Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
1987. július 4., szombat Somogyi Néplap i IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS mei közé tartozott. „Sose lesz másként. így rendeltetett" — mondta a Duna vallomásában. „Áldassál, emberi verejték" — irta egyik szép versének címében és refrénjében. „Nem adatik meg ez mindenkinek, csak aki véres, igaz életű” — olvassuk egyik szép versében. Illyés Gyula ezt írja Bartókról: „ ... fölfeded, mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt". A szenvedő -tátik, -tetik képzőt nem lehet kiiktatni nyelvünkből. Sok szólásban ma is él. Legismertebb a születik a szül igéből. Ugyanígy: méltóztatik (így vagy úgy), viseltetünk valaki iránt (tisztelettel, vagy ellenszenvvel). Meggyökerezett szó- használat az engedtessék meg, bennfoglaltatik valamiben, nem adatott meg valakinek, napjai megszámláltat- taik; megkívántatik, közhírré tétetik, adassák tisztelet. A példákat tovább is folytathatnám, de talán ennyi is elég annak a bizonyítására, hogy nyelvünk élő eleme a szenvedő igeragozás. Egyszer azt hallottam a tévében, hogy valamiről utalás tétetett. örültem neki. Néha bátran mondhatunk hasonlókat! K. M. Ujkéry Csaba ESŐ UTÁN Az újjáalakított Ráth Múzeumban Tíz év. hosszú idő ... mégis elszaladt. És a múlt év is mintha tegnap lépett volna ki ebből a házból . . . Már hetek óta küszködött a telefonnal. Látni akarja. Nem akar tőle semmit, csak leülni vele szembe, és beszélni. Megtudni, hogyan alakult az élete.. . Amikor először bejött a vonal búgó hangja, letette a kagylót tárcsázás előtt. S ha egyszerűen visszautasítja? Mindegy, akkor is meg kell lennie. Éva hangján érződött a meglepetés. Aztán röviden csak annyit mondott, gyere. Most itt áll az ajtó előtt, és úgy bámul saját névtáblájára, mintha sose látta volna. Nem vette le — villant át agyán, és ez jólesett neki. A csengő fölberregett. Nevetséges, de a torkában dobogott szíve. Az ajtó feltárult. Éva arca inkább szomorú volt, mint közömbös. A fehér pulóver testéhez simult és jól hangsúlyozta a még mindig szép melleket. Illett hozzá fekete, szűk szoknyája, de mintha a csípője keskenyebb lenne... — Lépj be! — biztatta az asszony, és mosoly suhant át arcán. Ez kissé megerősítette. A lakás idegen volt, minden megváltozott benne. Nemcsak a bútorok, hanem a képek is újak voltak. — El akartam cserélni a lakást is — mondta Éva —. de ez nem egyszerű. S ahogy a berendezés kicserélődött, úgy éreztem, már tudok benne élni. .. Ézsiás bólogatott. Letelepedett az ablakkal szemben a mély fotelba. Tekintete találkozott a háztetőkkel, a' belvárosi templom harangtornyával, s messze a házak mögött ott állt a fenyőfa kúpja, most is hajladozva a széláramlatban . .. ... hol vagy Grisel, angyalarcú lány, akiért odafagytam mindent? Merre zakatol ifjúságod piros mozdonya? Emlékszel, mint szöktünk magunk elől is, hogy leheletünk összefonódhasson. Hogy adtuk fel napról napra a régi várat és építettük sajátunkat, lila ködökből .. . — Kávét? — ébresztette Éva hangja. — Szabad rágyújtanom? Éva elmosolyodott, a ráncok összetörték arcát. — Üj szokások egyike ... biztos nem tesz jót neked. — Ne menj most sehova; csak egy pillanatra jöttem — hajtotta el a fejét Ézsiás. — A kávé nem fontos. Éva leült, lábát maga alá húzta a fotelban. Ez a kép olyan meghitt volt. mint régen, amikor még másként szólította. Hallgattak. Az esőcseppek peregtek az ablakon, sírt az idő. Az Öngyújtó hosszú lángot vetett, és a füstgomoly egy pillanatra eltakarta a férfi arcát. Lassan bontakozott ki, s az asszony úgy nézett rá, mintha először látná. Ö lenne valóban, a százszor elátkozott, elsiratott ... — Azt mondtad, nem fontos .. Mondd, tulajdonképpen mi a fontos! — Azt hiszem, hogy itt vagyok — felelte Ézsiás. — Nekem biztosan. Megszólalt a toronyóra, mélyen zengte el a hatot. Éva elfordította fejét, szemében csillant valami, de lehet, hogy csak a fénytörés okozta. Kibámult az ablakon. — Miért jöttél ... pont ma . .. Boldog vagy, megtaláltad önmagad? — A lányt kerestem, Gri- selit. Az asszony összerándult. Arca ellenségessé vált. — Az volt a bajod, hogy sosem volt jó neked, amikor boldognak kellett volna lenned. Mindig mást akartál, és mindig mást okoztál. Ézsiás elnyomta cigarettáját. Fölkattintotta táskája ’fedelét, és kivette belőle a rózsaszálat. Hangtalanul nyújtotta az asszony felé. Keze remegett, és arcán végtelen szomorúság volt. Éva félszegen mozdult, kezük összeért. Az érintés az elektromos sokk hatásával törölte kéregállományukból a fenntartásokat. Az asz- szony kirázta arcából haját, ragyogott türkizkék szeme az előbuggyanó -két könnycsepp mögött. A kis golyók megindultak, végigcsurran- tak a száj szegletén, az idő véste keserű ránc alá, és az álion megállapodva csillogtak tovább. Ekkor fölberregett a csengő. Mint ostorcsapás vágott közéjük. Az asszony lehunyta a szemét, és megrázta fejét. — Nem, most nem — suttogta. A csengő újra szólt. Éva fülére szorította a kezét, hogy ne hallja. Aztán csend lett. Süket, mély csend. Az esőcseppek monotóniája is megszűnt. Ézsiás nem érzett győzedelmes ujjongást. Éva előre hajtotta fejét, ölébe ejtett kezét nézte ... ... az út menti villany- oszlopon ott trónolt a nagy madár. Rájuk pillantott, szárnyát se rebbentette. Onnan vadászott a mező rágcsálóira. A lány rácsodálkozott. Gyönyörű madár, mondta. S ő magyarázta, lépteik nyomát megőrzi az őszi tájék . . . Megérintette a vállát. Éva ránézett. Tenyerébe fogta arcát, és maga felé vonta. A félig nyitott, cserepes ajkak közeledtek. Kint újra megrendült az óra. Az asszony megrázta fejét. — Már vége — mondta. — Ki tudja, Grisel merre jár .. Ézsiás nagyot sóhajtott. Tudta, az asszonynak igaza van. — Szereted még a Ma- raskinót? — kérdezte. ÉVa mosolyogva bólintott — Hát akkor hozz két poharát. Az. eső elállt. Lent egy au tó tülkölt, hosszan, türelmetlenül. S a nagy fény: kúpja lassan beleveszett ' az esti homályba. Kínai és japán gyűjtemény Miklós Pál. a Kelet-Ázsiai Múzeum igazgatója, ismert sinológus, a kínai kiállítás rendezője mondta: — Anyagunk olyan változatos, hogy ha nem is egyenletesen, de az egész kínai művészet fejlődéstörténetét bemutathatjuk. Az egykori pekingi magyar műkereskedő, Szabó Géza jóvoltából az ókori kínai művészet emlékeivel is. rendelkezünk. Van egy időszámításunk előtti II. évezredből származó szertartási- csillagászati műszerünk, amelynek párja a londoni British Múzeumban lelhető föl. Mégis a mi húsz centi átmérőjű nefritkorongunkat reprodukálta könyvében egy híres angol sinológus. ' Ott vannak a kiállításon a buddhizmus jellegzetes figurái, egy 50 centi magas Buddha-fej — valószínűleg egy szabadban álló szoborról került ide. A VIII—IX. századbeli templomi kapuőrző, 70 centi magas, mázas cserépszobrát még Felvinczi Takács Zoltán vette Berlinben. Már az 1929-es magángyűjtők kiállításán is szerepelt az a XIII. századi fa szoborcsoport, amely a haldokló Buddhát négy tanítványa körében ábrázolta. A szobor- csoportnak nyoma veszett, a múzeumba már csak az egyik tanítvány alakja került be. A Ming-kori művészi kézművesség számos értékes, látványos darabja — faragott vöröslakk munkák, szobrok, kék-fehér porcelánok. rekeszzománcok, bronz tárgyak. Egy váza Ráth György gyűjteményéből való, effiz XV. századi sárkánydíszes' porcelánváza egykor Kossuth Lajos tulajdona volt. Mutatós kézművestár- gyakkal idézi a múzeum a mandzsu kort, amelyben már európai exportra is ké- ■ szülnek a kínai porcelánok, rekeszzománc- és vöröslakk- munkák. Szépek a világszerte divatos gyűjtési tárgyak, a XVIII—XIX. századi tu- bákosflakonok üvegből, féldrágakőből, hegyikristályból. Kiss István Terítés. Fényes Adolf festménye Az asztalon egyszerű vázában pompáztak a virágok. Bimbós rózsák és kinyíltak, köztük a bíborszínű pünkösdi emelte borzas fejét. A legszebbek a tűzliliomok voltak, misztikus kelyhükből lándzsaként álltak ki porzóik. S a zöld levelek össze- kuszálódtak a selyempáfránnyal, az üvegtorok szorításában. Ézsiás sokáig nézte a csokrot, majd tekintete a hamutartóra tévedt, amiben csonkig égett cigarettájának hosz- szú hámusapkája görbén feküdt a cigarettavégeken. Kint vigasztalanul esett. Esőfüggöny borult az ablak elé, és a vadgesztenyefa nagy levelei megadóan viselték a cseppek ütését. A virágok szépek és üdék voltak, mintha semmi közük nem volna a kinti világhoz Kiválasztott egy bomló bim- bójú rózsát, és táskájába tet: te-. Útközben vett egy üveg Maraskinót, és a virág mellé helyezte. A lépcsőház barátságtalan volt, és ugyanaz a kellemetlen érzés fogta el, amikor átlépte küszöbét, mint tíz éve mindig, amikor naponta jött és ment a színevesztett portálok között. Tíz évig élt itt, és pont egy éve ment el úgy, hogy soha többé nem jön vissza. Menekült. nem vette észre, hogy gondjai utána osonnak, s árnyékként követik. A szorongása egy-két nap után elmúlt, és büszke volt, hogy meg merte tenni. El merte szakítani a szálat, amely mint a háló fogta át. Minden sikertelenségét ennek tudta be. Ügy érezte, rég nem szeretik egymást, és ezt mindketten tudják. Az otthonnak nevezett szürkeséget nem színesítette semmi. Évának is könnyebb lesz. Űjra kezdhet, hiszen úgy ismerték már egymást, mint az idős hölgy az unaloműző passzianszait. Múltak a hetek, hónapok. Csak telefonon beszéltek, ha szükséges volt. Rövid tőmondatokban. Mi változott? Egy-két ezüst szállal több lett hajában, rászokott a dohányzásra. Az áhított szabadság nem vette aranyos szárnyára. Eszter, aki most nála lakik, félti minden lépését és kitűnő háziasszony. Szeretkezés közben forró, mint a sivatag homokja, és mégsem ő az, aki miatt elhagyta Évát. Egyszer látta, még az őszszel. Csak egy pillanatra, amíg elsuhant mellette a kék autó. Bent ült, széles napszemüveg takarta arcát, de szőkeségét senkivel nem téveszti. A férfi mosolyogva beszélt hozzá. Akkor egy pillanatra megdobbant szive, és elfacsarodott. Azon az estén rendesen berúgott, és reggel hiába vett be két quarelint, a fájás délig ki sem állt fejéből. Szépen magyarul — szépen emberül Engedtessék meg... Európa-szerte kevés múzeum gyűjteményében van kelet-ázsiai iparművészeti, képzőművészeti kollekció. Magyarországon szerencsés adottságok — ilyen érdeklődésű műgyűjtők, mecénások, múzeumigazgatók — révén ritka gazdag és színvonalas kelet-ázsiai gyűjtemény alakult ki. Az anyag két épületben talált helyet: a Hopp Ferenc Keletázsiai Múzeum a Népköztársaság útja 103- ban az indiai, hátsó-indiai, indonéz műtárgyakat a hosz- szú kényszerszünet után a közelmúltban megnyílt Gorkij fasori Ráth Múzeum pedig a kínai és japán gyűjteményt mutatja be. Ráth György jeles műgyűjtő, a Képzőművészeti Társulat és a Magyar Iparművészeti Társulat alapítója 1881- től 1896-ig, az Üllői úti palota megnyitásáig az Iparművészeti Múzeum igazgatója volt. Sokat tett a képzőEnnek a felszólító módú igeragnak . a kijelentő módja: megengedtetik. Az pedig szenvedő ige. Magyaros-e a használata? Volt idő, amikor készek voltak a felelettel: „A -tátik, -tetik a magyarban nem használtatik". Pedig igenis használtatik még ma is, ha nem is nagyon sűrűn. A szenvedő igealak a mű- veltető ige -ik végződéssel ellátott alakja. Olvas: cselekvő ige, olvastat valaki mással: műveltető ige, ol- vastatik (például a regényt): ez már szenvedő igealak. Szinte kialakulásától fogva voltak ellenzői. Pedig költőink, íróink gyakran használták stíluseszközként. Arany János is élt vele („Adassék a levél Hunyadi Mátyásnak!”). Ady ünnepélyes, ódon hangulat kifejezésére nagyon jól felhasználta, és szinte állandó stíluseleés iparművészetek pártolásáért. 1905-ben özvegye az Iparművészeti Múzeumnak adományozta a Ráth-hagya- tékot. Nyolc-tízezer kínai és hétezer japán műtárgyból válogattak most a kiállítás rendezői. Az Európa-szerte ritkaságnak számító XV. századi lakkozott faszobrok mellett a japán kollekcióban főleg az Edo-kor, a XVII— XIX. század van képviselve fafaragásokkal, porcelánokkal, fegyverekkel. Iparművészeti remekek a lapos, áttört, mintás fémtárgyak, a kardmarkolat-védők, a cubák. Lakkozott fából készültek a többrekeszes or- vosságosdobozok (az inrók), amelyeket rendkívül változatos növényi vagy figurális ékümények bontanak.
