Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
1987. június 6., szombat Somogyi Néplap . í " > , » A IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Czakó Gábor iu nagymama Editet csütörtökön ütötte meg az áram, amikor Zsolt a kollégiumban volit. A gyerek „nem egészen szándék- tailanul” metszette be a villanyvasaló kábelének szigetelését a dugó mellett. Edit ugyanígy nyúlt oda. Már úton volt a keze, amikor észrevette, de ő nem az az asz- szony volt, aki félbehagyta, amit elkezdett. Ennyivel volt több a mozdulata annál a közönségesnél, ami minden ügyetlen emberrel előfordul, aki lever egy poharat. Akaratlanul, mégis sejtve, hogy mi fog történni, sőt tudva, mert az utolsó ezredmásod- perc megduzzad a fölismeréstől, hogy a lendület megállíthatatlan, az elrontott mozdulat íve megváltoztathatatlan, és a reménytelenségtől, amellyel a pohárban rekedt ártatlan fény búcsúzik. Amikor Edit a vasalót kihúzta, soha nem a dugót fogta meg, hanem a kábelt. Miért éppen most járt volna el másképpen? Zsolti nagyon jól tudta ezt. Hogy ne gondoljon rá; csütörtökön — ez volt otthon a vasalás napja, ahogy kedd a mosásé — kívülről bemagolta a géptankönyv föladott fejezetén kívül az előzőt és következőt, a kézilabdaedzést is kihagyta, mert annyira gyűlölte a géptant, hogy nálánál különb mákonyt keresve sem találhatott volna. A pénteki órán megkukult a tábla előtt Semmi értelmét nem látta a felelésnek. Egy géptan ötös vagy sze- kunda semmi ahhoz képest! No nem. Nagyanyját megölni nem akarta. Halálát sem kívánta igazán a szíve mélyén, ám ha mégis, akkor jó. Még otthon kezébe akadt a szigetelőszalag, megpörgette a mutatóujján, ránézett a vasalóra, de a kábel sebére már nem. Visszatette a szigetelőszalagot. Ha már így szaladt meg a kés, akkor menjen a többi is a maga útján. Ennyi. Az élet se több. Hétközben órák, leckék, géptan, anyagismeret, Petőfi, kézilabdaedzés, menza, kollégium, lábszag, hétvégén otthon? — Zsolti ügyes, .^ranyos, okos rohadt kölyök, mfegint nem szól egy szót se, ablakpucolás, porszívózás, szőnyegporolás, függönymosás, öregasszonyok, anyád büdös kurva, Emmus- kám, a te vöd aztán olyan, hanem Juci unokája, hallottátok, kibe vagy szerelmes, miért nem hívod meg soha a barátaidat? Azt hiszed, mi nem vagyunk kíváncsiak rájuk? Legjobb a kettő között a vonat a kosszal, a részeg tipródássa] együtt: olyan mint a halál, mert nincsen sehol se, se a kollégiumban, se otthon. És a nagymama sincsen. Rossz ripacs, semmi se igaz belőle, amit az egyik kezével ad, a másikkal gyorsan visszaveszi; azt képzeli, hogy ő kelti föl a napot, ds nyomban .le is fekteti. Zsolti régóta dolgozott a „nagymama szobrán”. A rajzoknál tartott egyelőre, és beszerzett egy öngyújtót. Az lett volna a szobor lelke. Az öngyújtót eldugta, de a terveket kihívóan elölhagyta, hogy lássa a mama, és ne értse. Érdeklődésére foghegyről odavetette: „találmány!”, aztán kiment a konyhába röhögni, amikor Edit ellhencegte vén barátnőinek, hogy az ő unokája .föltaláló lesz. „De nem ám olyan szélhámos, mint Pali, hanem igazi!” A nagymama szobra mobilnak ígérkezett. Az öngyújtó lángja egy kövér kürtőben kis turbinát forgatott volna, amely egy spirális csővezetékbe áramlást gerjeszt, amely sípot szólaltat meg úgy, hogy a síp szele elfújja a lángot. Gyújt, sípol, kioltja magát, gyújt, sípol, satöbbi. Ügy lett volna igazi, ha még egy szerkezet csatlakozik a műhöz, amelyet a láng kialvása hoz működésbe: ez bekattintja újra az öngyújtót, .teljessé téve a mondanivalót. E művével karácsonyra remélt elkészülni. Amikor belekezdett, akkor még nem adódott a helyzet a kenyérvágókéssel, a fekete vasalózsinórral... Edit az áramütéstől elterült. Feldöntötte a vasalódeszkát, a vasaló rákoppant a fejére, a dugó kiszakadt a falból. Ez volt a szerencséje, mert különben képtelen lett volna elengedni. A zárlatos rész égette, s egyúttal magához vonta az ujját, és ő egyébként sem szokta elengedni, amit egyszer megfogott. Rögtön tudta, hogy Zsolti. Hétfájdalom! Hüvelyk-, mutató- és középső ujjára ráégett a gumiszigetelés, jobb karjában válláig hasított az áramütés kínja, a vasaló csúcsa halántékon bökte, majd végigperzselte homlokát, és a gyerek a szívében. Ütötte, rágta, szúrta! Erre gondolt először, amikor* a düh elöntötte, azért kapott oda, s nem sajgó halántékához. Orra előtt csöndesen bű- zölgött a szőnyegre csusszant meleg vasaló, s ő fekve maradt. Hagyta a vasalót is a műszálas szőnyegen. Tapogatta, tapogatta, mégsem fájt a szíve, holott azt szokta kitenni a kólókért, a fiáért, a lányáért, abban forgattak éles tőröket a hálátlanok, az szokott meghasadni miattuk, < annak íratott az orvossal nitroglicerint és sorbonitot. Fölemelte harminc éve férfikéz nem érintette loppadt, öreg melliét, hogy alulról hozzáférjen. Semmi. Vagyis unott, közönyös dobogás. Légy zirregett keresztül a szobán. Az ablak előtt kamaszlányok vihogtak el a járdán; a fehér tetejű hússzállító kocsi sofőrje alkalmasint nekik dudált. Fölikiáltott: — Meg is halhattam volna! Szíve ugyanabban a méla ritmusban dobogott tovább. Lenyúlt a gyomrához, majd a májához, epéjéhez. Egyik sem görcsölt. Mintha nem is lettek volna. Megtapogatta a halántékát. Kicsi égő pukli, csöpp zúzódás. Vér sehol. Az erek sem lüktettek, hogy jó, kiadós migrént ígérjenek. A három megégett ujj fájt, amennyire kellett. föltámadás Pompeji szeretőiről szólok, a párról, kit betemetett a láva. Gyönyörük koreográfiáját kétezer éve őrzi a kő. A teljesség önkívületében hevernek összetapadtan, de megrezdülhetnek bármely pillanatban, akár ;a tiltott jegyesek romlatlan arca \fordul a föld alatt párja felé. Egyetlen szóra, egyetlen intésre várnak csupán s folytatják újra a félbeszakadt ölelkezést, egyensúlyozva némán a sikoly hóhatárán. S fölkelnek — Hajukból kifésülik a századokat s ifjan és időtlen elindulnak p dolguk után. Éppen úgy. Karjában a hasító sajgás távozni készülő zsibbadássá oszlott. 'Fölült, megfújta az ujjait, aztán csalódottan visszadőlt a szőnyegre. Cserbenhagyták. A saját szervei, amelyekkel annyit, s oly sok gonddal törődött. Hiába hívná a *mentöt, a körzeti orvost. Bejódoznák a halántékát. I'rix-szel befújnák az ujját, és itthagynák. „Hívja inkább a villanyszerelőt, ma- muska!” Persze ... elrekken- tette ötletét, nem, ő betegséget nem játszott meg soha! Bezzeg György, igen ő krétát evett, havat, jeget dugott a cipőjébe, hogy lóghasson az iskolából és befőttet zabálh ásson. Az emléktől gondolkodnia kellett. Üjra fölült. Mégis? Nem igaz! Ö nem! A kicsi ötlet a küszöb előtt pimaszul fészkelődött. Képtelenség! Szívverése fölgyorsult, savai szétpezsdültek a gyomrában, epéje 'tájékán forróság ömlött el. Se most, se máskor! Aljasság és rosszindulat. Könnyű egy szegény, beteg öregasszonyt rágalmazni, akit senki se szeret, magányos, nincsen védelmezője. Attól még a nyomorúságát is el lehet porolni! Rá lehet fogni, hogy hipochon- der. Szédült, kesernyés savat öklendett föl a torkába. Föl kellett volna állnia, és kinyitni az ablakot. A ruháskosárba hiába kapaszkodott, földült Elmászott a fotelig, ott végre sikerült. Az ablak nem akart engedni. Zsolti nem zsíroata be a závárt. Hiába szólt neki háromszor is, hogy zsírozza be, mintha a falúak beszélt volna. Zsolti. Végre engedett az ablakzár. Hideg olajbűz csapta meg. Az iskola előtt a hús- szállító sofőr bekapcsolva hagyta a motort. Zsolti gonosz gyerek. De nem gonoszabb a többinél. Az őszi levegő lehűtötte homlokán az izzadtságot. Zsoltinak egy szót sem fog szólni, ha megjön. A vasalót pedig máris átviszi Po- tyozsi Vilmoshoz. Nyoma se maradjon a dolognak. Stekovics János: Meszes tanya — Kígyós Siklós Péter: A bizalmatlan '/in i Wéber Lajos: Az ikrek győzelme Stalter György: Ebrendészek MAGYAR FOTOGRÁFIA 1987. A Művelődési Minisztérium, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, az Ofotért Vállalat reprezentatív fotókiállítást rendezett Budapesten a Műcsarnokban. A július 12-ig nyitva tartó kiállítás a fotográfia minden műfaját felöleli. SZÉPEN MAGYARUL, SZÉPEN EMBERÜL < Nyelvi tévedések — saját zsebre Az apróhirdetés minden egyes szavát saját zsebünkből fizetjük. Nem mindegy tehát, hogy mit és hogyan teszünk közzé, mi kerül a távirati stílusban megfogalmazott szövegbe, és hogy nyelvhelyességi szempontból milyenek lesznek mondataink. A következő hirdetést olvasva azonnal felkapjuk a fejünket: „Tőkével, kocsival, 3 szakképzettséggel rendelkező, perfekt német nyelvtudású, 27 éves, csinos nő, alakuló vagy már működő vállalkozásba társulna közreműködéssel.” Az, hogy valaki 27 éves, csinos nő, egy házassági hirdetésben nyomós érv lehet, itt viszont furcsa asszociációkat kelt. Egy „24 éves, 182 cm magas, szemüveges autószerelő minden hozzá hasonló leánnyal szeretne megismerkedni házasság céljából.” Ha a mondatot szó szerint értelmezzük, aligha akad széles e hazában sok 24 éves, 180 cm körüli, szemüveges autószerelő leány, aki — ráadásul — még a törvénytelen poligámiát is vállalná. Fából vaskarikát fabrikáltak ezzel az egyetlen mondattal is: „Egyedüllététmegoldhatja Bizalom Társkereső Szolgálattal.” A megold ige jelentése ugyanis: elvégez, megvalósít, végrehajt, elintéz. A társkereső szolgálat tehát inkább feloldja a magányt, megszünteti az egyedüllétet. A magyarban a jön ige azt fejezi ki, hogy valaki felénk, a beszélő felé közeledik. Aki hagyatékot vásárol,’* az nyilván jön is, megy is, azaz: jön-megy, mégsem helyes, ha a hirdetésben így fogalmaz: „Kívánságra házhoz megyek (ez helyes!), készpénzzel a legmagasabb napi árat fizetek hagyatékért. Azonnal jövök.” (Helyesen: megyek.) Valaki idős, beteg édesanyja háztartásának ellátására „heti két-három alkalommal” kisegítőt keres, pedig valójában heti két-három alkalomra keresi a kisegítőt. Az is humoros lehet, ha valaki az alanyi és a tárgyas igeragozás alakjait felcseréli, és az egész mondatot a rosszul megválasztott igealak vamzatában szerkeszti át: „Orvos, nyaralóval, öröklakással keresi 25—35 év közötti, telt idomú, hűséges feleségét." Nyilván nem a már meglevőt keresi, hanem a hölgyek közül (egy) feleséget keres. „Nagy testű naposcsibét már most jegyeztessen elő” — olvassuk egy másik hirdetésben. — „Hazaszállítását vállalom levél által is.” Nincs szó préselt csibékről, mert nem őket szállítják „levél által”, hanem a megrendelésüket intézik levélben. Ismerjük be: nem apró hibákról van szó. Arra sajnos nincs mód, hogy a hirdetés szövegén a felvevő nyelvhelyességi szempontból változtasson. A hirdetők pedig vonakodnak minden bővítéstől, a névelő vagy kötőszó hozzátételétől, mert az többletköltséget okoz. A hirdetőnek azonban saját érdekében helyesen és pontosan kell fogalmaznia, nehogy esetleg elszalassza a szerencséjét vagy tévedésből egy tál lencséért eladja az örökségét. Dr. Saiga Attila ! Simái Mihály Románc mielőtt elmegyek e részeg hófalak mielőtt rámszakadnak egy hattyútollat adj a rianás ha elzeng ha már túlnan leszek azzal a hattyútollal megírom majd neked felhőfehér szavakban azt a megírhatatlant azt a gyönyörűséget azt a szédületét — ahogy ez a bolond robbanószerkezet a szívem lüktetett érted percenként tízezer évet Barcs János KÉK VÍZ PARTJÁN Napsütött Dráva-part, hű gyermeked vagyok: - S iskolás koromra még visszagondolok. Boldog ifjú voltam, Pannon tájon éltem. Kék víz partján ülve, fecskékhez beszéltem. Szöcskézik már álmom; fényét vesztve rohan: Parti vízimalmok fakerekén suhan. Emlékemből a táj —, eí nem menekülne, ha fölöttem az ég örömre derülne.
