Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
Somogyi Néplap 1987. augusztus 8., szombat v HH ||jg WM€iWM ' <í IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Vallató Géza MÁR CSAK a fagy már a fenyökörmenet koszorúszagú zöldje és a csillagsortüzek visszfénye a tegnap vakotás tükrén — Havigtalan pillanat a holnap hajnali csend-döbbenetén ... Már csak az emlékhavazás a kővirágzás és a rögeszme — Feltámadás Vaszil Szotirov Titkos pályázat Megüresedett egy hely, és titkos pályázatot hirdettek a betöltésére. Három jelentkező közül kellett választani. Az első jelölt úgy vélte, hogy a szaktudást figyelembe véve közte és a második pályázó között fog eldőlni az elsőség. A második pályázó is ugyanezen a véleményen volt. Ennek ellenére a harmadik jelölt nyerte meg a pályázatot. Az elutasított pályázók fölkeresték a bizottság elnökét, hogy megtudják, mivel múlta felül őket a vetély- társuk. Az elnök elővette a pályázók iratait. — Az egyik feltétel az volt — magyarázta —, hogy legalább ötéves szakmai munkaviszonnyal kell rendelkezni. Az önök vetélytár- sa két hónappal túl is szárnyalta ezt a követelményt. — De hát én tíz éve dolgozom a szakmában! — fakadt ki az első jelölt. —-Én meg tizenkettő! — tette hozzá a második. — A következő feltétel szerint — folytatta nyugodtan az elnök ■— a jelölteknek föl kellett mutatniuk egy tudományos publikációt. Az önök vetélytársa kettőt is hozott! — Kettőt? — képedt el az első pályázó. — Nekem már húsz cikkem megjelent! — Nekem meg csak kettővel kevesebb! — kiabálta a másik. — Nézzük tehát a harmadik feltételt! :— mosolygott nyájasan az elnök. — Legalább egy nyugati nyelv ismerete szükséges. Tessék: az önök kollégája kitűnően tud szingalézül! — Én meg angolul, németül és franciául! — tajtékzott az első pályázó. — Én is! — jajdult fel a másik. — Apropó... — mondta az elnök szolgálatkészen. — Hogy is hívják magukat? — Zlatomir Draganov Borzaski! — felelte az első jelölt. — Prof. dr. Metodi Szpa- szov Kojcsev! •— válaszolta öntudatosan a másik. — Na látják! — mondta jóindulatúan tíz elnök, és becsukta a dossziét. — Az utolsó feltétel az volt, hogy a jelöltnek a Tricskó Pesev Pavagajcsev nevet kell viselnie. Ennek a követelménynek vedig csupán az önök vetélytársa tett el»net! Fordította: A da me ez Kálmán Mesterség, művészet, ipar A Fémmunkás Vállalat Ferencvárosi Gyáregysége nemrég ünnepelte az alapítás ipartörténeti leg is jelentős 200. évfordulóját. A jogelőd Jungfer Andrást, a Fővárosi Tanács levéltárában őrzött eredeti dokumentum eredeti tanúsága szerint, 1786. december 24- én jegyezték be a Pesti Lakatos Céh mesterkönyvébe. A díszműlakatos mesterséget, melyet művelt, unokája, Jungfer Gyula emelte művészi rangra. Az államosítást követően a jogutód Műlakatosipari Vállalat, majd a Fémmunkás ipari nagyvállalat létrejötte után a ferencvárosi gyáregység őrizte, folytatta a díszműlakatos mesterség haladó hagyományait. Szakemberei a sérült épületek felújítása, majd az országépítés folyamata során — az elődökhöz hasonlóan — számtalan, a mesterségbeli tudást hirdető terméket hoztak létre. Az elmúlt korokban létrehozott értékek megmentése, megőrzése iránti eredő igény minden bizonnyal jó hatással lesz a feledésbe merült vagy méltatlanul mellőzött kézműves mesterségek, köztük e kiállítás tárgyi anyagát létrehozó műlakatos, műkovács mesterség újjáéledésére is. A kiállítás anyagát az Iparművészeti, a Kisceli és a Munkásmozgalmi Múzeum, a Budapesti Műszaki Egyetem épületszerkezettan tanszéke, illetve a Fémmunkás Vállalat Ferencvárosi Gyáregysége birtokában lévő tárgyakból mutatja be a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum. Fodor András TALÁLKOZÁS A nyújtózó emlékű kék hegyek futó szemembe ugranak a partról, és távolból, áttetsző égi párnán, szabadot, tisztát egyengetve hátán, feszíti ágyát nékem is a tó. A hosszú szél zöld hullámokat lökdös, rezgeti ingem selymét s így repes: — No kiskomám, látod, itt így csinálom ... Én bólintok: — Ismerlek, kellemes, te loptad ki a víz szagát a rétre, langy szárriyad engem ott is így emelt, — szólok — s míg fejem fordítom utána, arcomra ő mosolygós fürtöt ejt. A víz habkarját tartva lomha keccsel nyúlkál felém mohos kövek közül. — Hát megjöttél? — liheg, mint jó komondor, mely kéretlen is lábaidhoz ül. Mögüle egy-egy kíváncsi taraj ágaskodik hasadt, fehér bozonttal, amint zuhanva bukik le a mélybe, lassú hullámok hentergik feléje: — Ügy kell! Mit bámulsz! Hiszen ismerős! Tanú és tanulság Száz esztendeje született Fábry Zoltán Emlék ’86 — Vörös Ferenc rajza A századforduló tékozló gazdagsággal termette — Adyék nyomában — a nemzetben és világban gondolkodó elméket. Közülük való volt Fábry Zoltán is, aki száz éve látta meg a napvilágot a Kassától 50 kilométernyire levő Stószon, ebben a német ajkú „mániákat” is számláló, völgybe sűrűsödött — „stószolt” — községben. Édesanyja is „mánta” volt (a „meint er” kifejezés magyar félrehallásából származik az elnevezés — gondolja ő). édesapja pedig birtokos ember, könyvolvasó és kávé- házazó. Nagyapai örökségül pedig 1848 eszméi kínálkoztak: nemzetőr volt Fábry Zoltán e felmenője. Híres késgyár is működött Stószon: ennek a munkásait szervezi majd a harmincas években Fábry Zoltán, hogy a hitle- rizmus elől menekülő Hein- roch Mann-nak új hazát ajánljanak föl. (Csehszlovákia az öcs, Thomas Mann számára is biztosította volna a letelepedés lehetőségét.) Hetvennégy esztendőt leélni majdnem végig ugyanott; Stószon születni és meghalni: látszatra nem ígér említési érdemlő pályát. A szellemipolitikai érlelődés mégis korunk nagy hatású személyiségévé növesztette Fábry Zoltánt. Kazinczy Ferenc irodalomszervező, közéletteremtő példája is bizonnyal ott lebegett Fábry szeme előtt, amikor az értetlenektől remetelaknak csúfolt stósz^ házat pompás könyvtárával a haladó gondolat egyik közép-európai centrumává, zarándokhelyévé avatta. Nem véletlenül tartotta számon Fábryt rokonként Németh László, aki egymaga szintén irányjelző és „intézmény” tudott lenni egy eltévelyedett világban. De Fábrynak közben még háborút kellett járnia — az elsőt, melyről Ady Endre, a nagy példakép súlyos betegen is oly kérlelhetetlenül rántotta le a hazafiaskodás leplét, mutatta meg ember- pusztító, nemzetpusztító lényegét. Egy orosz altiszt pillant szúrásra emelt fegyverrel a halálravált fiatalember — Fábry — szemébe, legyint, s otthagyja. Ez és sok más hasonló mozzanat — neki kellett átvizsgálnia, cenzúráznia a bakák nyomorúságokról tanúskodó leveleit — láttatta meg Fábry Zoltánnal: a háború emberpusztítás; fegyver s vitéz ellen mert szót emelni egy olyan ország nyelvén, ahol a katonamundér — főként persze a tiszti — a férfiasság és a csillogó érvényesülés jelképe volt. ö, a rozsnyói evangélikus főgimnázium egykori tanulója, kezdetben a krisztusi szeretet, a testvériség nevében szól a világhoz. A húszas évek második felétől válik elkötelezett szocialistává, kommunistává — hol tagja formálisan is a pártnak, hol meg „csak” segíti, dolgozik nekik —, szakít az önszemlélő, bár megnemesítetit nar- cisszoszi hagyománnyal. Felelős emberré válik, akinek dolga: felelni a társadalom, a történelem kérdéseire. 1926-tól az erdélyi folyóirat, a Korunk szlovákiai szerkesztője, s figyelmét nem ker rüli el, bármi történik szőkébb s tágabb környezetében, Európában, a világban, az ember ellen. Kedvelt szavával: korparancsot, nemcsak pártmegbízatást teljesít, amidőn 1931-től az Űt című folyóiratot szerkeszti Csehszlovákiában. (József Attila és a párt kapcsolatára vonatkozólag épp nagy költőnknek Fábryhoz ekkoriban írott levele tanúskodik.) Itt jelentette meg Fábry Zoltán Különvélemény címmel megrendítő állásfoglalását, tiltakozván minden olyan — magát mégoly demokratikusnak hirdető — rendszer ellen, amely százalékarányok meghamisításával vagy erőszakos visszaszorításával, a nemzeti kisebbséggé vált lakosság nyelvén kifüggesztett utcatáblák eltávolításával — tehát létrával és harapófogóval — próbál- történelmet csinálni. S ekkortól válik életformájává, műfajává az antifasizmus. Fábry Zoltán — ha belső parancsa úgy diáktálta — hivatalt vállalt és börtönt szenvedett eszméiért, meggyőződéséért; ki-kimozdult a stó- szi falak közül. Kedvelte — Ady Endre szellemi tanítványaként is, de az expresszio- nizmus hatására nem kevésbé — az erőteljes szóösszetételeket: valóságirodalom, emberirodalom. Egy helyütt arról írt szenvedélyesen, hogy a nyelvvédelem: embervédelem. Hiszen az emberiség nyelvi közösségekből tevődik össze, emberré is csak valamely nyelv — az anyanyelvűnk — elsajátítása révén válhatunk. „Tanú akartam lenni és tanulság” — írta Palackposta című, csaknem két évtizedig kiadatlan kötetének előszavában. Az első: sikerült. A második vágya is teljesül, ha követőinek sorába szegődve — továbbvisszük el nem avuló életművének üzenetét. Kőháti Zsolt
