amíg a tisztek meg nem tiltották a barátkozást, folyton látogattuk egymást, mint a jószomszédok. Én gyűrűket csináltam nekik töltényhü- velyből, ők kenyeret' hoztak. A pálfordulás azzal kezdődött, hogy egyszercsak hivatott a századosom és kegyetlenül lehordott: „Maga talán bolseviki, hogy ilyen jóban van az ellenséggel?!” „bolseviki?! Hát az meg mi a fene?!, futott át rajtam, de egyetlen szóval sem feleltem. Ma már értem, miért ordított olyan veszettül a százados, de akkor csak egyre gondoltam: vége a szép békességnek. Mert mindjárt tudtam, hogy vége... És ezután jött még Isonzó, Piávé. Egyszer, az olasz fronton meglátogatott bennünket a király, IV. Károly. A szemle hírére új ruhát, bakancsot kaptunk és a szokásosnál jobb ételeket főztek a tábori konyhán. A király arcára nem emlékszem. Jobban érdekelt a meleg köpeny és a babgulyás fehér cipóval... Hát ilyenek az én háborús emlékeim, tisztelendő úr! Egy szál rongyos zubbonyban, lyukas bakancsban gyalogoltam hazafelé, és az egész világra haragudtam ... Minden útszéli Krisztusnál bevádoltam a sorsomat. Felhánytorgattam elesett baj társaim vérét, és erősen fogadkoztam: állítsanak hadbíróság elé, lőjenek főbe, akkor sem leszek többé katpna! Aztán mégis lettem. — Vöröskatona — jegyezte meg Simon. — Azt gondoltam, ha már úgy hozta a sors, hogy az urak háborúját végig kellett szenvednem, a magunkét a saját akaratomból segítem ... Aztán, látja, elveszett mégis. (Folytatjuk.) időszerűségét hangsúlyozza az, hogy a hús és húskészítmények minőségének javításával, illetve az •exportlehetőségek bővítésével összefüggésben gyors ütemben növekszik a fehérjékben gazda* gabb takarmányok kereslete. A takarmányfehérjék jelentős hányadát azonban még mindig külföldről hozzuk be. A tanácskozáson éppen azt vizsgálták, miképpen lehetne ezt a tetemes importot hazai fehérjeforrások feltárásával csökkenteni. A legkézenfekvőbb megoldásként a magas fehérjetartalmú lóbab, csillagfürt, borsó és napraforgó termőterületének növelése került szóba. Ezekből, mint elmondták, jelenleg évi 40 ezer tonnányit termelnek hazánkban, de mindössze két év alatt el lehetne érni, hogy legalább 200—250 ezer tonnát takarítsanak be belőlük. Ez körülbelül a teljes fehérjeimport 20 százalékos csökkentését, illetve mintegy 50 millió dollár megtakarítását jelentené. Ehhez azonban, mint arra a szakemberek nyomatékosan • felhívták a figyelmet, nem elegendő a termelés feltételeinek megteremtése: speciális takarmánykeverő üzemekre is szükség van. A hazai viszonyok között alkalmazható technológiákat a kutatók már kidolgozták, s ezeket ismertették a tanácskozás résztvevőivel. Építkezők figyelmébe ajánljuk, hogy a SOMOGYÉP Kft. megkezdte a VÁÉV—BRAMAC tetőrendszer ésISOLYTH^fc szigetelő anyagok értékesítését ELŐLEG BEFIZETÉSE ESETÉN jövő évi szállítással is A rendeléseket a SOMOGYÉP Kft., Kaposvár, Kanizsai u. 54. sz. alatti telephelyére kérjük. (100125)
