Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-01 / 153. szám

Két szentendrei fiatalember — Molnár Mihály műbútor­asztalos és Komár Tibor leendő autómérnök — a Volks­wagen autó főbb szerkezeti elemeit és motorját maguk ké­szítette üvegszálas karosszériába építette be. Hozzávetőleg ezer munkaórával új formájú, fürge kis sportkocsit alkottak. Járművük — amelyet Buginak neveztek el — levizsgázott, s így a közúti közlekedésben is részt vehet. Üj körzeti stúdió Ünnepélyes avatás Szegeden Szegeden átadták a Ma­gyar Rádió új körzeti stúdió­ját. Az esemény résztvevőit — Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye párt- és ál­lami vezetőit, a irádiószékház építőit, a Posta, a rádió mun­katársait — Hárs István, a Magyar Rádió elnöke kö­szöntötte, majd Bányász Re­zső államtitkár, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivata­lának elnöke mondott beszé- det. Egyebek között hangsú­lyozta: társadalmunk s ben­ne a tömegkommunikáció is a reformok idejét éli, új ki­bontakozás felé halad. "A szo­cialista közgondolkodás erő­sítése, a szocialista demokrá­cia továbbfejlesztése iránti társadalmi igény mind több helyi döntést követel, szor­galmazza a helyi információs igények mind teljesebb ki­elégítését. Sürgető szükség- szerűség, hogy a vélemény­nyilvánítás, a társadalmi pár­beszéd színhelyei, a tömeg­kommunikációs fórumok mi­nél közelebb kerüljenek az élethez, a történések színhe­lyeihez. Július 1-jétől már hat vidéki rádiósműhely szolgál friss információval hazánk lakossága egynegye­dének. — örvendetes, hogy ha­zánkban egyre több helyen alakulnak meg önerőből is kábeltelevíziós alkotóműhe­lyek, más helyeken kisközös­ségi rádiók, tömegkommuni­kációnk új, demokratikus fó­rumai. A '"szegedi körzeti rádió mától sugároz műsort Bács- * Kiskun, Békés és Csongrád megyei hallgatóinak a 66.29 század és a 94,9 tized mega- herzes URH hullámhossza­kon. Román és szlovák nyel­ven vasárnaponként 8 órától 9 óráig sugároz műsort az új körzeti adó. 1987. július 1., szerda wrvü Villám­interjú Fürödni tilos? Boglárlellén — pontosab­ban: Bogláron — a SZOT Postás-gyermeküdülő abban a szerencsés helyzetben van, hogy táborhelye pár méterre van a víztől, így nem kell a forgalmas főútvonalon és vasúti síneken átkelni a hű­sítő fürdő kedvéért. A táborozok fürdőzőked- vét csökkenti azonban egy tiltó tábla, amellyel naponta találkoznak: „Csoportos gyer­mekfürdés tilos!” Nagy Lász­lót, a Boglárlellei Városi Ta­nács gazdasági és műszaki ellátószervezetének műszaki csoportvezetőjét kérdeztük. — Nem, furcsa, hogy egy vízparti gyermeküdülő előtt látható ez a tábla? — Az egész Balatonon ez a gyakorlat, ugyanis ahol a táborozók, kempingek, üdü­lők nem tudják biztosítani az állandó mentőszolgálatot, ott a vízi rendészet csak e táblák meglétével fogadja el strandnak a partszakaszt. A fizetőstrandokan mi biztosít­juk a mentőszolgálatot, másutt ez a fenntartók fel­adata. — A gyermeküdülőnek azonban van mentőszolgála­ta. Mit tegyenek most? Fü- rödhetnek-e a tábla ellenére? — Ha .megszervezték a mentést, keressenek fel ben­nünket, s kötünk egy meg­állapodást. Utána rögtön megszüntetjük a csoportos fürdési tilalmat. B. P. F. SIKERES MÓDSZEREK Nagy az érdeklődés a me­gyében a lakásnyeremény- takarékbetét iránit. Eddig 28 milllóó forint értékben he­lyezték el pénzüket az em­berek az OTP-ben ilyen be­tétformáiban. Sikeresnek ne­vezhető az az új módszer is, hogy a pénzintézet júni­us közepén kötvényt bocsá­tott ki azzal a céllal, hogy bővítse hitelezési forrásait. A tíz-, húsz-, ötven- és százezer forintos Címletű kötvények azt a célt szol­gálják, hogy jobbam ki tud­ják elégíteni az intézményeik és gazdálkodó szervek hitel­igényeit. Tehát ennek fede­zete a kötvény, amelyet hat­éves lejárattal, évi 11 száza­lékos kamattal adnak ki. Június 15-e óta hatmillió forint értékben vásároltak kötvényt a somogyiak. Megkezdték a balatoni szúnyogirtást Megkezdődött a szúnyog- irtás a Balaton partján. Az első permetezést szándéko­san késleltették, mert meg­várták a tó halállományá­nak táplálásában fontos sze­repet játszó árvaszúnyogok rajzásának befejeződését. Ezek az apró rovarok — hozzávetőleges számítások szerint —r mintegy 15—20 tonna táplálékot jelentenek a halaknak. A mostani helikopteres permetezést megelőzően — áprilisban — már végeztek egy szelektív irtást, amely- lyel, összesen mintegy 200 hektárnyi területen lárvaál­lapoitban pusztították el a mocsári szúnyogokat. Ezzel a mintegy 20 ismert balato­ni szúnyogfajta között leg­elterjedtebb mocsári szú­nyog elszaporodását előzték meg. A mostani i.rtóhadjárat négy napig tart. A helikop­terek a tó partjától számí­tott 100—400 méteres sávban hozzávetőleg tízezer hektár­ra szórnak szúnyogirtó vegy­szereket. A szúnyogirtásnak ez a módja, mint a tudományos kutatók megállapították, nem veszélyezteti a Balaton élővilágát. Az idei szúnyog­irtások után is rendszeresen tartanak ellenőrzéseket és vizsgálatokat az Akadémia Balatoni Limnológiai Kuta­tóintézetének irányításával. Az emberre, halakra ve­szélytelen szer azonban nem kíméli a méh eket, ezért a permetezések idő­pontjáról a szúnyogirtásért felelős Corax Környezetvé­delmi Vállalat mindig idő­ben értesíti a méhészeket. A tervek szerint az idén ötször permetezik * végig a parti sávot. A legközelebbi permetezés július 14—17. között lesz. XLIII. évfolyam, 153. szám Több elképzelés közül, végül is a felújítás mellett döntve az oktatás céljaira tették használhatóvá a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem mellett 1938-ban épült templomot. A két ütemben végzett felújítás után egy 5300 légköbméter hasznos térfogatú könyvraktár, illetve egy oktatási és kuta­tási célokat szolgáló regionális számítóközpont kapott helyet az épületben Fiatal művészek találkozója Az egyetemeken, főiskolá­kon tanuló képzőművésze­ti hallgatók eddig a két­évenkénti kulturális napo­kon találkoztak. Tavalyi be­mutató tárlatukon, amely­nek a budapesti Kongresiz- szusi Központ adott ott­hont, többen kéréssel for­dultak a szervezőkhöz, sze­retnék, ha gyakrabban, s nem csupán kiállításon ta­lálkozhatnának egymással. Az óhaj hamar meghallga­tásra talált, a KISZ KB és a Művelődési Minisztérium úgy döntött: vizuális művé­szeti tábortt szervez a legte­hetségesebb hallgatóknak Somogy megyében. A harmadikétól tizenegye­dikéig tartó táborba har­minc magyar és tizenöt kül­földi grafikus, festő és fotó­művészjelolt kapott meghí­vást pályázat alapján. Egy hét alatt a hallgatóknak le­hetőséget adnak, hogy ne csupán egymással, hanem Somogy művészeti, népmű­vészeti nevezetességei vei is megismerkedjenek. A fonyódi alkotóházban tizenölt, a Kaposvári Tanító- ' képző Főiskolán harminc fiatalnak adnak lehetőséget a csoportos munkára; a tá­bort jeles fiatal képzőmű­vészek vezetik. Fonyódon a festők, Kaposváron a gra- 1 ’ fikusok és a fotósok talál-, koznak. Jövőre, a tervek szerint, a nagyatádi szobrásztelep Is bekapcsolódik a munkáiba. A táborban készült alkotá­sokból a találkozó befejezé­seként kiállítást rendeznek. Győr belvárosában megnyílt az első vidéki növénypatika, ahol a kiskerttulajdonosoknak növényvédő szakmérnök ad tájékoztatást, valamint receptet a bevitt minta alapján A patikában a növényvédő szerek, műtrágyák mellett külön féle magokat is lehet vásárolni Ifjúsági SZOT-díjak Kedden a SZOT székházá- ban kiosztották a Szakszer­vezetek Országos Ifjúsági Tanácsa által az alapszerve­zeti ifjúsági tanácsok és ta­gozatok számára meghirde­tett pályázat díjait. Az ünnepségen — ame­lyen részt vett Sólyom Fe­renc, a SZOT titkára — Dá- voti Istvánná, a SZOT Or­szágos Ifjúsági Tanácsának titkára értékelte az akciót. Elmondotta, hogy a szak- szervezeti ifjúsági munka továbbfejlesztésére kiírt pá­lyázatra 114 munka érkezett az iparági-ágazati szakszer­vezeti alapszervezetek ifjú­sági kollektíváitól, és ezek közül 111 volt értékelhető, összesen kétmillió forint összegű díjat osztottak ki. A legtöbb munkát a Peda­gógusok Szakszervezetétől küldték be, s a pályázók főként 'a szabadidő hasznos eltöltésére, kulturális prog­ramok szervezésére tettek ajánlásokat, dolgoztak ki új módszereket. Bár a munka­helyi ifjúsági tanácsok és tagozatok megalakulása óta rövid idő telt el, a kezdeti tapasztalatok biztatóak, s a pálya művekben sok, másutt is hasznosítható új mód­szert, elgondolást ismertet­ték a fiatalok. A pályázati díjakat Csikós Pál, a SZOT Országos Ifjú­sági Tanácsának elnöke ad­ta át. Tisztelt Szerkesztőség! 1987. június 18-án gyermekemet a kaposvári rendelő- intézet szemészeti osztályára vittem, szemüvegcserét kér­tem, mert eltörött a régi. Gyermekemet megvizsgálta az ügyeletet teljesítő orvos­nő. Megkaptuk az új szemüvegről szóló nyomtatványt, június 19-én el is készült a szemüveg. Ekkor derült ki, hogy tévedésből az orvos rosszul állította ki a nyomtat­ványt, ugyanis a jobb szeme a jó és erre kapta az erősebb lencsét. Így ezt a szemüveget gyermekem nem tudja és nem is használhatja. Az üzletben közölték velem, hogy ők nem cserélhetik fel a lencséket, csak akkor, ha egy új nyomtatványt kérek a szemészorvostól. Ez meg is történt. Visszamentünk a szemészetre, ott egy másik orvosnő meg­nézte ismét a gyermekem szemét és közölte, sajnos, té­vesen írták fel a szemüveget. Adott egy újabb nyomtat­ványt, s ezzel ismét az Ofotértba mentem. Ott közölték, hogy fizessek be ötven forint 40 fillért, akkor kicserélik a lencséket a szemüvegben. Kérdésem: miért kell a betegnek kétszer fizetnie az or­vos figyelmetlensége miatt? Tisztelettel: Nagy Józsefné Kaposvár, Béke u. 73. Somogyi Néplap Tarka sorok Statisztika — Olvastad, Brigitta? A statisztika szerint min­den nyolcadik házasság boldogtalan. — Az jó! Nekem ez még csupán az ötödik házasságom . .. Tej — Gyerekek, sok tejet j kell innotok, és akkor szép piros lesz az ar­cocskátok. — A tanító néni téved: a mi macskánk minden­nap tejet iszik, és mégis fekete! Vád — Magát betöréses lo­pással vádolják. Meg az­zal, hogy amikor le akar­ták tartóztatni, ellenál­lást fejtett ki. Akar hoz zátenni valamit? — Inkább elvenni, bí­ró úr ... Régi Két turista áll egy mély szakadék előtt. — Négy nappal ezelőtt ide zuhant a hegyi kala­uzom — közli az egyik. — És ezt ilyen közöm­bösen mondod? — Hidd el, már elég régi volt: oldalak hi ányoztak belőle ... Dadogás — Ide figyelj, Mici! A vőlegényed dadog. — Hát aztán? Ha ösz- szeházasodunk, akkor már úgysem tud mit mondani! Félelem — Vádlott, maga azt mondta, rettenetesen félt, amikor kihúzta a károsult zsebéből a pénz­tárcáját. — Igen, bíró úr. Attól féltem, hogy a pénztárca üres lesz ... Öregek egymás között Két öregember ül a parkban egy pádon. Gyönyörű szőke nő sétál el előttük. — De jó volna húsz­évesnek lenni! — sóhajt föl az egyik. — Megőrültél? Űjra negyven évig akarsz várni a nyugdíjra?! Szabadság — Az idén a felesé­gem nélkül utaztam sza­badságra. — No, és mit hoztál haza magaddal? — Hát... Rossz lelki­ismeretet! Somogyi Népl ap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Föszerkesztö-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents