Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-14 / 191. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Két hónapja váltottam, be a tüzelőutalványomat a ka­posvári Tüzép.irodában, és ugyanott befizettem 374 forin­tot a fuvarra. Azóta sem fát, sem értesítést nem kaptam. Sehova elmenni nem merek, hátha pont akkor hozzák a fát. Lehet, hogy még most nevelik valamelyik csemete­kertben? Kérem a segítségüket, hogy a fát mielőbb megkap­jam. Tisztelettel: Varga Józsefné Igái, József A. u. 28. A kaposvári Tüzép-telep vezetőjétől megtudtuk, hogy a Volán július vége óta nem szállítja ki a fát a megren­delőknek, ezért kb. 650 tonna tűzifa vár kiszállításra. Jó volna mielőbb intézkedni. (A szerk.) Tisztelt Szerkesztőség! Horovitz Lajosné, Fonyód, Bartók Béla u. 14. sz. alatti lakos július 14-én megjelent panaszát kivizsgáltattam. Saj­nálattal vettük tudomásul, hogy a panaszos a fonyódi ál­lomáson levő sorompónál a vonatforgalom miatt várakoz­ni kényszerült. Ebben az időben hét vonat közlekedett. Et­től függetlenül a közúti forgalom ekkora feltartása indo­kolatlan volt. A hibáztathatókkal szemben felelősségre vo­nást rendeltem el. Tisztelettel: Fényes József Igazgató, MÄV Igazgatósága, Pécs Képújság és nyitott műhely Újjáalakított termek, új programok Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 191. szám 1987. augusztus 14., péntek Idősek üdülőháza a Mecsekben A nyári hónapokban megtelt vendégekkel a mecsekjánosi gondozóház, az ország első olyan intézménye, amely koros embereknek — egyedülállóknak és házaspároknak nyújt hosszabb-rövidebb időre szanatóriumi jellegű üdülést A kétágyas szobákban üdülő idős embereket szákképzett nővérek látják el, naponta ötszöri étkezést biztosítanak és van állandó orvosi felügyelet is I——. i i in i.-.i-.i i ■— Új utak a növényvédelemben A Hoechst bemutatkozik Nagyatádon is Az ősz megérkezésével megindul az élet a művelő­dési házakban. A kaposvári Kilián György Művelődési Központ nem csupán új programokkal, hanem újjá­alakított helyiségekkel is várja látogatóit A számító­gép- és videobarátok korsze­rű, kényelmes teremben kap­tak otthont, s valószínű, hogy a géppark is bővül. Az intézmény vezetői már benyújtották pályázatukat a közművelődési alaphoz, s ha elnyerik a támogatást, a ház technikai eszközeit szeretnék bővíteni. Űj szolgáltatásként infor­mációhálózat kiépítését ter­vezik, így az emeleten és a földszinten egyaránt tájékoz, tatást kaphatnának az érdek­lődők a képújság lapjain az ország és a megye legfonto­sabb eseményeiről, a köz­hasznú tudnivalókról, kultu­rális rendezvényekről. Mesterséges Tíz éve tartó állatkísérle­tek során nemrégiben már emberi életet mentett a mes­terséges vér: Japánban, a Fukuskima-k 1 inikán egy li­ternyi különleges fluorszén­hidrogén-emulzióval men­tettek meg az elvér zéstől egy 65 éves beteget. Prosztata­műtét után 40 percen át pó­tolta a különleges keverék a nehezen hozzáférhető 0-vér­A programok közt újdon­ságként szerepel az ősztől in­duló „régiből újat” akció, melyben ruhaátalakítási ta­nácsadás, szabás-varrás tan­folyam, háztartási ismeretek, gyerekápolási és főzési taná­csok, lakberendezési ötletek is helyet kapnak. Az új szá­mítástechnikai laboratóri­umban nyílt napokat is ter­veznek, amikor bárki papír­ra vetheti programjait. S aki­nek csak egy varrógép hi­ányzik a szabás-varráshoz, áru nak a nyitott műhelyt ajánl­ják. ahol divatlapokból egyé­nileg bárki elkészítheti új ruháját. Az ügyes kezű em­bereknek szövő-, faragótan­folyamokat indítanak. Nem hiányoznak a programból az évek óta működő szakkörök, így például a repülőmodelle­ző, a természetvédelmi, a horgász vagy az éremgyűjtő ifér csoportú vért. Az ideiglenes vérpótlást azóta más esetek­ben is eredményesen fel­használták. A vérpótló ma­ximálisan 60 százaléknyi oxigént köthet meg, a kony­hasóoldat viszont példáiul . csak 3 százaléknyit. Mielőtt az újfajta mesterséges vért forgalomba' hoznák Japán­ban, még legalább 150 bete­gen kell kipróbálni. Új utaikat keresnek a nö­vényvédelmi szakemberek is. Az elmúlt hetekben több tanácskozást rendeztek. Nagyatádon a Hoechst kon­szern magyarországi képvi­selője mutatta be Legkorsze­rűbb termékeit a helyőrségi művelődési otthonban, a Somogy Megyei Növényvé­delmi és Agrokémiai Állo­más és a Dél-somogyi Me­zőgazdasági Kombinát ren­dezésében. A Hoechst cég már 1907 óta készít különböző vegyi anyagokat. Előbb a levegő nitrogénjéből és hidrogénjé­ből készítettek mésznitro- gént kezdetleges eljárások­kal. öt év múlva már nagy­üzemi körülmények között csináltak különböző kémiai hatóanyagokat. Nevükhöz fűződik a szintetikus úton előállított rovarölő szerek elkészítése és az első mikro­elem tártál mű komplex mű­trágya gyártása is. Dr. Ko­pácsi János növényvédelmi szakmérnöktől, a Hoechst magyarországi képviselőjé­től hallhattuk: cégük igen nagy összegeket fordít ku­tatásokra. Érthetően, hiszen nagy a verseny. A gyógysze­reket, vegyszereket és vegy­ipari termékeket előállító konszern a legnagyobbak közé tartozik. A nagyatádi tanácskozáson is bemutat­ták a Bastar nevű totális növényirtó szerüket, amely a Gnamoxonnal ellentétben ke­vésbé mérgező az emberi szervezetre. Hosszabb a hatástartalma is. Az idén már elfogadnak jövő évi rendeléseket. A Furane 9 el­nevezésű szerük a tavasszal magról kelő agyszikűeket pusztítja igen jó hatásfok­kal. Ezt a hosszú évekig tartó kísérletek is bizonyít­ják. A Hoechst általában nyolc évig kísérletezik agy- egv szerével, s csak ezek után kezdik meg a gyártá­sát ötvenkébmiüió forintra taksálják annak az egymil­liónál is több, társadalmi munkával töltött órának az értékét, amelyet az elmúlt 'három évben teljesítettek a Magyar Honvédelmi Szövet­ség szocialista versenymoz- ,gálmáiban részt vevők. Áttekintve a mozgalom eredményeit, az MHSZ veze­tői a napokban megállapítot­ták, hogy a szövetség klubjai­ban, kirendeltségeiben és is­koláiban javult az oktató és a nevelő munka, élénkebbé vált a sportélet, hasznosab­bá és eredményesebbé a fel­készítés és az irányítás a katonai pályára. Gyarapodott 'a klubok, a tagok száma is. A gépjárművezetői okta­tás hatékonyságút mutatja, Eddig gondot okozott a vegyszeres dobozok megsem­misítése. Bemutattak egy új eljárást: a vegyszer pa­pírzacskóban és egy fóliá­ban van. A fólia a vízben azonnal oldódik, a zacskó pedig elégethető, így kör­nyezetszennyező anyag nem marad utána- Az új, korsze­rű eljárás még gyermekci­pőben jár, ezért túlságosan drága, de szemlélteti, hogy ez a jövő útja. hogy az idén a sorkötelesek között 2-5, az „amatőröknél” pedig 3—5 százalékkal volt kevesebb a sikertelen vizs­ga, mint tavaly. A szövetség versenymoz- galmának értékelésekor a 2428 benevezett klubból 236, a húsz gépjárművezetői is­kola közül három, és a 102 benevezett kirendeltségből 15 kaphatta meg az élenjáró kitüntető címet. A szocialista verseny- mozgalom továbbfejleszté­sére az MHSZ Országos Központja azt tervezi, hogy az öt éven belül háromszor élenjáró címet elnyert klu­bokat kiváló klub címmel, illetve Kiváló. Honvédelmi Munkáért vörös zászlóval is jutalmazzák. Tarka sorok Állati történetek A nyuszika éjfél táj­ban részegen megy ha­zafelé. Az erdő kellős kö­zepén elnyomja az álom, s ott azon mód el is al­szik. Arra jár éppen egy far­kas, észreveszi a könnyű prédát, már rá akarja vetni magát, amikor a fák közül előugrik egy másik farkas is. A két ordas összevész a zsák­mányon, egymás torká­nak esnek, dulakodni kezdenek, végül mind­ketten ott maradnak a földön elnyúlva. Reggel a nyuszika fel­ébred, látja maga mellett a két döglött farkast, megcsóválja a fejét és azt mondja: — Nem szabad nekem innom!... Ha részeg va­gyok rögtön garázdálkod­ni kezdek! • * * Az oroszlán gőgösen sétál a dzsungelben. Ta­lálkozik a tigrissel és rá­förmed : — Na, tigris, ki a leg­nagyobb úr a dzsungel­ben? — Természetesen te, oroszlánkám! — mondja alázatosan a tigris. Sétál tovább az orosz­lán, találkozik a leopárd­dal. Arra is ráförmed: — Na, leopárd ki a legnagyobb úr a dzsun­gelben? — Természetesen te, oroszlánkám — mondja alázatosan a leopárd is. Tovább sétál az orosz­lán, találkozik az ele­fánttal. Ráförmed arra is: — Na, elefánt, ki a legnagyobb úr a dzsun­gelben? Az elefánt egy szót sem szól, mérgesen kö- rülkanyarintja az ormá­nyával az oroszlánt, fel­kapja, háromszor meg­pörgeti a levegőben, majd teljes erővel hoz­závágja egy fához, hogy csak úgy nyekken. Az oroszlán sajgó de­rékkal feltápászkodik és zavartan mondja: — Jól van, jól, nem kell rögtön olyan mér­gesnek lenned, ha nem tudsz megfelelni egy kérdésre... A szakáll idősebb Az iskolában az egyik gyerek megkérdezte a tanítóját, miként lehet az, hogy a tanító bácsi haja már egészen ősz, a szakálla pedig még feke­te. — Ez onnan van — fe­lelte a tanító —, hogy a hajam tizennyolc évvel idősebb, mint a szakál- lam. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Miskolc belvárosában ismét megnyílt a felújított Rácz-ká- véház. Az 1899-ben alapított szórakozóhely eklektikus típusú, fehér bútorait a budapesti Vendéglátóipari Múzeumból szál­lították vissza Miskolcra*, s helyezték el a belülről is eredeti állapotában helyreállított kávéházban A csendőrök szerdán helikopteren szállították vissza „tengerszintre” a Mont Blanc megmászásá­nak ifjúsági rekordjára kiszemelt jelöltet, bár — függőlegesen — jó másfél kilométer választotta még el őt Európa tetejétől. A kétéves fiúcskán nem lát­szottak a kétségbeesés je­lei, amikor hatóságilag vetettek véget alpinista mutatványának. Franciaországban nagy vihart kavart a 38 éves Andrzej Kowalczyknak és feleségének elhatáro­zása, hogy két fiúkkal, akik közül az egyik 11, a másik viszont csak két­éves, megmásszák a csú­csot. Az öt éve Kanterre­be települt lengyel házas­pár július végén közölte a sajtóval, hogy a Mont Blanc kollektiv családi meghódításával meg akarják dönteni az eddigi világcsúcsot, Jean-Jacques révén el akarják hódítani a legfiatalabb hegymászó dicsőségét. Gyakorlót hegymászók őrült ötletnek tartották a vállalkozást és a hatósá­gok, miután kikérték or­vosok véleményét is, meg­próbálták lebeszélni a szülőket, de hasztalan. A levegő ritkaságából, az óriási hőmérsékletcsökke­nésből és a néha 140 ki­lométeres szélből fakadó veszélyek egy kétéves gyerekre nézve végzetesek lehetnek — mondták a hozzáértők, a csendőrök pedig az ügyészséghez fordultak, és büntetőeljá­rást helyeztek kilátásba a házaspár ellen. A négyta­gú család szerdán mégis útnak indult. 2400 méter magasságig, a Sasfészek menedékig vonattal men­tek és onnan néhány órai gyaloglás árán a Vörös fejhez érkeztek, 3167 mé­terre. Ott már a csend­őrök várták őket. Az aka­ratán kívüli kis hőst, test­vérével és anyjával együtt helikopterre ültették és a kalandnak véget vetet­tek. Az apa szerda este még a hegyen volt; egye­dül egyszer már megjárta a csúcsot. * A hatóságok meg van­nak győződve arról, hogy a sajtóban alaposan elő­készített vállalkozás mel­lett egy lap nyomására tartott ki a Nanterre-ben élő házaspár, minden le­beszélő igyekezet ellené­re. Mondják, hogy tavaly óta, amikor a Mont Blanc meghódításának kétszáz­éves évfordulója volt, a hegycsúcs valóságos „di­vattá” vált, és sokakat sarkall esztelen ötletekre: sem. VERSENYMOZGALOM ÁZ MHSZ-BEN Pelenkás alpinista

Next

/
Thumbnails
Contents