Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-11 / 136. szám

\ 1987. június 11., csütörtök Somogyi Néplap 5 A TIT küldöttgyűlése elé Mikroszkóp és nyitott könyv Nem kisebb ember, mint Kossuth Lajos lelkendezett 1876-ban az akkor harmincöt esztendős Természettudo­mányi Társulat vezetőinek ekképpen; „...mi diadal­masan hatol át a magában egyesített értelmi fény szét­ágazó sugaraival a tudatlan­ság és közöny köd rét egein; mikint teszi köz nemzeti kinccsé a gondolat búvárlat és szórványos tapasztalás gyűjtelékeit; mikint idéz fel napfényre az ismeretlenség homályából és ösztönöz ku­tatásokra, és bátorít önbi- zalimas nyilatkozatokra erő­ket, melyek Nemzetünk dí­szét képezik...” A levél vé­ge felé pedig ez áll: „Tisz­telettel kérem Uraságtokat, hogy ha engem erre nem ítélnek méltatlannak, .. .mél- tóztassamak engem (100 írt tagsági díjjal) az örökítő ta­gak sorába felvétel végett a választmánynak ajánlatába tenni.” Azóta sok-sok tízezer ér­deklődő követte a példát; ma pedig több mint harmincez­ren mondjuk magunkat az immár Tudományos Isme­retterjesztő Társulat nevet viselő szervezet tagjának. A TIT június 13-án rende­zi meg az ötévenként esedé­kes — ezúttal a IX. — or­szágos küldöttgyűlését. A Békésből és Komáromból, Szabolcsból és Zalától érke­ző, meg a budapesti küldöt­tek őszintén igyekszenek számbavenni a múltat, a je­lent, és kitapogatni a jövő legjobb útját. A TIT keretében 1982 és 1986 között majdnem négy és fél millió „ismeretterjesz­tő-órán” több mint harminc- ötmillióan vettek részt. Mindkét adat mögött színes valóság rejtőzik; a statiszti­ka ismeretterjesztő-órában méri a legunalmasabb elő­adást és a hazánk legszebb tájaira vezető kirándulást, a planetáriumi csodalátványt és a szakmai átképző elő­adássorozatot. A számok azt sem tükrö­zik pontosan, hogy a TIT- nek (is) köszönhetően évről évre mennyivel többet tud, milyen sok irodalmi és poli­tikai, műszaki és egészség- ügyi ismerettel gazdagodik az „átlagpolgár”. Mégpedig annak ellenére gazdagodik, hogy időközben megneheze­dett az ország és a Társulat gazdasági helyzete, s hogy az emberek többségének ma fontosabb az azonnal jöve­delmező tevékenység, mint a későbbi vagy nem anyagi haszonnal kecsegtető tanu­lás. A községek és városok, majd a megyék küldöttgyű­léseinek tapasztalatai alap­ján elkészített országos kül­döttgyűlési előterjesztésben világosan kirajzolódik a TIT lehetséges jövője: még na­gyobb figyelmet kell fordí­tani az új társadalmi igé­nyekre, a jelen életközeli is­meretinek széles körű elter­jesztésére. Miközben termé­szetszerűleg meg kell (meg is lehet) őrizni a legjobb ha­gyományokat, a „Tudomány­nak a népért!” jelszót s a mikroszkópot és nyitott könyvet ábrázoló társulati jelvényt. Persze a mikrosz­kóp ma az agykutató réteg­röntgent és a Halley-üstö- köst szinte súroló VEGA- robotot, a nyitott könyv a televíziót és a számítógépek ötödik nemzedékét (is) jelen­ti. Annak megfelelően hogy a társulati naptárt 1841-ről 1987-re lapozta előre a tör­ténelem. Daniss Győző Kétszer ment nyugdíjba A NAPOS OLDALON Szétfutnak a ráncok Berta Gyula arcán, amikor ajtót nyitva rámosolyog a vendég­re. Magatartása derűje meg­hökkentően természetes. Hi­hetetlen, hogy ez a fiatalos mozgású ember elmúlt már nyolcvanéves, és ebből a nyolcvan évből hatvan évet töltött el bankszolgálatban. — A Nagykunságban. Kunszentmártoniján szület­tem — kezdte az emlékezést Berta Gyula. — Felsőkeres­kedelmi iskolát végeztem, s 1926. november 1-jén léptem szolgálatba. Sokan mondják, hogy a számok világa száraz és érdektelen. Sohasem érez­tem ezt. Számomra a pénz munkaeszköz volt. Régi igaz­ság, hogy önmagában a va­gyon nem boldogít. Lett vol­na lehetőségem sok-sok pénzt keresni, de ha mindez a család, a teljes élet rová­sára megy, nem éri meg. Berta Gyula első fizetése gyakornokként — havi nyolcszáz— ezer korona volt. Amikor a pengő lett a fize­tőeszköz, 64 pengőt kapott. Minden lépcsőfokot megjárt, míg 1930-ban a Nemzeti Hi­telintézet szolnoki fiókjának megszűnésekor áthelyezték Törökszentmiklósra. A fel­szabadulás után, amikor csak a megyeszékhelyen volt OTP-fiók, isimét a szolnoki központban dolgozott, s mint hálózati főnök a fővá­rosi központ megbízása alap­ján hozzákezdett a községi és városi fiókok megszerve­zéséhez. Szolnok megyében 7 járási és 4 városi fiók kezdte meg a munkát; Ber­ta Gyula a törökszentmikló­si pénzintézet igazgatójaként 1971-ben ment először nyug­díjba. —■ A munka mellett a csalad volt mindig a leg­fontosabb. Tudom, kevesen mondhatják el, hogy egész életükben a napos oldalon jártak, és kivételes öröm, ha a napok csalódás nélkül pe­regnek. Nem éreztem soha a sikertelenség keserű ízét. Ma is vallom; dolgozni, élni csak teljes szívvel, lélekkel szabad. A fiam és a lányom orvos, Pécsett végezték az egyetemet, Kaposvárról vá­lasztottak társat maguknak. Senki sem hitte el Szentmik- lóson, hogy eladjuk a há­zat, összepakoljuk a holmin­kat, és elhagyjuk a közsé­get. Így történt. A Dési Hu­ber utcában vettünk egy kis lakást, azóta érezzük ismét magunk körül a család örö­mét. Munkát is vállaltam: előbb igazságügyi szakértő­ként, ismét az OTP-ben. Kevesebb volt a fizetés, de hát tudja, a bank-szagnak nem tudtam ellenállni! 1987 január 31-én mentem másod­szor is nyugdíjba, úgy gon­dolom, most már véglege­sen. Kitüntetéssel ismerték el a munkámat..De nem is az érmek fontosak, hanem az, hogy úgy érzem: hasz­nosan és tevékenyen éltem az életet. K. Á. MEGNYÍLT a KÖZLEKEDÉSI MUZEUM Plusz 2000 négyzetméter Az 1885-ös Országos Ipar­kiállítás és a Milleneumi be­mutató után a budapesti Városligetben számos épület maradt kihasználatlanul, s a sok értékes összegyűjtött kiállítási tárggyal ugyan­csak kezdeni kellett vala­mit. A liget szélén állt egy kupolás épület, ahol a MÁV összegyűjtötte a kiállítások­ról visszamaradt vasút- és hajómodelleket, távírógépe­ket. Ez volt a mai Közle­kedési Múzeum őse, amelyet 1899. május elsején avattak fel. A kis múzeum a II. vi­lágháborúig alig változott. Abban az időben a MÁV oktatási kabinetként is hasz-, nálta az épületet; az 1:5 arányban kicsinyített szerel­vények — amelyek világvi­szonylatban is ritkaságnak számítottak — igen alkal­masak voltak a szemlélte­tésre. A háború alatt bombata­lálat érte az épületet. Sze­rencsére a legértékesebb modelleket még a bombázá­sok előtt sikerült biztonság­ba helyezni. A felszabadu­lás után a Fővárosi Tanács le akarta bontatni a romos pavilont, de végül is a Köz­lekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium úgy döntött, hogy érdemes felújítani. Az ötvenes évek végén meg­kezdődött a szisztematikus helyreállítás; és a gyűjte­mény kiegészítése. Így a Közlekedési Múzeum a régi helyén nyithatta meg újra a kaput 1966. április 2-án, 3000 négyzetméter alapte­rületen. 1964-ben a MÁV-tól a KPM vette át a múzeum kezelését, s ettől kezdve már nem csak vasúti, ha­nem minden más közleke­dési anyagot is gyűjteni kezdtek. Ekkor alapozták meg a ma már tekintélyes­nek mondható, utakat, hida­kat, a köz- és vasúti, vala­mint a légi és a városi köz­lekedést bemutató gyűjte­ményeket. Ebben az időben hozták létre a tudományos kutatómunka alapjául szol­gáló könyvtárat és az archí­vumot is. Az eredeti épületet ha­marosan kinőtte a múzeum. Ekkor újra a MÁV segített: a múzeum rendelkezésére bocsátott egy raktárépüle­tet, ahol az éppen be nem mutatott anyagot tárolhat­ták, s ahol egy restauráló­műhelyt is be lehetett ren­dezni. A múzeumépület bő­vítésére ekkor még nem nyílt lehetőség, arra azon­ban igen, hogy vidéken úgy­nevezett fiókkiállításokat hozzanak létre. így került Párádra a kocsimúzeum, Nagycenkre a Széchenyi Em­lékmúzeum és a vasúti A Somogy Megyei Művelő­dési Központ balatoníenyve- si továbbképző táborában egész nyáron egymást köve­tik a csoportok. A főhivatá­sú népművelők továbbképzé­sét, valamint az ifjúsági klubvezetők tanfolyamát hétfőtől a versmondók és a színjátszók tábora követte. Több országos színjátszó tá­bor után megyénkben elő­ször vezeti ezt az összejöve­telt Török T. András, illetve Magyar Tivadar. — A színjátszók kísérleti jelleggel vesznek részt a tá­borban, de szeretnénk rend­szeressé tenni ezt a találko­zást — mondta Török T. András. — A tizennyolc je­lentkező között van általá­nos és középiskolás, s van, aki már dolgozik. — Mivel foglalkoznak az itt töltött hat nap alatt? — A gyerekek dráma fej­lődéstörténeti előadásokat hallgatnak. Tegnap az ókor­ral ismerkedtünk, ma pedig a középkorral. A program során próbáljuk csiszolni beszédtechnikájukat és moz­gáskultúrájukat, asszociá­ciós és helyzetgyakorlatokat végzünk. Nagy sikere yolt a smink-bemutatónak, ame­lyen karakterfejeket készí­tettünk. Eddig egy részeges, borvirágos fejet, és egy szú­rós tekintetű öregasszonyt sminkeltünk. Ma délután Máté Lajos, az Országos Közművelődési Központ fő­skanzen, Kiskőrösre pedig a közúti múzeum. Mátészal­kán, az állomás mellett, a helyi vasutasok segítségével rendbehoztak egy régi moz­donyt és vasúti kocsit — ez utóbbiban vasúttörténeti ki­állítást rendeztek be. Pak­son szintén van vasúttörté­neti kiállítás a régi állomás épületeiben és vágányain. Budapesten két kihelyezett bemutató van: a Deák téren munkatársa tart előadást az amatőr színjátszás hibáiról a jó és a rossz tendenciák­ról. Magyar Tivadar, a Csiky Gergely Színház színművé­sze közben összetereli a gye­rekeket, a következő másfél óra a relaxációs gyakorlata-\ ké. A teremben valamennyien hanyatt feküdtek; Magyar Tivadar nagyon halkan, szin­te suttogva irányította a gya­korlatot. — Arra gondolsz, hogy milyen nehéz a bal láb, hosszan kifújod a lévegőt. Most azt érzed, hogy a hom­lokodon végigsimít az ujjad, már egy kicsit zsibbad az arcod is. Elnehezül a szem... A néma csöndbe csak tol­iam sercegése tolakodott. A gyerekek mint egy hatalmas virág szirmai fekütdek Ma­gyar Tivadar körül, aki las­sú vezényszavakkal „éb- resztgette” őket. Bekapcsolta a magnót, a lágy dallamok végigsimogatták a fekvő ala­kokat. — Az nyer, aki minél las­sabban tud fölkelni, az üte­mes mozgássort állószobor zárja! — szavaira mozdul­tak a kezek, mint hosszú álomtól nyitódtak a szemek, lassított mozdulatokkal „éb- rendt” föl a társaság. Lazí­tásként — összeszorítatt szá­jú, nyelvöltögető, - ráncolt a dolgozók érdekében cse­lekszem. Engem a vezérigaz­gató elvtárs állított ide, ahol ülök. Az én érdemeim el­évülhetetlenek! — Vétó — motyogta a szakszervezeti titkár, aztán elnapoltuk a napirendet. Másnap hajnalban folytat­tuk a tanácskozást. Arról kellett döntenünk, kit irá­nyítsunk át a népgazdaság egyéb ágazataiba. Súlyos vi­ta kerekedett, hiszen több olyan ember is akadt, akire szükség van a stucnidüzni gyártásban. Akire nem, az meg mind rokon. Végül sze­reztünk egy lyukas kalapot, és felírtuk a nem rokonok nevét. Aztán egyenként ki­húztuk valamennyit. Mind a tizenkettőt. Meg is írtuk• a felmondólevelüket. — Nem megy — szólott a szakszervezet. — Ha egy­szerre tíz embernél többet bocsátunk el, jár nekik a meghosszabbított felmondá­si idő, és az átképzési se­gély. Ez is határozat. — Hmm... de tudod a a Földalatti Vasúti Múze­um, és a Petőfi Csarnokban a repüléstörténeti kiállítás. A múzeum legújabb .vál­lalkozása az az épületbőví­tés volt, amely öt évig tar­tott, és idén tavasszal feje­ződött be. A napokban meg­nyitott múzeum kiállítási területe 2000 négyzetméter­rel gyarapodott. így a mint­egy 13 ezer tárgy és 100 ezer fotó korábbinál na­gyobb részét láthatja a kö­zönség. M. É. homlakú — grimaszok zár­ták az óra első részét. Ez­után beszédtechnikai és kon­centrációs gyakorlatok kö­vetkeztek. — Ne kiabálj! De kiabá­lok! Elől, hátul, és öblösít- ve és fejhangon beszélek. Igen, nem lehet, biztos, ta­lán. — hangzanak a felada­tok, majd véget ért a foglal­kozás. Szomenauer Zsuzsanna, Mihálszky Beáta és Fábián János Szentgáloskérről ér­keztek, a helyi színjátszó csoport — amely az amatőr művészeti szemle területi versenyén ezüst minősítést ért el — tagjai. — Sokat tanulunk itt, csak egy kicsit fárasztó a program — mosolygott Beá­ta. — A lányok ugyanis nin­csenek hozzászokva a futká- rozáshoZ — magyarázta Já­nos. — Bemutatkozásként Fe- nákel Judit Tiszta üzlet cí­mű darabját adtuk elő — mondta Zsuzsanna, a cso­port vezetője. — A program valóban zsúfolt egy kicsit, de egy hét alatt csak így le­hetett összeállítani tartalma­sán. A tábor szombaton zárja kapuit, helyet adva a követ­kezőnek, amely a cigánygye­rekek művelődési tábora lesz. T. R. brossurákat — vakarta meg a tarkóját az üzemvezető.— Az nagyon sok pénzébe ke­rül a vállalatnak. — Aztán hirtelen földerült az arca.— Ki beszél itt tizenkét em­berről? Kilenc plusz hár­man vannak. Értjük, elvtár­sak? Mindenre van megol­dás ... — Vétó! — jelentette be a szakszervezet, és újra el­napoltuk a tanácskozást. Már két hónapja ülésezik az üzemi négyszög, a dolgo­zók meg az ajtó előtt állva várják az eredményt. Az előrelátóbbak írtak haza az asszonynak, tyogy küldje el csomagban a fürdő nadrágju­kat. Én délutánonként ki­osonok azon a bizonyos ke­rítéslyukon, vigyázva, hogy senki se vegye észre. Biz­tos, ami biztos, beiratkoztam egy úszóedzői tanfolyamra, és angol nyelvleckéket ve­szek egy nyugdíjas úszómes­tertől. Csak azt nem tudom, ki exportálja majd a vizi- turisták gyártotta stucnidüz- nit. T. Ágoston László Gyorsítgatunk Hozzánk is begyűrűzött a gyorsítási program. Meglá­togatta üzemünket a vezér- igazgató titkára, és azt mondta, hogy elsejétől fele létszámmal kétszer annyi ■ stucnidüznit i kell gyárta­nunk. Alulról jött kezdemé­nyezés, határozat van rá. Természetesen export minő­ségben, mert különben dob­ra verik az üzemet. Már ta­láltak is rá vevőt. Egy kül­földre szakadt hazánkfia uszodát akar berendezni a szereidében kizárólag jó­pénzű nyugati turisták szá­mára valutáért. Hallotta, hogy mindig elúszunk a ha­táridővel ... Amint elment a központ embere, összeült az üzemi négyszög. Megbeszéltük, ho­gyan lehet növelni a telje­sítményeket. — Csináljunk egy újabb géemkát — Vélekedett Pisti, a KISZ-titkár. — Ha jól számoltam, van még hat em­berünk, aki csak tizenhat órát dolgozik naponta. Sőt olyan is van, aki haza jár aludni. — Disznó ság! — csattant föl az üzemvezetőnk. — Mi­csoda fegyelmezetlenség! Pe­dig utasítottam a rendésze- ket, hogy senkit se enged­jenek ki a kapun szombaton éjfél előtt. — Hehehe... — nyilatko­zott a szakszervezet embere. — Más is megtalálta a ke­rítésen azt a lyukat, ahol te szoktál kiszökni, hogy talál­kozz a feleségeddel... — Tiltakozom az ilyen al­jas gyanúsítgatások ellen. Méghogy a feleségemmel... Különben is mindig az üzem. Színjátszók Balatonfenyvesen Ne kiabálj! De kiabálok!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents