Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-21 / 170. szám
1987. július 21., kedd Somogyi Néplap 5 Műrészek kezdeményezésére HETVENÖT ÉVES MAJOL1KAGY AR A század elején, 1912-ben öt vásárhelyi képzőművész (Tornyai János, Endre Béla festő-, Pásztor János, Kallós Ede, Rubetzky Géza szobrászművész) egy műszaki és egy számviteli szakemberrel együtt megalapította a Művészek Majolika- és Agyagipari Teliepét. A jubileum alkalmából a gyár dokuimen- tumoíkból és a háromnegyed század termékeinek válogatásából kiállítást rendezett Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban. A Vásárhely határában letelepedett újkőkori ősember is fölfedezte már, hogy bőségben található ott agyag. A réz-, vas- és népvándorláskori népcsoportoktól egészen máig szinte mindig foglalkoztak az itt élők kerámia készítésével A török időkben terjedt el a mázas kerámia, a XIX. század közepén pedig a legnagyobb fazekasközponttá fejlődött Vásárhely. Egyes források szerint 150, mások szerint 400, de mindenesetre több száz fazekas készített díszes edényeket. A XIX. század második felében azonban elsősorban a gyáripar versenye, az olcsóbbá vált porcelán, s mindenekelőtt a kőedény elterjedése nehéz helyzetet teremtett a fazekasoknak. Egyre fogyott a számuk. Ezt a veszélyt látva a népi kerámia gazdag formakincsének, értékeinek megmentésére alapították a már említett A gyár épülete művészek az üzemet. Persze nem nagyon értettek az üzemvezetéshez, ezért és bizonyos személyi okok miatt is elég hamar kiváltak a részvénytársaságból. Viszont kezdeményezésük életképességét bizonyítja, hogy az üzem ma is létezik, működik, sőt az utóbbi pár évtizedben fejlődött eredményes gazdasági egységgé. Az alapítás után Smurák József avatott műszaki irányításával húszan-harmdncan dolgoztak a gyárban. Folytatták a fazekashagyományok ápolását, és a kor divatjának megfelelően szecessziós edényeket '*■ is készítettek. Ez utóbbiak nagy részét Endre Béla festőművész tervezte. Az első világháború után, de a húszas évek végére az üzem helyzete már megszilárdult, egyre több hazai és nemzetközi (Milano, Fiúmé, Barcelona, Athén, Párizs stb.) kiállításon arattak sikert termékei. A két világháború között elsősorban Vértes Ágost vezetésével bővítette tevékenységi körét: kályhacsempét kezdtek gyártani és épületkerámiai feladatokat is vállaltak. A felszabadulás utáni első éveket tőkehiány, bizonytalanság, szétzilált gazdasági állapotok jellemezték. Ilyen körülmények közt az 1950- ben bekövetkezett államosítás a megszilárdulást és a nyugodt fejlődést hozta. Ennek eredményeként az üzem technológiailag is fejlődött (korszerű kemencék) és dolgozói létszáma 200—250 köKét mai vásárhelyi edény Aláírások az alapítóokmányon rül állandósult. 1971-től az Alföldi Porcelángyár keretén belüli működik a majolikagyár. Tevékenységi köre majolika díszmű, használati tárgy és samott díszkerámia előállítása. Ezen belül megőrizték a hagyományos kézi korongozást, az írókázást, vésést és karcolást, a fazekashagyomány szerinti dí- szítőmódokat. Az alapítókon kívül más művészek is kapcsolatba kerülitek a majolikagyárral. Medgyessy Ferenc is több kerámiaszobrát, reliefjét (Kölyökszörny, Béka, Menekülők stb.) készítette el az üzemben. Szabó Iván szobrászművész elsősorban tálak, Csizmadia Zoltán festőművész pedig épületkerámiák kivitelezésénél működött együtt a gyárral. Majdnem fél évtizedig Fekete János és Végvári Gyula keramikusművész biztosította az üzem termékeinek esztétikai színvonalát. Végvári Gyula nevéhez fűződik az országosan elterjedt henger formájú, samott virágváza tervezése. Kajári Gyula grafikusművész Szabó Sándor korongossal együttműködve népi alapokra épülő, komoly színvilágé, dinamikus, nagy edényeket alkotott. Gerle Margit és Fábri Judit a modem kerámia területén fejlesztette a termelést. Takács Győző sokoldalúságát az egyszín- mázas edények, a humorral átírt népi fogantatásé tárgyak és a Szolnokon, Békésen, Jászberényben fölrakott fali kerámiák mutatják. Szabó Mária tevékenységét az egyszerű étkezőkészlet és a finom virágmiintás csempeegyüttesek fémjelzik. S nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az utóbbi negyedszázad eredményessége Fazekas Gábor vezetői tevékenységéhez kapcsolódik. D. .1. Festett tréfák Az emberek többsége még a legnehezebb időkben is szeret nevetni. Vannak, akik midőn már , minden ölveszett, akkor is tudnak mosolyogni, ha máson nem, a tragédiáival terhes körülményeken. Irodalomtörténé- szök megfigyelései szerint a nagy művészeti korok mindig egy-egy hatalmas önpa- rodisztikus művel számolnak le önmagukkal. A kelet-európai ember elsősorban a kelet-európai humort szereti. Vagyis inkább igényűi. A régi mondás viszont ismerik a televízióban is: megsiratni könnyű a közönséget, magnevettetni viszont művészet. Nem is sikerül néha hónapokiig igazi jó humort felvonultató előadásokat bemutatni. A kelet-európai humornak vannak sajátosságai. Lényegesen eltér például az angol gondolatmenettől, s érdemes megfigyelnünk, hogy a mi vidékünkön késiült tréfák esetében nem veszik igénybe a rendezők a nevetőgépet, hiszen a humorban nálunk Olyan demokrácia van, hogy mindenki akkor nevet, ha akar. Nem szükséges mesterségesen fölhívni a figyelmet arra, hogy most poén van. Angolhonban viszont ez amolyan szolgáltatás. A néző szereti, ha tisztában van azzal, hogy amit közölnek vele, az vicc-e avagy komolyan gondolták. Tréfaügyben elég sokat tudunk az angolokról, viszont sokkal kevesebbet a Szovjetunióról. Ezért volt érdekes szombat este a Pillantás a szomszédba című csaknem egyórás összeállítás szovjet humoristák írásaiból. Hét jelenetet láttunk, s ezek közül tetszésemet egy nyerte meg igazán. Egységes vélemény volt a címe, s röviden arról szólt, hogy a beosztott vitatkozni kezd a főnökével, afölött, hogy egy elkészült munkadarab — egy táska — színe zöld-e, avagy sárga. Láthatta mindenki, hogy a táska sárga. A főnök viszont sárgára akarta befestetni, amiből számomra világossá vált, hogy ő még régi típusú főnök, döntésképtelen, s ha eddig még nem söpörte el az újítás széle, akkor remélhetőleg hamarosan el fogja söpörni. Egy darabig nagyon jól szórakoztam a jeleneten, aztán a komikusnak induló történetben véleményem szerint — mint a jó tréfákban általában — a tragikum jegyei is fölcsillantak. Egy működő mechanizmust láttunk magunk előitt, azt, hogy ha az ember sokszor hall valamit igazságként feltüntetve, azt előbb-utóbb ő is átveszi s igazságként könyveli el. Később aztán már ellenőrzés nélkül hagyja, így mondta rá a jelenet végén munkásemberünk is a sárgára, hogy zöld. És éppen ez a mozzanat teszi annyira viccessé, ugyanakkor szánalmassá az egészet. Előnye viszont ennek a fajta tréfálkozásnak, hogy tisztában vagyunk azzal, hogyan kell viselkednünk. Nem nevethetünk önfeledten, hiszen tudjuk, többről van szó, mint egyetlen szerencsétlen ember egyetlen szerencsétlen esetéről. Mósolygunk, de ezzel egy- időben emlékszünk hasonló esetekre, csak azok talán nem voltak ennyire vidámak, hiszen velünk történtek. Mint ahogy meinyugtató volt látni, hogy ezek a tréfák nem nálunk íródtak. Igaz, viszont, hogy elgon- dolkodtatóan ismerősek voltak. Ez meg némileg szomorú .í . Varga István BERLINI ROCKÜNNEP Vasárnap este véget ért az eddigi legnagyobb NDK-beli rock-rendezvény: a hat napig tartó rendezvénysorozaton 7 ország 29 zenekara és szólistája lépett a közönség elé a Berlin egyik parkjában felállított színpadon. Magyarországot a Varga Miklós Band képviselte — „Európa” című slágerükkel az NDK-fiatalök körében is nagy sikert arattak. EGÉSZ NYÁRON TELJES KIHASZNALTSAG Diákok csereüdültetése Éjszakánként tanult magyarul Német pedagógus a leltei könyvtárban Kaposvár nem bővelkedik olcsó diákszállókban. A kiürült kollégiumok közül sem mindegyik fogad nyáron vendégeket. Az Agrártudo-' mányi Egyetem Állattenyésztési Karának kaposvári kollégiuma kivétel: nyáron is olyan ä forgalma, mintha a tanulmányi idő kellős közepén lennénk. — Nálunk nyáron is minden szoba foglalt — mondja Horváth József igazgató. — Majdnem háromszáz gyerek üdül itt kéthetes turnusokban. öt éve rendszeresen jönnek hozzánk a nyaralni vágyók; most a Mezőgazda- sági Dolgozók Szakszervezetének szervezésében vannak itt iskolások az ország különböző részeiből. — Milyen programokkal várják a gyerekeket? — Városnézést szervezünk. Felkeresik az első napokban Szennát és Ropolyt, s eljutnák a Balaton-partra is. A déli part minden nevezetességét igyekszünk nekik megmutatni. Jó időben persze strandolnak; búvárúszó-tanfolyamot is szerveztünk minden csoportnak. A főiskola pályáin pedig teniszoktatók várják őket, s gyakran rendezünk nekik játékos sport- vetélkedőket. Boczkó Attila orvostanhallgató vezetésével Olyan játékokon is részt vesznek a gyerekek, amelyeken elsajátíthatják a higiéniát. Nagy sikerük van ezeknek a játékoknak. A múlt heti'lovasversenyen egyik táboro- zónk fogta meg a malacot, együtt sütöttük meg, és meg is ettük. — Kik foglalkoznak a gyerekekkel ? — Tanító- és tanárképzős hallgatók vannak velük. Tá- borvezető-helyettesünk, Se- linger Jánosné szervezi a programokat, természetesen a gyerekek igényeit, érdeklődési körét figyelembe véve. A táborozás »-végén mindig közvéleménykutatást végzünk, mivel voltak elégedettek vagy elégedetlenek, s a következő turnusoknál eszerint is változtatunk a terveken. — Láttam itt lengyel gyerekeket is. Nekik milyen programokat szerveznék? — Mi csak a szállást adjuk, az elfoglaltságról ők gondoskodnak. Ez az első év, hogy otthont adunk nekik. — Hoz-e hasznot önöknek a táboroztatás? És van-e lehetőségük a kiránduló, túrázó diákoknak, hogy itt olcsón szálláshoz jussanak? — A nyári telt ház révén természetesen pénzhez jutunk, s ezt a kollégium fejlesztésére fordítjuk. A zsúfoltság miatt külön szobákat nem tudunk fenntartani a kirándulóknak, de ha diákok járnak erre, mindig szorítunk nekik helyet. Pálvölgyi Anikóval kora reggel a kollégium előtt találkoztam. Barátnőjével együtt éppen a buszt várta, ami majd városnézésre viszi őket. — Pestről jöttünk — mondta. — Még soha nem jártunk Kaposváron ... Ma a várossal ismerkedünk, holnaptól pedig, ha jó idő lesz, a strandra megyünk.... Bendi Éva Kedves, törékeny alkatú asszony; őszülő hajú, barátságos mosolyú. Mikor beszél, szavainak hangsúlya elárulja, hogy nyelvünket nem a szüleitől tanulta. A boglárlellei városi könyvtárnak a nap forró sugaraitól enyhet adó teraszán beszélgettünk Honti Lászlónéval, lánynevén Lieb- scher Ruthtal. — Én nem jól beszélem a magyar nyelvet — szabadkozik, ám hamarosan kiderül, hogy csupán némi idegenség érezhető szavain. Barátságos — néhol kislányos zavart tükröző — válaszai megnye- rőek. — 1969-ben kerültem Drezdából Magyarországra. Akkor született a kislányunk, aki alig volt hároméves, amikor meghalt az édesapja. Az ezt követő években ezzel a súlyos tragédiával küszködtem. A 70-es évek közepén kezdtem el dolgozni ebben a könyvtárban, az első munkahelyemen. A nyelvtudásom igen csekély volt, ami a pályán jelentős hátrányt jelentett. Nappal dolgoztam, éjszaka pedig tanultam a magyar nyelvet. Nagy gondot okozott az is, hogy nem ismertem a magyar írókat, csupán Illyés Gyula Puszták népe című könyvét olvastam Drezdában, természetesen németül. Ezt a lemaradást is be kellett hoznom, mivel egy magyar bibliotékában nyilvánvaló a követelmény. — Drezdában mit dolgozott? — Pedagógus voltam. Miután ide kerültem a könyvtárba, hamarosan elvégeztem Siófokon az alapfokú könyvtárosi tanfolyamot. S hogy melyik pálya a. kedvesebb^ arról árulkodik az a fiatalos lendület, ahogyan a munkahelyét bemutatja: — Több mint 20 ezer kötetünk van, köztük számos idegen nyelvű: . angol, francia, orosz, német. Gyönyörű könyvtár; szívesen és gyakran jönnek hozzánk külföldiek is! Négyen dolgozunk könyvtárosként, négy egymás gondjait és problémáit megértő és remekül együttműködő ember. — Német anyanyeüvét hol tudja kamatoztatod ? — Mint említettem, sok külföldi jár hozzánk. Részben könyvet kérnek, részben pedig információt. ' Az első komp indulását tudakolótói az orvosi rendelőt keresőig számos idegen megkeres bennünket. Ilyenkor jól jön a német nyelvtudás. A közelmúltban Berlinből érkezett hozzánk egy házaspár. Otthon hallották, hogy ha valami baj van, akkor menjenek a könyvtárba, mert ott biztosan segítenek neki. Gyakran segítek az utcán is a turistáknak. A könyvtárban pedig minden évben német nyelvtanfolyamat vezetek felnőtteknek. Közben megérkezik Angéla, beszélgetőpartnerünk 18 éves leánya. Szerencsés helyzetben van: édesanyjától a magyart és a német nyelvet is anyanyelvi szinten tanul- ' ta meg — az idegenforgalomban dolgozik. v — Az NDK a hazája vagy Magyarország? — Bár Drezdában születtem s minden évben néhány hetet az idős édesanyámnál töltök, az otthonom Magyar- ország. Tamási Rita
