Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-15 / 217. szám
1987. szeptember 15., kedd Somogyi Néplap 5 Kenuval a Kapóson Érdekes vállalkozást hajI________________TV-HÉZÓ____________ Mit szólna Verdi? tott végre dr. Gáts Attila kaposvári gyógyszerész, fia és unokája. Tudták, hogy a Kapos vizének minősége az idén sokat javult. A folyó alacsony vízállása és egyéb akadályok miatt azonban csak a kurdi hídnál tudtak vízre szállni, a négyszemélyes, fémszálas, poliészter indiánkenuval. Kurd, Csibrák, Duzs, Sza- kály, Regöly, Pincehely, Tol- nanémedi után kétnapi evezéssel érték el a Siót. Elég magas vízállás mellett élvezték a természet szépségét, a folyó környékének látnivalóit. Egészséges fák; bokrok, virágok, pillangók színes tömegei a partokon; vadkacsák, gémek, gólyák (köztük feketék is) lesték a vízben mozgó halakat. Láttak vidrát, őzeket, szarvast, de te- héncsordát is. különösen Szakálytói lehet sok hal a vízben. Nemcsak horoggal, hanem emelörudas hálóval is halásztak, sőt, a bokrok alatt kézzel is. A folyón csupán két olyan rövidebb szakaszt találtak, ahol a mederben derék vastagságú fák, bokrok nőttek és a rajtuk fennakadt hordalék nehezítette a továbbhaladást. Ilyenkor fejszével, fűrésszel, csákánnyal — órákig tartó munkával — sikerült csak továbbjutni. Kiszállni nem lehetett, a kenuból kellett végrehajtani a feladatot. A regölyi hídnál kőzátony fölött bukdácsol a víz; ehhez hasonló akadály még négy helyen'volt. (Régi facölöpök, kőhídmaradványok.) A kövek fölött tajtékzó vízben szinte repülve jutottak át a íürdőzők nem kis meglepetésére. Simontornya előtt folyik össze a Kapos a Sióval. Szélességük, mélységük szinte egyforma. Kellemes kikötőt találtak, s rövid pihenő után folytatták útjukat a Duna felé. A Kapos folyón körülFiatal, fejlődő tudomány Fogpótlástani vándorgyűlés Siófokon belül 50 kilométeres utat tettek meg. A Sión rendezési munkák folytak. Rádióból értesültek róla, és látták, hogy eresztik a Balaton vizét. A mélységet nem kellett méregetni tovább, s a közelgő éjszaka ellenére is nekivágtak a hátralevő 70—80 kilométeres útnak. Hajnalodott, mikor a szekszárdi hajókikötő lépcsőinél szerencsésen partra szállt a három vállalkozó. Nem volt szándékomban, hogy a kedd esti sorozat befejezése előtt véleményt mondjak a Verdi életét bemutató filmről. Nem szegem meg elhatározásomat, mai jegyzetemben mégsem kerülhetem meg a népszerű operák szerzőjéről szóló sorozatot, mert mondanivalóm alátámasztására kitűnő példának találom. A film erénye; a regényes életrajzba sikerült elhinteni Verdi zenéjét, az is felfigyel az áriákra, aki még sosem hallotta egyetlen operáját sem. A legutóbbiból emlékeztetőül: látványos jelenetben szólalt meg a cigánykórus Verdi talán egyik legnépszerűbb operájának hangulatát idézve a Trubadúrt. Sajnos, Kaposváron évek óta nem játszanak operát. A zenerajongóknak éppen ezért máshová kell utazniuk, hogy olykor-olykor „csemegéhez” juthassanak. A muzsika szerelmesei között is vannak, akinek nem sikerült megbarátkozniuk az opera műfajával, pedig ezek a művek js hozzá tartoznak zenei műveltségünkhöz. Kik ülnek be az operaházakba? (Nem sok van belőlük Magyarországon.) Nem hiszem, hogy valamennyi széket a „vájtfülű- ek” foglalják el; vannak szép számban olyanok is, akik csupán barátkozni szeretnének az operával. A kedd esti Verdi-film után nyomban a Stúdió ’87 jelentkezett. A Televízió kulturális folyóiratának legutóbbi adásában megütötte a fülemet egy riport, amelyben a Művelődési Minisztérium képviselője nyilatkozott a színházjegyek várható áráról. Tudjuk, csökken az állami támogatás, az elvonások érinteni fogják a színházak költségvetését is. Az önálló gazdálkodásban jut majd kifejezésre, hogy melyik színház a megoldás mely módját választja. A nyilatkozó magyarázkodása azonban olyannyira meglepett, hogy azóta sem tudok napirendre térni fölötte. Várhatóan csökkenni fog az érdeklődés a színházi előadások iránt (bár ne lenne igaz), foghíjasabb lesz a nézőtér. Számolni ugyan [ehet vele, de úgy felfogni, hogy ez természetes — elhibázott magyarázkodás. Azt fejtegette a minisztérium képviselője, hogy az intézkedés várható hatása a „tökfejeket” megtizedeli, azokat, akik eddig is csak a helyet foglalták el a páholyokban, zsöly- lyékben, a karzatokon. Nem kell mindenkinek színházba mennie — vélekedett... Olcsó és kultúrpolitikánktól idegen ez a magyarázkodás. Azt is hozzátette, hogy majd azok járnak az előadásokra, akik meg tudják fizetni a jegy árát. Én nem tudok különbséget tenni úgy az emberek között, hogy akinek van pénze, az érti is a színházi előadást, akinek nem telik rá, az jobb, ha elkerüli a színház tájékát is. A színházat csak az kedvelheti meg, aki gyakran lát előadást. A puding próbáját citálhatnám, de ezt a közkeletű angol mondást is olcsónak érzem a téma komolyságához mérten. Igenis szükségük van az embereknek a színházra (is), segíteni kell őket abban, hogy a művészeti értéket becsülni tudják, és épülhessenek Shakespeare, Madách, Sütő szavaiból. Legalább reagált volna a riporter az elhangzott véleményre! Bizonyára annyira szokatlan volt az ő fülének is, hogy meg sem értette. Azóta bizonyára rádöbbent, mit engedett el a füle mellett... Várom a Stúdió legközelebbi adását; bizonyára visszatér erre a fontos témára, mint ahogy már eddig is megtette más, felkavaró riportok esetében. Szeretném, ha mindenki hallaná: mindnyájunknak szükségünk van a színházra. Horányi Barna Diaporáma-mozgalom hazánkban Pécseit fesz a Vasárnap este nyílt meg a VII. fogpótlástani vándor- gyűlés Siófokon, a SZOT Ezüstpart üdülőszállóban. A háromnapos tudományos tanácskozás elnökségében Tóth János, a megyei pártbizottság titkára és Balassa Béla, a siófoki pártbizottság első titkára is helyet foglalt. Dr. Bognár Ilona, az Egészség- ügyi Minisztérium osztályvezetője köszöntötte a vándor- gyűlés résztvevőit, majd dr. Balassa Tibor, a Somogy Megyei Tanács elnökhelyettese tartott tájékoztatót a megye társadalmi, gazdasági és kulturális életéről, különös tekintettel az egészségügyi ellátás színvonalára. Dr. Gáti István, Siófok tanácselnöke a vendéglátó városról mondta el a legfontosabb tudnivalókat. Dr. Szabó Imre professzor, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke szólt a fogászat hazai eredményeiről, gondjairól. Miként némi humorral megjegyezte: a fogorvosoknak nem kell attól tartaniuk, hogy munkanélküliek lesznek. Egy felmérés tapasztalata szerint például a honvédségi sorállomány 24 százalékának olyan rosszak a fogai, hogy nem tudnak rendesen rágni; a vándor- gyűlés jelentőségével kapcsolatban említette, hogy a tanácskozáson a legfrissebb információkhoz juthatnak a szakemberek, míg a folyóiratokban megjelent közlemények csak körülbelül kétéves ismereteket ihatnak. Dr. Szalag Zoltán, Somogy megye sztomatológus főorvosa vázolta a fogorvoslás megyei történetét 1948-tól napjainkig, s a többi között a fogtechnikái ellátás színvonalának emelését sürgette. Ezután dr. Fábián Tibor professzor, az MFE fogpótlástani szakosztályának elnöke tartott előadást. A többi között elmondta, hogy a vándorgyűlésnek — akárcsak a szakosztálynak — az a feladata, hogy megismertesse a tudományos eredményeket (terjessze azokat!), azaz adjon továbbképzési lehetőséget, szakmai fórumot azoknak a fogorvosoknak, akik a fogpótlástannal szándékoznak foglalkozni. A vándor- gyűlések megfelelnek e követelményeknek.'A fogpótlás iránti kereslettel, kínálattal kapcsolatban elmondta, hogy egyre inkább „fizetőképes keresletről" kell beszélni (nem a magánrendelésekről van szó), ugyanis az állami betegbiztosítás keretében is jelentős összegeket kell fizetniük a pácienseknek. Az ingyenes betegellátás sem tervezhet kizárólag szakmai szempont szerint fogpótlásokat, mert figyelembe kell venni azt a sajátos tényt, hogy a térítési díjak egyre emelkednek, a keresetek viszont nem. Következésképpen csökken a fizetőképes kereslet. A magyar fogászok egyébként megfelelő körülmények között „mindent tudnak nyújtani a proteti- kában”, és többet dolgoznak, mint bármelyik nemzet fogászati, mégis ellátatlan a foghiányos páciensek 50 százaléka. Ennek egyik oka. hogy a betegek nagy része nem megy orvoshoz; a másik a fizetőképtelenség. Bál- őszintén szólva, ha mindenki, akinek foghiánya van. fölkeresné a rendelőket, képtelenek lennének ellátni őket. A fejlett fogászattal rendelkező országokhoz képest legalább 50 százalékos a lemaradásunk, illetve kétszer annyi lakos jut egy fogorvosra, mint az említett szakmai színvonalú nyugati és keleti államokban. A magyarországinál csak Ausztriában, Spanyolországban. Portugáliában kedvezőtlenebb a helyzet, ugyanis ezekben az országokban nincs külön fogorvosképzés. A fogpótlástan egyébként nagyon fiatal, de nagyon fejlődő tudomány. Fábián professzor elismerően szólt a vándorgyűlés rendezőinek, a többi között dr. Csapiáros Zsuzsa megyei profetikus főorvos és dr. May Vilmos siófoki csoport- vezető főorvos körültekintő munkájáról. A Somogy megyében először rendezett fogpótlástani tanácskozáson több mint négyszáz szakember vesz részt (köztük számos külföldi), s a holnap tartandó fogorvos—fogtechnikus találkozásra még 270- en (technikusok) jelezték érkezésüket. Nyolc nyugati és két magyar cég hozta el korszerű fogászati eszközeit a szim- pozionra, s kulturális, szórakoztató programokról is gondoskodtak a rendezők. Vasárnap este a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai adtak színvonalas koncertet, s két somogyi orvos képzőművész műveiből nyílt kiállítás az üdülőben. Sz. A. Pécsett rendezik meg október 23-tól 25-ig a IV. nemzetközi diaporáma-fesztivált Hat ország — Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia és az NSZK — mintegy 60 művésze küldte el jelentkezését. A diaporáma-alkotá- sok versenybemutatója után szakmai konzultációkat tartanak. A fesztiválhoz kapcsolódóan Harnóczy Örs és Borbély Tamás fotóművész alkotásaiból nyílik kiállnás. A diaporáma csaknem két évtizede honosodott meg hazánkban. A lényege, hogy két állókép egymásra vetítéséből egy harmadik — minőségileg magasabbrendű — új tartalmat hordozó kép jön létre. A mű hangulati hatásának fokozását szolgálja a látványhoz komponált vagy vágott zene, szöveg, zörej. A diaporáma bevezetését, megismertetését a Dunakanyar Fotóklub vállalta a hatvanas évek közepén. Már 1966-ban rendeztek Vácon nemzetközi fesztivált, s ezzel hazánk a harmadik volt — a francia és a belga után — ahol meghonosították ezt a művészeti ágat. Évek kitartó munkájának eredménye, hogy napjainkban már több városban dolgoznak diaporámások, működnek klubok, nemzetközi fesztiválokon díjakat nyert művészek — többek között Doz- vald János, Eifert János, Kocsis Iván, Tám László — alkotnak. 12. Sokat dolgozik, nem esik nehezére a munka; fiatalos lendülettel végzi napi feladatait, és vacsora után az íróasztal mellé ül, hogy a zöld ernyős lámpa fényében órákon át (sokszor hajnalig) olvasson. Hamarosan híre kél, hogy az új káplán gyönyörűen prédikál; egészen biztos — beszélik —, hogy nagy szónok válik majd belőle. És tele a templom vasárnaponként, a filiából is sokan bejönnek, időnként a szülei is Szenyérről. Mise után betessékeli őket a szobájába, ahol édesanyja kirakja az asztalra a ropogós konyharuhával letakart füles kosár tartalmát: otthon sütött kenyeret, füstölt kolbászt, szalonnát, lekváros üvegben hófehér disznózsírt (szereti a sóval, paprikával meghintett zsíroskenyeret), szenyéri fehér bort csatös üvegben. „Gyönyörűen prédikáltál, kisfiam”, mondja meghatottan és megsimogatja a karját; apja, kissé fe- szélyezetten ül a bőrfotelben; arcán szokatlan lágyság, s a szótlanságán átüt a nehezen titkolt büszkeség, öröm (lehet-e ennél nagyobb boldogság?!); Rumi nem tesz megjegyzést a szentbeszédeire — talán ha egyszer-kétszer meghallgatta — örül, hogy nem kell prédikálnia; ő viszont egyre nagyobb ambícióval készül az igehirdetésre; lázas buzgalommal olvassa a nagy szónokok beszédeit: Pázmány Péter valósággal lenyűgözi csudanagy szellemével, szenvedélyével, se vége, se hossza ostorszíjként sistergő-csapódó kör- mondataival; szinte maga előtt látja a hasonlatokban, szóképekben tobzódó főpapot csipkés karingben, stólával a nyakában egy barokk templom díszes szószékén: hallja a hangját, elképzeli heves mozdulatait, és az idegeiben érzi a hatásszünetek légszomjas csendjét; prédikációit megírja és szóról szóra megtanulja (ez biztonságot ad neki), de a szószéken mindig másként adja elő a mondanivalóját, mint ahogy azt nagy gondossággal, sok-sok törléssel, javítással papírra vetette; a fogalmazvány ott van a breviárium lapjai között, bármikor belepillanthatna, de sosincs szüksége rá; amíg a hívek a „jöjj szent lélek Üristen”-t éneklik, ő összekulcsolt kezére hajtja a fejét, és elmé- lyülten imádkozik; amikor az orgona elhallgat, és ő is ament mond magában, a várakozás rövid csendjében új, a leírtaknál kifejezőbb mondatok bontanak szárnyat benne. Hogy lehet ez?, villan át rajta prédikálás közben, honnan ez a hasonlat, metafora, s egyáltalán ez a köny- nyedség, ezek a harmatos, üde szavak?! És forró hálával mond köszönetét a szentlélek kegyelméért, amely, úgy véli, csodálatos erőt ad szellemének, amikor az Evangéliumot hirdeti. Egy kora ősz délután esküvőre indul az egyik filiá- ba, a rokonaihoz. Az örömapa jómódú középparaszt (anyja első unokatestvére) csézát küld érte és Rumiért, aki semmiképp se maradna el egy dúsnak ígérkező lakodalomból. „Ahogy ismerem a gazda tehetségét, ma semmiben sem szűkölködünk, barátom”, mondja jókedvűen, mintha valamiben szűkölködnie kellene ' a marcali plébánián. A vőlegény katonaruhában, felkötött karral áll a mirtuszkoszorús menyasszony mellett. A háború kitörése óta szolgál, megjárt már minden frontot, és ez a harmadik sebesülése. „Ez a srapnelszilánk most igazán jókor jött”, mondogatja boldog mosollyal, mely beragyogja csont-bőr, lepusztult, romos tájra emlékeztető arcát. A mellén kitüntetések Ferenc József és Károly király arcmásával, bronzérem, kis- és nagyezüst; „ott voltam Görbéénél is”, mondja nevetve, s a nevetésében van valami különös, borzongató; a menyasszony pedig csak ezt hajtogatja: „talán most már itthon maradhat, talán megengedi az édes Jézus”. Rumit a kötelező tisztelettel, őt, a rokonpapot („aki lám a mi fajtánk, és tanult úr lett belőle: az anyaszent- egyház fölszentelt papja”) pedig megdicsőült mosollyal, egy kissé eltúlzott ünnepélyességével fogadja a család. (Folytatjuk.)
