Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-27 / 201. szám
Somogyi Néplap 1987. augusztus 27., csütörtök Üzembehelyezés egy év múlva? Szennyvíztisztító lakótelep nélkül A kivitelező kiváló mun- -kát végzett. A kész szennyvíztisztító telep látványa önmagáért beszél. A Juta tervezett lakótelepén keletkező szennyvíz tisztítását el tudná végezni. A viszonylag egyszerű technológia biztosítaná a rácsszemét kezelését, majd a két, egyenként 50 köbméteres, földbe süly- lyesztett tartály,' valamint a kompresszorok a légbáfú- vást és az ülepítést. Az ülepített iszapot szippantóautó szállítaná el, a tisztított víz pedig klórozás után a közeli Juta-patakba folyna. A műtárgyak mellett két kezelőépület is elkészült, meg a csatornahálózat, és megépült a faluból a telepiig egy 500 méter hosszú út. Az építő, a Délviép július 30-án átadta a telepet a hetesi tanácsnak — nem üzemeltetésre, hanem megőrzésre. A megőrzés pedig előreláthatóan egy évig is eltarthat, a telep addig szinte biztos, hogy nem lesz üzemibe helyezve. A majdani üzemeltető, a DRV kaposvári üzemigazgatósága nevében Bognár László üzemvezető így ösz- szegezte a jelenlegi helyzetet: — Általános gondunk, hagy nekünk, az üzemeltetőnek, már csak közvetlenül a műszaki átadás előtt lesz közünk a létesítményihez. Építés közben semmiről nem tájékoztatnak bennünket. Ebben az esetben is csak most tudtuk meg, hogy bármilyen jó lett a szennyvíztisztító. a vezeték, az átemelő, ha nincs honnan szállítani a vizet. Az a lakótelep, amelynek a vizét tisztítani kellene, még föl sem épült. A csatornahálózat 2,8 millió forintba került, a telep költsége eléri a 11 milliót, s az oda vezető útra is rá_- költöttek 2 millió forintot. A telep tervének készítője, a Kompakt Kereskedelmi és Csomagolóvállalat a létesítmény beüzemelését két ütemben, tervezte. Először a lakótelepi szennyvízzel számoltak; a második ütemben, 1990-ig ehhez kapcsolódott volna még 120 lakás, összesen 180 köbméternyi vizet kellett volna tisztítani. A telep kapacitása napi 200 köbméter. Hábetler József, a hetesi tanács elnöke sem tudott biztató dolgot mondani: — A lakótelepet a Rózsa Ferenc Lakásépítő Szövetkezet készítené, de a munka a mai napig nem kezdődött el, mert a lakásokra nincs jelentkező. Legjobb esetben is csak egy év múlva indulhat az üzem. A munkákat már megrendelték, de csak a következő évben lesz együtt az építéshez szükséges pénz. Szóba került a falu régi házainak esetleges bekötése is; itt viszont ugyancsak csatornahálózatot kellene építeni, s erre sincs pénz. Ráadásul most van napirenden a gáz bevezetése, és a lakosság az utóbbit választotta. A kettő együtt nem megy. Előttük áll tizennyolc hónap Bevonuló fiatalok búcsúztatása Tegnap már kora reggel élénk volt a forgalom Kaposváron. Nem csoda, hiszen több száz sorkatonai szolgálatra bevonuló fiatal és még több hozzátartozó igyekezett a bevonulási helyek felé. A városi művelődési ház előtt a helyőrségi katonazenekar pattogós indulókkal köszöntötte a fiatalokat, akiknek el zenegy órakor pedig már a szülőik és rokonok rohamozták meg a művelődési házat, hogy elbúcsúzzanak. Kiss Péter mellett édesanyja és öccse álldogált, Péter 11 hónapig lesz katona, előfelvételis Pécsre a jogtudományi karra. — Furcsa érzés lesz elhagyni a családi fészket, de annak nagyon örülök, hogy fölvettek az egyetemre. Későibb édesanyja megerősíti szavait: — Nem lesz kellemes, hogy 11 hónapig távol lesz tőlünk, de így terveztük. Csurgó Tibornak nem lesz szokatlan a katonás rend és fegyelem, hiszen édesapja hivatásos katonatiszt. — Most érettségiztem az ipari szakiközépiskolában, elektronikai műszerész vagyok. Otthon úgy neveltek, hogy ne legyen számomra idegen a honvédség. Fabu András háromihóna- pos kislányától és feleségétől szakad el egy időre. A vasútnál dolgozott kocsivizsgálóként. Felesége gyeden van, kilencen laknak a szüleinél kétszobás lakásban. Hiányozni fog otthonról. Az ünnepélyes búcsúztatáson ott voltak a családtagok is. Az elnökség nevében Kiss Sándor alezredes köszöntötte a fiatalokat, majd Schrammné Szabó Mária mondta el Váci Mihály Még nem elég című versét. Ezt követte a honvédelmi miniszter parancsának felolvasása, majd a Hazafias Népfront és a KISZ nevében Harangozó Gyula városi titkár búcsúztatta a bevonulókat. Az átvevő tisztek nevében Lététéi Miklós őrnagy beszélt. A Szózat hangjaira ért véget az ünnepség, s a fiatalok indultak alakulataikhoz. B. Zs. kellett válniuk a késérőiktől, mert az épületben megkezdődött az adategyeztetés, a csoportok kialakítása. Lebó József százados, bevonulási helyparancsnok utasításait leste mindenki, ö orvosolta a panaszokat, s a következőképpen összegezte tapasztalatait: — Nagyon örülök annak, hogy a fiatalok megfogadták tanácsainkat, józanul, rendezett külsővel jelentek meg. Foglalkoztunk a be- vonulók egyéni gondjaival is, ellenőriztük, hogy megkapták-e a bevonulási segélyt, s ahol szükség volt rá az egyéb juttatásokat, nehogy rendezetlen családi állapotot hagyva maguk mögött kezdjék meg sorkatonai szolgálatukat. Szeretném felhívni minden hozzátartozó figyelmét arra, hogy a bevonulástól számított második hétvégén látogathatják meg először gyerekeiket, rokonaikat. Az adategyeztetést, eliga- zítést, orvosi vizsgálat követte. Még egyszer megbizonyosodtak arról, hogy valóban alkalmas-e mindenki a sorkatonai szolgálatra. Ti...a karaván halad? Manapság mindenki vitatkozik. Érvek és ellenérvek hangzanak el családi körben, barátok • között, jó ismerősök esti társaságában éppúgy, mint a kocsmaasztalok mellett. Sőt az sem ritka, hogy munkahelyeken alakulnak dlkalmi „vitaklubok”, s miközben a késlekedő anyagra várnak (vagy éppen az ügyfelet váratják, mert ilyen is előfordul), arról vitatkoznak a kollégák, vezetők és beosztottak, hogyan lesz tovább. A vita tehát — túlzás nélkül mondhatjuk — társadalmi méreteket öltött. Mi változik meg 1988-ban, mit hoz a párt kibontakozási programjának végrehajtása; mi kerül abból a kormányprogramba, hogyan foglal állást az országgyűlés? — megannyi kérdés, amelyre ki-ki a maga módján, szándékai és vérmérséklete szerint próbál válaszolni. És tovább: mit jelent az új, tervezett adórendszer, ezen belül mennyit jeBUI. I Kumisz és pörkölt Darhanba Ulánbátorból 230 kilométeres műút vezet. Ennek jelentőségét csak később értettem meg. A Toyoták, Mercedesek ezen, az úton állítólag száguldani is tudnak. Mi azonban, a nagy- követség sajtóattaséjával és tolmácsunkkal, Csojnaran- nal egy Land Roveren vágtunk neki a tervezett körútnak, s ez azt sejttette, nemcsak műúton közlekedünk. majd. A szokásosnál alaposabb felkészülés után délután indultunk. Sietnünk kellett, mert világosiban akartunk célhoz érni, de ez sem változtatta meg útitársaim elhatározását. Ügy döntöttek: legfőbb ideje beavatásomnak, vagyis valódi lótenyésztők- * nél valódi kancatejből erjesztett kumiszt kell innom. Az első helyen hiába próbálkoztunk — nagy megkönnyebbülésemre. De hiába reménykedtem: a következő gazda vendégszeretete hiánytalannak mutatkozott: három csésze kumiszt töltött nekünk, és baráti szóval tartott jurtájában, ahogyan illik. Mit mondjak? Ittam már jobbat is ... Darhanról, amelynek neve kovácsot jelent, mindig elmondják, hogy a város a népek barátságának kovácsa. Ipari üzemeit a KGST- országok segítségével . hozták létre. A húskombinátot magyar szakemberek építették, a település Kaposvár testvérvárosa. A látogatónak viszont a majdnem 70 ezer lakost számláló város új negyedeinek jó minőségű, tetszetős épületei tűnnek föl. Üj-Darhan talán a legszebb mongol város. A régi negyed persze még viseli az 1961-es városaLapí- tás lázas munkájának jegyeit. Ebben a városrészben főként könnyűipar létesült, a már említett húskombinát mellett gabonatároló, élelmiszerkombinát és a „város gondviselőjének” nevezet iparközpont: cementgyár, fafeldolgozó üzem, téglagyár. Az újvárosban épül a jövő városközpontja a barátság-emlékművel. A hegyeken túl új ipari üzemek is készülnek: erőmű, házgyár, vattatépő üzem, bőr- és irhaárugyár, szili- káttéglaigyár és az új ce- mentművek. Minderről másnap reggel a pártbizottságon meséltek nagy büszkén, egyben segítettek, hogy ellátogathassunk néhány helyi üzembe. A darhani építők jó munkáját már a szállodában megcsodáltuk. Azután körbejártuk az ország legmagasabb lakóépületét, egy 16 szintes házat. 1977-től működik a házgyár, s decemberben lesz tíz éve, hogy termel a 600 főt foglalkoztató üzem. Évente 55 ezer négyzetméternyi lakást építenek a darhani elemekből a városon kívül SzuhebátOiTban, Erdenebben, Baganurban, Bor-öndörben és Ulánbátorban. A műhelyben, ahol a vasbetonszerkezeteket szerelik össze, havonta 300 tonna vasat használ föl a 114 munkás. A szerelvények köré betont öntenek, 85 fokon szárítják, behelyezik a fővárosban készült ablakokat, ajtóikat, és máris vihetik a kész elemeket a teherautók. A gyorsan fejlődő város igényeit 50—60 százalékban elégíti ki az üzem. A helyben és Hötölben gyártott cementből 14 napra elegendőt tárolnak a silókban. Az itt készült termékeket bemutató szabadtéri házi múzeumban sajátos emlékmű áld: a félmilliomodiik köbméter beton megdermedt kockája. A házgyár dolgozóinak átlagéletkora 23 év. Csupa fiatal arcot láttunk a hús-- 'komlbinátban is. A főmérnök gondterheltnek látszott. Mint kiderült, sok a gond, éppen csak megkezdődött a szezon. Hat hónapon át, jú- listól decemberig dolgoznak; télen nem vágnak. A szabadon tartott állatok ugyanis akkor sokkal leromlot- tabbak. Ilyenkor az idénymunkásokkal együtt 900 ember szorgoskodik. Naponta száz tonna húst dolgoznak föl, műszakonként 400 marhát és 3500 juhot vágnak le. Ez már több, mint az eredetileg tervezett kapacitás. A termékek 80 százalékát exportálják — a Szovjetunióba, az NDK-ba, de Magyarországra is. Épül a szennyvíztisztító berendezés, ezért további 12 magyar szakember tartózkodik most Darhanban. Az üzemeltetést hatan segítik. Darhani programunk náluk, a városban berendezett kis étkezdéjükben fejeződött be. Itt beszélgettünk életükről, munkájukról, az utóbbi időben már igen jó együttműködésről. S utunk, amely mongol kumisszal kezdődött, magyaros paradicsom- levessel, marhapörkölttel zárult. (Folytatjuk.) M. Lengyel László lent életszínvonal-százalékban az árak jelentős részét emelő forgalmi adó s menynyi a személyi jövedelem- adó? Véleménye, elképzelése mindenkinek van. Kell is legyen, hiszen valamennyien személy szerit érdekeltek vagyunk a kibontakozási program sikerében. Mert abban viszont mindenki egyetért, hogy valamit tenni kell, ha ki akarunk jutni a jelenlegi helyzetből. Mégis: a tervezetekből mindeddig csak egyes részletek kerültek nyilvánosságra — főleg a személyi jövedelemadóról —, s azok a részletek is egyre-másra változnak. A pénzügyminiszter helyettese azt is elmondta, hogy miért: számos észrevétel, javaslat érkezett azokhoz, akik az új adórendszerrel hivatalból foglalkoznak. Az észrevételek egy részét megalapozottnak tartották, s ezeket figyelembe véve megváltoztattak egyes részleteket a tervezetben. Elsősorban arról, hogy kiki és miért kaphatnak (vagy éppen: nem kaphatnak) bizonyos mértékű kedvezményeket. Ha erről az oldaláról nézzük, társadalmi vita folyik. Ám az igazi társadalmi vita azt jelenti, hogy különböző és minél nyilvánosabb fórumokon tárgyalják meg az ország egész lakosságát érintő kérdéseket. Ez pedig — noha ígéret van rá — még késik. Tárgyalták már a kibontakozási programot — vagy annak egyik-másik részletét — rangos testületek, vezető szervek. Állást is foglaltak, hallatták szavukat, a sokéves gyakorlattól eltérve, bírálóan is. Csakhogy a közéleti demokrácia mifelénk még gyermekemben jár. Sokat beszélünk ugyan róla, de a gyakorlatban jóval kevesebb történik. Pedig most itt van az alkalom és lehetőség a közéleti demokrácia gyakorlására! Ha azok a beszélgetések, amelyék most családi, baráti, munkatársi körökben zajlanak, megkapnák az őket megillető nyilvánosságot, bizonyára sokan és jót tudnának mondani. Olyat is, amit akár országosan érdemes lenne megszívlelni. Sőt: belevenni a készülő tervezetekbe. Ma még sok bölcs észrevétel, megannyi közérdekű javaslat mairad megörökítés nélkül, s mint ilyen, pusztába kiáltott szó lesz csupán belőle. Meg aztán: volt olyan minisztériumi tisztviselő, aki milliók füle hallatára jelentette ki a televízióban: „az adó nem népszavazás kérdése!” Éppen ezzel győzött meg sokakat, akik nézték- hallgaták: ha nem is népszavazás, de országos, nyilvános vita kell ahhoz, hogy a jö- vőnkről a legjobban, a leg- közérdekűbben döntsenek majd „a dolgozó nép okos . gyülekezetében”, azaz az országgyűlésen az ország egész lakossága által választott képviselők. Nagy különbség van a társadalmi méretekben zajló, de egyenként szűk körű viták, és a társadalmi vita között. Az első: személyes és olykor túlzó vélemények kicserélése, eleve annak tudatában, hogy ..... a karaván halad”. Az ut óbbi pedig megfontolt, felelős álláspontok találkozása — ha úgy adódik: ütközése — annak érdekében, hogy közös erővel, az egész dolgozó nép összefogásával, teherbíróképességének józan mérlegelésével igyekezzünk kijutni a hullámvölgyből. Márpedig ez a cél! Gyönge ellenérv az — amit egy a fától az erdőt nem látó pénzügyi tisztviselőtől hallottunk —, hogy adót fizetni senki sem szeret. Igaz ez, s így is volt, amióta modern államok léteznek s»adót szednek. Ám legalább ugyaneny- nyire igaz az is, hogy a mostanáig történtek nyílt feltárásával, a célok világos kitűzésével, a „mit miért” őszinte megmagyarázásával minden józan embert meg lehat győzni — még a jövőbeni közteherviselés fontosságáról is. Mi több: még arról is. hogy — természetesen csak átmenetileg — az életszínvonalnak is csökkennie kell. Eleve feltételezhető, hogy az adófizető állampolgár felnőtt ember. Felnőttel pedig felnőtt módon kell beszélni. Éppen ideje, hogy a közéleti demokrácia kinője azt a bizonyos „gyerekcipőt”, s megadja felnőtt tagjainak a felnőttként mondott vélemény jogát, lehetőségét. Vagy inkább: csak a lehetőségét, hiszen az írott jog megvan hozzá. Lehet, hogy a kibontakozási program mindezek próbája lenne csupán, hiszen mindeddig kevés alkalom volt a vélemények nyilvános ütköztetésére. De mindenképpen jó alkalom.' Hiszen előbbre lépnünk nemcsak gazdaságilag kell. Politikailag is, a szocialista demokrácia irányába. Az pedig megköveteli a viták nyíltságát és nyilvánosságát. Vár’konyi Endre
