Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-14 / 216. szám
1987. szeptember 14., hétfő Somogyi Néplap 5 A vállalkozás kockázattal jár Az iskolaépítés iskolája Csak néhány éve indult el és vált népszerűvé az iskolaépítések új programja, amely korszerű alapokra helyezte ezt a vállalkozási formát. A beruházó tanács versenytárgyalási pályázat után választotta ká a legalkalmasabbnak vélt kivitelezőt, és vele olyan szerződést kötött, amelyben az építők is anyagi felelősséget vállaltak az átadási határidőért. Az új „játékszabályok” szerint épült első iskolákban az idén már a második tanévet kezdték el a diákok, s az országszerte most átadott oktatási intézmények legtöbbjére is így bíztak meg kivitelezőt. A példa tehát terjed, mintát adva azoknak a tanácsoknak is, amelyeknek egyre kevesebb pénzből egyre szorítóbb gondokat kell megoldaniuk. A versenytárgyalásos vállalkozási rendszer volt az építők számára i6 az az „iskola”, amelyben gyakorolhatták a piac új követelményeit. Mint a életben, természetesen itt sem vizsgázott mindenki kitűnőre: szeptemberben nem mindegyik új iskola fogadhatott még tanulókat, sok helyen késtek a bővítéssel a felújítással, máshol nem készült el a tornaterem vagy pedig a tanári kart arra szorították, hogy kétműszakos rendben folyjék a tanítás. Őket és a tanulókat nyilván kevéssé vigasztálja, hogy ezekért a határidőcsúszásokért az építők pénzzel tartoznak, de ha nagyobb összefüggésben nézük a beruházási gyakorlat változását, ez a momentum mindenképpen figyelemre méltó. Hiszen megszünteti a tanácsok, a beruházók korábbi teljes kiszolgáltatottságát. Az új vállalkozási rendszert minden szereplőjének meg kell tanulni. A pályázatot kiíró tanácsoknak azért, mert az ő pénztárcájuk bánja, ha pontatlanul írják ki az építés feltételeit, ha hozzáértés nélkül bírálják el a jelentkezőket, ha műszaki feltételeik nem elégségesek ahhoz, hogy menet közben szakszerűen bírálják el az egyes munkafázisokat. A műszaki ellenőrzésre természetesen külső cégek, erre szakosodott vállalkozók is felkérhetők. de ez a megbízás is pénzbe kerül, s nem biztos, hogy ezzel az újabb kiadással együtt már megéri a tanácsnak a vállalkozási rendszert gyakorolni. Előnyösebb, ha saját műszaki gárdáját • teszi alkalmassá az építés ellenőrzésére. Az építők számára is sok kockázattal jár a piaci építés. Akik rosszul mérték föl erejüket, szervezési képességeiket, anyagbeszerzési lehetőségeiket, azok apró dolgokon elbukhatnak, mint például a kfskunmadarasi hat tanterem építői, akik azért késlekedtek, mert az ablakokat nem tudták az új szabványnak megfelelően beüve- geztetni. A mostani, beruházásszegény időkben jól tapasztalható folyamat, hogy az építési megbízásokra egyszerre többen is pályáznak. Hiszen az építővallalatoknak létérdekük, hogy megélhetésükhöz munkát szerezzenek. Ellenkező esetben elkerülhetetlen a leépülés; el kell adni állóeszközeiket, ingatlanaikat, föd kell élni vagyonukat. Ennek következtében kisebb termelési szervezetükkel kiszorulnak a nagyobb vállalkozásokból, és a piacnak arra a területére kényszerülnek, ahol amúgy is nagy a „tolongás”: a közepes nagyságú szervezetek közé. Az, hogy sok a vállalkozó, mindenképpen szerencsés fordulat a megbízók, a beruházók számára, ám látni kell azt a veszélyt is, amit a tisztességtelen vállalkozók megjelenése hozott. Azokét a kalandorokét, akiknek sem szakmai tudásuk, sem anyagi garanciájuk, sem elfogadható referenciájuk nincs; akik csak azért szerepelnek a versenytárgyalásokon, hogy ott információt szerezzenek az ellenfelekről, az árakról. Ezeket a szereplőket kiszűrni a piacfelügyelet dolga, ám késő a bánat, ha már megkötötték velük a szerződést. Az akár évekig is elhúzódható pereskedésben nincsen igazi nyertes. A piacosodó népgazdaság szereplőinek föl kell készülniük arra is, hogy egy-egy vállalkozásnak még több résztvevője lesz. Az iskola- építésekben — egyelőre a felsőfokú oktatási intézményeknél — már megjelennek azok a vállalatok is, amelyek a diákok közül szeretnék majd szakember-utánpótlásukat biztosítani. Ezek a cégek anyagi szerepet vállalnak az iskolaépítésekben, hogy ennek fejében elmondhassák véleményüket az építkezés során, az ő igényeikhez is igazítsák már magát az épületet, ne csak a tanrendet. Szorosabb bekapcsolódásuk a beruházási folyamatba először nyilván bonyolulttá teszi a beruházó—kivitelező kettősét, de új kontrollt jelenthet az építők számára, a piaci igények pontosabb közvetítését. Ha majd ez a gyakorlat is mindennapossá válik, nyilván ugyanolyan mintaként szolgál a középfokú szakiskolák építéséhez — hiszen az ezekből kikerülő tanulók többsége közvetlenül az érettségi után munkába áll —, mint a két évvel ezelőtt kezdett fővárosi középiskolaépítési verseny. Sz. K. Nemzetközi szövetkezeti fotókiállítás A budavári palota „A” épületében szombaton megnyílt a IX. nemzetközi szövetkezeti fotókiállítás. Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és hazánk szövetkezeti fotósainak kiállítására minden résztvevő ország 150 alkotással nevezett be. A nemzetközi rendezőbizottság a fekete-fehér és a színes fotókból nyolc kategóriát határozott meg. Bemutatják a legsikeresebb műtermi, riport- és reklámfotókat, a különleges technikával készült alkotásokat. A zsűri 45 díjat, 24 külön- díjat és 45 oklevelet ítélt oda a legszebb képek alkotóinak. A kiállítás szeptember 22-ig, naponta 10 és 18 óra között tekinthető meg a budavári palota munkás- mozgalmi múzeumában, az „A" épületben. Egy hétből kettő Folytatódik a felújítás a Bartók utcai iskolában Rendhagyóén kezdődött a tanév a kaposvári Bartók Béla utcai általános iskolában. Július közepén látott hozzá a fűtés korszerűsítéséhez a Zselic Épületfelújító Közös Vállalat. Azóta is a helyszínen dolgoznak a munkások, noha egy hete az iskola igazgatója azt ígérte lapunknak adott nyilatkozatában, hogy egy hét türelmet kér a tanulóktól, a szülőktől. Tegnap ismét ellátogattunk az isíkolába. Kálmán Sándor igazgató elmondta, hogy újabb egy hétre van szükség ahhoz, hogy a radiátorok a helyükre kerüljenek. — Az volt az elképzelésünk, hogy a délelőtti órákban nem folgalkoztatjuk a munkásokat, csak délután, ám ebből engednünk kellett, mert tovább húzódna a felújítás. A tanulók biztonságos körülmények között vannak. Az eredeti terv szerint csak évek múLva került volna sor a rekonstrukcióra, de az épület rohamos romlása megkövetelte, hogy a városi tanács előbbre hozza a "háromszakaszos munka megkezdését. — Hányán iratkoztak át másik iskolába az áldatlan állapotok miatt? — Néhányan. Márciusban dőlt el, hogy rekonstrukciót kell befejeznünk. A régi cserépkályhá- kat azonban addig nem bontjuk le, amíg nem érkezik meg a kazán. Tiszteletre méltó a fenntartó igyekezete, hogy segítsen az iskola gondján. Vállalta a terheket, ám kétségünk lehet afelől, kellően átgondoltáik-e, mivel jár a rohammunka. Horányi Barna nem halogatják az iskola felújításának megkezdését, a munkálatokhoz mégis csak július közepén fogtak hozzá. Vajon mi történt addig? A tervszerűség már csak azért is megkérdőjelezhető, mert még nem érkezett meg a gázkazán, s tudják jól, évek óta vacogtak már a gyerekek és a pedagógusok az iskolában. — Az iskola felújításának első szakaszában a fűtésBerki 'Tamással perc Hangja és zenéje betölti az előadótermet. A pódiumon egy őszülő hajú és sza- kállú előadóművész. Itthon és külföldön a legjobb hangú magyar dzsesszénekes- nek tartják. A hatvanas-hetvenes évek fiataljainak emlékében úgy él, ő volt a pol- beat korszak egyik elindítója. — Iskolai rendezvényeken énekeltem és szavaltam először. Megtörtént, hogy a Balatonon táboroztunk és az ebédhez krumplit kellett pucolni. Nekiálltam dolgozni. A barátaim mondták: Tamás, tegyél le mindent, gitározz és énekelj nekünk, mi majd elvégezzük a munkát. — Egyenes volt tehát az út a zenéhez? — Nem készültem zenei pályára; az érettségi után a műszaki egyetem építészmérnöki karára jártam. De még középiskolás koromban megalakítottuk barátaimmal a Gerilla együttest; pol- beat dalokat énekeltünk a vietnami háború, az amerikai agresszió ellen. Az együttes a 70-es évek elején felbomlott, egyedül maradtam egy szál gitárral a színpadon, és énekeltem a fiataloknak. A zene és az éneklés jobban érdekelt az építészetnél, ezért otthagytam az egyetemet és felvételiztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsesszének szakára. A sikeres vizsga után öt évig dolgoztam a dzsessztanszéken. A tanítás után a Népművelési Intézetbe kerültem, amit most úgy hívnak, hogy Országos Közművelődési Központ. Munkám az amatőr könnyűzenei mozgalmak szervezése, segítése volt. Nagy örömömre 1984-ben megjelent az első nagylemezem saját szövegemmel és zenémmel, illetve az egyik dal szövegét Ladányi Mihály írta. A nemzetközi dzsesszfórum minden évben szavazást rendez az év dzsesszénekese címmel. Az 1986-os értékelés alapján az európai énekesek közül engem hatodik helyre soroltak. Ilyen megtiszteltetés magyar dzsesszénekest még nem ért. — További tervei? — A múlt hónapban Dortmundban énekeltem, ott szerepeltünk hazánk legjobb dzsesszzenészeivel. A közelmúltban készült el a kislemezem „Hé, mi a bigyó” címmel. Örömömre a tv vi- deoklipet készített a címadó dalból. Talán a kislemez őszszel a boltokba kerül. Nagyon szeretem a gyerekeket, ezért összeállítottam egy irodalmi műsort nyolc zenebetéttel. — Kedvtelése? — A hangszergyűjtés. Itthon és külföldön jártamban sokféle érdekes ütőhangszerre szert tettem, ezeket előadásaimon is fölhasználom. A marcali előadás alatt több mint harminc kisebb- nagyobb hangszert osztott ki a közönségnek, és bevonta őket a közös zenélésbe. Jüngling József 11. Remegő gyomorral áll az úton a tekintélyes sétabottal, és a lelke legmélyén vad káromkodások fortyognak („uram bocsásd meg, mea culpa, mea culpa”) ; ajkába harap, „még bűnbe visz ez a tökéletlen”, és egyszerre gyűlöletet érez az asszony iránt, amiért az megalázta magát előtte; gyűlöli, de szánja is ugyanakkor, mert hát, nem tehet róla, ilyennek nevelték szegényt; „de hát ki nevelte ilyenné, és mivégre?!”, sistereg benne az indulat: „az anyaszentegyház, ki más?”, pontosabban Rumi István, aki évtizedek óta hatalmaskodik itt az istenfélő leiken. „Ha félitek Istent, csókolgassátok a kezemet”, megjelenik előtte Rumi nagy szőrös, durva keze, s elképzeli, hogy édesanyja — az ő szerény, alázatos, istenfélő édesanyja — föléje hajol, hogy megeső- ' kolja; a bot vasalt vége nagyot koppan egy kődarabon, a fiatalasszony bársonypiliás szemében aggodalommal ódalog el a közeléből; „visz- sza kellene hívni és beszélni vele okosan”; • de nem hívja vissza, hagyja, hogy elmenjen, hogy elvigye magával az ő feldúlt arcát, szikrázó szemeit különös emlékként otthoni töprengésre; „ha visszahívnám, mégjob- ban megrémülne”, lemondóan legyint és tovább megy. Most már jólesik a botra támaszkodnia, mert minden tagja elnehezült, valósággal vonszolja magát; és otthon, a plébánián, Rumi esperes: „határozottabban, erélyesebben káplán úr, nem szeretem a nyámnyila, lagymatag papokat, nyissa ki a száját, emelje fel a hangját, ha a hívekkel beszél, és ami a legfontosabb, ne a plebsszel, hanem az arra érdemes, jó módú polgárokkal érintkezzen. Maga még nagyon fiatal, barátom, nem ismerheti az életet, más a szeminárium és más az élet. A plebsszel vigyázni kell. E[ akarja hitetni, hogy méltatlanul bánik vele a nemzet, hogy elnyomott, hogy nem hagyják kenyeret keresni. Hazugság. Én mondom, barátom, szemensze- dett hazugság. Aki ebben az országban dolgozik, az nem szenved szükséget. A naplo- pókat pedig nem szabad sajnálni .. „No, és, akinek nem adnak munkát, noha dolgozni szeretne?”, szól közbe a maga számára is váratlan hevességgel (Rumi arcát szürkés árnyalat vonja be), „vagy az évek óta harcoló katona felesége, öreg anyja, gyerekei .., Ök is naplopók, főtisztelendő esperes uram? Mert ugye, sok, nagyon sok vagyontalan családból hiányzik manapság a kenyérkereső ...” Rumi az ajkát harapdálja, nagy szemeket mereszt (nem nézett ki a káplánjából ekkora merészséget), sörtés fején kétszer végigsimít széles tenyerével, s erőltetett mosollyal szól: „Na látja! Maga máris a plebsz hatása alatt • van. Nem csoda, hiszen állandóan a község perifériáján mászkál, csak tudnám, miért szereti annyira a szegényszagot! Periférikus lényekkel érintkezik, szélsőséges véleményeket hallgat. Elárulom magának, hogy a barátaim, akikkel kártyázni szoktam (valamennyien jómódú, tekintélyes urak), már többször megjegyezték, hogy vajon az új káplánom csak a rongyosok, az együ- gyűek társaságában érzi jól magát? Mondja, kell ez magának? Kérdem, az efféle szóbeszéd jót tesz a karrierjének? Azt hittem, több esze van.” „A szentírás szerint a szegények ...” „Maga csak ne hivatkozzon nekem a szentírásra'’, tört ki a düh most már teljes erővel a principálisából „Én is ismerem a szentírást, jobban, mint maga. Tegye, amit mondok! Engedelmeskedjen! A maga feladata az, hogy levegye- a vállamról a teher egy részét. Misézzen, gyóntasson, kereszteljen, temessen, tegyen eleget hitoktatói kötelességének, én már belefáradtam a sok munkába. És minél kevesebbet mászkáljon a periférián.” Naponta többször is misézik. Ünnepeken: kismise, nagymise, litánia. (Előfordul, hogy Rumi napokig be sem néz a templomba, bre- viáriumozni sem látja soha.) Esket, keresztel, temet (az esperes csak az előkelő családokat tiszteli meg szolgálatával, a stólapénzt azonban mindenkitől ő zsebeli be, és a lakodalmakra, paszitákra is buzgón eljár.) Gyászmisét, rekviemet mond az elesettekért. (Rumi a legszegényebb pzvegytől is szigorúan bevasalja a gyászmiséért járó koronákat.) Hittanórákat tart, rengeteg hittanórát, mert attól kezdve, hogy ő szolgálatba állt, az esperes a „büdös tantermekbe” sem teszi be a lábát. A zárdafőnöknő, Máter Ágota egy idő után elárűlja néki, hogy a múlt tanévben Rumi főtisztelendő úr a kötelező száz hittanórából még negyvenet sem tartott meg, „hát ne csodálkozzék káplán úr. hogy olyan keveset tudnak a lányaim”.#Ö keserűen felnevet Máter Ágota bizalmas közlésére és mindent elkövet, hogy pótolja a principálisa mulasztását. (Folytatjuk.)
