Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-02 / 206. szám

Gyászjelentés Mely fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamám. ÖZV. LÉDERMAYER LAJOSNÉ Majsai Hona hosszan tartó szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 4-én délután fél 2 órakor lesz a kaposvári Keleti te­metőben. Gyászolják: lányai, Ilona és Erzsi, unokája, Kati, Anikó, Lajos és dédunokája. • ti A Somogy Kereskedelmi Vállalat vezetői és dolgozói mély megrendü­léssel tudatják, hogy LÉDERMAYER LAJOSNÉ nyugdíjasuk augusztus 28-án el­hunyt. Temetése szeptember 4-én du. fél 2-kor lesz a Keléti temetőben. Emlékét megőrizzük. Szomorúan tudatjuk, hogy MUSITZ LÁSZLÓ ny. általános iskolai igazgató augusz­tus 28-án. életének 72. évében várat­lanul elhunyt. Temetése szeptember 4-én du. 3 órakor lesz a tabi teme­tőben. A gyászoló család. Táviratcím: Musitz László. Várpalota, Felsőinkám u. 5. * * * A Balatonmáriafürdő és Vidéke Afész igazgatósága és felügyelő bi­zottsága megrendültén, fájdalommal tudatja, hogy MUSITZ LÁSZLÓ a felügyelő bizottság elnöke várat­lanul elhunyt. Temetése szeptember 4-én. pénteken 15 órakor lesz a tabi temetőben. Emlékét, a szövekezeti mozgalom iránti fáradhatatlanságát és hűségét szeretettel őrizzük. • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH PALNÉ volt polanyi lakos életének 62. évében elhunyt. Temetése szeptember 3-án. csütörtökön 11 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. Gyászolják: férje, édesanyja, testvérei, nevelt lá­nya és családja. • • • Megrendültén tudatjuk mindazok­kal. akik ismerték és tisztelték, hogy HOLLÓSI LAJOS MAV-nyugdíjas, volt bárdudvarnok) lakos 82 éves korában elhunyt. Te­metése szeptember 3-án, csütörtökön du. fél három órakor lesz Kaposvá­ron a Nyugati temető ravatalozójából. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló csalad. Köszönetnyilvánítás Halas szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett mamink, ÖZV. POSCH SANDORNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. Gyászoló gyermekei. INGATLAN Sürgősen eladó Boglárlelle Pipacs sor 21. számú villa + Kaposvár, Csalo­gány u. 49. sz. ház. Érdeklődni lehet 0G- 84-31-162-es telefo­non egész nap. (5161) Eladó Felsőmo- csoládon kétszobás, üzlethelyiséges, szu- terénos családi ház. Érdeklődni: Baksai Lajos. Felsömocso- lád, Petőfi u. 8. (4578) Négy és fél szobás sorházlakás garázs- zsa.1. 190 n-öles te­lekkel eladó. Kapos- füred. Rezeda u. 32. Irányár: 1.8 millió forint. (342836) Vonyarcvashegy központjában két­szintes családi ház eladó. Érdeklődni Budapest. 461-866. ________________(322898) K aposváron a Marx Károly u. 25. sz. alatt kétszobás, fürdőszobás udvari házrész eladó. (4752) Boglárlellén (Lei- le) a Takács Sándor utcában 370 négy­szögöles, családi vagy ikerház építé­sére alkalmas telek eladó. Víz, villany, gáz van. Érdeklődni a Kossuth u. 75. sz. alatt lehet. (5156) Ház eladó: Nagy­berki, Kossuth L. u. 3. Érdeklődni: Kaposvár. Nyár u. 75. (342824) Böhönyén a Szé­chenyi u. 21. számú háromszobás csalá­di ház eladó. Érdek­lődni: a helyszínen. (121332!) Bérelnék gazdál­kodásra alkalmas fa­lusi házat. Ajánla­tokat a 342847. szám­ra. a hirdetőbe ké­rek. (342847) Kaposvártól 13 km-re. Cserénfa köz­pontjában panorá­más, közművesített építési telek eladó. Érdeklődni 17 óra után: Cserénfa. Dó­zsa Gy. u. 1. (4359) Értesítjük Kaposvár toponári városrészében lakó tisztelt fogyasztóinkat, hogy toronyépítési munkák miatt szept. 3-án 8 órától szept. 15-én 16 óráig időszakos nyomáscsökkenés és vízhiány várható a reggeli és esti csúcsfogyasztási időszakokban. Kérjük, hogy a város­részben lakó tisztelt fogyasztóink takarékoskodjanak a vízzel. Az ideiglenes vízellátást a magasab­ban fekvő területeken szükség esetén tartálykocsival biztosítjuk. DRV Somogy megyei üzemigazgatósága (130965) Kaposváron két­szobás, összkom­fortos, gázos, udvari házrész garázsnak vagy műhelynek használható mellék­épülettel eladó. Ér­deklődni hétköz­nap: Szabó Nándor- nénál. Ady E. u. 13. (69) Balatonfenyvesen a Kossuth L. utcában családi ház, vala­mint családiház-jel- legű nyaraló építé­sére alkalmas 240 n-öles telek eladó. Érdeklődni: Huszár Gyula, Kaposvár. Fodor J. u. 2. (A Gorkij utca végén.) (4624) Nagybajomi egy­szintes. telefonos, kertes családi háza­mat eladom. Érdek­lődni: Nagybajom. Csokonai u. l a, dr. Bors Ilona. (4523) Kétszáz n-öles tö- röcskei kertbarát­telket épülettel, szőlővel, felszere­léssel átadok. Ér­deklődni lehet: Ka­posvár. Kossuth L. u. 29. III. 2. 17 óra után. (4341) Balatonfeny vés al­són a Közép u. 205. sz. alatt ikertelek­rész kis faházzal el­adó. Érdeklődni 17 óra után lehet Hor­váth Ernőnél: Csur­gó, Rózsa u. 21. Te­lefon : 317. (5005) A toponári szőlő­hegyben 300 n-öl szöJő-gyümölcsös el­adó. Kaposvár, Hársfa u. 8 a. Ér­deklődni: 18 óra után. (342503) Igáiban a fürdő­höz közel 250 n-öles zártkert eladó. Te­lefon : Kaposvár. 14-650, 18 órától. (342822) Eladó Balaton­fenyvesen egy há­romszobás családi ház. nagy kerttel. Érdeklődni: Légrá­di. Balatonfenyves. Fenyvesi u. 148. (296354) Vízparti nyaralót vagy telket vennék Keszthelytől Bala- ton.lelléig. Levele­ket „Igényes 308153” jeligére a zalaeger­szegi Magyar Hirde­tőbe kérek. (308153) JÁRMŰ ETZ 250 köbcentis, tárcsafékes motor- kerékpár friss mű­szakival és egy S lOO-as Skoda alkatré­szenként eladó. Kris­tóf György, Tengőd, Petőfi u. 92. (121326) PE-s rendszámú Lada 1300-as eladó. Kaposvár, Dimitrov u. 51. (5088) Haláleset miatt el­ső kézből eladó ga­rázsban tartott UP-s Skoda S 100-as, megkímélt állapot­ban. Érdeklődni mindennap: Csorna, Petőfi u. 83. Bő- zsöny. (342882) SI-s forgalmi rend­számú platós ZUK friss műszakival el­adó. Érdeklődni egész nap: Böhönye, Csokonai u. 9. (121371) KJ-s Trabant Hy- comat igényjogo­sultnak eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár, Béke.u. 11. IV. 3. 16 órától. (4996) KBPS önürítős te­herautó-pótkocsi és 3 tonnás, egytenge­lyes pótkocsi reá­lis áron eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár, Zaranyi-ltp. l. fszt. l. Vajda. 18 óra után. (5070) LAKÁS Elcserélném nagy­atádi egyszobás, I. emeleti. komfortos, tanácsi lakásomat hasonló kaposvári­ra. Ajánlatokat a 342875. számra, a hirdetőbe kérek. (342875) Kaposvár köz­pontjában levő 2 szobás, gázos, taná­csi lakásomat elcse­rélném hasonló 3 szobás tanácsi lakás­ra vagy családi ház­ra. Minden" megol­dás érdekel. Aján­latokat a 342922. számra, a hirdetőbe kérek. (342922) ÁLLÁS Fakitermelő gmk fölvesz egy dolgozót fűrészkezelői iga­zolvánnyal. Kere­set: 10—20 ezer fo­rint között. Jelent­kezni Barcs, Ápri­lis 4. u. 4. sz. alatt, este, 19 óra után lehet. (121342) Gázszünet! Értesítjük tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy 1987. szeptember 2-án (szerdán) 12-től 17 óráig NAGY AT Ad város területén az aláb­bi utcák kivételével gázszünetet tar­tunk: /Mező u., Ungvári u., Damja­nich u., Munkácsy u., Eperjesi u., Selmecbányái u., Kolozsvári u., Nap­fény u., Gyár u., Tavasz u., Rózsa u., Pozsonyi u. é Kérjük, hogy a fenti időpontban szí­veskedjenek gázkészülékeiket „zárt” állapotban tartani. KÖGÁZ \Somogy megyei üzemigazgatósága Kaposvár (130959) 0 Siofok, Fő u. 25. 8600 Felveszünk színes labormunkákban jártas szakembert. Jelentkezni levél­ben lehet, részletes szakmai önélet­rajzzal. (4882/A) EXPRESSZ HIRDETÉSEK EGYÉB Relux-reluxa, er­kélyárnyika, mi­ni redőny megren­delhető a 72-83-225- ös telefonon. Komló. Hívjon, megyünk! ________________(93697) G arázs eladó vagy kiadó a Kanizsai ut­cai garázssorban. Érdeklődni: Kapos­vár, Füredi u. 75. I. em. 5. 17 óra után. _________________(47574) F ejögép eladó. Bárdudvarnok, Olaj­hegy 38. Földes. ________________(342834) C imbalom, gyö­nyörű régi bútor, rézmozsár, lámpa, vasaJók, hintó-al- katrészek eladók és még sok minden. Inám, Fő u. 25. Hor- váth István. (342827) Hajópalló-lambéria készítése. TÓTH Miklós, 8627 Kötcse, Arany J. u. 3. (121319) Eladó egy 300 és egy 400 literes, jó állapotban levő hor­dó és egy régi fajta prés. özv. Tóth Ist- vánné, Gadány, Pe- töfi u. 36. (121345) Fiatal, 39 éves nő, gyermektelen nő vagy idős házaspár eltartását vállalná családi házért. Meg­egyezés esetén oda- költözéssel is. Leve­leket „Gondtalan öregség” jeligére a 342890. számra, a hirdetőbe kér. (342890) Eladó új ÉTI—35- ös. gázkazán. Ka- posmérő, Rákóczi út 125. (342901) Alig használt zöld kárpitozású, komp­lett szobabútor el­adó. Érdeklődni: Kaposmérő, Kos- SUth u. 28. (342896) KLU—342-es kazán eladó. Kaposvár, Balázs-kert köz 19 1. (342899) Két cserépkályha eladó. Toponár, Mi- kes K. u. 8. (342911) Eladó 400 új ké­ménytégla, két né­met cserépkályha (bontott), 7x4-es, egy 80 literes vegyes tü­zelésű bojler. Ér­deklődni : Bárdud­varnok, Virág u. 2. Hétköznap 17 óra után, hétvégén egész nap. (4620) Jó állapotban le­vő ipari varrógép sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet: Ka- posszerdahely, Kos­suth u. 8. Egész nap. _____________(4617) K őművesek, fes­tők, meszesek, per­metezők stb. Szín­hibás munkanadrá­got ajánlok 160 Ft­ért, ennyi a málha­zsák és a hátizsák ára is. Olcsó, szép cipőhöz csak nálam jut. Győződjön meg róla, keresse fel üz­letemet! Nyitva: pénteken, szomba­ton 17 óráig, vasár­nap 12 óráig. Ba­racskai Tibor, 8154 Polgárdi, Batthyány u. 44. Telefon: 64. _________________(72408) T árcsás súlyzó- készletet vennék, állvánnyal is. Vála­szokat ármegjelö­léssel a 6086. számra a kiadóba kérek. __________________(5086) N émetjuhász köly- kek eladók. Bala­tonmáriafürdő alsó. Hullám u. 71. Cseh András._______(342940) 6 hónapos üszőbor­jú eladó. Érdeklőd­ni: Cserénfa, Kos­suth L. u. 5. 4 óra után. (342923) Modern világos szekrénysor és né­met cserépkályha eladó. Kaposvár, Nyár u. 81. (342946) 2 éves magyartar­ka tehén, 7 hónapos vemhes, eladó. Ér­deklődni : Kapos­vár, Zrínyi u. 60. Du. 12—13 vagy 19 óra után. (4702) Tölgyfa parketta eladó. Érdeklődni egész nap: Tóth La­jos, Kaposvár, Hu­nyadi u. 79. föld­szint. __________(342968) J ó állapotban le­vő, bontott 40x40 pa­la. faportálok 3 mm-es üveggel el­adók. Kaposvár, Nyár u. 107/a. (342970) Rózsakertésze­tünk, díszfaisko­lánk, valamint gyü­mölcsfaiskolánk ösz- szes termékeit is­mertető, színes nagy árjegyzékünk meg­jelent. kérésére díj­talanul megküld­jük. A vidéki nö­vénymegrendelése­ket postán, pontosan teljesítjük. Szemé­lyes kiszolgálás: Budapest III. kér., Erdőalja út 86. sz. alatti telepünkön. (Óbuda, III. kér., a 137-es busz vonalán; a busz telepünk ka­pujában áll meg.) Nyitva október hó 20-tól, árusítás 8-tól 18 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig (va­sárnap szünnap). SzaLkai-kertészet (Budapest, Pf.: 5/206 1368). (100073) EGYEDÜLÁLLÓ­KAT — ISMERKED­NI VÁGYÓKAT sze­retettel várunk szep­tember 5-én 18 órai kezdettel rendezvé­ny ümkre. Zene, tánc hajnalig. Székesfe­hérvárott az ALBA REGIA Hotelban. „Bizalom” Országos Társkereső Szolgá­lat, díjmentes tájé­koztatás. 8007 Szé­kesfehérvár. (100132) VIDÉKIEKNEK! Nyelvtanítás leve­lezéssel száz forint­tól naponta, ango­lul, németül, fran­ciául, oroszul, ola­szul, spanyolul. (Te­lefonetikával.) Dok­tor Farkas külföldi diplomás szakta­nár, Budapest 1149, Tábornok u. huszon­egy (835-761). (6299) TATRA T—148 autódaru — 7 tonna emelőképességű — érvényes műszaki vizsgával, üzemké pes állapotban el adó. Érdeklődni SIGNAL SPED GMK Kaposvár, Berzse nyi u. 12,8. Telefon 82-11-263. Munkanapo­kon 8-tól 18 óráig. (5009) Konyhabútor, szek­rénysor, kétszemé­lyes heverő, össze­csukható fotel (2 db) sürgősen eladó. Érdeklődni egész nap: Véghné. Ka­posvár, Kossuth L. u. 12, ____________(5048) V álasztási kanca­csikó eladó. Ecseny, Kossuth L. u. 237. Érdeklődni: egész nap. (4851) ALBÉRLET Bérelnénk 1—1,5 szobás, szépen be­rendezett lakásokat Kaposváron. COOP- TOURIST, Kapos­vár, Kossuth L. u. 8. (100202) Bérbe adnám Marcali centrumá­ban levő, 1. emeleti, kétszobás, bútoro­zott lakásomat kb. egy évre. Érdek­lődni levélben: Száz­halombatta, Jedlik A. u. 6. 16. özv. Vajda Ferencné. 2440.___________(121346) K ét diáklánynak szoba kiadó Kapos­váron a KisfaLudy u. 12. sz. alatt. Ér­deklődni: Kaposvár, Kazinczy u. 15. (4960) Töröcskei kertba­ráttelek hétvégi házzal, pincével, tel­jes felszereléssel el­adó. Érdeklődni: Kaposvár, Pete La­jos u. 8. II/l. Na­ponta 8—17 óra kö­zött_____________(5100) E ladó Töröcskén 600 n-öles zártkerti ingatlan. Érdeklőd­ni: Fenyves u. 32. Kutasiéknál. (5085) Hosszú platós IFA eladó munkalehető­séggel. Érdeklődni: Kaposvár, Vak Bottyán u. 54/a. (352325) Tabon a József At­tila u. 8. sz. alatti háromszobás, kony- hás, kamrás, fürdő­szobás, zárt veran- dás, alápincézett, nagyméretű családi ház — melléképüle­tekkel, kerttel — tehermentesen, be­költözhetően eladó haláleset miatt. Irányár: 1.5 millió Ft. Érdeklődni: Tab. József Attila u. 16. Vagy telefonon: 84- 20-240. (121577) Eladó megkímélt állapotú KO-s Lada 1200 S. Boglárlelle. Révay u. 13. (121539) 1200-as Lada (TP-s) kitűnő állapotban eladó. Marcali, Noszlopy u. 119. __________________(5113) J ó állapotban le­vő Skoda 105-ös sze- mólygépkocsi eladó. Érdeklődni: Bu­zsák, Lenin u. 45. Gelencsér. (121542) 3 szoba-hallos, összkomfortos ház­részemet elcserél­ném 2 szobás vagy másfél szobás, össz­komfortos lakásra megegyezéssel. Ka­posvár. József Atti­la u. 5. (4952) A LATINCA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT az 1987 88-as tanévben ismét meghirdeti tanfolyamait: — dzsesszbalett felnőtteknek és gyermekeknek) — művészi torna (óvodásoknak és iskolásoknak) — néptánc (kezdő és haladó, gyermekeknek) — angol nyelvtanfolyam (kezdőknek és haladóknak, felnőtteknek és gyermekeknek) — német nyelvtanfolyam (kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak) — szabó—varró tanfolyam — kézikötő tanfolyam — gombaismerő tanfolyam — bridzstanfolyam. Részletes felvilágosítás és jelentkezés munkaidőben a Latinca Sándor Művelődési Központban, Kaposvár, Kossuth L. u. 1—9. Telefon: 14-100/168-as mellék. jvfc (100172) ÉRTESÍTJÜK tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy szeptember 3-án 12 órától 16 óráig Siófokon az alábbi utcákban GÁZSZÜNETET TARTU.NK Kossuth utca, Somogyi u., Kandó u., Bláthy u., Reviczky u., Koch Róbert u., Küszhegyi u., Váczi u., Bolyai u., Balaton u., Bókái u., Komló u., Nefelejcs u.. Szépvölgyi u. (100173) MÁTÓL 6500 helyett 2880 Ft-ért vásárolhat sertésvelúr férfidzsekit (48—56 méret) a Somogy Áruház konfekcióosztályán — amíg a készlet tart! Kaposvár, Irányi D. u. 2. (100205) 1 MAI L MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: ASTERIX ÉS KLEO­PATRA, este 7 órakor: PAT GARRETT ÉS BILLY, A KÖ­LYÖK, videomozi de. 9 órától: nonstop I. és II. terem: AMSZ­TERDAMI GYILKOSSÁG. Sza­bad Ifjúság du. 5 órakor: FE­HÉR TÖRZSFÖNÖK, este 7 óra­kor: ÁTVERÉS (16). Mozimúze­um du. fél 6 órakor: KEGYET­LEN ROMÁNC, I—II., videomozi du. háromnegyed 6 órakor: AMSZTERDAMI GYILKOSSÁG. BALATONI MOZIK MŰSORA: Siófoki teremmozi videokivetí- tő du. fél 6 'órakor: A NAGY LESZÁMOLÁS, este fél 8 óra­kor: CSAVARGÓK. Siófoki kert­mozi este fél 9 órakor: A KI­CSORBULT TÖR (16), fél 11 órakor: A CÁPA 2. (16). Bala- tonboglár este 8 órakor: BA- NÁNHÉJKERINGÖ (14). Bala- tonföldvár este 8 órakor: GYA­NÚS ÁRNYAK (14). Balatonlel- le este 8 órakor: TÁVOL AFRI­KÁTÓL, I—II. (14). Balatonszár­szó este fél 9 órakor: CUTTER ÚTJA (14). Balatonszemes este fél 9 órakor: GYILKOS ROBO­TOK (14). Balatonmária este fél 8 órakor: ÁRULÁS ÉS MEG­TORLÁS (14). Zamárdi este 8 órakor: KROKODIL DUNDEE. Fonyód este 8 órakor: SZÉP- LEÁNYOK (J14). televízió Budapest 1 9.00: Tévétorna nyugdíjasok­nak. 9.05: Éljen az egyenlőség! 10.25: Stúdió’ 87. 16.40: Hírek. 16.50: A nyelv világa. 17.30: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. 17.50: Képúj­ság. 18.05: Üj reflektor magazin. 18.50: Cim-cim ... 19.10: Esti me­se. 1-9.30: Híradó. 20.05: Családi kör. 20.55: Élete a zene. 21.45: Van öt perce? 21.55: Fényképek közt tallózva... 22.35: Híradó 3. Budapest 2 17.15: Képújság. 17.20: „...Há­rom-négy-E5-vös!” 18.00: Íror­szág kulturális öröksége. 18.45: Sakk-matt. 19.05: Ecra.nul nőst- ru. 19.30: Egy év fókák és ping­vinek között. 20.00: Budapesti körzeti stúdió. 21.00: Híradó 2. 21.20: A gyilkos. Skót bűnügyi tv-fi!msorozat. 22.10: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Az állatok paradicsoma. 9.30: Korrepetálás angolból. 10.00: Korrepetálás la­tinból. 10.30: A kis farm. 11.15: Ki építette Stonehenget? 12.10: A „Paperclip”-affér. 13.00: Hí­rek. 14.20: Californiai Highway. 14.45: Enterprise űrhajó. 15.30: Piros-fehér-piros. 16.30: Mimi kalapja. 17.30: Kaland a sivatag­ban. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Fáklyák a viharban. 21.45: Egy igazi bécsi nem megy tönkre. 22.35: Sport. 23.20: Serpico. 0.10: Hírek. Osztrák Tv 2 16.15: Sport. 17.00: Építeni, lakni, élni. 17.30: Tájak és em­berek. 18.00: Bill Cosby családi bandája. 18.30: A fekete-erdei klinika. 19.36: Tv-híradó 1. 20.15: Az operett évszázada. 21.15: Tv- híradó 2. 21..35: Kulturális ma­gazin. 21.45: Osztálytalálkozó. 22.35: Az élet kész regény. Olasz—francia, film. 0.20: Hírek. Jugoszláv Tv 1 9.00: Nyári délelőtt. 14.50: Ma gyár nyelvű tv-napló. 15.10 Számok és betűk. 15.36: Hírek 15.40: Nyári délután. 17.10: Tv kalendárium. 17.20: Hírek. 17.25 Banja Luka: labdarúgás, olim piai selejtező: Jugoszlávia— Finnország. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Színes fény. 22.15: Tv-napló. 2i2.35: Plusz mű­sor. 0.05: Hírek. Jugoszláv Tv 2 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenés est. 21.00: Tegnap, ma, holnap. 21.45: Művészeti est: Shakes­peare a tv-ben: I. Henrik. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí rek. 8.20: Eco-mix. 8.55: Népdal­csokor. 9.37: Beszélni nehéz. 9.49: Iskola-nyitogató. 10.00: Hí­rek. 10.05: Irodalmi vnágjárás. 10.36: Csillagranéző. 10.51: Ma­gyar művészek operettfelvéte­leiből. 11.29: A Vörös Újság kor­rektora. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvény- könyv. 13.00: Wilhelm Furt­wängler yezényel. 14.0J: Hírek. 14.10: A magyar széppróza szá­zadai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: A véges végtelen. 16.00: Hírek. 16.05: MR 10—14. 17.00: A Viet­nami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. 17.30: Kocsis Albert hegedül. 17.54: Király László féld.: Győr-Sopron me­gyei népdalok. 18.02: Kardos László: Száz kritika. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.30: Es­ti magazin. 19.20: Arra. 20.51: Hangportrék. 21.30: Index. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. 22.30: Vietnami népdalok. 32.45: Egy igazgató névjegye. 23.05: A dzsessz világa. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7.59: (Reggeli zenés mű­sor. 8.00: Hírek. 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05 Napközben. 12.00: Hírek. 12.10 Filmzene. 12.35: Útikalauz üdü löknek. 12.35: Postabontás. 13.00 Hírek. 13.05: A tegnap slágerei bői. 13.45: Időjárás -és vízállás jelentés. 114.00: Nagy nevettetők Hacsek és Sajó. 14.31: Mosolygó mikrofon. 15.00: Hírek. 15.05 „Bandi”. 15.50: Ugyanaz több szőr. 16.00: Tartóshullám. 17.00 Hírek. 17.08: Diákfoci. 17.15 Sport. Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkő'zésekről. 17.30 ötödik sebesség. 18.30: Ahogy mi zenélünk. 19.00: Hírek. 19.05 Nótamuzsika. '19.55: Sport. Kör kapcsolás bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. 20.50: Tükörké pék. 21.00: Hírek. 21.05: Album ajánlat. 22.00: 'Újvilági kóborlá sok — Radio Mil. 23.00: Hírek 23.29: Barangolás régi hangle­mezek között. 23.37: Elfelejtett, dallamok. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.00: Hírek. 8.12: Medea. Operarészletek. 9.20: Zenekari muzsika. 10.35: Kamarazene. 11.50: Nguyen Dinh Tan: I. szimfónia. 12.36: Byrd: A csata. 13.00: Hírek. 13.05: Az egészség világa — a világ egészsége. 13.25: Félóra népzene. 13.55: Ze­netörténeti értéktár. 14.25: Slá­gerről slágerre. 15.05: Zenekari muzsika. 15.49: Berg: Wozzeck. Három fel vo-násos opera. 17.30: Zeneközeiben a magnósok. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: Hírek. 19.05: Z-enekari muzsika. 20.37: A King’s Singers együt­tes felvételeiből. 21.00: Tenger és tavasz. 21.20: Garrick Olh- sson hangversenye. 23.10: Opera- fimálék. 23.30: Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents