Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-18 / 168. szám

1987. július 18., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Vidám és jókedvű volt, amikor kilépett a gyár­ból. Akkor lássalak benneteket, amikor a hátam közepét, gondolta. És igaza is lett. Néhány villamosmegálilónyival to­vább már kapott is egy sze­relői állást, és az aranyos mester órabérben rögtön a dupláját ígérte annak, amit addig kapott. Megfogtam az isten lábát, gondolta: egy-két év alatt összedobom a dohányt a la­kásra, és kinyalhatják a ... az üres tányéromat, nevetett vidáman. Hétfőn reggel három címet adott át a mester. — Járd körbe őket. így oszd be a munkádat — ma­gyarázta. — És amikor vég- zel, gyere vissza. Ha borra­valót kapsz, azt külön te­szed, érted? Na, sok szeren­csét. Az első héten nem is volt semmi baj. Jó ember a mester — ma­gyarázta Fazekasnak, művész kollégájának. — Nem ellen­őriz, és fizet, mint a köles. Dupláját keresem annak, amit a gyárban. Köteles Feri elemében volt. Gátlástalanul beszélt, és bol­dog-boldogtalannak fizetett, hogy ekkora szerencséje van. Csak azt felejtette el, amit elég halkan mondott a mes­tere: — Jegyezd meg, fiam, én csak a ledolgozott órákért fizetek. Bért is, adót is, biz­tosítást is. Hét végén már szűkösen volt pénz a zsebében, pedig izgalmas randevúra készülő­dött. Ügyfele éppen kikülde­tésbe készülődött, és a fele­sége huncutkásan randevút beszélt meg vele. — Mester úr, estére ko­moly randevún van, szóval úgy érzem, hogy leesik va­lami, ezért szeretnék ... — Néhány százast? Hm ... — mosolygott a majszter. — Maga aranyos ember, hogy félszóból is ért. — Én értek, fiam, félszóból is, ha engem egy teljes szó­ból megértenek. Köteles Feri nem értette a mestere humorát. Átnedve­sedett ingben rohant a ran­devúra. Ági, a fiatal asz- szonyika már ott volt. De nem egyedül. Sovány, lóké­pű, szakállas alak ült mel­lette. A Barátunk — mutat­ta be Ági a fickót, aki hal­kan mormogott valamit. Az­tán rendelt, majd újra ren-* delt és fizetett. És várt. Vár­ta, hogy a fickó lekopjon. Széles tenyerét izgatottan surrantotta Ági combjára. A lóképű rácsapott. — Hé, a menyasszonyom combjáról elviszed a patád, érted, vagy beverem a po­fád! — Hogyhogy a menyasz- szonyod? — döbbent meg Köteles. — Csak addig, amíg a hü­lye férje nem jön rá, hogy neki már csak annyi a sze­repe, hogy letejeljen, érted, hapsikám. Most pedig fizetsz egy rundót, és lelépsz, ér­ted, ha nem akarod, hogy összeverjem a pofádat. Rendelt, fizetett és lelé­pett. Rohadt dög, gondolta, a férjével eltartatja magát, miközben kurválkodik. A napok napok után tel­tek, a hónapok is. Köteles iszonyatosan csalódottnak érezte magát. Hétről hétre kevesebb volt a borítékjá­ban. Mi a fene ez? Nem eb­ben állapodtunk meg! — morfondírozott, aztán elszán­ta magát, és bement a mes­terhez. Nem akart ő panasz­kodni, csak egyszerűen meg akarta mondani, hogy számí­tásai nem válnak be, és odébbáll. így is kezdődött. De a mester sokáig nem fe­lelt egyetlen kérdésére sem. Még csak nem is mosoly­gott. Ráncos arcáról a mo­soly árnyéka is elröppent. Gondterhelt volt. — Nézze, fiam, maga a legnagyobb csalódás nekem. A képe, a pofája tisztessé­ges, ezért ígértem magának tisztességes bért. De azt mondtam, hogy én csak a ledolgozott órákért fizetek. Én nem gyár vagyok. — Hogyhogy nem gyár? — Ügy, hogy ott, ha dől-' gozik, ha nem, fizetnek. Te­lik az államkasszából. De nálam nem úgy van — dob­ta magasba mutatóujját. — Én megmondtam, hogy csak a ledolgozott órákért fizetek, persze tisztességesen, de a le nem dolgozottakért egy fityinget se, érti, fiam? — Hogy merészéi, maga rohadt... — Maszek, mondja csak ki — állt fel az-öreg mester. — Nézze, én nem hívtam ma­gát, maga jött ide munkát keresni. Adtam is, tisztessé­ges bért is ígértem, de előre közöltem, hogy csak a ledol­gozott órákért. — Ledolgoztam — üvöl­tött Köteles ingerülten. A mester hunyorogva rá­pillantott, várt néhány pil­lanatot. — Le. Azt ki is fizettem. De — dobta magasba az uj­ját — Hegedűsekhez nyolc óra helyett tíz előtt érkezett, fél kettőkor már eljött, de a műhelyben csak négykor je­lent meg. Nem kérdeztem hol volt, mert tudom, hogy nem mondja meg az igazat. Vagy fusizott, vagy lógott. Egyre megy. Én t lógásért nem fizetek. — Akkor nékem a tanács­nál volt dolgom. — Hol? — A Bertalan Lajos utcá­ban. — Ott nincs is tanács! Hogy hol, kinél, kivel talál­kozott a Bertalan Lajos ut­cában, az a maga dolga, ér­ti, de engem ne nézzen ál­lam bácsinak se hülyének, hogy a sikeres vagy siker­telen randevú jaiért magas órabért is fizessek. Köteles elbambult. Fogal­ma sem volt arról, hogy a Bertalan Lajos utcában van-e tanács vagy sem, de az biz­tos, hogy a humoros dagi ha­verja hozott oda két nőt, délelőtt. Istentelenül unat­koztak mind a ketten. De ezért miért neki kell fizetni? Az úristenit ennek a rohadt világnak! Egy kis szórako­BÁBA MIHÁLY Meglepetés i ; I CIGANYALMANACH „Egyszer ölelj át egy Vitatott, sok indulatot, ér­veket és ellenérveket kavaró problémája napjainknak a oigányok helyzete. Rokon- szenvek és előítéletek, em­beriességi szempontok és tü­relmetlenségek, idegenke­dés és megismerni vágyás gomolyognak e körül a tár­sadalomban. Az utóbbi esztendőkben ör­vendetes lendületet kapott pozitív változások — az Or­szágos Cigánytanács megala­kulása, a Romane Nyevipe, a cigányújság megjelenése stb. — eredményeként könyvel­hetjük el ennek a kölcsönös megismerést szolgáló, előse­gítő kötetnék, az „Egyszer ölelj át egy fát” című ci- gányalmanachnak a megje­lenését is. A szerkesztő-össze­állító Murányi Gábor lelki­ismeretes munkáját dicséri, hogy a beválogatott szöve­gekkel — tanulmányokkal, interjúkkal, riportokkal, szo­ciográfiai munkákkal és szépíró alkotásokkal — az almanach műfaji követel­ményeinek is megfelelve, több oldalról igyekszik meg­világítani a tulajdonképpeni tárgyat: a magyarországi ci­gányság múltját, jelenet, va­lamint sajátos — tehetséges és kiemelkedő cigány művé­szek által továbbfejlesztett — kulturális örökségét, ha­gyományait. A kötetet — épp sokszínű­sége miatt — lehetetlen tel­jes mélységében bemutatni. Ezért meg kell elégednem a számomra legemlékezetesebb írások megemlítésével. Első­ül az egész kérdéskör meg­közelítéséhez, a helyes szem­lélet kialakításához támpon­tot adó, a HNF főtitkárával, Pozsgay Imrével készült be­vezető beszélgetésre hívom föl a figyelmet. A tanulmá­nyok és interjúk sorából Csengey Dénesnek a cigány írók és költők magyar iro­dalomban elfoglalt helyéről, szerepéről elmélkedő dolgo­zatát, a Szentandrássy István képzőművésszel készült be­szélgetést, és Kovács István Láthatatlan tömegsírok című, az európai cigányság II. vi­lágháborús irtásának adat­szerűén, statisztikai pontos­sággal föltáró, tényszerűségé­ben is megrázó erejű írását tartom — főként ismeretköz­lő jellege miatt — kiemelke­dőnek. A változatos és gazdag szépirodalmi anyag Lakatos Menyhért és Osztojkán Béla regényrészleteiből, Balogh Attila és mások versein, Choli Waróczi József műfor­dításain át Szepesi József egészséges humorral fűszere­zett, lírai hangvételű regé­nyes szociográfiájáig terjed. Az olvasó figyelmébe aján­lom Lojko Lakatos József Tátosok című, eredeti írói tehetségről tanúskodó film­balladáját, Choli Daróczi Jó­zsef „Otthon” voltam Indiá­ban című bensőséges útibe­számolóját és Szepesi József Balázs Jánosra, a salgótar­jáni autodidakta cigány fes- főre-költőre kesernyés-szo- morúan visszaemlékező írá­sát. A kötetet Péli Tamás, Péli Ildikó és Szentandrássy Ist­ván cigány képzőművészek alkotásai, illusztrációi teszik teljessé. E. Sz, E. zásért is leveszik a sápot az embertől! Halántéka lükte­tett. Arca kivörösödött, mint a pulyka feje, taraja. Hangja is olyan rikácsoló lett, mint a kappan pulykáé. — Maga, maga, becsapott engem, rohadt burzsuj! Érti? Azt ígérte, hogy tisztességes bért fizet, és most kiderül, hogy mindenért levon egy olyan összeget, hogy lassan nekem kell valamit tennem a borítékomba, hogy legyen benne néhány tízes. — Elég, fiatalember! — csapott a szerszámosasztailra a mester. — Itt az üres bo­rítékja, itt a munkakönyvé, és menjen a fenébe! Azt hit­te, hogy nálam is lóghat úgy és annyit, amennyit a gyár­ban, akkor tévedett. Ha nem tetszik magának, jelentsen fel. És akkor ón is feljelen­tem, hogy amikor Feketéék- hez kiküldtém, maga egy óra alatt végzett, de három órát számolt el, holott két óráig a szomszédban szöszmötölt, azt sem tudom, hogy mit csi­nált, mennyit kapott, vagy csak a szeretőjével töltött időt fizettette ki velem. Ha úgy gondolja, akkor perel­jen, és majd behívatjuk azt az Ági asszonyt is, meg a szamszédnőjét. Ha maga nyeri meg a pert, és nekem kifizeti a két órára járó il­letékemet, mert én fizetek adót, biztosítást magáért, ak­kor én is kifizetem magát. Tessék a munkakönyvé, és hordja el magát. Keressen egy gyárat, ahol mindent el­néznek magának, ahol hü­lyére lóghatja magát. -Mert nálam nem lehet! — Ezt megkeserüli — dob­ta magasba az öklét Köteles. — Mit mondtál, te szemét? — ugrott oda a mester, és vasmarkával megfogta rajta a bugyóreszt. — Fenyegetsz? Te? Te? Moslék! Engem, aki negyven esztendeje dolgo­zom tisztességgel, akinek ed7 dig semmiféle hatósággal nem volt dolga, és még te mersz engem fenyegetni, te szemét, aki miattad elvesz­tettem néhány régi ügyfele­met? Rázta, kegyetlenül rázta Kötelest. — Engedjen el, mert nem felelek magamért — sipítot­ta a fiú. — Persze, hogy nem felelsz! Te semmiért sem felelsz, te roha­dék — üvöltötte a mester. — Ki innen! És csak a küszö­bön kívül engedlek el. Me­hetsz feljelenteni az úristen­hez, érted! — lökte ki az ajtón. MAKAY IDA Kérdés alkonyatkor Figyelj, most. Válaszolj: Mi ez? A nap vége? — Már a világé? Nézd a fölizzó Napkerésztét: Végítélet? Alkonyparádé? Hallod a szüntelen dübörgést? Kő hull a köre? Vasra vas? Közeledik. Lobog az árnya. Apokalipszis?! — Űrlovas? BENKE LÁSZLÓ Egyedül 1. Lehet, hogy fölösleges lesz megtenni azt a néhány mozdulatot, ajtót kellene nyitni, mintha csöngettek volna, de ha senki sem áll kinn, a csalódás fájdalma nevetségessé tesz. Csak el ne felejtsem: a postás meg a szégyen ajtóról ajtóra jár s nem lehet tudni előre semmit. 2. Ha lehetne nem várni, csak elfogadni az egyedüllétet, megérteni először is a bűnöst kellene. Tettére a kiúttalanság vitte rá, bánta, hogy megszületett, s :nert képtelen volt együttélni gyöngeségeivel, késsel férkőzött emberi szívhez. Köteles Feri a falihoz tán- torodott. Kábulían állt né­hány pillanatig. Iszonyatos csalódás érte. Iszonyatos meglepetés. Kezében összegyűrve szo­rongatta a munkakönyvét. 3. Egyedül vagy, barátom, meg én is egyedül vagyok. Összeröhögnek hátunk mögött az árnyak, váratlanul vállunkra ver s széthordja sóvárgásunk a szél. De csak hallgatunk. Várunk. Hallgatjuk lehallgatható életünk. Faházak. Mezey István rajza

Next

/
Thumbnails
Contents