Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-03 / 207. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A XLIII. évfolyam, 207. sióm Ára: 1,80 Ft 1987. szeptember 3., csütörtök Somogyba látogatott az NDK legfelsőbb bíróságának elnöke Hazánkba érkezett a holland külügyminiszter. Hans van den Broek-et vendéglátója, Várkonyi Péter külügyminiszter üdvözli a Ferihegyi repülőtéren Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására szerdán hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Hans van den Broek, a Holland Királyság külügyminisztere. Ütjára elkísérte felesége. A* holland diplomácia vezetőjét vendéglátója, Várkonyi Péter fogadta a Ferihegyi repülőtéren. Jelen volt Iván Tivadar, hazánk hágai, valamint Janine Catharina Ferringa, Hollandia budapesti nagykövete. A holland külügyminiszter délelőtt katonai tisztelet- adás mellett megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. A program a Külügyminisztériumban folytatódott, ahol Várkonyi Péter és Hans van den Broek vezetésével hivatalos magyar—holland tárgyalást tartottak. A megbeszélésen részt vett Iván Tivadar, valamint Janine Catharina Ferringa. Az MTI tudósítójának értesülései szerint a nemzetközi élet legfontosabb kérdéseit áttekintve a két külügyminiszter véleményt cserélt a szovjet—amerikai, illetve a kelet—nyugati viszony helyzetéről, várható alakulásáról, a fegyverkorlátozási tárgyalások kilátásairól, továbbá a helyi válságok rendezésének lehetőségeiről. Mindkét részről hangsúlyozták az európai biztonsági és együttműködési folyamat továbbvitelének jelentőségét, a bécsi utókonferencia eredményes befejezésének fontosságát. Várkonyi Péter és Hans van den Broek megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar—holland kapcsolatok fejlődnek. Egyetértettek abban, hogy a kontaktusok jól szolgálják mindkét, ország érdekeit, illetve az összeurópai együttműködés ügyét. Mindkét részről megerősítették a politikai kapcsolatok, a gazdasági és a műszaki-tudományos együttműködés, a kulturális cserék és az idegenforgalom további bővítésének szándékát. A magyar—holland gazdasági kapcsolatok további fejlődését segíti az a beruházásvédelmi egyezmény is, amelyet a külügyminiszteri találkozót követően Medgyes- sy Péter pénzügyminiszter és Hans van den Broek látott el kézjegyével. Az aláírásnál jelen volt Várkonyi Péter. A dokumentumnak megfelelően mindkét fél szorgalmazza az új beruházásokat partnerének országában, s ehhez — a belső szabályozás mellett — megfelelő nemzetközi jogi garanciákat is nyújt. A most megkötött szerződés immár a hetedik hazánk és a tőkés országok beruházásvédelmi egyezményeinek sorában. A tárgyalás befejeztével a holland külügyminiszter budapesti városnéző sétára indult: elsőként a várnegyed nevezetességeivel ismerkedett, majd a Nemzeti Múzeumban megtekintette a koronázási jelvényeket. Este Várkonyi Péter és felesége díszvacsorát adott Hans van den Broek és felesége tiszteletére a Gundel étteremben. Kárpáti Ferenc Ausztriába utazott Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter Robert Lichal osztrák szövetségi hadügyminiszter meghívására szerdán háromnapos hivatalos látogatásra Ausztriába utazott. Magyarországi látogatása során Somogy vendége volt tegnap a dr. Günter Sarge, az NDK legfelsőbb bíróságának elnöke által vezetett delegáció. A vendégeket, köztük Siegfried Hegért, az NDK Szocialista Egységpártja Központi Bizottságinak igazságügyi alosztály- vezetőjét és dr. Hans Ar- wayt, Suhl megye bíróságának elnökét elkísérte dr. Szilbereky Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. Az elsősorban szakmai tapasztalatcserét szolgáló látogatás lehetőséget adott hazánk társadalmi-gazdasági fejlődésének megismertetésére. Ezt a kettős célt szolgálta a somogyi program is, amelynek során először dr. Rendeki János, a Megyei Bíróság elnöke adott tájékoztatást munkájukról. A vendégek egyebek közt arról érdeklődtek, .hogyan törekszenek magyar kollégáik az eljárások egyszerűsítésére s hogy hogyan alakul a bűnözés, a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma. A szakmai eszmecserét követően a Kapás-vári Húskombinátba mentek; ott Marosán László igazgatóhelyettes számolt be a vállalat munkájáról, s egyebek közt arról a több éves együttműködésről, amelyet az NDK-beli Éberswald húskomlbinátjával alakítottak ki. A vendégek itt elsősorban a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatos üzemi tapasztalatokról érMagágykészítés, repcevetés, silózás Kedvez az idő a munkáknak Nemcsak az időjárás, hanem a talaj is kedvez az őszi munkáknak a somogyi gazdaságokban — tapasztalhatjuk a megyét járva. Gyors ütemben folyik a si- ]ókul*rica betakarítása — ez a fontos tömegtakarmány a legtöbb üzemben jó minőségű és nagy mennyiségű hozammal fizet*—; mintegy 332 ezer tonnát szállítanak le a táblákról ebből az értékes eleségből ebben az, időszakban. Több gazdaságban vetik a repcét — ezt a növényt az idén 8862 hektárról t - karították be —, máshol a jövő tavaszi cukorrépavetésre szánt területre hordják a szervestrágyát. A szállítást most még könnyíti, hogy a répa, a burgonya, a kukorica és a napraforgó betakarítása hátra van, ezeknek a terményeknek a hordáía — egyelőre — nem köti le a jármüveket. fl, traktor,.soknak viszont annál több a tennivalójuk ezekben a napokban : a megüresedett táblákon magágyat készítenek, hiszen hamarosan kezdődik az őszi árpa es a rozs vetése; a több ezer hektár repcevetésre szánt terület egy részén már járják a ha- 'tárt a maggal teli vetőgépek. A gép-, műtrágya- és üzemanyag-ell áfással egyelőre nincs gond, s az igyekezettel sem: napról napra nő a gondosan elmunkált terület a somogyi termelő- szövetkezetekben és állami gazdaságokban. * Szedésre érett a csemege- szőlő, a szilva is, s ahogyan az ilyen tájt évente ismétlődik, most is diáksereg- segít a szüretben, a gyümölcs- szedésben. Csoportosan érkeznek a fiatalok például a k-U'taái, a Bárdi-bükki Állami Gazdaságba, s részt vesznek a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinátban a hetvenöt hektárnyi csiabagyöngye szüretelésében, a Viticoop Balaton-^>ar- ti taggazdaságaiban a csemegeszőlő szedésében is. Kedden érkezett a diákok első csoportja a vései termelőszövetkezetbe, s tegnaptól a . téesz szilvásában szedik a gyümölcsöt. E közös gazdaságban az idén 14 ezer diáknappal számolnak a gyümölcsszüretben — főként az almaszedésben —, s kilenc középfokú oktatási intézmény tanulói segítik a munkát. Hivatalos magyar—holland kü I ügym iniszteri tá rgya Iások kezdődtek Budapesten nanyaszgyözelem Siófoki Bányász — DMVSC 3-1 (0-0) Siófokon nagyszerű labdarúgóidő várta az összecsapás résztvevőit. Bizony, elég kevesen jöttek ki erre a hétközi mérkőzésre, pedig a résztvevőket az eredmény és a második félidei játék mindenért kárpótolta. A mérkőzés előtt az összeállítást böngészgetve feltűnt, hogy a hazaiaknál a jónevű labdarúgók egész sora csak a kispadon foglalt helyet. Többen megjegyezték, hogy ahol ilyenek a tartalékok, ott az edzőnek aligha főhet a feje. (A Siófoki Bányász győzelméről tudósításunk a 7. oldalon olvasható.) deklődtek. Bepillantottak az exportüzem munkájába, s elismeréssel szóltak a látot- taikról. Délután Dr. Gyenesei István, a megyei tanács elnöke fogadta a vendégeket, s tájékoztatta őket a megye életéről, fejlődéséről. A Fazekas Háziipari Szövetkezetben tett látogatással zárult az NDK-beli delegáció somogyi programja. Horn Gyula megbeszélései Mexikóban Horn Gyula külügyminisz- tériumi államtitkár megbeszéléseket folytatott Mexikóvárosban Bernardo Sepulveda külügyminiszterrel, Alfonso de Rosenzweig-Diazzal, a külügyminiszter első helyettesével és más mexikói politikai személyiségekkel hétfőn, illetve kedden. A felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. A nemzetközi helyzetről folytatott beható eszmecsere homlokterében a leszerelés és a nemzetközi biztonság, a világgazdaság és a fejlődés időszerű kérdései, s emellett a közép-amerikai válság politikai rendezését célzó legújabb erőfeszítések álltak. Kifejezésre juttatták, hogy a két ország külpolitikai állásfoglalásai és aktivitása jól szolgálják az egyetemes béke és biztonság megszilárdításának ügyét, a nemzetközi problémák tárgyalások útján való megoldását. ÜLÉST TARTOTT A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG Klenovics Imrének, a megyei pártbizottság első titkárának elnökletével — kibővített ülésen — tegnap nagy jelentőségű témáról tárgyalt a vezető testület. Első napirendi pontként dr. Sarudi Csabának, a megyei pártbizottság titkárának előterjesztésében és szóbeli kiegészítője után a Központi Bizottság gazdasági-társadalmi kibontakozási programjából adódó megyei feladatokat vitatta meg a pártbizottság. Széles körű eszmecsere után a testület egyhangúlag elfogadta a továbblépés szempontjából rendkívül nagy jelentőségű dokumentumot. Ezután Tanai Imrének, a megyei pártbizottság titkárának bevezetője után a párttagsági könyvek cseréjének előkészítésére és lebonyolítására vonatkozó intézkedési tervet emelték határozati rangra. Végül Boros Józsefnek, a végrehajtó bizottság tagjának előterjesztésében a két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munkáról szóló jelentést fogadta el a testület.^ Labdarúgó NB I