Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-23 / 197. szám

1987. augusztus 23., vasárnap Somogyi Néplap 3 Ünnepségek a megyében Nemzeti ünnepünkön gaz­dag program várta a somo­gyi települések lakóit min­denhol. Tudósítóink segítsé­gével erről adunk megyei körképet. KAPOSVÁR A hagyományoknak meg­felelően a városi fúvószene­kar ébresztette a kaposvária­kat a lakótelepeken reggel hét órától. Ebéd után megin­dult a nép a Centenáriumi parkba. Volt, akit a kispá­lyás labdarúgókupa, volt akit a műsor érdekelt, mások a sátrakat és a körhintákat ke­resték föl. A gyerekek örültek a ját­szóháznak, a térzenének. Si­kere volt a szólistáknak, a Kaposvári Ifjúsági Színpad­nak, a Somogy Táncegyüt­tesnek, a szennai gyermek­együttesnek. Késő délután is volt sportesemény, este pe­dig diszkó a városi művelő­dési központban. Kaposvár környékére is elutaztak sokan, • hiszen Nagyberkiben honvédelmi és tömegsportrendezvény volt, Somogysárdon lovas­sportnapot rendeztek. BARCS Barcson és környékén gyű­lések, munkás—paraszt ta­lálkozók, kulturális és sport- rendezvények voltak. Barcson az üzemi, szövet­kezeti dolgozók 20-án dél­előtt az üzemekben tartott alkotmánynapi megemléke­zéseken, összejöveteleken ünnepeltek. Délután a Május 1. parkerdőben sátrak, bazá­rok, körhinta, étel-ital várta az ünneplőiket. Fővárosi mű­vészek tették színvonalassá a műsort. Nem volt szé­gyenkeznivalója a szekszárdi Sansz együttesnek sem, hi­szen zenéjére végig sokan voltak kíváncsiak. Este a fiatalok az ő zenéjükre tán­coltak a művelődési házban. A barcsi Vörös Csillag Tsz, a Kemikál, az Unitech, a kézműtelep dolgozóinak munkás—paraszt találkozó­ja nagyon jól sikerült. Plecs- kó Ferenc országgyűlési kép­viselő a babócsai ünnepsé­gen mondott beszédet. FONYÓD Az ünnep előestéjén a nagyközségi pártbizottságon tartottak megemlékezést. Györkös János, a tanács tár­sadalmi elnökhelyettese szólt augusztus 20-ról. Az időjárás kegyeibe fo­gadta a szabadtéri ünnepi programok szervezőit. A fo- nyódi vízitelepen több százan várták, hogy dr. Lukács Csa­ba, az István-napi vízifesz­tivál szervezője engedélyt adjon a versenyek megkez­désére. ötéves kortól indul­hattak a nevezők egyéni és családi számokban. Az élénk szélben fürgén siklottak a szörfök, vitorlások, de ke­ményen kellett dolgozniuk a kajakosoknak és kenusok­nak. A déli harangszóra el­készült az ebéd is; a két­száz adagos kondér azonban most kicsinek bizonyult. Néhány száz méterrel ar­rébb a Nyári Galéria udva­rán a gyermekeket szóra­koztatták. A játszóházban tetszett a gyöngyfűzés. Dél­után hímzők, faragók, il­letve a fonyódi citerazene- kar tagjai mutatták be tu­dásúikat a közönségnek. A legnépszerűbb vendég címet a kétéves Zsirai Valentin nyerte el. A táncház idején kicsinek bizonyult a galéria díszburkolatos udvara. MARCALI Augusztus 20-án 10 órakor kezdődött a nagygyűlés a művelődési ház színházter­mében. Kovács Józsefné, a Hazafias Népfront városi tit­kára mondott beszédet. Lángi Béla, a marcali Vö­rös Hajnal Tsz párttitkára jelentette a szövetkezet be­takarítási eredményeit és átadta az új kenyeret. Az augusztus 20-i ünnepség al­kalmából a ■ marcali posta- hivatal kézbesítő-közössége „A kiváló társadalmi mun­káért” plakettet kapta tár­sadalmi munkájáért. Az ün­nep alkalmából adták át a fogyasztók kiváló boltja cí­met a város lakóinak szava­zata alapján: az áfész ABC- áruházának, a Május 1. Ru­hagyár Elegant mintaboltjá­nak és a Somogyker Válla­lat gyermekruházati boltjá­nak. Az ünnepség befejezése után a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészei ad­tak műsort. NAGYATÁD A zászlódíszbe öltözött vá­ros tanácsszékházának nagy­termében rendezték meg az alkotmánynapi ünnepséget. Horváth Ferenc, városi népfrontbizottság titkára kö­szöntötte a megjelenteket, majd Hoffmanné dr. Németh Ildikó, a városi tanács vb- titkára mondott beszédet. Ezt követően a Dél-somogyi Me­zőgazdasági Kombinát dol­gozói adták át a nemzetiszí- nűszalaggal átkötött, idei bú­zából készült barnára sült kenyeret. Utána Horváth Fe­renc kitüntetéseket adott át ^Kiváló társadajjni munká_ si VP ?tk-et-tet kaPQtt a váró- sí tűzoltóság közössége. TAB KíS°7rÖhkk0?(Pányban a tabi KlSZ-lnzottsag, a heiyi E dei Ferenc KISZ-alapszerve zet rendezett ifjúsági“ ban n^eV-ÍfjÚSáei tóbor­ban nyolc községéből mint­egy száz fiatal töltötte ott LTkÍs^ MészárosJó­zset KISZ-titkar megemlé­összetet^h me?kezdődött az összetett honvédelmi vetél­ak^nvprt atóbbit az andocs!- feLn5? ,tek meg‘ Gazdasági feladatok a mezőgazdaságban tC‘"?me . Kurucz Tibor tar­tott vitaindító előadást, maid szen^ vetélkedő volt, utá­na a Koppány Völgye Kupa zéseifyat labdarúgó-ménkő- zesekre került sor. Az előb­sénJt nagocsiak> a sportver- nvertáb- \ torölckoppányiak nyertéit. Az egesznapos ifjú­ig diszkóműs°rral zá­MHS7naP i,3 ikarádi lőtérre az MHSZ helyi honvédelmi klubja a tabi térség tizen- egy honvédelmi klubjának- tagu csapatát hívta meg kispuska- es pisztolylövés­versenyre. A felnőttek sz|- K,ma ,.hirdetett Alkotmány Kupa lövészeten hét csapat KaráHeSf- A vándorkuPát Karad e’so csapata nyerte. , Jabra látogatókat a művelődési központban be­rendezett helytörténeti kiál­lítás anyaga várta. SIÓFOK Siófok városkörnyék ki- Rn'iat ünnepségét az idén Balatonszabadiban tartot­tak. A művelődési ház előtti térén gyűlt össze a falu ap- k«t"tagnja’ h0gy meeemlé- pérőfk a kotmanyunk ünne­D.Az ünnepi beszédet dr Böjti Béla városi népfront- Tndta' Az új. kényé­ig B°k“ Janos> a siófoki November 7. Tsz elnöke nyújtotta át a balatonszaba- ,, tanács elnökének, Németh Jánosnak. A kulturális prog­ramban elhangzott a Kos­suth Művelődési Kör elnöké­nek, a helybeli Pápai Lajos­nak augusztus 20-át köszön­tő verse föllépett az általá- nos iskola tánccsoportja az adandi asszonyitórus. a sza- Dadi férfileórus, valamint a helybeli citerások. A műsor után kézműve- fek> cukirászolt és hidegtál- készítők kiállítása és tombo­lasorsolása, sportvetélkedő es hajnalig tartó bál szóra- koztatta a lakosságot. .................... ■■■ -r. 1 ■ — K ISKERTEK MESTEREI Hegyei termékbemutató — sok elismeréssel Boglárlellén a Platán sori kiállítási csarnokban ren­dezték meg az idén augusz­tus 20-án és 21-én a somogyi kiskertek mestereinek ter­mékbemutatóját. A kister­melőknek szánt fórum egé­szítette ki a kiállítást — dr. Jasinka János, a Kertbará­tok és Kistenyésztők Somogy Megyei Társadalmi Szövetsé­gének elnöke és munkatár­sai elégítették ki a szakmai tanácsra szorulók igényeit. A kíváncsiskodók korántsem érték be azzal, hogy rácso­dálkoznak a hatalmas zöld­paprikákra, a hamvas ba­rackokra és a kertek sok más termésére: módszert, a faj­ták beszerzésének lehetősé­gét is tudni akarták, s nem is tértek haza tanácstalanul. A kiskertek mestereinek megyei kiállítására öt fo­gyasztási szövetkezet, a so­mogyi Zöldért Vállalat és nyolc kertbarát összesen 176 láda különféle terményt ho­zott. A bíráló bizottság hat­vankét díjat, oklevelet ítélt oda — ezeket dr. Tóth Ká­roly, a Somogy Megyei Ta­nács elnökhelyettese adta át a bemutató csütörtöki meg­nyitóján. Termelői nagydíjat kapott Badacsonyi József sí ófok-balat onklliti kister­melő. A szőlőtermelők közül első díjjal jutalmazták a se- gesdi Sági Imrét; gyümölcs­Színes, látványos program a bogiári szüreten A borkirálynő Kétnapos, látványos prog­ramot ígért az idei bogiári szüret, s hála a kitűnő szer­vezésnek és időjárásnak nemcsak az érdeklődők, ha­nem a rendezők várakozását is felülmúlta a sokadalom, amely az egyes műsorszámo­kat figyelte. (S ha lankadt a figyelem, pihentetőként ott volt a strand, s jó ét­kekhez is hozzá lehetett jut­ni, csak a bográcsok, a kol­bász- és pecsenyesütőik vagy termesztésben a boglárlellei Bagyarik Gézáé az első hely. Zöldségtermelési eredmé­nyeiért a karádi Molics Jó­zsef érdemelte ki az első dí­jat, ugyanilyen előkelő he­lyet szerzett egyéb kategó­riában a kaposvári Vass Zol­tán. Különdíjra érdemesítet­ték a boglárlellei, illetve az igali—göllei áfészt. Badacsonyi József nagydí­jas kistermelő húsz ládában mutatta be 1036 négyszögö­les kertjének legszebb ter­mését, s ezek egy-egy példá­nya okkal ejtette ámulatba a kiállítás vendégeit. — Volt, aki azt mondta, nem igazi ez a paprika, vi­aszból van... Az egyik lá­togató szerint kár beleha­rapni, olyan szép. Sok mun­ka van benne, de megéri, a kert meghálálja a törődést. Nem ez az első termelői nagydíj, amit kaptam, már ismernek szinte az egész or­szágban. Most tovább öregbítette jó hírét, hasonlóan a somogyi kertbarátokhoz, akik itt be­mutatkoztak, hiszen a tópar­ton nemcsak somogyiak, s nem is csak hazánkbeliek, hanem külföldiek is megcso­dálhatták, mi minden terem a Drávától a Balatonig a kis­kertek mestereinek jóvoltá­ból. H. F. épp az öikörsütők felől érke­ző ínycsiklandozó illatok nyomába kellett eredni...) A Platán strand bejárata előtt felállított színpadon a Himnusz elhangzását köve­tően Büki Jánosnak, a bog- lárlelkú városi pártbizott­ság első titkárának és Sza­bó Józsefnek, a városi ta­nács elnökének jelenlétében Mészáros Győző, a Balaton- boglári Mezőgazdasági Kom­binát vezérigazgatója nyi- 'otta^meg augusztus 20-án délelőtt a boglár i szüret rendezvénysorozatát, s kö- szc*Vőtte a dél-balatoni bor­vidék és a kombinát hagyo­mányos ünnepének résztve­vőit. Ezután dr. Tóth Ká­roly, a Somogy Megyei Ta­nács elnökhelyettese augusz­tus 20-a hármas jelentőségé­ről szólt ünnepi beszédében. Államalapító királyunk má­nak szóló üzeneteként emlí­tette a hazaszeretet fontos- saga* azt, hogy higgyünk céljainkban, s legyünk egy- seSOsek és következetesek abban a munkában, amit el­kezdtünk. Aztán egymást váltották a színpadon a hazai és külföl­di néptáncosok, zenekarok. Ropták az őcsényi, a lellei együttes tagjai, a svéd Ro- melanda táncosai, s fúvósok a kaposvári honvédzene- kar és az NSZK-beli Wil­linghusen tűzoltózenekara szórakoztatták a közönsé­get. A kört délután a ju­goszláv Granicsár együttes, a buzsákiak, a fonyódiak a szulokiak meg a balaton­szentgyörgyi Kisbalaton együttes bővítette. Talál­koztak velük a szüret ven- degei pénteken is, mint aho- gyan a népművészeti kira­kodóvásáron is két napig vásárolhatták, a kék és a vörös kápolnában Szántó Piroska kiállításában gyö­nyörködhettek, a gyerekek E^dig jatszóház vendégei voltak. Nagy sikert aratott a bor­kiralynő-választás csütörtö- kon Nyolcán jutottak az elődöntőbe, s ott igencsak erto zsűri előtt — amelynek vezetoi-lccmmentátori tisztét a teve Ablak című műsorá­ból ismert szaktekintély Bá­lint György töltötte be — adtak számot felkészültsé­gükről, ügyességükről, sző- le&zetHborászati jártassá­gukról. Végül négyen kerül­tek a döntőbe, s onnan a boglárlellei Bujdosó Orsolya fonyodj gimnazista került .győztesen — az ő fejére tehette a koronát Bálint György. Honnan szerezte ismerete- it a ,,/Iopózáshoz”, az üveges- tánchoz, a borok minősítésé­hez a fiatal borkirálynő? ...— Szüleim segítettek a fölkészítésben — mindketten kertészmérnökök a kombi­nátban —, s megfigyeltem, edesar.yám milyen ételhez milyen bort kínál, így ez a kérdéü se okozott különö­sebb gondot. _ Nagy tapsot aratott „p rofi módra” járt üveges­tánca ... _ A Delle együttesben táncolok... Ezekután aligha véletlen, hogy a sikerhez elsőként együttesbeli táncospárja, Pucskó Zsolt gratulált. Or­solya szeptemberben kezdi a gimnázium negyedik osz­tályát, s a jövőben népmű­vészettel, néptánccal szeret­ne foglalkozni. A bogiári szüret program­jában adták át a megyei bor­verseny díjait. Csaknem két­száz bormintával neveztek be a termelők, ebből 148-at érdemesítettek éremre, köz­tük 35-öt aranyra. A sikert tanúsító okleveleket dr. Tóth Károly, a különdíjakat Mé­száros Győző adta át. A kombinát különdíját a ba- latonszárszói Vörös Csillag Tsz, továbbá Márton Lajos és Tóth László boglárlellei, valamint Göndöcz István fo­nyódi termelő kapta. A Vi- licoop különd íjával jutal­mazták a kőröshegyi Rajkí Sándort és Bödök Lajost, il­letve a boglárlellei Komáro­mi Ferencet. A Somogy Me­gyei Tanács különdíját érde­melte ki borával a nagyber­ki Kapos Völgye Tsz, a bog­iári kombiriát és a siófoki Bántó László. A megyei Te- szöv különdíja a kéthelyi Aranykalász és a boglárlel­lei Balaton Gyöngye Tsz-be került. Különdíját ajánlott fel a szőlősgyöröki téesz is _ ezt a boglárlellei Magyar Józsefinek ítélték oda. Látványos szüreti felvonu­lás, borrendi avatás színesí­tette a programot. Borrendi taggá avatták a svéd nép- táncegyüttes öt és az NSZK- beli fúvószenekar négy tag­ját is, a szokásos ceremó­niáival. Az idei bogiári szüretről mondta Mészáros Győző ve­zérigazgató: — Eddigi hasonló prog­ramjaink híre, jó visszhang­ja toborzott annyi érdeklő­dőt a mostani, nyolcadik al­kalommal megrendezett ese­ményre — amelyre az idén a szőlő és bor nemzetközi éve alkalmából került sor _f hogy ezúttal a siker m inden eddigit felülmúlt. A szüreti felvonulás, a műso­rok közreműködőit tekintve mintegy kétszázanI szerepel­tek a programban. Korábbi tapasztalatainkat igyekez­tünk hasznosítani, sok társa­dalmi munkát fektettünk a rendezésbe, s úgy tetszik, elértük a célt: azt, hogy ez a két nap jól szolgálja a szőlőkultúra népszerüsíteset. Ennék kívántunk mi — ven­déglátó házigazdaként — alkalmas fórumot teremteni. Akik ott voltak, tanúsít­hatják: sikerült. Hernesz Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents