Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-24 / 198. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Balatoni enyvesen az eredeti rendezési terv szerint az Eperjesi és Eötvös utca közötti telkek találkozásánál közterületű árok biztosította a felesleges csapadékvíz elfo- lyását. Ez az árok a szabadstrand vízlevezető árokrendszerébe volt bekötve. Amíg Fenyves önálló volt, addig a közterületi árkok tisztításáról a helyi tanács gondoskodott. A Fonyódi Nagyközségi Közös Tanács tanácsrendeletben kötelezte a tulajdonosokat az árokrendszer karbantartására. Mivel a tanács felszólítása mindig csak az utcai árokra vonatkozott, így a két telek közti árok lassan feltöltődött. Az árok karbantartásáról ugyanis régebben a tanács gondoskodott. Az Eötvös utca beépítése az utóbbi tíz évben történt, az új tulajdonosok nem is tudtak az árok létezéséről. Az árok hiánya miatt a telkekről a felesleges csapadékvíz nem tud elfolyni. A telkek az elmúlt években annyira elvizesedtek, hogy a gyümölcsfák kipusztulnak, a ve- temények tönkremennek, vízben állnak. A házak falai átnedvesednek, megrepednek, de van, ahol bent áll a víz. Hóolvadás és nagyobb eső után a járdákon csak gumicsizmában lehet közlekedni. Mivel az árok feltöltése a többség jogait sérti és nagy anyagi károkat okoz, kérjük az eredeti állapot visszaállítását. Az árok nyomvonalának bizonyítékaként az egyik telek lábánál még áll a két vasoszlop. Az árokrendszer karbantartását mi biztosítjuk. Tisztelettel: Dr. Németh Istvánné Balatonfenyves, Eperjesi u. 13. és 8 aláírás Vízi rendőrök a Dunán Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 198. szám 1987. augusztus 24., hétfő NYÁRI VÁSÁR UTÁN Kedvezménnyel is drága volt a női szandál Akár csak az elmúlt két évben a kereskedelmi vállalatok az idén is lebonyolították a főként ruházati cikkeket érintő nyári vásárt. Kockáztatott, aki túl sok árut vont be a 30—40 százalékos árleszállításba, ám az is, aki túl keveset. A később már aligha eladható fürdőruhák vagy szandálok ugyanis készletezési gondokat okozhatnak, ráadásul jövő nyárig a divat is változik. Az érintett vállalatok egyaránt eredményesnek értékelték a már lezajlott vásárt, s talán a vásárlók is, akik az árleszállítás nyomán a megyében több mint 10 millió forintot takarítottak meg. A Somogyker a tavalyinál 20 százalékkal több, mintegy 24 millió forint értékű árut kínált, átlagosan 36,5 százalékos kedvezménnyel. Ezzel szemben a forgalom csak 15 százalékkal haladta meg a tavalyit! Volt olyan áru is, amelyből az igényeket meghaladó mennyiséget kínáltak, más cikkeket az első két-há- rom nap után hiába kerestek a vevők. Az előbbire adnak példát a női szandálok: kiemelkedő volt ugyan a kínálat, ám még leszállított áron is túl drágák voltak. Szerény volt ugyanakkor a választék férfiszandálból. A rövidujjú férfiingek is mind egy szálig elfogytak. A Somogyker valamennyi egységének kedvezményes áruforgalma — eredeti áron számolva — 16,5 milliót tett ki. A kaposvári Zselic Áruház ruházati osztálya egymillió, sportszerosztálya 800 ezer forint forgalmat bonyolított le a vásár idején. A kínált áru értéke és a forgalom egyaránt mintegy 300 ezer forinttal volt több a tavalyinál. A siófoki Sió Áruház az idén csak 1,9 millió forint értékű árut kínált kedvezményesen. Nagy volt itt is a cipőforgalom, szerényebb viszont a konfekcióruhák iránti kereslet. Az áruház a múlt évi 896 ezer helyett most 712 ezer forintnyi kedvezményt nyújtott a lakosságnak. TÜZEK SOMOGYBÁN Játszott a gyerek — leégett a szalmakazal Nyolc tanterem, két pedagóguslakás Iskolaavatás Siófok-Kilitiben A tegnap délután tartott avatóünnepségen a többi között részt vett Tóth János, a megyei pártbizottság titkára és Balassa Béla, a siófoki pártbizottság első titkára is. Dr. Toriéi Dénes, a városi tanács művelődési osztályának vezetője avató beszédében méltatta az új létesítmény adta szellemi lehetőségeket és az építők munkáját. Gyorsmérleg a szegedi ünnepi hetekről A szegedi ünnepi hetek befejeztével vasárnap sajtó- tájékoztatóval egybekötött ülést tartott a nyári fesztivál intézőbizottsága. Papp Gyula, a városi tanács és az intéző- bizottság elnöke beszámolt arról, hogy elkészült’ a gyorsmérleg; eszerint két és fél hónap alatt csaknem félmillió érdeklődő kereste fel az ünnepi hetek kulturális, szórakoztató programjait, tekintette meg a képzőművészeti kiállításokat. A játékok előadásaira 85 ezren váltottak jegyet, s a szeszélyes időjárás ellenére minden előadást megtartottak. Tovább nőtt a városba látogató hazai és külföldi vendégek száma, s egyben Szeged idegenforgalmi vonzereje. Jól töltötte be feladatát a Szabadtéri Játékok Baráti Köre, amely az idén alakult a nyári művészeti eseménysorozat népszerűsítésére. Az intézőbizottság elnöke elmondta: már megkezdték a jövő évi program kidolgozását. A nagy sikerre való tekintettel ismét szeretnék műsorra tűzni a Nyomorultak című musicalt, amelyet az idén nyolc előadáson játszottak. Tervezik Verdi Don Carlos című operájának bemutatását nemzetközi szerep- osztásban, a Csíksomlyói passió és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadását a szegedi játékokra alkalmazott változatban, valamint nemzetközi népzenei fesztivál rendezését neves folklóregyüttesek részvételével. IFJÚ ERDŐVÉDŐK Három nap alatt több mint 400 ezer forint kárt okoztak a tüzek Somogybán. Szerdán búzaszalmát rakodott egy MTZ traktor Kastélyosdom- bón, a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet területén, s rövidzárlat miatt kigyulladt az erőgép. A lángokat a barcsi állami tűzoltók fékezték meg; a kár így is 32 ezer forint. Csapágyolvadás, tengelytörés volt az előzménye annak a tűznek, amely pénteken a pusztaszemesi téesz búzatarlóján keletkezett: egy Hess- ton körbálázó — a kipattanó szikra miatt — meggyulladt, és elégett. A tüzet a gép kezelője és segítségére siető traktoros társa oltotta el. A kár 150 ezer forint. Szombaton Törökkoppány- ban az áfész bisztrójában elégett egy hűtőpult, s mintegy 200 ezer forint a kár a vendéglátóegységben. A tüzet a A budapesti vízi rendészeti őrs járőrei a nyáron fokozottabban ellenőrizték a Dunát. Képünkön: tiltott helyen fürdőzőt emelnek ki a Dunából Megváltozott a távfűtés dija Szórólapon adnak tájékoztatást A napokban a városok, lakótelepek több lakosa is értesítést talált a postaládájában, amelyen az IKV a távfűtési és a melegvíz-szolgáltatási díjának a változásairól tájékoztatja. Halas Ernőt, a kaposvári távfűtési üzem vezetőjét kérdeztük a változásokról. — A távfűtés államilag támogatott szolgáltatás — mondta. — Eddig a légköbméterenkénti 28,80 forintos díj mellett 235 százalék volt az állam hozzájárulása Kaposváron. Azzal, hogy 34,20 forintra emelték fel az ösz- szeget, a dotáció 192 százalékra csökkent. Ugyancsak a központi hozzájárulás visszafogása miatt drágult a víz melegítési díja: 13,50-ről 17,40-re. Ezt külön is azért hangsúlyozom, mivel a rendelet megjelenése után az újságokban először tévesen 14 forint 70 fillér jelent meg. A hideg víz ára továbbra is annyi, mint korábban volt (3,60), tehát csak a melegítés költsége nőtt. A bekövetkezett drágulásokról a szórólapokon kívül lépcsőházakban elhelyezett nyomtatványokon is értesítik a lakókat. — 6500 szórólapot készítettünk — mondta Halas Ernő —, s hamarosan minden lépcsőházban elhelyezzük a lakások havonta esedékes fűtési, melegvíz- és a félhavi fűtési díjairól szóló tájékoztatót. A nyomtatványok kifüggesztését a házmesterek végzik. Ahol nincsenek, e munka a kazánházi dolgozókra vár. A kaposvári Béke utcai gyakorló általános iskolában délután háromnegyed ötkor zár a napközi. Egyik olvasónk tette szóvá ezzel kapcsolatban vélhetően nem egyedi gondját, miszerint munkaideje miatt negyed hat előtt nem tud elmenni elsős gyermekéért. „Volna-e mód a napközi idejének meghosszabbítására 7” Kérdésére Kezán Tibortól, az iskola igazgatóhelyettesétől kaptunk választ: Siófok kiüti városrészében a régi iskolaépületet néhány szolgálati lakással együtt elpusztította a földrengés. Tavaly öt tantermet építettek itt föl a siófoki költségvetési üzem dolgozói, s az idei tanévre teljesen befejezték az építkezést. További három új tantermet, valamint konyhát, ebédlőt, könyvtár- és úttörőszobát adtak át, s ezzel lehetővé tették, hogy az idén már minden kiüti tanuló délelőtt járhat iskolába. A szinte teljesen új, korszerű iskola (amely a 38 tanerős kiüti általános iskola része) csaknem 16 millió forintba került. A földrengés sújtotta szolgálati lakások helyett is két nevelői otthon épült, ugyancsak a költségvetési üzem kivitelezésében. A kiüti városrészben mintegy hatszáz gyerek jár iskolába, s az idei tanév elsőosztályosai örvendetes módon a lehető legkedvezőbb körülmények között kezdhetik meg a tanulást. Az intézmény bővülése lehetővé teszi az elmélyültebb oktató-nevelő munkát (például több szakköri foglalkozást tarthatnak a délutáni órákfan) és a hatékonyabb tehetséggondozást. Iskolánkban reggel 7-től tartunk ügyeletet, s mindeddig a napközi zárási időpontja sem okozott gondot a szülőknek. Az új tanév kezdetén e jelzés alapján ismét fölmérjük majd az igényeket, s ha legalább tíz tanulót érint, keresünk megoldást. Ha azonban a gond egyedinek bizonyul vagy csak egy-két tanulót érint, nem hosszabbíthatjuk meg a napközi nyitva tartását. MEDDIG TART A NAPKÖZI? helyi önkéntes tűzoltók oltották el. A tűz okát szakértők vizsgálják. Egy tizenkét éves gyerek gyufával játszott, ugyancsak szombaton, a csurgói téesz területén, s a következmény: meggyulladt és leégett a szövetkezet egyik szalmakazla. A gyermekjáték a nagyatádi állami tűzoltóknak adott munkát, a gazdaságnak pedig mintegy 20 ezer forint kárt okozott. Belorusziában az erdőből kijelölnek egy-egy darabot, s tangazdaság céljára használatba adják a környékbeli iskolásoknak. A felső osztályosok itt ismerkednek meg az erdőgazdálkodással: megtanulják ápolni, védeni az erdőt. Képünkön: a boriszovói erdészet tangazdaságában rendszeresen dolgoznak az iskolások Tarka sorok A különc — Miért tartja különcnek a szomszédját? — öt éve meg sem csókolta a feleségét, most viszont megpofozta azt az embert, aki megtette helyette .. . Tetőfok — Mi a szórakozottság tetőfoka ? — Amikor a hivatalos útjáról visszatérő férj a feleségének karkötőt hoz, a barátnőjének pedig a szennyes inget adja oda. Őszinte — Lacika! Melyik iskolai tárgyat szereted a legjobban? — A csengőt. . . Nem sikerült Egy nagyon testes asz- szonyság sírdogál a vonaton : — Borzasztó, borzasztó .. . Már három állomással hamarabb le kellett volna szállnom . .. — És miért nem szállt le? — Megpróbáltam én, kérem, de mivel ilyen nagyon kövér vagyok, csak háttal tudom kipréselni magamat az ajtón. Aztán valahányszor a középső lépcsőre érek, jön a kalauz és visszatuszkol: „szálljon fel, asszonyom, mert azonnal indulunk...” Köszönet Meccs végén a vesztes csapat kapitánya odafut a bíróhoz, hogy megköszönje a működését: — Nagyszerű mérkőzés volt. Igazán sajnálhatja, hogy semmit sem látott belőle! Sörgyáros Egy estélyen hevesen Vitatkoznak a gazdasági feladatokról. — Elsősorban az építőipart kell föllendíteni! — ön bizonyára építési vállalkozó?! — Nem, sörgyáros vagyok. Időszerű Egy férfi belép a könyvesboltba, és megkérdezi az eladót: — Megvan maguknak a „Hogyan lehet megélni a fizetésünkből?” című brossúra ? — Nem. De erről, a témáról egy nem kevésbé érdekes könyvet ajánlhatok: a Grimm testvérek meséit. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezetői Mik“ Ferenc igazgató