Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-16 / 166. szám
Somogyi Néplap 5 1987. július 16., csütörtök Játsxótór a kaposvári Béke parkban 31 milliós társadalmi munka ÖSSZEFOGÁS A GÁZ BEVEZETÉSÉRE is, dolgozói a Béke utcai park kialakításában vettek részt. Hivatalos avatás ugyan majd később lesz, a játszótér, az utak, a parkoló azonban most már mindig zsúfolt. A Somogy Megyei Közúti Építő Vállalat a Hősök temetőjét teszi rendbe társadalmi munkában. A Kapos Volán dolgozói játszótéri berendezéseket tartanak karban és készítenek. Sokat számít az iskoláknak, az óvodáknak és a bölcsődéknek a pártfogolás, hiszen nem jut mindenre a költségvetésükből. A lakosság társadalmi munkája nélkül el sem képzelhető a gáz bevezetése. Az idén így épül meg a vezeték a Vikár Béla utcában. A ka- posfüredi városrészben a Kisköz utcaiak fognak össze kényelmük érdekében. Az igazsághoz tartozik az is, hogy egyik-másik utcában nem mindenki csatlakozott a lelkes kezdeményezőkhöz, s emiatt megakadt a gázbevezetés. Az év második felében ugyanilyen lendületű társadalmi munkára számítanak a megyeszékhely vezetői. Erre szükség van ahhoz, hogy elérjük, esetleg túlszárnyaljuk a 74 millió forint értékű önkéntes munkát. L. G. hobbija a muzsika: összejöveteleiken, szociális otthonokban is fellép. — Ha sok a beteg és türelmetlenek, sohase szólok visz- sza durván. A lányom is itt, az intenzív terápián dolgozik majd, nem lesz köny- nyű dolga. Negyvenévesnek gondolom Heilman Tibornét Gyógytornászként ment nyugdíjba az osztályról, de még ma is visszajár dolgozni. — Szép életem volt. Azt üzenem az utódoknak, hogy a munkahelyi légkör a legfontosabb. Göncziné Berényi Marianne 26 éves, az Alföldről jött. Szintén gyógytornász. Társadalmi munkában végzi el a kórház vak telefonközpontosának adminisztrációs munkáját. — Lejártam a lábamat, hogy idekerülhessek — mondja a 19 éves fiatalasz- szony, Fehér Lászlóné. Gyógymasszőr szeretne lenni. Maries Vendel oroszlánként őrzi a brigád kasszáját. Két éve súlyos baleset után rokkantosították, most napi hat órában gyúrja a betegek fájó tagjait. Takács Józsefeié a kórház fennállásának 145. évfordulójára feldolgozta a kaposvári fizikoterápia történetét 1946—60-ig. Ezzel a pályázattal első díjat nyert. Madzsar Alice életének monográfiájáért országos pályázaton külön díjat kapott. Felsorolni is nehéz volna azt a sóik társadalmi munkát, amelyet az eltelt harminc évben vállalt. Várnai Ágnes Bemutató ma este Vízparti Übü király Az új évad társulati ülése a kaposvári Csiky Gergely Színházban csak október 12-én ilesz, a társulat zöme azonban most sem pihen. Jordán Tamás rendezésében Pécsen mutatják be Móricz Zsigmond Űri muriját, Bogláron pedig a hagyományos nyári színházi produkció keretében Alfred Jarry Übü király című rémdrámáját láthatja először ma este a közönség! Ezt az előadást Lukáts Andor állította színpadra. A próbák java része a kaposvári Kilián György Művelődési Központban zajlott, ám egy hete már a helyszínen dolgozik a szereplőgárda. Az előadást nagy érdeklődés előzi meg, hiszen a színházat kedvelőik tudják, hogy Alfréd Jarry az irodalom A múlt év novemberi, minisztériumi rendelet alapján új szempontok szerint zajlottak le a tanintézetekben az idei igazgatóválasztások. Ezentúl elsősorban a tantestületeken áll a döntés, elfogad ják-e vezetőjüknek a pályázót, vagy másnak szavaznak bizalmat. Az új lebonyolítási forma lényegét Szente Sándor, a megyei tanács művelődési osztályának csoportvezetője a következőképpen foglalta össze: — A tantestületek döntési joggal bírnak, ez azt jelenti, hogy ahol a tanári kar 51 százaléka a jelölt mellett foglal állást, ott a pályázónak lehetősége nyílik az igazgatói állás megszerzésére. A végső szót mindenütt a helyi tanácsok mondják ki. Ha nincs meg az említett arány, akkor lehetőségként sem jöhet szóba az alkalmazása. Magát a lebonyolítást a tanácsok szervezték, egy háromtagú tantestületi bizottság felügyelt a részletekre. — Több jelölt esetében hogyan változnak a feltételek? — Az új rendszerben mindegyik pályázónak joga van megszerezni a szavazatok nagyobb részét. Ennek ellenére a legtöbb helyen, ahol több jelölt volt, a tantestület kizárásos alapon döntött. Az új választási rendnek egyébként többek között ez az egyik homályos pontja. Több olyan tisztázásra váró részlet van még, amelyik ma félreértésre ad okot. Ilyen például a nyugdíjkorhatárhoz közeli vezetők kérdése. Ugyanis a kinevezések öt évre szólnak, de előfordulhat olyan eset, amikor csak egy év van vissza a nyugdíjig. Ilyenkor felmerül a kérdés, szükséges-e meghirdetni az állást, jó-e ilyenkor a kötelező ötéves időszak. Nehéz pont még, ha szép számú különleges képviselője között is talán az egyilk legkülönlegesebb figura. A múLt század utolsó évtizedeinek párizsi írójáról feljegyzi életrajzírója, hogy hosszú hajat viselő, örök vagány volt, aki faldszékrény- szerű fülkében, porcelánok és baglyok társaságában lakott, pálinka helyett olykor piros tintát ivott, fejedelmi többesben beszélt, és éjszakánként a montpamasse-i járókelőkre lövöldözött, Szajna-parti nyaralásai idején a békákra és a pókokra is pisztollyal vadászott. A temetésekre császárka- báitban és kerékpárosmezben járt, s jellemző adalék az ás, hogy halálos ágyán utolsó kívánságul egy fogvájót kért. kívülálló személy pályázza meg az igazgatói állást: a tantestület nem ismeri őt, ő sem ismeri a leendő kollégáit. így eleve fenntartásokkal indul a választás is. A félreérthető részletek tisztázása végett a minisztérium kérésére a tizenkilenc megyei művelődési osztály összegezést készít, melyben a tapasztalatokról, a helyi fogadtatásokról is beszámolnak. A Somogyból beérkező dosszié a következőket világítja majd meg. Megyénkben a pályázók nagy része kihasználta a legvégső időpontokat, szinte az utolsó hetekben érkeztek be a pályamunkák. ötvennégy intézmény hirdetett meg igazgatói állást, ezeknek mintegy 90—95 százalékában a volt vezetők pályáztak. Senki sem szeretne igazgató lenni a csurgói zeneiskolában, a felsőmocsoládi általános iskolában, valamint Nagyatádon, a József Attila középiskolai kollégiumban. Csak nyolc intézményben volt két jelölt, a többiben egy akadt. A megyeszékhely zeneiskolájában a két pályázó közül egyiknek sem szavazott bizalmat a tanári kar. A megkérdezett vezetők nem foglaltak állást egyértelműen a pályázat mellett vagy ellene, összességében megállapítható, hogy nagyobb demokráciát kínál ez a fajta rendszer, ezzel azonban nem mindenütt éltek a pedagógusok. Néhol formális megoldások is előfordultak, de ezek a választás újszerűségének számlájára írhatók. A városi, illetve városi jogú nagyközségi tanácsok jelzései szerint is szükség lesz néhány pontosításra, összegzésében a megyei, művelődési osztály ezeknek a javaslatoknak is helyt adott. B. P. F. Négy évvel a századvég előtt mutatták be Párizsban Übü király című művét, amelyet hatalmas bukásiként és botrányként könyvel el a drámatörténet. Hozzánk csak nagyon későn ért el a darab. Hetven esztendővel az eredeti megjelenés után, 1966-ban látott napvilágot könyv alakban, majd két évvel később a színművészeti főiskolások végzős évfolyama vitte először színre. A tulajdonképpeni ősibemutatója a darabnak tíz évvel később Pécsen volt, Paál István rendezésében. Lukáts Andor sokat ígérő szereposztásban rendezte meg a mostani Üfoüt. A címszerepet Bezerédi Zoltán, darabból! hitvesét pedig Csákányi Eszter alakítja: Főbb szerepeket játszik még Gyuricza István, Karácsony Tamás, Gáspár Sándor, Tóth Géza is. A ma kezdődő előadássorozat holnap és holnapután folytatódik, azt követően pedig július 30-tól1 még négy egymást követő napon láthatja a közönség. Az előadások este fél kilenckor kezdődnék a bogiári Vörös Kápolna élőtti szabadtéri színpadon. A darabot augusztusban a társulat két alkalommal Szegeden is bemutatja. V. I. Évről évre több társadalmi munkát végeznek a kaposváriak. Kiemelkedett a tavalyi, amely 68 millió forintot tett ki. Egy lakosra 923 forint értékű jutott átlagban. Az idén már 74 millió forint értékű önkéntes munkát tervezett a városi tanács. Jó hatású volt a vállalatokra, a szövetkezetekre, az intézményekre, a brigádokra, a kisiparosokra az év elején kiküldött felhívás, amelyet a tanácson kívül a népfrontbizottság és a városszépítő'egyesület is aláírt. Most is megkönnyítette a vállalásokat azoknak a feladatoknak a felsorolása, amelyeknek a megoldását a kaposváriaktól várják az idén. Dr. Molnár István, a Kaposvári Városi Tanács tervosztályának vezetője elmondta, hogy most is tart a múlt évi föllendülés. Az év első felében mintegy 31 millió forint értékű volt a társadalmi munka. Hosszú évek tapasztalata szerint mindig a második félév az erősebb, hiszen ilyenkor még megesik, hogy a vállalatok nem számolnak el minden társadalmi munkát. Az első félév 31 milliójából 14 a fejlesztési alapot, 17 millió pedig a költségvetést kíméli. A városgazdálkodási vállalatnál egy ember csak azzal foglalkozik, hogy ösz- szehangolja a társadalmi munkát, előmozdítva a gördülékeny szervezést. Nagy visszhangja volt a gyermeknapi vetélkedőnek, amelyen Kaposvár nyerte meg az állatkert* létesítésére felajánlott 'százezer forintot. Ezt a megyei tanács megtoldotta egymillióval. Vállalatok, brigádok, egyének szintén ajánlottak fel pénzt, anyagot, sőt állatokat is. Kiemelkedő társadalmi munkát végeztek a kaposváriak a ritmikus sportgimnasztika csarnokának építésében mintegy kétmillió forint értékben. Kiemelkedett a Hórukk gmk, a Tungsram Rt. Kaposvári Elektronikai Gyára, a Sefag, a Somber, a Kaposvári Építők SC, a Kö- gáz, azután néhány kisiparos felajánlása. A városi tanács tervosztályvezetője elismeréssel beszélt arról, hogy a köztéri alkotásokat, a szökőkutakat sorban karbantartják, rendbe teszik. A Délviép a tervezésben, a DRV üzemigazgatósága a kivitelezésben vállal sokat. Az utóbbi években megváltozott a társadalmi munka jellege. Van, aki anyagot, más árengedményt ad, így segít a városnak. Köztük van a városgazdálkodási vállalat „Egészségesnek lenni kötelesség..." Elhivatottsággal, emberséggel — Kevesebb idő jut a kirándulásokra, a közös rendezvényekre, s nem előírás az sem, hogy a brigádnaplóba beragasszuk a színházjegyeket. Annál fontosabb a imagas színvonalú szakmai munka. Erre az utóbbira pedig büszke lehet Madzsar Alice szocialista brigád. Takács Józsefné, a megyei kórház mozgásszervi és rehabilitációs osztálya fizikoterápiás részlegének főasz- szisztense és, a brigád vezetője azt mondja: itt ki kell érdemelni a tagságot. Az elmúlt években elnyerték már a kiváló szocialista brigád címet, valamint a Vakok Országos Szövetsége által adományozott Louis Braille érem ezüst fokozatát. Kik ők? Hogyan és milyen körülmények között dolgoznak? Hétfőn már kara reggel zsúfolásig megtelik az alagsori osztály várója betegekkel. Gyerekek és felnőttek — de főleg az idős emberek — remélik a gyógyulást a gondos kezeléstől. A falakon plakátok hívják fel a figyelmet az egészség- megőrzésre. A kezelőkben — akárcsak a tornateremben — zsúfoltság. Gép és személyzet van elég, ám a hely nagyon kevés. A türelmetlenséget szép szóval, segítőkészséggel kell a betegellátóknak feledtetniük. — Madzsar ALice, a névadónk, a modern gyógytorna megteremtője volt — mondta a brigádvezető. — Ismerjük munkásságát, őrizünk tőle dokumentumokat, fenntartjuk a kapcsolatot a még élő utódaival. A főiskolán részletesen megismerkedtünk metodikájával, melyek legalapvetőbb célja a megelőzés, a test és a lélek együttes gondozása. — Az 1971-ben 17 taggal alakult brigádnak ma 22 tagja van. Négy férfi, a többi nő. Ez utóbbiak jelentős része családanya. Többen vannak, akik nyugdíj után is visszajárnak dolgozni. Az átlagéletkor 40 év. Volt olyan hónap, amikor 9285 kezelést végeztek, jóval többet az országos átlagnál. A kórházban tavaly közvélemény-kutatást végeztek. Munkájukra egyetlen elmarasztaló megjegyzést sem kaptak. Dékány György masszőr 22 éve — az alakulás óta — dolgozik az osztályon. — Aki közülünk elment, eddig még mind megbánta. Rossz a szemem, de olyan emberek vesznek körül, akik között ezt soha nem érzékeltem. Az itt dolgozó társaim előtt mindig csak egy cél lebegett: a beteg ember gyógyítása. Dékány György 'kiválóan érti á szakmáját, és négy másik társával tanfolyamon oktatja az új dolgozókat. A VEGYES FOGADTATÁSSAL Igazgató választások az iskolákban