Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
1987. szeptember 17., csütörtök Somogyi Néplap 5 Elutaxott megyénkből ax o/otz pártküldöttség * Kapcsolataink szélesíthetők Szakmai gyakorlaton az NDK-ban Sörgyárban dolgoztak a Sáév ipari tanulói Minél több tapasztalatot szerezni — ez a törekvés ha- - tározta meg az olasz pártküldöttség somogyi tartózkodásának utolsó napját. Teg- ■* nap kora reggel az Olasz Kommunista Párt Friuli-Ve- nezia-Giulia tartományi bizottságának delegációja Tóth Jánosnak, a megyei pártbizottság titkárának kíséretében a kaposvári városi párt- bizottságon tett látogatást. Renzo Toschit, a küldöttség vezetőjét és tagjait a megye- székhely politikai és tanácsi vezetői fogadták, köztük Csapó Sándor és Weisz Zoltán, a városi pártbizottság titkárai, Farkas István és Vidák Gizella, a városi tanács elnökhelyettesei. Csapó Sándor tömör tájékoztatójában képet rajzolt a város helyzetéről, a politikai munkáról, a pártéletről. Utalt a történelmi múlt örökségeire, a dinamikus iparfejlesztésre, a legfontosabb gazdaságpolitikai feladatokra; szólt a város oktatási, kulturális helyzetéről, az egészségügyi ellátásról. Ismertette a politikai munka irányításának mai gyakorlatát, hangsúlyozva azt a törekvést, hogy a területi párt- szervezetek minél önállóbban, hatékonyabban lássák el feladataikat. Tájékoztatta vendégeinket napjaink legfontosabb feladatairól, a rövidesen sorra kerülő tag- könyvcseréről is. Végezetül a város teljesebb megismerése érdekében a delegáció minden tagjának egy Kaposvárt bemutató képesalbumot adott át. — A hallottak és látottak számunkra nagyon érdekesek, tanulságosak voltak — mondta Renzo Toschi. — Számos olyan rokon vonást fedeztünk fel, amely a mi tartományunkban és városunkban, Udinében is jellemző. A baráti beszélgetésen fölvetődő kérdések sora csak alátámasztotta a delegáció vezetőjének véleményét. A magyar gazdaság fellendítésével összefüggésben elsősorban a csődbe került üzemek munkásainak sorsáról, a mozgássérültek és a csökkent munkaképességűek, illetve az öregek helyzetéről, a róluk való gondoskodásról érdeklődött. Renzo Travanut, az olasz párt központi bizottságának tagját, az udinei városi pártbizottság titkárát elsősorban a tagkönyvcsere lebonyolításának módja, a párttagokkal való beszélgetések tapasztalatainak gyakorlati hasznosítása érdekelte, míg Paolo Padován, a tartományi tanács külügyi bizottságának elnöke a náluk is gondot jelentő népességcsökkenéssel foglalkozott. A nyílt, őszinte eszmecsere záró gondolataként Renzo Toschi felvetette, hogy hasznos lenne a két térség, illetve a két város, Udine és Kaposvár kulturális kapcsolatainak szélesítése. A város irányítói egyetértő szándékkal fogadták a javaslatot. A nehezen abbahagyható, elmélyült eszmecsere után olasz vendégeink az Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karára látogattak. Dr. Csathó László kutatásszervezési osztályvezető fogadta és tájékoztatta őket az intézet kialakulásának történetéről, az itt folyó oktató-kutató munkáról és a termelést fejlesztő tevékenységről. A hazánkban sok tekintetben egyedülálló intézet mindennapjairól, felszereltségéről, a munka feltételeiről hű képet alkothattak vendégeink a kar kutatóbázisainak, oktatási létesítményeinek megtekintése során. Jártak többek között a kisállattenyésztési kísérleti istállókban, a Kahyb sertés nemesítését szolgáló teszttelepen, megtekintették az intézet új konferenciatermét, az előadókat. Mint a delegáció vezetője mondta: tanulságos volt számunkra ez. A somogyi látogatás utolsó programjaként vendégeink a szennai falumúzeumot tekintették meg. Friuli-Venezia-Giulia tartományi pártbizottságának küldöttsége tegnap kora délután találkozott Klenovics Imrével, a megyei pártbizottság első titkárával, és röviden értékelték a látogatás tapasztalatait. A pártküldöttség tegnap délután hazautazott megyénkből. 14. JANOS ATYA EGYIK RENDTARSANAK Már több mint egy év eltelt a halála óta, de higgye el, Benedek úr, még most is úgy érzem néha, hogy az egész rémtörténet egy őrült agy szüleménye. Elvégre Európában élünk! Európában ... Ahol a mi tanítványunkat, Benedek úr, vadállati kegyetlenséggel megkínozták, a felismerhetetlen- ségig megcsonkították, majd fölakasztották, mint egy útonálló rablógyilkost. És ez az ember a premontreiek egykori eminens diákja, felszentelt pap volt! Hol vagyunk? Kannibálok között?! Mit vétett ez a szerencsétlen nemzet, hogy így bünteti az Űristen?! Bocsánatát kérem, amiért így elragadtattam magam, de ha már kérdezni méltóztatott, ez is kikívánkozott belőlem ... Szerettem azt a gyereket. Nyolc évig voltam az osztályfőnöke, és egyben a gyóntatója. A szülein kívül hozzám ragaszkodott a legjobban ezen a világon. Minden örömét, gondját megosztotta velem. Mélyen érző, intenzív lelki életet élő, kitűnő képességű diák volt (hiszen ön is tanította, Benedek úr), aki szinte gyerekkora óta elhivatottságot érzett isten szolgálatára, Szorgalmáról, lelki gazdagságáról a szemináriumi tanárai is elragadtatással szóltak, a jövő nagy hatású egyházi szónokát látták benne. És mi lett a vége? Még három esztendeig sem gyakorolhatta hivatását. Gyilkosai, mint megtudtam, a község határában ásták el más szerencsétlen áldozatokkal együtt, és egy kutya kaparta ki a tetemét... így találtak rá a hozzátartozói... Iszonyú .. . Elmentem Marcaliba, megkerestem Stocker postafelügyelőt, aki az egyházközség világi elnöke volt (ő az állását veszítette az események után). Megkértem, mondjon el mindent őszintén, mert tudni szeretném az igazságot. (Annyi mendemonda, rémhír kélt szárnyra ama „törvénytelen” időszakról s annak „elvetemült” szószólóiról, köztük Jóskáról is.) Stocker postatiszt elsápadt. Azt hitte a szerencsétlen, hogy én is valamiféle megtorló szándékkal .szimatolok” nála, és neki már éppen elég kellemetlensége volt egyházközségi tisztsége miatt. Megnyugtattam: „A legkedvesebb tanítványomat gyászolom Simon Jóskában, mondtam. Tudni szeretném, miféle rettenetes bűnt követett el az én kedvelt fiam, hogy ilyen kegyetlen halállal kellett lakolnia,” Stocker úr (apró, remegő térdű hivatalnok) erre lassú, tétova mozdulattal levette cvikke- rét. „Főtisztelendő úr, kérem, mondta könnyezve, az ön tanítványa semmiféle bűnt nem követett el. Ellenkezőleg: papi hivatását lelkiismeretesen gyakorolta, minden szavát, ' cselekedetét az Evangélium szelleme hatotta át. Engedelmet kérek, hogy laikus létemre állítom: Simon József Krisztus urunk kedvében akart járni, amikor a szegények, a szenvedők oldalára állt és megpártolta őket a Mammon hatalmával szemben...” A postatiszt egyre izgatottab- ban beszélt, majd sírásba fulladt a hangja. Jó ideig nem is tudott szólni, rázta a zokogás. Aztán elcsukló hangon folytatta: „Simon Józsefet azért gyilkolták meg, mert komolyan vette hivatását, és ellenállt az ördög csábításainak.” Döbbenetes kijelentés. Tehát azért ölték meg, mert jó volt, mert megszánta az elHagyománya van már annak, hogy nyaranta szakmai gyakorlatra az NDK-ból érkeznek ipari tanulók Kaposvárra vagy — mint ezen a nyáron is — a Sáév küldi el leendő szakmunkásai közül a legjobbakat Berlinbe. A német fiatalok az Április 4. utcai lakások tetőszerkezetén dolgoztak, a kaposváriakra a VEB Baukombinát Köpenick cég közvetítésével a berlini sörgyárban, egy erdő- gazdasági vállalat irodaházán és a Humbold Egyetem kollégiumában várt munka. Egy csoportvezető, három szakoktató, húsz tanuló júliusban és augusztusban három hétig igyekezett öregbíteni a magyar szakmunkásképzés hírét. — Tíz szobafestő járt kint, ők dolgoztak a sörgyárban, a többiek pedig a központifűtés-szerelőket és a vízvezeték-szerelőket képviselték — mondta Mórocz József tanműhelyvezető. — Vállalatunknak már régi kapcsolata van NDK-beli cégekkel, de ez korábban elsősorban a csereüdültetésre korlátozódott. 1984-ben kötöttünk szerződést először a szakmunkástanulók nyári cseréjéről. Mindig előre meghatározzuk, hogy milyen területen és milyen szakmát tanuló fiatalokat akarunk foglalkoztatni. Ennek megfelelően állítjuk össze az utazók csoportját. A Sáév azokat a tanulókat részesíti ebben a jutalomban, akikre munkájuk és tanulmányi eredményeik alapján a későbbiekben mint szakmunkásra is számít. Elsősorban másod- és harmadévesek, de néhány elsős is gazdagíthatta tudását a német építőipar révén. — A legszokatlanabbak a mienktől különböző szerszámok voltak — mondta a két festő, Markos Attila és Langer Zsolt. — Nagyon zavart bennünket, ezért a megszokottnál sokkal jobban kellett figyelni arra, amit csináltunk. Főleg mázolási és homlokzatfestési munkákat kaptunk. Számunkra teljesen ismeretlen festékekkel is dolgoztunk, eleinte azt sem tudtuk, hogy mivel lehet őket hígítani. Szerencsére volt a közelben víz és kipróbáltuk. Azzal kellett! Sárosi Zsolt és társai az egyetem kollégiumának a központi fűtésén dolgoztak. Az épületet egy régi kazánnal, a gondnoki lakásból fűtötték. Itt először bontaniuk kellett. Kása László, Szabó Sándor és Stepper József szakoktató is nagyon hasznosnak ítélte az utat. — A gyerekek új célszerszámokkal ismerkedtek meg, ezek közül szívesen látnánk néhányat itthon is — mondta Kosa László. — Mi a kézi menetmetszésnél a kerepes- racsnis szerszámot használjuk. Kint nagyobb méretűvel dolgoztak a tanulók, s az előnyösebb volt, hiszen amíg az itthonivá] hármszorra készíthető el egy menet, a kint látott eszközzel egyszerre. A munka mellett kirándulásra és más programokra is tellett a három hétből. — Jártunk Drezdában; nagyon szép város, láttuk a képtárat, és egy folklórfesztivált is sikerült végignéznünk — fejezi be a beszámolót Stepper József. Az iskola a németországi munkavégzést beszámította a tanulók nyári termelési gyakorlatába. L. R. Fölbecsült értékek Haszon használatból A hatalmas dobozból gyermekruhák kerülnek elő. Rugdalózók, napozók, apró ingek, falatnyi nadrágok. esetteket és, a Mammon hatalma ellen prédikált. Benedek úr! Lehetséges, hogy Jóska fiunknak Jézus legkedvesebbjei között fényese- dik az örök világosság?! Bár úgy lenne! Igaz-e, kérdeztem ezután, hogy ki akarta túrni a principálisát és maga akart a helyébe ülni? (Mert egyházi körökben ezt rebesgették.) Stocker nagyon rossz idegállapotban volt. Beszélgetésünk során gyakran könnybe lábadt a szeme, néha felzokogott. Most azonban nyugodt hangon válaszolt: „Főtisztelendő tanár úr! Én hajlandó vagyok megesküdni az élő istenre, hogy ez a vád szemenszedett hazugság, aljas rágalom — mondta. — Szegény káplán úr sokkal szerényebb, ha szabad így fogalmaznom, naivabb fiatalember volt annál, mint akinek efféle körmönfont plánum egyáltalán eszébe juthat... Simon Józsefet a marcali hívők akarták megnyerni plébánosuknak, mert megismerték szép tálentu- mait, emberségét. Az esperesükkel pedig, enyhén szólva, elégedetlenek voltak. Kérem, én együtt voltam vele audiencián a püspök úrnál, aki az esperes jelentése alapján fölmentette őt állásából. De a beszélgetés után megenyhült iránta, és Igalba küldte káplánnak. (Folytatjuk.) 'Szépek, és alig használták őket. Kár lenne szemétbe vetni. — Havonta kell a gyerek ruhatárát felújítani, négyhónapos, és nő, mint a gomba. Ami egyik nap jó volt, másnap már szűk — tréfálkozik Kovács Istvánná, míg a ruhákat rakosgatja. A becsüsnek ezúttal nincs sok dolga. Valamennyi darab kifogástalan; már csak a százaléktáblázatot kell átböngésznie, s megállapodhatnak az árban. Személyi igazolvány, gyors adatfelvétel, s Kovácsné néhány perc múlva pár forinttal gazdagabban távozhat a Bizományi Áruház kaposvári felvevőjéből. A forgalom ma-is, mint a hét minden napján, nagy. Érdeklődők, eladók egymásnak adják a kilincset. Naponta két-háromszáz ember fordul meg az Ady Endre utcai üzletben, s többségük elégedetten távozik. A becsüssel vitatkozni nem érdemes, nemet mondani viszont bárkinek jogában áll. — ötszáz forintért nem adom a fúrókészletet; annyit nekem is megér. Akkor inkább máshol kísérletezem — mondja egy dacos úriember, míg dühösen visszacsomagolja áruját. Méregre pedig nincs oka, hiszen a készlet — bár tulajdonosa újnak mondja — kissé bizony már kopott, s egy-egy darab is hiányzik belőle. — Csak hibátlan, működő műszaki árut és eszközöket veszünk át. Ha a kisebb hibákat mégis elnézzük, azt az árun mindig föl kell tüntetni, hogy a vásárló is tudja, mit vesz meg — mondja Ráczné Palkó Éva, aki tíz éve forgatja, vizsgálja már a ruhákat, értékeli a műszaki és sportárukat, bazár- és kempingcikkeket. Unatkozni nincs ideje, különösen hó végén nagy a forgalom. A fizetés utáni napokon inkább vásárolni szeretnek az emberek, a hónap utolsó napjaiban viszont sokan gondolnak eladásra is. A legtöbben ruháskosárral térnek be az üzletbe, közülük sokan nem egy darabot bizony haza is visznek. A vásárlók igényesek, így csak divatos és szezonjellegű ruhákat vesznek át a becsüsök. Nyári ruhával télen kár is kísérletezni. Egyébként a szakavatott szemek hamar észreveszik a legapróbb varrást, kopást, ki nem mosható foltot. A kétéves becsüstanfolyamon sok mindenre megtanítják a jelölteket, mert itt mindenhez érteni kell. Most gáztűzhelyet hoznak, máskor lemezjátszót. Ott irhabundával várnak a sorban, itt számológépet kínálnak. Gyorsan jár a kéz, dolgozik az agy. Ez annyit ér, az annyit. Ez viszont túl sokat; ennyi pénzt egy összegben nem lehet kifizetni. Előleget adnak, s- majd ha elkelt az áru, a többit is kifizetik. Az üzletből naponta átviszik az árut a szomszédos bizományi áruházba és a Noszlopy Gáspár utcai műszaki boltba. Az új nap így új embereket és új árukat talál az üzletben. Minden változik, csak a becsüsök munkája változatlan. H. É.
